Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-30 / 125. szám, csütörtök

1272] ÚJ SZÓ MOZAIK 1996. május 27. DUNA MENTI TAVASZ 1996 Ábrándok és megmérettetések Az idei, Duna Menti Tavasz színjátszócsoportjait látva a laikus néző is megállapíthatta: pedagógusaink mindazzal szembefordulnak, vagy legalábbis szembe akarnak fordulni, ami ma a világot jellemzi. Már maga az a tény, hogy elsősorban a népmesék, a versek, a népdalok világképét vállalják fel, a manapság máshol már élményként oly ritka létezésbeli Egészet keresve, több színjátszócsoport számára meghozta a sikert. . Mért nincsen olyan pedagógus, aki' a népmesék törvényszerűségét és éthoszát, esztétikáját a színpad, a rendezés, a dramaturgia szabályainak hiányos ismerete ellenére is el tudná halványítani. Ezért is kellene sokkal nagyobb önbizalommal nyúlni a csoportban játszó gyerekek képességeihez, a saját ismereteihez és a pedagógiai drámajáték gyakorlatához alakítható népmesei vagy népmesei ihletettségű szépirodalmi anyagokhoz. Szemben a sok esetben téveteg erkölcsű tanmeséket szinte kaptafának használó, ún. mesejátékokkal. Bármennyire is tetszeleg egy-egy színpadi szerző a maga szövegeivel, igazából sohasem használhatók fel ezek a hivatásos társulatoknak írt mesejátékok olyan eredeti módon, mint a pedagógusrendezők és a csoport tagjai által dramatizált szövegek. Ezek ugyanis a pedagógusok által jól ismert és megismert gyerekek képességeit, bontakozó tehetségét és Istentől való megváltoztathatatlan adottságaikat is figyelembe veszik. Ha mégsem, akkor az illető tanító fejlődéslélektani, drámapedagógiai és színpadi ismereteivel van a baj. De ez egy más eset, mint ahogyan az is, hogyha valaki egyszerűen nem hajlandó figyelembe venni mindazt, amit kollégái a világban több esetben is kipróbáltak, sőt, rendszerekbe foglaltak és továbbfejlesztettek. Minden tapintatoskodás ellenére is a zsűri döntésével nyilvánvalóvá lett, melyik az az irányzat, amelyet követve a drámapedagógiai gyakorlatot a színpadi játék módszertanával és színházi alapismeretekkel ötvözve egy csoport úgymond sikeres lehet. Önmagában véve egy bírálóbizottsági döntés objektivitását több egyéni vélemény szubjektivitásából munkálják ki. Nem véletlen, hogy az egyénenként elhangzó vélemények a végső számadásnál egy látszatra más eredményt hoznak. Ennek ellenére a gútai Nagyboldogasszony Nyolcéves Magyar Egyházi Gimnázium Rizsegő együttesének fődíját kevesen vonhatták kétségbe. Egyszerűen azért, mert Zsélyi Katalin drámapedagógus személyében egy olyan tanító és játszó ember vezeti a csoportot, aki pontosan fogalmaz képek és a stilizált mozgás segítségével. Ugyanakkor már igyekszik a kifejezőeszközeiket úgy megválogatni, hogy azok egységes esztétikai minőséget is létrehoznak. A pedagógiai drámajáték gyakorlatára alapozva dolgozik a két nívódíjas együttes is. Az alistáli Csip-csirip Szikhart Zsuzsa vezetésévei idén is megtudta őrizni sajátos stílusát, és a gyerekek képességeit minden tekintetben fejlesztő pedagógusi meghatározottságát. Annak ellenére így van ez, hogy ezúttal egy kész drámai szöveghez nyúlt, amit azonban sikerült az együttes tagjainak adottságaira szabni. Az ipolysági Csillagszóró az egyik legérdekesebb csoportja volt a tizenkéttagú színjátszó mezőnynek, hiszen Kötele s Judit rendező immár harmadik alkalommal találta meg a versekben a gyerekeket az egyre inkább értékeit vesztő világgal szembesítő gondolatokat. A kreatív játék, a pedagógusi irányítás tapintata és a gyerekeket foglalkoztató gondolatok, érzések kibogozhatatlan lelki hálója fogta egybe előadásukat. Nagyon fontos üzeneteket szeretett volna megfogalmazni a zsűri a különdíjakkal. Sorozatban hallhattunk olyan együtteseket méga jobbak között is amelyek számára a beszéd, a magyar nyelv ápolása mintha nem lenne fontos. Ezért is emelte ki a Nádasdi Hilda és Zvolenszky Gabriella vezette királyhelmeci Tőzike Kisszínpadot, amelynek csengő beszéde példa kellene hogy legyen. A Táltos-díjjal jutalmazott szepsi Kincskeresők és vezetőjük, Bodonyi András a magyar folklór és hitvilág felé fordulva keresi a zene, a tánc, a vers és a látvány szilárd ötvözetét. A diákkomédiázás díját a tornai Vadvirág kapta, amelynek rendezője, Balázs Éva sok ötletes megoldással fordult szembe iskolai színjátszó-konvenciókkal. Egy a gyerekek korcsoportjait is összehangoló játékot jutalmaztak Hancúr-dQjal a füleki Zsibongó eseté ben, amellyel Kerekes Éva és Szvorák Zsuzsanna idén is sokakat lenyűgözött. Mindent egybevetve: a tizenkéttagú mezőnyből azok a színjátszócsoportok emelkedtek ki, amelyeknek rendezői megtalálták a törésmentes kapcsolatot a nevelésközpontú drámapedagógia módszerei és a színpadi produkció létrehozására törekvő színházi elvárások között. Nincs pontosan meghatározva, mikor kerül át a gyerekeket fejlesztő drámapedagógiai tréning - egy-egy kommunikációs etűdsoron át - valamely dramatizált mese, történet vagy szerkesztett játék színpadi kereteibe. Ha viszont átkerült, akkor érvényesek is rá e tér törvényei, ami viszont nem zárja ki ezeknek éppen a drámapedagógia elveivel indokolható megszegését. Minden anyagi és szervezési nehézség ellenére is, az idén a szakmai jelleg dominált a Duna Menti Tavaszon. Talán ez hozta felszínre az egyes csoportvezetők részéről megnyilvánuló toleranciahiányt is, amitől a pedagógiailag megalapozottan dolgozó, a színpad sajátosságait figyelembevevő együttesek vezetői bevallatlanul is szenvedtek. Más jellegű gondokat vet fel a gyerekek részéről egymás iránt megnyilvánuló könyörtelen véleménymondás, amelynek hatását a látottakról nagy magabiztossággal írogató dunaszerdahelyi gyerekek igazából fel sem tudják fogni. Ezért is fontos, hogy a Fürge Irka funkcióját a szervezők jövőre határozottabban gondolják át. DUSZA ISTVÁN Helyreigazítás Lapunk keddi számában adtunk hírt a jubileumi, X. Kodály Napok keretében zajlott országos felnőtt énekkari verseny eredményeiről. Az aranykoszorús minősítést szerzett énekkarok névsorából sajnálatos módon - műszaki okok folytán - kimaradt a NAGYMEGYERI BÁRDOS LAJOS VEGYESKAR. Az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük. Szőttes-siker Körmenden Ez év elején a budapesti Magyar Művelődési Intézet, a Martin György Néptáncszövetség és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség felhívást intézett a magyarországi magyar, illetve nemzetiségi, valamint a határontúli magyar néptánc- és hagyományőrző együttesekhez, hogy vegyenek részt az új minősítési értékelést adó Néptáncosok Országos Színpada versenyen. A minősítő versenyeket öt helyszínen bonyolították le, s a körmendin részt vett a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes IS. Reicher Gellértet, az együttes szervezőtitkárát arról kérdeztük, milyen eredménnyel? - Húsz-harminc perces szerkesztett műsort kellett előadni, melyet az öttagú szakmai zsűri értékelt hat szempont - műsorszerkesztés-dramaturgia, folklorisztikai hitelesség, koreográfiai megformálás, színpadi megjelenés, ének-zenei előadás és előadói színvonal - alapján. A maximálisan elérhető pontszám 150 volt, a mi műsorunkat 145-re értékelték. A Körmenden versenyző tizenkét csoport közül messze a legmagasabb pontszámot értük el, és egyedüliként kaptuk mega KIVÁLÓAN MINŐSÜLT EGYÜTTES-nek járó oklevelet. Egyébként egy huszonnyolc perces részletet adtunk Régi szokás szerint c. műsorunkból, zsérei, "gömöri, bodrogközi és szilicei magyar, valamint parnói szlovák táncokat mutattunk be. - Minek köszönhető ez a siker? - A szakmai értékelésen elhangzottakból idéznék, például a zsűri elnöke, Pesovár Ernő néprajzkutató, akadémikus elmondta, csak a mi műsorunkban látta azt, hogy a táncoknak van logikájuk. Erdélyi Tibor Erkel-díjas koreográfus azt emelte ki, hogy az együttes tagjain látni, a saját örömükre is táncolnak, ugyanakkor, ami nagyon fontos, ez lejön a nézőtérre. A zsűri szerint ezt csak nagyon felkészült koreográfussal és szereplőgárdával lehet elérni. - Milyen előnyt jelenthet a Szőttes számára ez a kiváló minősítés? - Konkrét kézzelfogható dologSzűcs Jenő felvétele ként „csupán" a minősítő oklevelet kaptuk, de, mint említettem, a zsűri el volt ragadtatva a műsortól és nyilván sok magyarországi meghívást kapunk a közeljövőben. Sőt, a szervezők a nemzetközi folklórfesztiválok igazgatóságainak is elküldik a minősített együttesek névsorát tehát valószínűleg további külföldi meghívások is érkeznek. A dolog szépséghibája csak az, hogy nem biztos, hogy el tudunk menni egyegy külföldi fesztiválra, természetesen anyagi okok miatt, hiszen az útiköltséget mi magunk állnánk. Ugyanakkor óriási elismerés számunkra, hogy a jelenlegi mostoha körülmények között is sikereket érünk el, anélkül, hogy a művészi igényességről lemondanánk, (hol) RACZ NOÉM

I NEKIFUTASAI Művész is legyen a rajztanár Szeptembertől, tehát a jövő tanévben Is lesz elsőéves magyar hallgatója a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolának. Rácz Noémi, a Vasárnap Kópé rovatának állandó Illusztrátora grafika szakon kezdi meg tanulmányalt. Elképzeléseiről és a felvételiről beszélgettünk vele. • Nem titkolod: ez a harmadik nekifutásod. Először közvetlenül az érettségi után próbáltál szerencsét. De mert Fortuna asszony nem állt melléd, irányt váltottál. Jelentkeztél a Komenský Egyetem Pedagógiai Karára. Igaz, nem tettél száznyolcvan fokos fordulatot, hiszen ott is a rajzot választottad. Rajz-angol szakon szereztél tanáridiplomát. Friss diplomásként aztán újra próbálkoztál. Megint csak sikertelenül. Tanítani kezdtél. Évközben mégis úgy döntöttél, kezdesz mindent elölről, tanár helyett továbbra is inkább diák leszel még egy ideig, és újra megkísérelted, hátha ezúttal nagyobb sikerrel jársz. - Igen, mert az egyetemi évek alatt találkoztam akkori művészhallgatókkal, Szabó Oltóval és másokkal. S az a másfajta légkör, körülmény, lehetőség, amit ők kaptak a főiskolától, nem hagyott nyugodni, egyre jobban csábított. S mivel egyre világosabban látom, hogy én mégiscsak képzőművészként szeretném megtalálni a helyemet, erőt vettem magamon, és harmadszor is jelentkeztem. • Nehéz próbatétel volt? - Hosszú és fárasztó. Kimerítő három napon keresztül reggeltől estig bizonyítani. Az első nap délelőtt az általános műveltséget felmérő tesztet írtunk, amelyben azonban nemcsak művészettörténeti kérdések szerepeltek. Majd nyelvtani rész következett, adott szöveget, tíz-tizenöt mondatot kellett lefordítani valamely világnyelvre. Délután pedig modell szerinti portrérajzolás volt a feladat. Ezen a napon öt-tíz percre behívtak minden egyes felvételizőt a bizottság elé, melyet az egyes katedrák vezető tanárai alkottak. Megnézték a házi munkákat és pontozták. Én a Gyermekvilágban megjelent illusztrációimat is vittem. A mesékből és a rajzokból összeállítottam két könyvet, hogy a tipográfiával is érdekesebbé tegyem mindazt, amit mutatni tudok. Bármilyen munkát lehet vinni, csak annak a profilnak megfelelően, amire az ember jelentkezik. Tehát ha grafikára, akkor természetesen nem festményeket fogok vinni. És még valami. Jobb, ha kész munkákat visz a jelentkező, nem csak vázlatokat. Másnap adott téma volt, a Fény és árnyék dialógusa. Ezt szín nélkül, fekete-fehér technikával kellett megoldani. Ceruzával, szénnel, tussal. De ebben, vagyis a második körben már csak az vehetett részt, aki az előző nap megfelelt. A második fordulóban már senki sem esett ki. Harmadik nap délelőtt ugyancsak adott téma volt, Figurák egy zárt térben. Ezt színes technikával kellett megoldani. Ebéd után a délelőtt rajzolt színes képből kellett felnagyítani, kidolgozni egy részletet. Ezt sokan nem tudták teljesíteni, és épp emiatt estek ki. Arra ugyanis vigyázni kell, hogy ha valaki nem teljesíti a feladatot, kiesik. • Hogy érzed, miért nem sikerült bejutnod az első két alkalommal? - Igen, az ember úgy érzi, jó voltam, és miért nem vettek fel. És így is van rendjén: éreznem kell, hogy jó vagyok. Mert az, aki jelentkezik, természetesen menjen úgy, hogy igenis, én jó vagyok. Ha nem ezzel megy, akkor minek megy. Múlt évben úgy éreztem, hogy bent van a helyem. Csakhogy a hetven-nyolcvan jelentkezőből nyolcat vettek fel grafikára, és én a kilencedik voltam a névsorban. Kegyetlen érzés volt. Ám az alapján, hogy valaki hányadik helyen áll a listán, lehet egy elképzelése, hogy egy év múlva érdemes-e megpróbálnia újra. Jogoson érezhettem, hogy van esélyem. Mert akik ott vannak az első tíz-húsz között, azoknak szerintem érdemes újra kopogtatni. Sokan úgysem jönnek el, mert közben meggondolják magukat, vagy mert megsértették az önérzetüket, hiszen ez az első komolyabb lélekbetaposás. És vannak idősebbek, akik azt mondják, elég volt. Mindenképpen próbálkozni kell, attól függetlenül, kit hányadiknak soroltak be a listán. Egy év alatt nagyon sokat lehet fejlődni. S ha valaki komolyan gondolja, és megvan benne az akarat, óriásit léphet. • Segített-e valamit az előző főiskola, a rajz szak? - Túl sokat nem adott. És az ember ne is a főiskolától várja el, hogy ad valamit. A főiskola esetleg lehetőségeket nyújt, hogy ha akarsz, s van hozzá tehetséged és szorgalmad, akkor fejlődhess. • Ezek szerint az előző öt év nehéz tanulás a pedagógiai főiskolán nem is jelent majd előnyt a képzőművészetin? - Az jelent előnyt, amit magam értem el. • Mit vársz az előtted álló öt évtől? - Rengeteget. Hogy aztán mi teljesül belőle, azt most még nem tudom. A pedagógián volt olyan tanárunk, aki kijelentette, hogy ő nem művészeket akar nevelni, hanem rajztanárokat. Egyébként pedig, gondolom, nagyon vékony vonal van a kettő között, hogy mi a rajztanár és mi a művész. Egy jó rajztanárnak szerintem először is Lukács Zsolt felvétele jó művésznek kell lennie. Itt olyan művésztanárok adnak elő, akik próbálnak ugyan irányítani, de úgy, hogy közben figyelnek rád. Tisztelik azt, ami benned van, és azt próbálják továbbfejleszteni. Szem előtt tartják, hogy merre szeretnél indulni, és segítenek, hogy haladni tudj. Úgy képzelem, hogy megkapom azokat a lehetőségeket, amiket az előző főiskolán nem kaptam meg. Belekóstolhatok a különféle ábrázolási technikákba, amelyeket amott, a műszaki feltételek hiányában nem próbálhattam ki, és nem gyakorolhattam. Nem utolsósorban lehetőségem nyílik kiállítani, megmutatni, hogy vagyok. Úgy tűnhet, ezek csak iskolai kiállítások, de ezek már utak a jövőbe. Szóval azt várom, hogy dolgozhassak. S hogy a munkámmal egy kicsit megváltoztassam az emberek gondolkozását. De ezt tulajdonképpen nem az iskolától, Nagymamának hanem magamtól várom. Az iskola csak segéderő lesz abban, hogy ezt elérhessem. Ki fogom használni. • Korai még megkérdezni, tudom, de bizonyára elgondolkoztál már azon, hogy mi lesz azután, ha elvégzed az iskolát. - Nem úgy gondolok rá, ha elvégzem, akkor mi lesz, hanem úgy, hogy elkezdem, és akkor mi lesz. Mert ez azt jelenti, hogy nekivágok, s miközben dolgozni fogok, megpróbálok már itt-ott előbújni, előbukkanni, megmutatkozni. Azt hiszem, rengeteg lehetőség van, hogy az ember az esztétikát, a képzőművészetet be tudja vinni olyan helyekre, ahol eddig nem használták. Itt van például a számítógépes grafika. Mennyire előtérbe került, s milyen kevés ember van, aki használni tudja. Mert ahhoz, hogy valaki esztétikus és figyelemfelkeltő borítót tudjon csinálni, nem elég a program. Ahhoz tehetség kell. És én a tipográfiában szeretnék újszerűvel jelentkezi. De ez a titok, amiről nem beszélek. TALLÓSI BÉLA