Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1996-05-27 / 122. szám, hétfő
ÚJ szó SPORT 1996. május 27. Tizennyolcan A II. labdarúgóliga csapatainak képviselői tegnap Varannóban találkoztak, hogy megismerkedjenek az új idénytől 18 együttesre bővített bajnokság feltételével. A pontvadászat augusztus 4-én, vasárnap kezdődik, egy nappal az I. liga rajtja után. Az őszi idény a 17. forduló találkozóival ér véget november 10én. Akárcsak a mostani szezonban, a vasárnap lesz a játéknap, de bizonyos esetekben kivételt tesznek, indokolt szituációkban szombaton és vasárnap délelőtt is játszhatnak majd meccseket. Két forduló kivétel lesz (augusztus 21. - 4. forduló, szeptember 9. - 9. forduló), ezeknek az összecsapásait hétközben, szerdán rendezik. A sorsolásra június 27-én kerül sor, a pénzbiztosíték letételének időpontja július 10., a Szlovák Kupa selejtezőire július 24én kerül sor. A keretek leadását július 27-re tervezik. Megdöbbentő volt, hogy Varannóban nem voltak ott a pozsonyi klubok, valamint a Levice, a Piešťany és a Vráble képviselői. Ellentétben a zsolnaiakkal, a rimaszombatiakkal és a dubnicaiakkal, pedig ezek a csapatok tulajdonképpen már I. ligásoknak számítanak. (TA SR) Kézilabda NŐI I. LIGA. Rájátszás az 1-6. helyért, 30. forduló: Dusto Šaľa-Plastika Nitra 22:19 (10:11), Šalatová 11, Fečová 5, ill. Šrameková 6, Medová 4; 300. néző. Dunaj Ztatná-B. Bystrica 23:24 (11:12), Juračková 10, Szabados 4, ill. Kiričiková 10, Ozimá 5; 300 néző. Inter Bratislava-Jaspol Partizánske 25:25 (11:13), Kopcová 6, Hrčková 7, ill. Tomašovičová 6, Szabó 6; 100 néző. A 7.-12. helyért: Družstevník Topoľníky-Štart Bratislava 20:18 (9:10), Bertalanné 9, Haris 7, ill. M. Kuťková 4; 100 néző. IS Košice-ZVL Prešov 17:19 (9:9), Körösi 6, Bajusz 4, ill. Priščáková 4, Dírerová 4; 50 néző. Zekon Michalovce-BCT Bratislava 32:23 (14:12), Mazurenko 8, Sabatová és Palkóvá 5-5, ill. Edlerné 10, Banková 4; 300 néző. SZLOVÁK KUPA. Férfiak, negyeddöntő, első mérkőzés: VSŽ Košice-Bardejov 34:22 (17:11), Peterjano 13, ill. Krok 5; 50 néző. Pov. Bystrica-ŠKP Bratislava 24:24 (14:13), Stoklasa 8, Chovanec 6, ill. Baran 8, Valo 4; 100 néző. Tatran Prešov-Agro Topoľčany 19:19 (9:10), Tabačko 7, ill. Galovič 7; 250 néző. Lokomotíva Trnava-MT J Piešťany 25:19 (13:8), Ardan 7, Vškovský 5, ill. Motešický és Trandžík 5-5; 100 néző. (TA SR) II. LABDARÚGÓLIGA. HUSZONHETEDIK FORDULÓ A rimaszombatiak megerősítették 3. helyüket Nem voltak váratlan eredmények a bajnokság szombati fordulójában, hacsak annak nem vesszük a zsolnalak újabb vereségét, s azt, hogy a bőslek Ismét kikaptak saját pályájukon. Mivel a rimaszombatiak Rozsnyón rangadót nyertek, és az őket követő Dubnica kikapott Pozsonyban, így megerősítették 3. helyüket. A következő forduló (Június 1.) mérkőzése kétségkívül a Rlm. Sobota-Petržalka találkozó lesz. További párosítás: Devín-Vráble, Žlllna-Trenčín, Plešťany-Stropkov, ŠKP-Rožňava, Dubnlca-Trebišov, Púchov-Gabčíkovo, Ružomberok-Levlce. ROŽŇAVA-RIM. SOBOTA 0:2 (0:1). Góllövők: Czajlik (32.), Lohyňa (88.). Játékvezető: Gádoši, 5000 néző. Sárga lap: Orabinec, ill. Sýkora, Spišák. Szombaton délután valódi futballünnep volt Rozsnyón és környékén, hiszen az első gömöri rangadón a két szomszédvár csapata, a Kalcit és a Tauris találkozott egymással. Már egy órával a derbi előtt megteltek a lelátók, s az állóhelyeken is sűrűn gyülekeztek a nézők; a klubházban meg a szövetség szakvezetői. Többek között eljött Jozef Jankech, a szlovák válogatott vezetőedzője is. A kezdőrúgáskor jó 5000-en szurkoltak (Rimaszombatból több mint 2000-en kísérték el kedvenceiket), tegyük hozzá - az egész meccs folyamán - igen sportszerűen. Az első félidőben sokkal többet kezdeményeztek a házigazdák, helyzeteik is voltak, ám hadilábon álltak a szerencsével. Gallo a 10. percben elvétette a labdát a kapu torkában, 4 perccel később pedig 17 m-es szabadrúgása a bal kapufáról vágódott ki. Még egy kapufát lőttek, pontosabban fejeltek a rozsnyóiak: a 17. percben Rendoš bólintotta a labdát a felső lécre. A rimaszombatiak nem sokat mutattak az első félidőben, megszállták kapujuk előterét, és erre a veszélyestaktikára majdnem ráfizettek. A 32. percben azonban váratlanul lerohanták a Kalcitot, Piszár mesteri átadását a szorongatott helyzetben lévő Czajlik lőtte a bal alsó sarokba. A második félidőben folytatódott a rimaszombatiak defenzív játéka, a Kalcit futballistái képtelenek voltak áttörni ezt az élő falat. Karol Kisel edző legénysége a 88. percben ismét megrázta magát, sakk-matt helyzetből a csereként beállt Lohyňa talált a hálóba. Az utolsó másodpercekben újabb gólt lőhettek volna a vendégek, ám Loj a nehezebb megoldást választotta, a kapu fölé durrantott. A helyzeteit jobban kihasználó Tauris megérdemelten nyert, habár az első negyed órában igencsak beszorult.(zsi) GABČÍKOVO-RUŽOMBEROK 1:4 (1:2). Góllövők: Szabó Tibor (35.), ill. Adamčík (17.), Hazucha (21.), Gajdoščík (58.), Huťka (61.). Játékvezető: Weiss, 400 néző. Sárga lap: Czuczor, NagyJ., Süttő(mind Gabčíkovo). A gyorslábú vendégek kezdettől fogva leckét adtak a modern futballból a hazaiaknak, s megérdemelten győztek. A bősiek ugyan egy gólra megközelítették a rózsahegyieket, de azok gyors A már élvonalbeli ligetiek hat ponttal vezetik a II. liga táblázatát. Felvételünkön Vašík (Petržalka - jobbról a második) küzd a labdáért... (Fotó: Eugen Vojtíšek) ellentámadások után újabb két gólt rúgtak. LEVICE-DEVÍN 3:1 (2:0). Góllövők: Vacula (25., öngól), Hlóška (40.), Újvári (64.), ill. Volf (80.). Játékvezető: Jekkel, 1300 néző. Sárga lap: Hegedűs, Havran, ill. Szalay, Masný, Rusňák. A lévaiak az egész 90 perc folyamán irányították a játékot, több szép akciót vezettek, s ezek rendre gondot okoztak a pozsonyiak védelmének. VRÁBLE-ŠKP BRATISLAVA 2:0 (0:0). Góllövők: Mihók (87., 11-esből), Mäsiar (90.). Játékvezető: Velický, 500 néző. Sárga lap: Mihók, Sučko, ill. Bukovec. Küzdelmes mérkőzést játszott egymással a két csapat, a szerencse a hazaiak oldalára állt. Csak a hajrában dőlt el a meccs, amikor Mihók értékesítette a büntetőt, amelyet a Joniak ellen elkövetett szabálytalanságért ítélt meg a bíró. Rendőrattak - kérdőjelekkel Régen láttam ilyen sportszerű focirangadót (RožňavaRim. Sobota 0:2), pedig óriási volt a tét. A Kalcit az osztályozós hely elkerüléséért vív ádáz harcot, az ugyancsak újonc Tauris viszont az élvonalba jutásért csatázik. Mint ahogy az várható volt, telt ház, több mint 5000 drukker látogatott ki szombaton délután a rozsnyói stadionba. Mind a pályán, mind pedig a nézőtéren az agresszivitás, a sportszerűtlenség, valamint az ellenfélgyűlölet legkisebb jelét sem lehetett felfedezni. A meccs előtt s után a két tábor hívei közösen szórakoztak, söröztek, együtt vitatták meg a történteket. A hazai szurkolók megtapsolták a levonuló, győztes Tauris csapatát, s beismerték, megérdemelten nyertek a vendégek. A rendőrség is alaposan felkészült a gömöri derbire, már két órával a találkozó előtt körülzárta a pálya környékét, s csak gyalogosan lehetett megközelíteni a stadiont. Közbeavatkozásra nem volt okuk, mert a nézősereg igen fegyelmezett volt... Aztán pár perccel a lefújás után váratlanul elszabadult a pokol. A diadalittas Taurisdrukkerek itt-ott csípős megjegyzésekkel illették az egyenruhásokat, akik a sportszálló közelében rátámadtak a kék-fehér szurkolókra, és gumibotjaikkal odaodasóztak nekik. Még 45 perccel a találkozó után is kutyaugatástól volt hangos a Kalcit-stadion környéke. Fél nyolc tájban, amikor már szétszéledt a tömeg, ki tudja, miért, letepertek egy félmeztelen fiatalembert, majd a rendőrautóba tuszkolták őt. Mindez Rudolf Taubernek, a rozsnyóiak edzőjének szeme láttára történt. Többen is megjegyezték a buszra várakozók közül: „ Vajon miért ez az erőszak, hiszen mi nem vagyunk bűnözők?! Csak kedvenceink sikerét ünnepeljük..." (zslgárdi) FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG Thomas Muster mindenek felett Az év második Grand Slam tenisztornája, a párizsi Roland Garros mától két héten át fogadja a világ legjobb játékosalt. A nem hivatalos salakpályás világbajnokság 95. szezonjában rekordösszegű, 10,7 millió dollár összdíjazás várja a versenyzőket, konkrétan a férfi egyes győztesének 690 000, a női egyes bajnokának 645 000 dollár üti a markát. Tavaly a nők mezőnyében Steffi Graf, a férfiak esetében pedig Thomas Muster bizonyult a legjobbnak. Mondani sem kell, hogy mindketten címük megvédéséért szállnak harcba, mégpedig remek pozíciókból rajtolnak, hiszen a német teniszezőnő Szeles Mónika mellett az első számú kiemelt, az osztrák salakkirály pedig a második pozíciót szerezte meg a férfiak mezőnyében. Muster az idén már öt tornagyőzelmet ért el salakon, s az utóbbi két esztendőben ezen a pályaborításon 95-ször győzött, s mindössze háromszor szenvedett vereséget. Ebből kifolyólag a legnagyobb esélyesként vág neki a kéthetes erőpróbának. Igaz, Pete Sampras az első számú kiemelt, azonban az amerikai fiú eddig nem túlzottan jeleskedett salakon, legutóbb Düsseldorfban a teniszcsapatok Világ Kupájában például kikapott a cseh Bohdan Ulihrachtól. Az amerikai játékosok az utóbbi időben különben is látványosan elhanyagolják a salakpályás versenyeket, szembetűnően hiányoztak például az ún. Szuper 9 csoportjába tartozó, rendkívül jól díjazott német és olasz nyílt bajnokságokról, vagyis korántsem biztos, hogy Sampras, Agassi vagy Chang lesz a főszereplő. Éppen ellenkezőleg, a spanyol játékosoktól várnak jó szereplést, például a már a kiemeltek közé sem került, ám Párizsban kétszer diadalmaskodott Sergi Bruguerától, és a fiatal nézők új kedvencétől, a chilei Marcelo Riostól. A nők esetében természetesen Steffi Graf szereplésétől várnak sokat. Szeles Mónika az 1993-ban az ellene elkövetett hamburgi merénylet óta először a múlt héten Madridban lépett ismét Európában pályára, ahol is az elődöntőben sérülés miatt (a későbbi győztes Novotná ellen) feladta a küzdelmet. Lehet, hogy Párizsban sem lép pályára, végleges döntés ma délután várható... A hölgyek mezőnyében szintén a spanyolok, tehát Arantxa Sanchez és Conchita Martinez lehetnek a hangadók, továbbá érdeklődéssel várják a svájci (csehszlovák származású) csodagyerek, Martina Hingis szereplését is, aki Gabriela Sabatini távolmaradásának köszönhetően a kiemeltek közé került. Sabatinin kívül a legjobbak közül az amerikai Chanda Rubin is távolmarad, míg a férfiak esetében Boris Becker combizomhúzódásra hivatkozva jelezte visszalépését. Szlovákia népes csapattal van jelen Párizsban. A férfiak közül ugyan mindössze Karol Kučera szerepelhet selejtezők nélkül az első fordulóban, ám a nők mezőnyében Nagyová, Zrubáková, Habšudová, Husárová és Studeníková is szerencsét próbálhat. Hogy milyen eredménnyel, az napokon belül kiderül. (sidó) TREBIŠOV-PÚCHOV 1:0 (0:0). Góllövő: Tóth (63.). Játékvezető: Smolák, 300 néző. Sárga lap: Geri, Michalec, Šinko, ill. Petruš, Suchý, Rosina, Rafaeiis. Piros lap: Holčík (68., Púchov, szabálytalanságért). Csak közepes színvonalú játékot hozott a két tizenhatos között zajló összecsapás. A vendégek nem nagyon igyekeztek, ennek ellenére a terebesieknek meg kellett küzdeniük a három pontért. TRENČÍN-DUBNICA 1:1 (1:0). Góllövők: Kavka (43.), ill. Mičega (53.). Játékvezető: Rajčány, 1000 néző. Sárga lap: Hadviger, ill. Mičega, Bagin. Igazságos döntetlen született a rangadón. A második félidőben aktívabb dubnicaiak megérdemelten egyenlítettek. STROPKOV-ŽILINA 3:2 (2:0). Góllövők: Hurný (33.), Reiter (45.), Horochonič (82., 11esből), ill. Ondráš (87.), Mészáros (89.). Játékvezető: Doboš, 800 néző. Sárga lap: Horochonič, ill. Mészáros, Rusko. Tapogatózó kezdés után a vendéglátók levetkőzték idegességüket, s néhány határozott támadást követően kétgólos vezetésre tettek szert. A zsolnaiak két „sántikáló" góllal tették elfogadhatóvá az eredményt, mert eléggé gyatrán futballoztak. PETRŽALKA-PIEŠŤANY 1:0 (1:0). Góllövő: Schelling (16., 11-esből). Játékvezető: Marton, 900 néző. Sárga lap: Horký, Pokrývka (mindkettő Petržalka). Piros lap: Pokrývka (43., ismételt szabálytalanságért), ill. Macko (15., szabálytalanságért). A hazaiak kezdtek jobban, de Boda, Timko és Vašík lövései célt tévesztettek. A vendégek egy védelmi hibára fizettek rá, amely után Macko kapus csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni Stre/ecet a gólszerzésben, s a pozsonyiak a megítélt büntetőt értékesítették. Utána ők irányították a játékot. A bajnokság állása: 1. Petržalka 27 18 4 5 49:27 58 2. Žilina 27 16 4 7 55:25 52 3. Rim. Sobota 27 14 7 6 39:17 49 4. Dubnica 27 12 9 6 43:32 45 5. Levice 27 14 3 10 39:36 45 6. Ružomberok 27 11 5 11 44:42 38 7. Púchov 27 9 9 9 33:27 36 8. Stropkov 27 10 6 11 32:34 36 9. Vráble 27 10 5 12 31:43 35 10. Trenčín 27 9 7 U 38:37 34 U. Devín 27 9 6 12 34:46 33 12. Gabčíkovo 27 8 7 12 34:37 31 13. Piešťany 27 9 4 13 32:40 31 14. Rožňava 27 7 8 12 22:50 29 15. Trebišov 27 8 3 16 21:29 27 VILÁGCSÚCS GERELYHAJITASBAN Jan Železný: 98,48 m! A jenai nemzetközi atlétikai versenyen saját világcsúcsát döntötte meg férfi gerelyhajításban Jan Železný. A 29 éves cseh világrekorder csaknem 3 méterrel dobta túl az 1993-ban, Sheffieldben elért eredményét. A jeles sportember új világcsúcsa: 98,48 méter. Železný világ- és olimpiai bajnok, s 1987-ben egyszer már világrekordernek mondhatta magát, ám többen is megjavították akkori eredményét. A világcsúcs fejlődése 1986 óta. 85,74 m: Klaus Tefelmeier (nyugatnémet) - 1986, Como; 87,66 m; Jan Železný (csehszlovák) - 1987, Nitra; 89,10 m: Patrik Boden (svéd) - 1990, Austin; 89,58 m: Steve Backley (angol) - 1990 Stockholm: 91,46 m Backley - 1992, Auckland; 95,54 m: Železný (cseh) 1993, Pétervár; 95,66 m: Železný - 1993, Sheffield; 98,48 m: Železný 1996, Jena. (sr) Bottlik László Eb-kerete A háromnapos budapesti edzőtáborozást követően Bottlik László, a szlovák vízilabda-válogatott vezetőedzője kijelölte a május végén kezdődő máltai B-csoportos Európa-bajnokságra utazó keretet: Radovan Lukáč (ŠKP Košice), Gergely István (Slávia UK Bratislava )-Roman Poláčik (Slávia UVL Košice), Gergely Mihály (ŠKP), Gyurcsi Géza, Karol Schmuck, Tarasz Gluško, Tomáš Tóth (mind Slávia UK), Milan Čipov (NCHZ Nováky), Július Iždinský (Slávia UK), Miroslav Jančich (Nováky), Róbert Kaid (ŠKP), Nagy Sándor (UVL). Az együttes szerdán reggel repül La Vallettába. (zsi) ESZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA Pingvineket vertek... Újra győzni tudott a Florida Panters a Pittsburgh Penguins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában. A Keleti Főcsoport döntőjének harmadik mérkőzésén a Párducok 5:2 (1:1, 1:1, 3:0) arányban verték a Pingvineket. Góllövők: Barnes 2, Sheppard, Dvofák, Straka, ill. Smolinski, Nedvéď; 15 000 néző. Az újabb floridai győzelem az összesítésben 2:l-et jelent a Párducok számára. Mint ismeretes, négy győztes meccsre játsszák az összecsapást. A Nyugati Főcsoport döntőjében a Colorado Avalanche 4:2 (1:0,1:1,2:1) arányban bizonyult jobbnak a 4. meccsen a Detroit Red Wings együttesénél, és összesítésben 3:1 arányban vezet. Góllövők: Deadmarsh, Sakic, Krupp, Forsberg, ill. Ciccarelli, Brown; 16 000 néző. Claude Lemieux, a Colorado jobbszélsője egy mérkőzésre szóló eltiltást és 1000 dolláros bírságot kapott. A hokis a Nyugati Főcsoport találkozóján megütötte a Detroit játékosát, Vjacseszlav Kozlovot. Az említett mérkőzésen Kozlov durván a palánknak lökte az ellenfél egyik játékosát, ám tettét a játékvezetők szabályosnak ítélték. Lemieux azonban mégis bosszút állt az orosz „vendégmunkáson". - Claude Lemieux durván bántalmazta ellenfelét, aki pedig részt sem vett a verekedésben - mondta az NHL egyik alelnöke. (MTI+TA SR)