Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-24 / 120. szám, péntek

1996. május 24. VEIEMENY - TALLÓZÓ m sz ő 5j Lexa mindenkit lekörözött „És nem kerültem meg a kellemetlen és átmeneti problémákat sem..." - így fejezte be Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatója a SZISZ-ről szóló jelentését. Nagy igazságot mondott ki. 1995 derekán a SZISZ közvetlenül is bekapcsolódott a politikai ese­ményekbe, és azóta befolyásolja a belpolitikai történéseket. Ilyen módon csupán a. kommunista titkosszolgálatok viselkedhettek a hi­degháború idején. Amióta Ivan Lexa a SZISZ igazgatója, a titkosszol­gálat valamennyi társadalmi botrányban benne van. Egyre csak hal­mozódnak.az információk és bizonyítékok arról, hogy a SZISZ kivette a részét ifj. Michal Kováč elrablásából, Baláž besztercebányai püs­pök lejáratásából, és a hírszerző tisztek állandóan követik a kor­mánykörökben ellenségnek tartott személyeket. Ivan Lexa jelentésében ezekbe a tényekbe beleütközött, és igaza volt, amikor „kellemetlennek" minősítette őket. Hogy mit értett az „átmeneti" fogalom alatt, azt ebben a pillanatban nehéz meghatá­rozni. Ez a szó azonban mintegy jelzi a „végső" megoldás közelségét. Hogy kik lesznek e mo|oldás áldozatai, az a Lexa-jelentésből közvet­lenül kiderül: az államfő, az „ellenzék militáns része", a KDM, a „mi­litáns" újságírók, a SZISZ és a volt szövetségi titkosszolgálat egykori tagjai. A titkosszolgálat igazgatója megerősítette, hogy az ellenzéki pártok képviselőit, az újságírókat, a SZISZ korábbi tagjait megfigye­lik, annak dacára, hogy ezt leplezni próbálta azzal a kijelentéssel, mely szerint „Szlovákiában meg akarják változtatni a politikai erővi­szonyokat". A felsorolt tények valóban kellemetlenek, és reméljük, hogy átmenetiek. PETER TÓTH, Sme Hogy a központ erősebb legyen A lap munkatársa Alojz Englišsel, a szakszervezeti szövet­ségek konföderációjának az elnökével beszélgetett abból az alkalomból, hogy közeledik a szakszervezeti kong­resszus. • Az elmúlt hat évben milyen helyet foglalt el a társadalomban a szakszervezeti konföderáció? - Hangsúlyozni szeretném, hogy a konföderáció a polgárok köré­ben tekintélynek örvend, és a szociális partnerek is respektálják. Ez letagadhatatlan. Ténykedésünket egyértelműen pozitívan ítélik meg a külföldi és nemzetközi szakszervezeti szövetségek is. A Nemzetkö­zi Munkaügyi Szervezet szintén kedvezően értékelte a munkánkat, ennek jeleként a háromoldalú érdekegyeztetésről szóló európai kon­ferenciát Pozsonyban rendezhettük meg. A nyilvánosság értékeli, hogy az átmeneti időszakban a nyomásgyakorló eszközök helyett a tárgyalásokra helyeztük a hangsúlyt. A konföderáció a szociális béke letéteményese, bár ennek szavatolása a többi szociális partnertől is függ. Ha közülük akár csak egy is nem teljesíti a szociális béke felté­teléit, akkor a szakszervezetek nem tudják teljes mértékben garan­tálni. Éppen ellenkezőleg, ha a másik fél nem készséges, akkor a szakszervezeti tagság érdekében nyomásgyakorló eszközökhöz kell folyamodnunk. • A kongresszus személyi kérdésekkel is foglalkozik. A tisztújítás során ön újból megpályázza az elnöki posztot? - Úgy tűnik, erre még Korai válaszolni. Elsősorban valakiknek jelöl­niük kellene erigem. Emellett mérlegelnem kell, vajon a kongresszus anyagai összhangban lesznek-e elképzeléseimmel. Csak ezután fog­lalhatok állást az esetleges jelölésemről. MAGDALÉNA SEDLÁČKOVÁ, Práca Kifulladt a szlovák export? Áprilisban Szlovákia külkereskedelmi hiánya közel a márciusinak a duplájára ugrott, s elérte az 5,57 milliárd szlovák koronát. Ráadá­sul ez nem elsősorban a behozatal növekedése, hanem a kivitel visszaesése miatt történt. Az év első négy hónapjában a külkereske­delmi deficit elérte a 21,47 milliárd koronát. Szlovákia külkereske­delmi mérlege két évvel ezelőtt 2,56, tavaly pedig 1,78 milliárdos többlettel zárult. Bár az elkövetkező években a külkereskedelmi for­galom növekedésével lehet számolni, az előrejelzések szerint azon­ban a behozatal üteme meghaladja majd a kivitelét. Ennek első jele az első negyedévi 15 milliárdos deficit, amely áprilisban tovább nőtt. A szlovák export egyik hiányossága, hogy a hazai termelők elsősor­ban alapanyagot és félkész terméket exportálnak. Kevés az olyan ex­portőr, aki késztermékkel jelenik meg a külföldi piacokon. Azt is fi­gyelembe kell venni, hogy az infláció miatt egyre drágábbá válik a szlovák kivitel, s ezáltal csökken konkurenciaképességünk. Végeze­tül: a behozatalt élénkíti a Kereskedelmi Világszervezet döntése is, amelynek értelmében a behozatali vámpótlékot el kell törölnünk, ami a behozatali vámok csökkenéséhez vezet. LENKA TOKÁROVÁ, Hospodárske noviny (Rövidítve) Kisebbségi kényszerházasság Magyarországi látogatásaim alkalmával sokan nekem sze­gezték a kérdést: miért nem tudtok otthon, Erdélyben béké­ben megférni egymással? Miért van az, hogy a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetségen belül olyan nézeteltérések ala­kultak ki, melyek jócskán árta­nak az egész romániai magyar népcsoport megítélésének? Er­délyiek sokasága is elítélően szól a vezetőségben dúló csa­tákról. És ezen mit sem változ­tat az, hogy a vezetők némelyi­ke állítja: ezek nem ellentétek, hanem a sokszínű, a vélemé­nyeket nem elhallgattató, ha­nem egymásnak ütköztető RMDSZ-politika részei. Kétmil­lió ember még egy érdekszövet­ségben is sok, nemhogy egy po­litikai pártban, hát még egy nagy családban - hiszen az er­délyi magyarság érdekeinek leginkább az felel meg, ha való­ban egy népes családnak tekin­ti magát. Csakhogy ez a család olyan társadalmi helyzetből került ki a közelmúltban, amikor ember embernek farkasa volt, amikor az hozott némi társadalmi és gazdasági előnyt a rettenetes szellemi sivárság és a gazdasá­gi mizéria közepette, ha a hoz­zád legközelebb állót is feljelen­tetted, ha főnöködet, beosztot­tadat, sőt családtagjaidat is megfigyelés alatt tartottad, és minél több rosszat sugdostál ró­luk a szolgálatos hallgatózó fü­lekbe. Az előnyökkel kecsegtető kísértés mellett hatványozottan jelentkezett a megfélemlítés. És ez még nagyobb úr volt, mint a szükség. Romániában a társadalmi igazságtétel nemhogy lezajlott volna, de még el sem kezdődött. A szekuritátés irat­csomók hozzáférhetetlenek, az iratkriptából csak azokat az adatokat szivárogtatják ki, ame­lyekkel ellenzéki politikusokat sakkban lehet tartani, rágalom­hadjáratot lehet indítani elle­nük. A mai román társadalom a bizalmatlanság, gyanakvás in­goványos talajára épül. Az RMDSZ-ben is ott vannak azok, akik rettegnek a naptól, amikor mindenki szabadon hozzájuthat szekus dossziéjához. A szövet­ségi képviselők találkozóin egy­más mellett ülnek volt üldözöt­tek és az üldözőik kiszolgálói. Együtt ülnek azok, akik titkos utakon, úgynevezett pártbü­fékből jól éltek, egy napig sem nélkülöztek, meg azok, akik a totalitarizmus utolsó éveiben fél, sőt egész napokat álltak sorba egy-két kiló húsért. Az RMDSZ-ben együtt vannak a mélyen baloldali és mélyen jobboldali meggyőződésűek, a liberálisok és baloldali szélsőséges egyének, és azok is, akik egyetlen ideológiához sem vonzódnak különösebben, csak tudják, hogy az erdélyi ma­gyarságnak feltétlenül szüksé­ge van egy érdek-képviseleti szervre. Hiszen csak egy ilyen szervezet nevében lehet vala­mennyire hatásosan fellépni a nemzetközi szerveknél, már amennyire azok figyelnek a mi sajátos gondjainkra. Szóval vég­eredményben csoda az, hogy még ennyire egységes a szövet­ség, amennyire annak látszik. S akkor a bajok közül még meg sem említettem a pénzügyeket, az elszámolatlan, guruló forin­tok romboló munkáját, ami ezen a tavaszon több kárt tett a szövetségben, mint az összes jellembeli, ideológiai ellentmon­dások. Ilyenformán a belső torzsal­kodáson csodálkozni naiv do­log. Inkább dicséretre méltó az az igyekezet, ahogyan ez a hete­rogén szervezet mégis megpró­bál egyetlen védőhálóként rási­mulni egy kétmilliós népcso­portra, melynek tagjai, sajnos, egyre gyanakvóbban figyelik a hálón éktelenkedő hézagokat, a kötések meglazulását. MÁTHÉ ÉVA Kolozsvár KOMMENTÁRUNK VÁLASZ HELYETT EGY AZONOS CÍMŰ ÚJSÁGCIKKRE Hallgatni arany? Hallgatni arany? - nem tu­dom. De cikket írni ezüst, azt lá­tom. Legalábbis azon tollforga­tóknak, akik eddig is a Zmena, a Slovenská Republika és hason­ló sajtótermékek hasábjain vité­zül belerúgtak a komáromiakba, azoknak sok ezüst. De mi is az, hogy komáromi­ak? Ez egy polgári társadalom, talán 200 éves, amilyen kis or­szágunkban szerteszét most is kevés van, vagy még most sincs. Mások rosszindulatának köszönhetően sorozatosan bot­rányhősök. Kérdezte őket vala­ki? Pedig van véleményük! Kér­dezte őket valaki, hogy mit tet­tek? Pedig tettek! Az lehet, hogy ez távolból nem igazán látszik. ... és hogy kipattanásig dagad Klapka tábornok mellénye, azt tényleg csak a komáromiak tud­ják, hogy mién. Azért van. És ha Komárom polgárait nagy általánosságban, megne­vezés nélkül kipellengérezik, ki védje meg őket? Klapka tábor­nok. PÁSZTOR ISTVÁN egy komáromi polgár Szigorúan ellenőrzött alapítványok A szlovák parlament tegnap­előtt végül is jóváhagyta az ala­pítványokról szóló törvényt, amely a bejegyzésüktől kezdve a gazdálkodásukon át a felszámo­lásukig szabályozza az alapítvá­nyok létezését. Ez a törvény nem a valós helyzetből, a szlovákiai valóságból, az alapítványok lét­rehozásának és működésének a valós körülményeiből indul ki, hanem - ezt ignorálva - csak ab­ból, amit a hatalom óhajt. A ha­talom pedig elsősorban el­lenőrzése alá kívánja vonni az alapítványok létezésé­nek minden vetületét. A törvény éppen ezért szeretné meghatározni az alapítványok létrejöttének, működé­sének és megszűnésének a feltételeit, miközben az egész jogi szabályozás főként az alapítványok megszűnését, nem pedig közérdekű tevékenységük ki­bontakoztatását szorgalmazza. Ezén is vélekednek az alapítványok tevékenységét támogató politikusok úgy, hogy ez egy „likvidáló törvény". Megközelítőleg háromnegyed évig folyt a vita erről a törvényről, ám az alapítványok elleni támadások ré­gebbi keletűek. Az egykori kommunista titkosszolgá­lat, az ŠtB ügynökei már 1990-ben sajtókampányt kezdtek a külföldi eredetű alapítványok ellen, és törek­véseik sikereként könyvelhették el, hogy a Közép-eu­rópai Egyetem székhelye nem Pozsonyban lett. Ezek az egykori besúgóhálózatot szervező ügynökök máig is jelentős posztokat töltenek be. Újabb állomásnak tekinthető a kormánykoalícióban csoportosult szélsőbaloldali és nemzeti-soviniszta pár­tok egyik főnökének alig egy évvel ezelőtti kijelentése, mely szerint Mečiar kormányát úgy lehet megbuktatni, hogy külföldről származó alapítványi pénzekkel kor­rumpálnak, megvásárolnak egyes kormánypárti képvi­selőket, Ilyen elmeszüleményekre akár csak egy meg­jegyzést is fölösleges tenni. Az alapítványokkal ennek a kormánynak alighanem legfőképp két baja van: elsősorban az, hogy ha az ala­pítványok adnak támogatást, akkor ők kimaradnak a já­tékból, nem nekik lesznek hálásak a szorult helyzetük­ben támogatottak, hanem annak az alapítványnak a ne­vére fognak emlékezni, amely lehetővé tette nekik a to­vábbtanulást (akár külföldön is), a nyaralást (akár bel­földön is), a gyógykezelésen való részvételt, az élet­mentő műtétet, a nyelvtanulást, a tudományos kutatói munkát stb. Másodsorban pedig a kormánypártiakat fölöttébb bosszantja, ha valaki olyasmikre mer támogatást nyúj­tani, amikre ők tíz fillért sem fordítanának - mondjuk, már csak azért sem, mert ezek a célok kifejezetten el­lentétben állnak módszereikkel és céljaikkal. A legnagyobb gubanc pedig nyilván az, hogy az ala­pítványok léte és tevékenysége megbontja a támogatá­sok, dotációk, segítségnyújtások állami és ideológiai monopóliumát. Egyáltalán nem tekinthető véletlennek, hogy Ivan Lexa, a szlovák titkosszolgálat főnöke a par­lament előtt elmondott beszédében közellenségként nemcsak a vele személyes konfliktusban álló köztár­sasági elnököt, a kormány számára kényelmetlen szer­kesztőségeket említette, hanem az alapítványokat is. Ez a jelentés ugyanis csak a Mečiar-féle kormány és Mečiar hatáskörébe tartozó politikai titkosrendőrség, egy rehabilitált ŠtB szerecsenmosdatásáról szól. Ezért még a szlovák parlamentben sem lehet a több mint ezer alapítványt érdemben védelmezni akkor, ha a tit­kosszolgálat főnöke Mečiar közeli munkatársa. AHOGY ÉN LÁTOM Lexa - demokratikus baloldalról fényképezve Tóth Mihály rovata Egyre több jelből arra le­het következtetni, hogy Szlovákia jövőjét rövid és középtávon nem az határoz­za meg, hogy a legközelebbi választásokon 28; 30, netán 35 százalékos eredményt ér-e el a Demokratikus Szlováki­áért Mozgalom, hanem hogy Mečiarhoz viszonyítva kor­mánypárti vagy ellenzéki lesz-e az 1998-as választá­sok után a Demokratikus Baloldal Pártja. Más szóval: az dönti el az ország jövőjét legalább 8-10 évre, hogy megvalósul-e a jelenleg kormányon kívüli pártok összefogása a legközelebbi választások után. A tisztelt olvasó talán észrevette, hogy az előző bekezdés'zárómondatában nem azt írtam, hogy .je­lenlegi ellenzéki pártok". Ugyanis a DBP - számos gesztusa alapján - csak „kormányon kívüli párt­nak" tekinthető, és még minden, de mindennek a fordítqttja is lehet belőle. Szerdán is ezt bizonyította. Galamblelkű képvi­selőik nem tudták elviselni, hogy a Keresztényde­mokrata Mozgalom, a Demokratikus Unió és a Magyar Koalíció képviselői a „durva zsákra vastag folt illik" elvhez igazodva egyértelmű felhívások­kal fordultak a titkosszolgálati jelentést felolvasó Ivan Lexához. Transzparensszöveg helyett nyög­venyelős állásfoglalást fogalmaztak meg klubjuk parlamenti irodájában. Egyszóval: távol tartották magukat a botránytól. Olyan gavallérra emlékez­tettek, aki nem tud különbséget tenni a piruló első bálozó kislány és a bájait pénzért áruló sarkangyal között. Fő a jólneveltség, állítják a Migaš-párt honatyái. Ami persze úgy is értelmezhető, hogy még min­dig nem vették észre, mi történt Szlovákiában Mečiar országlása alatt. Vagy ha gyanítják is, hogy mi történt, még mindig demokratikusnak tekintik ezt a hatalomgyakorlást. A DBP vezetőinek a megnyilvánulásai alapján az irántuk legmegértőbben viseltető politikai meg­figyelő is csak arra a következtetésre tud jutni, hogy a demokratikus baloldaliak még mindig nem döntötték el, a demokráciához ragaszkodnak-e in­kább, vagy a Mečiarral való hatalommegosztás ví­zióját részesítsék előnyben. Közben még azt sem tudják, hogy nem egyoldalú-e, visszhangra talál-e a kokettálás. A demokratikus baloldaliak ellenzékiségéből eddig csak annyira tellett, hogy retorikájában a párt távolságtartóan viszonyul a kormánykoalícióhoz, ugyanakkor ha csak egy mód van rá, kinyilvánítja: az oppozícióban nem kíván egy gyékényen árulni sem a kerszeténydemokratákkal, sem a Demokrati­kus Unióval, sem a Magyar Koalícióval. Normális körülmények között az ember ebben nem találhat semmi kivetnivalót. Önálló, szuverén pártról van szó, amelynek jogában áll olyan straté­giát és taktikát választani, amilyet jónak lát. Csakhogy ami mostanában Szlovákiában törté­nik, az mindennek minősíthető, csak normálisnak nem. A parlamentben, a hatalomgyakorlásban, a bűnüldözésben, az államigazgatásban egyaránt a demokrácia leépítésére irányuló törekvéseknek le­hetünk tanúi. így az ellenzék valamennyi pártja egyaránt felelős a politikai viszonyok alakításáért. Nem vagyok híve a visszafelé tekingetésílek, a múlt mindenáron való felhánytorgatásának, vi­szont az aggasztó jelenségekre való tekintettel ki kell mondani: a DBP-nek már a múltjára, a szárma­zására való tekintettel is iilő volna egyértelművé tennie a magatartását. És nem kevésbé azért is, mert kinyilvánította: célja a szociáldemokratává történő visszatranszformálódás. A mečiarizmusra csak „igen"-nel vagy „nem"-mel lehet szavazni. A rezsim odáig feszítette a húrt, hogy aki „tartózkodik" a szavazástól, az a diktatúrára vagy a tekintélyuralomra szavaz, mert a politikailag iskolá­zatlan, illetve közömbös emberek százezreinek köré­ben azt a hiedelmet kelti, hogy a Mečiar vezette kor­mánykoalíció rendszere megjavítható. Éppen Lexa parlamenti beszámolója a legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy ez nem lehetséges. A titkosszolgálati főnök hivatalnokként össztüzet zúdított mindenkire, aki a máskéntgondolkodók között meg mert nyilvánulni. Figyelemre méltó első oldalas fénykép jelent meg tegnap Lexáról a Pravdában, amely független napilap­nak minősíti magát, de tudjuk, hogy „lánykorában" ki­nek a sajtóorgánuma volt. A titkosszolgálati főnök a fényképen mikrofon mögött áll, és éppen a SZISZ működéséről szóló beszámolót olvassa. A háttér: sö­tétszürke és fehér, a cég főnökének arca pedig elmosó­dott. A képaláírás szerint a fotó azért csökkent minőségű, mert rosszak voltak a fényviszonyok. A ké­pen sehol egy ellenzéki képviselő, sehol egy azonnali lemondásra felszólító transzparens. Kérdem én: a szerkesztőség vajon honnan kerített elő ilyen hamarjá­ban retusőrt, hogy a címoldalon megjelenhessen az il­ledelmesre preparált Lexa?

Next

/
Oldalképek
Tartalom