Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-23 / 119. szám, csütörtök

8 j ÚJ SZÓ HIRDETES - PUBLICISZTIKA 1996. május 21. Tisztelt szerkesztőség! A párkányi magyar alapiskola a legszebb napon, május első vasárnap délutánján, anyák napján mutatta be kultúrműsorát. A kedves hangulatú, hancúrozó apróságok bájos műsorában peregtek a táncok, a játékos prózai darabok, jelenetek, bábműsorok, egy szóval minden, ami a gyermeki érzéseket tükrözi. Öröm volt látni ennyi tehetséges gyermeket a színpadon. Elismerés a kedves szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak, ismerősöknek, hogy együtt örültek az apróságokkal. Megtisztelték a rendezvényt szabadidejükben, együtt örültek a gyermekek sikereinek. E bimbózó tehetségek vizont fokozott figyelmet érdemelnek. Felelősséget ró mindazokra a felnőttekre, szülőkre, pedagógusokra, de a társadalomra is, hogy segítse fejlődésüket. Szálkán az MKDM helyi szervezete, az iskola, a Csemadok, a falu lakossága, ifj. Dávid László polgármester segítségével történelmi emlékestet szervezett a kitelepítettek számára. A történészek, Popély Gyula, Molnár László időrendi dokumentumok ismertetése mellett a saját nézetüket is méltóan kifejtették, majd Szigeti László, az MKDM nevében köszöntötte a szalkaiakat. A tartalmas, változatos ünnepi műsorban az ünnephez méltó zenei anyag, versek, irodalmi műsor hangzott el. Külön említeném a szálkái menyecskekórust, a menyecskék azokat a dalokat is elénekelték, amikkel indulás előtt a volt Vanya kocsmában búcsúztak a szálkái legények. Az ünnepség legmeghatóbb része az volt, amikor a kitelepítettek átvették a helytállásért készített emlékérmeket. A szálkái családokat Csehországba telepítették, de ők sem hazát, sem szívet nem cseréltek. Visszajöttek szülőföldjükre. Itthon a szülőföldjükön a saját falujukban most már nyugodtan ballaghatnak a saját, otthoni templomukba és saját anyanyelvükön rebeghetik imáikat. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket Anyanyelvünkről - két tételben Biztos vagyok benne, hogy hazai magyarságunk tudatában van annak, hogy „okos és gondos" kormányunk mennyire veszélyezteti anyanyelvünk létét. Mivel jómagam is nagyon érzékeny vagyok erre, ezért ha ilyesmiről szó esik az emberek között, jobban „hegyezem, a fülem". Talán az ÉLET fintora(?) hozta, hogy egy hét alatt két kirívó esetnek is füles szemtanúja lehettem. Az egyik nap betértem az egyik helyi üzletbe megvásárolni a napi füstölnivalóm. Gondoltam, hogy hamar végzek, ám a pénztárnál az előttem lévő hölgy nagy társalgásban volt a pénztárosnővel. Amikor megláttam az idősebb hölgy szemében a könnycseppeket, kezdtem odafigyelni a beszélgetésre. Az unokájáról áradozott a nagymami, akiről bízvást tudom, hogy színtiszta magyar, ellágyulva áradozott a pénztárosnőnek, hogy olyan okos kisunokája van, aki már azt is megérti magyarul, hogy „gyere ide", ugyanis csakis szlovákul tud. Az igazat megvallva, mellbe vágott ez a vallomás, mivel a nénike gyerekei is magyar iskolába jártak. Az unökájával viszont, már nem tud társalogni, és az is szívig meghatja, ha a kedves unoka már legalább megérti, hogyha hívja őt ölelő karjaiba. A minap ajárási székhelyen, Érsekújvárottjárva gondoltam, megiszom egy pohár sört. Be is tértem egyik ismerősöm vendéglőjébe, mert tudtam, hogy ott mindig ízletes, friss, habos sört lehet kapni. Mikor kikértem az annyira óhajtott sört, beszédbe elegyedtem a csapossal. Beszélgetésünk magyarul fólyt, annak ellenére, hogy az illető szlovák. Egyszercsak a hátam mögött megjelent egy újabb szomjas polgár, ezért kicsit odább álltam. A csapos azonnal meg is kérdezte tőle előzékenyen, hogy „mit parancsol a fiatalember?", ám süket fülekre talált. Háromszor is megismételte a kérdést, amikor a kuncsaft emelt hangon tudatta velünk, hogy „na Slovensku po slovensky!" Ezért a csapos azonnal szlovákra váltott és úgy tette fel a kérdést. Láttam, hogy hány fajta és milyen gyártmányú sört rakott ki a csapos a pultra. Természetesen cseh gyártmányú sörök is kerültek a pultra. És ekkor ért bennünket a második meglepetés! Hogyan mernek Szlovákiában cseh sört árusítani?! - már szinte kiabálta a pelyhedző állú fiatal. A csapos arcáról először csak eltűnt a mosoly, aztán fehérre változott és most már ő kiabált, végül kidobta a „hejde-szlovákot". Mondanom sem kell, hogy az addig kellemes beszélgetésünket abbahagytuk. Ő csak annyit jegyzett meg szomorúan - sajnos, ilyen esetek is előfordulnak. Talán nem is ők tehetnek róla, hanem azok, akik a bársonyszékből heccelik őket Ebben teljes mértékben igazat adtam neki. NAGY ANDRÁS Szímő Óvodások táncos délutánja Az Érsekújvári járás tanügyi hivatala mellett működő módszertani központ óvodai szekciója, 1996. május 6-ától május 15-ig ötvenkét óvoda részvételével' táncos délutánokat rendezett a járás különböző helyein, május legszebb ünnepének Anyák napjának tiszteletére. „Édesanyám rózsafája, én vagyok a legszebb ága" olvashatták ezt a mottót azok az édesanyák, nagymamák, és mindenki, aki május 10-én ott volt az érsekújvári művelődési központban. Itt mutatkoztak be az újvári körzet magyar óvodái. Sorrendben a besenyői óvoda, a füri, csúzi, szimői, tardoskeddi, az újvári Pavla Blahu-utcai, a nagykéri Apáti-utcai és az újvári Cirilmetód-utcai óvodák. A táncos délutánok célja az volt, hogy bemutassák az óvodás gyermekek korukhoz mért mozgáskultúráját és köszöntsék az édesanyákat. Több mint száz kisóvoda váltotta egymást a színpadon. Táncoltak modern táncot, hagyományőrző népi táncot, mint a szinalázás, valamint télűző és tavaszt váró óvodás táncokat és játékokat mutattak be. Táncaikat közel háromszáz ember nézte meg. Felemelő érzés volt látni a meghitt, szeretettől sugárzó, gyermekeik teljesítményével elégedett édesanyákat. Elismerés és köszönet az óvodai szekciónak az egész járást aktivizáló rendezésért. Köszönet és elismerés minden óvónőnek, aki teszi a dolgát, aki időt, energiát nem sajnálva betanította ezeket a szívet gyönyörködtető, mutatós táncokat. MALI KATALIN Nagykér JÚDÁSA ÉN NEM LEHETNÉK, ÚJ SZÓ. 1996. 4.. 17. Kutyából mégsem lesz szalonna? Minden negatív körülménnyel is számolva elképesztő, hogy másfélszáz (köztük sok magyar) igazgató közül csupán ketten akarnak önkormányzati iskolát. Sajnos, úgy tűnik, pedagógusainkban újraéled Vlagyimir Iljics halhatatlan szelleme. íme a parancsa: „A burzsoá nacionalizmus azáltal, hogy a nemzeti kultúráról beszél a tegtöbbet, azáltal, hogy azt hangsúlyozza, ami az egyik nemzetet a másiktól elválasztja, megosztja a különböző nemzetek munkásait és nemzeti jelszavakkal buzdítja őket. Nem az a feladatunk, hogy különválasszuk a nemzeteket, hanem, hogy az összes nemzetek munkásait egybeforrasszuk. Lobogókra nem a nemzeti kultúra van írva, hanem az internacionális kultúra, amely egy magasabb fokú szocialista egységben olvasztja egybe az összes nemzeteket, és amelyet már most elkészít a tőke nemzetközi egyesülése. Természetes, hogy a marxisták harcolnak a nemzetek elhatárolódásának propagandája ellen. A nemzetek elhatárolódása egy államon belül káros, s mi marxisták arra törekszünk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz és egybeolvasszuk őket..." Ugye, milyen ismerős szavak, ráismernek pedagógusaink (igazgatóink)? S ami nem sikerült az „átkosban", az most közreműködésükkel.:.? ZILIZJ TIHAMÉR Pozsony Összefogás és cselekvőkészség A kisebbségi kultúra, támogatásának hiánya ellenére a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya aktívan tevékenykedik, nem politizál. Hála az önkormányzatok, a magánvállalkozók és az üzemek önzetlen támogatásának, valamennyi járási rendezvényt megvalósítottak és megvalósítanak - tájékoztattott Huszár László, a területi választmány elnöke. Elmondta: Dunaszerdahely önkormányzatának jóvoltából a Kortárs Magyar Galéria kezelőjeként - adminisztrátoraként - új, korszerű épületbe költöztek, amely új, minőségi lehetőséget nyújt a szervezeti munka fenntartásához. Az országos közgyűlés után a területi választmány ez év márciusától-teljesen önállósult, önállóan gazdálkodnak, központi támogatás nélkül, valamennyi problémát saját erejükből oldanak meg. Pénzügyi gondjaik orvoslására közhasznú vállalkozással anyagi hátteret, önálló költségvetést biztosítottak a kultúrcsoportok és a járási iroda működetéséhez. Ebben hatványozott szerepe van a Gyurcsó István Alapítványnak, amely menedzselő-szolgáltató szerepével segíti az alapszervezeteket, magasabb színvonalra emelve a művészeti együttesek programját. Valamennyi járási rendezvényt megvalósítottak, és szép sikert értek el az országos rendezvényeken. Programjukról az idén sem marad ki a nemzetközi anyanyelvi olvasótábor, a Kelepelő gyermektábor megszervezése. Évente találkoznak egymással, felváltva Csallóköz és Muravidék gyermekei. Az ősz folyamán Szlovéniában kétnapos baráti találkozóra kerül sor. A győriekkel közös néprajzi tábor megvalósítását tervezik. Decemberben valósul meg a Gyurcsó István versmondó fesztivál. Harminc együttes és gyermekcsoport működtetéséről, illetve több helyi rendezvényről, mint például Bősön a szövetkezeti nap megszervezéséről sem feledkeznek meg. Ugyanitt Csemadok-emlékművet avatnak a millecentenárium évének tiszteletére. A járás 60 alapszervezete közül mintegy 45 fejt ki érdemi munkát, a többi csupán papíron létezik. Ezeket a szervezeteket a teljes leépüléstől szeretnék megmenteni, mert csak egységes erőbedobással lehet eredményesen harcolni a szlovákiai magyarság kulturális-társadalmi szükségleteinekjogos kielégítéséért. KRASCSENICS GÉZA Nyárasd Ünnepelt az iskolám Negyedszázados jubileumot ünnepelt március 29-én a dunaszerdahelyi egészségügyi iskola. Mint volt diák, szeretném megköszönni a tanári karnak és a mai diákoknak a szívélyes fogadtatást. Én, aki az iskola megnyitásával majdnem egyidőben kerültem a falai közé, örömmel olvastam az Új Szóban a nagy eseményről. Izgalommal indultam, vajon milyen fogadtatásban részesülünk mi, volt diákok? Aki eljön, megismer-e, és én a többieket? Belépve az iskolába, tanárnők és mostani diákok fogadtak és kalauzoltak. Kedvesen, kávéval és üdítővel kínáltak. Ezzel a kedves gesztussal legyőzték a kezdeti szorongásomat. Az osztályunkhoz érve, volt osztályfőrröknőm, Mráz Vilma tanárnő fogadott, s rögtön megállapítottam, hogy rajta nem fogott az idő. Ő próbálta a négy év alatt belénk „verni" a magyart és a latint - több, kevesebb sikerrel. Jóleső érzéssel töltött el, hogy mindannyiunkat a nevünkön szólított. Jó volt bolyongani a folyosókon, Eltűnt a címzett Négy vagy öt hónappal ezelőtt a postásnő államkötvényt adott át nekem és a feleségemnek. Elolvastam az utasítást és többek között megtudtam, hogy ha vigyázok rá 2001-ig, akkor az értéke 10 000 kemény szlovák korona lesz, ha az Isten is így akarja. Mondom a feleségemnek: ezt a határidőt meg is kell élni. Történt egyszer, hogy ez év február 26-án hírül ment a községünkben, hogy bizonyos brókercég szedi össze az államkötvényeket. A többi tudnivalót megtudjuk a helyszínen. Gondoltam, meglepem az asszonykámat, titkon leadtam, s a szerződést is megírtuk. Megtudtam, hogy az általuk ígért 4000 koronát március közepén vagy vegén postán küldik. Én csak vártam mint a várandós kismama az újszülöttjét. Április elején megtört a jég, 9-ei keltezéssel kaptam levelet Pozsonyból. Arról tudósítottak, hogy nem tudják küldeni az igért összeget, nem tudták eladni, hivatkoztak a kormány utasítására stb. Mivel nagy szükségünk lett volna a pénzre, válaszlevelemben megkérdeztem, hogy melyik hónapban várható az összeg. A levelet április 23-án postára adtam. Most érünk a csattanóhoz. Csodák csodájára ugyanazt a borítékot érintetlenül kérhez kaptam 25-én. Ajánlva adtam fel a biztonság kedvéért, ezért jött vissza a címemre. Az értetlenségemre is megkaptam a választ. A borítékon feltüntették: a címzett odébb állt, új címet nem hagyott. Összegeztem a dolgot, olyan cégnek küldtem a levelem, amely már nem létezik. Azt nem értem még most sem, hogyha tőlük jött levél 9-ei keltezéssel és ellátva az ő címükkel, s 23-án pedig már nem ezen a címen vannak, akkor miért nem hagyták meg az új címüket az ottani postán. Talán csődbe mentek? Nincs ebben valami csalás? VAJDA ANDRÁS Szete Tanulságos éjszakai rádiózás Május első péntekének éjszakáján hallgattam a pozsonyi Szlovák Rádió adását. Éjszakai beszélgetést sugároztak: a mikrofonnál Štefan Moravčík költő és lapszerkesztő az általam ismeretlen riporter, rádiós társaságában ült. A kérdező származásáról, gyökereiről faggatta a költőt, amiből megtudhattuk, hogy „záhorák" faluból származott, majd az ország déli részére került, és Komjáton, Nagysurány környékén sikerült megismernie a magyarokat. Azelőtt nagyon jó véleménnyel volt róluk, amíg meg nem ismerte a nagysurányi „süketnéma" kislány esetét, akit a magyar csendőrök azért öltek meg, mert a szlovák himnuszt énekelte. Nem, nem, kedves olvasó, nem elhallásról van szó, ez a kiművelt ember, mármint a költő szó szerint ezt mondta, azért kellett meghalnia, mert a himnuszt énekelte... Mindenképpen sajnálatra méltó, drámai esemény, szörnyű dolog történt Nagysurányban, amelyről több alkalommal szóltunk az Új Szó hasábjain is. De ki tartja számon a magyarok ellen elkövetett erőszakot, megtorlásokat Szlovákia déli részein? A múlt esztendő februárjában Ipolyfödémesen jártam. A falu polgármestere, Molnár László elvezetett a templomkertben felállított hősi emlékmű elé, amelyen szerepel egy 1950-ben történt haláleset dátuma is. Ugyanis 1950 nyarán a fiatalok a labdarúgó-mérkőzés után ünnepeltek, amelyen elénekelték a magyar himnuszt is. A „csehszlovák" rendőrök úgy reagáltak, hogy a Bodzsár fiút alaposan helybenhagyták. Majd elhurcolták Nagykürtösre, ahonnan soha nem tért haza. Agyonverték, brutális módon bántalmazták, belehalt sérüléseibe, még a holtteste sem került haza szülőotthonába. Találkoztam az áldozat édesapjával; Bodzsár István bácsi megtört, idős ember, csak a könnyei patakzottak, amikor a szép szál fiáról beszélgettünk, de nem volt benne gyűlölet sem a csehek, sem a szlovákok iránt... Hát így állunk Moravčík úr, ha a múltat és a feltépett sebeket emlegetjük, akkor lehetőleg ne egy nemzetre irányítsuk haragunkat és gyűlöletünket, hanem azokra, akik a gaztetteket elkövették. A nagysurányi eset kapcsán Ön egy nemzét nevében beszél és egy másik nemzetet helyez vád alá, szít ellene gyűlöletet, amihez sem joga, sem erkölcsi alapja nincsen. Megnyugtathatom, hogy ezért a reálisan és toleránsán gondolkodó szlovákok sem fogják önt szeretni, hiszen nyilvánvaló, hogy a népszerűséghajhászásnak a nagyon etnikátlan formáját választotta. MOTESIKY ÁRPÁD Verebély találkozni és beszélgetni a volt társakkal! Később a művelődési házban tartott ünnepélyen megtudtam, hogy az iskola mennyit fejlődött és munkálkodott, és technikai felszereltségében a legjobb iskolának számít. A mai és a volt diákok kultúrműsorokkal kedveskedtek a vendégek köszöntése után. Kellemes meglepetésben is részünk volt. A trencséni egészségügyi iskola igazgatónője köszöntötte az iskolát. Köszöntőjét szlovákul mondta, ami senkit nem lepett meg, de a végén magyarul kívánt minden jót a tanároknak és diákoknak. E szép gesztust vastapssal köszöntük meg. Egy dolgot hiányoltam, mégpedig, hogy erre a jeles napra jó lett volna kiadni egy emlékkönyvet! Szép nap volt. Még egyszer szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy lehetőséget kaptunk a nagy találkozásra. PAUERNÉ BAKULÁR GYÖRGYI Komárom Imanapi barátságok Már több éve rendszeresen részt veszek a komáromi imanapokon, az ideiről sem hiányoztam. Sajnos, az idén falunkban nem akadt annyi jelentkező, hogy egy autóbusz megteljen. Szerencsére az MKDM helyi szervezete segítségével mégis társakkal utazhattam Komáromba. Nagymácsédról indultunk, velünk tartott a falu lelkipásztora is, majd csatlakoztak hozzánk a hívek Galántáról, Vágkirályfáról, Alsószeliből és Felsőszeliből. A lelkiatya felhívására a buszban közösen imádkoztunk, majd Mária-énekeket énekeltünk, s megállapítottuk: az egyes falvakban más és más dallamra énekelik ugyanazt a szöveget. Útközben megismerkedtünk egymás mindennapi gondjaival, véleményt cseréltünk, és utunk végeztével mint barátok váltunk el egymástól. SZLAMKA ILONA Nagymácséd