Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-16 / 113. szám, csütörtök

1996. május 14. BELFOLD - GAZDASAG ÚJ SZ Ó 3 | KOMAROM Amerikai vendégek . ÚJ Szó-hír A pozsonyi Nemzetközi Republikánus Intézet szer­vezésében tegnap William G. Svenson, Colorado állam parlamenti képviselője és David M. Aitken, a New York állambeli Syracuse vá­ros polgármesteri hivatalá­nak vezető munkatársa a komáromi városházán tett látogatást.' A vendégekel Novak Tamás és Stuben­dek László alpolgármester, illetve az önkormányzati testület tagjai fogadták. A kétórás eszmecserén a házigazdák főleg az önkor­mányzat hatásköréről, a magyarok és a szlovákok kö­zötti együttélésről beszéltek, illetve a vendégeket arról faggattak, hogy az Egyesült Államokban hogyan működ­nek az önkormányzatok, va­lamint a polgármesteri hiva­talok. A vendégek kifejtet­ték, hogy az utóbbi időben a tengerentúlon a polgárok ré­széről közömbösség érez­hető ä hivatalok és a kor­mányzat tevékenysége iránt, ezért az ottani képvi­selőknek alaposan meg kell küzdeniük mandátu­mukért. Mindehhez szüksé­ges a jó propaganda és a személyes kapcsolat a vá­lasztópolgárokkal. A tenge­rentúlon bevett gyakorlat az úgynevezett polgármesteri telefon, amely éjjel-nappal hívható. (km) Pontosítás Popély Gyula történész tegnap sajnálatos tévedésre hívta fel la­punk figyelmét: a Királyhelme­cen május 11-én rendezett nem­zetközi tanácskozásról tegnap a lap 6. oldalán közölt beszámo­lónkba „becsúszott" egy igen­csak komolynak mondható, érte­lemzavaró elírás. A Szimpózium a honfoglalásról című cikkünkben ez olvasható: Hiteles statisztikai adatokra hivatkozva kiderült, hogy az 1918-19-es állam fordu­lat, illetve hatalomváltás idején 2 926 824 magyar nemzetiségű lakos élt a jelenlegi Szlovákia te­rületén. Nos, ez nem felel meg a valóságnak, és ez nem is hang­zott el a történész szájából. Tény viszont, hogy a hatalomváltás idején - az 1910. évi népszámlá­lás adatai alapján - Szlovákia mai területén 2 926 824 ember élt, de a lakosságnak csak a 30,62 százaléka (896 271) volt magyar. Szerkesztőségünk ezú­ton kér elnézést a hibáért. -ú­MAGYAR KOALÍCIÓ REFERENDUM TORNAIJAIN ES KORNYÉKÉN Rimaszombatra szavaztak Ha Vladimír Mečiar meg­tartja ígéretét, akkor Tornaija és vidéke tovább­ra Is a Rimaszombati Járás­hoz fog tartozni. Mint arról a médiumok Is beszámol­tak, a kormányfő egyik nyi­latkozatában kijelentette, hogy a Járáshatáron fekvő településeken a lakosság döntheti el, melyik régló­hoz kíván tartozni . ÚJ Szó-Információ Kedden Tornaiján és ezzel egy­idejűleg további kilenc településen tartottak népszavazást. Tornaiján összesen 4180-an járultak az ur­nák elé, a lakosság 67,73 százalé­ka. 4053-an a Rimaszombati járás mellett szavaztak. A településeken a következő eredmények születtek: Település Szavazásra jogosult Részt vett Igen Nem Harkács é< Sánkfala 857 436 412 18 Deresk 354 331 322 2 Levárt 80 74 74 « . Felsőrás 118 111 108 1 Otrokocs 188 151 148 2 Alsófalu 92 77 75 2 Zsór 133 115 115 . Szkáros 178 135 132 3 Beretke 255 240 234 3 (Az érvénytelen szavazatok számát nem tüntettük fel.) Tehát kedden Tornaiján és vi­dékén 5673-an szavaztak a Ri­maszombati járás mellett. A re­ferendum eredményeiről szóló dokumentumot dr. Gál Imre, Mészáros Gyula és Barczi Tibor vitte el Pozsonyba, a belügymi­nisztériumba, a kormányhivatal­ba, a parlamentbe és az elnöki irodába. A dokumentumot eljut­tatták a besztercebányai kerüle­ti kormánybiztoshoz is. (-kas) ULESEZETT A KOZEP-EUROPAI GAZDATANACS Lassú a mezőgazdaság átalakítása A Közép-európai Gazdatanács - 1995-ben a Szlovákiai Föld­tulajdonosok és Agrárvállalkozók Társulásának a kezdemé­nyezésére Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyel­ország magángazdáit tömörítő érdekképviseleti szervként hoztak létre - május 11-12-én tartotta soros ülését - tájé­koztatott a társulás elnöke, Milan Pašmík mérnök. UJ Szó-tudósítás A gazdatanács megtárgyalta a mezőgazdaság helyzetét az egyes tagországokban, különös tekintettel a családi farmok működőképességének a fenn­tartása és fejlesztése szem­pontjából. Valamennyi tagor­szág egyértelműen kifejezte az EU-hoz való csatlakozási szán­dékát. A gazdatanács felhatal­mazta elnökét, hogy tájékoztas­sa az EU mezőgazdasági bizott­ságát a tagországoknak a csalá­di gazdaságokkal kapcsolatos agrárpolitikai döntéseiről, és egyben kérje a testület támoga­tását. A tájékoztatást azért is te­kinti nagyon fontosnak, hogy eloszlassák a nyugati farmerek, gazdálkodók bizalmatlanságát a közép-európai földművesek­kel szemben. - Össze kell fog­nunk, mert csak így védekezhe­tünk a tengerentúlról ránk ne­hezedő nyomással szemben ­mondta Pašmík. Az ülés résztvevői leszögezték, hogy valamennyi tagországban vontatottan halad a mezőgazda­ság átalakítása, változatlanul nagy összegeket emészt fel a kol­hoz típusú termelőszövetkezetek fenntartása. A helyzet Szlovákiá­ban a legrosszabb, mivel a kor­mány intézkedései és az utóbbi évek törvénymódosításai a ma­gángazdálkodókat, a földtulajdo­nosokat válságos helyzetbe so­dorták. A társulás elnöke beszámolt arról is, hogy „felülről jövő kez­deményezésként" alakulóban van „ellentársulásuk", amely a Szlovákiai Földművesek és Ag­rárvállalkozók Társulása nevet viseli majd. (krasznica) JAVORSKY AZ EGESZSEGUGYROL Nem tetszett neki a véradás ÚJ Szó-tudósítás Az egészségügyben tapasztal­ható feszültség késztette Ľubo­mír Javorský minisztert arra, hogy „tiszta vizet" öntsön a pohárba, és visszaverje a személyét és egy­ben a tárcát ért támadásokat. Helyzetelemzéséből kitűnt, hogy a Szlovák Orvosi Kamara ve­zetői azok, akik az egyezségeket megmásítják, s ezzel destabilizál­ják az orvostársadalmat. Hiszen - mint mondta - tavaly huszon­nyolcszor tár-gyalt a kamara ve­zetőivel, teljes egyetértésben. Sőt a kamara elfogadta a tárca transzformációs elképzeléseit is. Ezért sem érti, miért mondta fel a kamara az együttműködési szerződést - csodálkozott az új­ságírók előtt. Persze ő mindezek ellenére idén is tárgyalni akart ve­lük, főleg az anyagiakról, de La­dislav Knapec elnök csak a pont­értékről és a privatizációról volt hajlandó beszélgetni. Sőt a magá­norvosok képviselője határozot­tan kijelentette: az állami orvosok bérezési kérdései őt nem érdek­lik! A miniszter a továbbiakban az orvosi kamara vezetőinek a szó­szegéséről számolt be: ígéretük ellenére április 30-áig nem nyúj­tották át privatizációs elképzelé­seiket. S bár a tárcavezető és az újságírók is gyakran emlegették a privatizációt, a minisztérium kon­cepciójáról kevés szó esett. - Azért - hangsúlyozta Ľubo­mír Javorský -, mert (ma - a szerk. megj.) Nagylégen a szak­mai társulások képviselőivel is­mét megvitatjuk a tervezetet, s azt nyújtjuk át a kormánynak. A miniszternek, noha elismer­te, hogy az egészségügyi dolgo­zók tegnapi véradása humánus cselekedet volt, a megmozdulás mégsem tetszett igazán. Szerin­te a véradó állomások ennyi vér feldolgozására nem készültek fel. Az Új Szó kérdésére, vajon kinek a megbízásából készíttet­te el néhány kórházigazgató a véradó orvosok névsorát, nem válaszolt, viszont megjegyezte, hogy egy vezetőnek tudnia kell, munkaidőben mit is csinálnak az alkalmazottak. (péterfi) Küzdelem az Ifjú Szivek megmentéséért UJ Szó-hír A Magyar Koalíció parlamen­ti képviselői tegnap találkoztak az Ifjú Szivek képviselőivel, Ta­kács András igazgatóval, Mé­száros Lajos ügyvéddel és Var­ga Ervinnel. Amint azt Duka-Zó­lyomi Árpádtól megtudtuk, a megbeszélés alapján világossá vált, hogy ebben az esetben is érvényesül Ivan Hudec kulturá­lis miniszter önkénye, és az in­tézkedést csak egy magyar együttes megszüntetésére, a magyar kultúra csorbítására való törekvésként tudják érté­kelni. A helyzet ismeretében a Ma­gyar Koalíció pártjai elhatároz­ták,, hogy mindent megtesznek az Ifjú Szivek jogi önállóságá­nak a visszaszerzésére. Ennek érdekében minden eszközt megmozgatnak, beleértve petí­ciós akciókat és lakossági tilta­kozásokat is. A magyar politikusok pedig igyekeznek a nemzetközi po­rondon továbbadni ezt az infor­mációt. A hét végén Častában rendezett kerekasztalon már megtették, de nem feledkez­nek meg róla a nemsokára Szlovákiába érkező Max van der Stoel kisebbségi EBESZ­biztos előtt sem. Csütörtökön a kormány kisebbségi tanácsá­nak ülésén is felhozzák a té­mát. A képviselők pedig arra ké­szülnek, hogy az ügyben felke­resik Ivan Hudec minisztert, il­letve napirendre tűzik a kér­dést a parlament oktatási bi­zottságában. (tuba) ELITELT VASÚTI RENDŐR Bűnügyi nyomozónak adta ki magát A Besztercebányai Kerületi Bíróság tegnapelőtt tárgyalta a 25 éves V. Z. egykori vasúti rendőr ügyét, akit zsarolással, magánlaksértéssel, hatásköri visszaéléssel és a személyi szabadság korlátozásával vádoltak. UJ Szó-tudósítás V. Z.-vel 1995 elején közölte barátnője, hogy egy losonci park­ban megerőszakolta őt egy isme­retlen roma. A leírás alapján úgy ítélte meg, hogy a bénái L. R.-ről lehet szó. A vádlott augusztus 21-én szolgá­lati fegyverével behatolt az illető házába, és mint bűnügyi nyomo­zó mutatkozott be. Felszólította a megszeppent férfit, hogy kö­vesse. Amikor L. R. ezt megtagadta, pisztolyával a levegőbe lőtt, majd pedig Losonc felé tartva a taxi­ban azzal fenyegette meg, hogy amennyiben nem mutatja meg a nemi erőszak elkövetésének a helyszínét, agyonlövi. A losonci városi parkban újra a levegőbe lőtt. Mivel L. R. váltig ál­lította, hogy semmit sem köve­tett el, először a járási rendőrpa­rancsnokságra (itt nem járt siker­rel), majd pedig a körzeti rendőrőrsre szállította, ahol jegyzőkönyvet vettek fel. A tárgyaláson a vádlott kijelen­tette, hogy megbánta, amit tett. A bíróság négy évre felfüggesz­tett kétéves szabadságvesztésre ítélte. V. R. VÁLASZ OLVASÓINKNAK Felmondás Sz. G.: Magáncéget üzemeltetünk. Jelenleg 3 alkalmazot­tunk van. Az egyikük a próbaidő kitöltése után most szinte naponta késik, volt úgy, hogy nem Is Jött be dolgozni. Az Ilyen mulasztásokból nekünk kárunk van. Figyelmeztettük már írásban Is. Felmondhatunk neki? A munkaviszony megszünte­tését a Munka Törvénykönyve 42. és az azt követő néhány paragrafusa szabályozza. Az említett rendelkezések szerint ha az alkalmazottjukat a mun­kafegyelem megsértésével kapcsolatban írásban figyel­meztették arra, hogy felmond­hatnak neki, a munkafegyelem legutóbbi megsértése törvé­nyes felmondási indokként szolgálhat akkor is, ha az, úgy­mond, kevésbé súlyos fegye­lemsértésnek tekinthető. A fel­mondást természetesen írás­ban kell adni, és kézbesíteni is írásban kell. A felmondási idő két hónap, amelyet a felmon­dás kézbesítését követő hónap első napjától számítanak. Ilyen esetben azonban számításba jöhet a kártérítési kötelezett­ség érvényesítése, valamint a munkaviszony azonnali hatá­lyú megszüntetése is. Ajánla­tosnak tartanánk, ha a kártérí­tési kötelezettség érvényesíté­sét, valamint az azonnali hatá­lyú munkaviszony-megszünte­tés, illetve a felmondás konk­rét módozatát ügyvéddel be­szélnék meg, illetve ügyvédet (jogtanácsost) bíznának meg az ezzel kapcsolatos teendők elvégzésével. (fekete) Üj szociális törvény TA SR-hír - A szociális segélyről szóló jogszabálytervezet rendkívül komoly anyag, hiszen az összes hazai polgárt érinti - je­lentette ki a kormány törvény­előkészítő tanácsának tegnapi ülése után Vojtech Tkáč, a munka-, szociális és család­ügyi minsztérium államtitkára. Az új szabályozás célja, hogy a szociális ellátás helyett beve­zesse a valódi szociális segé­lyezést, amelyet az államon, községeken kívül független jo­gi szervezetek is végezhetnek majd. Az intézkedés a sokgyer­mekes családokon, idős embe­reken, súlyosan betegeken kí­vül gondol a különleges segít­séget igénylők re és a társada­lomba beilleszkedni nem ké­pes polgárokra is. A törvény a segítség formái­nak meghatározásán kívül kü­lön foglalkozik majd az egész­ségkárosodottak számára nyújtandó kompenzációval is. A minisztérium Tkáč szerint ar­ra törekszik, hogy az eddiginél igazságosabb szociális rend­szer alakuljon ki. A Matica népszerűsége A lakosságnak megköze­lítőleg a fele bízik a Matica slovenskában - derült ki a Fo­cus ügynökség április végi fel­méréséből. A Maticában leg­inkább Közép-Szlovákiában, illetve a kormánypártok hívei bíznak. A bizalmatlanság a Bízik-e a Matica slovenskában? magasabb műveltségűek kö­rében és Pozsonyban a legna­gyobb. A Magyar Koalíció hí­vei közül 8 százalék a kérdés­re igennel, 74 százalék nem­mel válaszolt, 18 százaléknak pedig nem volt véleménye. -ú­Nem tudja Nem Igen Inkább nem Inkább igen GRAFIKON © VOX NOVA Magyarországon tanult külföldiek találkozója ÚJ Szó-Információ A Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Mi­nisztériumának, a Kodolányi Já­nos Intézetnek és a Magyarok Világszövetségének a rendezé­sében július elején sor kerül a Magyarország egyetemein, főis­koláin végzett külföldiek találko­zójára. Ezzel kapcsolatban Dör­nyei Lászlótól, a Magyarok Világ­szövetségének a képviselőjétől megkérdeztük, milyen a találko­zó iránti érdeklődés. - Egyelőre nem lehet tudni, mennyien jönnek el, hiszen a je­lentkezési határidőt május végé­ig meghosszabbítottuk. Azt vi­szonttudjuk, hogy az utóbbi har­minc évben a világ ötven orszá­gából mintegy 15 ezer diák ta­nult, illetve végzett nálunk. Mint mondtam, a jelentkezést még nem zártuk le, tehát aki a Ma­gyarok Világszövetségének a cí­mére (1052 Budapest, Semmel­weis u. 1-3.; fax: 00361/ 267-4510) elküldi az általunk kiadott kitöltött jelentkezési la­pot, vagy legalább megírja, hogy mikor és hol végzett, azt nyilván­tartásba vesszük. Tudom, hogy például Vietnamból 60, Algériá­ból 12, Líbiából 40 ember jelez­te érkezését. Megjegyezném, hogy a határainkon túl élő ma­gyarok részvételi díjat nem fizet­nek, ugyanis az ő költségeiket a Magyarok Világszövetsége és a minisztérium közösen fedezi. • Milyen lesz a program? - A vendégeket július elsején várjuk. Utána lesz egy közös be­mutatkozó, majd Budapest megtekintése. Két napot abban a városban töltenek a részt­vevők, ahol egyetemre jártak. Tervezünk egy hajókirándulást is a Dunakanyarba, s a találko­zót búcsúbankett zárja. (gazdag)

Next

/
Oldalképek
Tartalom