Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-15 / 112. szám, szerda

1996. május 15. OKTATAS ÚJ SZ

Ó 9L Megszűnik a magyar tagozat A Nagykürtösi Járási Tanügyi Hivatal már bejelentette: a tanulók alacsony létszámára való tekintettel a jövő tanévtől megszünteti a bussai közős igazgatású alapiskola magyar tagozatát. A szülői értekezleten a hivatal illetékese finoman jelezte a szülőknek, hogy a szlovák oktatási nyelvű iskolába való átíratással gyermekeik jövőbeni érvényesülési esélyeit növelik, de tette hozzá diplomatikusan - a szülőknek maguknak kell dönteniük csemetéik további sorsáról. Az iskola igazgató-helyettesétől, Alaksa Aladárnétól megtudtam, hogy jelenleg az alsó tagozatot 14, a felsőt 12 tanuló látogatja. Véleménye szerint az 1.4. évfolyam megmaradhatna, problémát csak a felső tagozat jelent, mivel néhány gyerek, romákról lévén szó, a hatodik, hetedik osztályból marad ki, megcsappantva az amúgy is alacsony létszámot. Mint Alaksáné elmondta, a magyar tagozat öt pedagógusából négyen maradhatnak és a szlovák iskolában taníthatnak majd, egynek pedig az i polyva rbói magyar alapiskolában kínálnak helyet. Úgy tűnik, most már csak az a kérdés, miként határoznak a szülők. Szlovák iskolába íratják át gyermekeiket? Esetleg a Bussától 20 kilométerre fekvő varbói magyar iskolába fogják járatni? A kisiskolások esetében szóba jöhetne a közelebbi óvári egyházi iskola is, de arrafelé nem igazán jó a buszközlekedés. A maga negyvenegynéhányas diáklétszámával az ipolyvarbói magyar alapiskola kilátásai sem a legrózsásabbak. (Élén magyarul nem tudó igazgató áll - olyan furcsaság, amely sajnálatos módon egyre kevésbé számít ritkaságnak.) Ha netán valamilyen oknál fogva megpecsételődne a varbói iskola sorsa is, az óvári egyházi kisiskola nyakán is szorul a hurok, hiszen nem lenne hová járniuk felsőbb évfolyamba az itteni magyar gyerekeknek. Visszakanyarodva a bussai iskola magyar tagozatához, nem hallgatható el, hogy felszámolása egy régóta tartó, lassú folyamat végkifejlete, amelyhez a magyar szülők is jócskán hozzájárultak, amikor gyermekeiket szlovák iskolába adták. Bussán és a vonzáskörzetébe tartozó településeken - egy kivételével ötven százalékos és ennél is nagyobb arányban élnek magyarok, az idén mégis csak két szem gyereket írattak a magyar tagozat első osztályába. A bussai iskola történetét jól ismerő pedagógusbarátom elmondotta, hogy az elmúlt rendszerben több igazgató is váltotta egymást az iskola élén, de véleménye szerint a magyar tagozat helyzete akkor volt a legstabilabb, amikor szlovák nemzetiségű igazgató irányította az összevont alapiskolát. A magyar nemzetiségű igazgatók csak abban jeleskedtek, hogy gyermekeiket szlovák iskolába járatták. Ők aztán igazán nem tudták de bizonyára nem is akarták meggyőzni a szülőket az anyanyelvű iskola előnyeiről. Nem csoda, hogy a szülők elbizonytalanodtak, és egyre többen adták gyermeküket szlovák iskolába. Egy azonban biztos: a bussai iskola magyar tagozatának alsó évfolyamait megszüntetni semmiképpen sem indokolt. Ha Medvén 3 gyerekkel működhet szlovák oktatási nyelvű iskola, vidáman működhetne a 14 tanulós bussai alsó tagozat is. Annál is inkább, mivel pénztelenség ide vagy oda, minden jel arra vall, hogy a Szlovák Nemzeti Párt és az általa befolyásolt oktatási minisztérium továbbra sem mondott le a Szlovák iskolát minden dél-szlovákiai településnek! jelszó megvalósításáról. Tehát lesz még itt jó pár, a medveihez hasonló miniiskola, miért ne lehetne Bussán is? Különösen, ha az ottani magyar szülők - ha más nem, a 14 érintett kisdiák szülei - is úgy akarnák. (bodzsár) Folytatódik az agymosás Bartolomej Kunc képviselő (SZNP) szerint a nemzetiségileg vegyesen iakott területeken élő szülők 86 százalékának meggyőződése, hogy a szlovák nyelv és a történelem államnyelven történő oktatása „az egyetlen lehetőség arra, hogy a gyerekek már az iskolai éveik alatt megtanuljanak szlovákul". Nem tudni, hogy a fentieket pártja sajtótájékoztatóján nyilatkozó Kunc úr és elvbarátai mikor kérték ki az érintett polgárok véleményét. Gyanítom, hogy ezt nem tették meg, s az idézett számot is ők találták ki. A képviselő úr nyugodtan mondhatott volna akár 99,9 százalékot is, itt ugyanis nem a valós addatokon van a hangsúly, hanem valami egészen máson. Köztudott, hogy tavaly a szülők határozott ellenállásán megbukott az ún. alternatív oktatás bevezetése, holott az oktatási minisztérium akkori felmérései szerint a magyar szülők több mint 20 százaléka kifejezetten igényelte ezt az oktatási formát. (Ez is híven jelzi a minisztérium adatainak hitelességét.) A minisztérium persze nem adta fel a kormányprogramban is megfogalmazott célt. Elkészült az új verzió, most már román mintára: Szlovákia valamennyi iskolájában a szlovák nyelvet és a történelmet szlovák nyelven kell oktatni! Már szóba sem jöhet a választás lehetősége. A minisztérium javaslata akár engedménynek is tekinthető, hiszen a tavaly, javasolt négy-öt helyett idén már csak két tantárgyat kellene államnyelven tanulniuk a magyar gyerekeknek. Sőt, valójában csak egyet, mert a szlovákot, bármily hihetetlenül is hangzik, eddig is szlovákul oktatták. Igaz, hogy jobbára magyar nemzetiségű pedagógusok, és a tárca szemében ez is szálka. A kérdés csupán az, hogy miért éppen a történelmet pécézték ki és akarják a szlováknyelv-oktatás segédeszközévé degradálni. Azok számára, akik figyelemmel követik a hazai politika történéseit, persze teljesen világos, hogy itt nem a szlovák nyelv hatékonyabb elsajátításáról van szó. Ha az volna a cél, az oktatási tárca illetékesei nem hagynák a fiókban pihenni a Skabela-Bóna-féle szlováknyelv-oktatási módszer tervezetét. Az igazi cél: a viszonylag kompakt szlovákiai magyar iskolarendszer megbontása és fokozatos felszámolása. A történelem szlovák nyelven történő oktatásának bevezetése pedig azt célozza, hogy a szlovákiai magyar diákok ne tanulhassanak magyar történelmet. Ma még ugyanis, minden ellenkező híresztelés ellenére, van lehetőség a magyar történelem oktatására, csupán a pedagóguson múlik, hajlandó-e élni vele. Tervezetével épp ezt a lehetőséget akarja megtorpedózni a hatalom. Nyilvánvaló, hogy szlovák nyelven a történelemszakos pedagógus aligha tart majd átszellemült előadást Szent István államalapításáról, Hunyadi Mátyásról, a reformkorról vagy a szabadságharcról. Marad a feltehetően Matica slovenská ihlette új tankönyv, amelyből a magyar gyerek számára egyértelműen kiderül, hogy ősei emberi mivoltukból kivetkőzött martalócok voltak, akik az öldöklésen, rabláson és elnyomáson kívül semmihez sem értettek. Ha valaki netán abban bízna, hogy a történelem feláldozásával a többi tantárgy magyar nyelvű oktatása megmenthető, alighanem téved. Az illetékesek, várhatóan arra hivatkozva, hogy a magyar iskolák növendékeinek szlováktudása az addigi intézkedések ellenére sem megfelelő, további tantárgyak szlovák nyelvű oktatását irányozzák majd elő. Intő jel lehet, hogy az 1994-ben kiadott nyolcadik osztályos földrajzkönyv (fő témája: Szlovákia földrajza) magyar nyelvű változata a mai napig nem jelent meg. Felvetődhet persze a kérdés, hogy az oktatási törvény módosításának olyan formája, amely kötelezővé tenné a kétnyelvű oktatást, elfogadásra kerülne-e a parlamentben? Illúzióink - az előzményeket ismerve - , még akkor sem nagyon lehetnek, ha Mečiar kormányfő mind a Magyar Koalíció képviselőinek, mind a szívéhez közelebb álló Gyimesi-féle mozgalom vezetőinek ígéretet tett, hogy az iskolákban minden marad a régiben. Ő már ezelőtt is ígért eztazt. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyarság önvédelmi harcának újabb fordulója előtt áll. Csak remélni lehet, hogy ezúttal is szilárdan helytáll. Ehhez azonban a szülők, pedagógusok és minden érintett átgondolt és határozott fellépése szükségeltetik. PELLE ISTVÁN Megjelent a KATEDRA májusi száma A vezércikkben Berényi József, a Katedra Társaságtagja fejti ki gondolatait a diákok közt észlelhető vagyoni különbségek negatív hatásáról. Csáky Károly, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Iskola igazgatója az autonóm iskola életét meghatározó programról ír. Liszka József, aki jelenleg ösztöndíjas kutatóként Münchenben dolgozik, cikkében azt hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy a diákok az iskolában megismerjék saját régiójuk történelmét és kultúrtörténetét, de ugyanilyen fontos, hogy megismerjék a szülőföldjükkel szomszédos szlovák és magyarországi tájegységek kultúráját is, azt keresve, ami összeköt. Sidó Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a beíratások kapcsán az érsekújvári régió magyar alapiskoláinak statisztikai adatain és azok általánosítható összefüggésein keresztül ad képet a tanulók létszámának alakulásáról. Szinek Gizella, a komáromi Selye János Gimnázium tanára a kisebbségi oktatásügy svájci gyakorlatát ismerteti. Varga Frigyes az autonóm iskolák rendszerének működésével és irányításával foglalkozik írásában. Az Embernevelők rovatban Csicsay Alajos ezúttal Szombath Károllyal, az ógyallai művészeti alapiskola zenetanárával beszélgetett. A lap képriportot közöl a kassai iparista napokról és bemutatja a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Hungarisztikai Tanszékének Mécs László Irodalmi Színpadát. A szakmai rész a fizika, matematika, biológia, magyar nyelv, valamint az angol és a német nyelv oktatásával foglalkozik. Aki tökéletesen megtanult kínaiul, az már kínai? A Národná obroda február 9-i számában Martin Hric ismertette Augustín Marko és Pavol Martinický Szlovák-magyar kapcsolatok - történelem és jelenkor c. tanulmányát. Recenzióját saját életéből vett példákkal toldotta meg, melyek közül a következő ragadta meg a figyelmemet: „Boldogult apám nemegyszer emlegette, miként került a teljesen szlovák Ochtinából Rozsnyóra, a magyar gimnáziumba - szlovák gimnázium nem volt. Mukkanni sem tudott magyarul, a természetrajzot például biflázta magyarul, anélkül, hogy értette volna, és a népszámláláskor... tulajdonképpen már magyar volt, mivel tökéletesen beszélt magyarul. Nem kellemes számomra az a gondolat, hogy bizonyos elképzelések szerint köteles lennék magyarnak vallani magam, mivel „apanyelvem" (nem anyanyelvem, mert anyám Mostarban született cseh nő volt) az apámra kényszerített magyar nyelv volt." Hát ez bizony eléggé feje tetejére állított gondolat. Mert mit is állít a szerző az édesapjáról? „...már magyar volt, mivel tökéletesen beszélt magyarul". Jómagam a gimnázium felső osztályait - 1945 után magyar gimnázium nem lévén - szlovák gimnáziumban végeztem, két egyetemen tanultam és szereztem oklevelet szlovák nyelven, szlovák nyelven szigorlatoztam a pozsonyi Komenský Egyetemen. Tanulmányaim során anyanyelvi szinten sajátítottam el a szlovák nyelvet, amelyet aztán évtizedeken át magyar tanítási nyelvű gimnáziumban tanítottam, ám soha, egyetlen pillanatra sem jutott az eszembe, hogy szlováknak valljam magam, amiért tökéletesen beszélek szlovákul. Lehet, hogy a minden logikát nélkülöző fenti következtetés („már magyar volt, mivel tökéletesen beszélt magyarul") a mozgatórugója a jelenlegi szlovákiai oktatáspolitikának is? Ha a magyar anyanyelvű diákok tökéletesen fognak beszélni szlovákul, akkor már automatikusan szlovákokká lesznek? Hogyan is írta Martin Hric a továbbiakban? „Nem kellemes számomra az a gondolat, hogy ...köteles lennék magyarnak vallani magam." Nos, biztosíthatom Hric urat, hogy nekünk, szlovákiai magyaroknak sem kellemes az a gondolat, hogy „kötelesek lennénk" szlovákoknak vallani magunkat. Reméljük is, hogy - bár már volt rá példa a történelemben - ezt soha senki nem fogja kérni vagy követelni tőlünk. Enélkül is már meglehetősen kényelmetlenül érezzük magunkat itt, a szülőföldünkön - a nyelvtörvény, az ún. alternatív oktatás bevezetésének erőltetése, kulturális intézményeink következetes, tervszerű elsorvasztása és sok egyéb, ellenünk irányuló intézkedés miatt. -sttMegjegyzések egy verseny margójára Rendszeres látogatója vagyok a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek, jelene és jövője szívügyem, ezért szeretnék a rendezvényhez néhány javító szándékú megjegyzést fűzni. 1. A versenynek immár hagyományosan Rimaszombat ad otthont. Ne is fontolgassuk, hogy másutt is meg lehetne tartani. Ennek a régiónak is kell egy országos jellegű magyar rendezvény. 2. Tekintettel arra, hogy a verseny Tompa Mihály nevéhez fűződik, illő lenne, ha az ő műveit is előadnák. A bevezetőként elszavalt vagy befejezésnek szánt, a mának is üzenetet hordozó költeményt (A madár fiaihoz, A gólyához, Levél egy kibujdosott barátom után stb.) hivatásos (hazai vagy magyarországi) művésznek kellene előadnia, akitől az iskolások is tanulhatnának. 3. A versenyzők két verssel készülhetnének az országos döntőre, melyek közül az egyik kötelezően Tompa-mű lenne. 4. A pedagógusok és az érdeklődők számára szakmai szemináriumot lehetne rendezni az irodalomtanítás módszertani kérdéseiről vagy akár a Tompa-témakörben. Az utóbbira jó alkalmat kínál a költő születésének jövőre esedékes 180. évfordulója. 5. Az országos verseny résztvevői - tekintet nélkül elért helyezésükre - kis Tompa-jelvényt kaphatnának, amelyet büszkén viselnének az iskolájukban. Egy ilyen központi versenyen való részvétel már önmagában rangot jelent 6. Ne feledjük sem a versenyen, sem a sajtóban elmondani, melyik versenyző honnan, melyik iskolából érkezett. 7. Az eredményhirdetés alkalmával és a sajtóban közöljük a versenyzőt felkészítő pedagógus nevét. Legalább ennyit megérdemel a tanár is; ez a minimum. 8. Évente felmerülő kérdés: használjanak-e az előadók mikrofont vagy sem? Megítélésem szerint: igen! Zavaró ugyanis, ha a hátsó sorokban ülők csak szófoszlányokat hallanak egy-egy produkcióból, elsősorban a kicsinyekéből. 9. Nem szerencsés megoldás egyetlen napon lebonyolítani az összes versenyszám döntőjét. Ez kimerítő mind az előadók, mind a hallgatók számára. 10. A zsűrit célszerű lenne évente cserélni. A bíráló bizottság tagjai között helyet kaphatnának pedagógusok is. 11. Miért hiányzik a verseny rendező szerveinek sorából az oktatási minisztérium? (A Kazinczy Napokon ott van!) TANKÓ LÁSZLÓ Országos Pedagógiai Intézet Ĺ JÓ HÍR Az Idén Újdelhiben júliusban megrendezésre kerülő nemzetközi matematikai diákolimpián a Szlovákiát képviselő hattagú csapatnak magyar tagja is lesz: a búcsi Varga Tamás, a komáromi Selye János Magyar Oktatási Nyelvű Gimnázium most érettségiző diákja, aki tavaly az ausztráliai nemzetközi fizikai diákolimpián is sikeresen szerepelt. Tamásnak ezúton kívánunk sikeres érettségit, eredményes felvételi vizsgát és jó szereplést az indiai nemzetközi versenyen. II. Katedra Napok A Katedra Alapítvány 1996. május 24-én és 25én második alkalommal rendezi meg Dunaszerdahelyen a Katedra Napokat. Helyszín: péntek - Hotel AGS Dunstav, Priemyselná 4; szombat - a Jednota székházának nagyterme, Obchodná 790. A rendezvény pénteken 16.00 órakor kezdődik és szombaton, a Bihari Szállóban 16.30 -kor adott ünnepi fogadással zárul. A program fő pontjai között szerepel a Katedra egyéves munkájának értékelése és több, az önkormányzat és az iskola viszonyát taglaló előadás. Részletes tájékoztatás a köv. címen kapható: Katedra, Hlavná 23, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 0709/529 554. Országos óvópedagógiai nap A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ovópedagógiai Társasága és Pedagógiai Intézete országos óvópedagógiai szakmai napot rendez 1996. május 18-án Komáromban, a Tiszti Pavilon dísztermében, a következő programmal: 9.00 Megnyitó 9.15 A szlovákiai magyar óvodák helyzete Szigeti László parlamenti képviselő 11.00 Hagyományőrzés anyanyelvi nevelés Zilahi Katalin, Benedek Elek Óvónőképző Főiskola, Sopron 12.00 Emlékplakett átadása 12.30 Kóka Rozália előadóművész műsora 13.15 Zárszó LANSTYAK ISTVÁN: Kétnyelvűségi alapfogalmak 14. A NYELVEK KÖZÖTTI FUNKCIOMEGOSZLAS NYELVI KÖVETKEZMÉNYEI. A nyelvek közötti funkciómegoszlás egyik fontos nyelvi-nyelvlélektani következménye az, hogy a kétnyelvű beszélők nyelvismerete a két nyelvben nem azonos. Nyilvánvaló, hogy ha a kisebbségi beszélők valamelyik színtéren csak a többségi nyelvet használhatják (pl. a hadseregben vagy a munkahelyükön), az e területekhez kapcsolódó *nyelvi regisztereik is csak a többségi nyelvben lesznek kellően kifejlődve. Ebből következően az illető színterekhez kapcsolódó témákról anyanyelvükön vagy egyáltalán nem lesznek képesek kommunikálni (s ilyenkor az egymás közti társalgásban is a többségi nyelvre váltanak), vagy pedig nyelvhasználatuk erősen magán fogja viselni a többségi nyelv hatását. - Hasonlóképpen ha a beszélők valamely színtéren csak az első nyelvüket használják (pl. a családban vagy az egyházban), nem várható el tőlük, hogy az e színterekre jellemző témákról másodnyelvükön is ugyanolyan folyékonysággal tudjanak beszélni. - Az előzőekből következően a kétnyelvűek eltérő nyelvi ismerete objektív okokra visszamenő tény, s ezért teljességgel indokolatlan az a többségiek részéről gyakran előforduló szemrehányás, hogy a kisebbségi beszélők nem ismerik kellően a többség nyelvét. A nyelvismeret az iskoláskoron túl a nyelvhasználat gyakoriságának a függvénye, s ezért értelmetlen, sőt embertelen dolog azt követelni, hogy a kétnyelvűek azokon a területeken is rendelkezzenek ismeretekkel és jártasságokkal, amelyeken az adott nyelvet nem használják.