Új Szó, 1996. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1996-05-15 / 112. szám, szerda

1996. május 16. VELEMENY - TALLÓZÓ Ú

J SZ

Ó Í 5 | Mennyiből költekezhettünk? Szlovákiában tavaly a háztartásokban élő személyekre havi átlagban 4356 korona bruttó bevétel jutott. Az alkalmazotti családokban a havi és személyenkénti bevétel 4619 korona volt, a földművescsaládokban 4157 korona, az önálló kereseti tevékenységből élőkében 4336 korona, a nyugdíjascsaládokban pedig 3539 korona. Az egy személyre jutó átlagos tiszta jövedelem a háztartások valamennyi kategóriájában együttvéve 3454 korona volt, az alkalmazotti háztartásokban 3516, a földművesháztartásokban 3237, az önálló kereseti tevékenységből élőkében 3638, a nyugdíjasháztartásokban pedig 3391 korona. Az SZK Statisztikai Hivatala közel 2000 háztartásban végzett felmérés alapján készítette a kimutatást. A személyenkénti átlagkiadások a háztartások valamennyi kategóriájában együttvéve 3434 koronára rúgtak, az alkalmazotti háztartásokban 3497 koronára, a földművesháztartásokban 3212, az önálló kereseti tevékenységből élőkében 3617, a nyugdíjasháztartasokban pedig 3373 koronára. Élelemre, italra és közétkeztetésre személyenként átlagosan 1230 koronát költöttek, iparcikkekre 1077 koronát, szolgáltatásokra pedig 744 koronát. A közszükségleti kiadások keretében az élelmiszerekre fordított kiadások (az éttermi étkezési kiadásokon kívül) 38,02 százalékot tettek ki. Ausztriában ez az arány 22,6, Svédországban 25,1, Norvégiában 27,4, Hollandiában 19,8, az EUországokban pedig 19,8 százalék. Azokban a családpkban, amelyek élén aktív kereső áll, 1995-ben a háztartásonkénti és személyenkénti átlag bruttó keresetek a következőképpen alakultak: a gyermektelen családokban 6899 korona. Az egygyermekes családokban 4871 korona, a kétgyermekes családokban 4265, a háromgyermekes családokban 3687, a négy- és ennél több gyermekes családokban 2963 korona. A személyenkénti kiadások a következőképpen alakultak háztartásonként: a gyermektelen háztartásokban 5231, az egygyermekes családokban 3800, a kétgyermekes családokban 3339, a háromgyermekesekében 2894, a négy- és ennél több gyermekes családokban pedig 2358,korona. Národná obroda, Alena Fronková Pedagógusfizetésekről csak általánosságban A szlovák kormánynak még ez év márciusában meg kellett volna vitatnia az oktatásügyi szférában dolgozók fizetésemelésének ütemtervét, melyet a tárca illetékesei a pedagógusszakszervezet illetékeseivel közösen dolgoztak ki. Az ütemterv kidolgozását a szakszervezeti szövetség kezdeményezte, éspedig a kormány programnyilatkozata értelmében. A kormány azohban a mai napig nem tűzte ülésének napirendjére ezt az ütemtervet. Milan Vachula, a pedagógus-szakszervezeti szövetség alelnöke szerint az ütemterv lényege, hogy az idén a pedagógusfizetéseket 10 százalékkal emelnék, s az oktatásügyben dolgozóknak 13. fizetést is adnának, behozva ezáltal a többi tárcához viszonyított lemaradásukat. A következő évre a pedagógusszakszervezet ugyanezt kéri, azzal, hogy 13. és 14. fizetést is kapjanak a tárca pedagógus és nem pedagógus alkalmazottai. 1998-ra pedig, vagyis a jelenlegi kormány működésének utolsó esztendejére a szakszervezet ugyancsak 10 százalékos fizetésemelést kér a pedagógusok részére. A szakszervezeti követelések indokoltságát támasztják alá az alábbi számok: az oktatásügyben az átlagfizetés jelenleg 6206 koronát tesz ki, szemben a nemzetgazdasági viszonylatban kimutatott 7195 koronás átlagkereset, illetve a költségvetési szféra 6684 koronás átlagkeresetével. Az oktatásügyben - amelyben pedig az alkalmazottak átlagos végzettségi szintje a legmagasabb - 14 százalékos az átlagkeresetek vonatkozásában a lemaradás. S miközben a nemzetgazdaságban az idén 6-9 százalékos inflációval számolunk, az oktatásügyben mindössze 7,3 százalékos béremelkedéssel. A szakszervezeti vezető szerint az oktatásügyi minisztérium még a márciusi kormányülésre előkészítette határozati javaslatát a kérdésben, amelyben viszont egy szó sem esik a pedagógusfizetések emeléséről, sem pedig 13. fizetésükről. A konkrét javaslatból mindössze egy általános költségvetés-módosítási követelés maradt. A szakszervezet ezzel nem ért egyet főleg azért, mert együttműködött az ütemterv kidolgozásában. Kamil Vajnorský, a szakszervezeti szövetség elnöke az ügyben a napokban levelet intézett a miniszterelnökhöz. Práca, Rita Bočáková (Rövidítve) Ellenkiállítás? Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a pozsonyi Várban székelő Történeti Múzeum muzeológusa egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az Út a szlovák államisághoz című kiállítás bizonyos mértékig a honfoglalás 1100. évfordulójának magyarországi ünneplésére is reagál. A válasz diplomatikus volt, mondhatnám azt is: igencsak tapintatosan tompította a feltett kérdés provokatív erejét. Mert mi mást mondhatott volna egy, a Kárpát-medence történelmét bizonyára betéve ismerő muzeológus, mint amit a kérdező kolléga a kérdésével szinte a szájába adott? Meg egyáltalán: manapság figyelmen kívül hagyható-e az önálló nemzetállami lila köd megülte agyak Szlovákiájában egy olyan történelmi évforduló, amely egy, az önmaguk történészei szerint is vesztes folyamatra emlékezteti az akkor ezeken a területeken élő szlávok önjelölt utódait? Nem tudom, Prágában rendeznek-e ellenkiállítást, vagy Ausztriában, netán Németországban. Pedig talán jó okuk volna rá. Nem egy, több is. Mert a történelem igencsak kacskaringós utakra kényszerítette az egymással találkozó népeket, országokat, királyokat vagy köztársasági elnököket. Mindegy. Pozsonyban lesz ellenkiállítás. Pontosabban bizonyos részeiben a honfoglalás millecentenáriumának és a magyar államiság ezer esztendejének magyarországi prezentálásával ellenkező esemény. Sokkal inkább elgondolkodtató, hogy az államnyelvtörvény megszegését milliós büntetések kiszabásával szankcionáló országban többnyelvű tájékoztatókra és még angol nyelvű feliratokra, ismertető szövegekre is gondot fordítottak. Csak a magyar feliratok volnának törvényellenesek a komáromi Duna Menti Múzeum tárlóiban? Tudom, hogy nem erről van szó az utóbbi esetben sem, hanem egy, a semmiből kiemelt szürke tanítónő túlbuzgó igyekezetéről. Aligha lehet olyan magabiztos szakember, mint a sok mindenről árulkodó újságírói kérdésre diplomatikusan válaszoló muzeológusnő a sajtóértekezleten. Lehet, talán a történelmi ismeretei, talán a kiállítás egészéről alkotott képe óvta meg attól, hogy alkalomszerűen magyarellenes kirohanásokat tegyen. Lehet az is, hogy magyarellenességével együtt ő a legalaposabban felkészült történész széles országunkban. Ettől nyugodt. Minden lehetséges. De az biztos: szakértelemmel fegyverezte le az újságírót, akinek mostanság mindenről a magyarok honfoglalása jut eszébe. A kiállításnak tehát lesznek... Mijei?... Lesznek olyan részei, amelyek kiigazítják a magyarok honfoglalásáról elterjedt nézeteket? Majd meglátjuk. Május 18-ától szeptemberig, amit a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítanak. így szokták. Jöhetnek tehát az angolul tudó magyar turisták is a pozsonyi Várba. Mostantól ott megtudják az igazságot. Hogy talán nem is volt honfoglalás? Akkor hát Svätopluk sem volt? DUSZA ISTVÁN Ráér még... Te sápadtan az ágy szélére ültél, s reménykedve vártad a szabadulást... Csend virított körülötted, kék-bársony némaság. Cigaretta parazsa rajzolt izzó ívet a szemközti tükörben, ezüst füst szállt a nyitott ablak felé. Jó volna leszokni már, mondta az orvos. A decemberi (kisebb...) infarktusod óta kevesebbet dohányzol - hiszen illőképpen megijedtél -, de még az a kevés is sok lehet. Kerülni kellene a stresszhelyzeteket is - mondta még az orvos. Kis ügy. Ebben a világban ezt a luxust még egy múzeumi teremőr sem engedheti meg magának. Nézzük csak: hajnalban kelsz, éjfél előtt ágyba nem kerülsz. És közben rohansz. Szerencsétlenségedre nem születtél sem vaknak, sem süketnek, tehát látod és hallod a világ történéseit: atomkísérletekre ké szül Kína, az oroszok tagadják, hogy feketén hasadóanyagokat adtak el, terroristák Pakisztánban felrobbantottak egy zsúfolt autóbuszt, Észak-Korea rakétákat telepít, melyekkel elérhető lesz Japán, fegyverszállítások Boszniába, polgárháború Libériában... a nagyvilág egy napja. Mit ír még az újság? Nem belügy az emberi jogok kérdése, hazudik Darmo televíziója, alkotmányellenes az oktatási törvénytervezet, nyilatkozat és cáfolat Róbert Remiáš halálának ügyében, mi lesz veled, Ifjú Szivek?, viharos kerekasztal-találkozó stb. ... szlovákiai helyzetkép. Hogyan is lehetne mindezt elkerülni? Persze lehet, hogy csak öregszel, nehezebben bírod már a gyűrődést. Babonás lettél, egy ideje a horoszkópokat lesed. Félsz netán? Ugyan már! Mi bajod eshet? A farmerod bal zsebében állandóan ott vannak a szerencsét hozó piros-fehér-zöld dobókockák, nyakadban ott lóg bőr nyakláncod - ennyi csak elég a boldogsághoz! Az a kis fáradtság meg csak átmegy rajtad. Átmegy, mint az úthenger. Izzik a cigaretta parazsa. Ha felkapcsolnád a villanyt, olvashatnál még egy kicsit. Mondjuk a „Görög mítoszokat". Vagy csak egy kis Nagy Lászlót. „Ki vigyázza a keselyűt...?" Elaludtál öregem. Verítékben fürödve ébredsz. Minden tagod fáj. Nézed az ébresztőóra vörösen szikrázó számait. Három óra huszonhét perc. Remegsz a kimerültségtől. Akkor még nem tudod, hogy alig nyolcszáz méterrel arrébb a városi kórház szülészetén ugyanabban a percben jött világra Csenge lányod. A Nádor utcát rózsaszín virágszirmok borítják. Nem fogy a nemzet - ráér még hát a „világvége"... KERTÉSZ GÁBOR KOMMENTÁRUNK A tizedszázaléknyi igazságról Lapunkról alaposan leszedték a keresztvizet. Dušan Slobodník ezúttal nem velejéig ellenzékinek, nacionalistának, szakadárságra, szeparatizmusra ösztönző sajtóterméknek titulálta az Új SzóL hanem nemes egyszerűséggel, a minősítő jelzők halmozása nélkül olyan lapnak bélyegezte meg, amely csupa-csupa valótlanságot ír. Magyarán: szemenszedett hazugságokkal traktálja az olvasót. Számszerűen is megmondta a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke - ki tudja, milyen statisztika alapján -, hogy egy teljes naptári évben jó ha 0,1 százaléknyi olyan híranyagot talál lapunk hasábjain, amely valami jót mondana a Mečiar-kormányról. Majd a Častá-Papierničkába amerikai védnökség alatt lezajlott szlovákiai kerekasztal washingtoni vendégei előtt szó szerint a következőkre kérte az Új Szó szerkesztőit: „Kéljük önöket, az Új Szó jelen lévő szerkesztőit, bíráljanak bennünket, de csak az igazság segíLségével. A valótlanságok ellen kíméletlenül harcolni fogunk, keményen reagálunk, és nem engedjük meg, hogy a hazugságok rossz fényt vessenek Szlovákiára. Az igazságot kell megírni, a színtiszta igazságot!" Eddig az idézet, amely a továbbiakban kemény harcot helyez kilátásba a szerinte félretájékoztató egyetlen hazai magyar napilap ellen. Hogy pontosan mire gondolt Slobodník úr, nem részletezte, én pedig nem akarok neki tippeket adni. Meglehet, hogy a készülő sajtótörvény tartalmaz majd „testre szabott" szankciókat a kisebbségi sajtóra nézve. Nem lenne ez meglepő, hiszen a nyelvtörvényben is akad olyan cikkely, amellyel ha a megtartására felügyelő nyelvrendőr is úgy akarja - egyszer s mindenkorra gazdaságilag a padlóra küldhető az illető lap. Dušan Slobodník szóhasználatát kölcsönvéve keményen ki kell kérnünk, amit az Új Szóról állít. Egyenesen megdöbbentő, hogy nem is a saját véleményeket tükröző kommentárokat kifogásolja, hanem a híranyagot. A valóban pártatlan kritikus is megállapíthatja, hogy a napi hírek maximálisan korrektek, tárgyilagosak és megalapozottak, kizárólag a tényeket említik, beleértve a kormányülésekről közölt beszámolókat is. Ha Dušan Slobodník megítélése szerint tényleg nem írunk jót a szlovák kormányról, akkor a hiba bizonyosan nem bennünk van. Nem rajtunk múlik, ha kommentáijainkban rendre el kell marasztalnunk a kormánykoalíciót az itteni magyar kisebbséget anyagilag, kulturálisan és közösségileg lehetetlenné tevő sorozatos döntései vagy javaslatai miatt. Kézzelfogható példákat említek: vajon lelkesednünk kellett volna-e az államnyelvvédelmi törvény elfogadásakor? Szívesen üdvözölnénk ugyanakkor a kisebbségi nyelvek használatáról intézkedő törvény megszületését, amelyet minden vezető szlovák politikus tavaly novemberben beígért Strasbourgnak és Brüsszelnek. De egyelőre se híre, se hamva, a parlament sem tárgyal róla, és kíváncsian váijuk, mi lesz a Magyar Koalíció törvénytervezetének sorsa. De ne váija el Slobodník úr, hogy háromszoros hurrát hallatunk, ha a kormánykoalíció lesöpri az asztalról. Ne lepődjön meg azon se, ha a jövő tanév kezdetén az alternatív iskolák körül várhatóan fellángoló vitákban nem Slavkovská asszonyék pártjára állunk, vagy rámutatunk az egyelőre félretett Btk.-módosításban rejlő veszélyekre. S azon se botránkozzon meg a tisztelt külügyi bizottsági elnök, ha számon kéljük a remélhetőleg hamarosan hatályba lépő alapszerződés megvalósítását. Tesszük mindezt saját fennmaradásunk és identitásunk, iskoláink, kulturális és egyéb intézményeink megőrzése érdekében, ami ugyebár nem törvénysértő, hiszen egy sereg, Szlovákia által aláírt nemzetközi dokumentum is lehetővé teszi. Hogy másra ne hivatkozzak, mint a kisebbségi keretegyezményre vagy az alapszerződésre, hogy a Slobodník úrnak vörös posztót jelentő 1 20 l-es európai tanácsi ajánlást ne is említsem. Ezentúl is beszámolunk arról, ha magyar képviselőink külföldre utaznak tárgyalni, tájékoztatni, akár lobbyzni, ami kritikusunk szóhasználatával élve nem más, mint Szlovákia jó hímevét rontó hazugságok teijesztése. Ha már a százalékoknál tartunk, nem árt utalni arra, hogy a kormány szócsövének elkönyvelt napilap amilyen hosszú az év, még 0,1 százaléknyi jót sem írt az itteni magyarokról. Még a magyar helyesírást valósággal szabotáló nemzetiségi mellékletében sem! Ellenkezőleg: ellenünk uszít nemegyszer alpári stílusban. Mi nem szorulunk rá a köztársaság nevét bitorló napilap módszereinek alkalmazására. Sőt próbálunk nagyon érzékenyen kezelni minden politikusi megnyilvánulást, keresni benne a jót sejtető mozzanatokat, csak ezeket a cikkeket észre kell venni! Kerek perec vissza kell utasítani az egyik minisztériumi tisztségviselő nem nyilvánosság előtt tett kijelentéseit is, miszerint a szlovákiai magyarság tökéletesen elégedett volna helyzetével, ha a magyar pártok az Új Szó hasábjain nem ontanák feléjük a sok hazugságot. Erről olvasóinkat kellene elsősorban megkérdeznie, nem pedig vaktában vagdalkoznia. S talán kiderülne az is, hogy a Slobodník-féle 0,1 százaléknyi leírt pozitívum a kormány lépéseiről valójában nemhogy kevés, hanem egyenesen sok is. AHOGY ÉN LÁTOM A lehallgatók lehallgatása Különböző módon reagálnak az emberek a hírre, amely szerint valaki elvetemült módon lehallgatta a belügyminiszter és a titkosszolgálati főnök bizalmas telefonbeszélgetését, amint valamikor tavaly ősszel éppen azt vitatták meg, milyen káderintézkedéseket foganatosítsanak annak szavatolására, hogy a rendőrség lehetőleg ne bukkanjon a tettesek nyomára. Hudek belügyminiszter úgy reagált a hírre, hogy a televízióban méltatlankodott a telefonbeszélgetések lehallgatása miatt. Azt mondotta: vajon az egyszerű állampolgár biztos lehet abban, hogy nem hallgatják le, ha ebben már az ország belügyminisztere sem lehet biztos? Teljesen egyetértek vele. Ordenáré dolog a lehallgatás. Akkor is, ha államérdekből történik, akkor is, ha a szomszédom kapcsolja rá készülékét az enyémre, mert kíváncsi, kivel beszélek meg találkát, vágy mert unatkozik. Szomszédasszonyom, Z.-né nem az emberi jogok tiszteletben tartása oldaláról közelítette meg a kérdést. A hírt véve így reagált: „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen puruttyán tudnak társalogni még az olyan úriemberek is, akik tagjai a kormánynak". Ismerősöm, a rendőr, amiatt nem tudott napirendre térni az esemény fölött, hogy magát a rendőrminisztert tették csúffá a lehallgatással. Ráadásul éppen az összes államtitok legfőbb védelmezőjével, a titkosszolgálat igazgatójával beszélt. És így tovább. Mindenkinek megvan a maga szempontja. Az ellenzéknek is. Amely egyszerűen csak védekezik. Merem azonban állítani, az oppozíció egyetlen politikusának soha eszébe nem jutott volna, hogy különbejáratú vizsgáló bizottságot hoz létre a rendőrség és a titkosrendőrség nyomozási eredményeinek a felülvizsgálására, ha az 1994. november 3-áról 4-ére virradó éjjel nem úgy alakul a helyzet a szlovák parlamentben, ahogy alakult. A legjóhiszeműbb kereszténydemokrata, a leglojálisabb magyar, a legköpönyegforgatóbb DU-s és a legnosztalgiázóbb demokratikus baloldali politikus zsebében is törvényszerűen ki kellett hogy nyíljék a bicska, amikor az említett éjszakán rádöbbentek, hogy a végrehajtó hatalom, tehát a kormány működésének ellenőrzésére hivatott parlament egyik fele teljesen elveszítette a kormány ellenőrzésének minden lehetőségét. Minden bizottság élére koalíciós képviselő került, így még a jogsértésekre való figyelmeztetés lehetőségét is elveszítette az ellenzék. Ha csak egy parányi mértékletességről is tanúbizonyságot tesznek Mečiarék, nem azt az Ivan Lexát teszik meg a titkosszolgálat főnökévé, aki évek óta közutálatnak örvend az egész ellenzék körében. Vagy ha már kiharcolják, hogy ő álljon a cég élén, akkor legalább megakadályozzák, hogy a SZISZ-ben szóhoz jussanak az ŠtB egykori tisztjei. Nélkülözhetetlennek minősítették őket. Mivel egyetlen ellenzéki tagja sincs a titkosszolgálatok működését ellenőrző parlamenti bizottságnak, teljesen logikus, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom, az oppozíció legkövetkezetesebb politikai ereje minden tőle telhetőt elkövet a visszaélések lehetőségének megakadályozására, vagy - ha ez nem lehetséges - legalább a belügy és a titkosszolgálat túlkapásainak leleplezésére. Mečiaréknak semmivel sem sikerült úgy kettéosztani a társadalmat, mint a belügy és a titkosszolgálat ellenőrizhetetlenné tételével. Ráadásul több olyan esemény is bekövetkezett, amelynek természete már nem teszi lehetővé a koalíció vezetői számára még a tisztes visszavonulást sem. Ifj. Michal Kováč elrablása olyan „falat", amelyet egy jogállamban sem lenyelni, sem kiköpni nem tud sem a kormánykoalíció sem az ellenzék. Ivan Lexának most már a létéről vagy nemlétéről van szó, és ráadásul annyi mindent tud a főszereplő politikusokról, hogy már meneszteni sem lehet. Most már valóban nélkülözhetetlen káderévé vált a miniszterelnöknek. Egy állam számára tragikus lehet, ha az ellenzék vagy bármilyen más erő a hivatalossal párhuzamos nyomozószervet hoz létre. Az ilyen állapot a politikai küzdelem olyan radikalizálódásához vezethet, amelynek beláthatatlanok lehetnek a következményei. A kormánykoalíció az ellenzéket a szó szoros értelmében rákényszerítette, hogy ellendrukkere legyen a hivatalos titkosszolgálatnak.