Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-12 / 85. szám, péntek

1996. április 12. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó \ 5 I Vranitzky, a jóhiszemű Franz Vranitzky osztrák kancellár szerdán pár röpke órát töltött Pozsonyban. Villámlátogatása kapcsán mégis ismét sok minden kiderült. Például az, hogy még idén lesz kétoldalú szlovák-osztrák kormányfői találkozó, amelyen regionális tervek megvalósítását sürgetik majd kettesben..., amelyen az osztrák kancellár ismét kifejezésre juttatja Ausztria szándékát, hogy egyengetni kívánja Szlovákia útját az Európai Unióba..., amelyen bizonyára ismét alternatív energiaforrások kutatására ösztökéli partnerét. Megtudtuk továbbá, a nyár elején szlovák-osztrák-magyar csúcsot rendeznek Szlovákiában, s ezen majd megkísérlik kioldani a politikai féket, hogy tovább lehessen építeni a reményteljesnek mondott háromoldalú együttműködést. Nos, ilyenek a tervek. Milyenek a tények? Jól értesült forrásoknak köszönhetően kiderült, Vranitzky kancellár szerdán a szlovák külügyminiszter huzamos rábeszélése ellenére sem volt hajlandó találkozni a pozsonyi törvényhozás elnökével. Talán időhiány miatt mondott nemet? Netán azért, mert neki sem tetszik a „parlamenti kezelésben levő", bécsi körökben is „károsnak" tartott Btk.-módosítás? Schüssel alkancellártól eltérően Vranitzky, udvarias diplomata vendég lévén, elkerülte az egyenes válaszadást az efféle kérdésekre. Adósa mégsem maradt senkinek. A Közgazdaságtudományi Egyetem Tudományos Tanácsának ülésén Vranitzky, az egyetem újdonsült díszdoktora épp - nyilván okkal - a demokrácia és a gazdasági prosperitás közötti összefüggésekről beszélt. „ Amennyiben a politikai reformok csak a jogi normák bevezetésére, csak a gazdálkodás, igazgatás technikai képességeinek a közvetítésére vagy a modern politikai pártok irányítására összpontosítanak, akkor fennáll a veszély, hogy figyelmen kívül marad a demokrácia tartalma, a polgár alapvető szükséglete, a szociális biztonság, az igazságosság és a részvétel" - mondta. Figyelmeztetett arra is, hogy a demokrácia számára szükséges a bírálat, még ha az kényelmetlen is, és tetszik, nem tetszik, ugyancsak szükség van a független sajtó ellenőrző szerepére.A pozsonyi kormány emberei és szimpatizánsai az utóbbi időben több hasonló, diplomáciai virágnyelven megfogalmazott beszédei hallottak, több jegyzéket is olvastak - majd értelmeztek, s következtettek sajátosan. E következtetések szerint itt minden jó és nagyszerű, a jegyzékek egyikében-másikában „még tapsoltak is" a pozsonyi kormánynak. A kabinetnek ezek szerint nincs diplomáciai szótára, s ennek hiányában, sajátos értelmezéseknek megfelelően sajátos pozícióba kerültünk. Láthatóan távolodunk Brüsszeltől. Több nyugat-európai politikussal ellentétben Vranitzky még bizakodó, még jóhiszemű a fura módszerek bevezetése, a nemtetszést kifejező, Szlovákiának címzett nyugati jegyzékek ellenére is. Még hinni akarja; hogy Pozsonyban a demokráciát építik, s nem a diktatúrát. Bízik benne, hogy ki lehet oldani a politikai fékeket. Ha nem hinné, nem tervezne hármas csúcsot, sem újabb látogatást. Nem jönne, mint ahogy nem jön más nyugati kormányfő. diplomata Urbán Gabriella A tagadás magasztaléi Éppen hetvenöt esztendeje, hogy létrejött Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia bevallottan magyarellenes szövetsége, a kisantant. Lehet, hogy nem követtem elég figyelmesen a nagyhét hazai parlamenti vitáit, de nekem úgy tűnik, hogy egyetlen képviselő sem csapott le erre a csodás szónoki fordulatot kínáló, kerek évfordulóra. Pedig az ellenzékiek elmondhatták volna, hogy 1921-től máig mi sem változott. Pozsony és Bukarest magatartása a magyarsággal szemben ugyanolyan ellenséges, mint a kisantant idején volt. Hiszen Románia visszautasítja a kisebbségi jogok szerződéses megfogalmazását, Szlovákia pedig értelmező kiegészítéssel menekül az egyezménybe foglalt garanciák teljesítése elől. A kisantant felemlegetése nélkül is az ellenzék már-már könyörgött az Országgyűlésnek: ismerje el, hogy Szlovákiában magyarellenes hatalmi indulatok tombolnak. E felfogás szerint az alapszerződés tehát csődnek bizonyult, mert megteremtette a kedvező körülményeket a nyelvtörvény, valamint a közigazgatási átszervezés pozsonyi jóváhagyásához. E műsorszámnak, amelyet nem először játszanak a budapesti parlamentben, már a címe is megvan: Leplezzük le szomszédainkat! Formailag a siránkozástól az asztalcsapkodásig terjed az előadó regisztere, tartalmilag pedig megtévesztő módon keveredik benne az igazság és a drámai túlzás. A végkifejlet mindig azonos: a tagadás dicsérete. A szónok félreérthetetlenül tudomására hozza hallgatóságának, hogy ezekkel - a szomszédainkkal nem juthatunk egyezségre! Mert a hazug szlovák és román politika - kihasználva kormányzatunk bűnös hozzá nem értését - az alapszerződések paravánja mögé bújva, még elviselhetetlenebbé teszi a kisebbség helyzetét. Persze elismerem, hogy a szlovák szerződésértelmezés a józanul gondolkodót is kihozhatja a sodrából. Amit hozzáfűztek az államközi egyezményhez, az nemcsak a nemzetközi jogban, hanem egy egyszerű adásvételi szerződés megkötésekor is zavart okozna. Mintha valaki szabályszerűen eladná a házát, de az új tulajdonosnak a birtokbavétel pillanatában előírná, hogy a nappaliban mosakodjék, és a hálószobában főzzön. Mégis kár, hogy a budapesti parlamentben senki sem hivatkozott a kisantantra. Ezt a hetvenöt éve gyártott utódállami harapófogót nem csak politikai-katonai együttműködésnek találták ki. Lelki dacszövetség is volt, erkölcsi biztosíték ahhoz, hogy újonnan teremtett államiságukra nem telepedhet rá többé az egykori uralkodó nemzet szelleme. A kisantant eszmeisége szomszédainknál ma is él. Ezért érzik sokan úgy odaát, hogy Budapest kézfogása ürügy csupán: az egykori birtokos bele akarja vájni körmeit földjeikbe. Pozsonyban és Bukarestben mindenféle ravaszságot kiagyalnak, hogy védjék magukat az újabb hódítástól. Az utódállamokban élő magyarokat ötödik hadoszlopnak nézik, a kisebbség valamennyi önszervező próbálkozása belső züllesztésnek minősül. Hogyan várhatja akkor a történelmet ismerő magyar honatya, hogy a kisebbségvédő szerződéses garanciák simán beilleszkednek a szomszéd állami jogrendbe? Miért nem fogadja el, hogy a közeledés soklépcsős kapaszkodó, és az államközi egyezmény csak egy alsó grádics? Miért nem ismeri el, hogy még ha a világ teljes mellszélességgel állna is ki mellettünk, akkor sem erőszakolhatjuk ki a kisantant egykori tagországaiból a náluk élő magyar nemzeti közösségek asszimiláció elleni állami védelmét? Nem tudom, hogyan történik majd a sokat emlegetett ratifikációs okmánycsere a szlovákokkal. Nem tudom, milyen esélyei vannak az alapszerződés megkötésének Romániával még az ottani választások előtt. És arról sincs fogalmam, mikor hangzanak majd el kiérdemelt dicséretek a magyar parlamentben a szomszéd országokban követett kisebbségpolitikáról. Biztos vagyok viszont abban, hogy kárt okoz az a politikai párt vagy az az országgyűlési képviselő Magyarországon, amely vagy aki a szomszédok nyilvános megbélyegzésében látja a népszerűséghez vezető utak egyikét. Nem csak azért, mert a módszer kopott és olcsó. Nem csak azért, mert a tagadás magasztalásával semmit sem oldhatunk meg. Fel kellene végre fogniuk a felelős embereknek, hogy a belső propagandaként tálalt demagógia kívül azokon csattan, akiket - úgymond - védeni akarnak. Hiszen a kisantanti lelkületben olyan újabb gyanakvásokat ébresztenek, amelyekkel az ottani magyaroknak kell aztán szembesülniük. Félreértés ne essék: szó sincs arról, hogy a szomszédnak akkor is a nyakába kell borulnunk, ha elfogadhatatlan feltételekhez köti a barátkozást. De mindenféle kudarcélmény megemésztése után, újra és újra kizárólag a kiegyezés módozatain kell törnünk a fejünket. Mert a tagadás dicsőítői az összmagyarságot teszik sebezhetővé úgy, hogy közben le nem kopik róluk a bősz nemzetvédői jelmez. NEUMANN OTTÓ (Magyar Hírlap) J KOMMENTÁRUNK Valamit visz a víz Esőszűkében átvészelt háromnégy esztendő után még a legtapasztaltabb mezőgazdászok sem számoltak idén tavasszal annyi csapadékkal, amennyi ebben a térségben lehullott. Sőt azzal sem, hogy a nyomában felszökő talaj- és belvíz gondokat okoz majd. Nos, a várakozásokkal ellentétben okozott. Nemcsak a vízerőművek környékén épített házak pincéit öntötte el, hanem a termőföldeket is. Több tízezer hektárnyi mezőgazdasági terület került víz alá, a szeszélyes időjárás miatt a vetésre szánt tavaszi árpának és borsónak csaknem a fele még zsákban van, s valószínűleg ott is marad. Pedig pár évvel ezelőtt volt rá eset, hogy a mezőgazdasági gépek már februárban kimehettek a földekre, most itt járunk április közepén, s a munka dandárja még mindig hátravan. Némileg meglepő, hogy az agrártárca illetékese azzal nyugtatgatta a szeszélyes időjárás és - elsősorban a belvizek miatt elhúzódó tavaszi munkák kapcsán aggódó termelőket, hogy az időjárás még helyrehozhatja, amit eddig elrontott. Való igaz, és az agronómusok tudják, hogy az árpa hozamait az időjárás mintegy három héttel az aratás előtt még kedvezően befolyásolhatja, az el nem vetett mennyiséget azonban nehéz lesz pótolni. Ezt leginkább a malátagyártók sínylik majd meg, akik a tavalyi szűk esztendő után arra számítottak, hogy az árpa vetésterületének tervezett mintegy 35 ezer hektárnyi növelése után végre megoldódnak a beszerzési gondjaik. Az elhúzódó munkák miatt azonban várhatóan több, korai piacra szánt termék is csak később érik majd be, a hazai korai burgonya nagy valószínűséggel szintén emiatt kiszorulhat a piacról. Gondok lehetnek az őszi búzával is, amit a belvizek elárasztottak, s jó pár ezer hektárt ki kell majd szántani. Az egyes régiókból, főleg az intenzív termelést folytató dél-szlovákiai agrárkörzetekből egyre aggasztóbb hírek érkeznek a talaj- és belvizek okozta károkról, amelyeket azonban egyelőre még felbecsülni sem lehet. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a víz alatt levő több tízezer hektárnyi termőföld nemcsak a tavaszi munkákat hátráltatja, hanem komoly anyagi károkat is okoz. Agrárkörökben érvényes a mondás, hogy amit Isten és az időjárás elrontott, azt általában helyre is szokta hozni. Félő azonban, hogy az előző évi szárazságok hatásainak ellensúlyozása során az égiek idén tavasszal túllőttek a célon. Csőstül jött az égi áldás, s noha a feltört talajvíz bizonyos idő múlva eltűnik, ám menthetetlenül magával viszi a termelőknek a javuló eredményekbe vetett bizalmát. T. Szilvássy László Nincs miről döntenie az alkotmánybíróságnak A kormány kedden döntött arról: felkéri az alkotmánybíróságot az alaptörvény 102. paragrafusa b pontjának értelmezésére azzal, hogy az államfőnek nem volt joga feltételekhez kötni Oľga Keitošovának ENSZ-nagykövetté való kinevezését. Ivan Trimaj, a köztársasági elnöki iroda osztályvezetője a lapnak nyilatkozva arról beszélt, vajon Keitošovának el kellett volna-e határolódnia a kormány 1995. szeptember 19-i nyilatkozatától, amelyben az államfőt egyebek mellett az alkotmányos rendszer felforgatásával vádolta meg. • Miként vélekedik a kormány lépéséről? - Michal Kováč államfő döntését nem kötötte semmilyen feltétel teljesítéséhez. Bizonyos előfeltételeket említett, ez pedig különbség. A posztok elnyerése kritériumainak a megítélése kizárólag az államfő dolga. Michal Kováč nem hozhatta és nem is volt köteles nyilvánosságra hozni a kritériumokat, amelyeknek a teljesítését fontosnak tartja ennek a funkciónak a betöltése szempontjából. • Ön szerint miként vélekedik majd erről az alkotmánybíróság? - Nincs ok arra, hogy ezzel kapcsolatban az alkotmánybíróság állást foglaljon, hiszen a kormány hibásan értelmezte az államfő döntését. Mivel nincs szó alkotmányértelmezési vitáról, nem teljesültek annak feltételei, hogy az alkotmánybíróság foglalkozzon a kérdéssel. Az alkotmánybíróságnak nincs miről döntenie. IGOR STUPŇAN, Sme Egyetlen csődeljárás zárult le 1992 eleje óta a szlovákiai kereskedelmi bíróságok 3702 csődeljárási javaslatot kaptak. Ezek alapján 143 csődeljárás kezdődött, de ezek közül eddig csak egyetlen zárult le. Dr. Vladimír Kitta, a pozsonyi kereskedelmi bíróság bírája szerint a szlovák csődtörvény nem tartalmazza az eljárás módját, ezért nehéz jogerőre emelni a bírósági döntéseket. A döntést minden érintettnek el kell küldeni, ezek száma átlagosan 370. Egy friss felmérés alapján az eljárás során a hitelezők közül előnyben részesítik az állami költségvetés hitelezőit és az alkalmazottakat. Emiatt lelassult a tőke beáramlása a cégekbe. A tanulmány készítői szerint fontos, hogy fennálljon a felszámolás valódi kockázata. A kormány törvény-előkészítő tanácsa már tavaly megtárgyalta a csődtörvény módosításának a tervezetét, de egyelőre nem tudni, hogy az mikor kerül a parlament elé. EDUARD ŽITŇANSKÝ, Národná obroda (Rövidítve) AHOGY ÉN LÁTOM Köldökön alul Tóth Mihály rovata Noha a levélbélyeg egyre |f * drágább, a magamfajta újWBmmMJmmM. ságíró helyzetjobbító lehetősége pedig egyre kisebb, a dolgozataim tartalmával rokonszenvező olvasóim hellyel-közzel még felkeresnek egy-egy levéllel. Véleményem iránt érdeklődnek, tanácsot kérnek, vagy éppen nekem adnak tanácsot. Nem mindig könnyű ezeket a leveleket megválaszolni a probléma megkerülése nélkül. Egészen a múlt hét elejéig azt hittem, hogy az a levél volt az egyik legnehezebben megválaszolható, amelyet egy nősülés előtt álló fiatalember írt. Közölte velem, hogy menyasszonya csodálatos, csak az a baj, hogy nem lesz hol lakniuk. Úgyszólván biztos, hogy néhány évig az apósáék szobakonyhás otthonában kell magukat meghúzniuk. Eiddig olvasva a levelet azt gondoltam: manapság mindennapi az ilyen szituáció. Csakhogy az alsócsallóközi vőlegény a levél végére hagyta a meglepetést. Tanácsomat kérve közölte velem, hogy az anyósjelölt három héttel az esküvő előtt furcsa kijelentést tett négyszemközt: „Édes fiam, tudd meg, hogy mi tisztességes család vagyunk. Harminc éve vagyok a Béla felesége (titoktartás végett a nevet megváltoztattam - a szerző megj.), de az én testemet köldökön alul még nem látta a férjem." Ezt olvasva gyanakodni kezdtem. Hátha valaki csúfot űz belőlem, be akar ugratni. Csakhogy a boríték hátulján ott volt a feladó neve és címe. Nem hagytam annyiban a dolgot, a helyszínre autóztam, és megtaláltam a vőlegényt. Megtudtam: nem képes eldönteni, hogy az anyósjelöltjének csak egyféleképpen értelmezhető közlése után elhalassza-e vagy sem az esküvőt. Nem tudtam a fiatalembernek megnyugtató választ adni. Elvégre nem kezdhettem a házassági tanácsadást azzal, hogy „közeledik a tavasz". Mert a téli zimankó is közeledik, és hóban-fagyban mégsem lehet házaséletet élni. Azt sem mondhattam a rokonszenves vőlegénynek, hogy költözzön be hozzám albérletbe. így hát dolgomvégezetlenül távoztam, és hazafelé menet jutott csak eszembe egy további kérdés: az anyósjelölt vajon erkölcsi intelemként mondta, amit mondott, vagy férjével szembeni szemrehányásként? íme, egy megválaszolhatatlan kérdés. Az ember azt gondolná, hogy megválaszolhatatlanabb már nincs is. Pedig van. „Hűséges olvasója" aláírással a minap levél érkezett lakhelyemre. Tisztelőm arra kér, hogy az Új Szóban mondjak véleményt arról, hogy érdemesebb-e most 7500 koronáért eladni a privatizáció második hullámában nevére írt 10 000 korona névértékű kötvényt, vagy várja meg a 2001. évet, amikor az értékpapír névértékéhez még a kamatokat is hozzáígérik. „Hűséges olvasóm" szó szerint ezt írta: „A családban négyünknek van kötvénye, ezért most 7500 koronájával kerek 30 000-et kapnánk. Ennyi pénzt a mi családunk egy rakáson még sohasem látott. Öt év múlva viszont a kamatokkal együtt 50 ezer koronánál is többet kapnánk érte." Legszívesebben azt írnám, hogy ne kótyavetyélje el az értékpapírokat. A józan ész ezt diktálná. Ezt, ha komoly közgazdászok nem tamáskodva fogadták volna a kormány bejelentését, amely szerint 2001-ben szavatolt lesz a 10 000 korona plusz a kamatok kifizetése. Olyan szakemberek nyilvánították ki a kötvények leendő kifizetésével kapcsolatos aggályaikat, akik - pestiesen szólva - nem a hathuszas vonattal érkeztek a szlovák közgazdaság-tudományba. Kimutatták, hogy ha a Nemzeti Vagyonalap (a kötvények kibocsátója) 2001-ben az összes értékpapír-tulajdonost ki akarná elégíteni, akkor közel 50 milliárd koronával kellene ren delkeznie. A Nemzeti Vagyonalapnak egyelőre nincs pénze, pedig az elmúlt években jelentős magánosítást hajtottak végre. Hogy miből teremti elő a közel 50 milliárd koronát, arról talán csak a miniszterelnöknek van elképzelése, vagy még neki sem. A kötvénytulajdonos kérdése tehát még megválaszolhatatlanabb, mint a lakásgonddal (és a leendő anyóssal) küzdő vőlegényé. Félő, hogy nem csak a szexuálerkölcsi szférában vannak és lesznek „köldökön aluli" problémák, illetve köldökön aluli testtájakra irányuló rúgások.