Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-05 / 54. szám, kedd

2 j ÚJ SZÓ BELFÖLD - KÜLFÖLD 1996. március 1. VELEMENYEK A KORMÁNY TERULETI-KOZIGAZGATASI TERVEZETEROL Csalódások és várakozások Ma tárgyalja a kormány a belügyminisztérium által előkészí­tett területi-közigazgatási reformtervezetet. Annyi már bizo­nyossá vált, hogy a magára sokat várató végső tervezet 74, Illetve 75 Járással számol, s hogy még nem dőlt el végle­gesen, az egyes Járásokba mely települések tartoznak majd. Bár szinte mindenütt azt tartják, hogy az egyes réglók, tele­pülések petícióiban megfogalmazott kéréseknek aligha tesznek eleget, azért egyesek még reménykednek abban, hogy a törvénytervezet parlamenti vitájának folyamatában sikerül érvényesíttetniük szűkebb környezetük érdekeit. UJ Szó-összeállítás Szabó Olga, Pat polgár­mestere: - A polgármesterek a komáromi nagygyűlésen állást foglaltak az ország területi-köz­igazgatási beosztásával kap­csolatbari. Azt a javaslatot tud­nánk magunkénak érezni, amely az ott elfogadott alapel­vekből indul ki. Feltétlenül szükségesnek tartom rámutat­ni a szubszidiaritás elvére, amely minden községet, nem­zetiségi hovatartozásra való te­kintet nélkül, egyformán érint. Lényege, hogy a lakosság prob­lémáit ott kell orvosolni, ahol keletkeznek. Lényegesnek tar­tanám a területi beosztási re­form előtt az önkormányzatok hatáskörének pontosítását, mert félő, hogy enélkül a javas­lat nem a demokrácia megszi­lárdítását vonja maga után. Oravec János, Párkány pol­gármestere: - Szomorúan fo­gadtuk a kormány javaslatát, mert kimaradt belőle a Párká­nyi járás létrehozása. E héten szerdán vagy csütörtökön összeül a Párkány körzetéhez tartozó 21 település polgár­mestere, és eldönti, milyen lé­péseket tesznek abba az irányá­ba, hogy a kormányjavaslat­ba járási székhelyként valami­lyen módon bekerüljön Pár­kány. Oravec János tájékoztatása szerint Jozef Bakó, az Érsekúj­vári Városi Hivatal elöljárója ígéretet tett arra, hogy találko­zik a párkányi körzethez tarto­zó települések polgármesterei­vel, és megvitatják a te­endőket. (kamoncza) Kónya Ferenc, az MKDM Ri­maszombati Területi Választ­mányának elnöke: - Kezdettől a vármegyék szerinti beosztást támogatom, a gömöri régió számára ez lenne a legjobb megoldás, és az, hogy marad­jon egyben a Rimaszombati já­rás. Tornaija és vidéke gazdag kulturális tevékenységet foly­tat, a járási kulturális rendez­vényekről hiányoznának ezek a csoportok, ha szétesne a járás. Természetesen gazdasági szemszögből is jobb lenne, ha így maradna. Csolti Lajos, Lőkösháza pol­gármestere: - Mivel nem olyan „mezt" viselünk, amelyet jó szemmel néznek rajtunk, til­takozásunk csak szó marad, amely elszáll, és nem veszi fi­gyelembe senki. Ki tudja, hány­szor szavazott amellett a kör­nyék, hogy Tornaija legyen ön­állójárási székhely. Ha ez nem jöhet szóba, akkor maradjon egyben a Rimaszombati járás. Amíg a kormányjavaslatok kö­zött nem szerepelt az a verzió, hogy legyen önálló Tornaijai já­rás, eszünkbe sem jutott volna ilyet kérni. De ha már egyszer megadatott a lehetőség, akkor a számunkra legmegfelelőbbet választottuk. Előttünk elhúzták a mézesmadzagot. Januárban jött a meglepetés, községün­ket - és még néhány telepü­lést - nem Tornaijához, nem is Rimaszombathoz, hanem állí­tólag Rőcéhez csatolják. (farkas) Zachariás István, Szepsi polgármestere: - Úgy érzem, az ország területi-közigazgatá­si beosztásának kormányterve­zete már régen eldőlt, s az utóbbi hetekben folyt egyezte­tések, párbeszédek már telje­sen formálisak voltak, az alul­ról jövő javaslatokat nem ke­zelték a belügyminisztérium­ban kellő komolysággal. Sze­rintünk itt minden adott ahhoz, hogy a Szepsi járás egy teljes értékű közigazgatási egység­kénttudjon létezni. Igaz ugyan, a Kassa-vidéki Járási Hivatal elöljárója azt állítja, Szepsiben nincs meg a járási intézmé­nyek zavartalan működéséhez szükséges épületbázis, ám a valóság más. Állítom, épület­gondok itt nem lennének. Az sem igaz, hogy ez egy magyar járás lenne, hiszen bizonyítha­tó, hogy a tervünk szerinti já­rásban a szlovák lakosság len­ne többségben, s ugyanakkor élnének ott magyarok, néme­tek és más nemzetiségűek is. Gabriel Sltt'ai, a szepsi kör­zeti hivatal elöljárója: - Az új­ságokban közölt felosztás egyelőre csak javaslat. Elkép­zeléseinkről hivatalosan tájé­koztattuk a kormányhivatalt, a belügyminisztériumot, és a par­lamenti képviselők is tudnak javaslatunkról. Szerintem vég­Ma kihallgatják ifj. Kováčot Michal Kováč nyilatkozata Michal Kovác szlovák államfő tegnap este nyilatkozott a Rádio Twistnek, értékelte a jelenelgi belpolitikai helyzetet, elmondta, mi mindent várt volna, s ezekből semmi sem valósult meg. Kitért fiának elhurcolására is, hangsú­lyozva; ifj. Kováčot belerángat­ták az államfő elleni könyörtelen harcba, amelynek végül az áldo­zata lett. Beszédének végén le­szögezte: nem sajnálja, hogy e­miatt esetleg hamarább be kell fejeznie elnöki megbízatását. „Jöjjön, aminek jönnie kell. Ez az én válaszom. Csupán az a lé­nyeg, hogy addig is, amíg ez be­következik, a lehető legtöbbet tegyem társadalmunk érdeké­ben" - fűzte hozzá. TA SR J RÖVIDEN L Budapesten ma a közlekedé­si, távközlési és vízgazdálkodási minisztériumban találkoznak a visegrádi. négyek közlekedési minisztériumainak államtitká­rai Szlovákiát Dezider Szabó, a közlekedési, postai és távközlé­si minisztérium államtitkára képviseli. A találkozó célja a vi­segrádi négyeket összekötő észak-déli közlekedési folyosó kiépítéséről szóló jegyzőkönyv aláírása. A DSZM politikai vezetése reagált a KDM tegnapi kijelen­tésére, mely szerint az európai észak-déli autópálya Vladimír Mečiar politikája miatt kerüli el Szlovákiát, mert e politika a köz­társasági elnök elleni támadá­sokra, saját hatalmának megszi­lárdítására összpontosít, nem pedig a Szlovákia számára előnyös projektekre. A DSZM­grémium szerint az ilyen állítá­sok a kabinet eredményeinek durva ignorálását jelentik, és céljuk a feszültségnövelés. Gyilkossággal vádolják Bal­tazár K. trencséni lakost, aki 1995. július 15-én éjfél után it­tas állapotban több késszúrás­sal megölte Róbert A.-t. Ha a 73 éves Baltazár K.-ra sikerül rábi­zonyítani a vádat, 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítél­hető. Szencen és Galántán 1994­ben hat darab hamisított 100 márkás bankjegyet hozott forga­lomba Ondrej H. senicai lakos. A pozsonyi kerületi bíróság ügyésze tegnap pénz- és értékpapír-hami­sítással vádolta meg őt. Ha bűnössége bebizonyosodik, há­romévi szabadságvesztésre vagy pénzbírságra ítélhető. Ľudovít Hudek belügyminisz­ter tegnap Párizsba utazott, hogy részt vegyen az OECD mi­niszteri szintű, a közigazgatás jövőjével foglalkozó értekezle­tén. TASR ÚJ Szó-tudósítás A szlovák jogrendszer Európai Unió elvárásainak megfelelő alakításáról és továbbfejleszté­séről tárgyalt tegnap Katarína Tóthová miniszterelnök-helyet­tes és Georgios Zavvos, az EU pozsonyi nagykövete. Az úgynevezett Fehér Könyv­ben összefoglalt kívánalmak a pi­acgazdaság működésének alap­elveire vonatkoznak, és az EU el­várja, hogy a csatlakozni kívánó országok törvényalkotásában pri­oritást élvezzenek. Miként azt Georgios Zavvos a találkozó után elmondta, nemcsak jogi szabá­lyok tartoznak ide, hanem a gaz­dasági reform végrehajtására, a piacgazdaságra való áttérés fel­gyorsítására és a külföldi tőke be­csalogatására vonatkozó intéz­kedések is. Katarína Tóthovának tolmácsolta az EU álláspontját, miszerint ebben az évben két te­rületnek kellene a törvényalko­tásszintjén megkülönböztetett fi­gyelmet szentelni: a magánszek­tor kiterjesztésének, valamint a pénzügy és az ipar szerkezetvál­tásának, illetve a demokratikus intézményrendszer fejlesztésé­nek. Tóthová a sajtóértekezleten közölte: tájékoztatta a nagyköve­tet az EU irányelveinek a szlovák kormány törvényalkotási folya­matába való beillesztéséről, s be­számolt azokról a jogszabályok­ról is, amelyeket már elfogadott a törvényhozás. Biztosította Zav­vost: a kabinet mindent megtesz, hogy az ország jogrendjét kompa­tíbilissá tegye az EU-országok jog­rendjével. Lapunk kérdésére, megbeszélésük során kitértek-e a privatizációra is, Zawos tagadó választ adott. Majd elmondta, az EU legutóbbi demarsáról sem ej­tettek szót, mivel ezen a találko­zón .politikai helyzetértékeléssel foglalkoztak. Tóthová és Zavvos megegyezett: rendszeresítik ta­nácskozásaikat, negyedévente legalább egy alkalommal talál­koznak. (horváth) GRACSOV GROZNIJBAN Az orosz tüzérség és légierő támadásai miatt a csecsenföldi Szernovodszk településről több mint 5,5 ezren menekültek teg­nap Ingusföldre. Közülük hár­man Ordzsonikidzevszkaja kór­házában belehaltak a vasárnap óta tartó ágyúzás, során elszen­vedett sebesüléseikbe. További 27 sérültet szintén kórházban ápolnak. Ezt az ingus vezetés il­letékesére hivatkozva közölte az Interfax. Ruszlán Szecsojev, a szun­zsenki járás vezetője szerint 250 személyes fogadótábort alakítottak ki a Csecsenfölddel szomszédos területen. A mene­külteket iskolákban és kultúrhá­zakban helyezik el. A segélye­zésben részt vesz a Nemzetközi Vöröskereszt és több más szer­vezet is. A Moszkva-barát csecsen kor­mány vezetője, Abdullah Buga­érvényesen majd a parla­mentben dől el a területi elren­dezés kérdése. (gazdag) Majkrics Barnabás, Szent­mária polgármestere: - To­vábbra is kitartunk vélemé­nyünk mellett, hogy a közigaz­gatás kerüljön minél közelebb a lakossághoz. Az önálló Bod­rogközi járás létrehozását szor­galmazó petíciós ívet - függet­lenül nemzetiségi hovatartozá­suktól - választópolgáraink 83,75 százaléka írta alá. Vár­juk a parlament bölcs dönté­sét, mert jobb és gazdaságo­sabb területi beosztást nem tu­dunk elképzelni. Papp Barnabás, Lelesz pol­gármestere: - Vártuk és re­méltük, hogy a bodrogköziek kérése végre meghallgatásra talál, és ez a mindenképpen behatárolható régió elnyeri ön­állóságát. Sajnos, a belügymi­nisztériumi tervezet kidolgozói figyelmen kívül hagyták kéré­sünket. Mi továbbra is kitar­tunk a Királyhelmeci járás lét­rehozásának szorgalmazása mellett, és bízunk a parlament minden szempontból jól meg­fontolt döntésében. Jáger Pál, Mátyóc-Vajkóc polgármestere: - Hogy a köz­igazgatási-területi beosztást il­letően nagyot csalódtunk, az nem vitás. A korábbi javaslatok Nagykapos székhellyel Ung-vi­déket mindvégig leendő járás­ként tüntették fel, majd a bel­ügyminisztérium egy tollvonás­sal mindezt semmissé nyilvání­totta, és közreadta saját válto­zatát. Önkormányzatunk úgy határozott, hogy ha nem lesz Ung-vidéki járás, akkor köz­igazgatásilag tartozzunk to­vábbra is a Tőketerebesi járás­hoz, ne pedig a Nagymihályi­hoz, mert bizonyos jelek az utóbbi módosításra engednek következtetni. Csűri Árpád, Abara polgár­mestere: - Rólunk döntöttek, nélkülünk. Mindvégig kiálltunk a nagykaposi székhelyű Ung-vi­déki járás mellett, de reménye­ink szertefoszlottak, a belügy­minisztérium a választók igé­nyével ellentétesen döntött. Ha már nincs saját járásunk, maradjunk a Tőketerebesiben, mert az Ung-vidék Nagymihályi járáshoz való csatolása - és körülbelül erre megy ki a játék - megbontaná a Latorca két ol­dalán élő etnikum több évszá­zados egységét. Ha a belügymi­nisztérium úgy döntött, hogy a régióban nem hoz létre járási szintű közigazgatási egységet, akkor Tőketerebes mellett vok­solunk. (katócs) jev Groznijban azt állította, hogy kora délután befejeződött a tűzpárbaj a településen tartóz­kodó csecsen fegyveresek és a szövetségi csapatok között. Ez­zel szemben az orosz rádiókban elhangzott helyszíni jelenté­sekből az derült ki, hogy az orosz helikopterek délután is ra­kétatámadásokat intéztek Szer­novodszk ellen. A lakosság a há­zak pincéiben húzta meg magát. Ugyanakkor változatlanul nem tudni, hogy hány csecsen fegyveres van Szernovodszk­ban, amelyet az orosz állítások szerint a szövetségi csapatokat ért támadás után vettek tűz alá. Az Interfax által idézett csecsen kormányforrás szerint 300 cse­csen fegyveres hatolt be a tele­pülésre az elmúlt héten, hogy megakadályozza a helyi vezetés és a grozniji kormány között a „békéről és egyetértésről" kö­tendő szerződés aláírását. A TA SR-hír A tavaly augusztus végi erőszakos Ausztriába hurcolása óta ma első ízben tesz vallo­mást ifj. Michal Kováč Jozef Číž őrnagy, a belügyminisztérium vizsgálati és bűnügyi szekciójá­nak nyomozótisztje előtt. Číž el­mondta, hogy az ügyben folyta­tódik a nyomozás, és az érintett mai kihallgatásának célja: tisz­tázni megsebesülésének körül­ményeit, az anyagi károkat és egyéb körülményeket, továbbá azonosítani a gyanúsított sze­mélyeket. Ifj. Kováčot eddig két ízben hallgatták ki, éspedig Bécsben. Újvidéki munkatársunktól Djordje Djukics tábornok, a boszniai szerb hadsereg főtiszt­je (egyszersmind a kisjugoszláv hadsereg vezérkari tisztje), akit január 30-án tartóztattak le Sza­rajevóban, tegnap először jelent meg vádlottként a hágai nem­zetközi törvényszék előtt. Kihall­gatása során kijelentette, hogy nem érzi bűnösnek magát, és elutasította az ellene felhozott vádakat. Djukicsot, mint ismere­tes, háborús bűnökkel, az em­beriesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják. Attól függetlenül, hogy a szerb főtiszt letartóztatásának lesznek-e vagy sem következményei a (Folytatás az 1. oldalon) szemtanúkra hivatkozva jelen­tette, a tömeg ellenségesen fo­gadta, kifütyülte őt. A Hamász az utóbbi nyolc nap alatt három pokolgépes merény­letet hajtott végre, 57 halálos ál­dozattal. Gázában viszont tegnap több mint tízezer palesztin tüntetett az erőszak eluralkodása ellen til­takozva a vasárnapi jeruzsálemi merénylet nyomán - nem sokkal a tel-avivi merényletet meg­előzően. A megmozdulást a Jasszer Arafat PFSZ-elnök vezet­te Fatah, illetve a békefolyama­tot támogató más palesztin cso­(Folytatás az 1. oldalról) Munkájuk eredményéről teg­nap délben a kassai rendőrség szóvivője még nem tudott tájé­koztatni. A stúdióban dolgozók arra let­tek figyelmesek, hogy égnek kö­rülöttük a kulisszák. El­kezdődött a menekülés és az ol­tás. Az egyik szemtanú szerint a riadalomban valaki kinyitotta a fegyveresek állítólag elfoglalták a helyi iskolát és szanatóriumot, ahonnan tüzet nyitottak a Szer­novodszkba tartó orosz csapa­tokra, amelyek válaszcsapást mértek. Közben tegnap megérkezett Groznijba Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter. A helyi tévé­nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy nem a harci cselekmények fokozásának szándékával jött. Mint mondta, nincs szükség nagyszabású hadműveletekre. Ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy szigorúbb utasítást akar adni a szövetségi erők pa­rancsnokának, mondván: „kímé­letlen fellépésre van szükség" a fegyveresekkel szemben. Gra­csov, aki a helyzet felmérése, il­letve a helyi Vezetéssel tartandó találkozó céljából látogatott a csecsen fővárosba, megismétel­te: kész négyszemközt találkozni Dzsohar Dudajevvel. MTI Az ifj. Michal Kováč elhurcolá­sa körülményeinek tisztázására létrehozott független csoport va­lószínűleg egy hónapon belül befejezi az információgyűjtést, s ha a közismerteken túl újabb adatokat szerez, az ügyben hiva­talosan nyomozó Jozef Číž nyo­mozótiszt tudomására hozza azokat - jelentette ki Ladislav Pittner KDM-képviselő, volt bel­ügyminiszter. „Eddigi ismereteink megerősí­tik azt a verziót, hogy ifj. Kováč Ausztriába hurcolásában részt vettek a Szlovák Információs Szolgálat emberei" - szögezte le Pittner. boszniai békefolyamatra, annyi biztos, hogy a háborús bűnösök többé nem alhatnak nyugodtan, akár szerb, akár muzulmán terü­leten bujkálnak. A NATO ugyanis megkezdte az igazoltatásokat Bosznia-szerte, s hogy felismer­jék a körözött személyeket, a ka­tonák segítségére van az a pla­kát is, amelyre 32 potenciális há­borús bűnös arcképét nyomtat­ták. Karadzsics és Mladics hívei­nek nem marad más hátra, mint hogy egyre hevesebben tiltakoz­zanak. A kétségkívül szervezett tömeggyűléseken azzal vádolják a nemzetközi bíróságot, hogy cél­ja a szerbek „lefejezése" és a kol­lektív bűntudat magvának elhin­tése. GYARMATI JÓZSEF portok közösen szervezték. Ez az első eset, hogy egy Izrael-ellenes terrorakció nyomán palesztin részről tömegtüntetésen ítélték el a vérfürdőt. A résztvevők, zö­mében egyetemi hallgatók, kö­zépiskolások, illetve tisztviselők „A terrorizmus ellenségünk!", „Az erőszak a béke és a gazda­sági felemelkedés ellensége!" és hasonló jelszavakat kiáltozva vonultak a Palesztin Autonómia tanácsának székháza elé. Az újabb pokolgépes merény­let kapcsán Izrael visszahívta az Egyesült Államokból azt a kül­döttségét, amely a Szíriával fo­lyó béketárgyalásokon vesz részt. stúdióajtót, aminek következté­ben a huzat, illetve a beáramló friss levegő tovább gerjesztette a tüzet. Nyilván nem mellékes tény, hogy a sárkány könnyen lángra lobbanó habszivacsból, polisztirolból készült. A televízió illetékesei szerint a vasárnapi tűz következményei nem befolyásolják a kassai stú­dió hírszolgáltatását, (gazdag) CSEH GYANÚSÍTOTTAK Nemi erőszak Boszniában MTI-hír Megerőszakoltak egy ameri­kai katonanőt Boszniában. Az IFOR-erők kötelékében szolgáló nő elleni bűncselekménnyel két cseh katonát gyanúsítanak. Simon Haselock őrnagy, a NA­TO-csapatok szarajevói szóvivője közölte, hogy a szombaton a kora reggeli órákban megerőszakolt katonanőt Magyarországra szállí­tották, egy amerikai tábori kór­házba. „A két gyanúsított cseh ka­tona ellen megkezdődött a vizs­gálat" - tette hozzá a szóvivő. A bűncselekményt Bosznia délnyugati részén követték el, amelyet brit irányítás alatt több­nemzetiségű IFOR-erők el­lenőriznek, köztük amerikai és cseh csapatok. Boszniában az IFOR köteléké­ben mintegy 60 ezer katona tel­jesít szolgálatot. A Fehér Könyvről Érvényes a Dudajevnek tett ajánlat Djukics tagadja a vádakat Merénylet Tel-Avivban Életét vesztette egy technikus

Next

/
Oldalképek
Tartalom