Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-09 / 58. szám, szombat

1996. március 9. BELFÖLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó M OLGA KELTOSOVA: Az államfő megsértette az alkotmányt TA SR-hír „Nem lepett meg az államfő döntése, hiszen nem képes át­lépni a saját árnyékát" - mond­ta Oľga Keltošová szociális mi­niszter a tegnapi Rádiožurnál­ban azzal kapcsolatban, hogy Michal Kováč nem hagyta jóvá kinevezését a New York-i szlo­vák ENSZ-misszió élére. . Keltošová szerint az államfő ezzel kapcsolatban kétszer is megsértette az alkotmányt. Egy­részt azzal, hogy a jóváhagyást feltételhez kötötte. A kinevezés­hez ugyanis joga van, de ahhoz, hogy feltételeket szabjon, nincs. Másodsorban pedig a szó­lásszabadságot vonta kétségbe. „Amennyiben a fia elrablásával kapcsolatban az emberi jogok tiszteletben tartására hivatko­zott, miért ne mondhattam vol­na el én is a véleményemet az ő tevékenységével kapcsolat­ban?" -jelentette ki. Keltošová szerint ezzel a dön­téssel Szlovákia elesett attól a lehetőségtől, hogy elnököljön az ENSZ jövő évi, 52. közgyűlésén, és az államfő bizonyította, hogy a saját személyét fontosabbnak tartja Szlovákia érdekeinél. Kedvezményes üdülések Már a jövő hét végétől élvezhetik a nyugdíjasok, rokkantnyugdíja­sok, a gyermekotthonok lakói és a szociális gondozás alatt álló gye­rekek a SOREA kft. által kínált egyhetes rehabilitációs üdüléseket. A nyári évadot kivéve a lakosság e csoportja számára a cég hetente 25 ezer üdülési lehetőséget biztosít az eredeti ár mintegy feléért. A SOREA 19 üdülőközpontot irányít Szlovákia területén, legtöbbje a Magas-Tátrában található. Ezek általában az egész év folyamán fog­laltak. TA SR Kassai képek Miskolcon Ú) Szó-tudósítás A kassai Kelet-szlovákiai Múze­um egyik leggazdagabb és legér­tékesebb ' képgyűjteményéből „Mária, a béke királynője - Maria Regina Pacis" címmel tavaly sike­res helyi kiállítást rendeztek. A tárlat iránt külföldön is nagy az ér­deklődés. Az említett gyűjteményt tegnap ótá egy ideig a miskolci Herman Ottó Múzeumban is meg­tekinthetik az érdeklődők. A két közeli nagyváros testvérintézmé­nyeinek hagyományosan jó együttműködése keretében most ott bocsátották közszemlére a művészeti alkotásokat. A kiállí­tást Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar el­nöke nyitotta meg. Kobold Tamás miskolci polgármester meghívá­sát Kassa főpolgármestere, Ru­dolf Schuster is elfogadta, (g-f) Tiltott határátlépés UJ Szó-hír Két külföldi határsértőt tartóz­tattak fel a minap a Vyšné Ne­mecké-i szlovák-ukrán zöldha­táron. A 26 és 32 éves iráni férfi illegálisan próbált átjutni a hatá­ron Szlovákiába - valamelyik nyu­gati országba szándékozott menni. A vizsgálat során kiderült, hogy a két férfi kísérettel érkezett a határ közelébe. Az embercsem­pészek hatalmas összegekért ­általában valutáért - végzik ezt a munkát. Sikeres manőver ese­tén szlovákiai társaik köz­reműködésével, szervezett mó­don egyengetik ezeknek az em­bereknek Nyugatra való eljutta­tását. A két iráni esetében ez nem jött össze, mert a ha­tárőrség még a zöldhatáron le­csapott rájuk, és átadta őket az ukrán hatóságoknak. (kat.) Nézze velünk a Szlovák Televízió magyar adását ma 8.30-kor! A tartalomból: - A Magyar Koalíció képvi­selői Vladimír Mečiarnál - Ülésezett az MKDM orszá­gos választmánya - Miről tárgyalt a Magyarok Világszövetségének Szlovákiai Országos Tanácsa - „Remény Palikának Alapít­vány" - a reményről, a gyógyu­lás lehetőségeiről A Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának pozsonyi kiállításáról - A néptáncról, a hagyomá­nyokról a ragyolci Nógrád együt­tes tagjaival - Kulturális ajánlat A műsorvezető: Pék Zoltán GROZNIJ Csecsen tűzfészkek Tegnap egész nap heves összecsapások zajlottak Groznij központjában a néhai elnöki palota romjainak közelében. A szövetségi csapatok törzsének főnöke, Nylkolaj Tkacsov tá­bornok ennek ellenére az Interfaxnak nyilatkozva azt állí­totta, hogy a helyzet fokozatosan stabilizálódik. VILÁGHÍRADÓ Az ITAR-TASZSZ szerint Groz­nij központjában, a kormányzati épületek felől a főutca felé hala­dó orosz páncélosok és az ott lévő csecsen fegyveresek bocsát­koztak tűzpárbajba. Groznij ipar­negyedében is lőtték a támadók a helyi rendőrőrsöt és katonai el­lenőrző pontot. Tkacsov tábornok szerint Groznij déli részén ugyan­csak feszült volt a helyzet, miután abban az irányban igyekeznek ki­törni a csecsenek. A szövetségi erők törzsének főnöke úgy vélte, hogy a nemzet­biztonsági tanács előző napi ülé­séhez igazították Dudajev hívei a támadást. „Az volt ezzel a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra: a csecsen elnök reális erőt képvi­sel, akivel tárgyalni kell" - mond­ta a tábornok. Groznijban szerdán törtek ki a harcok, miután több száz fegyve­res lerohanta a várost. A hét köze­pe óta tartó összecsapásokban mindkét részről több mint száz ember vesztette életét. A csecse­nek a helyszíni jelentések szerint a város egyharmadát ellenőriz­ték. Ezzel szemben Abdullah Bu­gajev csecsen kormányfő szerint csak tűzfészkeket hoztak létre az egyes kerületekben, de nem von­ták azokat ellenőrzésük alá. Moszkvai megfigyelők szerint a csecsen fegyveresek aligha tud­ják a jelentős technikai fölényben lévő orosz erők ellenében tartó­san tartani a várost, s a cél az erődemonstráció lehetett. A cse­csenek Pavel Gracsov védelmi miniszter szavaira rácáfolva is­mét tanújelét adták, hogy szá­mottevő erőket képesek mozgósí­tani és jelentékeny vesztesége­ket okozni az orosz csapatoknak váratlan rajtaütéseikkel. MTI ELHALASZTOTTAK A LESZÁLLÁST A Columbia viszontagságai Egy nappal elhalasztották a Columbia amerikai űrre­pülőgép helyi Idő szerint péntek délelőttre tervezett leszál­lását. Az eredetileg kéthetesre előirányzott utat már menet közben meghosszabbította az amerikai űrhajózási hivatal (NASA), a héttagú nemzetközi legénység most újabb egy napot kénytelen a világűrben tölteni. A halasztás csak az utolsó mozzanat azoknak a viszontag­ságoknak a sorában, amelyek a Columbia mostani útját kísérték. A Columbia legfontosabb felada­ta az lett volna, hogy egy húsz ki­lométer hosszú, cipőfűző vatag­ságú különleges rézhuzalon két napon át maga után vontasson egy hatszáz kilogramm súlyú, négyszázmillió dollárt érő olasz műholdat. Már-már úgy tűnt, hogy a telepítési manőver simán végbemegy, amikor a nylon­üvegszál borítású, teflonszigete­lésű „kötél" az utolsó kilométer lecsévélése közben váratlanul elszakadt. A műholddal azóta megszűnt minden összekötte­tés, mert a berendezés energia­forrásai teljesen kiapadtak: je­lenleg értéktelen űrszemétként kering a kozmoszban, de rövide­sen becsapódik a földi atmoszfé­rába, és megsemmisül. A leszállás előtt egy nappal észlelték, hogy az űrrepülőgép egyik fedélzeti számítógépe nem működik tökéletesen. Ettől füg­getlenül a Columbia rendben végre tudta volna hajtani a lando­lást, de a floridai űrközpont kör­nyékén uralkodó rossz időjárás miatt a NASA nem merte meg­kockáztatni a manővert. MTI Gallucci távozni készül Távozni készül hivatalából Ro­bert Gallucci, az amerikai kormány boszniai különmegbízottja. Kiszi­várogtatások szerint május else­jétől a Georgetown Egyetem nem­zetközi kapcsolatok karának lesz a dékánja. Sokan arra számítottak, hogy a daytoni békemegállapodás kidol­gozásában elévülhetetlen érde­meket szerzett külügyi államtitkár­helyettes, Richard Holbrooke távo­zása után a csöndes szavú, a szín­falak mögötti tárgyalásokat előtér­be helyező tisztségviselő kiemelt szerepet fog játszani az Egyesült államok boszniai diplomáciájának az irányításában. Gallucci nevéhez fűződik egyébiránt annak az ame­rikai-észak-koreai egyezménynek a tető alá hozása is, amelyben Phenjan feladta a nyugati orszá­gok gyanúja szerint katonai célú nukleáris programját. Hivatalos források szerint a boszniai ügyek vitele a két fő meg­bízotttávozása után John Korblum külügyi államtitkár-helyettesre ­Richard Holbrooke kinevezett utódjára -, illetve két másik balká­ni szakértőre, Rudolp Perinára és William Montgomeryre hárul. MTI RMDSZ-tanácskozás Csíkszeredában Ma reggel ül össze Csíkszerdában az RMDSZ belső parlamentjé­nek, döntéshozó testületének, a Szövetségi Képviselők Tanácsá­nak idei második ülése, amelynek napirendjén elsősorban belső kérdések, valamint a helyhatósági választások előkészületei szere­pelnek. A kínaiak kilőtték harmadik rakétájukat is A kínai haditengerészet tegnap harmadik rakétáját is kilőtte a tajva­ni partok előtt kezdett hadgyakorlatán - közölte a tajpeji védelmi mi­nisztérium jelezve, hogy az a szigetország Kaosjung kikötőjének ma­gasságában csapódott a tengerbe. Mindhárom rakéta M-9-es típusú, közepes hatótávolságú hordozó eszköz volt - jelezte a minisztérium. New York-i előválasztás: Dole győzött A várakozásoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott Robert Dole szenátor a New York államban csütörtökön megrendezett re­publikánus előválasztásokon. A pártelit támogatását is élvező, rend­kívül gazdag törvényhozási tapasztalatokkal rendelkező szenátor­nak már csak két említésre méltó vetélytársa van: a párt jobboldali, keresztény szárnyát képviselő, szélsőségesen populista nézeteket valló Pat Buchanan publicista és a kampányát saját pénzéből fedező milliomos lapkiadó, Steve Forbes, aki nem kevesebb, mint huszon­hárommillió dollárt költött eddig korteshadjáratának céljaira. Indiai-pakisztáni összecsapás Kétórás tűzpárbaj zajlott le tegnapra virradóra indiai és pakisztá­ni csapatok között a kasmíri határ térségében. Az összecsapásnak nem voltak áldozatai. Az újabb összetűzésért mindkét fél a másikra hárítja a felelősséget. Irán: parlamenti választások Iránban tegnap reggel nyolc órakor országszerte megnyíltak a szavazőhelyiségek, s ezzel megkezdődtek az 1979-es iszlám forra­dalom óta ötödik parlamenti választások. A 270 parlamenti helyért 196 választási körzetben összesen 3220 jelölt vetekszik. Az első eredmények közzététele a hét végén várható. Rarotonga-szerződés: aláírásra kész Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok március 25-én a Fidzsi-szigetek fővárosában, Suvában írja alá a Csendes­óceán déli részét atomfegyvermentes övezetnek nyilvánító Raroton­ga-szerződést. Az aláírás időpontját a Dél-csendes-óceáni Fórum tit­kársága jelentette be tegnap az új-zélandi Aucklandben. Megalakult az új ausztrál kormány A március 2-án megválasztott új ausztrál miniszterelnök, a kon­zervatív John Howard tegnap bemutatta az új kormányt, amelyen választási ígéretéhez híven karcsúsításokat hajtott végre. Tim Fi­scher, az új konzervatív koalíció kisebbik pártja, az Ausztrál Nemze­ti Párt vezetője az új kormányban a miniszterelnök-helyettesi és a kereskedelmi miniszteri tisztséget kapta. Az új külügyminiszter Ale­xander Downer lett, aki Howard elődje volt a nagyobbik koalíciós párt, az Ausztráliai Liberális Párt elnöki székében. Titkos tamil fegyverraktár Tamil felkelőkre vadászó Sri Lanka-i katonák és rendőrök fegyve­rekre és lőszerekre bukkantak tegnap reggel egy colombói házban. A hatóságok 35 tamilt kihallgatás céljából őrizetbe vettek. A titkos fegyverraktárban kézigránátok, géppisztolyok, egy géppuska, egy pisztoly, tölténytárak és nagy mennyiségű lőszer volt. A rendőrség ezenkívül több tucat hamis útlevelet és követségi vízumbélyegzőket is talált, valamint olyan bélyegzőket, melyeket a hatóságok a tamilok Colombóba történő beutazásához adott engedélyekhez használnak. 50 éves a marosvásárhelyi Székely Színház Ma este a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében díszün­nepségen emlékeznek meg a Székely Színház megalakulásának 50. évfordulójáról. Ezzel többhetes megemlékezés-sorozat kezdődik, amelynek keretében holnap a jelenleg a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozataként működő társulat Sütő And­rás Káin és Ábel című darabját adja elő, egy jelentős színházi feszti­vál első eseményeként MTI PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI U] Szó-tudósítás A SZLOVÁK NEMZETI PART elfogultnak és célzatosnak tartja az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma által kidolgozott emberi jo­gi jelentés Szlovákiával kapcsolatos részét, mefyet csütörtökön ismertetett a szlovákiai sajtó. - Leginkább a „valaki azt mondta" stí­lusú sajtóirodai tudósításokhoz hasonlítható a jelentés, csupán öt százaléka épül objektív, valós tényekre, egyébként az amerikai kül­ügyminisztérium „állítólagos" értesülésekre hivatkozik - nyilatkozta Anna Malíková, a párt alelnöke, aki szerint ha a pozsonyi kül­ügyi tárca dolgozna ki hasonló, tendenciózus értékelést, a külügyminiszternek le kellene mondania. Bár Malíková tételesen felsorolta a szerinte kifogásolható részeket, többek közt az ifjabb Michal Kováč elrablásáról, a Baláž püspöknél tartott házkutatásról, a František Mikloško ellenzéki képviselő, illetve Peter Tóth újságíró állítólagos megtámadásá­ról szóló részeket, konkrét cáfolatokat riem tudott felsorakoztatni. Leginkább azt hangsú­lyozta, az amerikaiak téves információkra épí­tettek, melyek nyilván az ellenzéki pártoktól származnak. Elutasította azokat a vádakat is, melyek a kisebbségek jogainak megnyirbálá­sáról, az alternatív oktatás erőszakos beveze­tésére irányuló lépésekről, valamint a jelen­tés szerint diszkriminatív nyelvtörvényről szól­nak. Malíková szerint elsősorban személyes el­lentétekből kifolyólag, nem szakmai kritériu­mok alapján utasította vissza Michal Kováč ál­lamfő Oľga Keltošová ENSZ-nagykövetté való kinevezését. (abeid) A DEMOKRATA PÁRT a múlt kellemetlen visszacsengésének tartja A köztársaságot nem engedjük felforgatni! jelszót, amelyet csü­törtökön este, a DSZM nagygyűlésén hangoz­tattak. E jelszó jegyében nagyon sok embert ül­döztek és csuktak börtönbe - mondotta Peter Osuský alelnök. Tekintettel azokra a törekvé­sekre, hogy glorifikálják az 1939 és 1945 kö­zötti szlovák államot, a DP szükségesnek tartja leszögezni: ez az állam totalitárius és fasiszta volt. Ifj. Michal Kováč elhurcolásának ügye olyan stádiumba érkezett, amikor már sok in­tézmény tevékenységét befolyásolja, és hatás­sal van a diplomáciai kapcsolatokra is. Ezt a párt elegendő indoknak tartja egy rendkívüli parlamenti ülés összehívásához. TA SR AGYKONTROLL -TANFOLYAM SZLOVÁK NYELVEN NAGYKAP0S0N A TANFOLYAM IDŐTARTAMA: 4 NAP, ill. KÉT HÉTVÉGE IDŐPONT: MÁRCIUS 16., 17., 23.,24. ELŐADÓ: LUKÁCS KATALIN HELYSZÍN: SOUE (a tanonciskola kollégiuma) NAGYKAPOS, lanka Kráľa utca Jegyárusítás a tanfolyam 1. napján, március 16-án, 7 és 8 óra között a tanfolyam helyszínén. Tájékoztatás a következő telefonszámon: 095/535 54,095/62 222 32, munkanapokon 8-tól 15 óráig. APRÓHIRDETÉS m m KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal kész­pénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-316 289, 0036/96 317 518, 117-es mellék. VS-154/4 • Eladó különböző fajta paprikapa­lánta. Tel.: 0709/524 407. V-396 • Rózsatövek több színben eladók. Ára 25 korona/db. Cím: Osztényi Jenő, 925 92 Kajal. V-409 • Az MKDM-napok keretében szerve­zett lakossági fórumokon 1996. már­cius 9-én 17 órakor Leleszen a kultúr­házban Csáky Pál parlamenti képvi­selő, 1996. március 10-én 15.30 órakor Ghymesen a kultúrházban Bugár Béla, az MKDM elnöke talál­kozik az érdeklődőkkel. K-77

Next

/
Oldalképek
Tartalom