Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-08 / 57. szám, péntek

1996. március 12. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Cifra nyomorúság Közismert tény, hogy Szlovákiában egyre több ember szívbajban hal meg. A közelmúltban még „csak" a betegek 51 százaléka lett e súlyos betegség áldozata, mára ez az arány 54 százalékra emelkedett. Az okok ismertek: az egészségtelen életmód, a stressz, a környezeti ártalmak károsítják az érrehdszert, a szívizmot. Persze ez az érem egyik oldala. A másik az, hogy a már megbetegedettek nem jutnak ahhoz a gyógymódhoz, amely megszüntetné panaszukat. Ezt állítják ugyanis az ország neves szívsebészei, Juraj Fábián, a pozsonyi Kardiológiai intézet igazgatója és Viliam Fischer, az intézet főorvosa, miközben nem tagadják, hogy az európai országok átlagához, az évi mintegy 3000 szívműtéthez képest a tavalyi 704 operáció (1990ben csupán 220 műtétre került sor) nagyon kevés. Ráadásul a növekedés kizárólag a pozsonyi intézet érdeme, ugyanis bonyolult szívműtéthez nem csupán kiváló sebészekre, hanem korszerű és drága műszerekre is szükség van. Már-már úgy tűnt, megváltozik a helyzet, ugyahís az év elején nagy pompával átadták a legnagyobb adósságokkal küszködő besztercebányai kórház szívsebészeti osztályát, sőt a tárca vezetői bejelentették, hogy az év végén megnyílik a kassai szívsebészet is. Besztercebányán mégsem műtenek. Az ok: a kórház idült pénztelensége. Mindezeket tudatosítva meglepő Fischer doktor terve, melynek értelmében Szlovákia minden kerületében, vagyis nyolc kórházban szívsebészeti központ működne. Nem mintha nem volna rá szükség. De miből? Hiszen egyetlen csúcsminőségű röntgen készülék ára 50 millió korona! És a többi műszer? Esetleg a doktor úr nem tudja, milyen anyagi helyzetben van a hazai egészségügy? Hogy vannak kis kórházak, ahol a beteg saját hőmérőjével méri a lázát, mert a kórháznak nincs pénze a törékeny gyógyászati eszköz pótlására? Hogy az orvosok és az ápolónők megalázóan alacsony bérért kénytelenek dolgozni, hogy agyonfoltozott öltözékben járnak? Hiszen a legtöbb intézményben nincs pénz a bérek emelésére, új munkaruhák vásárlására. Hogy vannak vidéki kórházak, melyek évi költségvetése csak valamivel magasabb annál, amit jelenleg a pozsonyi kardiológia havonta - 19,9 millió - költ el, miközben számolni kell azzal: ha októbertől beköltözik az új épületbe, megnőnek a teljesítmények, de a kiadások is? Szó sincs persze kidobott pénzről, de látni kell(ene) azt is: ha ennyire szegény az egészségügy, elbír-e az ország nyolc szívsebészetet? Nem kellene inkább azon fáradozni, hogy a már meglevő besztercebányai és az épülő kassai ugyanúgy működjön, mint a fővárosi? Vagy azon, hogy sor kerüljön az első hazai szívtranszplantációra, amely sok beteg esetében az egyetlen gyógymódot jelenti? Az életet?! Sajnos, sok mindenre, amire kellene, nincs pénze az országnak, s éppen ezért fel kellene végre állítani a beruházások fontossági sorrendjét. De a döntést ne a közismerten kormánybarát, mellesleg kiváló szívsebészre, hanem a hatalomtól, a mozgalomtól független szakértő(k)re kellene bízni. Hiszem, hogy a józanul gondolkodók, akár még egészséges, akár már beteg a szívük, nem gondolják, hogy a nyolc rosszul, esetleg pénzhiány miatt nem műkődő szívsebészeti központ többet érhet, mint a három, de teljes gőzzel üzemelő! Vallomásféle a XXVII. Kazinczy Napok elé KOMMENTÁRUNK „A nyelv milliók alkotása, s akkor éi igazán, ha mennél többen élnek vele." (Kodály Zoltán) Be kell vallanom: nagy magyaroktól kapott szellemi mankókra támaszkodva érzem csak magam biztonságban, ha az édes anyanyelvről kell írnom, pedig kezembe kenyeret adó munkaeszközöm. Lelkem aranyöntő üstje, melyből mégis legtöbbször bádogként zörgő gondolatokat hullatok. Mentségemre hozom fel a sietséget, a kapkodást, a felszínességet, a híradás sürgetését, a kor könyörtelen türelmetlenségét. Mindazt, ami nemcsak hétköznapjainkat, de már ünnepeinket is megrontja. Egy napilap idegölő bugyraiban küzdök az idővel. Ez már ama múlt századi első, naponta megjelenő újság valamikori születésének pillanatában is így volt. Pedig azóta a szedőgép ólombetűit felváltotta a számítógép elektronikus jele a mágneslemezen. Sokszor elgondolkodom: miért a nyelvi megformáltságra, a nyelvhelyességre szánják a legkevesebb anyagi és szellemi energiát az írott sajtó munkatársai, tulajdonosai? E gondom olykor döbbenettel tölt el. A családokban, a baráti beszélgetésekben használt magyar nyelvnek ijesztő az állapota. Ennél azonban sokkal veszélyesebb, hogy a szlovákiai magyar sajtó, amelynek a köznyelvet és az irodalmi nyelvet szakmai mívességgel kellene használnia, egyre inkább lesüllyed a szlovák szavakat átvett, anglomán hatások szorításában fuldokló napi beszédhasználat nyelvi szintjére. Ahelyett, hogy a szlovákiai magyar újságírás a műszaki haladás adta gyorsasággal nyert idő egy részét az újságcikkek nyelvi megtisztítására használná fel, éppen az olvasószerkesztők és nyelvi lektorok számának csökkentésével véli megmenthetőnek önmagát. Miért hiszik egyre többen, hogy a mindenhatónak kikiáltott hírgyártás, a gyorsinterjúk, a szenzáció és a politikai botrányok karneváli ordenáréságához magát a nyelvet - a magyar nyelvet - is le kell zülleszteniük? DUSZA ISTVÁN Marslakó Aki hosszabb idő után mostanában látogat el Pozsonyba, csalódnia kell. A sok kellemetlen dolog között tapasztalhatja a városi tömegközlekedés egyre rosszabb színvonalát. A helybeliek embertelen körülmények között jutnak el munkahelyükre s onnan haza. Nekem szerencsém van, mert reggelenként szinte üres városi autóbuszra szállhatok fel. így aztán módomban áll (hacsak nem előz meg valaki), hogy a gyerekkocsik számára kijelölt helyre fészkeljem be magam. Az üléstámla és az ablak biztonságérzetet ad. Tapasztalataim szerint itt kevesebb sérülés ér, amikor a harmadik-negyedik megálló után már annyi az utas a buszban, hogy úgy érzem, egy lélek se fér már föl. A minap nagy nehezen felkapaszkodott még egy férfi az első ajtón. Illedelmesen megkérdezte a sofőrt, mitévő legyen, merthogy az újságárusnál csak 5 koronás jegyeket kapott, holott úgy tudja, 7 korona a viteldíj. A sofőr fura tekintettel méregette, aztán azt javasolta, lyukasszon inkább két jegyet, abból biztosan nem lesz baj. Az utas így is tett. Közben megérkeztünk a következő megállóba, ahol ugyancsak fel akartak szállni néhányan. Az ötkoronás jegyeket szorongató férfi csak ámult-bámult, közben rúgták-lökdösték őt. - Mi történt, hogy ennyi az utas? - kérdezte a mellette álló fiatalembertől. Az csak annyit felelt, hogy ez már csak így van. S még hozzátette: - Mi az, maga valami más bolygóról érkezett? Magam is éppen arra gondoltam, hogy talán valami marslakó vetődött közénk. Ő viszont az ifjonc megjegyzésére elmagyarázta, hogy legalább tíz éve nem utazott városi autóbuszon, nem tudta, hogy a tömegközlekedés ennyire leromlott. - Állítólag hamarosan változásokra számíthatunk - mondta valaki. - Na, hál' Istennek! - így a naiv alkalmi utas. - Hiszen ez teljesen abnormális helyzet. Tényleg kell, hogy változtassanak valamit! FIALA ILONA Eladja üzleteit a K-mart A K-mart 13 szlovákiai és csehországi áruházáért a brit Tesco Plc 77 millió font sterlinget fizet az amerikai tulajdonosnak, ami hozzávetőlegesen 3,54 milliárd koronának felel meg. A vétel előreláthatólag áprilisban jön létre. Az amerikai K-mart cég közölte: a szlovákiai és csehországi áruházlánc eladása része a vállalat stratégiájának, ezáltal egyben az amerikai földrészen megerősítik pozíciójukat. Az Egyesült Államokban már hosszabb ideje problémákkal küszködik a K-mart. Csak 1995 eleje óta több mint 300 üzletét zárta be. Csupán a hitelezőivel kötött egyezségeknek köszönhetően nem kellett eddig csődöt mondania. Észak-Amerikában a K-mart évente 32 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le, a vállalat piaci értéke 3,4 milliárd dollár. A pozsonyi K-mart semminemű információt nem szolgáltat a tulajdonoscserével kapcsolatban - közölte Oľga Hrnčiarová. A K-mart közvetlen szlovákiai befektetéseinek köszönhetően az ország legnagyobb külföldi beruházója. 1992-ben vásárolta meg a pozsonyi Priort, és további 11 szlovákiai áruház tulajdonosává vált. Évi több mint 5 milliárd koronás forgalmával Csehszlovákia legnagyobb kiskereskedelmi cégének számított. Szlovákiában fokozatosan korszerűsítette a pozsonyi, nyitrai, óturai, besztercebányai, zsolnai, kassái és eperjesi áruházat. Az üzletközpontokba összesen 62,5 millió dollár értékben ruházott be. - Az amerikai menedzserek a szlovákiai és csehországi áruházláncot jól irányították, ha nem lettek volna gondjaik a hazai, az amerikai piacon, akkor valószínűleg nem adták volna elközölte John Gildersleev, a Tesco társaság igazgatótanácsának az elnöke. A Tescónak az Egyesült Királyságban 545 élelmiszerüzlete van, s Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon is van érdekeltsége. Tavaly az adózás után 551 millió font sterling bevételt könyvelhetett el. Národná obroda (Rövidítve) Dudajev döntött Bár szinte naponta érkeztek hírek kisebb összetűzésekről, egykét sebesültről, orosz tisztogató akciókról, mégis azt mondhatjuk, volt vagy kéthetes nyugalom a csecsen-orosz konfliktusban. Ennek hatására döntött úgy Jelcin, hogy összehívja a nemzetbiztonsági tanácsot, és megpróbálja a számára kedvező mederbe terelni az ügyet, hiszen nem kevesebbről van szó, mint újraválasztásáról. Pavel Gracsov, a minden oldalról agyonbírált védelmi miniszter is igyekezett kihasználni pozíciója megszilárdítására a szélcsendet, és bejelentette: a valós helyzet felmérésére Groznijba utazik. Ahogy azt várni lehetett, Dzsohar Dudajev ismét gondoskodott róla, hogy ne valósulhassanak meg Moszkva szépen kifundált tervei. Az első bomba vasárnap robbant: az orosz csapatok váratlanul ellenállásba ütköztek, amikor megpróbáltak bevonulni Szarnovodszkba, az ingus határ közelében fekvő kisvárosba. Nemcsak ez a tervük hiúsult meg, hanem az is, hogy az egész ügyet eltitkolják. Bár nem engedtek a blokád alá vett, szakadatlanul lőtt város közelébe egyetlen újságírót sem, az első menekültek megérkezése után az ingus vezetés szokatlanul nagy botrányt csapott, s kedden el is érte a mintegy 16 ezer főnyi polgári lakosság kiengedését Szarnovodszkból. Gracsov eközben hétfőn csak néhány órát töltött Groznijban, esze ágában sem volt a mindössze 45 kilométerre zajló harcok helyszínére utazni, mégis úgy nyilatkozott: kész a rendezési terve, s meg is győződött róla, hogy jó, jobb, mint másoké. Doku Zavgajev, az oroszbarát csecsen „ellenelnök" sem zavartatta magát a harcok miatt: szerdán már Moszkvában parolázott Jelcin elnökkel, s mindketten tele voltak optimizmussal. Hiszen másnapra elő volt készítve több rendezési elképzelés is, de valamennyinek volt egy közös, lényeges pontja: Csecsenföld Oroszország része marad. Ekkor robbant Dudajev igazi bombája. Valóságos műszaki bravúrral emberei megszakították az orosz központi televízió adását, a képernyőn megjelent Dudajev, és bejelentette: ami most Groznijban zajlik, az az ő parancsára történik. Ami pedig Groznijban zajlott, arról minden orosz titkolózás ellenére estére kiderüli: az egy évvel ezelőtti harcok óla a legnagyobb támadás Groznij ellen. Dudajev emberei órákon belül behatoltak a város központjába, és megvetették a lábukat. Dudajev tehát döntött: nem engedi meg, hogy nélküle határozzanak Csecsenföld jövőjéről. Jelcinnek választania kell: vagy tesz egy merész fordulatot, és béketeremtőként próbál magának voksokat szerezni, vagy továbbra is ragaszkodik az erő alkalmazásához, csak az oroszbarát csecsenekkel egyezkedik s ezzel utódjára testálja a polgárháború rendezését. Mert abban aligha bízhat, hogy az elnökválasztásig sikerül katonai győzelmet aratnia. Ha netán voltak ilyen reményei, azok alaptalanságát Dudajev most ismét bebizonyította. AHOGY ÉN LÁTOM Robert Fico, a felvilágosult komcsi Tóth Mihály rovata Az elmúlt öt-Hat év alatt százszor megfogadtam: ha fogcsikorgatva is, de sem élőszóban, sem írásban nem fogok többé komcsizni. Nem a volt konszolidátorokat kímélendő döntöttem így, hanem mert szociáldemokratának érzem maga és a Demokratikus Baloldal Pártja úgy 1991-92 óta néha már-már úgy viselkedett, mintha valóban komolyan venné a Szocialista Internacionálé felé menetelést. Igaz, időnként tapasztalni lehetett, hogy Ľubomír Fogašt vállban szorítja a Willy Brandt fejére méretezett kalap, an ól már nem is beszélve, hogy Pavol Kanison (pedig széles vállú) a szükségesnél legalább három számmal nagyobbnak tűnt Bruno Kreiski kabátja. Tény, hogy Európának ezen a vidékén keserves feladat a szocdemmé válás. És egyébként is be kell látni, hogy a bolsevikok tisztességessé transzformálódása nem divatbemutató. Ennek ellenére most ismét komcsizok. És aki miatt most ezt teszem, az korántsem abból az alomból került a demokratikus baloldaliak parlamenti képviselőcsoportjába, amelyből az 50-es években a verőlegények, majd 1968 után a Tanulságokon csiszolódott éber konszolidátorok kikerültek. Dr. Robert Fico 1968-ban (ahogy úgy a fényképét elnézem) legfeljebb gyorstüzelő-nadrágos pionír lehetett. Életkoránál fogva tehát a Husák-érában aligha követett el olyat, amiért most, a demokráciában pironkodnia kellene. Robert Fico, a felvilágosult baloldali demokrata a pozsonyi Pravda tegnapi számában azzal dicsekedett, hogy Strasbourgban járva, az Emberi Jogok Európai Bíróságán Szlovákiát képviselve körülbelül 10 milliárd korona kiadástól mentette meg az országot. Arról van szó, hogy néhányan azok közül, akik 1948 és 1989 között a „zöld határon" keresztül távoztak az országból, és a kommunizmus bukása után nem települtek haza (tehát nem folyamodtak állampolgárságért, amelytől megfosztották őket), most nem tudnak belenyugodni abba, hogy továbbra is érvényes az akkori törvények szerinti teljes vagyonelkobzás. Robert Fico képviselte az ügyben a szlovák államot, és a strasbourgi bírákat sikerült meggyőznie arról, hogy kis hazánkban az emigráció miatti vagyoni kárvallottak bíróságon kívüli rehabilitálása kifogástalanul ment végbe. Tehát visszakapták a vagyonukat. Vagy ha nem kapták vissza - így érvelt Robert Fico, a jogász magukra vessenek. Miért nem gondoskodtak ma, uknak állandó szlovákiai lakhelyről? A szabály az szabál, mondotta annak idején Kovács23 András, a sarki rendőr. És vele együtt most dr. Fico :'" ezt gagyogja. Én pedig azt mondom, hogy: a rablás az rablás. Akkor is, ha Bicska Maxi követi el, akkor is, ha az állam. Legalább 20 olyan ismerősöm van, aki 1968 után megunta Gustáv Husák földi paradicsomát, és - miután belátta, hogy szabályosan, útlevéllel a zsebében nem tud távozni - népiesen szólva „dobbantott". Volt, aki egyetlen vagyonát, az apjától örökölt családi házat vagy a panelházi két és fél szobát hagyta itt. Volt, aki elődei három-négy nemzedéken keresztül építgetett és önmaga által is gyarapított könyvtárát hagyta hátra. A példákat hosszan sorolhatnám. Miután kiderült, hogy az illető „kint maradt", a titkosrendőrség (ŠtB) asszisztálásával a hatóságok minden ingóságot és ingatlant lefoglaltak. A ház az államra szállt, a bútorok, a berendezés és a könyvtár javát áruba bocsátották. Olcsón, a közel állók, tehát a titkosrendőrök és a pártfunkcionáriusok közreműködésével. Nem egy olyan kiérdemesült kommunistáról tudok, akinek szalonja még most is a kint maradottak bútorával van berendezve, és könyvtárukat az így vásárolható könyvsorozattal „egészítették ki". E módszernek egyébként bolsevikéknál nagy hagyománya van. Az ötvenes évek elején, a nagy tisztogatások idején a tisztogató párt vezérek nem átallották jutányos áron megvásárolni a kivégzettek ingóságait, amelyekre az állam rátette a kezét. Így történhetett meg, hogy Antonín Novotný felesége „lehappolta" Clementisék ágynemű- és porcelánkészletét. Tondó elvtárs - államfőként - nem átallott azon a lepedőn henteregni becses nejével, amelyikről a volt külügyminisztert az akasztófa alá vitték. ízlés dolga, hogy ki milyen eredetű fotelbe ül bele, milyen porcelánnal teríti meg asztalát. Apropó, az ízlés. Róbert Fico strasbourgi sikerét ezért tartom minimum kétes erkölcsűnek. mert az ifjú politikus annak a pártnak a tagja, amely egyenes leszármazottja a kommunista pártnak, amely főleg 1970 és 1989 között elrendelte az emigrációba távozottak vagyonának elkobzását. Egyesek visszajöttek, és visszaszerezték vagyonkájukat, mások talán azért nem jöttek haza, mert a hatalom előszobájában ácsingózik a kommunista utódpárt. Ha már sikeres is volt Fico, a jogász Strasbourgban, legalább ne vemé nagydobra, és ne volna rá oly fenemód büszke!