Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)
1996-03-25 / 71. szám, hétfő
1996. március 26. BELFÖLD - GAZDASÁG ÚJ sz ó I 25 | KET REGIONALIS FORUM Az anyanyelvi oktatás fontosságáról Ú) szó-tudósítás A Bodrogközből, az Ung-vidékről, Kassáról és környékéről, valamint Gömörből félszáz pedagógus vett részt szombaton Kassán az anyanyelvi oktatással foglalkozó szemináriumon. Az MKDM és a Mécs László Alapítvány rendezte fórumon Szigeti László, Szabómihály Gizellq és Lanstyák István elemezte az anyanyelvi oktatás szerepét, lehetőségeit. - Az anyanyelvi oktatás pótolhatatlan szerepének szakmai érvekkel történő megerősítését, népszerűsítését fontosnak tartjuk azért is, mert úgy látjuk, Szlovákia jelenlegi kormánya nem mondott le végérvényesen az alternatív oktatás bevezetéséről, illetve a magyar anyanyelvi oktatás fokozatos meggyengítéséről. Időszerű tehát, hogy véleményt cseréljenek a szülők, szakemberek, pedagógusok. Szeretnénk ezt az együttgondolkodást az óvodai pedagógusok és kisgyermekes szülők népes csoportjára is kiterjeszteni - nyilatkozta lapunknak a szervezők nevében Szigeti László pedagógus, parlamenti képviselő, (g-f) Az Érsekújvár és Vidéke Alapítvány meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Érsekújvári . Területi Választmánya szombaton Érsekújvárott rendezte meg a regionális oktatásügyi fórumot, amelyre a magyarlakta falvak polgármestereit, óvoda- és iskolaigazgatóit hívták meg. S idő Zoltán, a pedagógusszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az Érsekújvári járásban jelenleg a szlovák iskolákban tanuló magyar nemzetiségű általános iskolások száma meghaladja az 1800-at, ami a magyar nemzetiségű tanköteles tanulók több mint 24 százaléka. Tehát a magyar tanulók egynegyede nem részesül anyanyelvű oktatásban. Éppen ezért szükséges megtalálni a módját annak, miképpen lehet ebben a sanyarú helyzetben is iskoláinkban magasabb oktatásinevelési színvonalat biztosítani. Több iskolaigazgató és polgármester mondott véleményt az oktatásügyben jelenleg uralkodó állapotokról, illetve arról, hogy az iskoláknak milyen módon tudnak segíteni az önkormányzatok. Elhangzott: a legjobb megoldás az lenne, ha az iskolaügy teljes egészében az önkormányzatok hatáskörébe tartozna. Ezt szorgalmazza a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása is, szögezte le felszólalásában Csanda Endre, Érsekújvár polgármestere, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke. (K. M.) DEMOKRATIKUS UNIÓ: Tárgyalási javaslat a magyaroknak TA SR-hír A demokraták együttműködé se a jelenlegi belpolitikai helyzetben a demokratikusan gondolkodó nyilvánosság közös igényévé vált. Csak így védhető meg a demokrácia, a szólásszabadság, a harmadik szektor és újítható fel a televízió, a rádió és a sajtóiroda közszolgálatisága - áll a Demokratikus Unió szombati országos választmányi ülésének politikai állásfoglalásában. Jozef Moravčík pártelnök ezzel kapcsolatban főként a Btk. módosítását tartja veszélyesnek, mivel az lehetőséget ad új politikai perek kezdeményezésére, és ellehetetlenítheti az ország európai integrációs törekvéseit. Ján Budaj alelnök elmondta: parlamenti képviselőiknek ajánlották a nyelvtörvény módosításának kezdeményezését, főleg ami a büntetésekkel foglalkozó 10-es paragrafus elhagyását illeti. A Magyar Koalícióval pedig a nemzetiségek nyelvhasználatáról szóló alkotmánytörvényről akarnak tárgyalni. BUSSA Polgármestert választottak úl Szó-hír Fél évvel ezelőtt üresedett meg a polgármesteri szék Bussán, ebben az 1300 lakosú Ipoly menti községben, ahol szombaton pótválasztásokat tartottak. Öt jelölt indult a választók jegyzékén feltüntetett 963 szavazópolgár bizalmának elnyeréséért, akik közül csak 477-en járultak az urnákhoz. A többség, vagyis 313 választó Pityi József független jelöltre adta le voksát. (bodzsár) TAJVANI ELNÓKVALASZTAS Li fölényes győzelme LI Teng-huj tajvani elnök, a Kínai Nemzeti Párt (Kuomlntang) jelöltje a szavazatok 53,99 százalékával megnyerte a tajvani elnökválasztásokat - jelentette be hivatalosan a központi választási bizottság Tajpejben. Li Teng-huj legfontosabb vetélytársa, a Tajvan függetlenségéért küzdő Demokratikus Haladó Párt (DPP) elnökjelöltje, Peng Ming-min 21,13 százalékot ért el. MTI-hírek A részvétel igen magas volt, a választásra jogosult 14,3 millió tajvani közül 10,7 millióan éltek szavazati jogukkal. Li, aki a kínai bírálatok kereszttüzében állt, megszerezte a bizonytalan szavazók támogatását, és részben szavazókat hódított el a Kínával való rakidális szakítást hirdető Peng táborából is. Mindez azt jelzi, hogy a március eleje óta folytatott kínai megfélemlítő hadgyakorlatok céljukkal ellentétes hatásokat váltottak ki. Várható, hogy a közvetlen szavazással négy évre megválasztott államfő, a tajvaniak többségének bizalmát maga mögött érezve, folytatja majd eddigi Kína-politikáját. Megfigyelők szerint az „ egy Kína" elvét ezután sem kérdőjelezi meg nyíltan, nem deklarálja majd Tajvan függetlenségét, de még az eddiginél is határozottabban igyekszik majd „diplomáciai arculatot" szerezni a szigetnek. A tajvani választás eredménye nem változtat azon a tényen, hogy a sziget Kína területének elidegeníthetetlen része. Ezt nyilatkozta az Új Kína hírügynökségnek a Tajvannal foglalkozó kínai kormányhivatal egyik magas rangú illetékese. A hírügynökség szombaton egyébként még kommentár nélkül közölte a tényt, hogy Li Teng-huj nyerte a választásokat. OROSZ-FEHEROROSZ UNIÓ Múltidéző integráció Tízezer ember vonult végig tegnap Minszk utcáin, hogy tiltakozzon Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök szombati moszkvai bejelentése ellen a szövetségi állam létrehozásáról Fehéroroszország és Oroszország között. elnöki MTI-hír A fehérorosz főváros főútvonalán végigvonuló tüntetők Lukasenko távozását sürgették, s hitet tettek az ország függetlensége mellett. A tüntetők és a rendőrség között voltak kisebb összetűzések, de senki sem sérült meg. Az Oroszország és Fehéroroszország között aláírandó uniós szerződés semmiképpen sem jelenti új állam alapítását. Ezt közölte Szergej Medvegyev orosz elnöki szovivo az ITAR-TASZSZ munkatársával. A szóvivő szavai szerint a két állam közötti szorosabb szövetségről, szorosabb közösségről van szó az egyenjogúság, a demokrácia és a szociális piacgazdaság alapján, de megőrzik az állami függetlenséget, a szuverenitást és a területi integritást. Az új államszövetséget inkább az Európai Unióhoz lehetne hasonlítani, amelynek saját himnusza, zászlaja, parlamentje és költségvetése van - mondta Medvegyev. CSECSENFOLD Sokfrontos küzdelem A Csecsenföldön állomásozó orosz erő vezérkarának tegnap reggeli tájékoztatása szerint az utóbbi huszonnégy órában Csecsenföldön hat orosz katona elesett, húsz megsebesült. Az orosz légierő és tüzérség tegnap is támadta a fővárostól mintegy 50 kilométerre fekvő Sztarij Acshoj települést. Az orosz csapatok továbbra is blokád alatt tartják a Groznijtól délre fekvő Gojszkoje, Alhazurovo és Komszomolszkoje településeket, ahol állítólag ötszáz csecsen harcos rejtőzik. A függetlenségükért harcoló csecsenek szombaton közölték, hogy az orosz erők bombázták Bamutot, Orehovót és Sztarij Acshojt, amely településeket már rég elhagyott a polgári lakosság. Alhazurovóból, Gojszkojéből és Komszomolszkojéből azonban a polgári lakosság nagy része nem tudott elmenekülni. Az Interfax orosz katonai forrásokból úgy értesült, hogy Vegyeno és Nozsaj-Jurt térségében hadműveletek előkészítése kezdődött meg. Az orosz csapatok többször is hevesen lőtték ezt a vidéket, amely 1995 tavaszán a csecsenek egyik erőssége volt. MTI VILÁGHÍRADO Parlamenti választások Irakban Parlamenti választások voltak tegnap Irakban, első ízben az 1991. évi Öböl-háború óta. Megfigyelők szerint a választással Szaddam Husszein a kormányzatáról kialakult képet szeretné-javítani, hogy enyhítsen az átfogó ENSZ-embargó miatt súlyos gazdasági gondokkal küszködő országának elszigeteltségén. A végeredményt ma teszik közzé. Összekapcsolódott az Atlantis és a Mir Az eredeti forgatókönyvhöz képest mintegy félnapos csúszással - közép-európai idő szerint tegrnap hajnalban - sikeresen összekapcsolódott egymással az Atlantis amerikai űrrepülőgép és az orosz Mir űrállomás. Randevújukra most harmadik alkalommal került sor, de továbbiakat is terveznek. A manőver kényességére jellemző, hogy a műveleti hibahatár nem nagyobb hat centiméternél, időben nem hosszabb két percnél, a hajlásszöget tekintve pedig kevesebb mint két fok. Törökországi diáktüntetés Békés tüntetésnek indult, majd összecsapásokkal és letartóztatásokkal végződött a török diákok tiltakozó megmozdulása szombaton Ankarában. A fiatalok a növekvő oktatási kiadásaik ellen tiltakozva vonultak fel a belvárosban. A diákok elfoglaltak egy ötemeletes épületet, amelyet azután a rendőrök megrohamoztak. Az összecsapások során legkevesebb 135 ember, köztük hatvan rendőr megsérült. A diákok közül egyes források szerint mintegy kétszázat, más jelentések szerint 127-et tartóztattak le. Szkopje: amerikai nagykövetség Szombat délután Szkopjében megnyílt az Egyesült Államok macedóniai nagykövetsége. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Madelaine Albright amerikai ENSZ-nagykövet, Bili Clinton elnök képviselője. Kim Dzsong II figyelmeztet Kim Dzsong II észak-koreai vezető arra figyelmeztette a hadsereget, hogy dél-koreai invázió fenyegeti az országot. A hadsereg főparancsnoka szombaton látogatást tett a fegyverszüneti vonal mentén állomásozó csapatoknál, s az észak-koreai hírügynökség szerint felszólította az 1,2 milliós hadsereg valamennyi katonáját és tisztjét, hogy „politikailag, ideológiailag és katonailag készüljenek fel minden ellenséges támadás visszaverésére". Kuba: két év óta először KB-ülés Két év után összehívták szombatra a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságát. Az ülésen maga Fidel Castro főtitkár és államfő elnököl majd. A kubai televízió jelentése szerint a tanácskozáson az ország gazdasági helyzetét elemzik a résztveők. Napirenden szerepel Kuba politikai-társadalmi helyzetének áttekintése is. Dani Játom a Moszad új főnöke Dani Jatomot, Simon Peresz kormányfő katonai tanácsadóját tegnap hivatalosan kinevezték a Moszad, Izrael külföldi hírszerző szolgálatának új vezetőjévé. Az izraeli állami rádió jelentése szerint a kormányjóváhagyta Peresz kormányfő javaslatát az 51 éves Játom kinevezésére, aki júniusban foglalja el posztját. Ez az első alkalom, hogy Izraelben nyilvánosságra hozták a külföldi hírszerzés vezetőjének nevét. Párizs: akció az afrikai bevándorlók ellen A francia hatóságok három napon belül immár másodszor vetettek be rendőri erőket afrikai bevándorlók ellen. Miután péntek hajnalban egy párizsi templomból hurcolták ki az épületet elfoglaló, papírok nélküli afrikaiakat, tegnap reggel egy szomszédos tornatermet ürítettek ki. Az épületben ugyanazok voltak, akik péntekiga templomban tartózkodtak. Diana balesete Súlyosan sokkos állapotban, de a hírek szerint sértetlenül segítették ki kocsijából péntek éjjel a walesi hercegnőt, akinek kölcsön BMWjét alaposan összetörte egy másik autó. Diana, a brit trónörökös különváltan élő és válófélben lévő felesége szokása szerint biztonsági kíséret nélkül, maga vezette autóját, amikor a baleset bekövetkezett. A rendőrség nem hiszi, hogy az incidensnek bármi köze volna a terrorizmushoz; a történteket a hatóságok balesetként kezelik, jóllehet az északír katolikus gerillaszervezet (IRA), amely éppen nemrégiben újította fel terrorhadjáratát a brit fővárosban, nem hivatalos értesülések szerint a királyi család tagjait is célpontjai között tartja számon. Dianát mindenesetre ezúttal szoros rendőri kísérettel vitték vissza rezidenciájára, a történtekhez közel eső Kensington-palotába. MTI Sztrájk - csak végső esetben (Folytatás az 1. oldalról) engedélyezését, esetleg a nem vállalkozásért járó 25 százalékos bérkiegészítés kifizetését, valamint a teljesítmények reális árának kidolgozását, akkor bekeményítenek. Ezt megelőzően persze sok mindenről szó esett. Elsősorban azért, mert akadtak küldöttek, akik megkérdőjelezték a kamara elnöke tisztségben maradásának jogosságát, hiszen nem teljesítette a vállaltakat, elsősorban a 200 százalékos fizetésemelés kivívását. A személyeskedésbe fulladó vitának a titkos szavazás vetett véget. A 109 küldött közül Ladislav Knapec elnöknek 62-en szavaztak bizalmat (39-en ellene voltak, 8-an tartózkodtak). Érdekes és a kívülálló számára tanulságos volt az a párbeszéd, amelyet az orvosok a tárca képviselőjével, Štefan Zelhík államtitkárral folytattak. A regionális orvosi kamarákat képviselő állami orvosok és a társulásba tömörülő magánorvosok az egészségügy kóros tüneteit bírálták, s azt, hogy a tárca nem hajlandó teljesíteni jogos követeléseiket. Az államtitkár azt bizonygatta: a magánorvosok már most sokkal többet keresnek, mint állami kollégáik, hamarosan beindul a szakorvosi ellátás privatizálása, a pénzügyminisztérium április l-jétől beleegyezett a pontérték emelésébe, melynek maximált értéke 30 fillér. - A kormány nem utasította el az egészségügy stratégiájának és az orvosok új bérezésének tervezetét, csupán elnapolta a megtárgyalását. A minisztérium soha nem állította, hogy az orvosok anyagi elismerése megfelelő. Sikerült a közvéleményt meggyőznünk arról, hogy gondoskodunk orvosainkról, s hogy fontosak számunkra - állította az államtitkár. A ködösítést az egyik küldött a következőképpen kommentálta: Most már csak az orvostársadalmat kellene meggyőzni a minisztérium lépéseiről! Az is kiderült, hogy a 30 filléres pontérték az inflációnak köszönhetően a valóságban nem éri majd el a 20 fillért sem, hiszen a jelenlegi 20 fillérnek is csak 14 fillér az értéke. S ráadásul ez maximális érték, tehát nincs biztosíték arra, hogy ne minimalizálják olyannyira, hogy az orvostársadalmat ellehetetlenítik. Az államtitkár kitartott amellett, hogy az orvosok bérezésében pozitív fordulat állt be, s nem akarta elhinni azt sem - noha ő az általános egészségbiztosító igazgatótanácsának elnöke is -, vannak regionális biztosítók, ahol azzal fenyegették meg a szerződés aláírását vissza utasítókat, hogy helyükbe ukrán orvosokat hívnak. A meddő vita során tehát nem tisztázódott semmi, viszont újból akadtak orvosok, akik bekapták a csalit, s talán elhitték: április 1-től minden jóra fordul. Ami a tiltakozó akciókat illeti, egyhangúlag elvetették az azonnali sztrájk meghirdetését. Ezt a (végső) lépést csak akkor teszik meg, ha két hónapra tervezett megmozdulásaik nem hoznak eredményt. Áprilisban elsősorban saját köreiket mozgósítják, májusban viszont tömeges véradással előbb a betegekért tesznek valamit, majd azzal, hogy szervezetten „utcaseprőkké" vedlenek, szociális helyzetükre kívánják felhívni a lakosság figyelmét. Május harmadik hetében délutánonként már szabadtéri nagygyűléseket rendeznek, s a hónap végén Pozsonyban kívánnak tiltakozni az orvosok. Cseh mintára megalakítják az orvosi szakszervezeti klubokat, s így joguk lesz a sztrájkra. Két fontos dokumentumot is jóváhagytak. A Szlovák Orvosi Kamara támogatja a cseh orvosok ma kezdődő, anyagi helyzetük javítását célzó tiltakozó megmozdulását. A közgyűlés küldöttei elítélik a rendőri szervek fellépését, akik Vaszilij Demidov altatóorvost 1996. március 13-án brutálisan megverték. A Szlovák Orvosi Kamara mély felháborodásának ad hangot, hiszen az ilyen eljárás összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalom működésével. Éppen ezért elvárja az eset gyors és objektív kivizsgálását, valamint a vétkesek megbüntetését. * * * - Milyen érzésekkel távozik a rendkívüli közgyűlésről? - tettük fel a kérdést néhány résztvevőnek a tanácskozás után. Dr. Kucsera Igor, a komáromi regionális kamara elnöke: - Rossz körülményeink, megalázó anyagi helyzetünk hatására mintha egységesebb lenne az orvostársadalom. Ma bebizonyosodott, hogy a türelem pohara túlcsordult, nem hiszünk már az ígéreteknek. Nem magunkra gondolunk csupán, célunk a betegellátás minőségének a javítása. Arra, hogy a tárca megszabja a gyógyszerköltségeket, leszorítja a teljesítményeket, elsősorban a beteg fizet rá. Dr. Fegyveres Margit, a Dunaszerdahelyi Regionális Orvosi Kamara küldötte: - Vegyes érzések kavarognak bennem. Nem tudni, az elfogadottakra hogyan reagálnak majd a kollégáink. Nem tartnak-e attól, hogy esetleg bántódásuk eshet, s elveszíthetik állásukat. A vita során itt is kétségek merültek fel, noha a kételkedőket közös erővel meggyőztük. A nyomásgyakorlás, a tiltakozás eszköz arra, hogy felhívjuk a felelősök figyelmét az évek óta orvoslásra váró egészségügy gondjaira. Mondanivalónk van azzal is, hogy szabadidőnk rovására kiállunk utcát söpörni: az állami orvos fizetése csak másfél ezer koronával több, mint a szemeteseké. PÉTERFI SZONYA