Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-23 / 45. szám, péntek

1996. február 23. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ sz

ó rsl Ballépések összefüggései A Mečiar vezette kormány nem szenvedheti a kritikát - tudjuk ezt azóta, hogy a bíráló megnyilvánulásokat idehaza számos megtorlás követte, az Európai Unió figyelmeztető jegyzékeit pedig sértődötten elutasították. A hatalom birtokosai az ország állampolgáraitól feltétlen lojalitást, külföldi partnereiktől cinkos megértést várnak el. > Mondani sem kell: ez az elvárás teljesíthetetlen. A nyugati országok nem hajlandóak passzívan támogatni semmilyen demokráciaellenes lépést, s amíg szólásszabadság van - márpedig Szlovákiában egyelőre az van -, a hazai színtéren is lesznek olyanok, akik Vladimír Palkóhoz, a KDM elnökségi tagjához hasonlóan szembesítik a hatalmat önön túlkapásaival, miként azt a Szlovák TelevÍ7.ió vasárnapi vitaműsorában tette. A válaszreakció persze nem váratott magára. Vladimír Mečiar kormányfő hitelrontás címén bírósági eljárást kezdeményezett a kereszténydemokraták szókimondó politikája ellen. Említésre méltó, hogy Palkó egyebek között azért bírálta a kabinetet, mivel a titkosrendőrség közreműködött ifj. Michal Kováč külföldre hurcolásában. Hadd tegyük hozzá: a bécsi tartományi legfelsőbb bíróság két nappal később hozott döntésével alátámasztotta a kereszténydemokrata politikus állítását. Ügy határozott, nem adja ki Németországnak ifj. Kováčot, mert „saját országos szervei" emberi jogait megsértve törvényellenesen hurcolták Ausztriába. Mečiar kormánya ezúttal sem lépte túl saját árnyékát. A külügyi tárca diplomáciai jegyzékben tiltakozott a döntés indoklásában szereplő megfogalmazás-ellen, melyet egy szuverén állam durva rágalmazásaként értelmezett. A szlovák külügyminisztérium magyarázatot és jóvátételt követelt. Tegnap megérkezett a válasz. Az osztrák külügyi tárca visszautasította a szlovák ültakozás teljes tartalmát emlékeztetve a szlovák felet, hogy döntést független bíróság hozta meg, melynek az osztrák kormány nem adhat utasításokat. A szlovák külügyminisztérium követelése nagyfokú dilettantizmusról árulkodik, ám ez külföldi partnereink közül aligha lep meg valakit. A szlovák kormány irracionális viselkedése, amely kezdetben általános megrökönyödést váltott ki a mérvadó nyugati országokban, ma már nem beszédtéma. Ha nem tudunk az előttünk álló feladathoz felnőni és az integrálódni kívánó országokkal szembeni elvárásoknak eleget tenni, mi bánjuk. Majd akkor, ha ráébredünk - mind az ötmilliónyian -, hogy különc magatartásunkért milyen árat fizetünk. Félő azonban, hogy ez belátható időn belül nem következik be, mivel Mečiar kormánya mindent megtesz, hogy az ébredés folyamatát elodázza. A külügyminisztérium kedden azzal nyugtatta meg Szlovákia állampolgárait: nem kell komolyan venniük Aleksander Kwasniewski lengyel államfő szavait, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország egyidőben válhat az EU teljes jogú tagjává, Szlovákia azonban belpolitikai helyzetére való tekintettel csak később. Pedig a legfontosabb közép-európai ország államfője nem beszél a levegőbe. Az EU vezetőihez, hasonlóan látja, hogy amíg az egykori visegrádi csoport három országában a demokratikus intézményrendszer szilárd, sajtószabadság van, és biztos, hogy a következő választások is szabadok lesznek, addig Szlovákia autokratikus rendszer kiépítése felé halad. Ehhez, társul Pozsony egyértelmű közeledése Moszkvához, ami sokakban azt a gyanút ébreszti, hogy országunk jelenlegi vezetésének nem szívügye a nyugati integráció. Az Európai Unió tagállamai és Magyarország után most Lengyelországgal és Ausztriával is ellentétbe keveredtünk. Jó úton haladunk afelé, hogy egyre többen tartsanak „problémásnak" bennünket. Azoknak volna igazuk, akik attól tartanak, hogy emögött átgondolt stratégia van? Akik reálisnak tekintik a veszélyt, hogy Moszkva ismét közepes hatótávolságú rakéták telepítését fontolgatja a közép-európai országok szomszédságába? Ha figyelembe vesszük, hogy Szlovákia az egyetlen közép-európai állam, amely biztonságpolitikai együttműködésről szóló szerződést írt alá Oroszországgal jó okot találhatunk arra, hogy a közelmúlt és a jövő eseményeinek összefüggéseiről mélyen elgondolkodjunk. Buchanan harca Örömünnepet ült Pat Buchanan, miután megnyerte a Republikánus Párt elnökjelöltségéért folyó háború első nagy csatáját. A keddi New Hampshire-i előválasztáson a populista szólamokat hangoztató politikus egy százalékkal maga mögé utasította Bob Dole-t, akit mindeddig a republikánusok legesélyesebb befutójának tartottak. A New Hampshire-i megmérettetést elnökválasztási „barométernek" is nevezik. Aki itt rosszul szerepel, az többnyire kénytelen kiszállni a versenyből. Aki viszont nyer, egy csapásra reflektorfénybe kerül. Buchanannek tehát van oka az ünneplésre, ám ez azért korai öröm. New Hampshire a Buchanan-hívők egyik fellegvára, s a konzervatív tévékommentátor az Egyesült Államok más részein korántsem ennyire népszerű. A párt politikai centrumához tartozó szavazók többsége úgy véli, Buchanan túl szélsőséges ahhoz, hogy elnök lehessen. A republikánus elit elűzését és a munkásosztály felvirágoztatását ígérő Buchanan előretörése ugyanakkor figyelmeztetés is Amerikának. A párton belül hiába kampányolnak ellene évek óta, hiába nevezik őt szélsőjobboldali pitbuilnak, a világtól való elzárkózás hívének, aki ráadásul nem veti meg a rasszizmust, az antiszemitizmust és az idegengyűlöletet sem, mindez falra hányt borsó azon szavazók számára, akiknek elegük van a pénzes pártelit uralmából, s beleszólni vágynak az ország ügyeibe. Buchanan pedig pontosan tudja, mi az, amit ezek az emberek hallani akarnak. A demokratikus világ abban reménykedik, hogy a mérsékelt Dole-nak sikerül megállítania a szélsőséges Pat Buchanant. Ha ez nem sikerül, a Republikánus Pártnak el kell gondolkoznia, hol rontotta el az ország megújítását ígérő reformprogramját, a szerződést Amerikával. Az augusztusi elnökjelölő konvencióig azonban még több mint negyven előválasztást fognak tartani, ezért most aligha jósolható meg, mit hoz a jövő. DAJKA BÉLA Tőkés tudathasadás A szlovákiai pénzintézetek privatizálásával kapcsolatban, amelynek meggyorsítását január végén Vladimír Mečiar miniszterelnök kezdeményezte, ismételten azt állítják: fontos, hogy a bankok szlovák tulajdonosok kezébe kerüljenek. A fő érv az a felismerés, hogy a külföldi tőke Szlovákiába nem a segítés érdekében érkezik, hanem hogy nyereségre tegyen szert. Mondogatják: ha az új tulajdonosok a bank egy részét eladják külföldi érdeklődőknek, az már az ő dolguk. Szabadon dönthetnek, hiszen magáncégek lesznek. Azt is rebesgetik, hogy a bankok és biztosítók legjobb tulajdonosai a jelentős szlovák vállalatok lehetnének. Senki sem tudja azonban bizonyítani, hogy miért. Lehet, hogy azért, mivel egyúttal e pénzintézetek legnagyobb adósai is. És lehet, tényleg igaz az, hogy a szlovák ipar zászlóshajóit kiváló menedzserek irányítják, ezért bűn volna nem a kezükbe adni a bankok irányítását. A külföldi tőke újból üres kézzel sonfordálhat el. Nehéz megjósolni, vajon elfogadja-e azt az állítást, hogy a 29 pénzintézet közül csupán négyet privatizálnak. Bizonyára megtudják, hogy ez a négy gyakorlatilag uralja a szlovák pénz- és biztosítási piacot. Ezek után kevéssé valószínű, hogy elhiszik: a szlovákiai privatizációban esélyegyenlőség uralkodik. EDUARD ŽITŇANSKÝ, Národná obroda Ne dőljünk be az árammal „takarékoskodóknak" Pozsony villanegyedeiben már hosszabb ideje házal egy férfi, aki egy olyan speciális készüléket ajánl fel megvételre, amely jelentősen csökkenti a háztartások villamosenergia-fogyasztását. Kezdetben, első árajánlatként 3000 koronáért kínálja készülékét, s ha nem jár sikerrel, akár 300 koronára is leviszi az árát. Sokan voltak, akik hittek neki, és fizettek. A készüléket azonban soha nem kapták meg. A fogyasztó a villamosenergiával csak úgy tud takarékoskodni, ha korszerűsítik az energiaszállító rendszereket. Tehát semmilyen speciális, a háztartásban felszerelhető készülék ezen nem segít - közölte Andrej Devečka mérnök, a Nyugat-szlovákiai Villamos Művek kereskedelmi igazgatója. Devečka elmondta: a házaló Kolárik mérnökként mutatkozik be, és sokszor ott csönget be, ahol éppen a villamos művek munkatársai befejezték a korszerűsítést. A Nyugat-szlovákiai Villamos Művek munkatársaként mutatkozik be, és személyi igazolványát mutatja fel. A villamos művek munkatársainak azonban különleges, fényképpel ellátott igazolványaik vannak. A megcsalt ügyfelek mindig készpénzzel és azonnal fizetnek „Koláriknak", pedig tudhatnák, hogy a villamos műveknek mindig számlán egyenlítik ki tartozásukat. Már a rendőrség is nyomoz a szélhámos után. LENKA TOKÁROVÁ, Pravda (Rövidítve) KOMMENTÁRUNK i Moszkva dühös Hadd kezdjem a tényekkel. A NATOnak legalább annyira érdeke a keleti irányú bővítés, mint a közép-kelet-európai országoknak helyük megtalálása az északatlanti szövetség védelmi ernyője alatt. A másik oldalon Oroszország a leghatározottabban ellenzi ezeket a - ma már középtávú - elképzeléseket, mivel saját biztonságának fenyegetését látja bennük. Oroszországban ez az egyetlen kérdés, amelyre valamennyi politikai erő azonos választ ad. Nem most kerültek a felszínre ezek az ellentétek, de mostanság kezdenek veszélyes színezetet ölteni: a kommunisták győzelmét hozó orosz parlamenti választások után, a sokesélyes elnökválasztás kampányának kezdetén. Hogy a kommunista, nacionalista pártok és elnökjelöltjeik a heves bírálatoktól eljutottak immár a nyílt fenyegetőzésekig - ez törvényszerűnek mondható. Ha Zsirinovszkij prostituáltaknak titulálja a Varsói Szerződés NATO-ba törekvő volt tagjait, s megelőző csapásokat helyez kilátásba velük szemben, akkor - s talán ez hiba - nem kelt különösebb visszhangot. A nemzetközi közvélemény sokkal nyugtalanítóbbnak tartja viszont, ha Borisz Jelcin tesz. dühös kirohanásokat a NATO-bővítés ellen minden egyes alkalommal, ha európai vagy amerikai politikusokkal találkozik. Pedig a két politikus szava jelenleg gyakorlatilag azonos súlyú: a lakosság 5-6 százalékának támogatását élvezik. S ki merné megjósolni, mit hoz az elnökválasztásig hátralévő idő. Nyilvánvalóan ezért akadt több bírálója is Kohl kancellárnak, aki a héten Moszkvában járt. Kohl kizárólag állami vezetőkkel találkozott - érvelt a hivatalos Bonn a honi és külföldi bírálatokra, hogy a kancellár Jelcinnek kampányolt, s ellenfelei - egyben lehetséges utódai - közül senkivel sem találkozott. A látogatás bizonyos pontokon megkérdőjelezhető eredményein az sem sokat javított, hogy záró sajtóértekezletén Kohl helyére tette Jelcin előző napi - akkor cáfolat nélkül hagyott - jelentését, mely szerint a NATO-bővítés ügyében Bonn és Moszkva között csak jelentéktelen, jószerével árnyalatnyi a különbség". Kohl utólagos kijelentése, hogy változatlanul a NATO-tagjelöltek szuverén jogának tekinti a csatlakozási szándékot, nem tudta igazán eloszlatni a felmerült kételyeket. Pedig elsősorban Németország érdeke lenne, hogy ne a Neisse, hanem a Bug folyó vonaláig éljen a NATO területe. Bonn - az ismert történelmi okokból - mégis állandóan figyelmezteti szövetségeseit, hogy ne reagáljanak túl hevesen az orosz kirohanásokra, amelyek bizonyos mértékig azért érthetőek. Kétségtelen ugyanis, hogy Moszkvát aggasztja: a NATO nem tartja a szavát. Amikor ugyanis bekövetkezett a Varsói Szerződés feloszlatása, amikor Oroszország beleegyezését adta Németország újraegyesítésébe, a Nyugat biztonsági garanciákat ígért Moszkvának. Sőt a máltai csúcson Gorbacsov egyenesen azt az ígéretet kapta Bushtól: a NATO nem fog Kelet felé terjeszkedni. Az európai viszonyok azonban gyökeresen megváltoztak, s Bonn mellett már Párizs is komoly megértést tanúsít az oroszok félelmei iránt, tartva attól, nehogy a félelmek ismét fóbiákká változzanak. Bár Franciaország az utóbbi időben katonai téren is szorosabban kötődik a NATO-hoz, egyre sűrűbben emlegeti egy egészen új, átfogó biztonsági szerződés fontosságát Európa számára, hozzáfűzve: abból semmiképpen sem maradhat ki Ukrajna, de főleg Oroszország. Balzsam ez az orosz büszkeségen esett sajgó sebekre. A gond csak az, hogy egyhamar aligha lesz belőle valami. Mert bár Oroszország is hasonló dimenziókban tervezget, más alapokra akar építeni, mint a Nyugat. Párizs - kimondva-kimondatlanul - amolyan összeurópai NATO-ra gondol, míg Moszkva az EBESZ-t szeretné új szerephez juttatni azzal a bevallott céllal, hogy a NATO-t megszüntessék. Viszont az EBESZ a komoly biztonsági és politikai problémák megoldásában sorozatosan tehetetlennek bizonyult, míg a NATO virágkorát éli, mint béketeremtő. Visszatérve a tényekhez: a NATO bővítése nyilvánvalóan bekövetkezik, a hogyanról valószínűleg decemberben születik döntés. Amely bizonyára figyelembe fogja venni az orosz elnökválasztás eredményeit. Meg azt is, hogyan módosul a moszkvai rétorika a voksolás után, hogyan szelídül a düh jogos óvatossággá. Ĺ AHOGY ÉN LÁTOM Mit ígér ez a válság? Tóth Mihály rovata Ha a köztársasági elnök és a kormányfő közötti viszályt egyfajta háborúnak tekintjük, akkor Vladimír Mečiar számára ifjabb Michal Kováč hazatérése nagy csatavesztést jelent. Számos jelből már két-három hónapja is arra lehetett következtetni, hogy a kormánykoalíció legbennfentesebbikei tudatosították: az emberrablási ügyet elveszítették, és akárhogy került is az államfő fia Ausztria területére, akárhogy masszírozza is a rá• dió, a televízió és a nyomtatott kormánysajtó a nemzetet, előbb-utóbb kiderül, hogy valami bűzlik a szlovákiai titkosszolgálat körül. A kormányhoz közelállók közül már ifjabb Kováč Bécsbe „távozása" előtt a miniszterelnökön kívül ketten ütötték különösen a vasat a köztársasági elnök lemondásának meggyorsítására: Oľga Keltošová és Ivan Lexa. Sokan vannak, akik még emlékeznek arra, hogy a televízió „véletlenül" éppen az elnöki palota előtt tartózkodó stábja megörökítette azt a nehezen feledhető pillanatot, ahogy ők éppen távoznak Michal Kováčtól, és büszkén nyilatkozták: Felszólítottuk, hogy mondjon le. Az osztrák bíróság döntése alapján ifjabb Kováč ma visszatér otthonába. Úgyszólván abban az órában, amikor ez biztossá vált, bejelentették: Keltošovát nagykövetté készülnek kinevezni az ENSZbe. És hogy senkinek még csak eszébe se jusson a csatavesztés és a diplomáciai szolgálatba vonulás között összefüggést felfedezni, a külügyminisztérium gondoskodott róla, hogy a politika iránt érdeklődőknek eszébe juttassák: a szociális ügyi miniszter asszony New Yorkba való kiküldetését már legalább három hónapja fontolgatja a legfelsőbb vezetés, és Keltošová erre korábban tett is utalásokat. Valóban tett. Nagyjából azokban a napokban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ifjabb Kováč Bécsbe juttatása olyan fegyvernek bizonyul, amely visszafelé sül el. Vajon van-e Szlovákiában akár egyetlen ép elméjű ember, aki elhiszi, hogy éppen Oľga Keltošová az a zseniális diplomata, akinél jobban senki sem tudja hazánkat képviselni a világszervezetben? Kissé kárörvendve teszem fel a kérdést: Ivan Lexát vajon hova nevezik ki nagykövetté? Észak-Koreába? Kubába? Olyan válság van ma az ifjabb Kovác-ügy körüli botrány miatt, amilyen egy igazán demokratikus jogállamban bármelyik kormány megbuktatásához vastagon elég volna. Demokratikus jogállamon persze olyan berendezkedést értsünk, ahol a kormányfő nem egyszemélyileg ellenőrzi a titkosszolgálatot hanem a kontrollba mind a koalíció, mind az ellenzék bekapcsolódhat. Demokratikus jogállamban nem fordulhat elő, hogy politikai vonatkozású (vagy annak tartott) bűntettek kiderítésénél sorozatosan azért váltják le a nyomozókat, mert eredményt értek el. Nem demokratikus jogállamra jellemző, hogy olyan paragrafussal akarják a hatalmon levők kiegészíteni a Büntető Törvénykönyvet, amelynek igénybe vételével már az is börtönbe vethető, akiről a bűnüldöző szervek csak feltételezik az állammal szembeni rossz szándékot. Ifjabb Kováč ügye egyértelműen bizonyítja: ennek a rezsimnek rövid néhány év alatt sikerült rothadásnak indulnia. Nem azért, mert a szlovákiai bűnüldöző szervek ragaszkodnak a németországi ügyészség által kezdeményezett, a köztársasági elnök fiát érintő bűnügy felderítéséhez, hanem azért, mert - politikai megfontolásból - a rendszer tömegtájékoztatása és számos politikusa odáig süllyedt, hogy nem az ártatlanság, hanem eleve a bűnösség vélelméből indul ki, és az ügybe úgy keverte bele a titkosszolgálatot hogy annak tevékenységét csak önmaga ellenőrzi. Vajon mit ígér ez a válság? Normális viszonyok között ilyen esetben az ellenzéknek egy emberként kellene követelnie a tények pártatlan felderítését, és a felelősek megnevezését. Olyan esetről van szó, amelynek tisztázása érdekében valóban az lenne a helyénvaló, ha egységesen lépne fel az oppozíció, függetlenül attól, hogy egy-egy párt szociáldemokrata, konzervatív, netán liberális értékeket vall-e magáénak. Ezzel szemben az történik, hogy mind a négy ellenzéki erő a maga homokvárát építgeti. A baloldali demokraták például kerek perec kimondták: „Nem a minél rosszabb, annál jobb" elvhez kívánnak igazodni, és fontolgatják, erősítsék-e Mečiar kormányát. A kereszténydemokraták változatlanul abban bíznak, hogy 1998-ig magától is elrothad ez a rezsim. A DU alkotmánymódosításon spekulál. A Magyar Koalíció egyes politikusai pedig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lehetőleg minden ellenzéki erőt elriasszanak maguktól. Magyarán szólva: az ellenzék nem készült fel a kormányzásra. Ilyen körülmények között gyöngyélete van Vladimír Mečiarnak, és félő, hogy ezt a válságot is ép bőrrel megússza. A lakosság pedig egyfajta bulvárlapsztorinak tekinti az ifjabb Kováé-ügy további fejleményeit.