Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-02 / 27. szám, péntek

6 j ÚJ SZÓ KULTURA 1996. február 2. Megjelent a Tücsök Az óvodások és kisiskolások lapjának janu­ári száma a szokáshoz híven ismét szebbnél szebb rajzokat, meséket, verseket és izgal­mas, megoldásra váró feladatokat kínál a gyerekeknek. A riportok és beszámolók ezúttal a párká­nyi "és a nagykövesdi iskolában készültek. Párkányban Ady-napokat, Nagykövesden Mi­kulás-ünnepélyt tartottak nagy sikerrel a gye­rekek. Az Ady-napok a járás magyar iskolái számára szóló versengés volt a javából. Összemérték erejüket a várépítők, a népi ha­gyományok búvárai, sőt a jövő matematiku­sai is. Folytatódik a lapban az elődeink állatairól regélő, méltán kedvelt sorozat. A védett területeket bemutató környezet­védelmi rovat most a Medvesaljára kalauzol­ja el az olvasót. A Pogányvár különleges vilá­gáról árul el olyan titkokat, amelyeket talán még a helybeliek sem ismernek. A magyar múltat felelevenítő Regélő is a Medvesalján járt, s egészen mélyre merült az időben. Mikszáth Kálmán Ajnácskő várának a honfoglalás korába visszanyúló történetét meséli el a rovatban ízes nyelven. A Barangoló című irodalmi gyereklapból csupa klasszikusnak számító mese és vers került be a Tücsök januári válogatásába. Be­nedek Elek, Gárdonyi Géza, Fekete István szép történetei és Kányádi Sándor verse kel­lemes perceket szerez az olvasónak. És persze most sem maradt el a játék, a nyelvi fejtörő, a kifestő, az ovisoknak a rit­musgyakorlat, és egy kis matematika is van a Tücsök januári számában. Könyvbemutató A pozsonyi Osztrák Nagykövetség és a Kulturkontakt Wien égisze alatt került sor szerdán Albrecht János professzor A szép­ség szellemvilága című könyvének bemuta­tójára. Albrecht professzor művészetfilozófi­ai esszéje 1992-ben íródott, német fordítá­sa pedig a közelmúltban jelent meg. A nagy­követség Mozart-termében a bemutatót ün­nepélyes koncert kísérte; az osztrák Anna­Maria Ganter és Thomas Kreuzberger előadásában Gottfried von Einem, Alexan­der Albrecht és Richard Strauss műveit hall­gathatta meg a közönség. (aye) Meszticekről, térképekről, áradásokról... A Kalligram januári száma igazi csemege. Egyrészt témá­ja miatt - a hetvenöt éves iro­dalmi óriás, Mészöly Miklós életművét méltatja, nép­szerűsíti -, másrészt azért, ahogy az ilyen típusú monote­matikus lapszámoktól elüt, vagyis sikerül kikerülnie a szü­letésnapi frázistanulmányok és általában vett köszöntők és „tisztelgő versek" szinte „köte­lező" csapdáját. A számot Főidényi F. László levele nyitja meg, aki a Koldus­tánc című Mészöly-novella kapcsán fogalmazza meg azt a sajátos hangulatot, mely az ol­vasót Mészöly olvasásakor magával ragadja: „íme egy no­vella, amely hátulról támad meg, élvezetet csikar ki belőlem, ám ezt énemnek azokból a rétegeiből sajtolja ki, amelyekről addig úgy gondol­tam, nem az élvezet számára vannak fönntartva. Művészi al­kotással kapcsolatban ilyet még nem tapasztaltam." Mé­szöly írói alapállását rendkívül találóan létszomjnak nevezi, mely valóban csak a világiro­dalom nagyjainak a sajátja. Marno János szép és átgon­dolt „hosszúversben" szól a té­mához Mészöly-mondatokat visszhangozva, szembeállítva, kommentálva, egy erős szövetű esszéverset hozva így létre, melynek aranyszálai (a Mé­szöly-utalások) csak a körülöt­tük található sorok között hívják életre teljes pompájában a lírát. E verssel rokon Parti Nagy Lajos Ceruzázása, mely tulaj­donképpen egy egészen szub­jektív kollázs Mészöly magyar szótárából. A hangvétel Esterházynak, Kukorellynek, Farnbauernek, Nádasnak és ľsúszónak kö­szönhetően a lapszám elején könnyeddé válik. Valóságos fe­lelgetős alakul ki. Amolyan könnyed, szívből jövő beszél­getés hangjai ezek. „Olyan Mé szöly művészete, mint valami folyamatos fölkiáltójel!" - kiált föl Esterházy de ha dublini szobám előtt tolólétrán ablak­mosó jelenik meg, vagy ha Ca­mus-ra gondolok, vagy ha a lo­vak és angyalok képzetei villa­nak, tudom, nagyon is tisztá­ban vagyok vele: Mészöly Mik­lós nélkül mindez nem volna lehetséges" - szól Tandori el­tűnődve. Nádas Péter fotói gyakran megszakítják a cseve­gést. Farnbauera művészet és szabadság problémáiról ír brili­áns miniesszét. Tsúsző Sándor eddig ismeretlen Bridge és a nyúl c. kisprózájáról végre le­hull a lepel, s persze az is kide­rül, hogy írásán szinte „végze­tesen" eluralkodtak a mészölyi fordulatok.... Mándy Iván már sajnos csupán néhány mondat erejéig szólhatott a kérdéshez, pár hónappal ezelőtt ugyanis megakadályozta őt egy na­gyobb terjedelmű írás megal­kotásában a halál. Radics Viktória a költő Mé­szöly világát kísérli megragad­ni. Garaczi László, Márton László, Kulcsár-Szabó Zoltán, Bacsó Béla, Szirák Péter a pró­zaíró Mészöly legutóbbi kötete­inek (Családáradás, Hamisre­gény) szentelik figyelmüket. Az írások mindegyike lendületes, friss, elgondolkodtató. Merész és szubjektív kijelentésektől szerencsére bőségesen árad­nak, létrehozva a maguk úgy­nevezett hamiskritikáját. Mészáros Sándor Thomka Beáta Mészöly-monográfiájá­ról ír, N. Tóth Anikó megkapó, szinte novellisztikus regénye­lemzése egy lehetséges olva­sat precíz vetülete. Elek Tibor Mészöly meglepetésszámba menő utóbbi esszéiről beszél, kiemelve, hogy mekkora befo­lyással vannak irodalmi gon­dolkodásunkra. Tőzsér Árpád Egy Holan-vers fordításával já­rul hozzá a számhoz, szelle­mes dedikációja maga is fölér a vers gondolatiságához. A „vi­lág" más tájékait, kultúráit Hans Dieter Zimmermann, Petr Pithart, Peter Michalovič, Martin Kasarda, no és a Mé­szöly mail-art résztvevői (Yuki­ko Saka/, Jürgen 0. Oibrich, Kjell Nymán stb.) képviselik. A számot Szigeti Lászió be­szélgetése és Balassa Péter jegyzete zárja. A Kalligram ismét bizonyí­tott. Csak észre kell venni. CSEHY ZOLTÁN ANTENNA Kiszolgáltatva a havason Uj, fiatal nemzedék verbuvá­lódott 1939-ben a Hunnia Filmstúdióban. Másképp gon­dolkodtak, és mást akartak, mint elődeik. S hitték, hogy a közönség is azt a bizonyos mást várja. Nem óhajtották ki­szolgálni a nagy öregek által képviselt vonalat. Azt a fajta filmgyártást, amely nem volt több idillikus szerelmi álmokat, bohém komédiákat, nevettető gegpatronokat gyártó szóra­koztatóiparnál. Aztán Szőts István filmreme­kével megtört a jég. Az Embe­rek a havason - amelyet vasárnap, 20.00-kor a Duna Televízióban újra láthatunk ­egyszer s mindenkorra bevés­te a magyar mozinézők tudatá­ba, hogy a filmművészeti alko­tások nemcsak arra valók, hogy vágyakozó földbirtokos úrilányok „hol nem volt" rózsa­színű történeteivel, habkönnyű mesékkel szórakoztassanak, hanem hogy rólunk valljanak, a kemény valóságról, a min­dennapi életről. Az emberek a havason Szőts István megrázó erejű filmkölteménye a kiszol­gáltatottságról és a nincstele­nekkel, a megalázottakkal, a megnyomorítottakkal való e­gyüttérzésről. Filmballada Er­dei Csutak Gergelyről, a hava­sok, a fák madarai és az erdők vadjai uráról. A természetköze­li életről, lelkünk csendjéről és nyugalmáról, amelybe tragédi­ákat nem a mindent elsöprő elemi erők, a hóförgeteg, ha­nem a civilizáció rákfenéje, a kapitalista fenevadak, a mesz­sziről jövő pénzéhes és tisztes­séget nem ismerő kizsákmá­nyolók hoznak. Minden elemével - tárgyvá­lasztásával, a történet-megje­lenítés realizmusával - új­szerű, újat hozó film volt az Emberek a havason. Újszerű volt a képzőművészeti hatá­sokra törekvő operatőri munka is, amely káprázatos felvéte­lekkel mutatta meg a havasok lírai szépségét és pusztító vad­ságát egyaránt. A valós élet művészi feltárása természete­sen a színésztől is másfajta be­leélést igényelt. Hiteles, élet­szagú játékot. És a szívós fizi­kumú, szilaj, de lélekben se­bezhető favágó, a havasi hős megrázóan hiteles alakjával Görbe János egy életre lesö­pörte a színről a dallamosan csevelygő vagy pátosszal meg­szólalószínészeket. „Az Embe­rek a havason volt a nagy pil­lér, amelyre a mi generációnk teljesítményíve ráépülhetett" ­vallotta Ranódy László, Szőts István rendezőtársa. Ajánlom a filmet fiataloknak - hiszen az idősebbek bizonyá­ra ismerik -, elsősorban azok­nak a diákoknak, akik ér­deklődnek a filmtörténet, illet­ve a filmesztétika iránt. Akik szívesen végigkövetnék a ma­gyar művészfilm születését. Kockáról kockára. (taliósi) HÉZAGPÓTLÓ SEGEDKONYV „Rege, rege rejszom..." Barsi Ernő: Népi hagyományaink iskolai és amatőr színpadon A tavalyi Duna Menti Tavasz egyik nagy sikert arató iskolai gyermekszínpada volt a szepsi alapiskolásoké, amely Bodo­nyi András rendezésében bód­vavölgyi folklórhagyományok­ból merített. Ez a dramatizált kompozíció sok kételkedőt meggyőzött arról, hogy a gyer­mekjátékok, a népszokások, a népélet valamikori történései, a népzene és a néptánc olyan színpadi formákat, tartalma­kat teljesíthetnek ki, amelyek alkalmazhatók a modern drá­mapedagógiai törekvésekben is. Sőt, mi több, a színpad, a pódiumjáték műfaji törvény­szerűségeibe is beilleszt­hetőek. Legtöbbször azonban a NÉPI HAGYOMÁNYAINK ISKOLAI ÉS AMATÖR SZÍNPADON megfelelő szövegek, dalok, szokások keresésekora hatal­mas mennyiségű felgyújtott, tudományosan is feldolgozott, könyvekben is megjelentetett anyag sok pedagógust elri­aszt. Ennek a sokszor befeje­zetlenül maradó előkészületi és dramatizálási fázisnak a si­keres kiteljesedéséhez nyújt­hat ezentúl segítséget Barsi Ernő győri zene- és néprajztu­dós Népi hagyományaink isko­lai és amatőr színpadokon című terjedelmes gyűjtemé­nye. A szerző, aki nyugalma­zott főiskolai tanár is, a jeles napok népszokásait társította közel négyszáz oldalas köteté­ben a gyermekjátékokhoz, a közös munkaalkalmakat meg­szépítő és az emberi életutat kísérő szokásokhoz. Megtalál­ható ebben a gyűjteményben a népnyelv humora, a gyerme­ki halandzsa, de a drámai telí­tettségű vagy lírai emelkedett­ségű dialógusok sora is. Vala­mennyi szerkesztett játék pél­da arra, hogy a népdal, a nép­zene szervesíthető a drámajá­tékkal, a modern drámapeda­gógia eszközeivel. Igaz, erre nincs utalás a könyvben, s fennáll a veszélye annak, hogy a Barsi Ernő dra­matizálta pódiumjátékokat betűhíven lemásolják. Meg­győződésemmel ellenkezne, ha nem hívnám fel a kötet ol­vasóinak, használóinak figyel­mét a következőkre: Egyetlen esetben sem végleges és érinthetetlen formai és tartalmi egységről van szó. A terjedelmes kötet gazdag szellemi anyag birto­kába juttatja olvasóját, ami egyben a variációk, a gyere­kek adottságaihoz igazított kanavászok elkészítéséhez nyújt nagy segítséget. Való­jában betűhíven ezek az összeállítások el sem játsz­hatók, mivel a pedagógus kénytelen lenne valamilyen formában a csoportját igazí­tani a szövegek szereplőinek számához, a dalok nehézsé­gi fokához, a megszemélye­sített figurák sajátosságai­hoz. Holott a cél éppen meg­fordított: olyan szerkesztett játékot készíteni, amelyben minden játszani akaró gye­reknek jut szerep, amivel el­indulhat a lelki kiteljesedés felé. Sok közünk van ehhez a gyűjteményes kötethez. Csal­lóköz, Mátyusföld, Zoborvidék, Gömör, Borsod, Zemplén, Szi­getköz, Rábaköz és Erdély néphagyományainak gazdag­sága képezi értékét. Ha több összállításon érződik is a mo­dern drámapedagógiai gyakor­lattól eltérő szemlélet, a tema­tikusán vagy egy-egy határo­zott dramaturgiai ötlet köré csoportosított gazdag anyag pótolhatatlan segédeszközzé avatja Barsi Ernő kötetét. Nemcsak a Duna Menti Ta­vasz gyermekszínjátszóit áldo­zatos munkával oktató és ne­velő pedagógusokat, de az anyanyelvi tudat fejlesztésére gondot fordító tanítói közössé­geket is jól szolgálhatja. Szlo­vákiában elsősorban a Cse­madok Dunaszerdahelyi Terü­leti Választmányának és Alap­szervezetének könyvesboltjá­ban kapható. (Hazánk Könyv­kiadó Kft., Győr 1995) DUSZA ISTVÁN PÜSKI SÁNDOR NYOLCVANOT EVERE A magyar szellem kiadója 1911. február 4-én született Püski Sándor, akit az általa 1939-ben alapított Magyar Élet Könyvkiadóban végzett iro­dalomszervezői munkája nyomán, majd emigrációja után a hetvenes években a New York-i Püski-Corvin Magyar Köny­vesház alapítójaként és tulajdonosaként a magyar iroda­lom legnagyobb kiadói között tartanak számon. A hatvanas évek végén, majd­nem hatvanévesen nem akármi­lyen feladatot vállalt Püski Sán­dor, a népi írók és értelmiségiek mozgalmának harmincas-negy­venes évekbeli segítője, részese és kiadója. Az akkor is sokak ál­tal ismert és elismert irodalom­szervező, de a könyvszakmából eltávolított ember, idősödő fejjel vágott neki a nagyvilágnak. Töret­len vállalkozói kedvvel, az iroda­lom iránti szeretettel megáldva a magyar emigrációnak New York­ban teremtett könyvkiadót, ami az évek múltával szellemi műhellyé lett. Sok kivándorolt kárpát-medencei magyar értelmi­ségi számára volt világítótorony a New York-i Püski Könyvesház. Nemcsak a nyugati magyar iro­dalmat gyűjtötte kiadói fókuszá­ba, hanem sok olyan szépirodal­mi alkotásnak, történeti munká­nak is ringatta bölcsőjét, ame­lyek Magyarországon, Romániá­ban és Csehszlovákiában nem jelenhettek volna meg. Évekig nem jöhetett haza, s amikor Magyarország szabad, független és demokratikus állam lett, hazatelepült, s kulturális családi vállalkozását Budapes­ten is megszervezte. S mi több, nálunk Szepsiben is nyitott egy könyvesházat, megküzdve a fej­letlen piacgazdasággal, a romló életszínvonal következtében csökkenő olvasói érdeklődéssel. „Rengeteg a feladat, amit vál­laltunk, de elvégezzük" mondta három évvel ezelőtt Kassán a Fábry Napokon, amikor egyebek között Duray Miklós Kutyaszorító­jának teljes kiadását bejelentet­te. Tette ezt azzal a tudattal, hogy az első rész első kiadásából alig jutott el Szlovákiába. Az általa ki­adott könyvek szerzői közül Cso­óri Sándorral és Kocsis Istvánnal személyesen is találkozhattunk a Pozsonyi Magyar Kulturális Köz­pont rendezte író-olvasó találko­zókon. Magára valamit is adó könyvkereskedő kötelesség­szerűen tart Püski-könyveket boltjában, hiszen a magyar nem­zeti szellemnek olyan alkotásait kínálhatja vásárlóinak, melyek nélkül álmodni sem lehet sokol­dalúan művelt magyarságról. (d-n) Képkiállítás Gútán Gútán, a városi művelődési házban a közelmúltban Fekete Zoltán, Kocsis Ernő és Kopócs Tibor munkáiból nyílt kiállítás, mely a gútai művelődési ház, a Schola Privata magánszakmun­kásképző-iskola és a helyi Cse­madok támogatásával jött létre. A kamaratárlatot, melyet Héder­váry Márta rendezett, Czibulka Elemér, a művelődési ház igaz­gatója nyitotta meg. Fekete Zoltán a hagyomá­nyos festészeti stílust követve olajcsendéletekkel mutatko­zott be. Kocsis Ernőtől akril, va­lamint pasztellmunkák kerül­tek a falra. Újként hatottak Ko­pócs Tibor tűzzománcai. Kopócs Tibor elmondta, hogy a minitárlatot követően a műal­kotások kalapács alá kerülnek. A befolyt összegből egyrészt a város művészeti életét szeret­nék élénkíteni, másrészt a rá­szorultak és a gyermekotthon lakóinak a megsegítésére for­dítják. CSIBA GÉZA Kopócs Tibor: Napfürdőző (tűzzománc)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom