Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-15 / 38. szám, csütörtök

\J] ÚJ szó OLVASÓINK OLDALA 1996. február 376. Tisztelt szerkesztőség! Maradandó művészi élményben volt részük a nagykéri Apáti utcai óvodásoknak, akik január 29-én délelőtt Érsekújvárban megnézték a Grimm testvérek egyik legszebb mesejátékát, a Csipkerózsikát, amalyet a budapesti vendégművészek adtak elő. A gyerekek nagy izgalommal várták az előadás napját. Mivel Nagykér kissé távol esik Érsekújvártól, az utazást autóbusszal oldottuk meg, amit a polgármester közbenjárásával a községi hivatal biztosított számunkra. A szülők nagy lelkesedéssel fogadták és örömmel fedezték a színházlátogatással járó kiadásokat abban a tudatban,' hogy egy ilyen színvonalas előadás megtekintésére nincs mindig lehetőség. Az élmény a gyerekek számára felejthetetlen marad. Az előadás mély érzelmi hatást váltott ki a gyermekekben. A mese, mint tudjuk, élmény a kisgyerek számára. Az élmény érzéki benyomásoktól támad és érzelmi állapotokat hoz létre. A mese jelentős helyet kap az óvodás gyerek életében. Hatással van személyiségének formálására, esztétikai értékek iránti fogékonyságának fejlesztésére. Bárcsak lehetőségünk volna minél több ehhez hasonló színvonalas mesejáték megtekintésére. MALI KATALIN Nagykér Február 3-án Nánán a falu nyugdíjasai a csúszós út ellenére is útnak indultak a helyi kultúrházba, a vidám farsangnyitóra. A községi hivatal, Drubits László polgármester, valamint a képviselők kellemes meglepetésben részesítették a falu nyugdíjasait. A helyi óvodások, iskolások műsorát a Rocy Ritmus tánckar, és Erős Károly humorista kacagtató műsora színesítette. A párkányi nyugdíjas klub Júlia énekcsoportja népdalokat adott elő. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Az olvasói leveleket, mondanivalójuktiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg, A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket Anyaország nélkül, ám anyanyelven Napilapunk többek között tavaly arról is tájékoztatta olvasóit, hogy Hollandiában 600 ezer ember beszéli a „fríz" nyelvet, s ma már ez a nyelv is hivatalos lett Németalföldön. Fríz tartomány polgárai csaknem két éve jogosultak arra, hogy a hivatalokban is használják anyanyelvüket. Az ottani hatalom egyáltalán nincs kétségbe esve amiatt, hogy az országban több hivatalos nyelv is van, s azon se fáj a feje, hogy ez a valóság esetleg negatívan hatna az „államnyelvre". Azt vallják ahány nyelvet bír az ember, annyiszor számít embernek. Érdekes, hogy a frízeknek - mint sok etnikumnak a világon - nincsen anyaországuk, ám anyanyelvüket az országban mindenütt félelem nélkül és jogosan használhatják. Senki senkinek se mondja soha, hogy Hollandiában - hollandul! Finnországban a 6 százaléknyi svédek úgy élnek mint az anyaországban, pedig csak 300 ezren vannak. Viszont a svéd nyelv is hivatalos Finnországban. Sőt, az állami alkalmazottak, akik olyan helyen ténykednek, ahol használni kell a svéd nyelvet - kötelesek megtanulni a svéd nyelvet. Hát nem homlokegyenest ellenkezik ez a honi szlovák politikusok elképzeléseivel? Dél-Tirolról már sokat hallottunk, akiket az ottani helyzet érdekel, az ellátogat oda, hogy első kézből nyerjen tapasztalatokat. Képviselők, újságírók tanulmányozzák a kisebbségek ottani helyeztét. Napokkal ezelőtt olvastam a lapban, hogy bizonyos helyeken háromnyelvű feliratok vannak: olasz, német és ladin. Apropó - ladin, sohase hallottunk róluk, nincsen nekik anyaországuk, viszont van joguk anyanyelvük használatára. Sőt, a számuk is növekedik, nemzetiségüket „már" nem kell megtagadniuk, mint mondjuk... valahol. Ha ez nálunk is így lehetne, következmények és előítéletek nélkül, a magyarok száma legalább a duplája lenne - papíron is. E területen nincsen alternatív oktatás, a szülők döntik el a gyerekek milyen iskolába járjanak németbe, olaszba. Olvasom, hogy a többség a németet válassza Olaszországban, bár igyekesznek megtanulni az olasz nyelvet is, kényszer és állami beavatkozás nélkül, saját érdekükben. S az alig több mint négy százaléknyi ladin nép helyzete? Ahol ők laknak, ott minden közalkalmazott köteles középfokú olasz és német vizsgát tenni, s aki megtanul ladinul, az 11 százalékos nyelvpótlékot kap a bérhez. Nálunk ez azt jelenthetné, hogy mondjuk, aki országunk déli részén van közalkalmazotti viszonyban, a szlovákból és magyarból középfokú vizsgáttenne - igen, szlovákból is, hiszen sok szlovák nem műveli irodalmi szinten a szlovák nyelvet. S ehhez, ha még mondjuk Mecenzéfen megtanulná a német, Homonnán a ruszin, Árvában a lengyel, s ahol romák is laknak, ott a roma nyelvet, akkor bérükhöz minden nyelvért még 11 százalékos nyelvpótlékot kapnának. Mert ugye, világon mindenütt rajtunk kívül - minél több nyelvet bírunk, annyiszor vagyunk emberek. Apropó, nyelvpótlék! Csaknem fél évszázaddal ezelőtt nálunk, aki az államigazgatás szerveiben dolgozott és beosztása folytán szükséges volt használni mondjuk a magyar nyelvet is, szintén kapott nyelvpótlékot. Eléggé jelképes volt ez - 40 korona havonta, de elvben azt garantálta, hogy a magyarajkú lakosokkal a hivatalok alkalmazottai magyarul - anyanyelvükön - beszéljenek. Én évekig a kassai anyakönyvi hivatalnál dolgoztam mint anyakönyvvezető, s ezt a 40 koronát havonta, mint a fizetés szerves részét rendszeresen kaptam. Vagy régen volt, s talán igaz se volt? IVÁN SÁNDOR Kassa Remény Palikának Szokatlan dolog, hogy az Uj Szó hasábjain ez a téma jelenjen meg, viszont szokatlan az eset is, mely írásra kényszerít. Szokatlan nem az, hogy halálos betegségbe esik egy fiatalember és meghal, ez ma is naponta megtörténik. A szokatlan az, hogy akad valaki, aki tud segíteni, és ezt meg is teszi. Jókán a fiacskája felett remeg egy édesanya szíve, reménykedik és vár: akad-e olyan valaki, aki segít? Lukács evangéliumából tudhatjuk meg, hogy Jézus „másnap egy Nain nevű városba ment". Mit jelent az, hogy „másnap"? Fontos tudnunk, hogy előző nap még Kapernaumban volt, és egy pogány századosnak a halálosan beteg rabszolgáját gyógyította meg. Ha Jézus nem lett volna ott, meghal az ember. De ő épp ott volt, ahol szükség volt rá. Ez a Kapernaum kb. 20 kilométerre van Naintól. Vagyis nagyon igyekeznie kellett, hogy másnap gyalogszerrel ott legyen. És Jézus másnap ott is volt. Miért volt ez a sietség? Mert Jézus tudta, hogy Nainban van egy fájó szív, amely őt várja. Egy özvegy édesanya szíve volt az, amely egyetlen fia elvesztése felett kesergett. Pedig eddig abban a hitben élt, hogy eljön az, aki meggyógyítja a betegeket és feltámasztja a halottakat, aki majd az ő kisfiát megmenti. Most azonban mindennek vége. A fiú halott, már épp a temetőbe viszik. Ezért kellett Jézusnak már „másnap" Nainba jönnie. Épp jókor érkezett. Jézus mindig jókor érkezik. Jézus sohasem késik el. Amikor a városkapuhoz közeledett, temetési menet jött vele szembe. Halottat vittek ki a temetőbe. Az özvegy egyetlen fiát. Ott ment az édesanya a koporsó után. Lefátyolozott orcával, sírva. Nem látott semmit maga körül, nem érdekelte többé semmi. Életének egyetlen reménye, értelme odalett. Nem látta Jézust, nem is kérhette semmire. De Jézus látta őt. Látta abban a rettenetes állapotában. És nem volt szükséges, hogy kérje őt. Minden fájdalom, minden bánat egy néma könyörgés Jézus felé. Jézus azért jött, mert eleve könyörülettel volt teljes. Jézus látta őt, és megsajnálta, olyan mélységes szánalommal, amely önmagát kész feláldozni, hogy segítsen. Es akkor megszólalt Jézus. Nem mondott sokat. A megindult szív nem képes sok szóra. Torkát szorongatja a sírás. Csak egy szót mond: „Ne sírj!". Lehet egy édesanyának a fia koporsója mellett azt mondani: Ne sírj! Talán maradt neki még valami más, mint a sírás? Ezt csak Jézus mondhatja. De ha ő mondja, akkor ott történik valami. Megáll a menet, és Jézus megérinti a halottas hordágyat. Ez az a pillanat, amely miatt Jézus jött. És ismét megszólal: „Ifjú, kelj fel!" És akkor a halott kinyitja a szemét, felül, megszólal, és Jézus az anyjához vezeti őt. Jézus idejében érkezett. Azóta is hány édesanya kísérte ki így gyermekét. Nem volt, aki megmentette volna őket. Naponta viszik a halottakat a temető, az enyészet felé. Fiatalok millióit így viszi a szenvedély, a bűn, a téveszme a romlás felé. Elveszettek végtelen menete. Nincs aki megállíthatná. Egyedül csak Jézus. Neki van hatalma rá. Ő így szeret, ilyen hatalmasan. És Jézus nem késik. Időben megérkezik. Jön a segítség Csémy Palikának is. Még lehet segíteni. Az édesanya kész, hogy saját testének részeit odaadja, csak éljen a kisfia. De a műtét költségei csak szerető szívek adományaiból gyűlhetnek össze. Jézus szólít minket is: Kelj fel, és segíts! Most még lehet, bár az idő rövidül. Ne késlekedjünk! Egy élet függ a döntésünktől. Ezt értette meg a lelkipásztor, amikor az Új Szóban megjelent tudósítást és a „Nádej Palkovi" alapítvány kérését olvasta. Ezt értették meg azok a gyülekezetek, amelyekben elhangzott ez a felszólítás, és megnyílt a szívük, hogy segítsenek. Áldott legyen az a Szent és Jó Mentő Akarat, amely ebben is megnyilvánul! KOSTSÁNSZKY DÁNIEL református lelkipásztor, Beszter Mese a „szoci" lapátról A minap a zimankó elől az egyik helybéli nappali bárba menekültem egy kis szíverősítőre. A teremben nem voltak sokan, ám annál nagyobb hanggal voltak az ott-tartózkodók. Eleinte nem is értettem a dolgot, mert minduntalan a „lapát" szót emlegették. További hallgatózás után kezdett derengeni valami. Annál is inkább, mert a megszokottnál több munkaruhás férfi tartózkodott ott, és szintén „lélekmelegítőt" szürcsöltek. Összeszokott falkaként támadták a velük szembeszegülő nyugdíjast. - Most már ne panaszkodjatok, hogy „demokrácia" van, ezt Ti akartátok. Azelőtt a „szociban" 45 ezer koronáért támasztottátok a lapátot, ma viszont havi 2 ezerért ugyanezzel a lapáttal még dolgoznotok is kell. Arról nem is beszélve, tiogy azóta az élelmiszerárak legalább a háromszorosára emelkedtek. Jusson eszetekbe, hogy az átkos „szociban" ilyen időben, amikor az ember még a kutyáját is sajnálja kiengedni az udvarba, a munkahelyen lévő bódéban húztátok meg magatokat a forró rumos teát szürcsölve. Ma meg kénytelenek vagyunk kint dolgozni, hogy az a kevés pénzetek is biztosítva legyen - mondta az egyik. - Ebben igaza van - mondja a másik munkás. - De ki gondolta volna 89-ben, hogy ez vár ránk? Igaza van, akkor is megkaptuk a magunk jussát, ha csak támasztottuk a lapátot, de nem koptattuk. Ma pedig, akárhogy is igyekszünk, a feletteseinknek akkor sem ejég. Mindig többet és többet követelnek, annak ellenére, hogy a boríték egyre vékonyabb.- Na látjátok, végre, hogy beismeritek, a „szoci" lapát jobb volt, mint a mostani. Mert azt még koptatni sem kellett ahhoz, hogy a napi betevőtök biztosítva legyen, a napi dáridókról nem is beszélve. Ma engedjétek ezt meg magatoknak, nemhogy a ti állatok kopik fel, hanem a család is koplalni fog - helyeselt a nyugdíjas. - Ez igaz bácsi, de mi azt gondoltuk, hogy ezek után demokratikus módon élhetünk majd, tehát a munkánkért becsületes bért is kapunk. Nem gondoltunk arra, hogy a régi vérszívók átmentik magukat, és dupla étvággyal orozzák el a nekünk járó jövedelmet. Mert igaz az is, hogy minden félelem nélkül járhatunk templomba, de korgó gyomorral még az imádság sem megy. - No végre, hogy beismeritek az igazam - nézett körül diadalittasan a nyugdíjas. - Az örömmámorban nem gondoltatok arra, hogy a vérszívók mindig, minden körülmények között megtalálják a magukét. NAGY ANDRÁS Szímő Újabb keresztre feszítés? Január 30-án a televízióban az érseket felelősségre vonták egy szerpap prédikációja miatt, amin felháborodott az SZNP funkcionáriusa. De miféle államellenes bűntényt követett el a papjelölt? Hiszen a sajtó, a polgárok is elítélik az ifjabb Kováč lezáratlan ügyét, a túl nagy vagyonokat, az általános elszegényedést, stb. Egy diakónusoknak nem lehet véleménye? Muszáj, hogy dicsőítse a privatizáció sürgős szaltó mortáléját? Hiszen ő is szavazójoggal felruházott polgár, akinek alkotmányosan biztosított joga van az állásfoglaláshoz, szólásszabadsághoz. Nincs arra ítélve az egyházjogi kódexszel, hogy csupán teológiai érvekkel és dogmákkal foglalkozzék. Szerintem a „vétkes" diakónus csak Jézus és a hajdani nagy prédikátorok példáját követte, akik bírálták az erőszakot, a fényűzést, az élet el piacosodását, a konzum őrültségeit, a profithajszolást. A papjelölt nem szólított fel senkit bojkottra, nem bujtatott fel senkit tettlegességre. Az abszurditás ellen szólalt fel, a szociális igazságért és azokért, akik szenvednek és csalódtak. Talán nem igaz, hogy rrra a politikai darwinizmus járja, hogy a piacgazdálkodás kiselejtezi az ügyetlenebbet, a becsületesebbet, hogy nem demokrácia, hanem féktelen timokrácia (a vagyon uralma) van? Hogy az új etikai értékek inkább sátáni mércékhez hasonlatosak? Ha Jézus ma élne és. megkritizálná a köpönyegforgatókat, karrieristákat, a nagy vagyonok szerzésének módját, felforgatóként vádolnák. Megkívánnák, hogy az euangelium helyett Nietzsche-féle dysangeliumot hirdessen. Jézus újra megkapná Júdás patkócskáját annak jeléül, hogy legyőzték, hogy a sarkalatos elve, az emberbaráti szeretet csak steril, követhetetlen, elavult téveszme. Politikai eretnekség, lázítás! Jézust ma újra keresztre feszítenék! A Rossz túlméretezetten csak jót tételez fel magáról, dölyfössé válik. Isteníti az okosságát és lassan hiszi is, hogy történelmi elhivatottsága van, amitől nincs messze a saját csoportjának vagy fajának kiváltságossága vagy politikai narcizmusának ténye. Szinte elviselhetetlen, hogy napról napra meghurcolnak valakit, pedig nem bölcs politikai mártírokat gyártani. Eszembe jut a mondás: Semen est sanguis Christianorum. LEHOCKYTERÉZ Pozsony Vadászati egyszeregy A jegyzőkönyvet felvevő rendőr talán már el is felejtette a legújabb vadásztragédiát. A nyomokat eltakarta a hó. Olvasom az újsághírt, amely ismét vadásztragédiáról számol be, ezúttal KeletSzlovákiából. Újabb halott... Természeti kincseink gazdagsága "közé tartozik a hazánk területén élő hasznos vadállomány is. Ez a tény lehetővé teszi, hogy a természet és a vadászat kedvelői megérdemelt pihenőjüket sokoldalú szórakozást biztosító vadászattal töltsék el. A vadászat mégsem tartozik a köznapi szórakozások közé. A versenyszerű sportlövészethez is csak annyiban hasonlítható, hogy az egyiknél és a másiknál is a fegyver a szórakozás, a sport eszköze. A fegyver azonban nem játékszer - különösen nem a vadászlőfegyver - mert vadászat közben a fegyverből csak meghatározott feltételek mellett szabad lőni. Többen sajnos mit sem törődnek ezen szabállyal. A vadászati előírások semmibe vételével, a vadászlőfegyver használatára vonatkozó szabályokat megszegve, vadászat közben kellő megfontoltság nélkül használják a fegyvert. Az emberéletet követelő és életveszélyes sérüléseket okozó vadászbaleseteknek szubjektív és objektív okai vannak. A szubjektív okokat abban látjuk, hogy a vadászlőfegyver használatára és a vadászatra vonatkozó szabályokat több vadász nem, vagy csak hiányosan ismeri. Az okok között szólni kell a túlfűtött vadászszenvedélyről és a „vadászlázról" is, amikor a vadász, már nem ura akaratának, képtelen a lövés következményeit mérlegelni. Elhiteti magával, hogy amit lát, az csak az elejteni szándékozott vad lehet. A halálos balesetek többségénél kimutatható a fékezhetetlen zsákmányolási vágy, a „kiéhezettséggel" járó pszichés állapot, valamint az érzékelési tévedés is. Amint a fentiekből kitűnik, a biztonságos és kulturált vadászat fogalma nem választható el a napjainkban oly sokszor emlegetett - sajnos - gyakran hiányolt vadászetikától. Ugyanis aki fegyvertfoga kezébe, annakegy pillanatra sem szabad megfeledkeznie arról, hogy a vadászfegyver használata, a vadászat gyakorlása mélyreható erkölcsi, anyagi és bűnvádi felelősséggel is jár. Aki ez ellen vét, az előbb-utóbb valamilyen formában kénytelen viselni a velejáró következményeket: a törvény szigorát, a társadalom bírálatát és - saját lelkiismeretének késői visszhangját. A védekezéskor nem számít enyhítő körülménynek a tájékozatlanságra, a tévedésre és az ellenőrzés lazaságára való hivatkozás. A vadászoknak azonban - a tiszteletre méltó kivételektől eltekintve gyakran túlzott az önbizalmuk; a nimródok olykor indokolatlanul önérzetesek és személyes sértésnek is tartják, ha valaki figyelmezteti őket. Pedig a jóakaratú figyelmeztetést inkább meg kellene köszönni... CSIBA LÁSZLÓ Rovinka Legális tolvajlás Ma már törvény biztosítja a környezetvédelemet - egészségünk érdekében. Mintegy két éve kötelező a gépkocsik technikai ellenőrzése (150 koronáért 3 évre), illetve 1995. október l-jétől az emisszió vizsgálatot igazoló zöld kártya és a rendszámtáblára ragasztottjelzés viselése. Nos, ez ellen senkinek semmi kifogása nem lehet, mint ahogy nekem sincs. A betegségem és a körülmények úgy hozták, hogy az Új Szó 1995. szeptember 20-i számából tudtam meg ez utóbbi törvényerejű rendelet érvényességének kezdetét. Még aznap érdeklődtem a szomszédomtól a dolgok mikéntje felől. Az előre bejelentkezést fölöslegesnek tartottam, mert a terminus letelte után tíz nappal úgy gondoltam, hogy már megszűnt a tolongás. Ami a tolongást illeti, messzemenően igazam volt... Október 10-én megjelentem egy olyan szervízben, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Az ugyancsak tágas udvaron 3-4 személykocsi parkolt, valószínűleg javításra várva, mivel valamennyin ott díszelgett a zöld köröcske. Egyébként sehol egy lélek... Az egész szervízben néma csend uralkodott: egyetlen csörrenés, kalapácsütés, fúrógép zümmögése, emberi hang, netán rádió vagy magnó nem 2avarta az idilli csendet. Ennek dacára nem fogadtak, így október 12-én 12 óra 55 perckor ismét a helyszínen voltam. Mihelyt begurultam a tesztelőcsarnokba, azonnal kiszálltam a kocsiból. A motor csendesen berregett, miközben a szerelő egy fej nélküli fúrógéphez hasonló szerkentyű csatlakozóit a gyújtásberendezéshez kapcsolta; 15-20 másodperc után lecsatolta a műszert, majd elkérte az „osvedčenie"-!, leült az íróasztalhoz és írt. Egy-másfél perc után a kipufogógázt tesztelte. Ez sem tartott egy percnél tovább. Újból asztalhoz ült, valamit írt és ezt követte a zöld köröcske kilyukasztása, majd a felragasztása. 13 óra 5 perckor kiállt a kocsival, engem pedig az irodába küldött. Mire én a mankóimmal (szó szerint értendő) az irodába érjem, a szerelő leadta a papírokat R. úrnak, aki hellyel kínált. Leültem, ő pedig helyet foglalt a matuzsálemkorú Underwood-féle írógép mellett, és nagy műgonddal elkezdett pötyögtetni, percenként kb. 8-10 leütéses sebességgel. A bizonylat, a zöld kártya kitöltése, beleértve a pénztárgép kezelését - csekély 20 percet vett igénybe. Végre T. úr kiszólt, hogy mindez kész és 292,50et fizetek. Úgy látszik, észrevette rajtam az enyhe meghökkenést, és mindjárt hozzátette: tudja, 120 korona a gyújtás és a karburátor beállítása. Haboztam, szóljak, ne szóljak? Mert azt kellett volna mondanom: ejnye, uram, a tesztelést végző szerelő egy ujjal sem nyúlt se az elosztóhoz, se a karburátorhoz! Végül is kifizettem az összeget. A mester úrnak nem szóltam semmit, azért közlöm most mindenkivel, mert bizonyos, hogy nem én voltam az első, sem az utolsó, akinek „legálisan" nem a zsebét metszették, csupán a pénztárcáját. SONKOLY TIBOR Szőgyén