Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-11 / 8. szám, csütörtök

8 | ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1996. január 11. Idősek egyeteme Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok idős ember adja fejét a tanulásra. . Októberben a Komenský Egyetem teljes ünnepi méltósággal, ugyanolyan pompával nyitotta meg a tanévet az ősz fejűeknek is, mint a rendes hallgatóknak. Különös jelentőségű volt azok számára, akik sok évvel ezelőtt Itt fejezték be tanulmányaikat de még meghatóbb és jó érzéseket váltott ki azok szívében, akik nem egyetemi végzettségűek, akik először élték át a rangos felavatást. Időskorban válhat álmuk valósággá, ha az egészségük jól szolgál és megengedi. Az ünnepi beszéd tartalmazta az elismerést, az előlegezett bizalmat hogy ezt a fajta tanulási lehetőséget vállalják. Ez a korosztály bizonyíték arra, hogy az ember azért van a földön, hogy azt a kis kiszabott időt a lehető legjobban próbálja megélni. S ha időskorban a test a lélek, a szellem együtt van, és jól működik, próbálkozik, merészkedik a racionális életmódot bizonyítani. Többen éppen a nyugdíjazással beállt tespedést hasznos munkával (tanulással) ellensúlyozzák. E réteg kispénzű tagjai az utazással járó költségeket sem sajnálják. Ugyan többnyire helybeliek vagy környékbeliek, de Szlovákia meszibb tájairól is beutaznak néhányan. Hogy a nemzetiségemet hányan képviselik, ezt nem tudhatom. Az Új Szóban megjelent felhívás, az ismertető szöveg csak nekünk szólt így akár magyarok is lehetnek a Harmadik Kor Egyetemének hallgatói között. Nyugdíjasok karácsonya Párkányban hagyományossá vált, hogy a város a magányosan élőket nem hagyja egyedül. A helyi nyugdíjasklub elnöke, Tamás János és a vezetőség minden egyes tagja azon fáradozik, hogy karácsony szentestéjén és szilveszterkor ne maradjanak egyedül, akik szeretik egymást. Karácsonyeste a klubban felállított fenyőfán kigyúltak a fények, és a kisebb megajándékozás sem maradt el. Szilveszterkor az ízletes vacsorát mókás hangulatú műsorok követték. Az évről évre megrendezett találkozók szorgoskodói mellett az állandó jó szívű szponzorok közétartozik Pál Marika üzletvezető, aki a friss gyümölccsel ajándékozza meg az idős polgárokat, valamint Melios üzlet, amely illatos pipereszerekkel kedveskedik. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket Újévi gyertyaláng Tudom, bizakodva illenék köszönteni a beköszönő 1996-os évet, ám valószínűleg sokunk számára ismét nehéz és gondokkal telített év következik. Mit várhatunk az előttünk álló évtől? A hatalom urai a növekvő elszegényedésről, munkanélküliségről, feltehetően a köztársaság védelméről, valamint az észak-déli irányú területi felosztásról szóló törvénytervezetek vitájával próbálják majd elterelni a közvélemény figyelmét. Sajnos, Trianon óta a térség kisebbségvédelmi kötelezettségeit és jogorvoslását a szerződésért (diktátumért) felelős országok alig vagy egyáltalán nem teljesítették. Ez a politika megfelel az uralmon lévő pártok hűbéresei számára, akik gyakran titkos privatizálással jogtalanul tesznek szert milliókra, miközben az egyre szegényedő tömegek számára már sokszor gondot jelent a napi betevő megszerzése is. A szlovák kormány az állam megalakulásának ünnepségeire 25 milliót különített el. Távol áll tőlem az ünneprontás, ám ha meggondoljuk, hogy a nemzetiségi kultúrára szánt éves juttatás - leszámítva a szlovák lapok ún. nemzetiségi (vajon ki olvassa?) mellékletére szánt összeget - sem sokkal nagyobb, akkor e lehangoló valóság már nagyon is elgondolkodtató. Sajnos, az önkormányzatok segítségére sem lehet számítani, hiszen számukra is kevesebb jut a költségvetésből, mint az előző évben. A fiatal Szlovákia még messze van a nyugati struktúráktól, ahol az önkormányzatok bevételeik 70-80 százalékát a központi adókból kapják. Ennyit a „nadštandartné" lehetőségekről. A számunkra megalázó nyelvtörvény január 1-től érvénybe lépett, no persze ez csakis az „államalkotók" belügye, az itt élő 11 százaléknyi őslakos „vendégmunkást" nem érinti, jogaikról állítólag 34 jogszabály, rendelet gondoskodik. Ez nem más, mint hazugságra épülő propaganda, hiszen e rendeletekből kevés foglalkozik konkrét nyelvi, ezen belül nemzetiségi jogokkal, tehát nagyon is szükségünk van hatékony és igazságos nemzetiségi nyelvtörvény elfogadására, de hogy azt ki fogja a szlovák parlamentben megszavazni? A nemzetiek valószínűleg a jövőben is találnak alkalmat és okot főbérlői pöffeszkedéssel vádolni bennünket, pedig lassan már albérlők sem lehetünk e hazában. Végre már ideje lenne megtalálni a kisebbségi érzés és a megalománia között a mindkét fél számára járható és elfogadható utat. Ehhez azonban kölcsönös jóakarat, egymás értékeinek és kultúrájának tiszteletben tartása szükséges, az „államalkotók" végre már abbahagyhatnák az elszakadásról szóló folytatásos esti mesét, vajon ki hiszi ezt el napjaink Szlovákiájában? Nekünk nincs szükségünk csillogó tűzijátékra január elsején, megteszi egy szál ablakba tett gyertya is, székely testvéreink január elsején este a Hargitán lármafát gyújtanak, tüzek égnek Vajdaságban, Kárpátalján és remélem, hogy a román pópák mesterkedései ellenére az anyanyelvüktől megfosztott csángóknál is! A láng legyen mementó Kórógyért és Szentlászlóért, csendes és békés tiltakozás a nyelvünk használatát tiltó rendelkezések ellen. A Kárpátok, bérceiről lezúduló, üvöltő jeges szélben mintha Európa hörögne, tájainkról ismét távolodni látszik, az igaz, de az újévi harangok zúgásából kihallik a féltés: Ember, magyar .... ne hagyd!!! SZABÓ SÁNDOR Királyrév Bevásárló turizmus Igazi őszi-téli nyirkos szombat reggelen indult autóbuszunk a Szalka-Letkés közötti átkelőhely felé, ahol a határ túloldalán irány a budapesti „kínai" piac. A benépesült autóbusz utasai fontolgatták, mit is fognak vásárolni, mások a környező tájat, a nagymarosi torzót lesik, vagy éppen a kezük ügyébe kerülő Új Szót lapozgatják. Budapesten a célhoz érve lassítunk, letérünk balra, jobbra egy park, lassú menet közben kinyílik az autóbusz ajtaja, felugrik egy férfi, és tört magyarsággal kínálja a forintot, márka, dollár, korona, és mondja rögtön a napi „árfolyamot" is. Nehezen, de leparkolunk a Népliget egyik utcájában. Jó sokat mentünk „vissza", amíg a kőbányai piacteret elértük, s lám, gyaloglás közben a már leparkolt autóbuszok rendszámaira pillantva az ember szinte felkiált: hát ez nem igaz, mintha odahaza valamelyik város parkolójában lennénk, csupa ismerős rendszámok: PX, PD, TO, LV, TT, GA, NZ, DS, KN, BY! Ahogy a piacra mentünk, annál több „idegen" szó üti meg a fülünket, minden második szó szlovák. Betódulunk a piacra, tolongás, nézelődés, alkudozás, vásárlás, babiloni nyelvzavar, ami senkit sem zavar. Az árukészlet igen nagy, minőség?... jótállás?... egyszóval nagy a kavalkád. A tőlünk keletebbről érkezett árusok kínálják portékáikat, mobiltelefonokon beszélik meg pillanatnyi problémájukat, árurendeléseiket, a kulisok a tömeget riogatják kiabálásaikkal: „vigyázz, kocsi!" A pénztárcák ürültek, a kínált és választott áruk gazdáikra találtak, az idő is elrohant. Mindenki fogta a motyóját, és ki elégedetten, ki kevésbé, indult a leparkolt autóbuszhoz, és fáradtan várta a hazaindulást. Eljött annak is az ideje. Sötét volt már a hazafelé vezető úton, így bámészkodásra, a táj szemlélésére nem volt lehetőség, de alkalmas volt arra, hogy az ember elgondolkodjon: ha Szlovákia olyan tejben-mézben fürdő Kánaán, mit is kerestek ott a már igazán és teljesen szlovák vidékről jött emberek, akik válogattak, turkáltak és vásároltak a kirakott portékákból? Kérdeztek, és sok esetben választ is kaptak kérdéseikre, és kérésükre tört szlováksággal vagy magyarul még a vietnami is igyekezett válaszolni, mégpedig olyan nyelven, ahogy a vásárló megszólította. Tisztelt „nagynemzeti" politikus urak, le a rózsaszín szemüveggel, és legyen elég a porhintésből, az elvakításból a délvidéken történő feszültségszításból! Elég volt fél nap meggyőződni a nemzetállami politikusok szándékos gyűlöletszításáról és arról, hogy a népnek nem mondanak igazat! Ha az istenadta népre bízzák a nyelvtörvényt, a vegyeslakta területeken biztosan megoldódik a probléma, teljes lesz a békés együttélés, a gazdasági jólét. Önök talán nem ezt akarják? BALOGH LÁSZLÓ Kürt Belső szemlélődés karácsony apropóján Szeretet. Karácsony. Elcsépelt szavak, szinte már unjuk őket De vajon: meddig lesz tartalmuk e szavaknak? Igen, ma még megtaláljuk egymás szemében a lobogást - legalább így, ünnepkor, bár ebben is már egyre többen kételkedünk. Azért ha nyitott szemmel figyeljük egymást és a környezetünket észrevehetjük a szeretet pislákolását. Ahogy megtalálni egy mozdulatban, úQr megtalálhatjuk a hétköznapok gondjai közt elejtett mosolyban is, vagy szenteste, a karácsonyfa köré állva, a gyertyaláng és a karácsonyi ének bűvöletében. Legalább most karácsonykor töröljük le mi is egymás homlokáról a gondok mélyítette ráncokat, simítsuk le egymás arcáról szelíden a bánatot, az egyedüllétet. És a sértéseket is, amelyeket akarva-akaratlanul mi tapasztunk egymás arcára oly gyakran. Ne üres szavakkal - gyöngéd simogatással, öleléssel, őszintén. Szeretettel. Tanuljunk meg imádkozni! Hogy megtanuljunk nyitottak lenni egymás számára. Hiszen akit megérint az Ige, az képes túllépni önmagán - a másik felé. Az Ige olyan, mint a Vers. Varázslatos. Feltör egy végtelen mélységből - Isten világából, vagy a költő bensőjéből -, és kiszakadva ebből a teljességből egy új, a befogadó, az imádkozó teljességét építi tovább. Egymásból táplálkozunk - egymást építjük. Mitikus kapcsolat ez az emberek között - de az életet (mióta nem maga az Ember, hanem torzult eszmék és világszemléletek irányítják) egyre inkább „magunk ellen fordítjuk", mígnem ez a kapcsolatszövevény silány túlélési érdekkapcsolattá degradálódik. Szánalmas sors ez. Tanuljunk meg látni. Ne csak pár napra nyíljék ki szemünk egy vacak csillagszóró ámulatában, de próbáljunk meg éberek maradni továbbra is. Ha az ember kimegy a határba, és olyan messzire néz, amilyen messzire csak tud, elmosódó képet lát - a legmagasabb fák is homályos objektumokká változnak. De ha lenézünk a lábunk elé, a földre, akkor megláthatjuk a pipacsot, a körülötte repkedő bogarakat, odébb egy hangyaboly nyüzsgését. Tiszta kép. Pillanatkép - életkép. Élet - pillanat. Lehet, hogy ez csak játék a szavakkal, de akkor vajon miért van az, hogy azok az emberek, akik egész életüket távoli, homályos kép elérésére áldozzák, egyszer csak azon kapják magukat, hogy púp nőtt a hátukon, és még mindig nem tiszta az a várva-várt kép? Isten, akinek nevét nem is merem igazából kiejteni, mert félek, nem mondhatom ki elég „helyesen", értünk áldozta fel egyetlen fia életét? Cserébe miért? Templomokért a dicsőségére? Vakbuzgó imákért a dicsőségére? Vagy könyörgéseinkért? Talán inkább a megbékélésért, a megtérésért, a szeretetért. Ez nem prédikáció. Talán hiábavaló is volna. Mint annyi minden itt, körülöttünk. Engem csupán egyvalami késztetett az írásra: a szeretetéhség látványa. Az a kétségbeesett, tragikus szeretetéhség, amellyel állandóan szembesül az ember - ha kilép az utcára, elnéz egy öregembert, meghallgat egy 20. századi dalt, vagy éppen felnőtt gyerekét akarja megérteni. Figyeljünk egymásra, emberek! BARANYAI SZILVIA Zsigárd Mai mese Hol volt, hol nem volt FelsőCsallóközben egy kisváros, amely Zsigmond király uralkodása alatt lett királyi várossá. Ebben a városkában épült fel egy nyugati polgár szemét is gyönyörködtető látvány, egy építkezési vállalat Volt itt minden, amit egy szerény munkásember megkíván - munka, fizetés, egyszerűen megélhetés. De jött a demokrácia, és a munkásember kezdte mind rosszabbul érezni magát. A privatizációban reménykedve részvényt jegyeztetett munkahelyén, hogy munkája gyümölcséből talán neki is jusson valami. Az uralkodó elvtárs, sajnos, nem így gondolta. A munkákat saját kisvállalkozásán keresztül hozta, ezért az embereknek kezdetben csak szerény fizetés maradt. Mivel a haszon, sajnos, mindig más zsebében maradt, a sok teher alatt a jól menő vállalat a csőd szélére jutott. A munkásembernek még annyi ereje volt, hogy új uralkodó elvtársakat „választhatott" magának. Sajnos, ment minden tovább. A munkásember megelégelve helyzetét vándorbotot fogott, és elment más vidékre szerencsét próbálni. Később ha nem ment, már csoportokban küldték. A megmaradt százas csoport csak dolgozott, ha volt hol, kezdetben anyag nélkül, később fizetés nélkül. Majd jött a privatizáló iparos, a munkásember megmentője, hogy majd ő össze„kovács"olja a megélhetést. Hozta is magával a feleséget, a papát, az ügyvédjét és sokkhatásként a már korábban eltanácsolt uralkodó elvtársat is. Az összetartó iparoscsaládnak így sikerült össze„kovács"olnia sokmilliócskát (magának). Mivel a Főiparos felsőkon tanulta ezt a mesterséget, és úgy gondolta, nagyon jó munkát végzett, meg is szavazott, illetve szavaztatott magának a papával, a feleséggel, az ügyvéddel és a volt uralkodó elvtárssal szerény kis milliócskát a már egy hónapi fáradozása díjául. A munkás nem volt világjáró ember, és mire felfogta a történteket, már csak felmondása volt, és abban ígéret a háromhavi fizetésre és végkielégítésre. A munkásember július óta vár, de talán az idén nagyon korán beköszöntött a tél, mert fizetése befagyott. Munkásemberúnk hiába sír, panaszkodik, fenyeget a fizetés csak nem jön. Talán csőtörés van valahol? A pénz mindig elfolyik valahová, vagy talán szándékosan megfúrták a vezetéket?! A munkásember még csak vár meg vár - talán míg családjával éhen nem hal. V. cs. Somorja Édes anyanyelvünk szépsége Tudhatunk két, három vagy több nyelven, csak egy: az édes anyanyelvünk a miénk. Mert magyarul álmodunk, magyarul gondolkodunk, és magyarul szárnyal a képzeletünk. Kosztolányi Dezső írja: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom és írok, életem legnagyobb eseménye. Csak anyanyelvemen lehetek igazán én... itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok." Egy nyelv nagyságát és szépségét nem az határozza meg, hogy hányan beszélik. Inkább az, hogy a nyelvet beszélő mennyire tudja magát érthetően, tömören kifejezni. A görögöt, latint azért nevezzük klasszikus nyelvnek, mert ősidők óta annyira lecsiszolódtak, hogy akár minden segédszó nélkül tömören és pontosan kifejezik a gondolatot. Ennek alapján megérthető, hogy miért klasszikus a magyar nyelv, és miért nem az akár a sokmilliók által beszélt idegen nyelv. Bizonyítékul pl. kísérelje meg mindenki az általa ismert nyelvekre lefordítani ezt a mondatot. Hívtál, jöttem; küldesz, megyek. Aztán számolják össze, hogy hány szóval tudták e mondat értelmét kifejezni. Nincs még egy nyelv, amely oly megjelenítő erővel, olyan leheletfinom árnyalatokkal rendelkezne, mint a miénk! Akik a fáradságot vették maguknak, hogy megismerjék ezt a fölöslegesnek vélt, kis nép által beszélt nyelvet - szerelmesei lettek. Mi, vérbeli magyarok szeretjük? Használjuk? Büszkék vagyunk rá? A nyelvészek a nyelvek ősiségét kutatva azt tartják, hogy amelyik nyelvben a legtöbb az egytagú szó, az a legrégibb. Merthogy kezdetben az ember egy szótaggal fejezte ki a közelében levő dolgokat, fogalmakat. Ennek bizonyítékául íme Blaskovics Lajos verse: A gond Jött az est és bűnt szült a vágy Szállt a zord bú, hogy nőtt az árny. Nem járt ott más, tán a telt hold vagy még az sem, csak a vad gond. Az éj jött s már lenn járt a hold. Egy hang sírt fel, egy vad hang szólt: Mért űz a gond, vád miért is ér? Az éj nem szólt, de sírt a szél. Egy rém fut vagy fát tört a szél? Vak volt a völgy, rajt ült az éj „A szív úgy ver, a bűn úgy fáj" Zúg a gyors szél és zeng a táj... ZILIZI TIHAMÉR Pozsony A Capitalbrokers dealerei voltunk Ma már tudjuk, a vagyonjegyes privatizáció második hulláma szinte semmiben sem fog hasonlítani az elsőre. A szlovák honatyák „ne árusítsuk ki az országot, maradjon minden a miénk" alapon teljességgel átírták a privatizációs forgatókönyvet. Nos, nekünk, dealereknek éppen ezzel a „miénk" szócskával gyűlt meg a bajunk. A Capitalbrokersszal több mint 30 ezer - főként magyar nemzetiségű - polgár kötött szerződést tavaly annak reményében, hogy öt év alatt kisebb vagyonra tehet szert. Természetesen mi, közvetítők is megtaláltuk volna a számításainkat. Ehelyett mindeddig csupán kiábrándító hírekről szerezhettünk tudomást. Már az is kész csoda volt, hogy egyáltalán megtörtént a regisztráció, mivel az ide vonatkozó nyomtatványokról hiányzott a közjegyző kézjegye. Ézt a problémát „brókerék" a személyazonossági igazolványok villámgyors begyűjtésével próbálták orvosolni - sikertelenül. Végül a többséget kiértesítették, hogy van még 3 napjuk arra, hogy személyesen regisztráltassák be magukat. Azóta a Capitalbrokers trencséni irodáját fölszámolták, ennek ellenére a cég papíron továbbra is létezik. A céggel kötött szerződések érvénytelenek, hiszen ott egyértelműen vagyonjegyekről és vállalati részvényekről esik szó. A kölcsönbe adott ezer korona egyelőre senkinek sem hiányzik, pedig legalább 30 millió koronáról van szó. A Capitalbrokers emberei az utóbbi időben Family invest néven első hullámból származó részvények felvásárlására irányuló tevékenységet folytattak. Felmerül hát a kérdés, kinél vannak a szerződések és a vagyonjegykönyvek? Nekünk, dealereknek általában 10-20 ezer korona kiadásunk volt a 3 hónapos munka folyamán. Ez senkit nem érdekel, hiszen az általunk begyűjtött szerződéseket a brókerek csupán haszontalan limlomnak tekintik. Mi, dealerek szeretnénk, ha becsületünkkel senki se élne vissza, ezért ez úton is felszólítjuk az illetékeseket, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet, és az 1000 (vagy 700) korona fejében a vagyonjegykönyveket juttassák vissza a jogos tulajdonosoknak. Nehogy esetleg 5 évig hiába várjanak. A név és a cím a szerkesztőségben