Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-04 / 3. szám, csütörtök

[2j ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1996. január 28. Tisztelt szerkesztőség! Községünkben, Kamocsán a „legfiatalabb" szervezet a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesülete. Csupán ez év júliusában alakult öt taggal. Az első gyűlésünket szeptemberben tartottuk, amikor már huszonöt tagot számláltunk. Azóta százra emelkedett adaglétszám, és még további érdeklődők vannak. A lakosok érdeklődését az egyesület iránt az váltotta ki, hogy programjában felvállalta a nyugdíjasok szociális és egészségügyi problémái megoldásának elősegítését a helyi önkormányzattal közösen. Kedvezményes áron alapélelmiszerek biztosítását is megszervezi a tagok részére. Az első ilyen irányú szervezésünk jó visszhangot keltett, amikor a gútai malomból 800 kilogramm lisztet biztosítottunk az igénylőknek. A mai szűkös anyagi helyzetben, ami a nyugdíjasokat is érzékenyen érinti, jói jön a pár koronás spórolás is. Szeretnénk elérni, hogy az érdeklődők kedvezményesen elmehessenek üdülésre, valamint biztosítani részükre a nyugdíjasokat érintő törvényekről és előírásokról szóló szakélőadást ŐSZI IRMA Kamocsa Karácsony előtt Nyitrán jártam, minden üzletben javában folyt a nagy bevásárlás. A hömpölygő tömegben összefutottam egy Volt iskolatársnőmmel, aki csak úgy sorolta, hogy mit vett: 1000 koronás Lego játékot az egyik unokának, meg elektromos vonatot, kislány unokájának pedig karórát. Megkérdeztem tőle, vajon ismeri-e a kislány az órát, mire azt felelte, nem, de az osztályban már minden gyerek karórátvisel. Van tapasztalatom a kisgyerekekkel, tudom, addig öröm az ajándék, amíg megkapják. A gyerekek kezdetben a bőség zavarával küszködve kapkodnak egyik majd a másik játékhoz. Pár nap múlva már rá se hederítenek, megunják, és már egy másikjáték csábítja őket. RENDÁS MÁRIA Aha Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Széllovasok „következetessége Van egy nagyon közismert, a köznép által gyakran használt szlovák közmondás, melynek gyakorlati alkalmazásával lépten-nyomon találkozhatunk a mindennapi életben. A „Közelebb az ing, mint a kabát" (Bližšia košeľa, ako kabát) sok mindenre ad választ, ami számomra ugyan nem mindig érthető. Hogy konkrét legyek, két példát említenék. A parlament tizenegyedik ülésén a nyelvtörvény megszavazását, a tizenkettedik ülésen a magyar-szlovák alapszerződés ratifikálását terjesztette a kormány a parlament elé. Mindkét alkalommal kimutatták a szlovák ellenzéki pártok képviselői, hogy mennyire „lojálisak" a magyar koalícióval szemben. Azzal a magyar koalícióval szemben, amelyik egy emberként, taktikázás nélkül kiállt a köztársasági elnök védelmére éppúgy, mint a DU képviselőinek parlamentben maradásáért. A számunkra oly előnytelen nyelvtörvényt 108 képviselő szavazta meg. Aki ismeri a parlament összetételét, az könnyen kiszámíthatja, hány ellenzéki képviselő szavazott rá. Ez világosan bizonyítja, hogy a szlovák ellenzéki képviselők, habár sok mindenben egyetértenek a magyar koalícióval, és nagyon jól jön nekik ezek szavazata és támogatása, mihelyt a magyar kisebbség érdekeiről van szó, azonnal taktikázni kezdenek, és itt jön az a bizonyos Közelebb az ing... Vagy talán csak jó pontokat akartak elérni a kormánykoalíciós pártok főnökeinél? A magyar-szlovák alapszerződés ratifikálását megelőző vitában, melyet a magyar parlament már hónapokkal ezelőtt ratifikált, több kormánykoalíciós és ellenzéki képviselő szólalt fel. Többségüknek szálka volt a szemükben a szerződésben lefektetett Európa Tanács 1201-es kisebbségi jogokkal kapcsolatos ajánlása. Leglángolóbban talán Čarnogurský és Kukán ellenzéki képviselő urak ágáltak ellene. Pedig nekik igazán nem kellene félniük attól, hogy a magyar kisebbség területi igényekkel akarna élni, vagy el akarna szakadni Szlovákiától. Jó lenne, ha nem vonnák kétségbe józan ítélőképességünket. Mert ha állampolgári jogainkból vesztettünk is ugyan, de józan eszünket még nem vesztettük el. És meggyőződésem, hogy Horn úr és a magyar kormány is okosabb annál, hogy 600 ezer magyarral egymillió felvidéken élő szlovákot is örököljön és magára haragítsa egész Európát, sőt az egész világ közvéleményét. E logikával a parlament következő ülésén nyugodt lelkiismerettel megszavazhatják a szlovák parlament valamennyi szlovák képviselői a magyar-szlovák alapszerződés ratifikálását. Még ha az ing közelebb is van a kabátnál. TOMANOVICS ZOLTÁN Pozsony Esetem a parkolókártyával Egy hétfői napon délelőtt 9 és 10 óra között történt. Egyik kolléganőmmel együtt Szerdahelyre mentünk az útlevelünkért, mivel még volt időnk, bementünk a városba autóval és a színház mögötti nagy parkolóban le is parkoltunk. Akkor már láttuk, hogy két fekete csendőr az autók között jár és valamit ír. Kolléganőm készségesen odament hozzájuk, hogy parkolójegyet vegyen. Jött azon nyomban az autóhoz a rendőr. És rögtön kérdezte magyarul, hogy van-e parkolójegyem. Mondtam, hogy nincs, azon nyomban átváltott szlovákra. Első mondata mindjárt az volt, hogy Ste ochotný zaplatiť 200 korún? Először könyörögtünk neki, hogy ne büntessen meg, szegény munkanélküliek vagyunk, és hogy beülünk az autóba és azonnal megyünk tovább. De hajthatatlan volt. így hát kénytelenek voltunk kifizetni a 200 koronát. És el is jöttünk a parkolóból, ám az egész városban ilyen táblát találtunk, alig tudtunk leparkolni. Az igaz, hogy a tábla ki van mindenhol téve, hogy parkolókártya szükséges 7-től 17-ig. Csak azt hiányolom, hogy az nincs kitéve alá, hol lehet beszerezni. Nem tudom, jogosan járt-e el a fekete rendőr, holott nem is parkoltunk, csak beálltunk a parkolóba és kiálltunk. Szerintem először figyelmeztetnie kellett volna és fölvilágosítania, hogy hol lehet ilyen parkolókártyát beszerezni. Míg az útlevélosztályon várakoztunk, elmeséltük történetünket az ott állóknak. Ők is mondták, hogy már sokan megjárták ugyanúgy, mint mi. Mostanában direkt erre utaznak a feketék. Társainktól tudtuk meg, hogy bármelyik trafikban meg lehet venni a parkolójegyet, potom 5 koronáért. Azonnal vettem is egy pár darabot belőle. Csak valahogy nehezen tudok belenyugodni a történtekbe. NÉMETH MÁRIA Alistál Szünetre nincs idő Megállás nélkül zúgnak-búgnak a nehézgépek Szímő község utcáin. Bányásszák, rakják a földet, mélyülnek az árkok, amiben a szennyvízcsatornacsövet helyezik el. Szépül, rangosodik a környezet, már évtizede, hogy gáz- és vízvezeték birtokosai vagyunk, most pedig ráadásul a szennycsatorna építésével foglalkozik a község elöljárósága. Ha idegen látogató jár falunkban, ezt a kérdést teszi fel: E nehéz helyzetben honnét, miből veszik a pénzt a nagy beruházásokra? Még azt is hozzáteszik, sokkal nagyobb település, esetleg kisebb város sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a földmarkoló gépekkel folytatott építkezések több mint húsz év óta nem szünetelnek. A földműves szövetkezet is kilábalt a nagy műtétből. Hozzáteszik, Szímő község hallatlan modernizáláson ment és megy keresztül. Ezt valljuk mi: a leleményesség nem tűr pihenést, mint az idős ember, sosincs nyugton, mindig tesz-vesz. A képviselő-testület, mind a régi, mind a jelenlegi, állandóan fürkész, keresi az újat, a jövőt. Pedig az elmúlt 40 évben történt egy és más, ekkor a 700 körüli lakóház 90 százaléka újjáépült, valamennyi utca portalanítva lett, megszűntek a roskadozó sárviskók, a kocsi tengelyéig érő sártenger. A nyolcvanas években az államtól megígért 40 millió korona, ami csatornázásra volt szánva, nem évült el, az állam bácsi állta a szavát, igaz, az inflációt figyelmen kívül hagyta. Az említett összeg szolgálja a szennyvízcsatornázás építését. E Vág menti község eléggé szennyezett volt, de az épülő szeméttelep, a víztisztító állomás, egészségesebbé teszi az itt élő emberek életét. Községi hivatal kezdeményezésére megépült a vezetékes Duna TV, kiegészíti igényeinket a heti egyórás Falu TV. De azt nem mondhatjuk, hogy „itt van már a Kánaán", tennivalónk a jövőben is akad bőven. BÚKOR JÓZSEF Szímő Eletünk „karáčoňa" Hányan vagyunk? A november 16-i Uj Szóban olvastam Horn Gyula magyar miniszterelnök Vladimír Mečiarnak küldött november 9-i levelét, amelyben szó szerint azt írja, hogy „Szlovákiában ... közel 600 000 magyar is él". Szomorú, hogy magyar kormánykörökben még mindig gyenge lábon állnak a szlovák statisztikai számokkal, pedig tudvalevő, hogy az 1991. évi népszámlálás adatai szerint a szlovákiai magyar anyanyelvű lakosság összlétszáma 608 221, tehát 40 925 fővel több, mint a magyar nemzetiségűé. Szlovákiában az utóbbiak tagjai a nemzetiségi jogok hordozói. Kérem, ne vegyék rossz néven a következő megjegyzést: Magyarország miniszterelnökének azt is tudnia illene, hogy Szlovákiában nem közel, hanem több mint 600 ezer magyar személy él. A valóságban még ennél is kedvezőbb a magyarok lélekszáma. Egyébként a levél eléggé későn érkezett, s természetesen a hatása is kérdéses. Arra azonban biztosan jó, hogy „családi körben" továbbra is törvényesen lehessen használni a magyar nyelvet. Viszont ha a jövőben netán rosszabbodna a szlovákiai magyarság helyzete, akkor többé már levél sem szükséges, és a magyarok „közel" 600 ezres lélekszáma is fedni fogja a valóságot. Egyes szlovák politikusok ez idő szerint kéjelegve élvezik, hogy óriási többséggel fogadták el az államnyelv használatáról szóló törvényt, sorra bontanak pezsgőt, s nem hiába. Azt ugyanis ők is tudják, hogy ha a magyar nyelvet már csak családi körben fogják használni, akkor idővel kevesebb lesz a magyar, és csak évek kérdése, hogy befejeződjék az a folyamat, amit a szlovák soviniszták és magyargyűlölők a háború után elindítottak. Rosszul esik, hogy amikor a magyarság vészhelyzetbe került, a pesti kormány csak építgeti a baráti kapcsolatokat a szlovák kormánnyal. Sajnos, a Nyugattal sem alakul kedvezőbben a helyzet Félek, hogy ők is lassan-lassan megnyugszanak, csak ne keletkezzenek további etnikai konfliktusok Európa szívében. Arra gondoltam, néhány évtized múlva már nem leszünk a pesti kormány terhére, és a magyar miniszterelnök továbbra is bizonygathatja: szlovák kollégája talpig „szavatartó" politikus. ALMÁSSY ANDRÁS Pozsony Családias vendéglő Komáromban a Bástya lakótelepi Klapka-utcán azonnal az ember szemébe tűnik egy „mozgalmas" kiképzésű épület, mely rendkívül hatásosan bontja meg a körülötte magasodó lakótömbök zord egyhangúságát. Az épület eme kedvességét még fokozza a kerthelyiségben felállított napernyők piros-fehér színkontrasztja. Mert egy kisvendéglőről van szó, melyet a környék eredeti neve után „Singellőre" kereszteltek. E benyomástól vezérelve kíváncsiságom bevitt, és nem is csalódtam: kellemes hangulat fogadott odabent - vörösfenyőből készült asztalok, székek és padok, hasonlóképpen a sarokban elhelyezett korabeli hangulatot árasztó bárpult. Ildomos vagy sem, elsőként a szociális helyiségek felszereltségét és szokatlan tisztaságát szemlélhettem meg. - Július elsején nyitottunk és máris népszerű a Singellő - mondja Obonya Tibor, mikor helyet foglalunk. - Itt 40 férőhelyünk van, a teraszon 32, ez utóbbi fölé a jövő szezonra már tetőt emelünk. A Bástya lakótelepet nagyrészt fiatalok lakják, közülük sokan bejárnak hozzánk, s mi nagyon elégedettek vagyunk velük, és úgy érzem, ez a viszony kölcsönös. Ha a tévében egy komolyabb focimérkőzést közvetítenek, sokan a mi tévénk előtt nézik meg azt kellemes sörözgetés közepette. A „Singellő" családias hangulatához a berendezésén kívül hozzájárul a családias jellegű kiszolgálás. SZTRECSKÓ RUDOLF Komárom Véres karácsony A Szlovák Televízió 1 csatornáján nemrégiben Véres karácsony címen dokumentumfilmet közvetítettek. Felháborító gondolatok, rágs.mak, hazugságok hangzottak el benne. A keresztre feszített Krisztus mellett idős férfiak sírtak és a kakastollas csendőrök időszakát, a magyar nemzet brutalitását bizonygatták. Vajon kiben, milyen szerkesztőkben gyökerezik ennyi gyűlölet? A szeretet ünnepe előtt így megfertőzni a szlovák ifjúságot. Nagysurányból ered a gondolat, mert már a világ könyökén jön ki a magyar csendőrök által lelőtt (Kokosová) személy. De még vannak és élnek azok közül, akik látták és nem úgy tudják a történteket - ezek azok a szlovákok, akiket nem szólaltatnak meg. Azok a szlovákok azt is tudják, hogy nem kényszerítették őket magyar iskolába. Dolný Óhajon született férjem magyarok alatt is szlovák iskolába járt, de volt társa, aki magyarba, és aki a hatalommal szimpatizált (mint most a janicsárok). Az ilyenfajta kultúrpolitikára van pénz, van támogatás? HAJTMAN KORNÉLIA Nána 1995. dec. 19-én sok más újságolvasó ismerősömmel egyetemben kezembe jutott az „Eletünk" hetilap, melynek tüzetes - tisztán az olvasói kíváncsiság vezérelte végigolvasása után néhány elengedhetetlen és elfelejthetetlen gondolat jutott az eszembe a folyamatos émelygés mellett: 1. Nem is olyan túlságosan régen láttam a Magyar Televízióban egy riportot, melyben azokról a postai csomagküldő káeftékről volt szó, melyekkel a bóvlit hangzatos szavak ecsetelésével próbálják rásózni a T. Vevőre. Nos, ott elhangzott az is, hogy Svédországban ezen nemkívánatos küldemények ellen úgy védekeznek, hogy kiragasztanak egy feltűnő színű matricát a postaládára, melyen az áll, hogy tilos az ilyen reklámlapok bedobása. Aki mégis megszegi ezt a felszólítást, az keményen bírságolható. Izgatottan és türelmetlenül várom ennek a jogszabálynak szlovákiai elfogadását, addig meg szóban fogom figyelmeztetni az újságkézbesítőt, hogy legközelebb kíméljen meg bennünket az ilyen „életszagú" kiadványoktól. 2. Már Hofi Géza fénykorában is (Gyimesi meg Szőke urak talán még jobban emlékeznek erre az időszakra: kenyai vadászatok; reprezentációs, ún. író-olvasó találkozók stb.) az a vicc járta, hogy a magyar szocreál tudomány feltalálta az AIDS elleni szérumot. Állítólag az akkori népjóléti miniszter az egyik lakossági fórumon kijelentette, hogy mivel erősen klórozzák a harkányi gyógyvizet, az AIDS-fertőzés veszélye nem áll fenn, ugyanis a fertőtlenített vízben e vírus meggebed! No, de hát amit K. J. javasol a „Karácsony előtt - Karácsonyéknál" című írásában, annak (és ez most kifejezetten neki szól, így, kájésen:) „nyemá obdobije". Emberek, kájé megoldotta a nemzetiségi problémánkat! Nem kell hozzá más, csak minden kisebbségi „uzgul" (Gálán G. után szabadon) családba egy Down-kóros gyermek, s máris kezdhetünk felejteni anyanyelvül. Hát, kájé úr, megkérem önt, hogy legközelebb egy szerencsétlen, beteg kisgyerek és egy ezáltal lelkiekben is megroggyant család bajából ne sztorizzon már, inkább írjon egy tudományos értekezést erről a nagyon komoly, szinte gyógyíthatatlan kórról, vagy az ön privát nemzetizöld színt felváltó kékes-lilás tüneteiről. Kérem önt, hogy így semmilyen körülmények közt se viccelődjön a nemzetiségi hovatartozásommal. 3. Ennyi csömör után még egy apró megjegyzés, mely már inkább az újság profiljához szól. Ahhoz, hogy fölkeltse érdeklődésemet egy újság, kevés az, ha a főszerkesztő ír egy általános lötyögést az amúgy - de csak szigorúan külsőre - tetszetős nulladik szám második oldalára, de a többi újságot író-szerkesztő munkatárs egyáltalán nem mutatkozik be. így történhetett meg az is, hogy kájéhoz kellett szólnom; de sorolhatnám még a cézéket, akákat, somogyikat, eszjéket (talán a főszerkesztő?), kopaszokat (netán Kopasz-Kiedrowska Csilla?) és motekat (Motesíki/y Árpád?), melyek nulladik szám lévén valamiféle Grósze Ungarische Nichset idéztek fel bennem, azaz: a gondolathoz nem társult a szerző. Önök talán félnek a nyilvános névhasználattól? Még egy zárójeles, utolsó megjegyzés: Tetszett, hogy legalább nagyjaink neveit, kik ugyan jobb lapot érdemelnének meg, nem ilyen félig műsorközlő, „horoszkópoló, ötletadó" próbaszámot, le merték írni. Amúgy meg: azt a néhány, közlésre alkalmas cikket - annyi pénzért, amennyit ezzel az „újsággal" elraboltak más magyar nyelvű kisebbségi kiadványoktól - egészen biztosan mindennemű ellenvetés nélkül megjelentette volna az Új Szó vagy a Szabad Újság is. GÁL CSABA Nagymácséd Randevú az influenzával Joggal féltem a találkozástól. Pár napja, mióta újra rám talált, nem tudok enni, arcom tüzel, szemem könnybe lábad. Itt van velem. Nem tudom, mi legyen... Lehunyt szemmel ábrándozom: Megtegyem, ne tegyem? Talán mégis lefekszem vele. Munkába nem mehetünk együtt, mit szól a munkatársnőm? S ha otthon maradunk, és elkapja a férjem?! Jó lenne a meleg ágyban... Miért is ne? Más is megteszi, megtette már. Lehet, hogy éppen most is: hányan és hányan? Valóban azt mondhatom, vele csak az ágyban jó, párnák közt, a csendben. Ne zavarjon senki és semmi, kikapcsolni a csengőt, elnémítani a telefont. Közeledik az ünnep, rengeteg a tennivaló. Most gyötrődjek ilyen gondokkal is? Töltsem vele a karácsonyt? Csendes éj... Lassan igazán másra sem tudok gondolni: De jó lenne az ágyban... Meleg tea, aszpirin, majd csak elűzöm ezt az influenzát! FARKASNÉ KONTÁR KATALIN Somorja