Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-30 / 24. szám, kedd

1996. január 26. VELEM EN Y - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ] Ki egyesíti a baloldalt? A szomszédos posztkommunista országokban egyre nő a hagyományos szociáldemokrata- értékek felé orientálódó baloldal befolyása, Szlovákiában viszont ez másképpen van. Lengyelországban és Magyarországon a társadalom transzformálásának a nehézségei ellenére is a szociáldemokraták kormánytényezők. A Cseh Köztársaságban Zeman szociáldemokratái az idei parlamenti választások előtt Klaus jobboldali koalíciójának komoly vetélytársai. Mialatt Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon a szociáldemokrácia javára csökken a kommunisták befolyása, Szlovákiában, főleg Dubček tragikus halála óta, fokozatosan nőnek Ďaďo ultrabaloldali kommunista pártjának választási preferenciái, s a legutóbbi parlamenti választásokon a szavazók körében sikert ért el Szlovákia Munkásszövetsége. Tömören összefoglalva: Szlovákiában a baloldali szociáldemokrata mozgástérben már évek óta dezintegrációs folyamat zajlik, viszont az említett szomszédos országokban már aratják annak a termését, hogy a baloldali erők kikristályosodtak és egyesültek. (...) Mivel a jobboldali mozgástetet fokozatosan a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokrata Párt, a liberális közé p irányzatot a Demokratikus Unió foglalta el, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak, ha párttá akar átalakulni, már csak egyetlen szabad terület marad: a középutas pártoktól kissé balra helyezkedhet el, ami hagyományosan a szociáldemokrata vagy szocialista pártoknak van fenntartva. Ebből kifolyólag a DSZM számára megfelel a hazai baloldali pártok jelenlegi széttagoltsága. Szombaton a szociáldemokrata párt központi tanácsa Boris Zalát és Ľubomír Kohütot kizárta soraiból (pontosabban megszüntette tagságát), ami továbbra is elodázza a baloldal egyesülési folyamatát. A jövő szempontjából nem az a fontos, hogy ki okozta a szociáldemokraták sorában a hasadást, hanem az, hogy Szlovákiában ki lesz a baloldal egyesítője, ki lesz az olyan integráló személyiség, mint amilyen Alexander Dubček volt. JULIUS GEMBICKÝ, Národná obroda A legelszántabb nemzet Január végéig, legkésőbb február derekáig befejeződik a bankszektor privatizációja - ezt maga a miniszterelnök jelentette be a múlt héten. Nem az a döntő, hogy erről az időpontról még a Szlovák Nemzeti Bank elnöke sem tudott semmit, az a döntő, hogy a kormányfő már tudja, miről és miért egyezett meg. Még ha ma azt nem tudjuk is, ki lesz az előre meghatározott győztesek közötti versenybén az igazán sikeres, az már most világos, hogy az évszázad szlovákiai üzletéből nem részesedik a Demokratikus Baloldal Pártja. Valószínűleg nem lesz meglepetés, ha a miniszterelnök a szlovák-magyar alapszerződés ratifikációjakor már nem fogja igénybe venni - mert nem lesz rá szüksége - az ellenzék szavazatait. A Szlovák Nemzeti Párt ugyanis hálás tud lenni a Szlovák Biztosító privatizálásáért. MARTIN KRNO, Pravda Huszonhat elnökjelölt Liptószentmiklóson ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját a Demokratikus Baloldal Pártja. Az ünneplés előtt azonban a párt országos tanácsa ülésezett, amelyen három programdokumentum-tervezetet is elfogadott. Ami a párt személyi kérdéseit illeti, a járási szervezetek január 15-ig adhatták le javaslataikat; a párt központjába az elnöki posztra 26, az alelnöki posztra 32 jelölt neve érkezett. A tanács soraiban végzett nem hivatalos felmérés szerint az elnöki funkció betöltésére a legtöbb szavazatot Róbert Fico, a Közös Választás nevű parlamenti frakció jelenlegi elnöke kapta. Mögötte a következő sorrend alakult ki: Ľubomír Fogaš, Peter Magvaši, Pavol Kanis és Brigita Schmögnerová. ROBERT KOTIAN, Sme Tavaly 121 pisztolyt loptak el A „bársonyos forradalomig" csak válogatott funkcionáriusok viselhettek fegyvert, az 1990-es jogi liberalizációt követően azonban a fegyvertulajdonosok köre lényegesen kibővült. Mindenki, aki teljesíti a meghatározott feltételeket (egészségi és lelkiállapot), saját fegyvert birtokolhat. A fegyvertartók többsége tisztában van azzal, miért korlátozzák a fegyverhasználatot, viszont jóval kevesebben vannak olyanok, akik elég figyelmet szentelnek arra, hogy fegyverüket ne tulajdonítsák el. Csak tavaly a rendőrség 143 esetben regisztrált fegyver-, lőszer- és robbanószerlopást. A legtöbb ilyen jellegű lopásra a nagyobb városokban - Pozsony, Besztercebánya, Komárom, Kassa, Poprád - került sor. Az elmúlt évben 121 pisztolyt és revolvert, 45 vadászfegyvert, 42 kisöbű puskát, 1 rajtpisztolyt, 24 gránátot, 1 géppisztolyt és 3 olyan fegyvert tulajdonítottak el, amely kábítólövedék kilövésére alkalmas. Tavalyjanuárban például Dunaszerdahelyen egy félreállított kamionból közel 50 ezer vadásztöltényt loptak el, Pozsonyban pedig egy volt rendőr a rendőrőrsről 5 darab 9 mm-es kaliberű pisztolyt emelt el. A tolvajok leginkább a gépkocsikból viszik el a fegyvert - 1995-ben 49 esetben történt így -, 36-szor lakásból vagy családi házból emeltek el lőfegyvert, míg háromszor katonai fegyverraktárt fosztottak ki. Práca (Rövidítve) „Japán Rt." Megtörtént, amire néhány éve sokan hitetlenkedve kapták volna fel a fejüket: a Moody's értékelésében úgy visszaminősítette a három vezető japán bankot, mint a pinty. A távol-keleti szigetországra mostanában rájár a rúd. Csak címszavakban: tavaly januárban a rettenetes köbei földrengés és a természeti csapás kapcsán tett szerencsétlen kormányzati lépések sokasága, a rosszkor demonstrált nemzeti büszkeség (amikor az amerikai hadsereg felajánlott segítségét, speciális berendezéseit Tokió fölényes kézlegyintéssel utasította el), a társadalmat megrázó, sötét Sinrikió Aum-szektaügy, az ingatlankrízis, a bankösszeomlások és bankkonszolidációk, a Daiwa-botrány, majd a kormányválság. Mindennek tetejében ötödik éve tart a gazdaság mélyrepülése. Az 1995-ös két százalék körüli GDP-növekedés messze elmarad a térség teljesítményétől. Az állam és a gazdaság több mint egy évszázad alatt kialakult összefonódása, a „Japán Rt." már nem hajtóereje, hanem hellyel-közzel bénítója a fejlődésnek. A magabiztos japánok mintha megrogygyantak volna. Még a láthatáron sincs egy újabb, a régi szép időkre emlékeztető, 6-8 százalékos GDP-bővülést ígérő élénkülés, és olyan, korábban ismeretlen dolgokkal kell megbarátkozniuk, mint a nagyobb arányú munkanélküliség. Az egykoron Japán jelképének KOMMENTÁRUNK számító „nyugdíjas állásoknak", az egész életre szóló alkalmazás időszakának lassan vége szakad. Egy negyvenkilenc éves tokiói középvezetőt éppolyan hamar kibillenthetnek székéből, mint kollégáját New Yorkban, és munkanélküliként majdnem ugyanolyan reménytelenül kereshet állást, mintha Budapesten élne. A túlértékelt jen, a rettenetesen magas japán bérekárak, az egyéb költségek miatt a „Made in Japan" felirat egyre ritkábbá válik, a Sony egy-két év múlva már csak külföldön gyártatja híres tévéit. Ne temessük azonban őket, mert Japán még sok lóhossznyi előnnyel vezet Ázsiában. Az Asiaweek ázsiai vállalati rang- listáján az első ezerből 720 (!) japán (a második meglepetésre: Ausztrália). Igaz, a japán cégek csak a profitok egyharmadán osztoznak. Az ázsiai gigászok sorában, amelyet az évi 156 milliárd dolláros forgalmú ltochu kereskedőház vezet, az első 27 helyen japán nevek állnak. Megtépázódna az Ázsia-mítosz, annak első s mindmáig legmeggyőzőbb példája, a „japán csoda" legendája? Vélhetően korai lenne sommás ítéletet mondani, annyi viszont biztos, hogy nincsenek örökérvényű fejlesztési modellek - az ázsiai „konfuciánus", gürcölőskuporgatás sem az, nincsenek tévedhetetlen emberek, vezetők, és nincsenek bérelt helyek a világranglistákon. Sem elöl, sem hátul. DUNAI PÉTER Szlovákia és a külvilág A Szlovákián egyszerűen csak keresztülnéző Nyugat is felelős az ország demokratikus fejlődésének az elmaradásáért. Vladimír Mečiar kormányfő a közelmúltban Bonnban járt, de Helmut Kohl nem szakított időt arra, hogy találkozzon vele. A szlovák belpolitikai helyzet következménye ez a német magatartás, de kérdéses, hogy bölcs dolog-e. A szlovák államfő panaszkodik, és a lakosság körében is egyre terjed a félelem. Az egyes hatalmi csoportok saját érdekeiket országosként állítják be. A másként gondolkodókat „szlovákellenes erőként" bélyegzik meg. Szlovákia önmagátszigeteli el. Mečiar pártja pedig a külső bírálatokat és a nyugati hidegséget az államfő és az ellenzék „szlovákellenes kampánya" következményének tulajdonítja. A külvilágnak is szerepe van abban, ha Szlovákia nem tud demokratikus viszonyokat kialakítani, és fennáll az Európától való elszakadás veszélye. Az Európai Unió helytelenül jár el, amikor egyszerűen figyelmen kívül hagyja Szlovákiát, amelynek pedig segítségre lenne szüksége. Az országnak kevés olyan világot járt politikusa van, aki a politikai elithez tartozhat. A pozsonyi vezetőket ezért minél többször meg kellene hívni és meg kellene látogatni, s alkalmanként megtanítani a megfelelő stílusra és viselkedésre. A növekvő elszigeteltség következtében Szlovákia elhanyagolt, gyomos politikai területté válik. A hatalmi elit, amely nincs tisztában a demokratikus alapszabályokkal, egyre inkább olyan csiszolatlanul, durván viselkedik, ahogy az a külföldi megvetésnek megfelel. Befolyást párbeszéd révén lehet érvényesíteni, és aki elutasítja a párbeszédet Pozsonnyal, az bűnrészessé válik SÜDDEUT5CHE ZEITUNG i Hosszú ostorral „Az állam egységét a Büntető Törvénykönyv rendelkezései védelmezik. Nálunk, a Btk. azon rendelkezéseinek a megkerülésére törekedve, amelyekkel a kommunista párt visszaélt, kiestek olyan rendelkezések is, amelyekhez, érdemes lenne visszatérni. Ezért indokolt a Btk. államvédelemre vonatkozó első fejezetének novellizálása" (módosítása és kiegészítése) - állította pénteken Vladimír Mečiar kormányfő. Ezzel a kijelentésével már előre jelezte, nem egy új államvédelmi törvény készül, hanem a Szlovák Nemzeti Párt által a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálása előtt szükségesnek tartott radikális és totalitárius büntetőjogi rendelkezésekhez kell visszatérni. 1989 után ugyanis - az idézett kijelentéssel ellentétben - senki sem törekedett a büntetőjogi rendelkezések megkerülésére, mint állította azt az állítólag mindenről hihetetlenül nagy áttekintéssel rendelkező kormányfő. Nem kívánok egy tanulmányt írni, hogy 1989 után milyen büntetőjogi rendelkezéseket milyen elgondolásokból kiindulva helyeztek hatályon kívül, illetve milyen rendelkezésekhez kíván visszatérni Mečiar. Nagy általánosságban azt azért el lehet mondani, hogy 1989 után az úgynevezett gumiszabályok egy részét törölték a Btk.ból. Azokat a rendelkezéseket, amelyek, mondjuk, öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelték büntetni a lázítást, miközben a lázítás fogalmát egyetlenegy jogi rendelkezés sem fogalmazta meg. Akkoriban törölték a Btk.-ból az engedélyezetlen kivándorlás bűntettét, a lelkipásztorok tevékenységére vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseket, a szocialista világrendszer valamely államával szemben elkövetett cselekmények büntethetőségét, egy olyan megfoghatatlan fogalmat is, mint a köztársaság felforgatása, és nem utolsósorban a Btk.-nak azt a rendelkezését, amelynek a felcíme az volt, hogy „a köztársaság külföldi érdekeinek megsértése". A nemzetieskedő politikusoknak nagyon sokáig kapóra jött ezeknek a rendelkezéseknek a hatályon kívül helyezése, hiszen ők voltak azok, akik felforgatták és szétverték a szövetségi, föderális csehszlovák államot. Most éppen ők tartanak attól, hogy valaki majd velük szemben ugyanezt a taktikát alkalmazza. Slota nemzeti pártelnök szavaival élve ezért szükséges ebben a kis udvarban (Szlovákiában) hosszú ostor. És nyilván ezért kell visszatérni a jogilag megfoghatatlan büntetőjogi fogalmakhoz. Ha rehabilitáljuk az 1989 előtti büntetőjogot, akkor a véleményszabadság élvezése ismét büntethető lesz. A szlovák-magyar alapszerződés ratifikálását megelőző politikai vita ennyiben nem közjáték, és, ugye, még csak szlovák-magyar kérdésnek sem tekinthető, mert a '89 előtti Btk. rehabililása - nemzetiségétől függetlenül - mindenkit sújtana. Apropó: Az 1989-es alapvető jogi módosítások után is maradt egy „gumirendelkezés" a Btk.-ban, amely tételesen leszögezi azt, hogy bűntettnek minősül a köztársasági elnök nyilvános gyalázása is. Ma még senki sem akarja tudni, mi a határ a bírálat és a nyilvános gyalázkodás között. Éppen ezért a büntetőjog reformját talán éppen ennek az ezerszer megszegett büntetőjogi rendelkezésnek a tisztázásánál kellene kezdeni. SZÁLKA ÉS GERENDA Nagykapuk, kiskapuk, alagutak, betyárösvények... Olvasgatom a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának 1995-re visszatekintő évkönyvét. Azon a tényen túl, hogy a kulturális tárca egyes főosztályainak és osztályainak tevékenységéről a néhai állampárt alapszervezeti jegyzőkönyveinek szellemi színvonalán írnak, leginkább felfigyeltetőek az ellentmondások. Čadcán kísérleti jelleggel létrehozták a Kysucai Kulturális Központot, amelyben modellezni igyekeznek az ún. állami kultúra (sic!) irányításának új módozatát. Ennek lényege, hogy egy-egy régió (mindeddig járás) minisztériumi irányítás alá tartozó kulturális intézményét egyetlen adminisztrációs központ felügyelete alá vonják. Céljuk, hogy az eddigi minisztériumi irányításból jelentős jogköröket ezekre az új intézményekre ruházzanak át. Ezek a bizonyára hamarosan létrejövő kulturális központok lesznek hivatva az alájuk rendelt valamennyi könyvtárat, múzeumot, galériát és minden minisztériumi támogatásból gazdálkodó kulturális intézményt szervizeim. Azaz: a Finanszírozást, az ellenőrzést, a jogsegély szolgálatot, a személyzeti munkát, a könyvelést onnan fogják ellátni, amit a minisztérium hivatalának megbízásából az intendáns irányít majd. Az első ellentmondás tehát máris látszik: miközben a kulturális minisztérium panaszkodik, hogy nem tud egy központból irányítani több száz intézményt, egyáltalán nem a központi irányítás lebontását akarja. Éppen ellenkezőleg, a szakmai vezetők feje fölé helyez minden régióba (járásba vagy kerületbe) egy-egy, a minisztériumnak felelősséggel tartozó intendánst. Ezt megtetézi azzal, hogy a különböző tevékenységet folytató, de gazdaságilag és személyzetileg a minisztériumtól függővé tett könyvtárakat, kulturális központokat, színházakat, múzeumokat stb. egy-egy, módszertani irányítási joggal is felruházott központi intézmény beleszólásával is megterheli. A Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Nemzeti Irodalmi Központ, a Nemzeti Színházi Központ és a Nemzeti Közművelődési Központ munkatársai ítélkeznek majd mindennemű szakmai munka fölött. Ebből is nyilvánvalónak látszik, hogy nem kompetenciák átruházásáról, hanem a minisztérium által közvetlenül irányított intézmények és kinevezett személyek egészen új hálózatának kiépítéséről van szó. Az ugyanis bizonyos, hoev az intendánsok és a módszertani intézetek munkatársainak inspekciói során dől el, kapnak-e és mire újabb pénzeket az egyes intézmények. Az sem egészen világos, hogy „a helyi és a sajátos kultúrák főosztálya" ezek után milyen beleszólási jogokat szerezhet vissza az önkormányzatoktól. A főosztály főigazgatójának, Dušan Mikolajnak a szövegéből nem derül ki, mit és mennyit tesznek a nemzetiségi kultúrák segítéséért, támogatásáért. Az ugyanis bizonyos, hogy a kulturális minisztérium irányítási szerkezetében ez a főosztály kapta meg a valamikori nemzetiségi osztály kompetenciáit. Ezen belül pedig egyetlen szakelőadó hivatott a magyar nemzetiség kultúrájával foglalkozni. Ez a főosztály már nem ismeri a nemzetiségek kulturális szövetségeit. Polgári társulásokat emleget, amelyek tevékenysége a kisebbségi kultúrák fejlesztésére irányul. Ez igencsak nagy ellentmondásban van a reszort ellenőrzési osztályának gondolkodásmódjával és szóhasználatával. Ott ugyanis feladataik közé foglalták „a kulturális szövetségek és polgári társulások ellenőrzését". Innen megközelítve igazán rejtélyes, hogy a költségvetésben a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatására megszabott összegek milyen könyvelési trükkel kerülnek át a Pro Slovakia Állami Alapba. Érdekes lenne látni, milyen kulcs alapján osztják el annak bizonyos részét a helyi és sajátos kultúrák osztályának kompetenciájába tartozó nemzetiségi szakreferens és a nemzetiségileg vegyesen lakott területek kultúrájának támogatására. Ez utóbbi ugyanis szerepel az államnyelv és a nemzeti írásbeliség főosztályának s a táj- és a műemlékvédelem múzeumi osztályának a feladatai között is. Szinte bizonyosra vehető, hogy a nemzeti kisebbségek kultúrájára a költségvetésben törvényerővel elkülönített pénzt a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma különböző jogcímeken szinte követhetetlen módon, nagykapukon, kiskapukon, alagutakon és betyárösvényeken átjuttatja máshová. Mindezeket figyelembe véve se higgye azt valaki, hogy a kulturális minisztérium évkönyvében egyetlen helyen is meg lennének említve a nemzeti kisebbségek kulturális szövetségei. Az 1994. december 14-én hivatalba lépett kulturális kormányzat tömör egyszerűséggel, minden más fontos dologgal együtt „a kisebbségi kultúrák" államigazgatásbeli központi szerveként deklarálja magát. Lehet-e tőle mást is várni, mint leépítést, pusztítást és elhallgattatást?