Új Szó, 1996. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-25 / 20. szám, csütörtök

SJ ÚJ szó OLVASÓINK OLDALA 1996. január 25. A nyelvtörvényről jut eszembe... x Az első szlovák irodalmi mű 863-ban Elkeserítő megkülönböztetés Nemrégiben egy nagyon lesúj­tó esetnek voltam az érintettje, amely idős édesanyámnak nagy fájdalmat okozott. A szomorú eset a közelmúltbaTi Érsekújvár­ban történt. Hetvennégy éves özvegy édesanyám 18 évig élet­társi kapcsolatban élt egy szin­tén özvegy, teljesen egyedülálló, gyermektelen férfival, Feri bá­csival. Ez a kapcsolat irigylésre méltó, érzelmekben gazdag volt. A két ember igazi támaszt jelen­tett egymásnak életük alko­nyán. Ennek azonban Feri bácsi hirtelen halála vetett véget. Na­gyon lesújtó volt, mind édes­anyám, mind az egész családja számára, akik Feri bácsit befo­gadták, és családtagként szeret­ték. Ennél még lesújtóbb volt a temetés, amely a római katoli­kus egyház szertartása szerint zajlott. A plébános úr ahelyett, hogy szavaival enyhíteni próbálta vol­na a gyászolók fájdalmát, erősen bírálta az élettársi kap­csolatot, mely az egyház törvé­nyei szerint elítélendő és •bűnnek számít. Bennünket, Feri bácsi legközelebbi hozzátarto­zóit semmibe véve, a halottat csak a távolabbi rokonoktól és a többi jelenlévőtől búcsúztatta el. Ez a beszéd nemcsak ben­nünk váltott ki nagy döbbenetet, hanem az összes jelenlévőben, akik a két idős szép kapcsolatát nagyon jól ismerték. Véleményünk szerint a plébá­nos úr vagy ne vállalta volna el a temetést, vagy ha már eljött el­búcsúztatni a halottat, akkor ne bántotta volna éles bírálatával a két idős, szeretetben, békesség­ben leélt, meghitt élettársi kap­csolatát. Miért ítélendő el az, ha idős korban az ember ilyen kapcsola­tot teremt, és az betölti élete utolsó szakaszát? KLEMÁSZ MAGDA Párkány Az egyszerű halandó, főleg ha magyar nemzetiségű, nehezen tudja lenyelni a békát, azt, hogy a kormánykoalíció és csatlósaik lelkiismeretfurdalás nélkül jóvá­hagyták a nyelvtörvényt. Nehéz ezt megemészteni akkor, ami­kor a kormány állandóan a de­mokratikus elvek betartásával traktálja a világot. Lassan már azt is elvárják az állampolgártól, hogy még az illemhelyen is szlo­vákul szellentsen egyet. Ezért is meglepő számomra, hogy a pozsonyi és kassai mozik műsorát böngészve egyetlen szlovák filmre sem figyelhetünk fel, vagyis nem vetítenek szlo­vák filmeket! Pedig meg vagyok győződve róla, hogy a mozik ve­zetősége egytől egyig szlovák nemzetiségű. Úgy látszik, hogy a Annak idején az útkarbantar­tási vállalat igazgatója évente több tízoldalas írásos informáci­óban - komplikált táblázatokkal - közölte az illetékes járási szervnek a télre való felkész­ülést. Az emberek létszáma tel­jes, a gépjárművek, hótolók és ekék rendben vannak, minden­ütt elegendő mennyiségű szóró­anyag, megszerveztük az ügyele­tet, kapcsolatban vagyunk az időjárást jelző „hivatallal", szerződéseink vannak a helyi ta­nácsokkal és szövetkezetekkel... Gyula - mondom az igazgató­nak - minek ez a sok papírmun­ka, ez idővesztés minden éven, mert ezt csak tavalyról másoltá­tok. Hiszen ez a feladatotok! Egyszerűen jelentsd itt ki, hogy bármilyen lesz az idő (ha cigány­gyerekek hullanak is), az utak járhatóak lesznek, annyira felké­szültetek, hogy még a forró teá­ról is gondoskodtatok (mert az Jól emlékszem arra a napra, amikor azzal a szándékkal in­dultam a városba, hogy citrom­pótlót vegyek. Jó néhány helyen megfordultam, de mindenütt csak a klasszikus, szemcsézett formát ajánlották. Én azonban citromlevet kerestem. Végül a vásárcsarnokban kötöttem ki, ahol a jobb szárnyban, az étte­remmel szemben levő gyü­mölcs-zöldség üzletben próbál­koztam. Kértem, mire az eláru­sítónő bólintott, kikapta a ke­zemből az előkészített papír­pénzt, és elém tett egy sárga fe­delű dobozkát. A fejemet ráz­tam és jeleztem, hogy citromlé­re gondoltam. Az elárusítónő dühösen intett és szinte ellen­ségesen rivalt rám: "Ezt kérte, vigye el!" Természetesen nem kormánykoalíció tagjai nem jár­nak moziba, de még a mozik műsorát sem böngészik át. Pe­dig ha ezt megtennék - gondo­lom -.józan ésszel elgondolkoz­hatnának e jelenségről. Ugyanis - tudtommal - eleddig sok szín­vonalas szlovák film készült, te­hát néhanapján, mintegy cse­megeként ezekből is vetíthetné­nek, ha már annyira verik a mel­lüket a hejde szlovákok. És itt álljunk meg egy pillanat­ra! Ha Hudec miniszter úr saj­nálta a pénzt a magyar kultúrá­ra, akkor legalább saját nemze­tének juttasson belőle! Színvo­nalas szlovák filmek elkészíté­sére! Úgy látszik azonban, az említett miniszter úrnak nem is annyira a kultúrával van baja, hanem azzal, hogy amelyik á­anyagban ez is venne volt) a fa­gyoskodó munkásoknak - és kész. Ezt a kijelentést sohasem tette meg, hiszen tudta - meg mi is - miért. Szóval teljes felké­szültség a papíron, az ám! Eljött az első (télen „váratlan") éjjeli havazás - minden évben -, ami nagyon „meglepte" őket, és másnap reggel egyetlen autó­busz se jött be a munkásokkal és egyéb utasokkal a járási székhelyre. Igen - ez volt! És ma? Keleten a helyzet vál­tozatlan, bársonyos forradalom ide vagy oda, az önálló Szlová­kia évfordulója ide vagy ida, a pi­acgazdaság tényezői nem működnek. Persze, itt Kassára gondolok. Napokkal ezelőtt jött egy kis hó, s az erre hivatott vál­lalat csütörtököt mondott. Az egész fronton. Az utakról csak nehezen takarította el a havat, a járdákról már nem is beszélve. Állítólag nincsen szóróanyaga, hagytam annyiban a dolgot, el­végre az mégsem járja, hogy a vevőt kihajítsák az üzletből, egy csepp jóindulat és kedvesség nélkül, mellyel talán orvosolha­tó a probléma. Arról nem is be­szélve, hogy akárcsak másutt, az esetleges árucserét „sztor­nózással" ebben a helyzetben is meg lehetett volna oldani. Er­re felhívtam az időközben egyre felháborodottabbá váló elárusí­tónő figyelmét, aki foghegyről vetette oda: „Hja, máshol ügye­sebbek! Én nem vagyok olyan ügyes!" Ezek után legyintett egyet, mintha valamilyen kelle­metlenkedő rovart akarna el­hajtani, mely sejtésem szerint ezúttal én voltam. Cseréről szó sem lehet, vigyem a citrompót­lómat és menjek a... - sejtette gazat nem kellőképpen isteníti a mai kormánykoalíció eszméit, az már nem is érdemli meg az állami támogatást. Ennek ékes bizonyítéka a kassai és eperjesi színházakkal való packázása. Arról már nem is beszélve, mi­lyen szomorú az, amikor saját nemzetétől is sajnálja a pénzt, vagyis a színvonalas kultúrát sem hajlandó támogatni, csak a színvonal nélküli, szemellenzős, a kormány cselekedeteit dics­himnuszokba foglaló kultúrát. Itt bezzeg nem számolja apróként a támogatást, Krőzusként szórja az állam, vagyis az adózó polgá­rok pénzét. Es még lelkiismeret­furdalása sincs, hogy más pén­zével ilyen hanyagul bánik. NAGY ANDRÁS Szímő saját kocsiai se tudnak minde­nüvé elmenni, az ünnepek előtti és alatti időkben felhalmozódott szemét már nem fér a szemétlá­dákba, de a cég ezt nem képes elvinni. A számla persze rend­szeresen jön. Telefonálgatunk, ők mondják a magukét, a lakos­ságszámára elfogadhatatlant, a szemét gyűlik, az utak és járdás síkosak, hát ki érti ezt. Makroökonómia, devizatarta­lék, inflációcsökkenés... - van, de a lakosság mindennapi gond­jai, a mikroökonómia megoldá­sa - nem működik. Még tovább megyek - mi polgárok szeret­nénk a házaink előtti járdákat tisztán tartani, valamivel beszór­ni, hogy ne legyenek síkosak, de a szükséges szóróanyagot nin­csen, aki hozzánk eljuttatná. Megáll az ész, szaporodnak a csodálkozó kérdések, amelyek­re kielégítő választ - eddig ­senki se adott. Tényleg, hogy is (volt) van ez? IVÁN SÁNDOR Kassa mozdulata. Mivel alapjában vé­ve nem vagyok dühöngő ember, keserű szájízzel ugyan, de tá­voztam. Közben arra gondol­tam, hogy a mai időkben, ami­kor a „vevőnek mindig igaza van, és mindent a vásárlóért" mondások már lényeges szem­pontok a piacon, hányan akad­nak még, akiknek ellenkező az észjárásuk. Vajon mit érnek el vele? Ami engem illet, többé nem teszem be a lábam oda, ahol csúful elbántak velem. Le­hetséges, hogy jópáran az is­merőseim közül is követik pél­dámat. Esetleg ujjal mutogat­nak majd az illető boltra. És bi­zony ez lesz csak az igazi rek­lám! SALÁTH RICHÁRD Komárom A minap kezembe került a Nemzetiségi újság 15/95. sz. (a Slovenská Republika mellékle­te), amely közölte az állami nyelvről szóló törvény teljes szö­vegét szlovák, magyar, német és ruszin nyelven. Ugyancsak közöl­te Milan Ferko tollából a szlovák nyelv fejlődésének rövid történe­tét. írását így kezdi: „A szlovák a legrégibb európai kultúrnyelvek közé sorolható. Már 863-ban (a latin mellett) kezdték használni Szent Kon­stantin - Cirill és Szent Metód bi­zánci misszionáriusok működé­sének eredményeképpen a Nagymorva Birodalomban, amelynek jelentős részét Szlová­kia képezte. A szaloniki testvérek eredeti szlovák ábécét (hlaholi­ka) alkottak és megírták az első irodalmi műveket. Az ószlovák ebben a kultivált formájában (a héber, a görög és a latin mellett) a negyedik európai liturgikus és diplomáciai nyelv lett." A fenti szöveg alapján fellapoz­tam dr. F. Bokes: Dejiny Slovákov a Slovenska (A Szlovákok és Szlovákia története) 441 oldalas tanulmányát. A 38. oldalon a kö­vetkezőket írja: „Konstantin és Az egyik ismerősöm kollé­ganőjével - nevezzük Dásának ­esett meg még az ünnepek előtt e fölöttébb tanulságos eset. Történt pedig, hogy Dásának nagy szüksége volt koronára, így hát elhatározta, hogy az ajándék­ba kapott 4000 osztrák schilling­jét beváltja az egyik pozsonyi nagyáruház bejáratánál működő valutabeváltóban. Be is állt a sor végére, amikor egy szemfüles va­lutaüzér diszkrét baritonján a fü­lébe duruzsolta, hogy igazán mél­tányos árfolyamot kínál a schil­lingért. Dása időhiányban is szen­vedve hagyta magát félrevonni, és ráállt a kedvezménnyel ke­csegtető vásárra. Csakhamar megtörtént a cserebere, és meg­történt Dása részéről az utánszá­molás. S mit tesz Isten, a pakliból hiányzott egy százas! Persze nyomban szóvá tette az apró csa­lást és meghagyta a vagánynak, hogy számoljon utána ő is. A „bűvész" kelletlenül átvette a paklit, nagy gyorsan átszámolta a bankjegyeket, majd szemrebbe­nés nélkül visszadta, megtoldva a hiányzó százassal. Ám Dása átvé­ve a köteg pénzt, hogy hogy nem, megérezte, hogy az egy kissé le­soványodott. Nem volt rest, tüs­tént átszámolta újfent a pénzt, és heuréka, baljós sejtelme beigazo­lódott: 1400 koronás hiányt fede­zett föl! Ekkor már méregbe gu­rult, és teli torokból kiáltozni kez­dett a pasasra, aki már ment is. Metód testvérek még elindulá­suk előtt a Nagymorva Biroda­lomba különös ábécét (hlaholika) alkottak, amely megfelel annak a szláv nyelvnek, amelyen beszél­tek Szaloniki környékén, és egy­ben fordításokat készítettek a legfontosabb szertartási köny­vekből ezen a nyelven." Nem tudom elképzelni a fenti két állítás alapján, hogy a Szalo­niki környékén használt szláv nyelv hogyan lett az ószlovák nyelv alapja, hogyan vált negye­dik európai diplomáciai nyelvé, a diplomaták 863-ban milyen tudo­mányos intézetben sajátították el az ószlovák nyelvet, melyik euró­pai államban volt módjuk ezen a diplomáciai nyelven tárgyalni. To­vábbá, hogyan tudták megírni már Szalonikiben az első irodal­mi művet ószlovák nyelven. Mi­lan Ferko állítása, úgy néz ki, hogy egy icipici történelem hami­sításon alapul. Még gimnazista koromban tanultam a latin köz­mondást „História est magistra vitae" (A történelem az élet taní­tója). A történelmet ne hamisít­suk meg! PODLUPSZKY MIHÁLY Párkány Az sarkon fordult és láss csodát, visszakullogott a tett színhelyére, majd hitetlenkedve így gonoszko­dott: „Ha nem hisz nekem, visszadhatom magának a sz... schillingjeit, csakhogy végre meg­szabaduljak magától!". Dása örült, hogy szemfülessége nem is­mert határt (apja jóhírű nyomozó volt), mert rögvest észrevette: az osztrák bankjegyekről hiányzik a hamisítók réme, a vékony fém­csík! Erre aztán az adrenalin szintje a maximumra emelked­vén elvörösödve és rikácsolva fut­ni kezdett a már erősen el­menőben lévő „mágus" után, kia­bálta, hogy hamis a pénz, meg hogy hívja az éppen nem túl messze császkáló rendőrt. Az üzér egy pillanatra „megfagyott", de látván, nem akárkivel van dol­ga, meg az utána forduló járó­kelőktől is tartva, átlátta a helyze­tet, és vásott mondatok közepet­te hirtelen visszaszolgáltatta az eredeti schillinges bankókat, majd felszívódott, mintegy beis­merve, a jól bevált forgatókönyv ezúttal csődöt mondott. Dása új­ra számolt, megkönnyebbülve fel­lélegzett, majd ismét visszaállt a sor végére... Mondtam is az ismerősöm­nek, hogy adja át forró üdvözlete­met vagány kolléganőjének, és hogy minden elismerésem az övé, mert bizony asszony volt a talpán. BOHUNICZKY LÁSZLÓ Pozsony Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tisztelet­ben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A néze­tek sokrétűsége érdeké­ben olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasó­ink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Semmit sem a vevőért Akkor és most Asszony a talpán Területrendezés - januárban A szlovákiai önkormányzatok rövid idő alatt immár másodszor tapasztal­hatták saját bőrükön, hogy a Meőiar­kabinet csak kistestvérként kezeli őket. A gyorsan jóváhagyott állami költségvetés nem biztosít abszolút, de reálértélemben sem több bevételt a falvaknak, városoknak. A sokszori egyeztetés, meghallgatás az érintet­tek országos képviselőivel végül is eredmény nélkül ért véget, pedig az utolsó fázisban már elég közel kerül­tek az álláspontok. A kért 500 milliós emelés, amit nem kaptak meg, úgy látszik fontosabb a kormány és a tit­kosszolgálat fenntartására. De meg­kapták a mentőövet az ingatlanadó megemlésének lehetőségével. Az de­cemberi törvénymódosítás alapján az önkormányzatok országos szinten akár 700 millió koronával is emelhe­tik eme adótételt. Biztos vagyok ben­ne, hogy ezt az értéket nem fogja elér­ni. Hovatovább jobban érezni, hogy sokak számára már ez a fajta adó is megterhelés. Többen használják ki a 1 „nem egyszeri fizetés" törvényadta le­hetőségét, ami nem is csoda ala­csony jövedelmű, kisgyermekes csa­ládok, nyugdíjasok esetében. Az önkormányzatok véleményének figyelmen kívül hagyása még szem­betűnőbb a várható területrendezés esetében. Már három éve folyik a vita e témában, és hogy nem babra megy a játék, tudjuk. A közigazgatás hori­zontális és vertikális felosztásában benne van, hogy egy falu mely járási székhelyhez, melyik megyéhez fog tar­tozni. Számunkra természetesen nem mindegy, hogy a magyarlakta já­rások egy része, főleg az északiak, fel­darabolva szlovák járásokhoz csatol­hatok. A megyék vagy kerületek kiala­kítása során a magyarlakta vidék fel­szabdalódik, és az így kialakult terüle­teken maximum 22-24 százalékos lesz a magyarajkúak aránya. Ilyen te­rületrendezés után a parlamenti vá­lasztásokon lehetetlen lesz bejuttatni akár egy magyar honatyát is. Az újévben a körzeti, járási hivata­lok elöljárói meghívták a polgármeste­reket, valószínű felsőbb utasításra. A kötelező újévi jókívánságok után álta­lában egy témával foglalkoztak min­denütt, a kormány területrendezési tervének ismertetésével. Olyan benyo­másom támadt, hogy ezzel a megbe­széléssorozattal mintha ki akarná ke­rülni a kormány a városok és falvak szövetségét. Előadták a törvényjavas­latot, mely nem tartalmazta a jogkörök pontosítását, egy olyan anyagot, mely­nek sem gazdasági, sem politikai vetü­lete nem volt elemezve. Kértem, hogy szólítsák meg a kormányzati testülete­ket, és ne csak a polgármestereket, hi­szen falvaink, városaink sorsát érintő probléma ez. De félő, hogy a kormány­koalíció újra csak a meghallgatásig jut el, a figyelembevétel megint elmarad. Valószínű, a polgármesterek asztalára már a téma nem kerül. A következő parlamenti ülésen jóváhagyásra kerül a területrendezés törvénye. Az úthen­ger beindul, az egyszerű többség nem akadály. Sőt a vita folyamán argumen­tálni lehet a „valósággal", hogy az összes polgármesterrel megvitatásra került. Jóváhagyják elemzés, az önkor­mányzatok becsületes megszólítása nélkül. KOSZTOLÁNYI TIBOR Nemeskajal Érdemes volt szóvá tenni! Év közben tettem szóvá, hogy a Hungária vonaton az idegen nyelveken kívül magyarul nem informál­nak. Decemberben utaztam ismét, és meglepeté­semre magyarul is tájékoztatták az utasokat. Kíván­csian meglestem, hogy hangszalagról vagy élő szó­ban történik a tájékoztatás - egy kék egyenruhás vasutas olvasta be a 4 nyelvű szöveget. Milyen jó ér­zés volt ezt hallani és látni, hogy a fiatal vasutasok műveltek, mert többnyelvűek. Csak mi lesz akkor, ha csak az egynyelvűek teljesítenek szolgálatot? Va­lószínű, hogy a nemzetközi vonatokon a jövőben csak a több nyelvet tudókat alkalmazzák, és köte­lezővé teszik a magyar nyelv ismeretét is, hiszen a Hungária vonatnak rangja van Szlovákiában is. A másik kellemes meglepetés ünnep előtti vásár­láskor ért Érsekújvárban. A Zámčan áruház szuterén ajándékosztályán tolongtunk, szlovákok, magyarok egyaránt. Az itt szolgálatot teljesítő kedves elárusí­tónő a legnagyobb tisztelettel és türelemmel, helyes szlovák, magyar nyelvtudással társalgott a vásárlók­kal és a vásárlók is kivárták egymást, nem csavar­gatták a magyar szóra a fejüket, mint Pozsonyban a villamosokon. Remélem a jövőben már ilyen kicsisé­gekből kinövünk, és jó lenne, ha már erről nem is kellene írni, mert annyira természetes lenne. HAJTMAN KORNÉLIA Nána Rangkórság, az a „csúnya"... Lapunk Családi Kör mellékletében (Új Szó, 1995/296. száma) országo­san ismert hölgyek és úriemberek nyi­latkoznak a karácsonyról, adnak han­got az óhajuknak. A szép, családias írás megkapó. Viszont tolakodó ben­ne a „rang" odabiggyesztése, gondo­lom, ráadásul nem is igazságos. Mert az egyszerű olvasó úgy értesülhet, hogy a nyilatkozók között „csak" az orvosnő - nála mára munkájából ért­hetően adottan - és Pázmány polgár­mester úr a „tanult ember", hiszen mérnök. Pedig hát Csáky Pál képviselő úr is „ing.", bizonyára a többiek is titulus­sal rendelkezők, s ha nem, ez sem vé­tek. Ady Endre se lett jurátus, a szi­gorlatok helyett vínkóra járt, meg az úriasszonyok matinéin legyeskedett. Ama nézeten vagyok, hogy a rang ma­radjon a szakterületen; a közéletben, a kultúrában, a politikában kispolgári­nak tűnik a „cafrang", legyen bár az Oxfordon, Lomonoszovon stb. meg­szerzett.... CSIBA GÉZA Komárom

Next

/
Oldalképek
Tartalom