Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-12-03 / 49. szám
Három nemzedék egy fedél alatt • Három nemzedék egy fedél alatt • Lapunk 42. számában Pokol címmel jelent meg írás három nemzedék együttéléséről. A téma nagy visszhangot váltott ki olvasóink körében. Ki-ki saját tapasztalatát írja le, mások tanácsot adnak, néhányan pedig elmarasztalják az írás szereplőit, akik békés otthon helyett poklot teremtettek a közös tető alatt. Továbbra is várjuk olvasóink leveleit a napjainkban egyre több családot foglalkoztató gondról - az együttélés problémáiról. Józsi bácsi hibát követett el Minden embernek a hibái a legtökéletesebbek Kezdeném Józsi bácsival, a nagyapával. Szerintem meggondolatlanságot követett el, nem kellett volna elhagynia a családi házat. Még jól búja magát, találhatott volna egy élettársat, aki elvezette volna a háztartást. Törődtek volna egymással, a nagyapa is rendszeretőbb lenne. Így nem kellene a szövetkezeti ház falai között gubbasztania. A kertjében és a ház körül szorgoskodhatna tovább. A lánya félrevezette az apját. Legalábbis az én megítélésem szerint. Bezzeg jól jött neki a pénzbeli támogatás. Most meg útjában van a saját apja? Akkor miért csalta el a saját házából? Józsi bácsi élete a rabságban, kalitkában élő madáréhoz hasonlít. A nagyapa jobban tenné, ha összepakolna és visszamenne a sajátjába, ha családi házát még nem adták el. Erzsébet aszony olyan idős lehet, mint én. Panaszkodik az apjára, de hisz természetét tőle örökölte! Fékezze magát, ne bonyolítsa helyzetüket, mert önfejűsége miatt széthull a család. Ha két férfi között asszony a nagyfőnök, Saját életemből merítek példát - egy rosszat és egy jót. Apai ági nagymamámnak négy gyermeke és kilenc unokája volt, magamat is beleszámítva. Nagyon szorgalmas, dolgos asszonyként ismertem. De hát a természete! Nem jött ki senkivel, se a fiával, se az unokáival. A szomszédokkal se. Nem szeretett senkit, én voltam az egyedüli, akit megtűrt maga mellett. Közben az évek fölötte is elszálltak. Megöregedett és teljesen magára maradt. Rajtam kívül szinte soha senki nem nyitotta rá az ajtót. Ha mégis akadt valaki, a nagymama mindenkor rosszul értelmezte a látogatás célját, gondolván, hogy a halálát lesik. így éldegélt hosszú évekig. Nyolcvanöt éves lehetett, amikor vérmérgezést kapott. Életében akkor volt először orvosnál és nyolc napig kórházban. Valahogy megriadt az egyedülléttől és nagyon kért, költözzek hozzá családostul. Meg is történt. Csakhogy gyógyulása után már nem érezte szükségét jelenlétünknek és mindent elkövetett, hogy magára maradhasson. Mennünk kellett. A történtek után se tudtam rá haraazt a családi életet megverte az Isten. Erzsébet asszony milyen jogon emlegeti a halált? Még a nyomorék emberben is van élni akarás. Az írás szerint az anyagi körülményeik jók, megvan mindenük, csak az egymás iránti szeretet hiányzik. Mit szólna ahhoz, ha a négytagú családnak havi jövedelme négyezerötszáz korona lenne, mint nekünk, és feleséggel, két tíz éven felüli gyermekkel, négy helyiségből álló lakásban lakna, mint mi. Nincs autónk, se kertünk, se nyaralónk. De nem veszekszünk, hanem szeretjük és megbecsüljük egymást. Végére hagytam Csillát, az unokát. Elhiszem, hogy nem vágyik család után, nem akar féijhez menni. Egyetértek elhatározásával, hogy nem akar együtt élni századosi rangot betöltő anyjával. Erzsébet asszonynak azt tanácsolom, hogy gondolkodjon el családja jövőjén, szálljon le a magas lóról, és mondjon le a kapitányi rangról. Ehhez kívánok neki erőt, egészséget és főképp erős akaratot. gudni. Gyakran meglátogattam és segítettem neki. Csodálkoztak is a jószívűségemen. De valahányszor nála jártam, mindig megesett rajta a szívem. Néma csendben, egymagában üldögélt a négy fal között. Hívtam hozzánk, de hallani se akart róla. Egy délelőtt azután ágyban találtam. Végelgyengülés. Elvittem magunkhoz és ápoltam 95. életévében bekövetkezett haláláig. Tudom, ő maga is szerencsétlen volt, hisz senkit nem tudott szeretni. Apósommal ellentétben, akit idős korában úgyszintén én ápoltam. Betegágyán annyi szerete- tet és hálát kaptam tőle, amit soha nem fogok elfelejteni. De van egy aranyos nagymamánk is, illetve a menyünk nagymamája, aki most nyolcvankét éves. Igaz, néhány évet nyugodtan le is tagadhatna életkorából. Csaknem mindennap meglátogat, és ha már egy-két napig nem jön, valósággal hiányzik. A Pokol szereplőinek csupán azt tanácsolhatom, próbáljanak meg mindannyian változtatni magatartásukon. Legyenek egymással megértőbbek, elnézőbbek. Talán így sikerül helyrehozni családi békéjüket. Juhász Irén, Kőhídgyannat Négy dudás egy csárdában A Pokol olvasásakor az a benyomásom támadt, hogy rólunk szól az írás. Hat évvel ezelőtt feljött Kassára (úgyszintén a mi ösztökélésünkre) az akkor már tíz éve egyedül élő apósom. Ma már csaknem kilencvenéves, szintén nem használ zsebkendőt, papuccsal kimegy és cipővel bejön, egész éjjel rádiózik. Az apa és leánya természete is hasonló. Én, a vő gyakran vagyok a villámhárító. Hat éve kis telken, két családi ház három lakásában három család él. Az egyikben én a feleségemmel és az apósommal, mindhárman nyugdíjasok, a másik kettőben két fiam négy-négy tagú családjával. A tizenegy áras portán négy nemzedék tizenegy tagja él. Az öregebbek magyar, a fiatalok szlovák nyelven társalognak. Vannak közöttünk alap-, közép- és főiskolát végzettek, három felekezetből. Az após testi, a többiek szellemi munkát végeztek és végeznek. Ebből is érzékelhető, mennyire eltérőek az érdeklődések. A mi esetünkben négy dudásnak is meg kell férnie egy csárdában. Ehhez elsősorban nagy türelemre van szükség. Természetesen könnyű ezt mondani. Tudvalevő dolog, hogy minél tovább főzik a tojást, annál keményebb. Minél idősebb az ember, annál keményebb fejű. A jó családi légkör érdekében el kell néznünk egymás gyengéit. S mindenkinek önmagával kell kezdenie. Bármennyire bosszantó is, hogy az após cipőben megy be a szobába és kinn hagyja a papucsot, nem veszekszem vele. A papucsot utána viszem azzal, hogy kinn felejtette, még valaki ellophatja. Közben a cipőt kiviszem. A após gyakran beleszól dolgainkba. Nem rosszindulatból, csak sok mindent másképp lát, mint a fiatalabb nemzedék. Hiába ismételgetjük, hogy pihenjen, olvasson, hallgassa a rádiót, nézze a tévét, játsszon az unokákkal. Ha dolgozni akar, gyomlálhat, kapálgathat a kertben. De ő állandóan csak öntözni akar. Sokszor feleslegesen is, holott a víz drága. Ilyenkor tehetetlenül nézzük, néha nevetünk, máskor dühöngünk. De nem veszekszünk vele, inkább türelmesen szenvedünk. Apósom nagyothall. Hangosan szól a rádió - éljjel is. A tévé is bömböl. El kell tűrnünk, bár a gyerekeket is zavarja a tanulásban. Ha szólnánk neki, csak olajat öntenénk a tűzre. így élünk mi, négy nemzedék tagjai, ha nem is egy fedél alatt, de szűk kis területen. Aránylag békességben. Váni Nándor, Kassa Az együttélést is tanulni kell, és íratlan szabályai csak hosszabb idő elteltével alakulnak ki. Az élet bizonyítja, hogy öreg fát nem lehet átültetni. Csodálkozom e jómódú, művelt családon, hogy erre vállalkoztak. Elmondom ismerősöm tapasztalatát. A nagyapát csak próbaidőre hozták el otthonukba, aki három nap után már nem érezte jól magát. Ezt a próbát többször is megismételték - eredménytelenül. Ezek után leánya úgy döntött, hogy maradjon csak otthon a saját családi házában, bár elég messze vannak egymástól. A barátnőm havonta hazajár. Takarít, mos és megfőz neki. Különben a papa konyhán étkezik. Megszokott környezetében él és jól érzi magát. A szomszédok gyakran átnéznek hozzá. A megoldás egyelőre bevált. A folytatás ismeretlen, de az öreg bácsi sorsa nem gyötrelem. Meg a családé sem. A barátnőm is Erzsébet asszony típus: mindenben pontos, rendszerető. Továbbra is megóvta családja kialakult életmódját. Az én esetem kissé más. A mi együttélésünk édesanyámmal fiatalságom óta tart. Az évek folyamán megtanultunk egy fedél alatt élni. Tudunk egymáshoz alkalmazkodni, közben mindenkinek megmaradt saját egyéni világa is. Az idősebbekkel való együttélést másképp el sem tudom képzelni. Édesanyámnak joga van és lesz akár a gyermeknevelésbe, akár a házirendbe beleszólni. Mindig akkor éreztem jól magam, amikor anyám szavát, intését elfogadtam, tiszteletben tartottam. A férjem is tudott (tud) alkalmazkodni a kialakult együttélési formákhoz. Úgy hiszem, ez másképp nem is lehet, hisz naponta szükségünk van egymásra. Valakinek ez furcsának tűnhet. A fiaim is megtanulták köztünk az alkalmazkodást, a konfliktusok levezetésének módjait. Mindketten más családhoz kerültek és beilleszkedtek az új környezetbe. Ha fiatalon megszokják egymás szokásait, a falu mentalitását, csak előnyt jelent a szülők segítsége a fiatalok útjainak egyengetésében. Ez nem könnyű dolog, de az öreg könnyebben elkerüli, míg a fiatal könnyebben elviseli a bajt. Tanácsom? Egyetlen lehetőség, ha változtatnak életmódjukon. Csilla menjen haza, a nagyapának teremtsenek bármilyen kis külön lakást. A család bomlasztását kár volt elindítani és csak a nagyapára hárítani a felelősséget, hisz minden emberben a hibái a legtökéletesebbek. Fejetlenül cselekedni lehet, de gondolkodni nem szabad. Hajtman Kornélia, Nána Vlado Gloss felvétele Rovatszerkesztő: Zsilka László Vajda András a lévai járásból Aranyos nagymamánk Árulkodó kézírás JELIGE: „T - GRAFOLÓGIA” Ön az ellentétek elkerülésére törekvő, kifelé jóindulatúnak, segítőnek tűnő, de olykor az egérből is elefántot csinál. Ne tegye! Minden csekélységnek nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani, hanem el kell tudni választani azt, mi a fontos és mi a nem fontos számunkra. Ha nem szelektál, akkor fecsérli csak az energiáit, elvonja a figyelmét a fontos teendőkről, ezáltal blokkokat idézhet elő lelkivilágában, melyek feloldására sem lesz képes. Szeretné, ha beszélnének Önről, ezért Ön is sokat beszél önmagáról. Információéhségében válogatás nélkül mindent befogad, és annak örül, ha mindig valami újdonsággal tudja környezetét elkápráztatni. Úgy gondolja, hogy csak így lehet fontos mások számára. Pedig túlzásaival képes elrontani kötődéseit, és bizony el is rontja, mert ha nem tulajdonítanak olyan mérvű figyelmet személyének, mint amilyet elvár, hát megsértődik. A szexualitásában kisebbségi érzése és elfojtása van. Társkapcsolatában nem sikeres, a szellemiség felé igyekszik orientálódni - több-kevesebb sikerrel. Nem elégedett önmagával. A kíváncsiságát és szóözönét kellene féken tartania és egy irányba terelnie ahhoz, hogy később ne veszítse el az egyensúlyát. Múltjáról valami ránehezedik a tudatára, és nem szívesen gondol rá. Úgy érzi, valamit jóvá kell tennie. Tegye jóvá, ha még jóvátehető! Ha nem, akkor foglalkozzon a jövőjével és kerülje a stresszhelyzeteket úgy, hogy a jelenlegi körülményei között csak annyi információt gyűjtsön, amennyit képes feldolgozni. A jelen pillanatban történő }^\a a (frylAcítÁif, ¿u hjyi/ 'O flMXU ClXMy CUáM, Ct\ XJJt lMs faejMtüXdL ■ fy /7oX -fűt üJajyaMs &TO L* sU tqu fudvO óéhfjA ‘ </íCL (jjClLLU AjtÁJ-J'tJiAÁ ■ a események a másik pillanatban a múlt eseményeivé válnak. Aki nem tudja elfogadni a múltat, és a jelenben is mindig a múlt történésein, sérelmein rágódik, fáj neki, ami történt vele, fáj az, hogy minden igyekezete, segítőkészsége ellenére megbántották, állandóan a múlt stresszhatásai alatt él: a múlt „csapdájába” esik. Kifelé esetleg mosolyog, árad belőle a szó, de belül magányos szigetlakó. Köszönöm a bizalmát. CG-y & EMBERI SORSOK 1995. december 3. l/BSÚrnap
