Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-26 / 48. szám
Vasárnap 1995. november 26. MŰVÉSZVILÁG Ta vaszi kéket adott Tiszaluc nyári ege Koltal Róbert új filmjéhez, a Szambához. A történet nyitóképében ugyanis apró papírdarabkák hullanak alá a tavaszi égből. Idővel azonban észrevesszük: a víztoronyra mászott fel egy kamaszfiú, s ő szór kézzel írt röplapokat. Ifjabb Szamba Ottó apja, „Nagyottó” tiszabottyáni előadását, a Mágnás Miskát reklámozza. „Átírta, átrendezte és átjátssza: Szamba Ottó.” A legkövérebb betűkkel természetesen minden cédulán ez a név olvasható. Egy kisvárosi ripacs neve, aki a maga „színpadán” nem is olyan tehetségtelen, bár a fia szerint egyenesen szörnyű. Sose halunk meg, Patika, Szamba. Koltal Róbert harmadszor áll most kamera mögött. Első filmjét a magyar mozikban háromszázezer néző látta, levetítette a HBO, bemutatták az Egyesült Államokban, műsorra tűzték az ottani Cinemax csatornán, Magyarországon négyezer videokazettát adtak el belőle, a film zenéje aranylemez lett Ehhez képest a Patika drámai tévedés. A tizennégy részes tévésorozat zenéje (ismét Dés László munkája) ugyan {járatlan CD-siker, ám maga a sorozat „páros" kudarc. Hogy ebben kinek van nagyobb része, a forgatókönyvíróknak vagy a rendezőnek, azt már ne firtassuk. Koltai Róbert mellesleg azt állítja: „Ha nem is gólt, de egy szép kapufát lőttem vele. ” Hurrá! Kár, hogy csak ennyire futotta. A Szambával, maradva a futballhasonlatnál, tizenegyeshez készülődik. Csapattársai között olyan játékosok szerepelnek, mint Görög László, Hernádi Judit, Lukáts Andor, Mácsai Pál, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Pogány Judit és Molnár Piroska. • Sztálinvárosi úttörőéveiről akart filmet forgatni, rögtön a Patika után. Erre most elkezdett „szambázni”. Miért?- Nógrádi Gáborral kell kezdenem, akivel a Sose halunk meg után azt hittem, elválaszthatatlanok leszünk. Nyolc évig készültünk erre a filmre. Gyuszi bácsi, az országjáró vállfaárus története alapvetően az én sztorim volt, de Gábor szívóssága kellett hozzá, hogy film legyen belőle. A Patika forgatókönyvébe már Kardos G. György és Békés Pál is besegített, én viszont maradtam Nógrádinál. Valahogy örökös partneremnek gondoltam. De amikor szóba került köztünk a következő film terve, s én egyre erősebben nyomtam a színházi történeteimet, örömök és tragédiák százas szériáit, Gábor mindig azt mondta: „Ne haragudj, ebben nem tudlak segíteni. Neked mindened a színház, én a kulisszák mögötti világról sem tudok sokat. ” És akkor belevágtam egy másik mesébe, a mint a mókus fenn a fán-korszakomba. Bólogatott,én meg mondtam, hogy egy abszurd filmet szeretnék az ötvenes évekről, a sztálin- városi életemről. Meg is írta a könyvet; elég értékes történet - csak nem nekem. Beadtuk és kaptunk rá tizenötmillió forintot, közben mindketten tudtuk: ahhoz, hogy ne egy szokványos, tévéjátékhoz hasonló film legyen, át kell majd írnunk a forgatókönyvet. Nem is volt sértődés Gáborban, hiszen a Sose halunk meg anyagát is ötször-hatszor átfogalmaztuk. Csakhogy most azt mondta, neki már nincs kedve újra nekiállni, különamelyet Nógrádi Gábor már oda- vissza ismert. Mondtam neki mindenfélét, csattanós, mulatsá- ___________gos történetekkel be n is más munkái SZABÓ G vannak, regényt szeretne írni. És hogy adjam át a témát valaki másnak, nem fog megharagudni. Ez a más pedig Vámos Miklós lett, aki a Sose halunk meg első, felemás magyarországi szott a számon, hogy van nekem, tudod, egy másik tervem is. A színházról. Akkor csináljuk meg inkább azt, felelte. És attól kezdve jött vagy tizenhatszor és hávégül is hatvanöt-hetvenmillió forintra rúgnak. • Drága film, drága történet.- Az én lelkemnek bizony drága. Főiskolai osztálytársam és kaposvári kollégám, a fiatalon elhunyt Kiss István emlékének szánom. Miután először a lóversenyt és a vállfaárusítást meséltem el, úgy érzem, adós vagyok a folytatással is. Ez pedig a színház. EbSzambák tánca KOLTAI ROBERT harmadik filmrendezése kritikái után felhívott, hogy „Robi, ne törődj semmivel, te rendező vagy, akármit mondanak. ” Mellesleg azóta sem tartom rendezőnek magam. Én színész vagyok, akinek úgy alakult a pályája, hogy rendezhet is néha. De Miklós csak bátorított, hogy ne higgyek én ezeknek a szirénhangoknak, mert ez fantasztikus film, ez igazi csoda, ez megható, és tudja, hogy Nógrádival írtam a forgatókönyvet, de ha úgy hozná az élet, ő szívesen ima nekem. S akkor eljött a pillanat és felkértem őt • Rögtön a Szambára?- Nem. Előbb a Mint a mókusra gondoltam. Hogy azt kellene átírni, megírni. Miklós aztán kijött a Patika vágására és neki is elkezdtem ugyanazt a sztorit, rom-négyórás szövegeket vett magnóra. Ezek alapján írt aztán egy negyvenoldalas filmnovellát amire azt mondta: ebben még ne nagyon keresd magad, ez még idegen lesz számodra. Az is volt. Nagyon idegen. Aztán hozott egy filmvázlatot amely még távolabb állt tőlem, de ahogy heteken át dumáltunk, hogy neki mi fáj, nekem hol szúr, hirtelen elkezdett javulni a történet, és nagyon szép könyv lett belőle. Már az eredeti címet is elhagytuk, úgyhogy a pénzt, amelyet a Mint a mókusra kaptunk, újra meg kellett pályázni, de a kuratóriumnak szerencsére tetszett az ötlet, és megszavazta az összeget. Ehhez az alaptőkéhez kellett aztán egy jó nagyot kunye- rálnunk, mert a Szamba költségei ben persze benne van a gyerekkor, az amatőr színjátszás, a vidéki lét, minden. Lelkileg az én apám is amatőr színész volt, nagy szavaló, de igazából nem. Ily módon nem is róla szól a Szamba, hanem egy képzeletbeli kisváros leikéről, mozgatórugójáról, középpontjáról, Nagyottóról és annak érzékeny fiáról, ifjabb Szamba Ottóról, aki Szamba Tibor néven szeretne sikeres lenni. Életrajzi elemekből természetesen több is bekerült a filmbe. A történet végül is Kisottóról szól, aki elvégzi a színművészeti főiskolát, s vidékre szerződik, de az apja miatt inkább elbujdosni szeretne. Én nem ítélkezem az apja fölött, mert van az öregnek jó tulajdonsága is, csak más az ízlése, még megközelítően sem olyan finom, mint a fiának. • A forgatókönyv lapjain nagyon érdekes figurák kelnek életre. Gondolok például a „jubili- umra" készülő vidéki színházigazgatóra, a sárga halált (narancslé vodkával) iszogató Jutkára, a korpulens főrendezőre, a kiöregedett bonvivánra...- Kettőnk története a film. Kiss Pistáé és az enyém. De a fő vonal: a két Szamba kapcsolata. Ezt meséli el a már nem élő fiú, aki másfajta harcot vívott a színészetért, nem olyat, mint az apja. • Műfaját tekintve mi vár a nézőre, fanyar komédia ?- Érzelmi töltetével és a humorával a Szamba is olyan lesz, mint a Sose halunk meg. • Nagy sikerre számít? — Ilyesmiről ne is beszéljünk! Amikor beállított hozzánk Gyuszi bácsi, a vállfás Gyuszi, és szent meggyőződéssel süvöltötte, hogy „ne féljetek, simán nyer a Csepel", apám, a sportvezető majd szétdurrant a méregtől. Ilyet ki se ejts a szádon, dühöngött, várd ki a végét! Sikerről tehát egy szót sem! De a csapatban nagyon bízom. Gőzön Francisco az operatőröm, Dés László a zeneszerző, Görög László a főszereplő. Nyolc évvel ezelőtt, a játékszínbeli Villa Negrában játszottunk együtt. Érzékeny volt és nagyon helyes. Jó lenne velük együtt nyerni. Pályája gyorsan ível felfelé. Az olasz Marcello Mastroianni és a francia Catherine De- neuve lánya, Chiara Mastroianni még csak huszonhárom éves, de remek alakításai és számos figyelemre méltó elismerés bizonyítja tehetségét André Techine filmjében nyújtott alakításáért tavaly Az év felfedezettje díjra jelölték. Ezzel egy időben Robert Altman opuszában, a Péét-á-porter-ben mutatta meg, hogy megállja a helyét a két főszereplő, édesapja és Sophia Lőrén mellett Majd a legutóbbi cannes-i fesztiválon a francia versenyfilmben nyújtott alakításával aratta egyik legnagyobb sikerét Nemrég pedig megkapta az Anna Magnani emlékére alapított Vörös Tű-díjat, amellyel a legjobb fiatal, kezdő színészeket díjazzák. „Nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy az idén engem tartanak a legjobb kezdő színésznőnek - mondja Chiara Mastrioianni - Nem is akartam elhinni, azt hittem, valakik tréfálkoznak velem. Napokig kimondhatatlanul boldog és büszke voltam, hiszen alighogy elindultam a pályán, máris díjat kaptam. Meghatott, mert életem első díja ez De talán azért is volt rám olyan hatással, mert Anna Magnanira mindig úgy néztem fel, mint csodára. A Mámmá Róma, Pasolini filmje, amelyben Anna Magnani mítoszt teremtett maga körül, nálunk tananyag az iskolákban. Annyira megszerettem őt, hogy sorra megnéztem minden filmjét. Másik nagy kedvencem Ingrid Bergman. Két teljesen különböző egyéniség, én mégis mindkettőjüket imádom. Szeretem az ellentéteket. Ez biztosan azért van, mert szüleimtől eltérő mentalitást, ellentétes jellemvonásokat örököltem. Apámtól a rómaiakra annyira jellemző lustaságot és hanyagságot, anyámtól viszont a pontosságát és azt a tulajdonságát, hogy mindig mindenben a tökéletességre törekszik Ezek az ellentétek nekem egyáltalán nem okoznak lelki kínokat. Ellenkezőleg, egyensúlyban tartanak ” Pár éve, kamaszkorában még gondolni sem akart arra, hogy színésznő legyen. „Nem tudom megmondani miért, de olyan pályáról ámodoztam, amely távol esik a filmszakmától. ” Talán azért, mert első filmes szereplésének csúfos vége lett. Hatéves volt, amikor édesapjával ő is elment A nők városa forgatására. Fellininek, a rendezőnek annyira megtetszett a kislány, hogy felvett egy jelenetet, amelyben a kis Chiara a vonatablakból boldogan üdvözli édesapját. „Évekkel később láttam csak a filmet, de hiába kerestem az integető kislányt. Fellini kivágott. Ez lett az én hol volt, hol nem szem, azért vágytam másra, mert nem akartam, hogy apámhoz és édesanyámhoz kelljen hasonlít- gatnom magam. Vagy mert nem örültem volna, ha az ő tehetségükkel mérik az enyémet. Olasztanár szerettem volna lenni, csak sajnos raccsoltam egy kicsit, ezért nem mertem nekivágni. Engem a szüleim a nyári vakációk alatt egyik forgatásról a másikra vittek ott voltam mindig mellettük Tetszett a környezet, amelyben dolgoztak. Szerettem azt a légkört. De múltak az évek és érettségi után, független felnőtt nőként már nem M volt, első filmes kiugrásom. ” Vagy talán azért nem vágyott a reflektorfényre, mert sokkal távolabb látott annál, hogy a csillogás elvakíthassa. „Azt himehettem mindig velük. Csakhogy kezdett hiányozni az a vidám és kaotikus világ, amelyhez annyira hozzászoktam. Akkor döntöttem el, hogy megpróbálom, belekóstolok a színészmesterségbe. ” Színészképzőről azonban hallani sem akart. Már a középiskolában is úgy érezte, a származása szerint ítélik meg. Ó volt a kivételes, a nagy színésznő és az imádott színész lánya. Még diáktársai sem tudtak úgy közelíteni hozzá, hogy ne híres szüleit lássák benne. Hamisak voltak vele szemben, az érzéseik nem voltak őszinték. „Ezért nem jelentkeztem színészképzőbe. Ott is kísért volna a származásom. Nem lehettem volna önmagam, az aki vagyok a szüleim nélkül. Az embernek ha híres szülők gyereke, nem könnyű az élete. Különösen itt, Európában nem. Csupa elvárásokkal áll szemben. Hasonlítgatják és lesik figyelik, képes-e felülmúlni a sztárősöket. Idegesítő, hogy egy színészcsaládban nevelkedett gyerekre másképp figyelnek, nem viselkedhet kedvére. Azokból a szerepekből szeretnék tanulni, amelyeket rám osztanak ” Munkával, feladatokkal pedig ellátják őt. Legutóbb édesapjával játszhatott a chilei Raoul Ruiz regényéből készült Három élet és egyetlen halál című filmben. Szabadidejében Dosztojevszkijt, Ca- mus-1, Alberto Moraviát olvas. És odafigyel a politikai történésekre, szociális eseményekre. Aktívan bekapcsolódik a francia televíziós és moziszínészek boszniai események ellen tiltakozó akcióiba. „Nem lehetünk teljesen boldogok amíg a háborúk borzalmai itt riasztanak körülöttünk" - mondja. Pedig ő is vátja a boldogságot. A nagy Ót. „Ma előbbrevalónak tartom a munkám a szerelemnél. Ugyanakkor hiszem, hogy a szerelem a legnagyobb erő ezen a világon. Franciaországban ma szerencsére kezdünk visszatérni a párkapcsolatokhoz, ma a fiatalok ismét teljes családra vágynak Mintha szótárukból szeretnék mindörökre kitörölni a magány és a meg nem értés kifejezéseket. És ez jó. ” A Gioia alapján: (tallósi)
