Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-26 / 48. szám
KARINTHY FERENC ANTE, APUD Nem az asszony lakása előtt álltak meg, hanem biztonság kedvéért vagy kétszáz méterrel följebb az Istenhegyi úton, egy forduló mögött. A fiú behúzta a kéziféket, de a motort üresjáratban hagyta, remélve, hogy most már gyorsan átesnek a legvégső búcsúzáson is. Még délután, amikor beültek az eszpresszóba, utolsó beszélgetésre, azt mondta, fáj a torka, nem akar közel hajolni. Azonkívül a találkozás előtt otthon megevett egy jó darab fűszeres házi kolbászt, hogy még egy ürügye legyen, amiért távol tartja magát, s mind ez ideig sikerült is elkerülnie a bizalmasabb érintkezéseket. A nő kezét nyújtotta.- Hát akkor szervusz.- Szervusz - mondta a fiú jó mélyről, rekedten, mint akinek a fájdalom fátyolozza el hangját. Egy pillanattá azt hitte, ezzel túl is vannak a dolgon, hiszen amúgy is mindent megbeszéltek. De az asszony nem húzta vissza a kezét, nézett ki álmatagon a tavaszi bo- rulatba, majd hirtelen hozzáhajolt, megcsókolta. A fiú kissé hátrébb dőlt az ülésen. - Tudod, hogy meg vagyok fázva. Elkapod...- No és? - rázta meg haját a nő s levette apró kalapját. - Én nem félek: majd rád gondolok, amikor köhögök. Újra ráborult, olyan szomjúsággal, mintha sosem akarna leszakadni. A fiú érezte, lehetetlen most visszahúzódnia; hogy teljék az idő, a csók közben lábával a gázpedálon játszott, meg-megberreg- tetve a motort, aztán magában számolni kezdett: egy, kettő, három, négy, öt... Tizenhétnél tovább csak nem fog tartani, gondolta, de huszonháromig is eljutott, akkor abbahagyta, megadta magát.- Esküdj meg, hogy többé nem hívsz fel - mondta a nő.- Megpróbálom.- Azt akarom: esküdj meg!- Esküszöm.- De ugye, nem fogod kibírni?- Nem hiszem... Erre újabb csók következett, éppoly szűnni nem akaró, mint az előbbi. A fiú elmondta magában a hét vezér nevét: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. Majd a hét honfoglaló törzset: Nyék, Megyer, Kürtgyamat, Tarján, Jenő, Kari, Kazi. Bár az utóbbi kettőt úgy is hallotta valahol: Kér, Keszi; ekörül- valami vita lehetett... Közben az úton két autóbusz is jött szembe rettentő zörgéssel, a nő arcától nem látott oda, de érezte nyakán a reflektorok fényét, s idegesítette, hogy a sötét kanyarban nekiütközhetnek. Szabad bal kezével lenyúlt a kapcsolóhoz és meggyújtotta a kocsi városi lámpáját... (Ó, ó, ó, tündérkaszinó, akire jön a kilenc, az lesz a hunyó.) Az asszony még mindig úgy tartotta, átölelve. (Lementem a pincébe vajat csipegetni, utánam jött édesanyám pofon veregetni, nád közé bújtam, nádsípot fújtam, az én sípom így szólt: dí, dá, dú, te vagy az a nagy-szá-júúú!)- Szeretsz? - kérdezte a nő.- Hiszen úgyis tudod.- De mondd ki. Így, hogy szeretsz.- Szeretlek.- Akkor csókolj meg... Elkezdte mondani az elemek periódusos rendszerét: hidrogén, hélium, lithium, berillium, bőr, szén, nitrogén - maga is meglepődött, hogy még Uyen jól tudja. Oxigén, fluór, neon, nátrium... Erről eszébe jutott, hogy a laborban megint rásózták a membrán- potenciál mérését, és a kálium meghatározás körül valami nem stimmel. Ezen kicsit törte is a fejét, hogy mi lehet a baj, eljátszott vele, spekulált: dolgozott. De már a következő percben ismét úgy érezte, nem buja tovább a rátapadó szájat, egy pillanatig sem. Fél évet odaadott volna az életéből, hogy végre lefelé gurulhasson az Istenhegyi úton, egyedül. Próbálta kizökkenteni a nőt érzelmes hangulatából: felgyújtotta az autó belső lámpáját, babrált a szerelvényfalon, csavargatta a gombokat, mert ezen az ócska Ad- leron minden kotyogott és lötyögött. Majd óvatosan a karórájára tekintett, diszkrét kis sóhajjal, mint akinek halaszthatatlan dolga van, bármily keserves is az elválás. Aztán csak nézte az asszonyt, homályos szemmel, fájdalmasan, úgy mondta:- Hát itthagysz? Máris? - A nő nem reagált, elrévedt az estében, erre megismételte: - Lehetséges, hogy egy perc múlva már nem foglak látni?- Mire fogsz gondolni? - pillantott rá az asszony. Ő csak legyintett, hogy ne is kérdezze. Hallgattak, ültek egymás mellett. A fiú lázasan darálta magában az accusativust vonzó latin elöljárókat: ante, apud, adver- sus... Majd a Pallas lexikon köteteinek címszavait: A - Arad megye, Arafale - Békalen, Békalencse - Burgonyavész, Burgos - Damjanich... A Hehezet - Kacor kötetnél azonban elakadt, s akárhogy erőltette az agyát, nem jutott tovább.- Na jó - mondta ekkor a nő. De éppen csak mozdult egyet az ülésen, nem szállt ki. Nyilván ő is tudta, mennyire kiszolgáltatja magát, és hogy minden másodperc újra megalázza - mégis, olyan szüksége lehetett a fiú közelségére, nem bírt elszakadni. És a fiú is tudta, hogy az asszony szenved, és egy kis kedvességgel, egy jó szóval vagy gyöngéd mozdulattal megvigasztalhatná. De képtelen volt rá: a fájdalom taszította. Éppen csak arra futotta a tapintatából, hogy itt maradt és várta, mikor megy el a másik. Ki kell bírnom, szuggerálta magának, végig kell ülnöm...- Adj még egy cigit - mondta a nő. A fiú előkereste a tárcát: azt a felét kínálta oda, ahol a rövid Mátra volt, ám az asszony a másik oldalról emelt ki egy vaskos Tulipánt. Megölöm, gondolta a dühtől kábán, kiveszem a pejszert, és fejbe verem... Majd azzal próbálta megnyugtatni magát, hogy most már csupán a cigarettát kell kivárnia, utána a nő biztosan kiszáll. Így hát csak nézte mereven a parazsat, hogyan kúszik lassan hátrafelé, és a gimnáziumi osztálytársai nevét mondogatta: Abelovszky, Barta, Békés, Bottlik, Braun, Csorna, Darabán...- Igazán nem telefonálsz? - kérdezte a nő.- Ha te így akarod...- Azért, mert túlságosan szeretsz?- Hiszen mondtam: éppen ez a baj.- De ugye, ez más volt, mint egy futó viszony?- Hogy kérdezhetsz ilyet? Egészen más.- De olyan is volt neked? Sok?- Nem sok, de ez egészen más.- És nem akarod tönkretenni az életemet?- Hiszen te is tudod...- A családom, gyerekem miatt?- Csakis ezért.- Inkább félreállsz?- Hát mit tehetnék, mondd meg... A cigaretta leégett, s miután az utolsó csókból is kibontakozott, az asszony valóban föltette kalapját, és kilépett az autóból. Közben felvillant a lába: nagyon szép lába volt. A fiú egy pillanatra rábámult, de rögtön el is feledte. Minden porcikájában érezte a feloldó örömöt, hogy egyedül van, s a következő másodpercben belelép a gázba, és röpül le, a város fényei felé, a nyitott ablakon befúj a hűs szél... Odahajolt, hogy becsapja az ajtót. A nő még ott állt a kocsi mellett a járdán. Keresgélt valamit, a táskája zsebébe nyúlt, majd hirtelen visszabújt az autóba: bent felejtette a kesztyűjét. Fölhúzta, lassan, háttadűlt az ülésen.- És mondd, ha majd véletlenül találkozunk, akár évek múlva... Ugye, akkor is így leszünk, ilyen közel egymáshoz?- Egész biztos - felelte a fiú. (Bútort csak a Royalnál végy, Baross utca harmincnégy, Royal bútor olcsó, jó, részletre is kapható.)- Mint a testvérek?- Mint a testvérek. Z. NÉMETH ISTVÁN Gyermekkor i. Égtem furcsa lázban, pici ember, hatalmas lépcsők - mellettük a mélység, kapuk - mögöttük sejtelmes távolság. És minden lépés után egy „nem szabad”. Fénylő szem: csokoládétól részeg. Dühös, mert szárnyai nincsenek, s így a kincsek puha pókfonálon folyton szertemásznak. Erőlködik, legyen még nagyobb, megérinteni izzó lehelettel nem bírja még a gyáva sors. Poros a régi színpad, a függönyből kesernyés illat száll. A pórusok kórusa dalol: „Lélegezz mohón, míg lehet!” Az égen gyufa ég - mutatóujj. Neked gyújtották, jelezvén: ez a szajha Idő túl feltűnően koslat utánad, igykezz, hogy magad az eszébe vésd. Mire felkel a Nap, már nem leszel itt. Hült helyeden a leírt mesék őrzik helyetted a létezést. U. A város érintésére ébredsz, ott áll, nyújtózik feletted, nézi sárga téglaarcod s az aszfalt árnyékába kibuggyanó testedet. Holnapot látó házfalak, az égen harci gépek, fényéveket fényképező vak térképek, utcazaj, a táblák, mindegyik TILTÓ. És mindig megszületik benned a magány, a megnyomorító. in. /I/nnét kezdve nedves az ég, mintha /V/alaki felfelé sírna, mintha /E/gy kép zuhanna keret nélkül. /T/alán én rajzoltam öntudatlan. /T/alán minket ábrázol, míg aludtunk /A/z Isten keze mozdult ecsetért... I-_- -—-¡derült, hogy az állatkert igazgatója kö- mS zönséges karrierista. Az állatokat csu- pán lépcsőfoknak tekintette saját előmeneteléhez. Azzal sem törődött eléggé, hogy munkahelye fontos szerepet tölt be az ifjúság nevelésében. Az általa igazgatott állatkertben a zsiráfnak rövid volt a nyaka, a borznak nem volt odúja, s a mosómedvék csak nagy ritkán mostak, ha épp elunták magukat. E fogyatékosságok annál kárhoztatandóbbak, mivelhogy a tanulóifjúság gyakran látogatta csoportosan az állatkertet. Afféle vidéki állatkert volt, hiányzott belőle néhány alapvető állat, így például az elefánt is. Megpróbálták ideig-óráig helyettesíteni, háromezer há- zinyulat tenyésztettek helyette - de ahogy országunk fokról fokra előbbre haladt a fejlődés útján, tervszerűen pótolták mindenütt a hiányosságokat, így végül sor került az elefántra is. Július 22-e alkalmából értesítették az állatkertet, hogy az elefántkiutalás ügye végleges elintézést nyert. Az állatkert lelkes, odaadó dolgozói nagyon megörültek a hírnek. Annál nagyobb volt csodálkozásuk, mikor megtudták, hogy az igazgató beadványt küldött Varsóba, melyben lemondott a kiutalt elefánttól; ehelyett javaslatot terjesztett elő egy elefánt gazdaságos házi előállítására. „Én magam s üzemünk valamennyi dolgozója - írta - tisztában vagyunk azzal, hogy egy elefánt hatalmas teher a lengyel bányászok és kohászok vállán. Az önköltségcsökkentés érdekében javaslatot teszek a vonatkozó iratban szereplő elefánt saját gyártmányú elefánttal való helyettesítésére. Az elefántot gumiból készíthetjük el, megfelelő nagyságban, megtöltjük levegővel, s odaállítjuk a rács mögé. Szakszerű festéssel elérhetjük, hogy semmiben se különbözzék az igazitól, még közelebbi szemügyre vétel esetén sem. Ne feledjük, hogy az elefánt nehézkes állat, nem futkároz, nem ugrándozik, s nem is hempereg. A kerítésen feliratot helyezünk el, mely közli, hogy ez egy különösen nehézkes L_ ___ -___________________________ el efánt. Az ily módon megtakarított pénzt egy új lökhajtásos repülőgép építésére vagy néhány műemlék templom konzerválására fordíthatjuk. Kéretik tekintetbe venni, hogy a kezdeményezés és a tervezet kidolgozása egyaránt az én szerény hozzájárulásom közös munkánkhoz és harcunkhoz. Maradok alázatos hívük...” - és az aláírás. A beadvány nyilván egy lélektelen hivatalnok kezébe jutott, aki bürokratikusán fogta fel kötelességét, s nem hatolt be a dolog lényegébe, csupán az önköltségcsökkentés irányvonalát tartotta szem előtt - ezért elfogadta a tervet. Az állatkert igazgatója, alighogy megkapta az engedélyt, hatalmas gumiburkot csináltatott, amit azután meg akart töltetni levegővel. Két altisztet bízott meg e feladattal: a két ellenkező végénél fogva kellett folfüjniok a burkot. A munkát éjszaka kellett elvégezni, hogy titokban maradjon; a város lakói úgy tudták, hogy igazi elefánt érkezett, s látni akarták. S azért is sürgős volt az igazgatónak, mert prémiumot remélt, ha siker koronázza ötletét. Az altisztek bezárkóztak a szerszámszínbe, s megkezdődött a felfújás. Kétórai megfeszített munka után megállapították, hogy a szürke gumihuzat alig emelkedett föl a földről; a gumószerű, lapos alakzat semmiképp sem hasonlított elefántra. Egyre jobban benne jártak az éjben, elcsitult minden emberi hang, csak a sakál üvöltése hallatszott az állatkertből. A két altiszt elfáradva megállt egy kicsit, csak arra ügyeltek, hogy a belefújt levegő ki ne szivárogjon az elefántburokból. Idősebb emberek voltak, nem szokták meg az efféle munkát.- Ha így megy tovább, csak reggelre fejezzük be - mondta egyikük. - Mit mondok a feleségemnek, ha hazamegyek? Csak nem hiszi el nekem, hogy elefántot fújtam egész éjszaka?- Csakugyan - helyeselt a másik. - Ritkán fúj az ember elefántot. S ez mind azért van, mert az igazgatónk baloldali elhajló. További félóra múlva megint elfáradtak. Az elefánt törzse megnövekedett, de még távolról sem telt ki a formája.- Egyre nehezebben megy - állapította meg az első.- Úgy bizony - bólintott a másik. - Keserves dolog. Pihenjünk egy kicsit. Ahogy ott pihentek, egyikük észrevett a falon egy gázcsapot. Eszébe ötlött: gázt is tölthetnének az elefántba levegő helyett! Közölte ötletét a kollégájával. Elhatározták, hogy kipróbálják. Ráhúzták az elefánt farkát a gázcsapra, s ím, örömmel látták, hogy néhány pillanat múlva ott állt az elefánt a szín közepén, életnagyságban. Olyan volt, mint az igazi: tagbaszakadt törzs, oszlopszerű lábak, nagy fülek, no és az elmaradhatatlan ormány. Az igazgató, minthogy nem kellett semmire tekintettel lennie, s fűtötte a becsvágy, hogy minél nagyobb elefántja legyen, hatalmas modellt készíttetett.- Pompás - jelentette ki a gázcsapmegoldás felfedezője. - Hazamehetünk. Kora reggel átvitték az elefántot a számára berendezett kertrészbe, központi helyre, a majomketrec közelébe. Félelmetesen hatott, ahogy ott állt egy természetes szikla előtt. Elébe, a rácsra, táblát függesztettek: „Különösen nehézkes elefánt - egyáltalán nem jár.” A helybeli iskola növendékei voltak az első látogatók aznap. A tanáruk hozta ki őket az állatkertbe, hogy szemléltető előadást tartson az elefánttól. A csoport megállt a ketrec előtt, s ő magyarázni kezdett:- Az elefánt növényevő állat. Ormányával kitépi a fiatal fákat, s lerágja róluk a leveleket. A fiúk mind az elefánt köré gyűltek, s áhítattal nézték. Várták, mikor tép ki egy fácskát, ő azonban mozdulatlanul állott a kerítés mögött.- Az elefánt a ma már kiveszett mamutfajták egyenes utóda. Ezért nem csoda, hogy a legnagyobb szárazföldi állatok egyike. A szorgalmasabb nebulók buzgón jegyzeteltek.- Csupán a bálna nehezebb az elefántnál, az azonban a tengerben él. Ezért bátran mondhatjuk, hogy az elefánt az őserdő királya. Könnyű szél lebbent át a kerten.- Egy felnőtt elefánt súlya négy- és hatezer kiló közt mozog. Ekkor az elefánt megrázkódott, és fölemelkedett a levegőbe. Néhány pillanatig közvetlenül a föld színe fölött ringott, de a szél csakhamar fölkapta a magasba, s hatalmas alakját kirajzolta a kék égre. Még egy pillanat - s egyre magasabbra lebbenve, négy szétvetett lábának tappantyú-korongját, gömbölyű pocakját s ormánya hegyét fordította az alant bámészkodók felé. Aztán vízszintesen fújta a szél tovább: elvitorlázott a kerítés fölött, majd eltűnt a fák koronája mögött a magasban. A majmok elképedve néztek utána. A közeli füvészkertben akadtak rá végül; estében egy kaktuszra huppant, és szétpukkadt. Azok a diákok pedig, akik ott voltak akkor az állatkertben, nem törődtek többé a tanulással; fittyet hánytak a tudománynak, s huligánok lettek. Állítólag vodkát vedelnek, s ablaküvegeket vernek be. S egyáltalán nem hisznek az elefántban. Kerényi Grácia fordítása IRODALOM 1995. november 26.
