Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-16 / 29. szám
Beszélgetés Szigeti Lászlóval, a Kalligram Kiadó igazgatójával a kínos közjátékoktól sem mentes washingtoni kerékasztalról Ha idehaza képtelenség egy szlovák-szlovákiai magyar vitafórum nyélbe ütése, hívd meg a résztvevőket és ültesd őket egy kerékasztalhoz Amerikában, hadd vitatkozzanak lényeges vagy kevésbé fontos kérdésekről. E recept szerint járt el az elmúlt hónapban a Jimmy Carter exelnökhöz közelálló Project on Ethnic Relations alapítvány, amelynek meghívására két napon át egy washingtoni kerékasztalnál érvelt és vitázott 17 szlovákiai parlamenti képviselő, közéleti és független személyiség. Köztük volt a három magyar párt képviselőjén kívül Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója, aki a vita hangulatát és tanulságait osztja meg olvasóinkkal. szerint a szlovákok a másodhegedűs szerepét kapták. 1968-ban sikerüt elérni, hogy szövetségi állam jöjjön létre, de a rossz kezdet szinte törvényszerűen ahhoz vezetett, hogy minden hathatósabb tömeges tiltakozás nélkül két kormányfő szétszerelje az országot. Most az önálló Szlovákiában pedig a szlovák többség a tizenegynéhány százalékos kisebbséget kizárja az államépítés folyamatából, ugyanúgy, ahogy a csehek tették velük korábban... • Kicsit meredeknek tűnik az okfejtés...- Ez nem akar semmiféle negatív előrejelzés lenni. Nem azt állítom, amire gondolsz, csak arra akarok rámutatni, hogy nem veszik figyelembe a történelmi tapasztalatot, s nem okulnak belőle. Közbevetésed elegánsan provokatív. Én nem azt mondom, hogy ez az ország szét fog esni, pillanatnyilag j§ ez egyetlen nagyhatalomnak sem érdeke; s itt me- gint visszakanyarodnék a többször idézett Dániel Friedhez, aki kijelentette, hogy Szlovákia ugyan az államépítés kezdeténél tart, de létét semmilyen ve- £ szély nem fenyegeti, még Budapestről sem. • Az amerikai politikusok tájékozottak-e afelől, ami nálunk idehaza történik?- Meglepett, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb hivatalaiban mindent tudnak Közép-Euró- páról. Dániel Fried, Clinton elnök térségünk ügyeiben illetékes tanácsadója rendkívül tájékozott ember, akárcsak az általa vezetett osztály munkatársai is, s ezt a kerekasztal-vitán később többször is tapasztaltam. • Említhetnél egy szemléletes példát is?- Hogyne. A már említett tanácsadó a szlovák küldöttség fogadásakor nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a Fehér Házat nyugtalanítja a szlovák külpolitika konfrontatív légköre, a szlovák-magyar alapszerződés pedig csak egy jó alap a bonyolult kérdések megoldásához. Idézte Bili Clintont, aki szerint kizárólag azok a közép-európai országok számíthatnak az EU és NATO-tagságra, amelyek készek nyitni a piacgazdaság felé, jó kapcsolatokat építettek ki szomszédaikkal és tiszteletben tartják az emberi jogokat. Az amerikai kormányzat ugyanakkor elítéli a gazdaságban az etatizmust, a regionális politikában a nacionalizmust, az államirányításban pedig az autoritatizmust. Nem remélhetnek tagságot azok az államok, amelyekben ezek a jegyek felütik a fejüket. Ennyit tehát a tájékozottságukról. Nagyon érdekes volt még számomra, hogy amerikai vendéglátóink többször hangsúlyozták: nem lehet történelmi sérelmekre hivatkozva politizálni. • Szlovák részről reagált valaki az elhangzottakra?- A nemzetbiztonsági tanács épületében lezajlott fogadáson Jozef Prokes, Dusán Slobodník és Jón Eupták urak egészen kisstílűén reagáltak. A Szlovák Nemzeti Párt képviselője szerintem teljesen tendenciózus kérdést tett fel, amikor rákérdezett arra, hogy vajon az USA-ban mindenkinek tudnia kell-e az angol nyelvet, vagy nem. Azt, hogy az amerikai társadalom történelmét és gené- zisét nem lehet összehasonlítani a miénkkel, elfe- lejetette megemlíteni, holott az amerikai képviselők számára ez nyilvánvaló volt. • Vonható-e valamiféle párhuzam a tavasszal Atlantában lezajlott román-romániai magyar párbeszéd és a washingtoni vitafórum között?- Jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy nagy különbség mutatkozott az atlantai és a washingtoni fórum között. Tételesen ez abban mutatkozott meg, hogy a washingtoni kerékasztalon részt vett szlovák ellenzékiek és függetlenek azokért a demokratikus vívmányokért emeltek szót, amelyek nélkül elképzelhetetlen itt a kisebbségi kérdés megoldása. Nem akarom természetesen az atlantai fórumot bántani, de ez nem történt meg román-magyar kisebbségi viszonylatban. A mi kerékasztalunkon Milán Zemko a köztársasági elnöki irodától értékelésében számonkérte a kormánykoalíciótól, hogy mire herdálta el a kabinet a kisebbségi kultúrák támogatására jóváhagyott összeget. • Eljutottunk kisebbségi gondjainkhoz, s engem újra csak az izgat, konkrétan ezekről mennyit tudtak a kerekasztal házigazdái?- A hallottak alapján az az érzésem, ismerik gondjainkat. Hogy milyen részletességgel, azt nagyon nehéz megállapítani, de érdekük a térség stabilitása. E tekintetben egyébként nagyon fontos változást véltem felfedezni. A washingtoni kormányzat módosított azon a korábbi nézetén, hogy a kisebbségi kérdés csupán embeijogi probléma. Jelenlétünkben már azt hangsúlyozták, hogy a kisebbségi kérdéskört immár biztonságpolitikai tényezőnek tekintik, s ilyen értelemben a legapróbb részletekig érdekli őket az, mit csinál itt az államhatalom a kisebbségekkel. Igazából azonban azt kell mondanom, hogy a házigazda amerikaiak a vita során a demokratikus és a kevésbé demokratikus szlovákiai erőkkel szemben is egyforma távolságtartást mutattak. Az államnyelv védelméről hozott törvény magátói értetődően szóba került, amelynek angol nyelvű szövegét Csáky Pál átadta vendéglátóinknak... • Ezt a Csáky-cselekedetet kifogásolta Slobodník....- Valóban így történt, csak az érdekes az, hogy a törvényt hazaérkezésünk után mégis jóváhagyta a parlament. Tehát a vita idején már valóban törvénytervezet volt, amelyet az amerikai vendéglátók nagyon udvariasan másnapra lefénymásoltak, és a vitafórum valamennyi résztvevőjének kiosztottak, hogy tudják, mit is kaptak meg Csákytól. • A kormánypártiak hazatérésük után nem győzték ismételni, hogy a Clinton-kormányzat is elveti a kollektív jogokat.- A már említett fehér házi fogadáson kiderült, a kormányzat képviselője nagyon ellene van a kollektív jogok fogalmának, viszont beszédéből kiérezhető volt az, hogy amit mi ezen a fogalmon értünk, azt be kellene építeni a polgárjogi szerkezetbe. Azt hiszem, mindnyájunk számára nyilvánvaló volt, hogy a szótárunkból valóban hasznos lenne kiiktatni ezt a fogalmat, mert a világ sem tud vele mit kezdeni. Teljesen nyilvánvaló számunkra, hogy miért, s mit egyensúlyozna Szlovákiában a kollektív jogok elérése: az 1945-47-es kitelepítések és meghurcoltatások ellen védekezne, hogy kollektíván ne lehessen elítélhető itt semmilyen közösség, tehát ennek a követelésnek megvannak a történelmi alapjai. Ugyanakkor, amikor azt hangsúlyozzák az USA képviselői, hogy a történelmet és a történelmi sérelmeket félretéve kell megtanulnunk politizálni, akkor ezt nem értelmezhetjük csupán egyoldalúan, tehát úgy, hogy csupán a szlovákok tegyenek így. Azt hiszem, nekünk is félre kell tenni a történelmi sérelmeket, ezek elemzése a történészek dolga kell, hogy legyen, s ezen az alapon nem lenne szabad politizálni. Nagyon nehéz ugyanakkor ezeket a történelmi tapasztalatokat sutba vágni, mert a politikusoknak a történelmi okulásokról nem szabad megfeledkezniük, de mindenképpen szükséges lenne az, hogy a többségi és a kisebbségi politikusok egy olyan közös víziót mutassanak fel ennek a társadalomnak, amely összefogná az országot. • A szóban forgó vitafórum valamiképpen hozzásegített ahhoz, hogy kialakuljon egy közös víziókép?- Ez a közös vízió, azt hiszem, egy szüntelen, permanens párbeszédet igényel. Nem lehet közös víziót úgy építeni, hogy félévenként vagy másfélévenként egyszer találkoznak a két vagy több fél képviselői. Ezért ajánlottam a washingtoni fórumon egy állandó kerekasztalt a honi szlovák-magyar kérdések megvitatására, s indítványomnak a sajtóban is nagy visszhangja volt. Válaszul Jozef Reá, a kisebbségekkel is foglalkozó parlamenti bizottság elnöke ajánlotta, hogy az általa vezetett bizottság és a kormány mellett működő nemzetiségi tanács jó terep arra, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljük. Én a kerékasztalon elmondtam, mindkét bizottság annyira befagyasztatott, hogy egyik sem felel meg a valódi párbeszéd követelményeinek. Ezért kezdeményeztem a már említett állandó kerekasztal életre hívását, amely mellett a tárgyalások nyilvánosan folynának valamennyi párt, a kormány és a polgári szervezetek képviselőinek részvételével. Rendkívül fontosnak tartanám, hogy ellentétben a szóba hozott bizottságokkal, itt zömmel a kisebbségek legyenek jelen, hiszen sem a kormány, sem a parlament igazán nem teremtet fórumot, ahol a kisebbség részletekbe menően elmondhatja kéréseit, ecsetelheti alapállását és viszonyulását ehhez az országhoz. Ott, ahol a kormány nemzetiségi bizottságában rólunk. de lényegében nélkülünk döntenek, csupán a látszatát keltik annak, hogy a kisebbségi bizottság ajánlására hoznak bizonyos döntéseket. • Hazatérésetek után szlovák részről elhangzott olyan nyilatkozat, hogy szeptemberben sort lehetne keríteni egy washingtoni típusú fórumra, immár hazai talajon. Ez már indítványod szellemében történne?- Nem tudom, mert én nem ajánlottam konkrét személyeket, akik jelen lennének, mindössze arra mutattam rá, hogy teljesen komunikációképtelen jelenleg a parlament és a kormányzat, s egyedül Michal Kovái volt a kivétel. De a három államfői kerekasztal nem adott lehetőséget arra, hogy részletesen megtárgyaljunk kérdéseket, tisztázzunk fogalmakat. S ha már a fogalmakat említettem, hadd mondjam el: indítványoztam azt is, hogy egy olyan közös szótáron kellene elgondolkodnunk, amely hosszú távon kizárja azt, hogy ha egy magyar politikus a parlamentben kimondja, vagy egy magyar újságíró a lapjában leírja: autonómia vagy kollektív jogok, ne mindenki mást értsen ezen. • Gondolod, ezzel elejét lehetne venni annak, hogy például szlovák részről ne valamiféle vörös posztót és elszakadási kísérletet sejtsenek amö- gött, ha elhangzik az említett autonómia szó?- Hajlok afelé, hogy azokat a fogalmakat, amelyek traumatizálják a többséget, igyekezzünk törölni a szótárunkból, hiszen a szókincsünk hatalmas. S mindazt, amit el akarunk érni e fogalmak alatt, igyekezzünk fokozatosan alkotmányos úton beépíteni egy polgári jogrendbe. Egy ilyen közös szótár kialakítása feltételezi a már említett kerekasztalt. A sajtó ugyan nagy szerepet játszhat abban, hogy milyen irányban viszi el a nyelvhasználatot, de a konszenzust a politika művelőinek kell kialakítaniuk. • A fórum szlovák résztvevői hogyan fogadták akár a közös vízióra, akár a közös szótárra vonatkozó indítványodat?- Azt mondhatom, hogy nagyon átgondolt és pozitív reagálás volt Milán Ftácniké. Rövid távon az alternatív oktatás megoldását tartotta halaszthatatlan feladatnak, s ezzel kapcsolatban ráerőszakolás- nak minősítette, ami jelenleg nálunk folyik, továbbá kijelentete, a terv nincs alaposan átgondolva, s nagy veszélyeket rejt magában, ha a kormány ezt tovább erőlteti. A baloldali képviselő úgy vélte, hogy hiányzik a magyar egyetem létrehozásának jogi szabályozása. Nagy hibának tartotta, hogy az államnyelvvédelmi törvényt előzetesen nem tárgyalták meg a kisebbségekkel, akiknek identitását érinti. Ftáőnik szerint, mint említettem, a kisebbségeket nem vonják be kellőképpen az irányításba. Ennek kapcsán mondom el, hogy készítettem egy tanulmányt a washingtoni fórumra, amelyben rámutattam: Csehszlovákia nem véletlenül hullott szét. Amikor megalakult, területén 34 százaléknyi kisebbség élt, őket azonban a húszas években kihagyták az államépítés folyamatából, s ennek megvannak a történelmi okai. A masaryki alkotmány • Ezt a szlovák-magyar alapszerződés is világosan leszögezte, mármint az államhatár meg- változtathatatlanságát...- Azt kellene észrevenni, hogy az ellenzékbe szorult pártok demokratikusan gondolkodó képviselői már érzékelik, hogy a határstabilitás egyik függvénye az, hogy a magyar kisebbség jogkörét milyen mértékig fogják tágítani. Annyi itt a végig- tárgyalatlan probléma, hogy újra csak azt mondhatom: nagyon fontos lenne az említett kerekasztal életre hívása. Ellenezni fogják ezt azok az önérzetes szlovák és magyar politikusok, akik azt mondják, ők hivatottak arra, hogy e problémákat megoldják. Szó sincs arról, hogy valakik előtérbe szeretnék magukat tolni, magam sem akarok e fórum résztvevője lenni, de szélesebb konszenzus alapján kellene mindkét irányból közelíteni. • A konszenzus, ami után kiáltasz, hiánycikk Szlovákiában, viszont az intolerancia annál inkább virágzik, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. Washingtonban szóba került-e például az, hogy a magyarság iskolái védelmében esetleg polgári engedetlenségre kényszerül?- Név szerint nem emlékszem, de valaki a három magyar párt részéről említette. Az amerikaiak természetesen nem avatkoznak be a belügyeinkbe. • Amerikai részről becsomagolt formában sem mondtak erről véleményt?- Nem, de azt több ízben is jelezték, nem konkrétan az engedetlenségre utalva, hogy nem mindent tudnak feltétel nélkül elfogadni a kisebbségi követelések közül, s ezzel nekünk is tisztában kell lennünk. Szerintem nem lesz hibáztatható a magyar kisebbség azért, ha ehhez az eszközhöz nyúl. Nem leszek bíróság elé állítható azért, hogy a két fiamat egyszerűen nem engedem iskolába, vagy ha igen, tegye meg velem a kormányzat. • Végezetül visszakanyarodva ismét a washingtoni fórumhoz: valóban téma volt-e a Vasárnap tavalyi karácsonyi száma, mert az elutazás előtt Dusán Slobodník lapunknak azt nyilatkozta: kirakja a kerékasztalra az említett példányt annak bizonyítékaként, hogy a Vasárnap nem egy szeriózus kisebbségi újság. (A DSZM- párti politikus a Tőkés Lászlóval készített interjút kifogásolta, amelyben a nyilatkozó kisebbrendűségi komplexusokat tulajdonított a szlovák és a román nemzetnek, s azt nehezményezte, hogy a Vasárnap nem határolta el magát ettől a kijelentéstől - a szerk. megj.)- Valóban előkerült a külügyi bizottság elnökének útipoggyászából az említett lapszám, s azt kifogásolta, hogyan jelenhet meg egy Szlovákiában kiadott magyar lapban ilyesmi, és ezt a minősítést a szlovákok nevében kikérte magának. Slobodník úr kifejtette, hogy az itteni magyar lapok nem lojálisak az állammal szemben, s ugyan többen reagáltak rá olyan értelemben, hogy az állam nem egyenlő a kormányzattal, ám ezt Slobodník úr elengedte a füle mellett. Én nevetségesnek tartottam ezt a felvetését, ezért a jegyzeteimben nem is szerepelt több erről az epizódról. • Köszönöm a beszélgetést. P. Vonyik Erzsébet KISEBBSÉGPOLITIKA ' 1995 július 16 llBSÚmap
