Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-29 / 44. szám
N emrégen volt a Takarítási Világnap, az emberiség érzi a piszkot, a szennyet és a bűnt, mely ellepi az életet és a tisztaságra gondol. A falvak és városok tisztaságára és a szemétre elsősorban. Takarítani kell! Elkülönített telepekre vinni vagy megsemmisíteni a szemetet! A falvak és városok egyénien élnek, sajátos módon léteznek, a sokrétű és bonyolult valóságban jellegzetes egységeket alkotnak. Milyen a városok lelke? De ha lelkűk van, arcuk is lehet. Milyen hát Pozsony arca, milyen a város ábrázata, ahol lakunk? Tiszta, szép, harmonikus, netán kesernyés vagy indulatos? Amennyiben köztisztaságról beszélünk, mondjuk így: aránylag tisztának mondható! --------------Pr oblematikus a városok tisztásé- DUBA ga, sok gondot okoz. Rengeteg --------------ha sználati tárgyunk könnyen pótolható és eldobható, még változatosabb a csomagolástechnika, ezért rengeteg a szemét! Az újkori hulladékok tömeges támadásokat intéznek a városok ellen. Ennek ellenére a belváros utcái tisztának mondhatók! A köztereken nehezen él meg a szemét. Söprő- és öntözőkocsik, utcaseprők gondozzák a betonmezőket. A szemét pedig elhagyatott helyeken, sötét sarkokban, félreeső kiegészíti, bár a hétköznapokban el is fedhetik egymást. De elég a város régi életét tükröző forrásműveket, a háború előtti közelmúlt dokumentumait sem feledve, szemrevételeznünk, és a három kultúra jelenléte azonnal kitűnik. A népi együttélés és nyelvi egymásra hatás eredményei a temetőkben a sírkövek tanúskodásával érnek véget. A lélek az érzelemvilág és a tudatos tevékenység, tehát az emberi benső világ. Láthataüanul is meghatározza az ember jellemét, vagy metaforikusán értelmezve a város jellegét. Cselekvésre késztet és tűrésre kényszerít, boldogság és szenvedés gyűjtőedénye lehet. A város lelke emberi sorsok összefüggéséből, nyelvek és kultúrák-------------------egymásra hatásából és kölcsönviGY ULA szonyából, nemzeti és közösségi ér- zés és öntudat kapcsolatrendszeréből és sorsközösségéből tevődik össze. Ebben az erőrendszerben a tolerancia nem jelszó többé, sem utópista vágyálom, hanem működő élettörvény. Az egyszerű emberek csoportjai, a népek tudják is ezt, hiszen ez szerint élnek. Lelki adottságaik egyik értéke a másság tisztelete és a közös sors jegyében vállalt szolidaritás. Városunk régi történelme nem ismer etnikai vagy nemzetiségi ellentéteket. A német törvényszövegek, maszurdikokban húzódik meg vagy a külváros felé szorul. A város arca azonban tágabb, átvitt jelentéssel bíró fogalom. A mi városunk arca szépül is! Klasszikus vonásai megifjodnak, régi patinája felfrissül s egyre vonzóbb lesz. A vén belvárosi házakat sorra javítják és átfestik, az egykori palotákat szorgalmasan tatarozzák. A város arca színesedik és felderül. Vonzóbbá, barátságosabbá és otthonosabbá válik az életkömyezet. Régi idők koloritja gyönyörködteti a szemet és a történelmi fonnák felragyognak. Az őszi napfényben megcsillannak a réztetők, frissen élnek az új barna és vörös cserepek, és a nemesen bronzszínű esőcsatornák a magasból a járdákra ereszkednek. Nagyon szeretem a belvárost, szabadidőmben szinte mindig az egykori, immár lebontott, de jelzéseiket, romjaikat máig maguk után hagyó városfalakon bévül járok. Amikor az Úri utcai Balassa-palota udvarán átmenve az útkereszteződésre érek, úgy látom, hogy a Ventúr utca valósággal tündököl a bágyadt napsütésben. A megújult paloták mintha a múló időt és a halhatatlan életet ünnepelnék. Tovább menve a Mihály kapu tornya hív és árkádjai szinte vonzanak. Lenn a sáncárokban, ahol ma fehér kerti székeken ülő emberek újságot olvasnak, egykor halálra ítélt bűnözőket akasztott vagy vette fejüket a városi hóhér. Aztán a forgalmas úttesten áthaladva a középkori Magyar utcába érünk, amely később Schöndorf-gasse, azaz Széplak utca lett, ma pedig Obchodná ulica, vagyis Üzletek utcája, s oly forgalmas, hogy megújulni látszik benne a város lelke. Fennebb azt állítottuk, hogy ha a városnak lelke van, arca is lehet. Most, hogy arculatának, megifjodó történelmi arcának vonásait megcsodáltuk, s más utcákon, tereken és átjárókon haladva bámulhatnánk tovább, fordítsuk figyelmünket a város lelkére! Bonyolultabb jellemzője a városnak, mint a külső kép, melyet arcának-ar- culatának nevezünk, mert nem látható. Megérezhető huzamosabb ottlakás-tartózkodás után. De néha azonnal felvillan, kipattan valahonnan, megtestesül. Az elmondottakból már megsejthető, hogy Pozsony lelke a történelemből való és évszázadok szülték, s a régmúlt időkből táplálkozik. Az építészeti formák mélyre nyúlnak és évezredes bölcsességet sugallnak. Ügy tűnik fel, hogy a „bölcs” városok színpompásak és változatosak, mégis egységesek. Van tartásuk és stílusuk. A gazdaságuk sokszínűségéből fakad. Erkölcsükben igyekeznek tiszták maradni. A városok tisztaságát az utcák és terek szeméttelenl- tésével kezdjük, majd arculatuk szépítésével folytatjuk, s a munkát a lelkűk nemesítésével kell befejeznünk. Pozsony lelkének ősidők óta három összetevője van: német, szlovák és magyar komponens. Pressburg, Bratislava és Pozsony benső egységükben egyet jelentenek. S nemcsak a várost, hanem valamilyen fogalomkört, polgári közösséget és dunatáji jelleget is. Az összetevők koronként változnak. Ma a szlovák életerő dominál, s a magyar és a német szín gyár céhlevelek és szlovák dűlőnevek mindig megfértek egymással. A régmúltban a három összetevő békésen élt egymás mellett. Tudunk drámákba hajló és tragédiákban kicsúcsosodó vallási ellentétekről, néhány középkori zsidóprogram kegyetlenségét is számon tartjuk. Huszita támadások, reformáció és ellenreformáció harcának dúlásai ismeretesek. De a nyelvi és nemzeti elemek, a három népi kultúra gyűlölködő szembefordulásáról nincsenek adataink régi időkből. A múlt századi forradalmak, melyek a város életében is kiélezték a nemzeti ellentmondásokat, sem állították szembe végzetesen a polgárokat. Ilyen ellentétekkel a huszadik század tört rá a városra, kikezdve patrióta szellemét és összetevői benső egységét megzavarva. Ám ez mindig a politika késztetésére következhetett be s hatalmi érdekeknek engedelmeskedett. Goethe jegyezte fel Napóleon mondását, mellyel beszélgetésük során a császár a korabeli francia végzet-darabok ellen tiltakozott, mondván: „Mit akarnak most a végzettel?, a végzet: a politika.” Napóleon súlyos és tartós igazságot mondott Goethének, máig érvényes, modem értelemben vett axiómát. A mai politika is kiválóan alkalmas rá, hogy a végzet szerepét töltse be! Kiutasításokkal, lakosságcserékkel és deportálásokkal, etnikai tisztogatással teszi végzetessé a népek életét. Legutóbb 1989 késő őszén a Szlovák Nemzeti Felkelés terén tartott népgyűléseken nyilvánult meg a többszínű és szolidáris szellemiség, amelyet szimbolikusan a város lelkének neveztünk. Rövid ideig tartott s a politika váltotta fel... A deformált lélek kiül a vonásokra, a csúnya lélek eltorzítja az arcot. A gonosz lélek jegyei kiülnek az ábrázatra. Bár formájában talán még szabályos is lehet, kisugárzásában visszataszító - rideg, hisztérikus vagy kegyetlen - az ilyen arc. Mindent meg kell tennünk azért, hogy városunk „arca” tovább szépüljön, tiszta maradjon és emberi legyen! Alternatív etnikai tisztogatás AZ ETNIKAI TISZTOGATÁS fogalma jobbára csak az utóbbi években honosodott meg a köztudatban, bár a gyakorlata jóval korábbi keletű. Mögötte pedig nagyon is kétséges politikai célok és szándékok rejlenek. Közép- és Kelet-Európábán aligha találunk pontosan elhatárolható, tiszta etnikumokat. Ennek ellenére, az utóbbi évtizedek folyamán többször is megváltozott határokon belül, egyes kormányok vagy hatalmi csoportok újraélesztik a nemzetállamok gondolatát; még az olyan országokban is, ahol a kisebbségek a lakosság jelentős hányadát képezik. Ezen országokban a többségi nemzet egyszerűen szabadulni akar a területén élő kisebbségektől; megpróbálja „megtisztítani” az országot a számára „idegen” elemektől, sokszor épp az őslakosságtól. A nemzetállam ilyen erőszakos szorgalmazása csakis a kisebbségek rovására történhet, ezért eleve antidemokratikus törekvés. Következményeit napjainkban a jugoszláviai véres dráma példázza elrettentő mementóként mindazoknak, akik nemzeti elva- kultságukban erre az útra tévednének. A szlovákiai magyarság is együttérzéssel követi a balkáni fejleményeket. Nem csupán az ott élő magyarok sorsáért aggódunk, hanem szörnyű az a rádöbbe- nés is, hogy hová vezet a mesterségesen szított nemzeti és vallási összeférhetetlenség. A négy éve folyó öldöklésnek legkézenfekvőbb tanulsága: ennek a háborúnak nem lesz igazi győztese, vesztese viszont mind a többségi nemzet, mind a kisebbségek is. Az etnikai tisztogatásnak több módja ismeretes. Csehszlovákiában is e „tisztogatás” több változatával, alternatívájával próbálkoztak. A nemzetállam délibábja elvakította a nacionalistákat, és már eddig is az etnikai tisztogatás széles skáláját alkalmazták. Például a második világháború után - megélhetési lehetőségeitől megfosztottan - főképp a szlovákiai ma-----------------gy ár értelmiségiek sokasága szökött át Ma- ZSILKA gyarországra, örökre itthagyva a szülőföl-----------------de t. Ám a csehszlovák kormány ettől jóval messzebbre ment: programjára tűzte az egész itt élő magyarság kitelepítését! Amikor e tervre a győztes hatalmak nem adták az áldásukat, a lakosságcserével próbálkoztak. Ám a legdrasztikusabb alternatíva tízezrek náci módszerekkel történő, embertelen deportálása volt Csehországba. Éjszaka, zimankós hidegben katonaság zárta körül a magyarlakta falvakat, ahonnan a kijelölt családokat előre elkészített lista szerint teherautókra rakták, majd bevagonírozták. Otthonaikat részben külföldről, részben Szlovákia északi vidékeiről idecsalogatott szlovákok foglalták el, hogy a megmaradt magyar etnikumot ezáltal is felhígítsák. A magyarságnak végtelen szenvedést okozó etnikai tisztogatás sem hozta meg a nacionalisták által várt eredményt, mivel a felszámolásunk szándékának durva módszereit végül a nagyhatalmak is elítélték. Ezután újabb alternatívát: a reszlovakizálást ötlötték ki. Így legalább papíron, a külföld előtt is bizonyíthatóan akarták elérni nemzeti kisebbségünk felszámolását. Ennyi alternatív etnikai tisztogatás után ezért tud az itt élő magyarság annyira együttérezni a Balkánon lejátszódó események áldozataival. A SZOCIALISTA ÉRA némileg nálunk is enyhítette a nemzetek és nemzetiségek között korábban kiváltott feszültséget. Meg kellett őrizni a szocialista tábor egységét, a nemzetiségi kérdést is alá kellett rendelni a nemzetköziség elvének, ami jócskán mérsékelte a többségi nemzet esetleges túlkapásait; de a társadalom egységének illúzióját megőrzendő, a kisebbségek önmegvalósítási törekvéseinek is korlátokat szabott. A többségi nemzet ennek ellenére Csehszlovákiában is újra és újra a kisebbségek életterének szűkítésével próbálkozott. Nyíltan, erőszak alkalmazásával ez már nem volt lehetséges, így körmönfontabb alternatívákat kellett kieszelni. A szocialista „építés” négy évtizede két időszakra osztható, amelyben az első 1968-ig tartott. Ez idő tájt is történtek kísérletek a nemzetiségek életterének szűkítésére, csak most már enyhébb formában. Ide sorolható a magyar helységnevek használatának tilalma és az anyanyelvi oktatás „megreformálására” tett javaslatok. Tegyük mindjárt hozzá: ez utóbbi jelentősebb eredmény nélkül maradt. A nemzetiségi politikában 1968 hozta az áttörést. S nem csupán szlovák-magyar viszonylatban. A sajátos történelmi körülmények között 1918-ban létrejött Csehszlovák Köztársaságban a két egyenrangúnak nyilvánított államalkotó nemzet viszonyában is sajátos helyzet alakult ki. A kisebbik fél, a szlovák nemzet már a köztársaság létrejötte óta elégedetlen volt a többségi cseh nemzet vele szemben alkalmazott politikájával. így 1968 januátjában is - a helyzetével elégedetlenkedve - a „kisebb” nemzet épp a nemzetiségi kérdés gazdasági, politikai és társadalmi megoldatlansága miatt robbantott ki általános politikai válságot. Keserves tanulságok s messze ható következmények árán, lényegében 1968 szülötteként jött létre a csehszlovák föderáció, a mindenkor gyámkodó szovjet fél nem titkolt rosszallása ellenére is. (Brezsnyev attól tartott, hogy a csehszlovák példa nyomán hasonló erjedés veheti kezdetét az ő hatalmas birodalmában is.) A föderáció létrejöttekor a nemzetiségek is kaptak egy, a nemzetiségi jogaikat rögzítő alkotmánytörvényt. Ez önmagában nagy vívmánynak számított, ám ebben a helyzetben is akadt „alternatív” megoldás: az alkotmánytörvény tényleges és maradéktalan érvényesítésére ugyanis a normalizálás két évtizede folyamán nem került sor, mert nem adták ki a rá épülő végrehajtási rendeleteket. így a nagy vívmányként hangoztatott alkotmánytörvény számos lényeges tétele inkább csak papíron, valamiféle lehetőségként létezett. De létezett - noha a nacionalisták ezt követően sem adták fel tisztogatási terveiket. A HARMADIK MEClAR-KORMÁNY a szlovák nacionalisták régi álmainak beteljesedését helyezte kilátásba. Olyan átfogó tervet dolgozott LÁSZLÓ ki a szlovákiai magyarság kisebbségi életterének szűkítésére és folyamatos beolvasztására, ami nemzetiségi létünk nem egész nyolc évtizede alatt talán a legnagyobb veszélyt rejti magában. A frontális támadás lényege a magyar etnikumot felőrlő közigazgatási egységek kialakítása, természetesen, döntő szlovák többséggel. Ez lényegesen leszűkíti (ha egyáltalán lehetővé teszi) a magyarság kellő képviseletét. Félő, hogy nem lesz, aki hivatalos fórumokon szót emelhessen a magyarság érdekében. Ezzel párhuzamosan és rendkívül nagy sietséggel készül a nyelvtörvény, amely a kisebbségek anyanyelvének használatát teljesen kiszorítaná a közéletből, és csak a családon belülre korlátozná. Az alternatív oktatás terve pedig az anyanyelvi oktatást kívánja felszámolni és szlovák nyelvűvé tenni. Ezek az intézkedések méltán mondhatók az etnikai tisztogatás szándékainak, mivel az itt élő magyarság fennmaradásának legfontosabb feltételeit korlátoznák. Ügy tűnik, a nacionalisták okultak korábbi alternatíváik kudarcaiból. Belátták, hogy a nemzetiségek beolvasztásának, felszámolásának szándéka az egyszeri intézkedésekkel járó azonnali eredményt hozó alternatívája nem kecsegtet sikerrel. Ezért most a távlati beolvasztás feltételeit alakítják ki nagyon rendszeresen és átgondoltan, remélvén, hogy az idő nekik kedvez. Annál is inkább, mert a nagyhatalmak, a nemzetközi közvélemény figyelmét lekötik a véres balkáni események. Egy dolog mégis vigasztalhat bennünket. A beolvasztásunk különféle módozataival kísérletező kormányok és politikusok ahogy jöttek, úgy el is mennek. Velük együtt buktak meg az alternatívák is. A történelem mondott fölöttük ítéletet. A szlovákiai magyarság ezzel szemben maradt és tovább él. Minden bizonnyal ezúttal is túléli azokat, akik a legnagyobb kormánypárt szeptemberi nagygyűlésén, a múlt szellemét idézve, a magyarok kitelepítését követelték! Szeretnénk eszükbe juttatni, hogy ez az „alternatíva” egyszer már megbukott. A képviselőivel együtt... Nacionalista tüntetés Pozsonyban ’90 ószén (Prikler László felvétele) 1995. október 29.