Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-08 / 41. szám
UBSÊrnap 1995. október 8. MŰVÉSZVILÁG H at almas birtoka volt Marseille mellett, Saint-Martin-de-Croix-ban a Poullain családnak. Háziállatok helyett, valahol a kert végén, gondosan nevelt fenevadak éltek. Pumák, gepárdok, prérifarkasok. Gazdájuk, Claude Poullain szobrász lévén meg is mintázta őket. Dinamittal sziklákat „faragott”. Rajzolt, számolt, s robbantott. Felesége csendesebben alkotott, és festeget még ma is, de már több száz kilométerrel odébb, genfi lakásában. Válásukat követően Chantal Poullain édesanyjával és két húgával együtt Svájcba költözött, ahol a mama apácákhoz adta iskolába. Genfből diplomás színésznőként New Yorkba készült, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Házasságot kötött Bólék Polívkáyal, a világot járt morva mimmel, és Brünnben talált új otthonra. Svájci, francia és amerikai filmek helyett a legjobb cseh rendezőkkel forgat és férje „udvari” színésznője. • Hányadik évét tölti is Brünnben?- A tizenhetediket. Megismerkedtem Bólékkal és már jöttem is vele. Kikötözni sem lehetett volna, úgy meg voltam bolondulva érte. Nem izgatott, hogy mit hagyok Genfben és hogy mit nyernék New Yorkban, egyedül ő érdekelt, senki és semmi más. Meg is kérdezték azóta tőlem vagy ezerszer: ennyi év után franciának érzed még magad egyáltalán? Persze, hogy annak. De már csak félig.Pedig nincsen ám cseh útlevelem! Nem adnak, csak akkor, ha lemondanék a franciáról. Megszűnt a kettős állampolgárság. Illetve a franciák engedélyeznék, de a csehek hallani sem akarnak róla. Azt mondják: vagy cseh, ______________ va gy francia. Más választás nincs. Tehát mara- SZABÓ G. dók „idegenlégiós”. Az utazásban ---------------------sz erencsére nem korlátoztak. Nyolcvankilenc előtt két-három hónapnál többet sosem töltöttünk Brünnben. Jártuk a világot az előadásainkkal. A bolond és a királynő volt Bólék „útlevele”. Csehországot és Szlovákiát igazából most kezdem megismerni, amióta létrehoztam a Beteg Gyerekekért Alapítványt. • Kezdtek megfogyatkozni a szerepek? Ügy érezte, jobb, ha valami mással is leköti magát?- Én ezt másképp gondolom. Láttam egy-két kórház gyermekosztályát, a falakat, a berendezéseket, a felszereltséget, az elszomorító körülményeket és azt mondtam: ezen változtatni kellene. Lassan húsz éve élek Csehországban; tenni akartam valamit. Vladimír, a fiam ültetett a „volán” mögé. Pár évvel ezelőtt, amikor kórházba került, azt kérdezte tőlem: hol vannak itt játékok és miért nincsenek színes ceruzák? S akkor megígértem neki, hogy majd elintézem, hogy legyenek. És be akartam tartani az ígéretemet. Ez volt tehát a start. A fő motívum. Hogy a gyerekek jobban érezzék magukat a kezelés hetei alatt. Hogy kellemes környezetben gyógyulhassanak. Képzőművészek, lak- berendezők, pszichológusok bevonásával szeretnénk változtatni a helyzeten. Igen, egoizmus van ebben is. Ha adunk, kapunk is. Felemelő érzés látni, hogy jó irányba fejlődnek a dolgok. Nyugodtabban alszom. • Színésznőként kevesebbet adhat?- Kevesebbet? Nem tudom. Talán inkább mást. Szolgálatot teljesítünk, mint a katonák. Sokszor huszonnégy órás szolgálatot, mégis úgy érzem, kevés, kevés, ez mind kevés, többet kell tenni. Persze, ha fáradt vagyok, én is azt mondom: gondolj már magadra is, Chantalka, fogj vissza a sebességből, túl magas a fordulatszámod. De nem megy. Nem vagyok képes nyugodtabb tempóval élni. Mindig ilyen voltam. Ha csak magammal foglalkoznék, üressé válna a napom. Unatkoznék. Nem érezném jól magam. Nekem tudnom kell, hogy adtam. Nálam ez nem valami „jótékonysági rendezvény”. Azért teszem, mert érzem, hogy tennem kell. • Nyolcvankilencben, a változás évében mit érzett? Kívülállóként, Chantai Poullain évei Brünnben felülnézetből bizonyára tisztábban látta az eseményeket.- Nem vagyok jósnő és boszorkány sem, de én már öt évvel a forradalom előtt megmondtam: ez itt hatalmasat fog robbanni, és úgy söpör majd végig az országon, akár a szélvész, amely egyik percről a másikra kerekedik. Senki sem akart hinni nekem. Még a barátaink is elképedt arccal hallgattak. Ők már nem is reménykedtek semmiben. Én meg csak fújtam a magamét. Hogy nézzétek meg az arcokat előadás közben. Akármilyen rejtjelekkel beszélünk is, a nézők értenek bennünket. A kultúrának, a művészetnek óriási ereje van. Betiltott előadásainkon valósággal őrjöngtek a nézők. Tudták, mit takarnak a gesztusok, s engem ez a lázas „összekacsintás” irgalmatlanul magával ragadott. Azóta is csodálom, hogy itt mi zajlott le, hogyan és milyen rövid idő alatt. Szerintem ez abszolút világrekord. És ami azóta történt, az sem kevés. Igen, a maradványok is szemmel láthatóak. Sok mindent kell még tolerálni, de tíz év múlva bizonyára még nagyobb eredményekről beszélhetünk. A változtatás rengeteg energiával jár. És újabb félelmekkel is sajnos. Hallgatom a nyugdíjasokat, ahogy panaszkodnak. Hogy minden egyes fillért be kell osztaniuk. Nem könnyű az életük, tudom. Nem irigylem őket. Nagy szerepe van a kultúrának egy ország életében, de a szociális háló, az egészségügy még ennél is fontosabb. Tehát nincs megállás, tenni kell. A játék nem elég. • Furcsa szemmel nézhet most önre a családja. Otthagyta Svájcot, Franciaországot, a biztosat, a kényelmesebb életet.- Azt hiszi, bolondnak tartanak és legyintenek? • Én ezen sem csodálkoznék.- Miért? Hát mit veszítettem azzal, hogy Brünnbe kerültem? • Színészi lehetőségeket biztosan.- De milyeneket? Őszintén mondom: nem fáj a szívem semmiért. Amikor megismertem Bolekot, már megvolt a repülőjegyem New Yorkba, el akartam végezni egy színiiskolát. Aztán évekkel később, amikor Bólékkal kint turnéztunk Amerikában, hálát adtam _____________ az Úrnak, hogy itt élek és nem ott. Én amúgy sem LÁSZLÓ akartam sztár lenni soha. Az a fajta élet egyáltalán ------------------- nem érdekel. Én dolgozni akarok. Értékes darabokban, jó partnerekkel. Ilyen értelemben pedig mindent megkapok. Jifí MenzeHel forgattam és Vera Chyti- lovával, legutóbb pedig, a Homokvár című filmben Zuzana Zemanovávzá. Párizsban legelőször is ügynökséget kellene keresnem, amely rendezőknek kínálgatna. Üzlet. Masinéria. Nekem ez egyáltalán nem hiányzik. • D e ha olyan pozíciója lenne, mint például Catherine Deneuve-nek...- Neki is megvannak a maga gondjai. Ebben biztos vagyok. Annié Girar- dot-val beszélgettem nemrég. Remek ember, nagyon szeretem. És mert őszinte is, elmesélte: az ő élete sem egyszerű. Sztárolhatják őt, ahogy akarják, a hétköznapi problémáitól nem tudják megszabadítani. Mert úgy él és úgy gondolkozik, ahogy a többség. Ő nem érzi felsőbbrangúnak magát. Azáltal, hogy filmekben szerepelek és esténként színpadra lépek, én sem hiszem, hogy több vagyok bárkinél. Örülök, ha megtapsolnak, vagy ha megkérdezik, miben játszom legközelebb, de a sztárkultusz, mint olyan, végképp nem érdekel. Ha engem Bólék Szibériába hívott volna, akkor most ott vagyok. Amerikában, Olaszországban, Ausztráliában nemegyszer kaptunk komoly ajánlatot, mégsem maradtunk ott soha. Meg sem remegtünk a lehetőségtől, pedig hányszor feldühítettek bennünket! Nem akartak vízumot adni Bóléknak, betiltották az előadásainkat... • Miért ragaszkodtak akkor mégis Brünnhöz?- Ha kint maradtunk volna, Bólék egy idő után talán bele is betegszik. Nem bírta volna elviselni, hogy évekig haza sem látogathat. Az ő számára Morvaország kenyér és víz. Én meg ezt nem akartam elvenni tőle. Inkább követtem őt. És itt maradtam. Nekem persze könnyebb. Nincsenek gyökereim. Nekem csak a marseille-i tenger hiányzik. De hogy ott éljek, arról könnyű szívvel le tudok mondani. És már az itteni embereket is annyira megszerettem! Egyébként a Homokvár is erről szól. Egy kies vidéki udvarházban él a nő, más nyelven beszél, mint a férfi, akivel találkozik. Eleinte szavak nélkül, csak a gesztusaikkal beszélnek, de egy idő után kell a híd, a közös nyelv. Én két évig hallgattam, figyeltem, amikor Brünnbe kerültem, két évig csak a megérzéseimre, a fantáziámra hagyatkoztam. Fárasztó volt, ugyanakkor hallatlanul érdekes. • A bolond és a királynő után nem találta hosszúnak a csendet? Én ugyanis azt hittem, egy ilyen film után sokkal többet fog forgatni.- Forgathattam volna, csak nem akartam. Nekem egy vagy két film bőven elég egy évre. Ivana Chylkovái például kiváló színésznőnek tartom, mégis azt mondom: ha kevesebbet vállalna, többet adna. Az én helyzetem természetesen egészen más. Ha megelégednék azzal, hogy csak külföldi nőket játszom, akkor biztosan többet dolgoznék, de „a messziről jött idegen” szerepkörét mér réges-rég meguntam. • Külföldön „belföldi” lehetne. Francia, angol, olasz nyelvtudásával sokkal nagyobb tálakból ehetne.- Lehet, sőt biztosan. Olykor nógatom is magam: ez már itt rendben van, Chantalka, kezd elölről valahol másutt, ne állj meg az úton. De nem tudok elmozdulni, annyi minden ide köt! És tudom, hogy Bólék sem jönne. Ő csak morva földön érzi otthon magát. Ha egyszer lerakodik valahol, onnan már el nem mozdul. Vagy ha mégis, siet vissza. Az én érzelmeim máshogy működnek. Én a tenger, a víz, a tűző nap után megyek. De sehol sem eresztem mélyre a gyökereimet. Ebben anyámra hasonlítok. Apám Párizst sem tudná megszokni. Ő csak Dél-Franciaországban érzi boldognak magát. Neki ott a „betonvára”. És azt építgetek én is. De magamban. (Milos Fikejz felvétele) DÁVID CHOKACHI: Kalifornia napja Évekkel ezelőtt a szatellitadókon tűntek fel először a malibui életmentők a Baywatch című sorozatban. Aztán a kelet-európai tévéállomások is műsorra tűzték a sorozat első részét. Előbb a pozsonyi, majd a budapesti televízióban láthattuk. Dávid Hasselhoff csapatában a két legfiatalabb vízimentő Eddie, azaz Billy Warlock és Shauni, azaz Erika Eleniak örvendezhettek a legnagyobb közkedveltségnek. Igaz, csak a főszereplő (s egyben a film producere), Hasselhoff után, aki nagyon is ügyelt arra, nehogy kiüssék őt a nyeregből. Mivel másképp nem ment, a sorozat újabb epizódjaiból kihagyta a két fiatalt, akik egyébként nemcsak a filmben, az életben is egymásra találtak. Hasselhoff bizonyára érezte, hogy mégiscsak szükség van a sorozatban olyan figurára, aki mindenki kedvence, ezért a soron következő epizódokba új fiút szerződtetett. Dávid Chokachi-t, aki Cody Madison életmentőt kelti életre. S a tévénézők máris szívükbe zárták. Olyan a kisugárzása, mint a kaliforniai napé - írták róla az új rész amerikai bemutatója után. Dávid Chokachi, az új életmentő New Englandban született. Műlovarnő édesanyjától kitűnő állóképességet és utánozhatatlan ügyességet örökölt, s ezt Dávid a sportban próbálta kamatoztatni. Már gyerekkorában versenyszerűen kosárlabdázott, futballozott és vitorlázott. Később a szörf következett. Olyan kitűnő széllovas termett belőle, hogy 1984-ben, a kaliforniai nemzeti bajnokságon előkelő helyezést ért el. Szellemi képességei miatt sem kellett szégyenkeznie. Az egyetem elvégzése után, a politikai tudományok doktoraként Massachusetts állam egyik parlamenti képviselője mellett dolgozott. De hamarosan rádöbbent, hogy a politizálást nem neki találták ki, és új lehetőségeket keresett. Mivel vonzotta Hollywood világa, Bostonban beiratkozott egy színészképzőbe. Karriere reklámfilmekkel indult. Az izgalmas külsejű, tökéletes testfelépítésű fiúra azonban a filmrendezők is hamarosan felfigyeltek. Előbb a Blown Away című mozgóképben tűnt fel olyan sztárok, mint JeffBridges és Tommy Lee Johnes partnereként, majd a Warner Bros szerződtette a With Honors című film egyik szerepére. A filmes feladatokon kívül színházi szerepekkel is megkeresték. Legutóbb az Ügynök halála című Arthur Miller-áráma színpadi feldolgozásában láthatta a közönség. így talált rá Dávid Hasselhoff, s talán azért választotta a fiatal vízimentő szerepére, mert tudta róla, hogy a nyugtalan természetű fiú a nagy vizek szerelmese. Olyannyira, hogy vitorlással nekivágott a tengereknek, mert szerette volna „felfedezni” Európát. Spanyolországban, a volt Jugoszláviában és Törökországban kötött ki. Európa után Afrika következett. Fényképezőgéppel iramodott az afrikai nagyvadak nyomába. „Szeretek utazni, új, ismeretlen helyeket felfedezni - mondja Dávid Chokachi. - Nincs annál szebb dolog, mint amikor az ember magára marad a szabad természettel. Különösen a tengert imádom. Boldog vagyok, hogy Dávid Hasselhoff nekem adta Cody Madison szerepét a Baywatch-ban. így munka közben is élvezhetem a tengert, egész nap. ” Nem titok, Dávid hiú egy kicsit. Szeretne jó formában lenni, és természetesen tetszeni. Ezért egészséges életet él, rengeteg gyümölcsöt és nyers zöldséget fogyaszt. Húst alig-alig eszik, ha igen, akkor csak halat. Mindennap úszik és kilométereket fut. Pihenni és kikapcsolódni a televízió előtt szokott. Mit is mondhatna mást egy televíziós színész, mint hogy: „Nagyon szeretem a televíziót. Kikapcsol és megnyugtat. A Miami Vice-nak egyetlen részét sem mulasztanám el. ” És a szerelem? Állítólag a tengerhez hűséges. Másfajta kapcsolatáról nem beszél. Mind ez ideig a pletykára vadászó újságírók sem tudták kinyomozni, hogy esetleg más (valaki) is tűzbe hozta volna. A Beautiful Magaziné nyomán: (tallósi)
