Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-27 / 35. szám
A bor egyik legrégibb erjesztő- és tárolóedénye a fahordó. Ebben a bor a dongák pórusain keresztül lélegzik, s ez elősegíti érését, fejlődését. A fahordók tölgy-, szelídgesztenye- vagy akácfából készülnek. A hordókat 800 literig szállító-, az ennél nagyobb - ajtós - hordókat ászokhor- dóknak nevezzük. Ha új hordót vásárolunk, vétel előtt „töltőképessé” kell tenni. Az egyik leggyakrabban használt módszer a forrázásos szó- dás kezelés. Az előkészítés a következő folyamatokból áll: Áztatás - az új hordót megtöltjük hideg vízzel, 2-3 napig állni hagyjuk, majd kiöntjük. A műveletet kétszer-háromszor megismételjük. Forrázás - az űrtartalom szerint 5-20 liter vizet öntünk a hordóba, majd erősen bedugaszoljuk. Ezt követően meghengergetjük, 15-20 percig himbáljuk, közben hol az egyik, hol a másik fenekére állítjuk, hogy a gőz mindenütt behatolhasson a pórusok közé. Időnként a felesleges gőzt kiengedjük. Alapos hengergetés után a hordót fenekére állítjuk és megvárjuk, amíg a víz kihűl. A forrázást többször meg kell ismételni. Forró szódás kezelés - a még langyos hordóba 3 %-os szódás oldatot öntünk, majd hasonlóan járunk el, mint az előzőekben. Újraforrázás - a forró szódás kezelés után a hordót újra tiszta forró vízzel kiforrázzuk, hogy a szódás részeket eltávolítsuk. Újraáztatás - a kiforrázott hordót 2-3 naponként váltott hideg vízzel újra kiáztatjuk. Az így előkészített hordóba először csak mustot ajánlatos tenni, s csak azután töltsük meg borral, ha már egyszer forrt benne must. A használt hordót megtöltés előtt gondosan vizsgáljuk meg. Az akonadugót távolítsuk el, tenyerünkkel csapjunk rá a nyílásra (ezáltal a hordóban csekély légmozgás keletkezik), majd szagoljunk bele; ha kénszagot érzünk, akkor a hordó egészséges és nem rég kénezve volt. A tiszta, töltőképes hordó levegője egészséges borillatú. Ilyen esetben hideg vízzel való öblítés után alkalmas a bor befogadására. Ha kellemetlen szag árad belőle, akkor minden esetben világítsuk ki belsejét egy 60-80 cm hosszú, vékony drótra erősített gyertyával. Az égő gyertyát eresszük a hordóba. Ha elalszik, a hordó penészes. Ha azt látjuk, hogy fája tiszta, s rajta borkőkristályok csillognak, a hordó tiszta. Ha a hordóban gyenge ecetszagot érzünk, akkor azonnal vegyük kezelésbe. Az enyhén ecetes vagy penészes hordó kezelésekor úgy járjunk el, mint az új esetében. A nagyon ecetszagú vagy erősen penészes hordót csak mosással nem tudjuk rendbe hozni. Tisztításához ezért ki kell venni az első feneket. Ehhez fenékhúzó vasra és abroncshajtó kalapácsra van szükség. Mielőtt kivennénk a hordó fenekét, jelöljük meg rajta a szájdonga helyzetét. A hordófenék kivétele után helyezzük vissza az abroncsokat, hogy a hordó darabjaira ne hulljon. Először gyökérkefével szárazon, ha szükséges kaparással, gyalulás- sal távolítsuk el a penészes, dohos, ecetes részeket. Ezt követi a hideg, a forróvizes, majd a forró szódás mosás, majd újra a forró és a hidegvizes kezelés. A tisztítás után a hordót oldalt a szájnyílására állítjuk, a csínyba, körül, egy szál gyékényt helyezünk és a fenéklapot a hordóba dugva alulról beállítjuk, miközben két kezünkkel kifelé húzzuk. Amikor már szorul, ujjunkkal a csapdugó nyílásába nyúlunk és a fenékhúzó vas segítségével a feneket a helyére, a dongák csínjába illesztjük. Ezután a hasabroncsot óvatosan meghúzzuk, hogy a dongák a feneket jól fogják, majd a dongák eresztékeit begyékényezzük. A műveletet úgy végezzük, hogy egy vékony faékkel a dongákat egymástól kissé szétfeszítjük és közéjük gyékényt teszünk, amit egészen a hasabroncsig lehúzunk. Befejezésül minden abroncsot megszorítunk, a kiálló gyékénydarabokat levagdossuk, majd ugyanúgy áztatjuk, forrázzuk, mint az új hordót. Ha a hordó annyira ecetes, penészes, hogy még így sem tudunk rajta segítem, akkor már nem alkalmas a bor tárolására, ezért selejtezzük ki. Jakab András VILÁGSZERTE PUSZTÍT Pusztuló, senyvedő gyümölcsösökből laboratóriumba küldött beteg ágak szürkésbarna faszövetéből sokszor a Stereum purpureum nevű gombát tenyésztenek ki. A kórokozó a leveleken ólomfényűséget, a gyümölcsfák faszövetében korhadást okoz. BelUI barma Főleg a csonthéjasokon - szilván, őszibarackon, meggyen és kajszin -, de az utóbbi években az almán is előfordult; sőt erdei és parkfákat, bokrokat is megtámad. A fertőzés jellemző külső tünete a korai lombhullás. A fertőzött ágakon nincs termés, vagy ha van, az kisebb és rossz minőségű. A beteg ágak elhalnak, súlyos esetben részleges vagy teljes fapusztulás is bekövetkezhet. Az olyan ültetvény, ahol a pusztulás a fák 60-80 százalékára kiterjed, már nem gazdaságos és felszámolandó. Már a betegség korai szakaszában előfordulhat, hogy a levelek szürkések vagy fényesen csillognak - „ólom- fényűek”. Ez azonban nem mindig kísérője a kórnak. A Stereum purpureum gomba fertőzése belső tünet, a faszövet szürkés, barnás elszíneződése alapján ismerhető fel biztosan. A fertőzött ágak kereszt- és hosszmetszetében jól kirajzolódik a faszövet jellegzetes elszíneződése. A levelek jellegzetesen megvastagodnak, törékennyé válnak a gomba által termelt mérgező anyagtól. A levél epidermisze (fölső sejtsora) elválik az alatta levő szövetrésztől, és a két réteg közötti levegő okozza a beteg fa leveleinek szürkés-ezüstös elszíneződését. Melegben csírázik A gomba bazídiospórákkal fertőz. A spórák friss sebekbe kerülve kicsíráznak, behatolnak és gyorsan terjednek a faszövetben. A gombafonalak átszövik a farészt, bámulást, álgesztesedést okoznak. Ezeken a fertőzött ágakon, a törzsön keletkeznek a gomba termőtestei. Ezek kalaphoz hasonlítanak vagy félkörösek, tetőcserépszerűen tömörülök, fehéresek vagy szürkék, kezdetben puhák, majd megkeményednek, szélük hullámos. A termőréteg sima, bíborvörös, kiszáradva barnás, kéregszerű. A spórák színtelenek. A termőtesteknek három típusa van: egyéves, egyéves áttelelő és többéves. Többnyire a csapadékos őszi hónapokban képződnek és érett spóráikkal készek az újabb fertőzésre. A spórák csírázásához ugyan 25 C-fokú vízre van szükség, a gombafonalak növekedéséhez azonban már 5 C-fok is elegendő, bár a 20-34 C-fok az optimális. í'gycijbnk a nitrogénre A fertőzéshez sérülés, sebzés szükséges, esetleg napégés a kéregfelületen. Rendkívül hideg telek után a betegség tömegesen pusztít, hiszen a fagyrepedés is fertőzési kapu lehet a gomba számára. Az ültetvények egyoldalú nitrogéntrágyázása növeli a fagyérzékenységet, tehát hozzájárul a kórokozó terjedéséhez. Megfigyelték, hogy a Prunus mahaleb alanyon lévő cseresznyésben a betegség koncentrikus körökben terjedt, ahogy a fák gyökerei összenőttek. A gyökerek sérülése (pajorrágás, állati kártevők, talajművelő eszközök okozta sebek) a betegség terjedését éppúgy elősegítik, mint a koronában az erőteljes metszés, vagy a termés gépi betakarításával járó sérüléseket. (folytatjuk) Kertészet és Szőlészet K. J. csallóközi olvasónk néhány éve kezdett el állattartással - juhokkal, szarvasmarhával - foglalkozni. Legeltetés közben figyelt fel arra, hogy a fűszálakon, különféle lágyszárú növényeken a levelek hónaljában, habos, fehér nyálka található. Közelebbről is megvizsgálta ezeket a „köpéseket”, s bennük egy-két, néhány milliméteres „férgecskéket” talált. Arra lenne kíváncsi, hogy ezek az állatok által lenyelve okozhatnak-e valamilyen megbetegedést? „Kakukknyál” Olvasónk leírása alapján szinte bizonyosra vehető, hogy az ún. „kakukknyáT’-lal találkozott. Ennek okozói, pontosabban készítői a Tajtékos kabócák (Cercopidae) családjába tartozó rovar fajok ¡árvácskái, azok a halvány színű „férgecskék”, amelyek a habos tajtékban megbújva a növények nedveit szívogatják. Tehát növényi kártevőről, s nem valamilyen állatparazitáról van szó, úgymint azt olvasónk (hallva a májmételyről) véli. A kabócák a levéltetvekkel rokon rovarok, de velük ellentétben ürüléküket nem „szórják szét" (mézharmat), hanem testük védelmére használják fel - így kerülik el a kiszáradást. Levegővételkor potrohát kidugja a „nyálból”, de a kilégzés (a gázkibocsátás) ezen belül történik. Az utóbbinak, valamint a tajték vegyi tulajdonságainak köszönhetően a „kakukknyál” habos. A tajtékos kabócák lárváit nemcsak gyomnövényeken, de fűzfán, petrezselymen és más kultúrnövényeken is megtalálhatjuk. Az utóbbiakon egyes szerzők szerint komoly károkat is okozhatnak. A megtámadott növények elsatnyulnak, arról nem is beszélve, hogy a lárvák, s a hasonló módon szívogatva táplálkozó imágók különféle vírusokat is terjesztenek. Nálunk két faj jelenlétével, illetve kártételével kell számolni. A változó tajtékoskabóca (Philaenus spumari- us) főleg a lágyszárúak nedveit szívogatja. A levélhüvelybe. szárba, egy-egy csomóba, általában 30 petét rak, amelyek áttelelnek. A lárvák április-májusban bújnak ki, míg az imágók júliusban jelennek meg. A vérpettyes kabóca (Cercopis sanguinolenta) elegáns megjelenésű, színpompás rovar. Elsősorban hegy- és dombvidéken fordul elő. de azért a síkságokon is találkozhatunk vele. Ennek lárvái viszont a föld alatt élnek, s a „kakukknyál” védelmében a gyökereken szívogatnak. Az imágók az almafélék gyümölcseit szívogatják, s így csökkentik azok értékét. p. r. A ugusztus végén, szeptember elején célszerű még utoljára fejtrágyázni a tárolásra és a savanyításra szánt káposzta- féléket és a karfiolt. Ezek a nagy tápanyagigényű növények a tenyészidőszak második felére felélik a talaj tápanyagtartalmát, még akkor is, ha az ül- ! tetés előtt alaposan trágyáztunk. A tápanyagtartalom csökkenésének tünetei jól láthatók. Az alsó levelek kivilágosodnak, kifakulnak, lilásvörös vagy sárga elszíneződés indul a levél csúcsától a levélnyél felé. Később már a középső levelek is elveszítik élénkzöld színüket, s ha ilyenkor késlekedünk a tápanyag-utánpótlással, a fejlődés leáll. A káposztaféléknek elsősorban nitrogénre és káliumra van szükségük. A nitrogén a fej- és a rózsaképzést segíti elő, a kálium a szöveteket 1 keményebbé, ellenállóbbá teszi a hideggel és a j betegségekkel szemben. A nitrogénből célszerű ; mésztartalmú műtrágyákat, Pétisót, Agronitot : használni. Ezekből négyzetméterenként 2 dkg a túltrágyázás veszélye nélkül szórható ki. Adagoljunk hozzá ugyanilyen mennyiségben káliumot. Az olcsóbb kálisó (40, ill. 60 %-os) is tökéletesen megfelel. Használhatunk komplex műtrágyákat is. Ezek előnye, hogy vízben kitűnően oldónak, s a növény számára az összes fontos tápelemet gyorsan felvehető formában tartalmazzák. A műtrágyázás után mindig alaposan öntözzünk. Így a szerek a talajba bemosódnak, és a levelekről is leöblítjük a műtrágyaszemcséket. A sóska a házikertben elterjedt, főleg főzeléknek való évelő levélzöldség. Egyszerűen termeszthető; ásványi sókban, mészben, foszforban gazdag. Az ősszel, a nyár derekán lekerült zöldségek helyére telepíthetjük. Apró magja van, ezért fontos a jó talajelőkészítés. Mélyen forgassunk be négyzetméterenként 2-3 kg istállótrágyát, majd az első szedést követően fejtrágyaként adagolhatunk nitrogénműtrágyát. Ez azért is fontos, mert egy helyen több éven át is terem. A magot 1-2 cm mélyre vessük; a sorok között legalább 30 cm távolság legyen. Vetés után tö- mörítsük a talajt. Az ápolása gyomtalanításból és a tavaszi magszárak kaszálásából áll, ami után dús lombfejlődés várható. Az ősszel vetett sóskát tavasz végén szedhetjük. Teljes termés csak a második év után remélhető. Szabadföldön a korai kiültetésű paradicsom már letermett tövét szedjük fel. Ha maradt még rajta egy-két zöld bogyó, akkor azt salátába vagy savanyításra használjuk. A felásott, kitisztított talajba áttelelő növényeket (spenótot, sóskát) vethetünk. A bimbóskel termésének beérését meggyorsíthatjuk, ha megvonjuk tőle a vizet. A nagy melegben csak frissítő öntözéssel lássuk el. Száraz időben ugyanígy frissítő öntözést igényel a karfiol és a karalábé. Az áttelelő zöldségek magvetését is tartsuk nedvesen a kelésig. A gyökérzöldségeket, hüvelyeseket, zellert, céklát 20-30 mm vízadaggal öntözzük. A halványító zellert töltsük fel teljesen, hogy levélnyelei ne kapjanak fényt. k. sz. Nyárvége a zöldségeskertben A „kakukknyál” és okozója, a tajtékoskabóca. A lárvák testében termelődő viaszsav egyesül az ürülékükben lévő lúgokkal és így viaszszappan alakul ki. Ennek és a kilégzéskor felszabaduló gázoknak köszönhetően alakul ki a jellegzetes habos „nyál”. (P. R. felvételei) HÁZUNK TÁJA 1995. augusztus 27. llBSäMBp
