Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-08-27 / 35. szám

1995. augusztus 27. MŰVÉSZVILÁG Kriszt ina körút 2-4. Sarki bérház a Moszkva tér fölött. Második emelet, keskeny körfolyosó. Megpakolt ládák, állványok, kígyózó kábelek szorosan a fal mellett. Jobbról az első lakásban valami finomság készül. Már a levegőben az illata. Stracciatella magyar módra. Vagyis: végy egy pályázatot nyert forgatókönyvet, pontosabban add vissza annak, aki írta, hogy rendezze is meg, s mivel remek színész, legyen az övé a főszerep. Ízesítőként tegye bele Udvarost és €szenyit, desszertként Herekes évót. Lázár Hátit, Reviczky Gáboit és Nagy Marit. Dirigens a történet hőse. felesége van, gyereke és szeretője. Csinos felesége, kamasz gyereke és zabálni való szeretője. Lakásában egyetlen jel utal hivatására: Bernstein fotója a zongora fölött. Kern, a forgatókönyvíró, a rendező és a főszereplő egy öblös bőrfotelban fészkel, Udvaros Dorottya ingek közt válogat. Tíz óra múlt tizenhét perccel. Csúszik a próba. „ Jó dirigens a hapsi, csak most krízis­ben van. Válságos helyzetben. A fele­sége miatt. Konfliktusba keveredtek, de hogy miért, az a film végéig nem igazán fog kiderülni. Talán csak eltú­lozzák a dolgot, bár az is lehet, hogy a pasi jelentékteleniti, nem lehet tudni. Egy biztos: ideges a férfi. Rossz álla­potban van. Éveken át külföldön élt, Algírban és Rómában, és most olyan vadidegen neki ez az átalakult Ma­gyarország. Személyiségzavarokkal küszködik, vagy hogy a fenébe mond­jam?... olyan férfiklimaxos helyzetben van, ami odáig vezet, hogy Beethoven D-dúr hegedűversenyét vezényelve egyszer csak leteszi a pálcát, és bevite­ti magát a kórházba. Ott azonnal ágy­ba dugják, két napra való altatót kap, utána idegösszeomlással kezdik kezel­ni, így ismerkedik meg a nővel, aki pszichiáter. De nem akarom elmesélni az egész a történetet...” (Kém András) „Hogy jó a ruhám? Köszönöm. Könnyű és szellős, azért is szeretem. De a filmben nem ez lesz rajtam. Saj­nálom én is. Mindig arra kér a Kern, hogy szép legyek, aztán rámad egy férfi inget. Mindegy. Ő tudja. Én bí­zom benne. Szeretem a tehetségét. Csak írt volna nagyobb szerepet! Több szöveggel boldogabb lennék. Na jó, most már tudomásul vettem: ez a film a karmesterről szól, nem a feleségéről. A feleség csak annyira fontos ebben a történetben, hogy megbízható társa a férjének. Néha persze veszekednek ... épp azért, mert erős, céltudatos a nő. De annak ellenére, hogy gondjaik van­nak, jó kapcsolat az övéké, jól működő házasság. Huszonkét éve él­nek együtt. Ennyi idő után már nem akarnak elszakadni egymástól.” (Udvaros Dorottya) Redőnyök, zárt ablakok, fényvissza­verők. Tizenegy előtt két-három perc­cel reggeli jelenetet állít be a stáb. Kék Huszonkét éve élnek együtt...néha civakodnak (Klotz Miklós felvételei) „Csak hozsannákat tudok zengeni róla” „Csúszik szépen lefelé...” fény nem jöhet be sehol, szól az ope­ratőr, Ragályi Elemér. Aztán mély ár­nyékokat kér és csendet a próbához. Kern már ingben és gatyában flangál. A történet idevágó része szerint reggel van és öltözködik. Élete legje­lentősebb koncertjére készül. Ideges. Még a nadrágjával bíbelődik, de már a ffakkfelsőt kéri. Aztán a milánói cipőt, mert a másik, az a keményebbik, szörnyű kényelmetlen. Udvaros, vagy­is Ddikó, a felesége valósággal röpköd körülötte. Három szobában köröz szemfényvesztő gyorsasággal. Amikor Kern már a cipőjét húzza, háta mögött állva beletúr a hajába. Kern, illetve Tamás elrántja a fejét.- Ne bizgerálj! - mordul helyes kis asszonyára.- Ne mondd ilyen ingerülten - szól Ragályi csak azt jelezd, hogy sietsz.- Nekem viszont úgy kell a hajadba túrnom, hogy a néző azt higgye, aka­rok tőled valamit - veti közbe Udva­ros.- És én olvastam is nemrég, hogy mielőtt a férfi munkába menne, szük­sége van egy gyors és rövid ingyom- bin gyomra, ami feldobja.- Jó, rendben - visszakozik Kern, - de ne sokat bizgeráld a hajam, mert azt nem szeretem. A feleségemet is sze­retném leszoktatni erről. Még egy próba és még egy harma­dik, aztán felvétel. Illetve majdnem. Mert Udvaros ingjére Kern csak annyit mond: fitty! Tehát fitymálja. Nem tet­szik neki. A másik sem, mert bordó. A harmadik sem, mert pasztell. Legyen inkább akkor az első, a csíkos, amelyik hasonlít az övéhez. De még mielőtt filmre kerülne a jelenet, Kernt is, Ud­varost is átsminkelik. Csillog az arcuk a hőségtől. Kern hátán, állítása szerint, sűrű pelyhekben olvad a hó. „Pontosan annyi a pali, mint én. Negyvenhét éves. Csak most rosszul megy neki. Talán attól, hogy a felesé­gének jól megy. Bonyolult helyzet. Féltékeny rá. Fogorvos a nő. Amíg külföldön éltek, nem csinált semmit. Eltartott volt, méghozzá jól eltartott. Most meg magánrendelőt nyitott, ami istenien megy neki, a hapsi meg köz­ben nem találja a helyét. Csúszik szé­pen lefelé. A rádiózenekarral próbál, ami nem nagy lehetőség egy karmes­ternek. Nem is tudja pontosan, mit akar. Hogy úgy kell csinálni mindent, ahogy le van írva, olyan szabályosan, vagy vadul, őrülten, szabálytalanul. Nem is értik a zenészek, mi a franc ba­ja van, hiszen nem olyan nehéz elve­zényelni a D-dúr hegedűversenyt. A Másnap, a Margit-szigeti Thermál Szálló fogászati rendelőjében a karmes­ter felesége Eszenyi-Andrea fogát keze­li. Fúró csap az alsó ötösbe, száll a fog­reszelék. Tükör, tampon, nyálelszívó, kipeckelt száj. Szól a zene, miközben Udvaros-Ildikó mondja a magáét: Hu­szonkét évi házasság után egy elkényez­tetett kisfiú, a segge alá tettem az egész életét, a gatyáit, az ingjeit és most lelép. Otthagy csapot-papot, házat, gyereket, mert neki most nem annyira megy. Hogy elveszette a tehetségét... szerintem csak a kedvét. És most itt állok egyedül, ő meg befekszik egy kórházba, mert ez a legkönnyebb megol­dás.- A másik foga­mat nem tömi be? - kérdezi Eszenyi. Mire Udvaros:- Nem. Hadd fáj­jon magának is va­lami. film végére meg is tanulja, és vissza­megy a családjához, noha nem biztos, hogy ez az igazi út. Lehet, hogy rosszul dönt, ki tudja? De nem akarom elmesélni a történetet...” (Kern András) Ebédszünet után, valamikor két óra felé megjön Eszenyi. Kem-Tamás a szobában, Andrea, a kezelőorvosa (most képen kívül) egy eldu­gott nyírségi faluból, Piricséről hívja, ahol a tyúkok bejárnak a konyhába. Két perc, tíz másodperc kettejük be­szélgetése, de ez a két perc, tíz másod­perc Eszenyi magánszáma. Olyan di­agnózist olvas a már indulófélben levő karmester fejére, hogy annak a fele is őrjítő. Hisztéria. Oidipusz-komplexus. Enyhe skizofrénia. Kis szadizmus ma- zohajlamokkal. Vegetatív neurózis. Mániákus depresszíva. Frusztráltság érzés. Affektív hipochondria. Kamasz­kori retardáltság. Látens homoszexua­litás. Szorongásos melankólia. Reg­resszív libidófixáció. A dirigens csak tátog, mint a partravetett hal, Eszenyi- Andrea meg jókat kortyol közben - a sütő rumból. És sza­vát adja, hogy többé nem jelentkezik. „Zeneórákra jártam. Vezényelni ta­nultam. Egy hónapig szinte mással sem foglalkoztam. Most már tudom, hogy megérte. Amikor a MÁV zene­karral forgattunk a Rádióban, azzal búcsúztak tőlem, hogy: Le a kalappal, SZABÓ G. LÁSZLÓ volt mit, hiszen még el sem kezdtem olvasni, hogy mit írt. Ő meg persze halálosan megsértődött. Aztán végig­olvastam gyorsan, de bevallom őszin­tén, akkor még egyáltalán nem hittem, hogy ez ennyire jó film lesz. De nem akarom elkiabálni, vagy ahogy Andris mondaná: elpénecolni, úgyhogy hadd beszéljek inkább a Kernről. Szerintem fantasztikus művész. Igazi polihisztor. Én ezen a forgatáson rengeteget tanul­tam tőle. Neki ez az egész szakma a vérében van. Ő erre született. Arra, hogy filmet csináljon. Olyan biztos kézzel irányít, hogy csak hozsannákat tudok zengeni róla. Annyira tehetsé­ges, hogy már a közelében lenni is na­gyon jó. Engem most teljesen új utak­ra vitt. Ügy játszatott, hogy az a fajta groteszkség, amelyet a nézők már megszokhattak velem kapcsolatban, ebben az alakításban egyáltalán nem lesz benne. A hajamat is az ő kérésére festettem sötét barnára. Így tetszettem neki a Hl. Richárdban, ezért akarta...” (Eszenyi Enikő) ön nagyon jól érzi Beethovent. Ez nagy elismerés, nem? A premieren majd élőben is vezényelni fogok. A D- dúr hegedűverseny utolsó három per­cét szeretném megszólaltami. Ami pe­dig a diagnózist illeti: ezt a pszicholó­gusnő is csak iróniából, dühből mond­ja, azután, hogy én elég ronda módon elhagytam őt. A film végén, amikor a szerelmük már véget ért, s én vissza­mentem a családomhoz, ő pedig eltűnik egy alacsonyabb szintű élet­ben. De nem akarom elmesélni az egész történetet.” , , , , (Kern András) „Még nem is volt kész a forgató- könyvvel, de már szólt, hogy készül­jek, lesz valami. Félmondattal jelezte, hogy szerepet kapok tőle. Először nem is vettem komolyan. Aztán elküldte a könyvet, és másnap már fel is hívott, hogy mi van, hát nem mondasz sem­mit? De nem mondhattam, mert nem Hogy mi is az a sztracsatella? Nem zenei műszó és nem is a sztrapacska „húga”. Olasz fagyi! Kern András re­ceptje szerint nem lesz benne sem va­lóságfeltárás, sem dokumentarizmus. Halálosan lehangoló „fekete-fehér” helyett színes, irónikus, fanyarédes, humoros szerelmi történet. Azt füllenti majd, hogy ő maga az élet. „ Paródiákat, dal­szövegeket írtam már, forgatókönyvet most először. A ren­A kórházban kezdődik a szerelem dezés csak addig látszott irtózatos te­hernek, amíg nem kezdtünk el forgat­ni. Addig sokkal ré­mesebb dolognak képzeltem. Egyéb­ként nagy adag sze­rencse kell ehhez. Anélkül nem megy. Mert azt nem lehet elhatározni, hogy egy film jó legyen, illetve elhatároz­hatja az ember, de nem biztos, hogy az lesz. Elképzelhető az is, hogy nekünk, akik csináltuk, irtóra tetszeni fog, a moziban pedig azt mondják majd, mi­csoda hülyeség! És hazamennek. Nem lehet tudni. Erre nincs szabály. A szo­cializmus időszakában ugyan naponta azt hallottuk: a kultúra nem áru. Hát mi? Én például nagyon boldog lennék, ha a Sztracsatella árucikk lenne. Egy jól megcsinált, milliók által dicsért ke­reskedelmi termék.” (Kern András)

Next

/
Oldalképek
Tartalom