Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-27 / 35. szám
1995. augusztus 27. MŰVÉSZVILÁG Kriszt ina körút 2-4. Sarki bérház a Moszkva tér fölött. Második emelet, keskeny körfolyosó. Megpakolt ládák, állványok, kígyózó kábelek szorosan a fal mellett. Jobbról az első lakásban valami finomság készül. Már a levegőben az illata. Stracciatella magyar módra. Vagyis: végy egy pályázatot nyert forgatókönyvet, pontosabban add vissza annak, aki írta, hogy rendezze is meg, s mivel remek színész, legyen az övé a főszerep. Ízesítőként tegye bele Udvarost és €szenyit, desszertként Herekes évót. Lázár Hátit, Reviczky Gáboit és Nagy Marit. Dirigens a történet hőse. felesége van, gyereke és szeretője. Csinos felesége, kamasz gyereke és zabálni való szeretője. Lakásában egyetlen jel utal hivatására: Bernstein fotója a zongora fölött. Kern, a forgatókönyvíró, a rendező és a főszereplő egy öblös bőrfotelban fészkel, Udvaros Dorottya ingek közt válogat. Tíz óra múlt tizenhét perccel. Csúszik a próba. „ Jó dirigens a hapsi, csak most krízisben van. Válságos helyzetben. A felesége miatt. Konfliktusba keveredtek, de hogy miért, az a film végéig nem igazán fog kiderülni. Talán csak eltúlozzák a dolgot, bár az is lehet, hogy a pasi jelentékteleniti, nem lehet tudni. Egy biztos: ideges a férfi. Rossz állapotban van. Éveken át külföldön élt, Algírban és Rómában, és most olyan vadidegen neki ez az átalakult Magyarország. Személyiségzavarokkal küszködik, vagy hogy a fenébe mondjam?... olyan férfiklimaxos helyzetben van, ami odáig vezet, hogy Beethoven D-dúr hegedűversenyét vezényelve egyszer csak leteszi a pálcát, és beviteti magát a kórházba. Ott azonnal ágyba dugják, két napra való altatót kap, utána idegösszeomlással kezdik kezelni, így ismerkedik meg a nővel, aki pszichiáter. De nem akarom elmesélni az egész a történetet...” (Kém András) „Hogy jó a ruhám? Köszönöm. Könnyű és szellős, azért is szeretem. De a filmben nem ez lesz rajtam. Sajnálom én is. Mindig arra kér a Kern, hogy szép legyek, aztán rámad egy férfi inget. Mindegy. Ő tudja. Én bízom benne. Szeretem a tehetségét. Csak írt volna nagyobb szerepet! Több szöveggel boldogabb lennék. Na jó, most már tudomásul vettem: ez a film a karmesterről szól, nem a feleségéről. A feleség csak annyira fontos ebben a történetben, hogy megbízható társa a férjének. Néha persze veszekednek ... épp azért, mert erős, céltudatos a nő. De annak ellenére, hogy gondjaik vannak, jó kapcsolat az övéké, jól működő házasság. Huszonkét éve élnek együtt. Ennyi idő után már nem akarnak elszakadni egymástól.” (Udvaros Dorottya) Redőnyök, zárt ablakok, fényvisszaverők. Tizenegy előtt két-három perccel reggeli jelenetet állít be a stáb. Kék Huszonkét éve élnek együtt...néha civakodnak (Klotz Miklós felvételei) „Csak hozsannákat tudok zengeni róla” „Csúszik szépen lefelé...” fény nem jöhet be sehol, szól az operatőr, Ragályi Elemér. Aztán mély árnyékokat kér és csendet a próbához. Kern már ingben és gatyában flangál. A történet idevágó része szerint reggel van és öltözködik. Élete legjelentősebb koncertjére készül. Ideges. Még a nadrágjával bíbelődik, de már a ffakkfelsőt kéri. Aztán a milánói cipőt, mert a másik, az a keményebbik, szörnyű kényelmetlen. Udvaros, vagyis Ddikó, a felesége valósággal röpköd körülötte. Három szobában köröz szemfényvesztő gyorsasággal. Amikor Kern már a cipőjét húzza, háta mögött állva beletúr a hajába. Kern, illetve Tamás elrántja a fejét.- Ne bizgerálj! - mordul helyes kis asszonyára.- Ne mondd ilyen ingerülten - szól Ragályi csak azt jelezd, hogy sietsz.- Nekem viszont úgy kell a hajadba túrnom, hogy a néző azt higgye, akarok tőled valamit - veti közbe Udvaros.- És én olvastam is nemrég, hogy mielőtt a férfi munkába menne, szüksége van egy gyors és rövid ingyom- bin gyomra, ami feldobja.- Jó, rendben - visszakozik Kern, - de ne sokat bizgeráld a hajam, mert azt nem szeretem. A feleségemet is szeretném leszoktatni erről. Még egy próba és még egy harmadik, aztán felvétel. Illetve majdnem. Mert Udvaros ingjére Kern csak annyit mond: fitty! Tehát fitymálja. Nem tetszik neki. A másik sem, mert bordó. A harmadik sem, mert pasztell. Legyen inkább akkor az első, a csíkos, amelyik hasonlít az övéhez. De még mielőtt filmre kerülne a jelenet, Kernt is, Udvarost is átsminkelik. Csillog az arcuk a hőségtől. Kern hátán, állítása szerint, sűrű pelyhekben olvad a hó. „Pontosan annyi a pali, mint én. Negyvenhét éves. Csak most rosszul megy neki. Talán attól, hogy a feleségének jól megy. Bonyolult helyzet. Féltékeny rá. Fogorvos a nő. Amíg külföldön éltek, nem csinált semmit. Eltartott volt, méghozzá jól eltartott. Most meg magánrendelőt nyitott, ami istenien megy neki, a hapsi meg közben nem találja a helyét. Csúszik szépen lefelé. A rádiózenekarral próbál, ami nem nagy lehetőség egy karmesternek. Nem is tudja pontosan, mit akar. Hogy úgy kell csinálni mindent, ahogy le van írva, olyan szabályosan, vagy vadul, őrülten, szabálytalanul. Nem is értik a zenészek, mi a franc baja van, hiszen nem olyan nehéz elvezényelni a D-dúr hegedűversenyt. A Másnap, a Margit-szigeti Thermál Szálló fogászati rendelőjében a karmester felesége Eszenyi-Andrea fogát kezeli. Fúró csap az alsó ötösbe, száll a fogreszelék. Tükör, tampon, nyálelszívó, kipeckelt száj. Szól a zene, miközben Udvaros-Ildikó mondja a magáét: Huszonkét évi házasság után egy elkényeztetett kisfiú, a segge alá tettem az egész életét, a gatyáit, az ingjeit és most lelép. Otthagy csapot-papot, házat, gyereket, mert neki most nem annyira megy. Hogy elveszette a tehetségét... szerintem csak a kedvét. És most itt állok egyedül, ő meg befekszik egy kórházba, mert ez a legkönnyebb megoldás.- A másik fogamat nem tömi be? - kérdezi Eszenyi. Mire Udvaros:- Nem. Hadd fájjon magának is valami. film végére meg is tanulja, és visszamegy a családjához, noha nem biztos, hogy ez az igazi út. Lehet, hogy rosszul dönt, ki tudja? De nem akarom elmesélni a történetet...” (Kern András) Ebédszünet után, valamikor két óra felé megjön Eszenyi. Kem-Tamás a szobában, Andrea, a kezelőorvosa (most képen kívül) egy eldugott nyírségi faluból, Piricséről hívja, ahol a tyúkok bejárnak a konyhába. Két perc, tíz másodperc kettejük beszélgetése, de ez a két perc, tíz másodperc Eszenyi magánszáma. Olyan diagnózist olvas a már indulófélben levő karmester fejére, hogy annak a fele is őrjítő. Hisztéria. Oidipusz-komplexus. Enyhe skizofrénia. Kis szadizmus ma- zohajlamokkal. Vegetatív neurózis. Mániákus depresszíva. Frusztráltság érzés. Affektív hipochondria. Kamaszkori retardáltság. Látens homoszexualitás. Szorongásos melankólia. Regresszív libidófixáció. A dirigens csak tátog, mint a partravetett hal, Eszenyi- Andrea meg jókat kortyol közben - a sütő rumból. És szavát adja, hogy többé nem jelentkezik. „Zeneórákra jártam. Vezényelni tanultam. Egy hónapig szinte mással sem foglalkoztam. Most már tudom, hogy megérte. Amikor a MÁV zenekarral forgattunk a Rádióban, azzal búcsúztak tőlem, hogy: Le a kalappal, SZABÓ G. LÁSZLÓ volt mit, hiszen még el sem kezdtem olvasni, hogy mit írt. Ő meg persze halálosan megsértődött. Aztán végigolvastam gyorsan, de bevallom őszintén, akkor még egyáltalán nem hittem, hogy ez ennyire jó film lesz. De nem akarom elkiabálni, vagy ahogy Andris mondaná: elpénecolni, úgyhogy hadd beszéljek inkább a Kernről. Szerintem fantasztikus művész. Igazi polihisztor. Én ezen a forgatáson rengeteget tanultam tőle. Neki ez az egész szakma a vérében van. Ő erre született. Arra, hogy filmet csináljon. Olyan biztos kézzel irányít, hogy csak hozsannákat tudok zengeni róla. Annyira tehetséges, hogy már a közelében lenni is nagyon jó. Engem most teljesen új utakra vitt. Ügy játszatott, hogy az a fajta groteszkség, amelyet a nézők már megszokhattak velem kapcsolatban, ebben az alakításban egyáltalán nem lesz benne. A hajamat is az ő kérésére festettem sötét barnára. Így tetszettem neki a Hl. Richárdban, ezért akarta...” (Eszenyi Enikő) ön nagyon jól érzi Beethovent. Ez nagy elismerés, nem? A premieren majd élőben is vezényelni fogok. A D- dúr hegedűverseny utolsó három percét szeretném megszólaltami. Ami pedig a diagnózist illeti: ezt a pszichológusnő is csak iróniából, dühből mondja, azután, hogy én elég ronda módon elhagytam őt. A film végén, amikor a szerelmük már véget ért, s én visszamentem a családomhoz, ő pedig eltűnik egy alacsonyabb szintű életben. De nem akarom elmesélni az egész történetet.” , , , , (Kern András) „Még nem is volt kész a forgató- könyvvel, de már szólt, hogy készüljek, lesz valami. Félmondattal jelezte, hogy szerepet kapok tőle. Először nem is vettem komolyan. Aztán elküldte a könyvet, és másnap már fel is hívott, hogy mi van, hát nem mondasz semmit? De nem mondhattam, mert nem Hogy mi is az a sztracsatella? Nem zenei műszó és nem is a sztrapacska „húga”. Olasz fagyi! Kern András receptje szerint nem lesz benne sem valóságfeltárás, sem dokumentarizmus. Halálosan lehangoló „fekete-fehér” helyett színes, irónikus, fanyarédes, humoros szerelmi történet. Azt füllenti majd, hogy ő maga az élet. „ Paródiákat, dalszövegeket írtam már, forgatókönyvet most először. A renA kórházban kezdődik a szerelem dezés csak addig látszott irtózatos tehernek, amíg nem kezdtünk el forgatni. Addig sokkal rémesebb dolognak képzeltem. Egyébként nagy adag szerencse kell ehhez. Anélkül nem megy. Mert azt nem lehet elhatározni, hogy egy film jó legyen, illetve elhatározhatja az ember, de nem biztos, hogy az lesz. Elképzelhető az is, hogy nekünk, akik csináltuk, irtóra tetszeni fog, a moziban pedig azt mondják majd, micsoda hülyeség! És hazamennek. Nem lehet tudni. Erre nincs szabály. A szocializmus időszakában ugyan naponta azt hallottuk: a kultúra nem áru. Hát mi? Én például nagyon boldog lennék, ha a Sztracsatella árucikk lenne. Egy jól megcsinált, milliók által dicsért kereskedelmi termék.” (Kern András)
