Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-08-20 / 34. szám

ÓRIÁSI LEHETŐSÉG! ontosan ezt mondta az egyik ismerősöm, amikor meghívott egy ame­rikai cég itthoni marketingbemutatójára. Sejtettem, hogy miről van szó, mert az utóbbi időben több közeli-távoli ismerősöm keresett fel hasonló szöveggel. Ám ez a mostani ostromlás minden előbbinél kitar­tóbbnak bizonyult. Ismerősöm eljött személyesen, aztán telefonálga­tott, és folyton csak azt hangsúlyozta, hogy ez bomba üzlet, amivel sok ^pénzt lehet keresni. Végül elmentem, és meghallgattam a marketingtervet. ^ Zoli, aki még optimista Szombat délután öt óra. Az aszfaltol­vasztó hőség után kimondottan jól­esik ismerősöm kellemesen hűs nap­palijában üldögélni. Körülbelül hú­szán jöttünk össze, s kíváncsian vár­juk, milyen az az üzlet, amely segítsé­gével jobb és szebb világ nyílik meg előttünk. Egy magas, öltönyös fiatal­ember áll elénk; bemutatkozik s rög­tön hozzáteszi: annak reményében, hogy hamarosan üzlettársak leszünk, hívjuk csak Zolinak, és természetesen tegezzük egymást, mert így közvetle­nebbül tudunk társalogni. A jól öltö­zött Zoli egy táblát vesz elő, hogy il­lusztrálja is mondókáját. Amiről be­szél, az pedig nem más, mint a Multi- Level Marketing. A kereskedelemnek ez egy olyan típusát jelenti, amely az emberek több szintű szerveződését hasznosítja, „s arra találták ki, hogy árukat és szolgáltatásokat juttassatok el a gyártótól a fogyasztóig, hasznosít­va a közvetlen kapcsolattartás előnyeit a termék ajánlásakor és értékesítése­kor” - mondja Zoli, majd széles mo­soly kíséretében felskicceli az alsóbb és felsőbb szinteket. Figyelmeztet: az üzlet lényege abban áll, mennyi mun­katársat tudunk beszervezni a hálózat­ba. Szó esik még a cég múltjáról, működéséről, valamint a termékek színvonaláról. Húszán ültünk a helyiségben, és mindannyian azt mondtuk: otthon el­gondolkodunk a dolgon. Mert maga a lehetőség valóban vonzónak tűnik. Sőt! Próbára tehetjük a rámenőssé- günket. Ha ügyesek vagyunk - állító­lag -, akár ötjegyű összeget is keres­hetünk naponta. Egy üzlet, amely mi­nimális befektetéssel kezdhető, hi­szen a kezdőcsomag mindössze kéte­zer hétszáz korona; s ha az üzlet nem megy, az első három hónap alatt ki lehet lépni a buliból, a kezdő pénzt pedig visszakapjuk. Kockázat tehát nincs. Zoli korábban műszaki rajzoló­ként dolgozott, a felesége pedig taní­tott. Fizetéstől fizetésig éltek. Nyara­lás gyanánt, néhány hetet, Zoli vidé­ken élő szüleinél töltöttek. Esélyük sem volt arra, hogy valaha távolabbi tájakra is eljussanak. Pedig ők is - mint a fiatalok általában - szerettek volna szépen, kényelmesen berende­zett lakásban élni, jó márkájú autókon furikázni és a munka fáradalmait eg­zotikus tájakon kipihenni. Erről álmo­doztak. Aztán jött egy ismerősük, aki nem kínált kevesebbet, mint azt, hogy ez az álom megvalósulhat. Mindössze kétezer hétszáz korona kell hozzá és szorgalom meg kitartás. Zoli szerint, ha az ember kitartó és rámenős, eb­ben az üzletben bármit elérhet, bár­mennyit kereshet. A fiatalember csil­logó szemmel és hatalmas lelkesedés­sel beszél. Szemináriumokra, előadá­sokra invitál bennünket, könyveket, kazettákat ajánl a figyelmünkbe. Ezekből megtudhatjuk, hogyan lehe­tünk majd sikeresek az üzletben. Zoli még hozzáteszi: ő már eleget keresett így - hogy mennyit, azt nem mondja -; igaz, a magyarországi szponzorá­hoz képest, aki többszörös milliomos, még keveset. Ezért még hajt egy ki­csit, s aztán csak élvezni fogja a pénzt, meg az életet - mondja vég­szóként és szélesen elmosolyodik, várja a kérdéseket. Az álláspontok változatlanok. A jelenlévők még gon­dolkodni kívánnak az elhangzottak­ról. Később az ismerősömtől megtu­dom, hogy Zolinak a húsz ember kö­zül egyet sikerült beszerveznie az üz­letbe. Egy harmincéves elárusítónőt. Edit, aki már nem optimista Kedves, kellemes küllemű fiatal- asszony. Tizenkét évig elárusítónőként dolgozott ugyanabban az élelmiszer- boltban. Gyakran megtörtént, hogy reggel hatkor ő nyitotta ki az üzletet, este hatkor pedig ő volt az, aki bezárta. A fizetéséből az élelmiszeren és a ru­hákon kívül nemigen vehetett mást; a főnöknőjével pedig szinte állandóan veszekedett... S ekkor jött Zoli előadá­sa a hatalmas lehetőségről! Egy olyan munkáról, ahol nincs főnök, s minden­ki annyit keres, amennyit dolgozik. Ráadásul Edit is gondolkodott már azon, hogy a boltban szerzett tapaszta­latait saját élelmiszerüzletében kama­toztatná. Csakhogy ehhez nem volt elegendő pénze. Itt pedig nem egészen háromezer a beugró. Edit lelkes és keményen dolgozik. A munkahelyét otthagyja, s minden percét az ügynökösködésnek szenteli. Olvas, kazettákat hallgat, szemináriu­mokra jár, embereket szólít meg. - Ebben az a fantasztikus - áradozik -, hogy csupa segítőkész emberrel talál­kozol. Itt nincs rivalizálás, itt minden­kinek az az érdeke, hogy annak a má­siknak is jól menjen az üzlet. Edit be­mutatja a termékeket, elmagyarázza, hogy bár első látásra drágának tűnnek, ám ha valaki előírás szerint használja azokat, a tisztítás sokkal olcsóbban jön ki velük, mint bármelyik más ha­zai tisztítószerrel. Igaz, a fogkrém pél­dául kétszáz korona, de csak egyetlen csepp kell belőle és ragyogóan fehé­rek lesznek tőle a fogak. Én végül is egy ablaktisztítószert vettem, és őszintén szólva, nagyon meg voltam elégedve vele. Néhány hónappal később ismét fel­kerestem Editet, aki bár kedvesen fo­gadott, nem titkolja: az üzlettel, ponto­sabban az ügynökösködéssel elszámí­totta magát. Egy csomó pénzt fektetett az üzletbe, aminek egy része megtérült ugyan, de jó része odaveszett. Ámulok és bámulok. Hogy lehet ez? Hajói em­lékszem, ebben az üzletben éppen az a vonzó, hogy csak nyerni lehet rajta, veszíteni nem. A kezdőcsomag ára kétezer hétszáz, és az első három hó­napban akár vissza is lehet adni, a cég pedig visszafizeti a pénzt.- Ez így van - erősíti meg Edit. - Csakhogy: ha belépsz a hálózatba, há­rom hónap alatt nemigen lehet ered­ményeket elérni. S nem csak a kezdőcsomagot kell megvenned. Ne­kem a szponzorom rögtön a legelején KAMONCZA MÁRTA megmondta, hogy jó lenne több tisztí­tószert vásárolnom, mert az a leghatá­sosabb, ha azoknak, akiket be akarok szervezni az üzletbe, meg is tudom mutatni a termékeket. Sőt! Ha egy cég termékeit forgalmazom, akkor úgy il­lik, hogy én is ugyanennek a cégnek a termékeit használjam. Így tehát pár ezer koronát kiadtam a termékekért. A szponzorom különböző könyvekkel, kazettákkal is ellátott, ami szintén pénzbe került. Szemináriumokra jár­tam, ahol szintén le kellett gombolni a részvételi díjat. Eleinte a munkám mellett próbáltam az ügynökösködést, de nem sok eredménnyel. Ekkor úgy gondoltam, hogy megpróbálom teljes gőzzel. Kiléptem a munkahelyemről, és apait-anyait beleadtam az üzletbe. Fölkerestem egy csomó embert. En­nek az lett az eredménye, hogy a kör­nyékbeli lakók már szinte menekültek előlem. A szponzorom meg csak haj­tott. Azt mondta, ne hagyjam, hogy a kezdeti sikertelenségek elvegyék a kedvemet. Én meg hittem neki. Még akkor is, amikor a tartalékpénzem jócskán megcsappant, a bevétel meg csak csurrant-csöppent. Hiába szer­veztem be rengeteg embert, ha ők nem forgalmaztak kellőképpen, az én bevételem is csökkent. Egyszer azután felkeresett egy fiatalasszony, és jól le­hordott, amiért beszerveztem a férjét. Azt állítottta, hogy amióta a párja eb­ben az üzletben van, teljesen fanatikus lett. Nem érdekli a kert, a család, a gyerekekkel sem törődik, csak az üz­lettel foglalkozik. A munkájából vi­szont még egy fillért sem látott a csa­lád, de a férje folyton azzal hitegeti a gyerekeket, hogy milliomosok lesz­nek. Hogy szuperházban fognak élni, szuperautón fognak száguldozni és minden nyarat a tengerparton tölte­nek. A fiatalasszony sírva panaszko­dott, hogy amióta a férje ügynököskö­dik, a lakásukból átjáróház lett. Az ál­tala keresett pénzből élnek, és leg­utóbb már a tetemes telefonszámlát sem tudták kifizetni. Ez a nő minde­nért engem tett felelőssé, holott én tényleg nem akartam semmi rosszat. Sem neki, sem a családjának. Amikor elment, leültem és papírt meg ceruzát vettem elő. Felírtam, mennyi pénzt fektettem be az üzletbe, illetve mennyit kaptam vissza. Beleszámítottam a tele­fonszámlákat, a benzinköltséget, a könyveket, kazettákat, a szemináriu­mok részvételi díjait. Mondanom sem kell, hogy jóval több volt a befektetés, mint a bevétel... Elég! Elhatároztam, nem csinálom tovább. Másnap elmen­tem a munkahivatalba, ahol közölték, hogy gimnáziumi érettségivel szinte reménytelen a helyzetem, ugyanis nincs munkalehetőség. Munkanélküli segélyt viszont nem kaphatok, hiszen önként hagytam ott a munkahelyemet. Erőt vettem magamon, és elmentem a régi munkahelyemre. A főnöknő - bár korábban sokat veszekedtünk - azt mondta, visszavesz, mert tudja, hogy rám mindig számíthat. Most ismét ott dolgozom, ahol az utóbbi tizenkét év­ben dolgoztam. Most is előfordul, hogy reggel hatkor én nyitok, este hat­kor pedig én zárom a boltot. De ez­után azt teszek, amit én akarok. Zenét hallgatok, bevásárolok. Nem élek ál­landó stresszben. Ha találkozom vala­kivel, nem az jut rögtön az eszembe, hogy nicsak, itt egy újabb lehetőség.- ltja Arthur Miller Az ügynök halá­la című könyvében. Éppen ezt lapoz­gatom, amikor megjelenik egy millio­mos, aki éppen az ügynökösködésből tett szert ekkora gazdagságra. Egy művelődési ház nagytermében va­gyunk. Ezúttal egy másik ismerősöm invitált e marketingbemutatóra. Azt ál­lította: aki előad, az Győrből jött és többszörös milliomos. Meg is jelenik a negyvenes éveinek vége felé járó úri­ember. Elmondja, hogy évekig tanítós- kodott - alamizsnáért. Aztán jött egy ismerős, felajánlotta ezt a lehetőséget, s ő élt vele. Kőkeményen dolgozott, de az eredmény nem is maradt el. Családi házban él, Hondája van és évente leg­alább egy hónapot a tengerparton tölt. Szuggesztív stílusban beszél. A háló­zat, amelyet felrajzol, teljesen egy­szerűnek tűnik. A hatalmas összeg, amiről szó van, úgy érezzük, szá­munkra is elérhető. A pasas röpke egy óra alatt eléri, hogy mindannyian azt hisszük: ez életünk legnagyobb le­hetősége, amit egyszerűen nem szabad kihagynunk. Igen ám, csakhogy ne­kem rögtön eszembe jut Edit. Esetét el is mondom az előadónak, aki bár összeráncolja a homlokát, mosolyogva válaszol. Szerinte Edit türelmetlen volt. Kitartóan és keményen kellett volna dolgoznia, s akkor az eredmény sem marad el, hangzott a válasz. Arról a milliomos nem beszél, hogy amíg ez az üzlet hoz valamit a konyhára, addig az Edithez hasonlók miből éljenek. Megint csak Arthur Miller könyvének főhősére gondolok. Willyre, az ügy­nökre, akinek az a mestersége, hogy az álomvilággal ügynököljön. Ezeknek az előadásoknak is - véleményem szerint - ez a lényege: elhúzni a mézesmadza­got az emberek orra előtt. Meggyőzni őket arról, hogy lehet jobban, szebben is élni, s mindez csupán rajtuk múlik. Pedig ezzel sok pénzt lehet keresni!- állítja egy közgazdász. Bár ő nem tagja semmilyen Multi-Level Marke­tinggel dolgozó hálózatnak, mert, mint mondja, bankárként most eleget keres; de ideje sincs az effajta üzletek­re. Ót is megkeresték a különböző ügynökök. Az egyik vitaminokat, a másik tisztítószereket, a harmadik kozmetikumokat kínált. A közgazdász szerint: ügynökösködéssel igenis, le­het pénzt keresni, sok pénzt, ha valaki jól csinálja. Azok a cégek, amelyek ügynökökön keresztül árulják termé­keiket, megspórolják a reklámköltsé­geket, nem kell üzlethálózatot fenntar­taniuk, s ezt a pénzt szétosztják a munkatársaik között. Tehát ebben van fantázia, s természetesen pénz is. Ná­lunk az ügynökök többsége nyilván ott rontja el, hogy túlságosan rá­menős, néhányuk fanatikussá válik, s ezáltal elriasztja leendő ügyfeleit. Per­sze, az is érthető, ha valaki rámenős, hiszen a cél: minél több munkatársat szerezni, minél nagyobb forgalmat le­bonyolítani, mert pénz csak ezekben az esetekben van. Mindent egybevet­ve: ha valakinek van kedve, próbálja ki - csodákra azonban itt sem érdemes számítani. RIPORT 1995. augusztus 20. IiBSÚMBp

Next

/
Oldalképek
Tartalom