Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-02 / 27. szám
1995. július 2. MŰVÉSZVILÁG Ma rkó Iván győri triászának „fekete hercege” volt Szabó Elemér. Demcsák Ottó és Kiss János mellett öt és fél évig ő táncolta a legszebb szerepeket. Király Melindával az álompárt A Nap szeretteiben. A Diákot a Stációkban. A Szerelmest a Sírversben. A Férfit a Boldog lelkekben. A Szobrászt a A zabolátlan vágyak lángját. Mélyről fakadó erő és magasra csapó szuggesztivitás itatta át minden alakítását. 1985 szeptemberétől Szabó Elemér a bécsi Volksoper balettegyüttesének szólótáncosa. Győri éveiről nem szívesen beszél, hiszen a régi sebek még most is kitapinthatóak. Pygmalionban. De mindenekelőtt: a fiatal Lorcát Az igazság pillanatában. Dráma és poétika tükrében az ifjúkori szenvedélyt. A felizzó tüzet. Markó Ivánról ettől függetlenül egyetlen rossz szava sincs. Csak a tényeket említi meg, amelyek szakításra kényszerítették. • Színpadi s magánéleti párjával, Király Melindával az elsők közt léptek ki a Győri Balettből. Később mások is elhagyták a társulatot, de a legelső rácsodálkozást az önök távozása váltotta ki. Mivel indokolták felmondásukat?- Nekünk valahogy nem passzolt a légkör, amely az együttesben uralkodott. ELHALÓ LÁNCOK • A légkör? Hiszen minden egyes előadás előtt kört alkotva, egymás kezét fogva ültek a színpadon. Aki erről beszélt, az a szeretet mágikus erejéről regélt.- Szeretet is volt, és klikkek is voltak. Lehetett választani. Tetszés szerint. Kinek mire volt szüksége. De nem is ez volt a bajunk. Melindával mi családi életet is szerettünk volna élni, hiszen házastársak voltunk, Iván maximalizmusa mellett azonban erre még csak esélyünk sem volt. Győrben csak az együttes és a munka létezett. Bementünk délelőtt a színházba, kettőtől négyig megebédeltünk, aztán vissza, este tizenegyig. Családi élete senkinek sem volt. Lehet, hogy a színvonalat csak így lehet tartani, ennyi munkával, mi viszont családot is szerettünk volna. Amikor úgy éreztük, hogy nem bírjuk tovább, elég volt, szóltunk Ivánnak, mire ő azt válaszolta: ő nem tud senkit erőszakkal visszatartani. Talán fájt neki, hogy elhagytuk, de maradni már egyikünk sem tudott. Pedig még csak sejteni sem sejtettük, mi lesz velünk. • Mélyvíz helyett semmibe ugrottak.- Bementünk az Interkon- certbe, hogy tudják: két állás nélküli táncos felkérésre vár. Hogy beugrásra vagy szólószerepre egyaránt kaphatóak vagyunk. Február végén mondtam fel Győrben, és augusztusban már tudtam, hogy szerződtet a Volksoper. Részt vettünk ugyanis egy külföldi tűmén az együttessel. Japánban jártunk a Bécsi vérrel és A mosoly országával. • Johann Strauss és Lehár. Cári Orff és Mahler után „édes" átmenet.- De ott volt a lehetőség, hogy ha sikerrel táncolunk, talán szerződtetnek. Végül meg is történt, csak Melinda időközben meggondolta magát. Az Operaházat választotta. Azt mondta: ő nem tud úgy élni, hogy a szüleit Pesten hagyja. Ez nekem is nehezemre esett, de mi mást tehettem volna? Így alakult a sorsom. Egy évig minden hétvégét együtt töltöttünk, aztán elváltunk szépen. Azóta feleségül vettem egy társulatbeli osztrák kolléganőmet, megkaptam az osztrák állampolgárságot, és van egy ötéves fiam, aki mindennél fontosabb számomra. • Operett és balettest közül viszont nincs módja választani.- Az egyik többet jelent, a másik kevesebbet. Ha operettben szerepelek, az nyolc-tízperces táncbetét, a balettest sokkal nagyobb öröm. De ennek is megvan a maga előnye. Nem kell reggeltől estig mindennap a színházban lenni. Foglalkozhatok a fiammal, együtt lehetek a feleségemmel. Harmincnyolc évesen máshogy gondolkozik már az ember, mint mondjuk huszonéves fejjel. • Soha, egyetlenegy percig sem bánkódott amiatt, hogy megvált a győriektől?- Nem. Ha maradtam volna, nem is tudom, most mit táncolnék. Kételyeim, temészetesen, gyakran támadtak. Egy évig gondolkoztam, vajon helyesen döntöttem-e vagy sem. Közben megtanultam németül, egyre több feladatot kaptam a Volksoperben, s annak ellenére, hogy itt semmilyen „mágikus kör” nem létezik, érzem, hogy fogják a kezem. Bárkihez odamehetek, segít, Király Melindával A Nap szeretteiben tanácsot ad. Nekem az elmúlt tíz év alatt soha senki nem mondta, hogy ne haragudj, most nincs időm, hagyjuk a fenébe, ez nem olyan érdekes. • Győrben előfordult?- Ott az együttes egy idő után két részre szakadt. Markó-pár- tiakra és körön kívüliekre. Volt egy klikk, amelyik mindig pontosan tudta, honnan fúj a szél és arra hajlott. Mi ketten Melindával egyik csapatba sem tartoztunk. A baráti körünknek például csak egy tagja volt a Győri Balettből. Kiss János. Vele ma is szoros kapcsolatban vagyok. • Mi leheti volna az az egyetlen mondat, amellyel Markó Iván annak idején mindkettőjüket vissza tudja tartani?- Amikor elhatároztuk, hogy elmegyünk, már nem vártunk ilyen mondatra. Iván elvárásai mellett nem lehetett magánéletet élni, s ami az igényeit, a maximalizmusát illeti, ezen a későbbiekben sem változtatott. Mi tudtuk jól, hogy ezen a pályán a magánélet háttérbe szorul, de hogy ennyire, abba nem akartunk beletörődni. Milyen élet az, amikor férj és feleség csak este tizenegy vagy éjfél után tud négyszemközt beszélgetni? A színházban nem lehetett félrevonulni, ott mindkettőnknek megvolt a maga feladata, legfeljebb a folyosón vagy a színpadon láttuk egymást. Táncosnő a második feleségem is, de a mai életem sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Én szólista vagyok, ő a karban táncol, tehát neki van több előadása, de még így sem dolgozunk annyit, amennyit Ivánnál kellett. • Más viszont a végeredmény is.- Mert más a repertoár és mások a koreográfiák is. De mondom, nem bántam meg semmit. Táncolhatok, számolnak velem, s a jövőben talán még koreografálásra is lehetőségem nyílik. A győri éveket lezártnak tekintem, de elfelejteni egy ilyen időszakot nem lehet és nem is kell. • Külsőleg változott, ez tagadha(Inkey Alice felvétele) tatlan, de Ott belül.. SZABO ELEMER BÉCSI ÉLETE- ... lélekben nem változtam. Győrben vékonyabb voltam és hosszú hajú, azóta felszedtem pár kilót, s ezt az arcomon is látni, de legbelül... inkább csak kiegyensúlyozottabb lettem. Nem érzek olyan fáradtságot, mint Győrben. Munka nélkül nincs siker, az biztos, de Iván, azt hiszem, túllépte a határt. Nem haragszom rá ezért, mert tudom: ő csak így képes élni és dolgozni, én viszont nem. Technikából, színészi játékból, minden olyanból, ami egy táncos művészi színvonalát segíti, rengeteget kaptam tőle. Minden szerephez a maximumot kérte, és a maximumot adta. Tavaly, amikor a Volksoper társulatának betanította a Bóléról, én voltam az asszisztense. A felújító próbákat azóta egyedül végzem, s a világosítást is elvállaltam. És teszem ezt minden honorárium nélkül. Ezzel szeretném neki megköszönni mindazt, amit tőle kaptam. • Győrben a Boleróbán is szerepe volt. Ott a táncával, a testével „világított”.- Ma ugyanebben a darabban Bécsben a háttérben „táncolok”. De ott érzem magam fent, a többiek között. • A bécsi évek nyomnak annyit a latban, mint a győriek?- Igen. A fiammal. Győrben gyerekről szó sem lehetett. Márpedig apának lenni számomra legalább akkora élmény, mint táncolni. De az is lehet, hogy még annál is nagyobb. Szabó G. László k rom nem éré: hériat Beszélgetés űr. ANNA KOPTOVÁVAL, a kassai Romathan Színház igazgatójával- Beszélgetésünket talán pragmatikusan kezdhetnénk: mikor alakult színházuk, és miért éppen Kassán?- Tulajdonképpen a szlovák parlament hagyta jóvá 1991 decemberében az 1992-es költségvetés tárgyalásakor. Az ekkor jóváhagyott törvény szellemében hozta létre a kulturális tárca 1992. május elsejével a hivatásos roma színházat. Kezdeti neve Romén volt. Még a név is a minisztériumtól származott. Mi azonban nem szerettük volna a híres moszkvai Romén színház nevét kisajátítani, ezért a színházunk munkatársainak javaslatára 1992. október elsejétől Romathan Színház lett a neve. Miért éppen Kassán? Itt voltak a legkedvezőbb feltételek, lelkes kezdeményezők és támogatók. • Milyen célkitűzésekkel, mondhami dramaturgiai elképzelésekkel indult a színház, és milyen nyelven játszanak?- Abból a tényállásból indultunk ki, hogy itt még nem volt roma színház, tehát az alapoktól kellett kezdeni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd menet közben alakítjuk ki a színház arculatát. Egyik alapvető célunk a roma és nem roma közönség megszólítása. A másik pedig, hogy mivel a romák jelentős része nem ismeri a roma nyelvet, az előadások nyelve a szlovák és a roma legyen. Ez nem egyik nyelv tolmácsolása a másikon, hanem a két nyelv egymásba szövése úgy, hogy érthető legyen. Egyedül a „Roma könnyek” című darabunkat adtuk elő szlovák nyelven, a szerző kimondott kívánságára. Ő ugyanis azt tartja, hogy itt, Kelet-Szlovákiában többféle nyelven beszélünk, ezért a szlovák közöttük a közvetítő nyelv. Megpróbáltuk így is, de ez nem a mi utunk. A mi szándékunk, hogy a szlovák nyelvről fokozatosan áttéijünk a roma nyelvre. Április 24-én volt a következő darab, „A cigánytábor az égbe megy” bemutatója. E darabnak már úgy alakult a nyelvezete, hogy a roma környezetben lejátszódó párbeszéd roma nyelven folyik, a vegyes környezetben pedig szlovákul. Ezzel is követjük az élet teremtette realitásokat. • Van-e a színháznak kialakult szervezőgárdája, kikkel működnek együtt?- Az eddig bemutatott kilenc darabunk mind a Romathan Színház részére készült. A szerzők általában a színház munkatársai, illetve azok, akik kezdettől együttműködnek velünk. De máshonnan is vannak jelentkezők. A napokban éppen Prágából Jozef Feéo ajánlotta fel darabját. Olyan szerzőkkel tartunk állandó kapcsolatot, akik közel állnak közösségünkhöz, illetve roma nyelven írnak. Persze nem feltétel, hogy a szerző roma legyen, fontosabb az, hogy a műve közösségi és erkölcsi üzeneteket tartalmazzon. Már pályázatot is hirdettünk, de egyik alkotás sem felelt meg elvárásainknak. Jelentkezett viszont Magyarországról Csemer úr, aki roma szerző és rendező. A „Vörös karaván” című darabot rendezte Pozsonyban és Ústí nad La- bemban. Felajánlotta a „Czinka Panna” című művét. Ha megfelelőnek találjuk, bemutatjuk. • Most, hogy a gazdasági szorítás miatt minden kulturális intézmény máról holnapra él, milyen a színház gazdasági helyzete, illetve hány művészi státusban levő munkatársa van?- Alapítólevelünkben nincs konkrétan meghatározva a színészi (művészi) státusok száma. Színházalapításra 10 millió koronát hagyott jóvá a parlament, aztán a következő évadra már csak 4 milliót kaptunk. Ez komoly zavart jelentett, mert rákényszerültünk, hogy megszüntessük az együttműködést a szerződéses extemistákkal, illetve a folklórcsoportokkal Poprádról, Rozsnyóról. Mi ugyanis nem lehetünk klasszikus értelemben vett prózai színház, 20-25 művészi státusszal. Nincsenek szakképzett színészeink, mégis több ágon kell működnünk: tánc, ének, zene. • Hogyan oldják meg a színészképzést?- Az alapképzést a színház keretében valósítjuk meg. Ami számunkra rendkívül fontos: Kassán, a Konzervatórium jóvoltából van művészeti szakközép- iskola. Innen várunk erősítést, itt folyik a zenészeink továbbképzése is. Ez a képzés már harmadik éve folyik, és abban is reménykedünk, hogy a legjobbak majd eljutnak a színművészeti főiskolára. Sok tehetséges fiatal van társulatunkban, akik menet közben sajátítják el a mesterség ábécéjét. • Milyenek az anyagi kilátásaik 1995-re?- Nem irigylésre méltó! 13 milliót kértünk, 7 millióra kaptunk ígéretet. • A Romathan Színház Szlovákia legfiatalabb hivatásos színháza. Milyenek a kapcsolataik a többi társulattal?- Nagyon megértő és korrekt kapcsolataink vannak például a kassai Thália Színházzal. Ók mindig készségesen segítettek és segítenek rajtunk. Kassán azóta romlott a helyzetünk, amióta a szakszervezetek házát magánvállalkozók bérlik. Az anyagi feltételek miatt sem oda, sem a kassai Állami Színházba nem jutunk be. Kassán egyszerűen nincs hol fellépnünk. A legutóbbi bemutatónkat is Eperjesen tartozttuk. Pedig Kassán is jó lenne szerepelni, hiszen itt van az igazi bázisunk... • Milyen esélyük van egy állandó színpad megteremtésére Kassán?- Csekély, mondhatni, semmi. Ebben sem a minisztérium, sem a város nem segít. Csak reménykedünk, de mint minden mögött, emögött is politika van. Ha kitartunk politikai függetlenségünk mellett, nincs remény az áttörésre, o Külföldön jobban ismerik önöket, mint itthon?- Ami igaz, az igaz: három év alatt több mint 100 előadást tartottunk külföldön! Rendszeresen fellépünk Bécsben, de Ausztriában még két más fesztiválon is jártunk. Németországban kéthetes turnén vettünk részt. Háromszor voltunk Franciaországban, Magyarországon is több alkalommal, ebből kétszer Budapesten. Előadást tartottunk Oszwieczimben a haláltábor felszabadulásának 50. évfordulóján. Nincs olyan színház Szlovákiában, amely az utóbi időben annyit járt volna külföldön, mint mi. A meghívásokról meg nem is merek beszélni. Kaptunk Mexikóból, Dél-Afrikából, Görögországból, hogy csak a legattraktívabbakat említsem. Külföldön jó hímek örvendünk. Elismerésként már ilyesmit is mondtak: amit a szlovák politika elront, esetleg szégyent hoz erre az országra, azt a Romathan Színház korrigálja... Persze, azért itthon is utazgatunk eleget. A déli járásokba is. Például voltunk Dunaszerdahelyen és a környező falvakban. Nagyon kedvesen, szeretettel fogadtak bennünket. • Az 1991-es népszámláláskor Szlovákia 80 627 polgára vallotta magát roma nemzetiségűnek. Nem kevés ez?- Én még soknak is tartom, hiszen először vallották magukat romáknak. Jó, hogy ennyien merték ezt vállalni. Mert a köztudatban nem könnyű romának lenni. ____________ Má té László
