Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-08-13 / 33. szám

J KAVICS A TÓ FENEKÉN (II. Valahol a világ végén van egy tó. Egyetlen érde­kessége, hogy abba csak az dobhat kavicsot, akinek a házassága ágy sikerült, ahogy azt el­képzelte, fiatalos jóhiszeműségében eltervezte. Vajon hány kavics található e tó fenekén? Lali özvegyével, Emíliával csak később, férje halálának első évfor­dulóján találkoztam. A temetőben. Emília utána meghívott egy kávé­ra. A lakásban még sok mindén Lalira emlékeztetett. És az évfor­duló a lassan fakuló emlékekbe is újra életet lehelt. Az özvegy sokat beszélt a férjéről, csupa jót mon­dott róla. Talán ez bátorított fel ar­ra, hogy neki is elmondjam anyám meséjét a csodálatos tóról, amely­be csak azok dobhatnak kavicsot, akiknek jól sikerült a házassága... Emília szemét elöntötték a könnyek. Csak nagysokára csillapodott le:- Én voltam az oka, hogy ré­szünkről mindmáig nincs kavics e mesebeli tó fenekén... Bizonyára te is tudod, hogy miért, hisz Lalinak nem voltak előtted titkai. E lmondta, hogy közel tíz évig maradt otthon a gyerekek­kel. Ez volt életének leg­szebb időszaka. A kapcsolatuk olyan harmonikus volt, amilyet sokan talán el se tudnak képzelni. Igaz, anyagilag szűkösen, ő pedig túlságosan szűk kör­ben élt. Alig került kapcsolatba embe­rekkel, reggeltől estig viszont a gyere­kekkel volt. És naponta hazavárta a férjét. Ennyit jelentett számára az élet. Akkor, amikor a női egyenjogúságot az asszonyok foglalkoztatottságával mérték, mert hogy a kereső nő nincs kiszolgáltatva a férjének.- Te is éreztél kiszolgáltatottságot?- Anyagilag néha bizony igen. Főképp más asszonyokhoz viszonyít­va. Amikor a gyerekek felcseperedtek, közösen úgy döntöttünk, hogy munká­ba lépek, és javítunk végre anyagi helyzetünkön. De ezzel egyszerre min­den megváltozott. Nemcsak a családi életünkben, hanem körülöttünk is. Lali nyakig benne volt a hatvannyolcas eseményekben. A főnököm viszont a barikád túloldalán helyezkedett. Be­csültem benne, hogy ennek ellenére sokat tett a férjem érdekében. Megte­hette, mert a normalizáció időszaká­ban magasabb párttisztségbe került. Azt ígérte, hogy nem feledkezik meg Laliról. Egy alkalommal azzal tért ha­za a járás székhelyéről, hogy sikerült Lalit megmentenie. Ha nem is marad­hat korábbi beosztásában, de tisztessé­ges munkája lesz. Nagyon hálás vol­tam neki. És bár már korábban is ész­revettem, hogy sürgölődik körülöttem, most látta elérkezettnek a pillanatot: egyszercsak hátulról nyakon csókolt! Magam is csodálkoztam, hogy nem vágtam őt pofon, de az is igaz, hogy az érintése megbizseregtetett... Emíliát hallgatva beleborzongtam. A politika erre is eszköz? Valaki eljátssza a jó ember, a jótevő szerepét, és segít a férjnek - hogy elcsábíthassa a feleségét! A főnök egyébként nem volt kezdő. Nem rohanta le azonnal a „hálás” asz- szonyt, hanem kivárta a kellő alkal­mat. Csak később hívta meg egy po­hárka italra Emíliát, aki végül is a csábító karjában kötött ki, és a pász­toróráik idővel rendszeressé váltak.- És Lali?- Lali? ... Eleinte rettenetes lelki­furdalásom volt. Árulásnak tűnt, amit vele tettem. Esténként, fáradtságra hi­vatkozva, igyekeztem kitérni a köze­ledése elől. Féltem, hogy gyanút fog, de szeretkezni se tudtam vele, ha né­hány órája még a főnököm ölelgetett. A tartós hűtlenség csak ritkán a pil­lanatnyi mámor műve. Emília csábítója is türelmesen, kitartóan várt a kellő al­kalomra. Lali szolgálati útra utazott, és Emília meghívta „udvarlóját” a saját la­kásukra! Munkaidő alatt történt meg az, aminek - az előzmények alapján - meg kellett történnie. Emília folyamatosan túltette magát a bűntudaton, mert saját bevallása szerint is olyan érzéki él­ményben volt része, amelyet a férjével soha nem élt át. Ezután már ő kereste és teremtette meg az alkalmakat. Hűtlensége a munkahelyén már rég nem volt titok, csak idő kérdése volt, hogy a férje is (mint az általában lenni szokott - utolsóként) leleplezze saját feleségét... Emília talán már nem is bánta volna, ha mielőbb túlesik rajta.- Mintha elvesztettem volna a jó­zan eszem... - mondta most!- Lalinak milyen szerep jutott az érzelmi világodban?- Furcsán hangzik, de őszintén sze­rettem őt.- Szerinted, most már évek távla­tából, ez összeegyeztethető a hűtlen­séggel?- Ezt ne kérdezd. Úgyse tudok vála­szolni rá. Ugyanakkor hazugság, öná- mltás lenne azt állítani, hogy valamifé­le hálából feküdtem le a főnökömmel, amiért a Lali ügyében közbenjárt. Há­lából szeretkezni? Esztelenség!- Emília, mivel adhat többet a sze­rető egy férjes asszonynak? Neked ezt igazán tudnod kell! Mi az, amiért a feleség megcsalja a férjét?- Bonyolult dolog ez. Aligha adható rá általánosítható válasz. A házasság­ban az évek folyamán, sok minden megszokottá válik. Egy valami koráb­ban is többször gondolkodóba ejtett: asszonyismerőseim hol büszkén, hol kétségbeesetten beszéltek férjük félté­kenységéről. Én viszont sose vettem észre, hogy Lali valaha is féltékenyke- dett volna. Olyan érzésem is volt, mint­ha talán már nem is szeretne igazán.- Ő végtelenül megbízott benned... Emília keserűen bólintott:- Minden asszonynak tetszik, ha el­árasztják figyelmességgel. A főnököm sűrűn kedveskedett nekem egy-egy szál virággal, Lalinak viszont ilyesmi azokban az években eszébe se jutott.- De Lali ettől lényegesen többet adott neked. Neked pont az az egy szál virág hiányzott? És ha már itt tartunk: milyen érzés napközben a szeretővel szeretkezni, este meg be­bújni a hitvesi ágyba? Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.- Rettenetes! Ez a legnagyobb ál­nokság a hitvesek kapcsolatában. Megcsalni a másikat, de úgy viselked­ni, mintha mi sem történt volna... Né­ha olyan érzésem volt, hogy be­szennyeztem magam, és épp az ágy­ban a férjemet is beszennyezem. Emília nagyon jól tudta, hogy ez nem mehet így a végtelenségig, de a kibontakozásról sejtelme sem volt. Él­te a maga kettős életét, két külön vilá­gát. Egyet a szeretővel, a másikat meg otthon, képmutató feleségként.- Válásra nem gondoltál?- Sok minden megfordult a fejem­ben. Persze, a pásztorórákon a főnö­köm többször is fülembe súgta, milyen jó nekünk együtt, hát még ha egybe is kelnénk. Gyengébb pillanataimban ta­lán latolgattam is a válást, de aztán el­hessegettem magamtól a gondolatot.- És a szeretőd? Elvált volna a ked­vedért?- Akkori, zavarodott állapotomban tán el is hittem ezt. Lehet, hogy hízel- gett is a hiúságomnak. Utólag mérle­gelve a dolgokat, aligha gondolta ko­molyan. így próbált magához kötni.- Lalinak mindent őszintén beval­lottál?- Rájött magától. Semmit nem ta­gadtam, de ha kérdezett, inkább hall­gattam. Soha ki nem mondtam, hogy megcsaltam, anélkül is tudta...- És arról tudsz, hogy Lali szemé­lyesen is felkereste a szeretődet? Emília elsápadt. Egész testében re­megett.- Soha nem mondta.- Szavát adta a volt főnöködnek, hogy az a beszélgetésük kettejük titka marad.- Akkor te honnan tudod?- A halálos ágyán mondta el ne­kem. Azt is, hogy kissé ráijesztett a szeretődre.- Ráijesztett?- Megkérdezte tőle, ha már tönkre tette a házasságtokat, akkor vajon vállalja-e a következményeket? Té­ged meg a két gyereket...- Lali válni akart? Még csak nem is említette.- Te se voltál őszinte hozzá. Pedig ha valamit, akkor őszinteséget várt tőled. Kapcsolatotok további alakulá­sa kizárólag rajtad múlott.- Lali elmondta neked, hogy mit tudott meg a főnökömtől?- A szeretődtől... Aki többet is el­mondott, mint amennyit kellett vol­na. Igyekezett mindent rád kenni. Soha eszébe sem jutott elválni. Ő csak a te érzékiségedet elégítette ki olyan fokon, amire Lali nem volt képes. Állítólag ezt is te mondtad neki a szeretkezés önkívületi pilla­nataiban. Emília rávetette magát a heverő karfájára, és keservesen zokogott. Csak nagysokára szólalt meg:- Én is megbűnhődtem. Hosszú éve­ken át mennyit szenvedtem lM Ha visszagondoltam házasságunk első boldog éveire, sokszor már az öngyil­kosság gondolatával is foglalkoztam.- Csakhogy ezt a szenvedést te okoztad magadnak is, Lalinak is, aki­ben egy világ dőlt össze, amikor rá­döbbent, hogy visszaéltél a bizalmá­val, a szerelmével. Ő kizárólag temi- attad szenvedett! Ez a különbség kettőtök között. Emília rám emelte szomorú, bánatos tekintetét. Hirtelen megsajnáltam őt.- Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Odalépett hozzám:- Nem is tudod, mennyire jól esik most könnyíteni a lelkemen. Egész mostanáig magamba fojtottam a fáj­dalmamat, eddig nem volt kinek elpa­naszolnom. A férjemet, azt a jó em­bert, nagyon megbántottam. . Elmondta még, hogy az eset kide- rülése után Lali elköltözött a hitvesi ágyból, és nem tért oda vissza akkor sem, amikor Emília megszakította kapcsolatát a szeretőjével. Viszont fi­atalasszony volt még, hányszor heví­tette, emésztette őt a vágy! Elmúltak a legszebb évek, üresen, kielégítetle­nül, meddő önmarcangolással.- Valahányszor virágot viszek Lali sírjára, kínoz a bűntudat, hogy talán még élhetne, ha nem teszem tönkre az életünket. Az infarktusaiért én is felelős vagyok. Valaha kiegyensúlyo­zott fiatalember volt, de az idegrend­szerét, az egészségét kikezdte az el­rontott életünk. Elnézem ezt az egykor oly szép asszonyt. Az évek ráncokat róttak az arcára, a homlokára. Az arcára ült fá­radtság mintha nem is az elmúlt évek kitörölhetetlen nyoma, hanem meg­kínzott lelkének tükre lenne.- Emília, érdemes volt? Rám néz. Értetlenül, bánatosan.- Most már könnyű lenne erkölcsi bírának lenni. A fiatalos könnyelműség árán szerzett keserű tapasztalatokkal ítélkezni. Magunk és mások fölött. Ám merné-e valaki is azt állítani, hogy a levezeklett vétkek nélkül és fiatalos hévvel nem követné el ugyanazokat a hibákat? Emíliának igaza van. Az életben mindenért, mindenkinek, önmagának kell vállalnia a következményeket. Az utánunk jövő nemzedékeket, a gyer­mekeinket is hiába próbálnánk megóv­ni a saját életünkből merített példázga- tásokkal. Nagyon kevés az olyan em­ber, aki a mások hibájából tanul. E nnyi hát egy megcsalt férj és egy hűtlen feleség igaz, ta­nulságos története. Ebből is levonva a következtetést, hogy a me­sebeli tó fenekén nagyon kevés az a bizonyos kavics. Ha mégis akad vala­ki, aki jól sikerült házassága révén jo­gosult lenne e kavics bedobására oda, írja meg szerkesztőségünknek. Sorait örömmel közöljük Emberi sorsok című rovatunkban. Okulásul. Zsilka László A magányosságról egyoldalú véleményt alkot­tunk. Akinek nincs társa, egyedül él, az magá­nyos. Amint az ilyen ember kapcsolatot létesít, a magányosság érzése megszűnik. Az életben azonban ez nincs mindig így. Vannak egyének, akik társaságba járnak, emberekkel vannak körülvéve, mégis magányosak. Másrészt van­nak emberek, akik egyedül élnek, társaságba sem járnak, mégsem magányosak. Alkat és hozzáállás kérdése. Van, akit a sikertelenség tesz magányossá. Tesztünk segítségével kipró­bálhatja, hogy a bizalom hiánya, esetleg ép­pen az ön bizalmatlansága-e az oka, hogy né­ha-néha magányos. 1. Az önbizalom az elégedettség alapja a/ ritkán vagyok elégedett 3 b/ általában elég önbizalmam van 5 c/ az igazi önbizalomról csak álmodhatok 1 és ez elég gyakori 8 2. A dacos ember hamar megsértődik a/ az ember nem sértődhet meg mindenért 5 b/ engem senki sem sérthet meg 8 cl a sértődöttség számomra nagy csalódás 1 d/ néha akkor is csalódott vagyok, ha meg sem sértenek 3 3. A társasági összejövetel az élet sója a/ nehezen barátkozom, bár tudatosan nem hárítom el a baráti közeledést 3 b/ bármilyen összejövetelen jobban érzem magam, mint otthon 8 c/ feszélyezve érzem magam akkor is, ha a barátaimmal vagyok 1 d/ minden ilyen részvétel elégtétellel tölt el 5 a/ örülök, ha a dicséret nem a nagy nyilvános­ság előtt hangzik el 3 b/ örülök minden elismerésnek, a sikertelen­ség nem foglalkoztat igazán 5 c/ egyáltalán nem élvezem, ha én vagyok az érdeklődés központja 1 d/ nagy örömömre szolgál az elismerés és a dicséret, a bírálatot hamar elfeledem 8 5. Az új környezet lényeges változást hoz az ember életébe a/ a változás váratlanul érint, időre van szüksé­gem, hogy alkalmazkodni tudjak 3 b/ szeretem a változatosságot, hiszen jó dolog új embereket megismerni 8 c/ nem szeretem a változatosságot, mert nehe­zen viselem 1 dl különösebben nem hiányzik, de gondot nem okozna, tudok alkalmazkodni 6 6. A siker mindenkit feldob, a sikertelenség törvényszerűen elkedvetlenítő' a/ a sikertelenség is emberi dolog, nincs ebben semmi különös 6 b/ gyakran kell vámom mások ösztökélésére 1 c/ a siker rendszerint elkerül engem, de ezen sikeresen felül tudok kerekedni 3 d/ az a fontos, hogy mindig jól érzem ma­gam 8 ÉRTÉKELÉS: 6-12 pont: Valószínűleg gyakran magányos, és ezt elég nehezen viseli. Az a fontos azonban, hogy ezen változtatni lehet. Ahhoz, hogy megszűnjön ez az ér­zése, alaposan elemezze az okokat. Úgy érzi, hogy nem értékelik objektiven, munkatársai, csoporttár­sai alábecsülik? Nehezen szerez barátokat? Az elemzés az első lépés, aztán beszéljen legközelebbi társaival, s a gondok fokozatosan megszűnnek. 13-38 pont: Általában az adott helyzetnek megfe­lelő a lelkiállapota is. Nem magányos, inkább né­hanapján csalódott, esetleg elégedetlen. 39-48 pont: Egyáltalán nem magányos, és általá­ban eszébe sem jut, hogy ilyen érzés is van a vilá­gon. Figyelje jobban a környezetét, és próbáljon meg - ha csak jó szóval is - segíteni mások rossz közérzetén. -ja­Gű

Next

/
Oldalképek
Tartalom