Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-13 / 33. szám
J KAVICS A TÓ FENEKÉN (II. Valahol a világ végén van egy tó. Egyetlen érdekessége, hogy abba csak az dobhat kavicsot, akinek a házassága ágy sikerült, ahogy azt elképzelte, fiatalos jóhiszeműségében eltervezte. Vajon hány kavics található e tó fenekén? Lali özvegyével, Emíliával csak később, férje halálának első évfordulóján találkoztam. A temetőben. Emília utána meghívott egy kávéra. A lakásban még sok mindén Lalira emlékeztetett. És az évforduló a lassan fakuló emlékekbe is újra életet lehelt. Az özvegy sokat beszélt a férjéről, csupa jót mondott róla. Talán ez bátorított fel arra, hogy neki is elmondjam anyám meséjét a csodálatos tóról, amelybe csak azok dobhatnak kavicsot, akiknek jól sikerült a házassága... Emília szemét elöntötték a könnyek. Csak nagysokára csillapodott le:- Én voltam az oka, hogy részünkről mindmáig nincs kavics e mesebeli tó fenekén... Bizonyára te is tudod, hogy miért, hisz Lalinak nem voltak előtted titkai. E lmondta, hogy közel tíz évig maradt otthon a gyerekekkel. Ez volt életének legszebb időszaka. A kapcsolatuk olyan harmonikus volt, amilyet sokan talán el se tudnak képzelni. Igaz, anyagilag szűkösen, ő pedig túlságosan szűk körben élt. Alig került kapcsolatba emberekkel, reggeltől estig viszont a gyerekekkel volt. És naponta hazavárta a férjét. Ennyit jelentett számára az élet. Akkor, amikor a női egyenjogúságot az asszonyok foglalkoztatottságával mérték, mert hogy a kereső nő nincs kiszolgáltatva a férjének.- Te is éreztél kiszolgáltatottságot?- Anyagilag néha bizony igen. Főképp más asszonyokhoz viszonyítva. Amikor a gyerekek felcseperedtek, közösen úgy döntöttünk, hogy munkába lépek, és javítunk végre anyagi helyzetünkön. De ezzel egyszerre minden megváltozott. Nemcsak a családi életünkben, hanem körülöttünk is. Lali nyakig benne volt a hatvannyolcas eseményekben. A főnököm viszont a barikád túloldalán helyezkedett. Becsültem benne, hogy ennek ellenére sokat tett a férjem érdekében. Megtehette, mert a normalizáció időszakában magasabb párttisztségbe került. Azt ígérte, hogy nem feledkezik meg Laliról. Egy alkalommal azzal tért haza a járás székhelyéről, hogy sikerült Lalit megmentenie. Ha nem is maradhat korábbi beosztásában, de tisztességes munkája lesz. Nagyon hálás voltam neki. És bár már korábban is észrevettem, hogy sürgölődik körülöttem, most látta elérkezettnek a pillanatot: egyszercsak hátulról nyakon csókolt! Magam is csodálkoztam, hogy nem vágtam őt pofon, de az is igaz, hogy az érintése megbizseregtetett... Emíliát hallgatva beleborzongtam. A politika erre is eszköz? Valaki eljátssza a jó ember, a jótevő szerepét, és segít a férjnek - hogy elcsábíthassa a feleségét! A főnök egyébként nem volt kezdő. Nem rohanta le azonnal a „hálás” asz- szonyt, hanem kivárta a kellő alkalmat. Csak később hívta meg egy pohárka italra Emíliát, aki végül is a csábító karjában kötött ki, és a pásztoróráik idővel rendszeressé váltak.- És Lali?- Lali? ... Eleinte rettenetes lelkifurdalásom volt. Árulásnak tűnt, amit vele tettem. Esténként, fáradtságra hivatkozva, igyekeztem kitérni a közeledése elől. Féltem, hogy gyanút fog, de szeretkezni se tudtam vele, ha néhány órája még a főnököm ölelgetett. A tartós hűtlenség csak ritkán a pillanatnyi mámor műve. Emília csábítója is türelmesen, kitartóan várt a kellő alkalomra. Lali szolgálati útra utazott, és Emília meghívta „udvarlóját” a saját lakásukra! Munkaidő alatt történt meg az, aminek - az előzmények alapján - meg kellett történnie. Emília folyamatosan túltette magát a bűntudaton, mert saját bevallása szerint is olyan érzéki élményben volt része, amelyet a férjével soha nem élt át. Ezután már ő kereste és teremtette meg az alkalmakat. Hűtlensége a munkahelyén már rég nem volt titok, csak idő kérdése volt, hogy a férje is (mint az általában lenni szokott - utolsóként) leleplezze saját feleségét... Emília talán már nem is bánta volna, ha mielőbb túlesik rajta.- Mintha elvesztettem volna a józan eszem... - mondta most!- Lalinak milyen szerep jutott az érzelmi világodban?- Furcsán hangzik, de őszintén szerettem őt.- Szerinted, most már évek távlatából, ez összeegyeztethető a hűtlenséggel?- Ezt ne kérdezd. Úgyse tudok válaszolni rá. Ugyanakkor hazugság, öná- mltás lenne azt állítani, hogy valamiféle hálából feküdtem le a főnökömmel, amiért a Lali ügyében közbenjárt. Hálából szeretkezni? Esztelenség!- Emília, mivel adhat többet a szerető egy férjes asszonynak? Neked ezt igazán tudnod kell! Mi az, amiért a feleség megcsalja a férjét?- Bonyolult dolog ez. Aligha adható rá általánosítható válasz. A házasságban az évek folyamán, sok minden megszokottá válik. Egy valami korábban is többször gondolkodóba ejtett: asszonyismerőseim hol büszkén, hol kétségbeesetten beszéltek férjük féltékenységéről. Én viszont sose vettem észre, hogy Lali valaha is féltékenyke- dett volna. Olyan érzésem is volt, mintha talán már nem is szeretne igazán.- Ő végtelenül megbízott benned... Emília keserűen bólintott:- Minden asszonynak tetszik, ha elárasztják figyelmességgel. A főnököm sűrűn kedveskedett nekem egy-egy szál virággal, Lalinak viszont ilyesmi azokban az években eszébe se jutott.- De Lali ettől lényegesen többet adott neked. Neked pont az az egy szál virág hiányzott? És ha már itt tartunk: milyen érzés napközben a szeretővel szeretkezni, este meg bebújni a hitvesi ágyba? Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.- Rettenetes! Ez a legnagyobb álnokság a hitvesek kapcsolatában. Megcsalni a másikat, de úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna... Néha olyan érzésem volt, hogy beszennyeztem magam, és épp az ágyban a férjemet is beszennyezem. Emília nagyon jól tudta, hogy ez nem mehet így a végtelenségig, de a kibontakozásról sejtelme sem volt. Élte a maga kettős életét, két külön világát. Egyet a szeretővel, a másikat meg otthon, képmutató feleségként.- Válásra nem gondoltál?- Sok minden megfordult a fejemben. Persze, a pásztorórákon a főnököm többször is fülembe súgta, milyen jó nekünk együtt, hát még ha egybe is kelnénk. Gyengébb pillanataimban talán latolgattam is a válást, de aztán elhessegettem magamtól a gondolatot.- És a szeretőd? Elvált volna a kedvedért?- Akkori, zavarodott állapotomban tán el is hittem ezt. Lehet, hogy hízel- gett is a hiúságomnak. Utólag mérlegelve a dolgokat, aligha gondolta komolyan. így próbált magához kötni.- Lalinak mindent őszintén bevallottál?- Rájött magától. Semmit nem tagadtam, de ha kérdezett, inkább hallgattam. Soha ki nem mondtam, hogy megcsaltam, anélkül is tudta...- És arról tudsz, hogy Lali személyesen is felkereste a szeretődet? Emília elsápadt. Egész testében remegett.- Soha nem mondta.- Szavát adta a volt főnöködnek, hogy az a beszélgetésük kettejük titka marad.- Akkor te honnan tudod?- A halálos ágyán mondta el nekem. Azt is, hogy kissé ráijesztett a szeretődre.- Ráijesztett?- Megkérdezte tőle, ha már tönkre tette a házasságtokat, akkor vajon vállalja-e a következményeket? Téged meg a két gyereket...- Lali válni akart? Még csak nem is említette.- Te se voltál őszinte hozzá. Pedig ha valamit, akkor őszinteséget várt tőled. Kapcsolatotok további alakulása kizárólag rajtad múlott.- Lali elmondta neked, hogy mit tudott meg a főnökömtől?- A szeretődtől... Aki többet is elmondott, mint amennyit kellett volna. Igyekezett mindent rád kenni. Soha eszébe sem jutott elválni. Ő csak a te érzékiségedet elégítette ki olyan fokon, amire Lali nem volt képes. Állítólag ezt is te mondtad neki a szeretkezés önkívületi pillanataiban. Emília rávetette magát a heverő karfájára, és keservesen zokogott. Csak nagysokára szólalt meg:- Én is megbűnhődtem. Hosszú éveken át mennyit szenvedtem lM Ha visszagondoltam házasságunk első boldog éveire, sokszor már az öngyilkosság gondolatával is foglalkoztam.- Csakhogy ezt a szenvedést te okoztad magadnak is, Lalinak is, akiben egy világ dőlt össze, amikor rádöbbent, hogy visszaéltél a bizalmával, a szerelmével. Ő kizárólag temi- attad szenvedett! Ez a különbség kettőtök között. Emília rám emelte szomorú, bánatos tekintetét. Hirtelen megsajnáltam őt.- Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Odalépett hozzám:- Nem is tudod, mennyire jól esik most könnyíteni a lelkemen. Egész mostanáig magamba fojtottam a fájdalmamat, eddig nem volt kinek elpanaszolnom. A férjemet, azt a jó embert, nagyon megbántottam. . Elmondta még, hogy az eset kide- rülése után Lali elköltözött a hitvesi ágyból, és nem tért oda vissza akkor sem, amikor Emília megszakította kapcsolatát a szeretőjével. Viszont fiatalasszony volt még, hányszor hevítette, emésztette őt a vágy! Elmúltak a legszebb évek, üresen, kielégítetlenül, meddő önmarcangolással.- Valahányszor virágot viszek Lali sírjára, kínoz a bűntudat, hogy talán még élhetne, ha nem teszem tönkre az életünket. Az infarktusaiért én is felelős vagyok. Valaha kiegyensúlyozott fiatalember volt, de az idegrendszerét, az egészségét kikezdte az elrontott életünk. Elnézem ezt az egykor oly szép asszonyt. Az évek ráncokat róttak az arcára, a homlokára. Az arcára ült fáradtság mintha nem is az elmúlt évek kitörölhetetlen nyoma, hanem megkínzott lelkének tükre lenne.- Emília, érdemes volt? Rám néz. Értetlenül, bánatosan.- Most már könnyű lenne erkölcsi bírának lenni. A fiatalos könnyelműség árán szerzett keserű tapasztalatokkal ítélkezni. Magunk és mások fölött. Ám merné-e valaki is azt állítani, hogy a levezeklett vétkek nélkül és fiatalos hévvel nem követné el ugyanazokat a hibákat? Emíliának igaza van. Az életben mindenért, mindenkinek, önmagának kell vállalnia a következményeket. Az utánunk jövő nemzedékeket, a gyermekeinket is hiába próbálnánk megóvni a saját életünkből merített példázga- tásokkal. Nagyon kevés az olyan ember, aki a mások hibájából tanul. E nnyi hát egy megcsalt férj és egy hűtlen feleség igaz, tanulságos története. Ebből is levonva a következtetést, hogy a mesebeli tó fenekén nagyon kevés az a bizonyos kavics. Ha mégis akad valaki, aki jól sikerült házassága révén jogosult lenne e kavics bedobására oda, írja meg szerkesztőségünknek. Sorait örömmel közöljük Emberi sorsok című rovatunkban. Okulásul. Zsilka László A magányosságról egyoldalú véleményt alkottunk. Akinek nincs társa, egyedül él, az magányos. Amint az ilyen ember kapcsolatot létesít, a magányosság érzése megszűnik. Az életben azonban ez nincs mindig így. Vannak egyének, akik társaságba járnak, emberekkel vannak körülvéve, mégis magányosak. Másrészt vannak emberek, akik egyedül élnek, társaságba sem járnak, mégsem magányosak. Alkat és hozzáállás kérdése. Van, akit a sikertelenség tesz magányossá. Tesztünk segítségével kipróbálhatja, hogy a bizalom hiánya, esetleg éppen az ön bizalmatlansága-e az oka, hogy néha-néha magányos. 1. Az önbizalom az elégedettség alapja a/ ritkán vagyok elégedett 3 b/ általában elég önbizalmam van 5 c/ az igazi önbizalomról csak álmodhatok 1 és ez elég gyakori 8 2. A dacos ember hamar megsértődik a/ az ember nem sértődhet meg mindenért 5 b/ engem senki sem sérthet meg 8 cl a sértődöttség számomra nagy csalódás 1 d/ néha akkor is csalódott vagyok, ha meg sem sértenek 3 3. A társasági összejövetel az élet sója a/ nehezen barátkozom, bár tudatosan nem hárítom el a baráti közeledést 3 b/ bármilyen összejövetelen jobban érzem magam, mint otthon 8 c/ feszélyezve érzem magam akkor is, ha a barátaimmal vagyok 1 d/ minden ilyen részvétel elégtétellel tölt el 5 a/ örülök, ha a dicséret nem a nagy nyilvánosság előtt hangzik el 3 b/ örülök minden elismerésnek, a sikertelenség nem foglalkoztat igazán 5 c/ egyáltalán nem élvezem, ha én vagyok az érdeklődés központja 1 d/ nagy örömömre szolgál az elismerés és a dicséret, a bírálatot hamar elfeledem 8 5. Az új környezet lényeges változást hoz az ember életébe a/ a változás váratlanul érint, időre van szükségem, hogy alkalmazkodni tudjak 3 b/ szeretem a változatosságot, hiszen jó dolog új embereket megismerni 8 c/ nem szeretem a változatosságot, mert nehezen viselem 1 dl különösebben nem hiányzik, de gondot nem okozna, tudok alkalmazkodni 6 6. A siker mindenkit feldob, a sikertelenség törvényszerűen elkedvetlenítő' a/ a sikertelenség is emberi dolog, nincs ebben semmi különös 6 b/ gyakran kell vámom mások ösztökélésére 1 c/ a siker rendszerint elkerül engem, de ezen sikeresen felül tudok kerekedni 3 d/ az a fontos, hogy mindig jól érzem magam 8 ÉRTÉKELÉS: 6-12 pont: Valószínűleg gyakran magányos, és ezt elég nehezen viseli. Az a fontos azonban, hogy ezen változtatni lehet. Ahhoz, hogy megszűnjön ez az érzése, alaposan elemezze az okokat. Úgy érzi, hogy nem értékelik objektiven, munkatársai, csoporttársai alábecsülik? Nehezen szerez barátokat? Az elemzés az első lépés, aztán beszéljen legközelebbi társaival, s a gondok fokozatosan megszűnnek. 13-38 pont: Általában az adott helyzetnek megfelelő a lelkiállapota is. Nem magányos, inkább néhanapján csalódott, esetleg elégedetlen. 39-48 pont: Egyáltalán nem magányos, és általában eszébe sem jut, hogy ilyen érzés is van a világon. Figyelje jobban a környezetét, és próbáljon meg - ha csak jó szóval is - segíteni mások rossz közérzetén. -jaGű
