Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-19 / 12. szám
1995. március 19. RIPORT E gy szerű, szürke márványból készült obeliszk jelzi a nyáradi temetőben Színi Sebő Alajos sírját. Ehhez a sírhoz minden év március 15-én a helybeliekkel együtt a közeli s távolabbi környék lakói is nagy számban elzarándokolnak, hogy megemlékezzenek az 1848/49-es szabadságharcról, és tisztelegjenek a tápióbicskei csata hősének emléke előtt. De ki is volt Színi Sebő Alajos, akiről Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye egyik hősének, Baradlay Ri- chárdnak az alakját mintázta meg? Sebő Alajos 1811-ben született Nyáradon. Édesapja a környék egyik tekintélyes birtokosa volt, s a tehetséges, sudár termetű Lojzit papnak szánta. Egy győri gálták az időközben megkoronázott Ferenc Józsefet. 1848 elején egyre különösebb hírek érkeztek Magyarországról Bécsbe, s mind gyakrabban emlegették Kossuth Lajos nevét. Sebő Alajos báró Jósika Miklóstól, a forradalmi eszmék lelkes terjesztőjétől értesült a friss hazai hírekről. Amikor 1848 márciusában Bécsbe is eljutott Kossuth hívó szava, titokban nyeregbe szállt huszárjaival, s századát az osztrák sereg által megszállt területen át Görgey fővezér táboráig vezette. Amihez már látogatás alkalmával azonban a véletlen összehozta a családot Bezeré- di István alispánnal, és ez a találkozás új irányt szabott a Sebő fiú életútjának. Lojzi hamarosan Pestre, a tisztképző főiskolára, a Ludovika Akadémiára került. Az évek múltával Lojziból Színi Sebő Alajos császári és királyi huszárkapitány lett. Rövidesen kinevezték a híres testőrszázad, a bécsi császárhuszárok parancsnokává. Ezt követően ő lett az akkori főherceg, a későbbi császár, Ferenc József lovaglómestere. A főhercegnek ebben az időben Lojzi volt az egyik kedvence, de ve- télytársa is akadt Riesedel ulánus testőr őrnagy személyében, aki Ferenc József vívómestere volt. Egy biztos: mindketten hűségesen szolA TÁPIÓBICSKEI CSATA HŐSE nemcsak bátorság és szerencse, hanem rendkívüli hadvezért képesség is szükségeltetett. Görgey az érkezőket saját seregébe osztotta, Sebőt pedig Kossuthhoz terjesztette fel kitüntetésre. Így lett a császár kedvenc kapitányából Kossuth Lajos alezredese. Eközben a császár a rebellis Sebő kapitány kézre kerítésével magát Riesedel őrnagyot bízta meg, aki megígérte, hogy Sebőt élve vagy halva kézre keríti. Április elején a magyar sereg Buda felszabadítására indult. Klapka és Damjanich egyesült csapatai Szolnok és Hatvan térségében Jellasics seregével készültek leszámolni. A honvédseregek és a császáriak április 4-én Tápióbics- kénél véres ütközetben csaptak össze. A harc kimenetelét Görgey időben érkezett serege döntötte el. Különösen egy honvéd tüzérüteg harcolt bátran, mely előnyös hadállása lévén érzékeny veszteséget okozott a támadó osztrák gyalogságnak. Az üteg védelmével Görgey két század huszárral Sebő alezredest, megsemmisítésével az ellenfél vezére pedig Riesedel őrnagyot bízta meg. A hatalmas termetű őrnagy elszántan vágtatott lovasai élén az ágyúk felé. Közben csatarendbe álltak Sebő alezredes huszárjai is, s ő maga a huszárok elé ugratott. A két csapat között már csak egy kőhajításnyi volt a távolság, amikor a két ve- télytárs felismerte egymást. Mindketten megtorpantak, s néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással. Riesedel felállt lova nyergében és kardjával Sebő felé intett: „Állj ki velem egy szál kardra, ha van bátorságod!" S a következő pillanatban már el is kezdődött az életre-ha- lálra szóló párbaj, melynek végén Riesedel őrnagy széthasított fejjel, holtan bukott le a lováról. Sebő jobb alsó karját is elborította a vér, de nyeregben maradt, s a honvédek üdvrivalgása közepette tért vissza csapatához. Ezek után a fellelkesült honvédeket nem lehetett többé feltartóztatni - a csata fényes győzelemmel végződött. Sebő mellére az aranykoszorús vitézi érmet maga Görgey fővezér tűzte ki. Kossuth pedig díszövet és kardot küldött a bicskei csata hősének, melyet ma is őriznek a győri múzeumban. Színi Sebő Alajos még részt vesz a Komárom körüli harcokban, a visszavonulásban, majd augusztus 2-án a debreceni csatában, Világosnál teszi le a fegyvert. Első fokon halálra ítélik Aradon, majd 1849 decemberében az ítéletet 16 évi várfogságra változtatják. 1853-ban amnesztiával szabadul a munkácsi várbörtönből. 1882-ben Nyáradon hunyt el. A márványból készült obeliszken egy ismeretlen szerző alábbi sorai olvashatók: Hősi erény voll az Amidőn a bicskei mezőt Pengéddel festék vér színre A szörnyű csapások. Neked a hon minden S te hazádnak hű fia voltál, Itt az anya kebelén Emlékedet őrzi örökre. Miklós Dénes V an, aki kisautókat gyűjt, mások bélyeget s megint mások pénzérméket. Ez utóbbi a legnagyobb szenvedélye Szende Pál huszonnyolc éves orvosnak, aki kortársaihoz hasonlóan szek érmé kezd dent dönti dekli világ gyűji rét szórakozni, sportolni, ám mindennél jobban az érdekes pénzérmék vonzzák. »Miért és mikor kezdett komolyabban is foglalkozni az érmegyűjtéssel?- Családi hagyomány ez nálunk. Édesapám nagyon sokáig bélyeget gyűjtött, második világháború idejéből. Rendkívül szépeknek tűntek, és sokat játszottam velük. Gimnazistaként szüleimmel Jugoszláviában voltam, ahonnan egy rakás dinárral tértem haza. Ez a két és ezt a szenvedélyét kisdiákként én is örököltem. Még bélyegkiállításokon is részt vettem, igaz, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Néhány évvel később azonban nagyapám fiókjában egy maroknyi réz kétfillérest és magyar pengőt találtam a szág nak, Svéd Finnt •4 azért vagy. pénzi játos; Szán hogy törtéi Napj; zéshe forrás lett az érmegyűjteményem alapja. A mai napig, tehát tizennégy év alatt, érméim száma több ezerre duzzadt. 0Hogyan szerzi meg az érméket? öröm számomra, hogy reprint kiadásban újra olvashatom gyermekkorom kedvenc könyvét, amelyet a pusztai élet bölcs ismerője, Szalay László írt az „Öreg Szuhay” bölcsességeiről, akiben apai nagyatyámat láttam, hiszem az én nagyapámat is Mihály bácsinak - nekem kedves öregapának - hívták. E könyvben olvasom, hogy „Jó- zsef-napkor minden gyerek — ezer meg ezer - a városka terein ácsorgóit, az eget nézte és várta a gólyákat. A gólyák hírnökét." Megjegyzem, Szalay László a Kecskemét környéki gólyák érkezését állította a József-nap- hoz, vagyis mihozzánk, Szlovákia déli részeire néhány nappal később érkeznek meg - immár egyre ritkaság- számba menő - vándoraink, a gólyák. Néhány feljegyzésem maradt érkezésükről: adataim pontosak, mert Vihar kutyámmal naponta elsétáltam városkánk, Verebély egyeden gólyafészke alatt, amelyet sok-sok évvel ezelőtt a Pető-féle ecetgyár (az ecetes Örkény István anyai nagyapja volt) kéményére raktak a gólyák. Az 1989- re vonatkozó bejegyzés szerint március 26-án, húsvét napján észleltem a hírnököt, páija egy héttel később, április 2-án érkezett. Rá egy esztendőre a gólyák érkezése március 22-re esett, ugyancsak a hírnök érkezett szállás- csinálónak. Az 1991-es esztendőben március 26-án jelent meg az első gólya az ecetgyár kéményén, bár megrakja fészkét a magé ményeire. Ott, ahol k áldás, nagyon várják, van az apróságból, bi: lik a gólyát, hiszen e: Nagycétény: 1994. dec. 17. Motesiky Árpád felvétele jegyzéseimben szerepel, hogy kissé hűvös idő volt azon a héten. Most azonban arról szeretnék szólni, amikor a gólyák nem keltek útra téli otthonuk felé, nem használták ki a nyárutó még meleg hullámait a repüléshez. A kedves olvasó nyilván arra gondol, hogy Fekete István regényének főhőséről, Keléről van szó. Szó sincs róla, az én gólyáim - mert három darab volt belőlük - a Nyitra völgyben, a Cétényke folyó partján töltötték a napot, 1994. december 17- én találkoztam velük. Éjszakára bevonultak a faluba, Nagycéténybe, ahol a folyóhoz közeli házak kéményeire szálltak, és a kémények melege mellett várták ki a pirkadatot s a felkelő napot, hogy aztán napközben a repceföldön egerekre vadásszanak. A gémekről köztudomású, hogy enyhébb telek idején nem kelnek vándorútra, hanem a gémtanyán váiják ki a tavasz ébredését. Különösen a vörösgém hajlamos az áttelelésre, a gólyáknál ritkábban fordul elő. Nem a fagyos téli napok jelentik a nehézséget, hanem a táplálékszerzés: a folyók befagynak, kemény a föld, nincs béka, hal, egér és kisnyúl. A verebek is fürgébben mozognak a legyöngült, mególmosodott szárnyú gólyáknál, szinte kilátástalan az élelemszerzés, ami egyenlő a biztos fagyhalállal. A gólya mindig is a szántó-vető magyar ember madara volt, kora tavasztól egészen nyárutóig kísérték egymást a mezőkön, réteken. Így hát a magyar népnyelv leleményessége szólítja cakónak, kelepnek, eszterág- nak, kosztdnak, gagónak, és Fekete Istvánnak köszönhetően a „kele” név is bevonult a köztudatba. Szívesen hosszú csőrű, kényeit sétálgató madarunk szimbóluma: „Nem mert ő hozza a gyéréi hittük gyermekkorún Nem csoda hát, ha dalomba, gondoljun Mihály A gólyához (
