Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-05 / 6. szám

Több mint száznapos játékossztrájk után mégis lesz jégkorong NHL! Egy évszázad alatt sok minden megtörtént már a tengerentúli jégkorongbajnokság­ban, különféle legendákat meséltek a Stan­ley Kupáról, amely fogalom a leggyorsabb kollektív sportágban. A kanadai és ameri­kai korongozóknak többet jelent ez a trófea az olimpiai és a világbajnoki aranyéremnél is. Éppen ezért a vb miatt még egyszer sem szakították meg a National Hockey League (NHL) bajnoki küzdelmeit. A jó öreg ser­leg (Amerikában mindenki így hívja) sok­sok nagy csatát látott már, kalandos törté­netek főszereplője volt. Ügy tűnt, az idén - a játékosok sztrájkja miatt - senkinek sem adják majd át. Aztán január 10-én fordult a kocka, a két szemben álló fél megegye­zett, s tíz nappal később elkezdődhetett a megcsonkított küzdelemsorozat. Lord Frederic Arthur Stanley 1892. márci­us 18-án, az ottawai sportszövetség ülésén azt szorgalmazta, egyesüljön a kanadai jég­korongsport. Tervét csakhamar siker koro­názta, a szemben álló felek - hosszas vitát követően - közös nevezőre jutottak. Ennek örömére vett egy aranyozott ezüst serleget, s nyomban el is kezdődött a hokibajnokság, amely hatalmas közönségsikert aratott. Már két-három nappal az összecsapások előtt minden belépő elkelt! Az első kiírást 1893-ban az amatőr AHA-bajnokság legjobbja, a Montreal A. A. A. gárdája hódította el. A kupa akkor a Dominion Hockey Challenge Cup nevet viselte. Csupán évtizedekkel később derült ki: lord Stanley egyetlenegy meccset sem látott. Amikor erre rákérdeztek, senkinek sem adott elfogadható választ. Egyesek azt állítják, megtekintette az első play off- döntőt. Azonban nem a díszpáholyban fog­lalt helyet, hanem a szurkolók között bújt meg, nehogy felismerjék. Több mint ötez­ren izgulták végig ezt a finálét! Végül is a szerencsésebb montrealiak diadalmaskod­tak. Érdekesség: akkor hét korongozóból állt egy csapat, csak később csökkentették hatra. Mivel a találkozókat szabad téren ját­szották, így a kiszámíthatatlan időjárás mi­att sokszor félbeszakadtak vagy elmaradtak a meccsek. A legkalandosabb finálét 1905-ben bo­nyolították le. Joe Boyle ezredes, a Yucon garasos tulajdonosa nem adott pénzt az ot­tawai úttá. Azt mondta, csak akkor kapják meg a játékosok az összeget, ha megverik az ellenfelet. A csapat a 4000 mérföldes „kirándulást” nem kevesebb mint 23 nap alatt tette meg. Az első 48 órát szánokon töltötték a vakmerő hokisok, Seattle-ben vi­szont balszerencséjük volt, nem érték el a Vancouverbe tartó hajót, s ezért öt napon át vártak a következő járatta. Egy nappal a döntő előtt érkeztek Ottawába. A holtfáradt yuconiaknak szinte semmi esélyük sem volt. Az első meccsen 9:2-re, a másodikon 23:3-ra kikaptak. Ki tudja, hogyan alakul a finálé, ha a vendégek normális körülmé­nyek közepette utazhattak volna? A fiaskót követően egyébként a pénzéhes Joe Boyle azon nyomban lemondott. A 90 évvel ezelőtti döntő főhőse az egyszemű Frank McGee volt, aki egymaga 14 gólt ütött. A yuconiak kálváriája tovább folytató­dott, ugyanis nem tudták megfizetni az úti­költséget, ezért a hazautazás helyett Ontario és Quebec tartományban bemutató mérkőzéseken léptek jégre. A közel egyhó­napos kényszerportya szerény bevételeiből vették meg aztán a hajójegyeket. Albert Fottest kapus, aki 32 gólt kapott a két össze­csapáson, dühében, de az is lehet, hogy tilta­kozásból, Pelly Crossingból Dawson City be gyalog tette meg a 350 mérföldes utat! Jó párszor előfordult már, hogy a Stanley Kupa ellenzői és ellenségei háttérbe próbál­ták szorítani a küzdelemsorozatot. Azt gon­dolták, az általuk kigondolt és alapított baj­nokság „megöli” a régit, ám ezek az ösztö­nös kísérletek két-három éven belül kudar­cot vallottak. A kanadai-amerikai profi jég­korongligát 1917-től a National Hockey League irányítja. A hőskorban a győztes nevét a serlegre vésték, majd a hozzáfor­rasztott talapzatokra került a nyertes együt­tes neve. Mai formája 1958-ban alakult ki. Az eredeti kupát azonban - a vezérkar dön­tése értelmében - huszonhat évvel ezelőtt az ún. Dicsőség Csarnokában állították ki. Jelenleg is a másolatért küzdenek. Ezt a kö­zelmúltban többen is bírálták, ám az illeté­kesek hajthatatlanok, attól félnek, ellopják az értékes (eredeti) trófeát. Sok nagy meccset játszottak már a Stan­ley Kupáért, minden idénynek megvan az utánozhatatlan forgatókönyve. Természete­sen a botrányok sem maradtak el, ezek is hozzátartoznak a profi jégkoronghoz. A ve­rekedések, valamint a kulisszák mögötti csatározások nélkül nem hoki a hoki - mondogatják a tengerentúlon. Például 1919-ben nem avattak bajnokot! A Montte- al-Seattle finálé 2:2-es állásnál félbesza­kadt, s nem is folytatták. Az ok: tömeges megbetegedés. Hogy ezt mi váltotta ki, ar­ról hallgattak a tengerentúli hírügynöksé­gek. Vajon miért? Joe Hall, a montrealiak hórihorgas, gólerős hátvédje spanyolnáthá­ban váratlanul elhunyt. Ekkor néhányan gyanakodni kezdtek, ám a nyomozás - me­lyet rövid idő után, felsőbb utasításra, leállí­tottak - sikertelen volt. Ha valaki azt hiszi, a mostani sztrájk (erről később lesz szó) volt az első, nagyot téved. Az 1924/25-ös idényben a mezőny legjobbja, a Hamilton Tigers együttese szenzációsan szerepelt, fordulóról forduló­ra szorgalmasan gyűjtögette a pontokat. Fö­lényes biztonsággal nyerte meg a kör- mérkőzéses sorozatot. Játékosai e részsikert követően úgy érezték, jóval több pénzt ér­demelnének. A csapat vezéregyéniségei azon nyomban benyújtották a számlát: az alapszakasz után a fizetésen kívül még 200- 200 dollárt követeltek. Ezt a rendkívüli (de nem túl magas) prémiumot az illetékesek természetesen nem fizették ki. Sőt alaposan megbüntették a lázadókat. Valamennyi ko- rongozó játékjogát felfüggesztették, s az elégedetlen hokisoktól 200-200 dollárt in­kasszált a ligatanács. A hetekig tartó kötélhúzás ered­ménye kizárás lett! A Hamilton nem egyezett bele ebbe a szigorú ítéletbe, s ahol lehetett, ott tiltako­zott, ám sikertelenül. Már akkor jól kezében tartotta a dolgokat a tengerentúli hokimaffia... Az NHL-vezérek nagyon vigyáztak arra, nehogy helyt adjanak az óvásnak, s lejárassák magukat. A teljesen összeroppant Tigers ezek után azt tervezte, kilép a bajnok­ságból, 4e aztán mégis győzedel­meskedett a józan ész, a bojkottból nem lett semmi. Még mielőtt belemélyednénk az 1994/95-ös sztrájkba, említsünk meg egy-két érdekességet, lapoz­zuk fel az NHL „történelemköny­vét”. Drámai csatát hozott az 1928-as döntő. Első ízben nyert a New York Rangers csapata, úgy, hogy a második találkozón megsé­rült Lome Chabot kapus, ezért a meccs második „félidejében” a 46 éves Lester Patrick edző védett. A Rangers neki köszönheti, hogy - hosszab­bításban -2:1 arányban legyőzte a jóval esélyesebb Montreal Maroons gárdáját. Öt évvel később újra a New York Rangers dia­dalával végződött a Stanley Kupa-döntő; 1940-ben harmadszor is elhódította az érté­kes trófeát. Annak ellenére, hogy nem játsz­hatott a híres Madison Square Gardenben, mégpedig azért, mert a tulajdonos, aki nem­igen szerette a jégkorongot, egy héten át cirkusszal szórakoztatta a nagyérdeműt. A Rangers azóta küszködött, nem és nem tudta elhódítani az értékes trófeát. Pedig 1972-ben, valamint 1979-ben karnyújtás­nyira volt az elsőségtől. A szakemberek azt jósolták az 1993/94-es idény előtt, hogy a 77. felvonásban megtörik ajég. Nos, igazuk volt, a New York-iak 54(!) év után ismét feljutottak a csúcsra. A hetedik, sorsdöntő finálét követően hatalmas utcabál Frantisek Musil 1986-ban emigrált Csehszlovákiából, négy éven át a Minnesota erőssége volt, majd a Calgaryba igazolt. Most kezdte ötödik idényét... kezdődött a város terein, több ezer hokira­jongó ünnepelte a Rangers negyedik Stan­ley Kupa-győzelmét. A vesztes csapat hívei Vancouverben kirakatokat törtek be, autó­kat forgattak fel, s a város különböző pont­jain tüzet raktak. A rendőrség több randalí­rozót letartóztatott, két egyenruhást kisebb sérüléssel kórházba szállítottak. Az összetűzések során egy fiatalember meg­halt (autóbusz tetejéről esett le!), 150-en megsebesültek, hatan súlyosan. Tehát így ünnepeltek (szomorkodtak) legutóbb az NHL-győztes (vesztes) hívei... Az idei, 78. felvonásnak 1994. október 1- jén kellett volna rajtolnia. Ha nem szól köz­be a játékossztrájk... A korongozók képvi­selői nem egyeztek bele az új kollektív szerződésbe, mert úgy vélték, ez hátrányos azokra a hokisokra nézve, akik a csapatok derékhadát alkotják. Tehát nem a milliomos sztárokra, nem is az újoncokra, hanem az ún. szürkékre, a nagy többségre. Azóta kide­rült, hogy a sztrájkkal éppen ők jártak a leg­rosszabbul! Hacsak nem a szurkolók, akik eddig azt hitték, a hoki sport; most azonban rá kellett döbbenniük: több annál! Üzlet. A több mint 100 napon át tartó „állóhábo­rú” január közepén ért véget, sokak szerint azért, mert a játékosok - az utolsó pillanatban - visszatáncoltak. Állítólag még Bili Clinton amerikai elnök is sürgette a megállapodást! Az új kollektív szerződést hat évre írták alá, mégpedig olyan feltétellel, hogy a felek kéré­sére 1999-ben újratárgyalható. A játékos­szakszervezet által elfogadott indítványt a 26 csapat korongozóinak nagy része aláírta. Természetesen nem lesz teljes értékű az idei pontvadászat. A tavalyi 84 forduló he­lyett csupán 48-at rendeznek a körmérkőzé­ses sorozatban. Ezt követi a rájátszás, azaz a play off-szakasz. A Stanley Kupáért a 16 legjobb küzdhet majd. Figyelemre méltó: a legutóbbi kiírásban a későbbi győztes New York Rangers 107(!) meccset vívott... A kényszerszünet alatt az európai hoki­sok többsége visszatért korábbi klubjához, s itt edzett, játszott. Legtöbben Csehország­ban szerepeltek. Hasek például csodákat művelt a Pardubice színeiben, a sereghajtó két mérkőzést megnyert a kitűnő kapussal, s elkerült az utolsó helyről! Rajta kívül még a következők léptek jégre a cseh Extraligá- ban: Hamrlík, Jágr, Musil, Kucera, Svo- boda, Slégr, Rucinsky, Lang, Modry, Stra- ka, Beránek, Smehlík, Vújtek és Klíma. Reichel viszont Frankfurtban, Pivonka pe­dig Klagenfurtban kereste a dollárokat. A szlovák korongozók közül csupán Peter Bondra (két meccs a kassai csapatban) és Peter St’astny (a románok elleni két váloga­tott találkozó, illetve a Német Kupa- mérkőzések) látogatott haza. JozefStümpel végül is Kölnben vendégeskedett. A kis kitérő után január 13-14-én vala­mennyien visszatértek a tengerentúlra, s el­kezdték a felkészülést a 20-i rajtra. Vajon milyen formában lesznek? Zsigárdi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom