Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-18 / 25. szám
OySOIVA 81-snjunf 9661. ÜBUJBSBß Á CSILLAGVIZSGÁLÓ VÁLTOZATLAN KÜLDETÉSE Az ógyallai csillagvizsgálót nem kevesebb, mint 124 évvel ezelőtt 1871-ben alapította Konkoly Thege Miklós. A budapesti születésű csillagász eleinte csak az ógyallai kastélyának északkeleti részében felállított 10 cm átmérőjű távcsöve segítségével figyelte az égi jelenségeket. Amikor azonban egy Londonból kapott nagyobb távcsövet képtelen volt elhelyezni kastélya tetőterében, elhatározta: csillag- vizsgálót épít. A kor műszaki ismereteit felhasználva a kastélyparkban található fedett fürdőt alakította át olyanná, amilyennek az ma is látható. A csillagvizsgáló felépítése után Konkoly egy olyan meteorológiai állomást is létesített, amely a századforduló környékén Magyarország legjelentősebb intézménye volt. Ugyanakkor felépült egy, a Föld mágnesességével és a szeizmikus hullámok megfigyelésével foglalkozó pavilon is. A mérésekhez és megfigyelésekhez használt műszerek egy részét Konkoly külföldről szerezte meg, de több berendezést - elsősorban a csillagászati távcsöveket - maga készített. Sőt! Amint ismeretei a feljegyzések számával gyarapodtak, a csillagászati megfigyelésekről és az asztronómiában használatos műszerek készítéséről több könyvet is írt. Figyelembe véve, hogy a megfigyelőállomások felépítése és karbantartása óriási elszántságot, odafigyelést igényelt, felettébb figyelemre méltó az az energia, amelyet Konkoly a tudományos ismeretterjesztésre fordított. Előrelátását dicséri, hogy az általa alapított három intézet mind a mai napig működik. Természetesen, műszerparkjaik a technika fejlődésével folyamatosan bővültek, az elavultabb készülékeket korszerűbbek váltották fel, ám az intézetek küldetése mégis változatlan maradt. Igaz, a szélesebb körű közönség csak a történelmi csillagvizsgálóval, a planetáriumban pedig a csillagos égbolt rejtelmeivel ismerkedhet meg. A környező falvak és városok alapiskolásai előszeretettel használják ki a planetárium szemléltető és szórakoztató előadásait. Szakavatott előadók a kisebbek részére a naprendszerről, a bolygókról és a csillagképekről tartanak előadást. Időnként azonban az is előfordul, hogy idősebb és tapasztaltabb amatőr csillagászok foglalják el a hallgatóság számára fenntartott székeket, s a tudományos dolgozók nekik tartanak egy-egy szűkebb problémát érintő előadást. A Konkoly alapította ógyallai csillagvizsgáló ma már az SZK Kulturális Minisztériumának felügyelete alá tartozik. Az intézet tudományos osztálya elsősorban napfizikával foglalkozik; figyelik a Nap atmoszféráját, fotoszféráját és chronoszféráját. A megfigyelések eredményeit a programokat irányító nemzetközi megfigyelőközpontokba küldik, ahol a világ minden tájáról beérkezett adatokat együttesen értékelik ki. Az ógyallai csillagvizsgáló a tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó asztronómiai intézmények közül, többek között, publikációs tevékenységével is kiemelkedik. Ógyallán szerkesztik a kéthavi rendszerességgel megjelenő Kozmos című folyóiratot, ott állítják össze és adják ki a csillagászati naptárt, valamint a tudományos igénynyel készült csillagászati évkönyvet is. Mindemellett az intézet műhelyében több kisebb átmérőjű távcsövet is elkészítettek már, az arra igényt tartó alapiskolák részére. Az ógyallai intézet tudományos dolgozói rendszeresen bekapcsolódnak azokba a nemzetközi programokba, amelyek a napmegfigyelésekhez kötődnek. A csillagvizsgáló négy fős expedíciója tavaly novemberben például Brazíliában járt, ahol a teljes napfogyatkozás idején a napkorona vizsgálatával foglalkozott. Szerencsére, a teljes napfogyatkozás alatt az időjárás kitűnő volt, így a kitűzött feladatokat maradéktalanul teljesítették. Néhány gyors értékelést - a magukkal vitt számítógép segítségével - már a helyszínen elvégeztek, ám a részletes kiértékelések még korántsem fejeződtek be, az elemzések még most is folyamatban vannak. Az ógyallai expedíció brazíliai útja során ellátogatott Pássá Quatro városkába, ahol 1912- ben M. R. Stefánik egy akkori csillagászati megfigyelés - éppen egy teljes napfogyatkozás - alkalmával járt. Épp az említett látogatásnak köszönhetően tett ígéretet a városka polgármestere, hogy azon az épületen, ahol annak idején Stefánik megszállt, egy emléktáblát helyeznek el. A lelkes amatőr és hivatásos csillagászok Ógyallán 1991-ben alapították meg a Konkoly Thege Társaságot. Tették mindezt elsősorban azzal a céllal, hogy összegyűjtsék Konkoly Thege hagyatékát. Mindenekelőtt az általa készített távcsöveket, különféle csillagászati és meteorológiai műszereket, valamint a tudománynépszerűsítők úttörőjének szerteágazó tevékenységét leíró dokumentumokat. A Konkoly Thege Társaság álmai közt szerepel egy ógyallai Konkoly-szobor felavatása, amelyre a csilagvizsgáló jövő évi 125. jubileuma minden bizonnyal kiváló alkalmat teremthet. Kosár Dezső (Ing. Teodor Pintér és Pavel Kastl felvételei) A második világháború vége felé Érsekújvárt két nagy bombatámadás érte. Az első 1944. október 7-én, a második 1945. március 14-én. Rengeteg halálos áldozat, romba dőlt házak, üszkös ro mok tanúskodtak a pusztítás óriási méreteiről. A Honismereti Múzeum az évforduló emlékére fotókiállítást rendezett. A meg nyitó alkalmából beszélgettem az egyik szerencsés túlélővel, Sza ló Béla bácsival, aki több alkalommal is halálos veszélybe került Hátborzongató hallgatni az igaz történeteket. A korát mégha zudtoló 77 éves Béla bácsi tragikus sorsáról is derűvel és gyér mekes huncutsággal beszél. Talán épp e tulajdonságok birtoká ban tudta legyőzni a nyomában settenkedő halált.- Én az életre születtem - mondta többször is beszélgetésünkkor. ÉRSEKÚJVÁR FÉL ÉVSZÁZAD ELŐTTI BOMBÁZÁSÁNAK TÚLÉLŐJE I.- Nem messze Újvártól, Imelyen születtem, de a sors visszasodort a városba, ahol a szüleim is éltek. A vasúton kaptam állást forgalmistaként. Még a bombázások előtt hívott a főnököm, menjek el Pest környékére dolgozni. Ne tessék haragudni, mondtam neki, itt vannak a szüleim, nem hagyom itt a várost. Pedig másképp alakult volna a sorsom. De hát nagyon szerettem a munkahelyemet, az érsekújvári vasútállomást! Azon az emlékezetes napon, október 7-én a vasúti vendéglőben ebédemre vártam. Épp szabadnapos voltam. Mindig pontosan déli tizenkettőkor szolgáltak fel. Valamivel tizenkét óra előtt üvöltött fel a sziréna. A restiből sokan egyenesen az óvóhelyre rohantak. Odamentem a tulajdonoshoz, Vass Bélához, akivel tegező viszonyban voltam. Ide hallgass, mondom neki, add ki az ebédet, messze vannak még a bombázók. Nem lehet, mondta, riadókor nem adhat ebédet, mert mindenkinek az óvóhelyre kell mennie. Legalább egy kupicával adj, kérleltem. Öntött... Én voltam az utolsó, akit még kiszolgált. Ott maradt mint tulajdonos. A vendéglőjét telitalálat érte. Egy pesti barátom. Borostyán, szintén vasúti alkalmazott volt. Ő tanácsolta, menjünk minél távolabbra az állomástól. Valami parkba értünk, ajánlottam, üljünk le az egyetlen padra. Borostyán azonban húzott tovább. Ez volt a szerencsénk. Nem telt bele tíz perc, a padot a magasba repítette a rá hulló bomba, helyén csak nagy, tátongó gödör maradt. Mi, vasutasok, nem akartuk elhinni, hogy a várost légitámadás éri. Egy cseh mozdonyvezető barátunk mindig nyugtatgatott, nem kell félnünk, Beneí megvéd minket. Nem lesz bombázás. Nem lett igaza. A riadót követően mindenki az óvóhelyre szaladt. Én nem mentem le. Féltem, hogy rám szakad a mennyezet. Nagyobb biztonságban éreztem magam a szabad ég alatt. Tudtuk, hogy a vasút nagy hadászati jelentőségű fontos közlekedési gócpont, ezért messzire elkerültük. A vasutaslakások alatt is volt egy nagy, bombabiztosnak hitt óvóhely. Aki október 7-én oda menekült, onnan élve már nem jött ki. Szegény magyarországi Virányos kollégám akkor volt fiatal házas, a bombázáskor felesége kezét fogta. Kéz a kézben haltak meg, úgy találtak rájuk, amikor kiásták őket. A városunkban temették el őket. Mindenszentek napján mindig gyújtok mécsest a sírjukon. A morajló repülők déli irányból, Olaszország felől, Győrön keresztül érkeztek a város fölé. Borzalmas volt. Bombák süvítettek, majd robbantak, az omladozó házak recsegtek. Akkora por szállt, hogy méternyire sem láttam. Én is a földre vetettem magam. Borostyán barátom nagy riadalmában gyorsan átjutott egy kerítésen, de onnan alig tudott visszamászni. Az első bombázást mindketten szerencsésen megúsztuk. Hazafelé ballagva, a házunktól nem messzire véres borjúfejbe botlottam az úton. Egy parasztgazda távoli istállójából repülhetett odáig. A zsidó iskolában volt a hadikórház, ahol magyar hadirokkant katonákat ápoltak. A kórházzá alakított iskola előtt pillantottam meg az első halottat. A vasútállomást óriási veszteség érte, vagonok vagonok hátán. Megbénult a forgalom. Újvár és Pest között hatvan szerelvény akadt el. Ha valamelyik útszakaszt járhatóvá tették, látótávolságban döcögtek egymás után a kígyózó szerelvények. Újvár és Komárom között egyáltalán nem közlekedtek személyvonatok, csak az áruforgalmat biztosították. Az első bombázás után a pályaudvarra siettem. Szívfájdalom volt látni a romokba dőlt épületet, a kisiklott vagonokat egymás hegyén-hátán. Mindössze két vágány maradt szabad. Végigsétáltam a vagonok mellett. Az egyikben elpusztult szarvasmarha, a másik vagon tetején német katona tökrészegen szónokolt. A légnyomás repíthette föl. Nem akartam hinni a szememnek: a vagonban ládaszámra volt a pezsgő és a konyak, a dohány, a cigaretta. Egy doboz cigarettát vágtam zsebre, semmi mást. ToH A L * A L K • • O z E L B E N vábbhaladva egy sírgödör nagyságú óvólyukra találtam. Benne két ember kuksolt. Az egyik törött lábbal feküdt, a másik nem hagyta ott a barátját. Szereztem egy hordágyat, arra fektettük a sérültet és bevittük a kórházba. Egész úton jajgatott, kollégáját kereste. A kórházban este már nagyon sokan feküdtek. Aki tehette, már az első bombázás után elmenekült vidéki rokonaihoz, ismerőseihez. Féltek. Inkább naponta bejártak a városba. Tudtuk, ha megismételnék a bombázást, az már csak magát a várost, Érsekújvárt érheti. Másnap szolgálatos voltam. Két munkatársam a romhalmaz fölött eltűnt feleségét siratta. A találatot ért házuk romjai között ástunk. Egyszer csak megakadt a szerszám. Holttestre akadtunk. Aztán még egyre. A felesége volt. II. A második bombázáskor - október 14-én - szolgálatban voltam. Légiriadókor mindenki az óvóhelyre szaladt, kiürítettük az állomást. Szokásomhoz híven a szabad ég alatt maradtam. Legényember lévén, nem féltem a haláltól. Kisétáltam a vasúti hídhoz. Leültem a híd pilléréhez. Kíváncsi voltam a repülőkre, hogyan, milyen sorrendben jönnek. Szerettem volna látni a bombázást. Hanyatt feküdtem, hogy jobban lássam őket. Aztán hirtelen megjelentek. Láttam, ahogy oldják a bombáikat. Láttam a szőnyegbombázást. Hasra feküdtem. Közel, a vízben bomba robbant, 15-20 méter magasságba fröccsen- tette a vizet. Megijedtem, a strand felé futottam. Onnan meg a barátaim menekültek. Ne menjek arra, intettek, mert bombázzák azt a részt is. Végül a Zúgó- hoz mentem, ahol leültem a Nyitra-parti sáncra, egy nagyothalló munkaszolgálatos mellé.- Már elmentek? - kérdezte tőlem.- Még csak most jönnek! - kiabáltam a fülébe. A közelben már potyogtak a bombák. A bánkeszi úton német osztag vonult. Őket vették célba. Majdnem mi lettünk az áldozatai. Szerencsére csak föld hullott rám. III. Gyönyörű, napos időre ébredtünk március 14-e reggelén. Az Arany Oroszlán Szállóban étkeztem akkortájt. Azon a napon nem ebédeltem a szálloda étkezdéjében. A szép napsütésben hazakerekeztem. Ha akkor ott maradok ebédre, már halott lennék. A harmadik bombázásnak nagyon sok áldozata volt. Ez volt a legborzasztóbb. Riadót nem fújtak. Arra lettünk figyelmesek, hogy a fejünk fölött elzúgtak az angol, amerikai repülőgépek. Támadás nélkül elhagyták a várost. Csakhogy Tardoskedd felől visszafordultak. Mint derült égből a villámcsapás. A várost a harmadik pusztítás felkészületlenül érte. Az Arany Oroszlánt a földdel tették egyenlővé. Az alagsorban ukrán nők tartózkodtak. Közös sírba temették őket. Otthon ebéd közben hallottam a fülsiketítő robajt. Gyorsan kerékpárra ültem és rohantam a város felé. Akkor már udvaroltam, kíváncsi voltam, megvan-e még a kedvese- mék háza. Szerencsére ők túlélték a borzalmakat. Rengeteg volt a halott. Március 29-én megérkeztek a szovjet csapatok. Fellélegezhettek, akiknek megmaradt a családjuk. Türelmetlenül zörgettek a pléhkapunkon is. A lakástól hosszú folyosót keresztező átjáró vezetett a kijárati kapuhoz. Mikor a sarokra értem, belelőttek a zárba. Egy lépésen múlott, hogy nem engem találtak el. Hárman voltak. A folyosó túlsó végén koporsókat készítettek. Oda vezettem őket. Az egymás mellé sorakoztatott koporsók láttán elfehéredtek, majd hirtelen sarkon fordulva elsiettek. Megijedtek. Ki tudja, mi lehet velük? Az egykori zsinagóga - ma már csak emlék (Archívumi felvételek) Feljegyezte: Hajtman Béla
