Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-15 / 3. szám

Összeesküvés a Vatikánban avagy: haldoklik a pápa | II. János Pál pápa ez idén is nagy körutat tervez, Ázsiába, Ausztráliába, mint tudjuk, májusra csehországi, júniusra szlovákiai látogatást is beikta­tott sűrű külföldi programjába. Fárasztó utak, nagyszabású reformtervek - vajon mire futja a 74 éves pápa erejéből? Ez a kérdés foglalkoztatja manap­ság a Vatikánt, a katolikus egyházat, a hívőket és nem hívőket egyaránt. Senkinek sem kerülhette el a figyelmét: a pápa megtört, megöregedett, szinte minden lépés és mozdulat nehezére esik, arcát olykor a fájda­lom torzítja el. Bár a Szentszék hivatalosan cáfolta, hogy II. János Pál egészségi állapota rohamosan romlik, nem tagadta, a pápa gyen­gélkedik, mert még nem épült fel teljesen ta­valy áprilisi betegsége óta. Röviddel ezután zuhanyozás közben elveszítette egyensúlyát, s egészségét újabb próbára tette a súlyos lábtö­rés. Nos, ilyen hivata­los értékelést adott ki a Vatikán. A kilenc hónappal ezelőtti hír­adásból azonban nem derült ki, hogy az egyensúlyvesztés, a lábtörés titokzatos be­tegsége újabb szimp- tómájának következ­ménye volt. „A Szent­atya Parkinson-kór- ban szenved, és leg­alább két éve a rák kí­nozza” - ismerte be a közelmúltban egy ma­gas rangú egyházi képviselő. Vagy mégsem ez a valóság? Az idézett egyházi méltóság is azokhoz a „bizonyos körökhöz” tartozik, amelyekről Vittorio Messori, a vatikáni Ki lesz II. János Pál utóda? II. János Pált megelőzően 455 évig olasz pápája volt a katolikus világnak. Karol Wojtyla megválasztásával 1978-ban meg­szakadt a hagyomány. Az olaszoknak azonban most ismét esélyes „pápajelölt­jük” van. Nem más, mint Carlo Maria Martini, a jelenlegi pápa „ellenzéki tábo­rába” tartozó 67 éves milánói érsek. Nincs egyedül. Sőt! A nagy esélyesek listá­ján szerepel Miloslav WÁnak, az európai püspöki kar vezetőjének, mint ahogy a „mérsékeltek” képviselőjeként ismertté vált brazil Luca Moreira Nevesnek, s a fej­lődő országok által támogatott nigériai Francis Arinzének neve is. Ez utóbbi egyébként az első színes bőrű pápa lenne. Reményeket táplálhat a belga Godfried Danneels, a vallási párbeszéd támogatója, s további olasz érsekek, köztük a 70 éves firenzei Silvano Piovanelli. terveket összefüggésbe hozza a pá­pa személyi döntéseivel, a bíborosi testület kibővítésével, amellyel állí­tólag már saját utódlását készíti elő. Tavaly novemberben a vatikáni konzisztóriumon II. János Pál 24 ország 30 főpapját emelte bíborosi rangra. Köztük hajdani kelet-eu­rópai üldözötteket: Miloslav Vlk prágai érseket, aki tíz évig ablak­mosással kereste kenyerét; a Ho- dzsa börtöneit megjárt 92 éves Mi­kel Koliqit, vagy a belorusz Kazi- mierz Swiateket - őt a KGB vitette tíz évre a szovjet munkatáborokba. Kubai, vietnami, szarajevói főpap ugyancsak helyet kapott a testület­ben, sőt bíboros lett a libanoni ma- ronita keresztények pátriárkája is. Világos, a pápa a bíborosok kollé­giumát igyekszik megreformálni, intemacionalizálni. S hogy milyen cél vezérli, nem nehéz kitalálni. A nagy politikai fordulat után vége szakadt az ideológiai harcnak, ehelyett Európában, különösen an­nak keleti részén az etnikai és val­lási konfliktusok éleződtek ki, il­letve torkolltak háborúba. A pápa az új kihívásokhoz alkalmazkodni tudó, megújuló egyház megteremtésében érde­kelt, az integrálódás, a nagy vallások - keresz­tény, iszlám, zsidó - „párbeszéde” révén sze­retné biztosítani a vallási békét, amely, remé­nyei szerint, elősegíthetné a megálmodott bé­kés világrend kialakulását. „Bizonyos köröknek” nem tetszenek a jövőbe mutató reformtervek, másoknak aka­dálynak tűnik a pápa konoksága - legyen szó a nők pappá avatásáról a katolikus egyházban, a „szentségtörő kap­csolatokról”, a pápa által elátkozott ter­hességmegszakítás­ról, vagy a meg­erőszakolt boszniai nőkhöz intézett felhí­vásáról: fogadják el magukban az ellensé­ges gyereket. Hans Kung német teológus szerint „II. János Pál válságba sodorta az egyházat. A kereszténység nem nyújt megfelelő men- helyet, hiszen egyre több fiatal keres ol­talmat különböző szektákban, amelyek befolyása szinte nap­ról napra növekszik. ” Aggodalmat kelte­nek a pápa döntései az olasz püspöki kár­ügyek ismert szak­értője írt? Azokhoz a körökhöz, amelyek „le akarják mondatni II. János Pált, az 1994-es esztendő emberét, abban érdekeltek, hogy egy öreg, halálosan beteg pápa képét alakítsák ki, mert úgy vélik, uralkodása inkább árt, mint használ az egyház érdekeinek”? Az olasz sajtó az összeesküvés elméletét, a rossz szándékú ban is, igaz, nyugta­lanságuk mögött inkább önös érdekek fedez­hetők fel. Hagyományos vezető szerepét félti, attól tart, az olasz főpapok megcsappanásával a pápaválasztó tesületben a minimumra csök­ken az esélye arra, hogy Wojtyla után ismét olasz pápa legyen. Államelnökök és kormányfők megható szavakkal búcsúztak decemberben, Essenben, az Európai Unió legutóbbi csúcsértekezletén a 14 éves államfői tevékenység után tavasszal leköszönő Francois Mitterrand-tól. A franciák elnöke sorjában távolmarad a találkozókról, csúcsokról. Távozóban van. TÁVOZÓBAN Külföldi források nyomán: (urbán) Tavaly szeptember közepe táján Mitterrand a tévé kamerái elé lépett, hogy majd kétórás interjúban vessen véget a pletykaízű speku­lációknak. Vallomást tegyen a franciáknak, hogy a második prosztataműtét és a kemo­terápiás kezelés sem hozta meg a remélt eredményt, de - bár a rák elhatalmasodott rajta - egyelőre teljes mértékben teljesíteni tudja államfői feladatait és Franciaország­gal szembeni kötelességeit. Megvallja azt is, nyugodt lelkiismerettel tekint vissza poli­tikai múltjára - a fiatalkori tevékenysége, a Vichy-kormányhoz fűződő kapcsolatai miatt ért támadásokra reagálva annyit mondott : „Manapság a fiatalok többsége a balolda­lon kezdi és a jobboldalon fejezi be politi­kai pályafutását”. Én visszafelé jártam meg ezt az utat". Már akkor, szeptemberben, akarva-akaratlanul, feltámadt az érzés az emberben: a 78 éves Francois Mitterrand végső szám­adást tett. Titokzatos személyiség volt mindig: „irodalmi műveltséggel rendelkező értelmiségi - ahogy egykoron a Newsweek jellemezte -, aki sikeres politikussá nőtte ki magát”. Olyanná, akit a franciák nagy része csodál - jóllehet szá­mos ígéretét nem teljesítette —, kisebb része nem kedvel. Annyi bizonyos, a közömbösség érzését senkiben sem tudta kiváltani: egyesek számára még ma is ő a „toton”, a bácsika, a csodálok és - „uralkodói hajlama” miatt - a bíráló, gunyoros szatirikusok is istennek nevezik. Mások viszont csupán a szfinx-imidzset ápoló, kemény, olykor kissé arrogáns politikust látják benne, aki mé­lyen behatolt a franciák életébe. Paradoxon, hogy baloldali ér­zelmű politikusként megszabadí­totta őket a jóléti szocializmus és kommunizmus ábrándjától. Szép csendben eltemette ezt az illúzi­ót, de nem rombolt le egy mási­kat, amelyet de Gaulle tábornok táplált ben­nük - nagy, kiváltságos nemzet fiai. Politi­kai rátermettségének köszönhetően azonban kiragadta Franciaországot büszke elszige­teltségéből, s mindent megtett azért, hogy országa összefonódjon Európával. Sokszor mondták el róla: nagyobb európai volt, mint bármelyik elődje. A szocialisták politikai kudarca után, társbérletben a jobboldali kormánnyal ma­gára sem hagyta rákényszeríteni az izolá­ciót, az egyedüllétet, a kapitulációt, ahogy azt Chirac, az ambíciókkal teli párizsi pol­gármester forgatóköny­vében megírta. Mitterrand sohasem bocsát­kozott fölösleges belpolitikai csatározá­sokba, csak olyan harcba kezdett, amelyről előre tudta, hogy megnyeri. Most, elnöki ciklusa végén, megfáradtán egy végső harcba kezdett, hogy megvalósíthassa utol­só kitűzött céljait; köztük - Jacques Delors „megfutamodása” után - a megfelelő bal­oldali érzelmű utód kiválasztását. Ám ere­je nagy részét arra fordítja, hogy önmagá­ról igaz, meghamisítatlan képet hagyjon hátra a történelemnek. Az utóbbi időben azonban épp e képet torzították magánéle­téhez fűződő szenzációk, a Résistance-ban töltött időszakot beárnyékoló múltbeli ügyek, és saját politikai táborának sikerte­len praktikái. Irány - az Elysée-palota Franciaországban valóságos politikai szenzációt oko­zott Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnö­ke, amikor karácsonyi meglepetésként bejelentette: nem indul az elnökválasztáson. Pedig Mitterrand és a szocialista tábor benne látta „a nagy megmentőt”, aki a baloldal képviselőjeként eséllyel vehette volna fel a harcot az elnöki székért az egymással marakodó új- gaulle-ista jobboldallal. Jacques Chirac párizsi pol­gármester-elnökjelölt volt az, akinek Delors bejelen­tése után először csillant fel a szeme. Nem csoda, hi­szen a Brüsszelt megjárt politikus távolmaradása az ő esélyeit növelte leginkább. Megfigyelők szerint en­nek ellenére sem lesz unalmas a kampány. Egyrészt azért nem, mert Franciaország „személyiségei”, kezdve a jobboldali top-politikusoktól, a zöld pártok és a kommunisták esélytelen vezetőitől egészen a szélsőjobbos nagyvezérig, Le Pen-ig, úgy érzik, épp ők hivatottak arra, hogy elfoglalják az elnöki széket. Másrészt, érdekes párviadalra lehet számítani a gaul- le-isták táborában. Chirac régóta álmodozik az Ely­sée-palota meghódításáról, lelkesen propagálja ma­gát, s ugyanolyan lelkesen kampányol a barátból ri­válissá vált Balladur miniszterelnök ellen. Azért nem lehet végleg leírni a szocialistákat sem, a bennfentesek szerint Mitterrand-nak van még egy aduja. Raymond Barre, a szocialisták „mélyen tisz­telt” képviselője, akiről a távozó államfő kijelentette: „Nagyon jó elnöke lesz az országnak”. Sietnie kell, ha hinni lehet Jean Guitton- nak, a 93 éves francia írónak, aki a Libéra- tionnak elárulta: karácsony előtt megláto­gatta az elnök, hogy arról beszéljen vele, ami már gyerekkora óta foglalkoztatja. A halálról. Elfogadva a gondolatot, hogy ta­lán fél éven belül találkozik vele, bátran te­kint elébe - mondotta a lap szerint Guitton. Akkor, szeptemberben, Mitterrand a tévé kamerái elé lépett, hogy vallomást tegyen a franciáknak. Szeretné megélni, ha egyszer még azt mondanák neki: mindent egybevet­ve inkább pozitív, mint negatív volt az, amit tettél. KITEKINTŐ 1995. január 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom