Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-04 / 23. szám
i/Bsärnap 1995. június 4. publicisztika AJ TÓT NYITOTT A CSILLAGOKRA N agyszombat 1238-tól szabad királyi város. Elsők közt nyerte el a fejlődést segítő városi kiváltságokat. Kezdeti nagy gazdasági fellendülése a 15. század folyamán megtörik. A 16. századtól, amikor az esztergomi érsekség ide teszi székhelyét, nagy részt vállal a magyar művelődés ápolásában. A 16. századi Oláh-féle iskola után 1617-től a jezsuita kollégium, és 1635-től a Pázmány Péter alapította egyetem adtak rangot a városnak. S hogy kik adtak rangot az egyetemnek? Többek közt az, akiről tanártársa, Szerdahelyi György ezt írta: „Hála Weiss Ferencnek, a nagy- szombati tudományok ismertebbek és híresebbek lettek, mint bármikor őelőtte.” Weiss Ferenc 210 éve halt meg. Az évforduló alkalom arra, hogy megemlékezzünk a ma talán kevéssé ismert csillagász életéről, tevékenységéről, arról az útról, amelyen egy szitagyártó fia eljutott a tudósi rangig. Minden háborúskodás, csapás ellenére a 18. század elején Bél Mátyás Notitiája szinte idilli képet fest a korabeli városról. „Nagyszombat szép város és jó benne lakni... Kereskedőkön kívül különböző iparosok is vannak a polgárok közt, mégpedig igen változatos foglalkozásúak, úgyhogy nemcsak a városiaknak, hanem a falusiaknak is hasznosak. Nagy szorgalommal űzik mesterségüket, hogy nekik is meglegyen amiből éljenek, és az se hiányozzék, amit adóba fizetnek. Hozzájárul ehhez a fejlett kereskedelem, amelynek felkínálják elkészített áruikat... ” Ebbe a városba költözött Joannes Franciscus Weisz, a köpcsényi (Kitt- see) születésű katolikus szitagyártó mester, akit a nagyszombati polgárok anyakönyvébe 1712. június 6-án a 17 dénár illeték lefizetése után jegyeztek be, mint a város új lakóját. Saját házra nem tett szert. 1713-tól folyamatosan szerepel az adójegyzékben mint bérlő, aki adót csak a mestersége után fizet. Nem tudjuk, mikor és hol vette el feleségül Sajcsin Máriát, mert a nagy- szombati esküvői anyakönyvben nem szerepelnek. Három gyermekükről tudunk. Sophia 1715-ben, Ferenc 1717- ben született, Terézia születési helye és ideje ismeretlen. Weiss Ferenc pontos születési dátumát nem ismeijük. A nagyszombati keresztelési anyakönyvben szereplő bejegyzés szerint 1717. március 16-án keresztelték meg. Szülőháza a város főterén, a várostoronnyal szemben a trinitáriusok (rabkiváltó rend) kolostora mellett állt. A ház tulajdonosa a korabeli Nagyszombat egyik legműveltebb humanistája, Munkátsy István, Bél Mátyás munkatársa és barátja volt, aki nemcsak szekérszámra kölcsönzött könyvekkel segítette tudós barátját, de a Notitia Nagyszombat fejezetének megírásában is. Magyar nyelvű testamentomában írja 1723-ban: „Minthogy pedig gyermekségemtől fogva a tisztességes tudományokat szerettem és sok bujdosással s fáradsággal azoknak tanulásában mind eddig igyekeztem és gyönyörködtem... e végre gyermekségemtül fogva tulajdon költségemmel és fároságom- mal szerzettem magamnak szép különbféle könyveket és azokbul biblithe- cácskát erigáltam (alapítottam)... Ezen bibliothecámnál drágább kincsem nem lévén... ” A könyvtár rendkívüli volt a maga korában. A tudásnak és a könyvnek ilyen, átlagon felüli tisztelete a házban kétségkívül hatással volt a fogékony gyermekre. Mindezek alapján a Notitia nagyszombati gyermekekről szóló fejezete még hitelesebben hangzik. „A gyermekekről való gondoskodást és a nevelést könnyűvé teszi a sok iskola, ami a városban virágzik. Sokan tanulják is a jobb tudományokat olyan eredménnyel, hogy utat készítenek maguknak egyházi és világi pályára. A köznép elégnek tartja ugyanis, ha a la- tinság alapjait sajátította el. Azután ugyanis, az atyai és az ősi mesterséget tanulják meg, és ülőmunka közben latinul beszélnek. ” Ilyen környezetben növekedett Weiss Ferenc. A nagyszombati egyetemen, a nyelvek tanszékén, nemcsak a négy alaposztályt végezte el, mint általában a kézművesek gyermekei, de a további kettőt, a poézist és a retorikát is. Nagyon fiatalon, 16 évesen lép a jezsuita rendbe. Ajelöltek általában az iskolaév befejezése után, az őszi szünidő idején léptek be. Weiss is október 14-én, 1733-ban a nagyszombati rendházban kezd ismerkedni a szerzettel. Noviciátusát 1734-35-ben Trencsénben töltötte, ahol a kollégium rektora és a novicok mestere Vámosi Antal volt. A két év után letette az első két rendi fogadalmat. 1736-ban Szakokéra került, ahol elvégezte az ismétlő kollégiumot. Itt készítették fel ugyanis a rend latin és görög tanárait. 1737-ben Selmecbányán egy évig grammatikát tanít az alsóbbfokú gimnáziumban. Ezek után kezdi meg bölcsészeti tanulmányait a kassai egyetemen. Az egyetemet 1658-ban alapították, és többé-kevésbé a nagyszombati egyetem fiókintézményének tartották. A tanárok számára itteni munkájuk felkészülés volt más egyetemeken való működésre. A bölcsészeti tanulmányok körébe tartozó csillagászat oktatása Kassán sokkal gyöngébb volt, mint Nagyszombatban, de tanulmányai folyamán itt találkozott először matematikával és fizikával. Bölcsészeti tanulmányait 1739/40-ben Nagyszombatban folytatja, ahol ezekben az években Kéry Borgia Ferenc (1702-1768) vezeti a filozófia három évfolyamát; ő már rendszeresen foglalkozik a matematika és fizika mellett a csillagászattal is. Az üstökösökről 1736-ban kiadott könyve ma is korszerű gondolatokat tartalmaz. A matematikát Hertle Ignác adta elő, aki később, 1753-ban Kassán adta ki matematika tankönyvét, amelyben foglalkozik a csillagászat alapjaival, sőt röviden a nagyszombati csillagászat történetével is. A nagyszombati bölcsészeti karon a matematika oktatása szakszerűség szempontjából felülmúlta a kar többi tanszékét. Itt volt a jezsuita rend jövendő matematikatanárait felkészítő ismétlő kollégiuma is. Jogosan feltételezzük, hogy a fiatal skolaszta érdeklődését itt fordították a csillagászat felé. E zek után Weiss számára folytatódtak a tapasztalatgyűjtő évek, a rend szokásai szerint nagyon gyakran változtatott helyszíneken. Tanít Zsolnán, Szakol- cán, Kassán. Kassán jelennek meg nyomtatásban első munkái - alkalmi kiadványok. Grúzban 1746/49-ben elvégzi a teológiát. 1750-ben Juden- burgban a harmadik probátióval befejeződött intellektuális és lelki felkészítése, és véglegesen a rend tagjává vált. 1752-től Weiss Ferenc Nagyszombatban ad elő matematikát, és ettől fogva tevékenysége folyamatosan Nagyszombathoz köti. Az egyetem 1753. február 15-én megkezdi a csillagvizsgáló építését, Hell Miksa tervei alapján. Az obszervatórium felügyeletét és berendezését Weiss Ferencre bízták, aki már 1756-ban elkezdte a megfigyeléseket. Az obszervatórium igazgatójává 1762-ben nevezték ki. A műszerek egy részét, például a gnó- mónt, maga szerkesztette. A tükröket néhány távcsőbe az egyetem rektora, Kéry Borgia Ferenc csiszolta. Weiss rendszeresen igyekezett közreadni megfigyeléseit. Mivel meteorológiai megfigyelésekkel is foglalkozott, állandó munkatársa volt a híres nagy- szombati kalendáriumoknak, de komoly tudományos jelentősége a Nagyszombatban megjelentetett Ob- servationes astro- nomicae című folyóiratának volt. Alapmegfigyelései gazdag anyagot szolgáltattak a Hold mozgáselméletének kidolgozásához. 1761-ben egyike volt annak a 120 tudósnak, akik a világ különböző obszervatóriumaiban figyelték a Vénusz áthaladását a Napkorong előtt. Eredményeit Hell folyóiratában, az Ephe- meridákban és párizsi folyóiratokban publikálta. Weiss kimondottan megfigyelő típus volt, aki alapkutatással foglalkozott. Észleléseit elméleti feldolgozás, kommentár nélkül adta közre. A kutatómunka mellett 1770-től a csillagászat tanára. 1775-ben egy bécsi tudományos folyóiratban adja ki eredményeit, tudományos megfigyeléseit az 1756-os évtől kezdve. Bár élete nagy részét NagyszombatA Nagyszombati Egyetem allegóriája Egy toíHáűiví z ban élte le, keveset tudunk tanártársaihoz és diákjaihoz fűződő kapcsolatáról. Közvetlen munkatársai a csillag- vizsgálóban Kéry professzoron kívül az adjunktusai voltak: 1764/65-ben Horváth Mihály, matematikus, 1765—73-ig Sajnovics János, 1768/69- ben Taucher Ferenc, 1769/70-ben Pichler Ferdinánd és nagyszombati korszakának végén Franz von Paula Triesnecker, aki később, Hell halála után, a bécsi csillagvizsgáló igazgatója lett. Nagyon szoros kapcsolatban volt Hell Miksával, aki kora legjelentősebb csillagásza volt a monarchiában. De legközelebbi barátjának élete végéig Sajnovics Jánost tartotta, aki részt vett Hell Miksa expedíciójában a lappföldi Vardö szigetén, ahol 1769-ben figyelték a Vénusz áthaladását a Nap előtt. Sajnovics a csillagászati megfigyelésein kívül nyelvészeti kutatásokat is folytatott. Weiss személyesen találkozott kora nagy csillagászaival: Jean Bernouillivel, R. J. Boskoviccsal és G. D. Cassinivel. A nagyszombati obszervatórium kapcsolatban volt Európa korabeli jelentős csillagvizsgálóival és Weiss személyében részt vállalt a nemzetközi kutatásokban is. Fennmaradt levelei alapján tudjuk, hogy rendszeres kapcsolatot tartott a stockholmi, párizsi, berlini, milánói és bécsi kollégáival, akiknek nagyon alapos beszámolókat küldött nmegfigyeléseiről. A válaszlevelek alapján megálapíthatjuk, hogy mérései, észlelései a maga korában nagyon pontosak voltak. A közepesen erős testalkatú, ügyes kezű, lelkiismeretes Weiss Ferencet a jezsuita rend feloszlatása (1773) után az állami egyetem is megtartotta a csillagvizsgáló élén. 1777-ben Mária Terézia rendeletére a Nagyszombati Egyetemet Budára költöztetik. Az egyetem berendezését, az oktatási segédeszközök és a csillagvizsgáló műszereinek egy részét Kempelen Farkas, a híres feltaláló irányításával szintén Budára szállítják. Weiss Ferenc is Budán folytatja tudományos tevékenységét. Ott írta meg 1784. október 18-án végrendeletét, amelyben mintegy 2200 forint készpénzt és nem részletezett ingóságait két nővére leszármazottaira hagyta. Hagyatékát kollégája, Nittray Gábor juttatta el Nagyszombatba 1785. január 10-én bekövetkezett halála után. Életútját, hosszú nekrológban, tanártársa, Szerdahelyi György méltatta. Mészáros Klára Mi lenne, ha ezen az álmos reggelen a város egyik vízfejévé nőtt lakótelepe sokadik bérházának hatodik emeletén ápolt tériszonyával lelkében, kikiáltana a madarakra? Talán meggondolnák magukat, s szótlanul az ablakpárkányra telepednének. Nem lehetnek sokan, mert kicsiny az a terület, amit fel tudnak osztani maguk között, hogy ne sértsék meg a tápláléklánc törvényeit. Pontosan kijelölt felség- területet birtokolnak, ahová a szárnyas népségből más nem teheti be a lábát. Nem először bámul a szürke semmibe, és hallgatja az ébredező rigókat. A közeli ecetfák lombjai eltakarják.a fekete népséget. Lehetetlen számba venni valamennyit. Itt vannak, nem törődve a buszokkal, a személyautókkal, a zajjal, a kipufogó gázokkal. Itt raktak fészket. Nem is egyet. Kettőt. Közvetlenül rügyfakadás után sikerült Horkainak mustrát tartania a még nem sűrűsödő lombok között. Miért éppen ezt választották fészkelőhelyükül, amikor kétszáz méterre a Kiserdő, tele fákkal, bokrokkal, bozótossal, rovarokat nevelő avarral, humusszal? Ezek a rigók alkalmazkodtak legjobban a városok parkjainak mikroklímájához, fás, cserjés és füves növényzetéhez. Pedig ezen a lakótelepen szinte megérinti a házakat az erdő. Vannak részek, ahol az ablakok, az erkélyek az emeleteken szinte a Kiserdő fáira nyílnak. Horkai irigykedve képzeli el, hogy hajnalonta milyen illatok lengedeznek a harmattól vagy esőtől nedves levelek gőzeivel elkeveredve az ottlakók hálószobáiban. Akácnyílás idején és bodzavirágzáskor nemcsak a madarak éneke, de az illatok, a szagok, nehéz kipárolgások, a járdaszigeteken éppen frissen vágott füvek rétszaga is meglódítja képzeletét... Feledhetetlen nyarak hangjai, illatai, történései rohamozzák meg emlékezetét. Megtörtént dolgok fordulnak elképzelt történésekbe, mintha elmúlt szerelmek megvérző kínjait vedlené széppé a lélek. Nyári rétek hónaljig érő füvei között nyargal magában. Háta mögé képzel vadállatot, portyázó törököt, prédára leső rablót, íját felajzó indiánt. Feje- búbjára süt a nap, kabócák serege pattog fűszálról fűszálra, láthatatlan tücskök húzzák tempótlanul egyhangú nótájukat, egy riadt fürjcsapat is botladozik a hatalmas fű között. Minden együtt van a falusi gyerekkor idilljéből, csak a nehéz ötliteres demizson rontja meg a harmóniát gyermek és a világ között. Mert ez elvégzendő feladat, próbatétel, minek nagyságát az idő és a meleg növeli. Friss vizet vinni a falutól bő két kilométerre kaszáló édesapjának, felér a Nagyhegy megmászásával. Most nem lehet időzni a fűben megbúvó fészkek fölött, nem szabad kabócafogással szórakozni, a gyalogú- ton átkúszó sikló menekülését sem követheti libabőrös borzongással. Megy, csak megy előre, s fejében sötétlő esték történetei meg olvasott kalandok hősei zúdulnak a háta mögé. Csak most, csak évek múlva néz rájuk vissza. Mintha a még igazak álmát alvó Balázs mesélné nyári kalandjait a Ficfás, a Lyukasvár meg a Madaras rengeteges világában. Amolyan lelki húzd meg, ereszd meg játék ez a lelki gyökerekkel. Balázs esetében talán már nem is azzal, hanem a sejtekig átélhető kalandokkal, lelki gyarapodással. Ha ehhez Horkai hozzáadja a Velence környéki lagúnák vízimadárvilágát, a kikötő sirályait, a Szent Márk tér galambjait, akkor a gyerek számára egyszerre, oszthatatlan az a világ, ami szüleinek még elbocsátó és befogadó világként létezett. Osztottan, anélkül is, hogy tudatosítottan politikai határok szabdálták volna dirib-darabokra. Balázsnak a kinyitott világ azon nyomban leszűkült. Az idegen- séget nem a házak, az utcák, a vizek, a hegyek, a madarak jelentik, hanem az emberek. Ez független nyelvektől, hiszen a franciák nyelvét ugyanúgy nem értette, mint az olaszokét, mégis megérezte, hogy más emberekkel találkozik alig ötven kilométerrel távolabb. A franciák, ha nyelvüket beszéli, legyen bőre, haja színe akármilyen, készek befogadni. Ha közvetítő nyelvet használ és nincs szerencséje, hidegen fordulnak el. Balázs szerint az olaszok nemcsak a gyerekeket szeretik, hanem a vendégeiket is. Megtapasztalta abban az északolasz kisvárosban, ahol Horkai és Juli a forradalom után először szédült bele az évtizedes hazugság és a megismert valóság közötti szakadék látványába. Különös, hogy mindkettőjüknek eszébe jutott Balázs szótlan csodálkozását látva az ottlakók mindennapi élettere. A vendéglős barátjuk vörösborát kortyolgatva a lyukasvári szőlőhegy szilvafáMadarak és emberek jának árnyékába képzelték magukat. Számukra fordítva növekszik a világ. Balázs számára az egyidejűség kínálja a teljességet, a szabad akarat korlátlansága nyit tereket vágyainak. Mélységekig megérezték az emberek nemzedékeiből felfakadó folyamatokat, amikor Giuseppe apjáról, nagyapjáról beszélt, tört németséggel kevert angolján is átsütött a szeretet, a hála ősei iránt. Két nemzedék munkája van az évszázados falakban, amelyek freskóin a hit képisége rögzült, talán örök időkre. Visszatérni oda ezentúl már mindig lehet, szabad. Fáradt madárként pihen meg az ember. Mint széltépte tolláit a magasságok szárnyas népsége, úgy rakja rendbe lelkét az ember is, egy-egy út előtt, vagy után. Rigók reggeli tüsténkedéseire bódulva néz le Horkai a bérház hatodik emeletéről. Úgy emelkedik és süllyed vele a padló, mintha repülésre biztatná, pedig fél a mélységtől, a magasságtól. A négy őselem közül csak a földet, a vizet és a tüzet szereti. A levegőt ezeket érintésével tápláló célzatosságában fogadja el, de még a gyorsliftek növelte elképzelt mélység érzete is megroggyantja térdét. Nem is beszélve a természet mélységes és magas- ságos csodáiról. Ennek ellenére madár szeretne lenni. Vágyik bátorságukra, amikor vitorláznak a sziklák alatt, amikor ellökik magukat tornyok párkányairól, amikor odatelepednek az ablakpárkányra, s lépései zajára is ijedten röppennek alá a mélybe.
