Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-07 / 19. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Olvasta már? Böngészett már nár? | JP»* 1 Játsszoi és nyerjen velünk Kígyóbűvölés Abutantában Útijegyzetünk a magazin 6-7. oldalán 19 1995. május 7. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona Ostoba dolog a politika! Úton-útfé- len hatalmában tartja az embert, újságíróként pedig egyenesen megbéklyózza. Aki tollforgató, az szinte keresi-kutatja az összefüggéseket. Még akkor is, amikor csak szemlélődnie kellene és várakoznia: mi történik majd percek múlva - mondjuk - a komáromi sportcsarnokban rendezendő nagygyűlésen. Jómagam is ott ülök a sajtó számára fenntartott széksorban, s azon tűnődöm, hogy a szlovákiai magyarságot diszkrimináló, életbevágóan fontos többletgondokon kívül, vajon kapásból lajstromba tudnám- e venni, ami szlováknak és magyarnak közös aggodalma a mai Szlovákiában?! Nos, pillanatok alatt összeáll a lista, legalábbis annak néhány biztos pontja. Itt van rögtön a sajtószabadság korlátozásának nyilvánvaló szándéka, az önkényesen létrehozott parlamenti vizsgálóbizottságok alattomos áskálódása az autonóm módon gondolkodó köztársasági elnök személye ellen, a Legfelsőbb Bíróság egyik tanácselnökének afférja a kormány hű bírói pártatlansággal, az ígéretteljes szándékokkal indult privatizáció eredeti céljainak bohózattá sekélyesítése, a kormánykoalíció pártjainak nyílt marakodása a magánosítás koncain, a Tiso-kultusznak a kormányzat által is egyre leplezetlenebb tisztelete, a kormányfőnek alárendelt titkosszolgálat körülötti komédia szomorújátékká lényegülése, a nemegyszer valótlan állításokba bonyolódó kormányfő üldözési mániája; vagy éppenséggel a miniszterelnök úr külföldi útjainak valós haszna, ha például németországi látogatásai során - a kancellár helyett - újra meg újra csak a „bajor szintig” fogadják, avagy itt a friss emlékű olaszországi kiruccanás, ahol a protokolláris nívót tekintve szintén „elkerülték egymást” itáliai partnerével. Mit tagadjam, férfiszemmel viszont irigylem, hogy mindig és mindenütt vele van titkárságának csinos, valóban érett asszony benyomását keltő hivatalvezetője.... Még a Vatikánban is! Soroljam tovább? No nem esetleges irigykedéseim tárgyát, hanem a kormányzati szinten zajló ármánykodást! A dolgok tételes sorolgatása helyett azonban inkább a költő: Mircea Dinescu jut eszembe. Ő volt az, aki 1989 karácsonyán Romániában bejelentette a népfelkelés győzelmét; majd fél évre rá azt is, hogy a román forradalmat megmásították. És ő volt az, aki leszögezte, hogy mocsárra merészkedik s egykönnyen elsüllyed, aki a kiforratlan nemzettudat és a demokráci- átlanság talaján európai értékrenddel kísérletezik. Akik viszont a mocsárból élnek, azok fennmaradnak: nekik óriási előny a hazai pálya. Úgy érzem, Szlovákiában is erről van szó. A rendszerváltás óta eltelt időszak áldemokráciájának ugyanis lesújtó a mérlege. Gazdaságilag is, társadalmilag is. Az egyetlen dolog, ami eközben teljes díszében kiterebélyesedett, az korábban a csehellenesség, mostanában a ma- gyarellenesség. Egyszóval: a nacionalizmus. Pedig kár, mert itt lenne végre az ideje pallót fektetni - akár csak keskenyet is - a tényleges demokratikus korszerűsítés, a szenvedélyektől mentes tolerancia, a jogegyenlőség felé. Az adóegyenlőség ugyanis már megvan! Jó lenne, ha mielőbb kiderülne az is, vajon az Árvában, Túróéban, Zemplénben vagy éppenséggel a Pozsonytól nem messzi Hegyháton élő szlovákság elhiszi-e, hogy nem csak a nemzetállam szellemében ígért társadalmi korszerűsítés létezik; hogy nem csak bizánci palotapraktikák és hűbéri függések, nem csak a korábbi rendszerből örökölt egypárti allűrök képezhetnek működő országot. Elhiszi-e a szlovákság, hogy hiába gyarapodna a surányi s egyéb memorandumok megvalósulásában, az anyanyelvi oktatás megszorításában, a reciprocitás sanda elméletének szorgalmazásában az ország - ha még a tősgyökeres mélyszlovákoknak is lamentálniuk kell, mert a kormányzat elfuserált gazdaságpolitikája ebek harmincadjára juttatta Szlovákiát. Elég józan szemmel körbepillantani, hogy bárki észrevegye: mit tesz ebben a helyzetben a honi kormányzat?! Ráébreszti az ország polgárait arra, hogy a dolgoknak csak egyetlen logikája és háromféle megoldása van: a hözödöszös, a szönöszös, a matyicás és punktum. A pártállami módszerek mai alkalmazói ennek értelmében hajlandók adni a kisebbségi jogokat is. Mert az úgy jogos. Na persze, vannak olyan, igazán nemzetietlen érzelmű népek, mint például (a hokiban ugyancsak A- csoportos) finnek, akik a maguk „ősi földjén” bevezették és gyakorolják a tökéletes kétnyelvűséget. Noha országuk lakóinak csupán nyolc-kilenc százaléka svéd, és ez a kisebbség jobbára a tengerparton él, Finnország minden szegletében kétnyelvű táblák igazítják el az utazót, minden felirat kétnyelvű és szinte minden finn tud svédül. Szlovákia összlakosságában ennél nagyobb arányt képviselnek a magyarok, és mi is jobbára pontosan meghatározható régiókban élünk; de tőlünk mégis igyekeznek elvitatni a kétnyelvűséget, rajtunk vélnek ütni saját sajtónk „eltüntettetésé- vel”, az anyanyelvi művelődési lehetőségeinket érintő és alanyi jogon kijáró költségvetési támogatások törvényszerű elmanipulálásá- val. Ráadásul mindeközben a szlovákság kritikátlanabb rétegeiben szítják a szlovákiai magyarság ellenállásának, leválásának, kiválásának, szeparatizmusának szellemét. Hol vannak itt az európai normák? Belgiumban 60 ezer német él mindössze, de a német hivatalos nyelv. Aki úgy látja kényelmesnek, ezen a nyelven intézi hivatalos ügyeit. Ugyanez a jog nem adatik meg a félmilliónál is több szlovákiai magyarnak, mert nálunk az a módi, hogy nyelvtörvénnyel, készülendő államvédelmi törvénnyel, az egynyelvűsített „alternatív” oktatás elrendelésének szándékával igazodni illik a többséghez. Csakhogy a nemigazodáshoz való jog szavatolása az egyetlen, ami egy államot jogállammá tesz. Ezt kellene felfognia Slotának és Meciarnak, MarkuSnak és Smolecnek is, mert különben több bajt hoznak Szlovákia nyakára, mint amennyi üdvöt a maguk primitív magyarellenessé- gével „kitermelni” remélnek. Ezért a ködösítések, a szélsőségek helyett inkább egy új nekifutásra lenne szükség. Nehogy abban is igaza legyen Mircea Dinescunak, amit nem a szlovákiai magyarság nevében, de számunkra is nagyon érthetően, ekképpen fogalmazott meg: E tájakon akkor is csak második lehetsz, ha egyedül versenyzel! Hát még ha kisebbségben élsz, és a kiegyenlítő jogok helyett inkább csak a terheket kapod duplán! Azzal a pökhendi eligazítással, hogy viseld őket zokszó nélkül. MIKLÓSI PÉTER
