Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-30 / 18. szám

Hivatásának fanatikusa 1943 szeptembere óta.

Albert herceg a Giselle-ben, Simone mama A rosszul őrzött lányban,

Philippe a Párizs lángjaiban. Spartacus. Girej kán. Mandarin. Legendás alakításairól legendás előadások szólnak.

„Bűneit” is több helyen jegyzik. Maximalista.

Kegyetlenül sokat akar. Megalkuvást, meghátrálást egyáltalán nem ismer. Kompromisszumot soha senkivel nem kötött.

Diplomáciai érzéke nincs, és nem is hiányolja.

Elveihez, kikötéseihez szigorúan ragaszkodik.

Makacs, öntörvényű ember - a színvonal érdekében.

Aki ezt nem érti, nem látja, vagy kevesebbel is beéri, annak egyenesen elviselhetetlen.

Fülöp Viktor nem is táncol már évek óta a Magyar Állami Operaházban. Pedig táncolhatna még. Nyugat-európai együttesek az ő adottságaira darabot építenének, Budapesten még csak balettmesteri állásról sem beszélhet. Hatévi kényszerszünet után 1980-ban Markó Iván koreográfiájában, A szamurájban lépett fel először. Revelációként ható alakításával újra csak azt bizonyította: a magyar balett utolérhetetlen nagysága. De mert „a helyzet úgy hozta”: ipari tanulókat megszégyenítő igyekezettel vízvezeték-szerelőként dolgozott. Kossuth- díj ide, Kiváló művész cím oda, csöpögő csapokkal bíbelődött, lefolyókat tisztított, s ha kellett, még a falat is lebontotta. Otthon, pihenésképp ódon csillárokat javítgatott, vagy szobrokat faragott. Aztán még egyszer eltáncolta Harangozó Gyula csodálatos Mandarinját, és korát meghazudtoló erővel, tökéletes fizikummal, művészi eszközeinek fényes tárházával nyugdíjba vonult. Két évvel ezelőtt, amikor először jártam nála, azt nyilatkozta: „Elbukni, letörni, összerogyni lehet, de hogy én önszántamból vagy a mindennapi élet keserves kínjai miatt tagadjam meg azt, amit szolgáltam, az lehetetlen. Művésznek lenni számomra egyfajta magatartást is jelent.”

• Gyönyörű ez a terítő, itt az asztalon. A felesége vette?- Nem vette - kapta. Tőlem. Minden egyes darab, amit a lakásban lát, az én munkám. Kinézek egy mintát és kombinálok. Nem másolom le egy az egyben. Módosítok rajta.

• „ Koreografál? ”- Én inkább azt mondom: variálok. Aztán el is felejtem, hogy az milyen minta... rábaközi, kalotaszegi vagy to- rockói... ez nem marad meg bennem. Csak az öröm, amit hímzés közben érzek. Különben nem olyan nagy tudomány, mert ki van számolva, be van osztva, nekem csak böködnöm kell. Mechanikus munka. Az alapmintát általában meghagyom, de a szélén, a kereten mindig változtatok.

• Ha így folytatja, a gobelineknél fog kikötni.- Máris hozom... tessék... ez egy futó. De lehetne csengőzsinór is.

• Tökéletes. Igazi mestermunka. A hátsó fele is ezt igazolja. Nappal varrt, éjjel fejtett?- Megy ez már nekem fejtés nélkül is. Volt időm beletanulni.

• Ülni gyorsan megtanult?- Nem volt könnyű, de mi mást tehettem volna? Mozgás közben vagy táncolva mégsem böködhetek.

0 Táncol egyáltalán valahol?- Már nem. Csak tanítok. Táncolni már nem is fogok, ezt eldöntöttem. Legalábbis az Operaházban nem. Ahogy korosodik az ember, bizonyos valószínűségek, lehetőségek úgy kerülnek egyre távolabb tőle.

0 Pedig pár héttel ezelőtt, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Mandarint táncolApolló fájdalma

A tánc világnapján FÜLÖP VIKTORRAL

háttá volna. Miért nem élt a lehetőséggel?- Ami egyszer kihűlt, azt már nincs értelme felmelegíteni.

0 Annyira kihűlt?- Annyira. És most nem arról van szó, hogy nem tudnám visszapörgetni magam. Efelől nincsenek kétségeim. De ugyanabba a folyóba másodszor visszalépni nem lehet.

0 A sodrása sem csalogatja?- A sodrása igen, de ha a vizét nézem... nagyon sok a hordalék benne. És meg kell hogy mondjam: nem a gyűrődésektől és nem a kínlódásoktól félek, nem attól, hogy újra meg kellene birkóznom magammal. Vannak helyzetek, amelyeket jobb, ha elkerül az ember. Aki ismer, tudja rólam, nem a kényelmi szempontok vezérelnek, hiszen maga a küzdelem is hiányzik. Jó lenne még falakat döngetni, és ha az Isten is úgy akarná, talán meg is mozgatnék még néhányat, de mi változott körülöttünk? Ebben a helyzetben nem látom értelmét, hogy ismét színpadra menjek. Inkább varrogatok. Egy terítő, egy párna, amíg el nem készülök vele, rengeteg kíváncsiságot, izgalmat tartogat.

A táncban is ezt szeretem. A variálást, a hangsúlykeresést. Ez jól jönne, igen, de mások közt, más helyzetben. Itt most úgy tettek, mintha gesztust gyakoroltak volna.

Gesztust... nekem... ezek. Ha francia selyembe vagy originál pufajkába öltöztettek volna, akkor se megyek.

• Kiknek és milyen feltételek mellett mondott volna igent?- Félreértés ne essék, itt nem arról van szó, hogy ki a makulátlanul tiszta és ki nem. Nem kell sterilnek vagy szentnek lenni. Nem ezen múlik.

De a nívót azért elvárnám. Fönt is, lent is, elöl is, hátul is. Jó és rossz hányban történt itt egy és más. A legnagyobb baj azonban ott van, hogy elveszett a színvonal. Mint a háború után az országot, úgy kellene most újjáépíteni gondolkodást, mentalitást. A házak ugyan állnak, azok nincsenek lebontva, csakhogy az embernek szellemiekre is szüksége van. Koponyákat kellene újraformálni, agyakat kiöblíteni, alapreflexeken változtatni. Mi a háború után, a megforgatjuk a világot szlogennel, pozitív irányban építettünk, ami sajnos deformálódott az évtizedek folyamán. Nem a művészetből és nem is az Operaházból áll a világ, ezzel tisztában vagyok, de az újjáépítést akkor is el- engedheteüenül fontosnak tartom. A régi alapok megsemmisültek, újak pedig sehol sem emelkednek. Új szemléletnek

egyelőre még csak a fuvallatát sem érzem. És ezért nincs kedvem táncolni.

• Öt-hat év múlva majd ereje lesz kevesebb.- Nem tesz semmit. Ahogy megy ki az ember az időből, olyanformán veszteség nem éri. Annyira hiú azért nem vagyok, hogy azt képzeljem: öt év múlva

is megtalálnám a régi helyem. És őszintén megmondom azt is, hogy ennyire fontosnak azért nem tartom magam. Annak örülnék igazán, ha azt, amit én igyekeztem adni, képviselni, a színpadi munkámon keresztül megfogalmazni, most már mások mutatnák meg elfogadható színvonalon.

0 Mások? Kik? Ki lehetne önnél hitelesebb Mandarin?- Én nem hiszem, hogy a darab mondanivalóján kívül mást is lehetne mutatni.

0 Azt viszont csak a legnagyobbak képesek közvetíteni.- Bizonyos dolgokat talán intenzívebben, sűrítettebben mutatnék meg, lehet.

0 Nincs akkor ebben az elutasításban egy kicsi kis megfutamodás?

Nem a szerep elől. Önmaga elől.- Megfutamodás? Ez meg sem fordult a fejemben. És hogy elébe menjek a következő kérdésének, még csak sértődöttség vagy megbántottság sincs bennem.

0 Mégsem élt a lehetőséggel.- Ha hosszú távon a változást segítette volna, akkor biztosan élek vele. Ha ez

az előadás egy lépés lett volna a minőségi változás terén, akkor igen. De ha a reményét sem látom ennek, akkor minek?

0 Hány évesen is mondja mindezt?- Hatvanhat vagyok. • És bár ugyanott

folytathatná, ahol abbahagyta, kivételes adottságaival ma is nagy horderejű szerepeket táncolhatna, napjai jelentős részét kézimunkázással tölti. Nem fogja megbánni?- Ezt? Amit boldogan csinálok? Soha. Táncoltam, szerencsére, eleget. És amíg színpadon voltam, igyekeztem mindig úgy gyűrni magam, hogy a sablonok messziről elkerüljenek. Talán ez is hozzájárni ahhoz, hogy úgy beszélnek egy-egy alakításomról, ahogy. Én igyekeztem mindig a lehető legjobb képességeim szerint használni magam, és nyugdíjba is akkor mentem, amikor úgy éreztem, most már gátolnak ebben.

0 Óraadó tanárként, az Almási téri Szabadidő Központban, mennyire érzi jól magát?- Amennyire a helyzet engedi. Táncos múltról nem nagyon beszélhetnek, akik odajárnak, legfeljebb akaratról, igyekezetről, odaadásról. „Önkéntesek” esetében ez pedig tiszteletre méltó. A feleségemmel tanítjuk őket, de nem úgy, hogy mindenkinek csak annyit, amennyit az adottsága megkíván. Az halandzsa módszer lenne. Adni mindenkinek egyformán adunk, különbség csak abban van, amit kapunk. Az első pozíciót azonban

még akkor sem kerülöm ki, ha az illető nem tudja teljesen kifelé tenni a lábát. Az első pozíció tartás és forma. Az mindenképpen meghatározó. Van, akinél soha nem lesz tökéletes, de legalább látom az arcán a törekvés jelét. Amit nem látok azoknál, akik a pályán vannak. Ők egészen más hányba haladnak.

0 Ön most merre halad?- Én most egy helyben topogok. Kitaláltam magamnak a nulladik pozíciót.

0 Hogy érett, bölcs Apollóként szótlanul nézhesse, hogy mennek tönkre értékek, hogy tolódnak egyre odább morális és etikai határvonalak- Soha nem tartottam magam annyira fontosnak, hogy én mondjak ki dolgokat. Ha kérdeztek, feleltem, ha nem,

hallgattam. Mostanában pedig már egyáltalán nem kérdeznek.

0 Pontosítsunk: ez az „egyáltalán” csak az Operaházra vonatkozik. Mert például a Radnóti Színházban, Carlo Gozzi Szarvaskirályában nemcsak szereplőként van jelen, hanem mozgástervezőként is.- Az Öregembert játszom. Jó figura, el lehet bújni benne. Az elrajzoltság mindig inspirál. Az több lehetőséget kínál, mint például egy sima amorozó. De azért van egy kis huncutság is a dologban. Egyetlenegy kikötésem volt. Hogy ne kelljen beszélni. Nekem egy színész ne raccsol- jon a színpadon. Filmben még elmegy, ott még típus is lehet, de nem a színpadon. Én pedig raccsolok, és ezt nem tudom kiküszöbölni, ezért kértem a rendezőt, hogy hagyjanak meg néma szereplőnek. De a végén addig-addig ügyeskedtek, hogy mégis beszélnem kell. Mire észbekaptam, elkészült a produkció, és kilépni már nem lett volna ildomos.

• Testtartásával, lépteivel, mozdulataival mindenesetre szuggesztív alakítást nyújt.- Egy táncos a testén keresztül igyekszik kifejezni mindent. Értelmet ad az érzelmi hullámzásainak. Ezt szavakkal is el lehet mondani, de mozdulatokkal is. A gondolati telítettség a legapróbb gesztussal is hatni tud. Csakhogy azért keményen meg kell dolgozni. A hitelesség szakmai követelmény. Felérni a hegyre nem más, mint végcél, de maga az út, amíg megbirkózom bizonyos dolgokkal, sokkal fontosabb számomra. Hogy meddig jut az ember, az sok mindenen múlik, ám hogy milyen elhatározással, mekkora hivatástudattal halad az útján, az csak tőle függ. Nem akarok én megsérteni senkit, de a mai táncosok közül nagyon sokan tévednek, amikor azt hiszik, hogy felívelő pályán vannak. Hiszen az átlagszínvonal, az áüagminőség olyan alacsony mostanában! És ez határozza meg az ő színvonalukat is.

0 Azóta, hogy a Barcsay szeretőjében táncolt Ladányi Andreával a televízióban, volt újabb balettszerepe?- Újabb nem. A felújított Mandarint táncoltam évekkel ezelőtt.

0Nem is vágyik hasonló feladatra?- Ritkán. Elvétve.

0 Már csak prózai szerepekben gondolkozik?- Abban sem. Ha van, van, ha nincs, az sem baj. Böszörményi Zsuzsa hívott nemrég a Vörös Colibríba. Gálffi László és Barbara de Rossi partnereként játszottam egy operaházi balettmestert.

0 Ennyivel is megelégszik?- Már igen.

0 Kemény ember.- Nem keménység ez. Egyáltalán. Ha nem kell, amit tudok, akkor maradok otthon és hímzem a térítőkét. És nem fogok belehalni. Én nem akarok sem szembefordulni, sem felülkerekedni valakin, de cégérként az én nevemet ne használja senki. Ezt azelőtt sem engedtem, és holnap sem engedem. Nem hagyom, hogy manipuláljanak. S aki nem óhajt a középpontban állni, az ott topog, ahol kevesebben látják.

0 De legalább nyugodt szívvel topog?- Nem. Nem nyugodt a szívem. A fenét nyugodt. Sok minden leülepedett már bennem, csak a keserűség nem. Azt pedig nehéz elviselni. Ez a Mandarinfelkérés is megforgatta bennem alaposan az iszapot. És bár tiszta lelkiismerettel nézek a tükörbe, látom én a magam kis foltjait is. Csak azt nem tudom, mások mit látnak. Azok, akik eltékozolják az értékeket. Nincs egy ember, aki azt kérdezné: Uraim, hát mi zajlik itt? Ha megszólal valaki, azonnal lenyisszantják. És kihúzzák alóla az egzisztenciát. Letörölnek bárkit. Németh László, Kosztolányi, Bibó, Jászi gondolatai pusztába kiáltott szavak. Hol itt a színvonal? Az is elég, ami van. Szólni, kiállni még úgy sem lehet, mint az elmúlt rendszer legrohad- tabb éveiben. Szabadság, pluralizmus... mi jön ki mindebből a nívót tekintve? Semmi. Mindenütt csak a hazugságot hallom. Takarítani kellene. Rengeteg a szemét az úton.

Szabó G. László