Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-09 / 15. szám

morú példája annak, hogy a sikeres, művelt emberek is könnyen lejtőre kerülhetnek. Felfelé ívelő pályájukon épp a csúcs közelsége vakítja el őket. Azután már csak zuhan­nak egyre lejjebb. Nincs miben megkapaszkodniuk, mert az egykori barátaik, csodálóik is mind-mind hátat fordíta­nak nekik. De van-e társadalmi intézmény, vannak-e arra hivatott személyek, akik legalább hivatali kötelességből mentőövet dobnának nekik? Bystrianská Erzsébet, a rendszerváltás után munka nél­kül maradt pedagógus, ráérzett erre a hiányra: Ecce homo (íme, az ember) néven humanitárius szervezetet alapított. Pozsonyban sikerült megszereznie a megszűnt főrévi óvo­da épületét, ahol létrehozta a hajléktalanok otthonát. A be­rendezést egy felszámolt pártirodától vásárolta. Újságol­dalak kellenének annak ismétlésére, hogy mindezt milyen nehézségek árán. Tengernyi meg nem értés állta útját. Csodálom ezt a célratörő asszonyt, aki tapasztalat és ko­rábbi példák híján - megjárva közben az emberi kö­zönnyel kikövezett kálváriát a szabályok és a törvények útvesztőiben is meglelte az apró réseket, s tető alá hozta a hajléktalanok legelső szlovákiai otthonát. Nagy segítség a városi hivataltól, hogy mindmáig nem kér lakbért az épületért. Elenyésző összeget az ott lakók térítenek szerény segélyükből, nyugdíjukból, csekély tá­mogatást esetenként a város is ad. Erzsébet asszony pedig kér, ha kell, könyörög, személyesen és telefonon ostro­molja azokat, akiktől segítséget remélhet. Bámulatos szí­Milyen szépen is hangzik mindez. Ám munkát találni manapság az otthon vezetőségének segítségével is nagyon nehéz. A lakók többségének állandó lakhelye nincs, ami fölöttébb megnehezíti a munkanélküli és a szociális se­gély kiutalását. Itt is látszik törvényhozásunk hézagossá­ga. Valaha az illetőség hovatartozást jelentett, és a köz­ségre - bárhol tartózkodó lakóival szemben is - anyagi jellegű kötelezettséget rótt (például kórházi, menhelyi, te­metkezési költségek térítése). Egyesek a megszabott négy hónap helyett lényegesen hosszabb időt töltenek itt. Van, aki már harmadik éve sem talált jobb megoldást. Van itt hetvenen felüli nyug­díjas színész, lakik itt egy, a múltban jó nevű tudomá­nyos dolgozó fia, de egy volt középiskolai tanár is, aki jelenleg a sörgyárban talált alkalmi munkát. A kimuta­tásokból az derül ki, hogy a legtöbb lakó volt iparos. Az otthon akkor teljesítené igazán küldetését, ha segítsé­( JÖrtÜnÄ KEGYVESZTETTJEI) ... S. B.-nek, annak idején, igazán nem lehetett panasza Fortunára, a szerencse istennője korán a kegyeibe fogadta őt. Főiskolai tanulmányainak befejezése után, kiválasz­tottként, az akkori Szovjetunió első számú tudományos intézményében, a Lomonoszov Egyetemen doktorálha­tott. Elvtársai a legfényesebb jövőt jósolták neki, és ma­gas tudományos tisztségéből adódóan, ha-------------------­marosan bekerült a vörös arisztokrácia kö- ZSILKA zé. Pályája gyorsan ívelt felfelé. Talán már----------------­cs ak egy hajszál választotta el őt a számára elérhető csúcsponttól, amikor a sors kereke hirtelen lendülettel át­repítette a megálmodott zeniten - és feltartóztathatatlanul zuhanni kezdett. Utolsó külföldi útjáról hazatérve, a pompás villában, felesége oldalán idegen férfit talált. Sőt! Nemcsak az asszony szívében és ágyában, hanem a hatalmas villá­ban sem maradt számára hely... A tudós, annyi szakmai sikerrel a tarsolyában, egyszerre csak tanácstalanul kiu­tat keresett megoldhatatlannak tűnő helyzetéből. Átvir­rasztott éjszakákon át próbálta elemezni, hogy mit, hol hibázott el. Végtelen magányában beismerte, de önma­gának is csak titokban, hogy amíg annyi szívóssággal a karrieijét építgette és kizárólag önmagával volt elfoglal­va, addig eszébe sem jutott, hogy az élettársát magára hagyta. Végig azzal áltatta magát, hogy mindezt a csa­ládjáért teszi. Most bűntudatot érzett, de az asszony hűtlenségét nem tudta megbocsátani. A család felbomlá­sát egyéni kudarcának tekintette, s egyre gyakrabban menekült az ideig-óráig mindent feledtető alkohol csaló­ka világába. Lassan a munkahelyén is nehézségei támad­tak. A zuhanás szinte egyszerre következett be: elvesz­tette a munkáját, a feleségét és a gyermekeit is; végül pe­dig a nagy reményekkel induló, megbecsült tudós az ut­cán találta magát. Egykori csodálői is kerülték. Nem volt már senkije. Se családja, se barátja, se megértő munka­társa. Bukását önámítás lenne a múlt rendszerben, a rendszerváltásban, esetleg az új viszonyokban keresni. vóssággal kilincsel, hogy megszerezzen mindent a hatvanöt hajléktalan ellátására. Még fűtői szakvizsgát is tett, ezt a „beosztást” is betölti, hogy valamicskét így is megtakarít­son. Ottjártamkor eldicsekedett:- Ugye, jó meleg van? Ne csodálkozzon, én fűtök.. Amikor február közepén megkérdeztem, miként áll­-------------------nak anyagilag, csak megvonta a vállát: je­le nleg üres a kassza. S amikor a személy- -------------------zet egyik tagja épp a jelenlétemben a fize­tését kérte, ő kinyitotta a táskáját és a sajátjából előle­gezte a pénzt. Kérdésemre, hogy az elkövetkező hóna­pokban miből fedezi az otthon költségeit, a világ legter­mészetesebb hangján válaszolta: ím e, az ember! S. B., a nemrég felmagasztalt káder, egyszerre vesztett el mindent, már a fejét se volt hová lehajtania. Esete szo­— Egyelőre nem tudom. De majd megkeresem a jó em­bereket... így teszi már harmadik éve, miközben a hajléktalanok főrévi otthona szinte a semmiből tartja fenn magát... Elesettek Kik találnak hát utolsó megoldásként menedéket a haj­léktalanok otthonában? Egyesek saját hibájukból szorul­tak az élet peremére, másokat a társadalom vetett oda kö­nyörtelenül. Itt találkoznak a gyermekotthonokból kike­rült, családi háttér nélküliek; büntetésük után a börtönből szabadultak; a csatomalakók, a csövesek vagy a Csehor­szágból hazatoloncoltak, akiknek nincs hová menniük. De akadnak kábítószerfüggőek is, akiket a hivatalok irányíta­nak ide, valamint kórházból elbocsátott, intézeti beutalás­ra váró nincstelenek is. Az otthon átmeneti menhely. Mentőöv a fuldoklók­nak. A tartózkodás időtartamát eredetileg négy hónap­ban állapították meg, pontos beosztással: egy hónap az akklimatizálódás, afféle meghonosodás elfogadható élet- körülmények közepette, tehát a civilizált életbe történő visszatérés. Például a higiéniai szokások felújításával... (Ugye, milyen mélyről kell olykor indulni?!) A követ­kező hónap a munkakeresés időszaka, és a két hónap (már lehetőleg munkában) valami kis indulási alap meg­teremtése. gével a felkaroltak talpra állnának és beilleszkednének a társadalomba. A bevezetőben említett tudósnak sikerült kilábalnia élete legnagyobb válságából. Az otthon segí­tette hozzá. Újra a szakmájában dolgozik, rendezett anya­gi körülmények közö Boldognak aligha mondható, yra futott, de a lejtőn sikerült nem az ő esete a jelemző... hisz a családi élete z; megkapaszkodnia. Saj L A humanitárius szer ti erővel tartják fenn a ják-e, mit köszönhetne többség aligha. És ner szorultak (vagy szorító emberek, akiknek a hál Talán úgy vélekednek, jut, nincs sok hálálkod kadva futott Erzsébet a lamit titokzatosan a fü mába eredtünk. A föld: lakatolt szekrényt és ell désként nem a rendőrst zeli kocsmába menesz hon valamelyik lakója a „szomjúság” bizony t Erzsébet asszony bo — Mindenfelé köny meglegyen, és látja... Keserűen hangzana gyenge pillanat. Talán rezzen egy másik kész nem mindig ismerőkne Hálál® in várnak t dolgozói már-már emberfölöt- hont. De vajon az ott élők tud- léhány lelkes embernek? Nos, a érdekli őket. Az élet peremére jobbára életunt, megcsömörlött et bizony nem gyakori erényük, y azért a morzsáért, ami nekik lójuk. Ottjártamkor is léleksza- nyhoz az egyik női lakó, és va- súgott. Rögvest a „titok” nyo- étteremben valaki feltörte a le- a tévékészüléket. Első intézke- t fordultak, hanem valakit a kö- c, vajon nem árult-e ott az ott­használt tévékészüléket, hiszen úr... rkodik: >k, koldulok, hogy mindenük izavak. De ez csak egy röpke azon töri a fejét, honnan sze- ;t. Hogy legyen nekik. A hálát Édesapámnak Levelet írok, melyet te soha nem olvas­hatsz el, hiszen lassan negyvenhárom éve, hogy elvettél tőlem valamit, amit soha senki nem pótolhatott. Ez a valami egy egyszerű szó: édesapám. Millióknak megadatott, nekem nem. Soha ki nem mondhattam e szót, nem volt kinek... Egyéves voltam, amikor önszántadból örökre itt hagytál. Magad választottad a halált. Mondd, édesapám, milyen volt életed­nek utolsó perce? Egyáltalán rám gon­doltál akkor? S itt tudtál hagyni? Mi fájt annyira, hogy nem volt kiút? Millió kér­dés fogalmazódik meg bennem, ame­lyekre te már soha nem válaszolhatsz. Ha lenne rá módom, olyan szívesen el­mondanám, hogy van két szép fiam, jó férjem. Nővérem, a te Icud, már tíz éve özvegy. Két aranyos gyermeke van, neki is nagyon hiányoztál. Apukám! Amikor itt hagytál bennün­ket, a fiad hétéves volt. Szép és jó em­berré lett. De leírni is fájdalmas, hogy húszévesen meghalt: katonafiad leszere­lése előtt két héttel, a mai napig tisztá­zatlan körülmények között, elhunyt. Anyuka? Nehezen viselt el két ilyen csapást: elvesztett téged és utánad a fiát is. A napokban műtik a szemét. Ki tudja, visszanyeri-e látását, hisz már hetvené­ves. Istenem, mennyi mindent kellene még elmondanom! Évek óta én is beteg va­gyok, már a halál tornácán is ott álltam néhányszor. Tudod, újra nagyon nehéz lett az élet. Elkeseredésükben ma is többen véget vernek életüknek, akik nem látnak kiutat a pénztelenségből, a munkanélküli­ségből. Most ugyan neked írom ezt a le­velet, bár tudom, hozzád nem jutnak el szavaim. De ha a reményüket vesztettek közül csak egy ember is megérti, hogy az embernek negyvennégy évesen is na­gyon hiányzik az édesapja, s ezért ő nem hagyja itt szeretteit, akkor megérte tollat ragadnom. Életem nehéz keserű percei­ben de szívesen fordultam voltul hozzád tanácsért! Nem tehettem, mert elhagy­tál. A betegségem megváltoztatott. Ha időnként nagyon nehéz is az élet, akkor is szép és megismételhetetlen. Ezért hát ne hívj még, édesapám! Hován Mária, Zselíz • 0 Örök szerelem Hétéves voltam, amikor az édesanyám megbetegedett. Dolgozni már nem tu­dott, de sokat mesélt. Tőle hallottam az alábbi történetet is. Két ógyallai gyerek, Misi és Ilonka már iskoláskorukban egymásba szeret­tek, s titokban örök hűséget esküdtek egymásnak. Teltek az évek. Misi jómódú szülei kinézték fiuknak a gazdag meny­asszonyt, Pásztorek Bözsit, aki négy szarvasmarhát, három disznót és föl­det kapott volna hozományul. Misi azonban kijelentette, hogy ő csak Kuc- man Ilonkát szereti.- Azt a koldus lányt? Szó se lehet róla! Bözsi a te menyasszonyod! - pa­rancsolt rá az apja, és kitűzték az es­küvőt! A két szerelmes fiatal azonban más­képp döntött. Még megbeszélték az utolsó találkát a temető melletti kis erdőben. Ilonka kis csokrot is szedett. Egymás mellé ültek a pázsitra, utoljá­ra megcsókolták egymást, és öngyil­kosok lettek. Másnap holtan találták őket. És Mihály búcsúlevelét is. Utol­só kívánságuk az volt, hogy közös sír­ba temessék őket. A gazdag szülők a hajukat tépték, hogy fiuk koldussze­gény leányért a halált választotta. De utolsó kívánságának eleget tettek: kö­zös sírba temették őket. E szomorú eset állítólag 1919-ben történt... Tóth Júlia, Párkány-Nána EMBERI SORSOK _____________________________ 1995. április 9. itosämap

Next

/
Oldalképek
Tartalom