Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-02 / 14. szám
Beszélgetés Peter Kresánekkel, Pozsony főpolgármesterével- Kresánek úr! Ritkaság, hogy egy újságíró ennyire rendhagyó helyzetből kezdeményezheti a társalgást: ön, aki 1990 óta Szlovákia fővárosának főpolgármestere, vajon mit üzenne most általam például Kettner Jónásnak, aki viszont 1808-ban Pozsony városkapitánya, 1812-től 1836-ig pedig váltakozva főbíró, illetve polgármester volt a koronázó városban; s aki egyúttal, anyai ágon, a riporter egyik őse...- Őszintén szólva, egy kissé irigylem a maga felmenőjét, mert igazán szerencsés időszakban igazgathatta a város gondjait. Bő negyedszázaddal korábban, 1775-ben ugyanis Mária Terézia elrendelte a külső városfalak lebontását, ami fellendítette az építkezési kedvet, nyitottabbá tette Pozsonyt, amely így szinte belesimulhatott a Duna és a Kárpátok legnyugatibb nyúlványai határolta természeti környezetbe. Több tekintetben is amolyan egyensúlyhelyzet állt elő, hiszen az őslakosság és a kereskedők jelenlétét gazdagítva megkezdődött az iparosodás, szabadon fejlődhettek a művészetek, a város hangulatára pedig a tolerancia volt jellemző. Elsősorban németek, magyarok, szlovákok, zsidók és horvá- tok éltek itt egymás iránti tiszteletben. Éppen az 1800-as évek első fele teremtette meg azt a sajátos atmoszférát, amely lényegében a mi századunk derekáig volt olyannyira tipikus Pozsonyra nézve. 1940 után azonban először a zsidóságot, 1945 után pedig a pozsonyi magyarokat s németeket érték súlyos attrocitások; az ötvenes évekkel kezdődően pedig maga a város veszítette el korábbi arculatát. Az utóbbi négy-öt évtized folyamán Pozsony, elsősorban az őslakosságával szemben, valamiféle édes mostohává változott. Házak, utcák, sőt, a történelmi múltat kiebru- dálandó, jóformán egész negyedek tűntek el ama bolsevik jelszó jegyében, hogy Szlovákia fővárosának újnak és pompásnak, területileg is impozánsnak kell lennie. Sajnos, a múlt iránti konok érzéketlenség itt is szinte szabad kezet adott a rombolás szellemének. Külföldi, így tehát elfogulatlan történészek és építőművészek állítják, hogy Bécsben, Budapesten és Prágában a második világháború nem végzett akkora pusztítást a történelem hagyatékát őrző emlékekben, mint Pozsonyban az 1948-at követő több mint négy évtized esztelen várospolitikája.- Tény, hogy Pozsony számára ötven éve: 1945. április 4-én ért véget a második világháború. Az akkor rendezett tűzijáték perceiben aligha jutott bárkinek is az eszébe, hogy a felszabadulásnak hitt történelmi pillanatot a felszaba-dúlás évtizedei fogják követni; hogy a szlovakizáló- dó Bratislava szinte elsöpri útjából a patinás Pressburgot és az ősi Pozsonyt! Hírmondó sem maradt például a Hal-térből, esztelenül lebontották a Zsinagógát, nincs már meg a jellegzetes hangulatú Vödric, kopár és lepusztult a Váralja, teljesen eltűnt a híres Zuckermandli, nyoma veszett a Szél utcának, a Pipa vendéglőnek; mintha bombatámadás érte volna, úgy tűnt el az egész Szárazvám, hírmondó sem maradt a Szent- háromság és a hajdani Torna, a mai Zoch utca közötti rész házaiból, vagy éppenséggel a Posta utca felső szakaszából, nincsenek meg a Sánc út bal oldali házai, féloldalassá vált a Fa utca; de Károlyfalu is már csak emlékekben él, javarészt Főrévet is lebontották. Ligetfaluban pedig akkora volt a városszépítési lendület, hogy az eredeti házak közül aligha maradt több egy tucatnál. A magyar királyi korona színarany másával ékesített Dóm mellé építették az új hidak egyikét, a Széplak utcába, ma Obchodná, pedig bevezették a villamost, ahelyett, hogy azt valamiféle hangulatos belvárosi bulvárrá fejlesztették volna... Soroljam tovább?- Sajnos, én is folytathatnám a sort, ám ennyiből is világos, pótolhatatlan károkat okozott, hogy akik a városházán, a pártszékházban és a többi magas hivatalban ültek, egyszerűen nem törődtek a régi város megmentésével. Átgondolt történelmi rekonstrukció helyett szándékosan romboltak; lényegében csak az maradt meg, amit a Mihály-kapu, a Dóm és a nagyszínház háromszöge behatárol. Tagadhatatlan, hogy voltak régi és értéktelen házak is, de MIKLÓSI PÉTER nem az volt a jellemző. Évtizedeken át egyszerűen az a gyakorlat járta, hogy a régi, patinás múltú városrészek iránt közönyös döntések születtek, s ezek a határozathozatalok csakis olyan emberektől származhattak, akiket sohasem fűzött szoros kapcsolat Pozsonyhoz; akiket nem ez a város és nem a történelem objektív fényeinek tisztelete nevelt. Manapság viszont már csak abból indulhatunk ki, ami örökségként ránk maradt. Itt a Duna, a felújított Vár, illetve a történelmi belváros néhány utcára szűkült öröké. Ezért már hozzáláttunk a Lakatos utca felújításához, a Zsidó utcán zajló építkezési munkálatok befejezéséhez, s jó lenne mielőbb nekilátni a váralja rekonstrukciójához is. Ez utóbbit nem is annyira a pénzhiány, mint inkább a szóban forgó telkek tulajdonjogi helyzetének rendezetlensége gátolja.- Nem tartom túlzásnak leszögezni, hogy Pozsony, évtizedeken át, történelmi szabotázs áldozatául esett!- Igen. Ezt a múltat tagadó ideológiai hitvallás tette lehetővé. A kommunisták hirdette internacionalizmusban volt egy adag antiszemitizmus is, de nem hiányoztak belőle a nacionalizmus görcsei sem. Egyszerűen semmibe vették a múltat, és az ideológiai frázisokra hivatkozva leromboltak minden régit.- Gondolom, falun csinálhatták ezt így valaha: „megtisztították" a terepet és újat építettek, igaz?- Nem tudom, hiszen jómagam is tősgyökeres pozsonyi vagyok. Alapjában véve a vidéki ember is hagyománytisztelő; más kérdés viszont, hogy miként viselkedik az illető, ha bizonyos fokú nacionalizmustól sem mentes nagyvárosi környezetbe csöppen. Pozsony ugyanis természetellenesen fejlődött, úgymond, korszerű világvárossá. 1850-ben még csak száz utcája és 42 ezer lakosa volt; 1945 után - épp a patinás emlékű városrészek feldúlásával - 100 ezer lakás épült itt, a „pozsonyiak” száma pedig 450 ezerre duzzadt. Csoda hát, ha kiveszett a hajdani Pozsony jellegzetes atmoszférája? Természetesen, az avatatlan kezű beavatkozások nem maradhattak hatás nélkül a városkép alakulására. Mindezt csakis olyanok tehették, akik a múlt tudatos felrúgásával Pozsonyt egy arctalan s jellegtelen hibridvárossá rondították. Főpolgármesterként aligha örömteli, de őszinte megállapítás ez.- Szerepet játszott ebben az is, hogy Pozsony őslakosságának jelentős hányadát - elsősorban a zsidókat, a németeket és a magyarokat- 1941 és 1947 között kitelepítették; a többieket pedig a szocialista országépítés dicső évtizedeiben a lakótelepek nyúlketreceibe vezényelték?- Okvetlenül. Ezek az emberek a lakótelepek lélektelen környezetében egyszerűen gyökértelenné váltak. A szerteszóródott őslakosság, és itt a mai negyvenévesekre és a tőlük idősebbekre gondolok, emlékszik még a régi Pozsonyra; ám ez a város, sajnos, nem a gyermekkoruk városa többé. Néhány utcát leszámítva azt már csak az emlékezet őrzi. A városi képviselő-testület leglényegesebb feladata ezért az, hogy a döntéseivel újra lelket leheljen a belváros fennmaradt részeibe; az újonnan épült lakótelepek hangulatát pedig emberi léptékűvé tegye. Egyelőre nevetséges dolog lenne Ligetfalut, mondjuk, Pesthez hasonlítani; mégis jó lenne, ha Pozsony és Ligetfalu egyszer majd úgy alkotna kerek egészet, mint például Buda és Pest. Persze, amíg ez megvalósulhat, addig még rengeteg víznek kell lefolynia a Dunán. — Szlovákia, Közép-Európa legfiatalabb államaként, segíti Pozsonyt abban, hogy fővárosként vissznyerje patinás hírét; hogy ne csak büszke legyen és területileg nagy, hanem szép és vendégmarasztaló is?- Ez bonyolult, mondhatnám, kissé kellemetlen kérdés. Kényelmetlen, mert a vidéki nagyvárosok inkább rivalizálnak Pozsonnyal, semmint segítenék az önálló Szlovákia fővárosát. Nem a városháza, nem a képviselő-testület bűne, hogy például Nyitra, Besztercebánya vagy akár Zsolna látványosabban fejlődik, mint Pozsony. Részint érdekes, részint szomorú, de Pozsonynak múltja is van, jövője is van: csupán a jelenével van évtizedekre visszamenőleg némi baj. Ezért szoktam mondogatni magamban, hogy Pozsony akkor lenne szerencsés helyzetben, ha olyan szerepet tölthetne be, mint például Genf, Hamburg vagy Rotterdam... Egyik település sem főváros, mégis pótolhatatlan szerepük van Svájc, Németország vagy Hollandia gazdasági, társadalmi vagy kulturális életében. Szerintem Pozsony is ilyen helyzetben lehetne újra boldog, fölszabadult szellemiségű város. A földrajzi adottságai mindenképpen megvannak ehhez!- Volna is kézenfekvő tippem: Tu- rócszentmárton lehetne az ország fővárosa! Csinos város, van múltja is, színtiszta szlovák környezetben fekszik, olyannyira, hogy még a Ma- tica székhelyeként is jegyzik!- Az efféle felvetésekre, némileg tréfálkozva, azt szoktam felelni, szerintem Stubnyafürdő, azaz Turöianské Teplice lenne az ideális főváros. A fekvését, elképzelhető miliőjét tekintve sokban hasonlíthatna Bernhez vagy Bonnhoz... Persze, mindez pusztán élcelődés, hiszen Szlovákia fővárosa Pozsony; pusztán az a kérdés, vajon képes-e ellátni ebből adódó szerepkörét? Egyelőre ugyanis az a helyzet, hogy az itt termelt anyagi javak volumenének 95 százaléka nem a városi önkormányzatot illeti, hanem az országos költségvetést. Szaknyelven ezt matthelyzetnek mondják.- Hajdanán az a szólásmondás járta, hogy a közép-európai ember vérében, akarva-akaratlanul, ott csörgedezett egy csöpp a Duna vizéből is. Hadd kérdezzem hát meg, hogy véleménye szerint mit sikerül előbb megvalósítani; Pozsonyt végérvényesen szlovakizálni, vagy Szlovákiát közép-európaiasítani ?- Meggyőződésem, hogy az utóbbit. A szlovakizálás, még a rendszer- váltás előtti évtizedekben s eléggé kíméletlen eszközökkel, de már lezajlott. Most az européerség meghonosodása lenne soron, méghozzá a nézetek és a nyelvek sokrétűségének érvényesülése révén. Bízom benne, hogy a jövőben, talán éppen Pozsony mintájára, inkább Szlovákia válik majd egyre toleránsabbá. És ha így alakulnak a dolgok, akkor Pozsony Szlovákia igazi fővárosává, Szlovákia pedig Európa egyik fontos metropolisává válhat.- Kresánek úr, ön hol cseperedett suhanccá?- Károlyfalun. De Pozsonynak ez a része is már csak emlékekben él.- Hadd feleljek Remarque-kal: az a város szép, amelyikben boldog az ember. Gondolom, polgár- mesterként érti, mire célzok. ffl 30 CD CD cn £U, T3 Tfí PG & 01 I
