Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-05 / 10. szám
Csinos fiatalasszony, sikeres vállalkozó. Anyagi lehetőségeinek megfelelően fényűző életet élt. Drága ruhákban járt, külföldi kozmetikumokat használt, külföldi gépkocsin közlekedett. Gyakran járt fodrászhoz és rendszeresen látogatta a szépségszalonokat is. A harmincnégy éves Hajas Borbálát a szorgalmáért, lelkiismeretességéért, szervezőképességéért és a nyelvtudásáért dicsérték a munkatársai; a magánéletben viszont már nem volt ennyi szerencséje. Anyját védte, megölte ez apját A kriminalisztika történetében ritka eset, hogy gyilkossági vizsgálati iratköteg borítólapján a feleimben olvasható mondat áll. A történetünkben szereplő vádlott elleni büntető eljárást annak ellenére is megszüntették, hogy a tizenhárom éves fiú őszintén bevallotta tettét - apja meggyilkolását. A bűnüldöző szervek a tettes kiskorúságán kívül főképp a szükségszerűen tragédiába torkolló körülményeket vették figyelembe. E szomorú eset bekövetkeztének igazi oka az alkoholra vezethető vissza. A családi tragédia részleteinek ismertetése helyett a kiskorú tettes, az anya és néhány tanú vallomását közöljük mementóként. Az alkohol nem csupán családokat zülleszt szét, hanem a legszömyűbb bűncselekmények okozója is. Tanulmányai befejezése után férjhez ment. E kapcsolat - bár sírig tartó nagy szerelemnek ígérkezett - csak röpke néhány évig tartott. Férjével előbb ki-ki a maga életét élte, majd elváltak. Borbála egyhamar megszokta a független életet, és nem is kereste a férfiak társaságát. Az érdeklődőket ridegen elutasította, noha munkatársai közül többen is megkísérelték a közeledést. Már-már mindenféle szóbeszéd vette őt körül. Nem tudták megérteni, hogy egy ilyen csinos fiatal- asszony apácaként éljen. Azt is rebesgették, hogy inkább talán a hölgyek iránt érez vonzalmat. Ő tudta, mit beszélnek róla, de figyelemre sem méltatta a pletykákat. Magánéletébe senkinek nem engedett bepillantást. Ám közben olyasmi történt, ami meghiúsította e szándékát... Történt ugyanis, hogy elcsábította kiskorú unoka- öccsét, és annak határozatlanságát kihasználva, hosszú hónapokon át szenvedélyesen szeretkezett vele. Borbála házasságából nem született gyermek; nővérének fiát születésétől fogva elárasztotta szereteté- vel. Szinte sajátjának tekintette, kényeztette a kisfiút, kirándulásokra is magával vitte. Kiskorában Jancsi szinte minden szabad idejét nagynénje hétvégi házában töltötte, ahol mindent megkapott, amit csak szeme-szája megkívánt. Szerette ezeket a hétvégi kirándulásokat. Otthon a szülei gyakran veszekedtek, az édesanyja sokszor sírt is. Ezért szívesen járt a nagynén- jéhez hétvégeken. Később hétközben is ott maradhatott, mert Borbála mindennap autóval vitte az iskolába. Közben Jancsi szülei között még jobban elmérgesedett a viszony. A naponta ismétlődő veszekedések az apa távozásával végződtek. Egyetlen bőrönddel távozott, és becsapta maga mögött az ajtót. Az asszony az ideg-összeroppanás szélén állt. Se kedve, se türelme nem volt serdülő fiával foglalkozni. Kétségbeesésében felkereste a húgát, és sírva elpanaszolta neki rettenetes szerencsétlenségét. A férjét gazembernek, szoknyavadásznak nevezte, aki tönkretette az életét. Arra kérte a testvérét, hogy egy időre vegye magához Jancsit - a húga pedig örömmel tett eleget kérésének. Abban az évben szép volt az ősz, így Borbála a hétvégi házba vitte a legénykét, akit már hosszabb ideje nem látott. Meglepődött, mennyit fejlődött közben. Tizennégy évesen, korát tekintve még fiúcska volt, de lassan férfivá érett. Borbála egész lényét különös bizsergés járta át. Valósággal vonzódott a fiúhoz. Kellemesen érezte magát a közelében és szinte minden mozdulatát követte. Egy éjszaka nagy vihar kerekedett. Kihasználta az alkalmat, és átment Jancsi szobájába. A fiú sem aludt, őt is felébresztette a mennydörgés.- Rettenetesen félek, nem akarok egyedül lenni - közölte Borbála és odabújt a fiú ágyába. Jancsit magához szorította, hiába védekezett. A tiltakozását csókokba fojtotta, mígnem elérte a magáét. Egyáltalán nem bántotta, hogy még kiskorú rokonát csábította el. Boldogsággal töltötte el, hogy ő volt az első a fiú életében. Jancsi nagyon szerette a nagynénjét, hiszen mindig jól érezte magát nála. Most azonban nem tudta, mi történt vele. Nagyon szégyellte magát. Mitévő legyen? Kerülni kezdte a nénjét, aki a fiú gátlásairól egyszerűen nem vett tudomást. Gazdag ajándékokkal és szép ígéretekkel még néhányszor magáévá tette. A fiú számára már-már elviselhetetlenné vált a benne fokozódó feszültség, de tanácstalan volt. Jancsi édesanyja eközben abban a tudatban élt, hogy a fia jó kezekben van, nem hatnak rá a válófélben levő szülők kínos gondjai. Csak akkor támadt valami gyanúja, amikor pár hét múltán a fiú hazalátogatott. Félénken, sápadtan, s ez megriasztotta az anyát. Jancsi csak hosszas faggatás után árulta el a történteket. Az édesanyja nagyon elkeseredett, de egyben haragra is gerjedt. Ezt tette hát az ő édestestvére, akire nehéz helyzetében rábízta a fiát! Nem sokáig tétovázott. A rendőrségre ment, és mindent elmondott. Tudta, hogy húgát több évi szabadság- vesztésre ítélhetik, mert a gondjaira bízott tizenöt éven aluli kiskorút közösülésre csábította. Borbála büntetőjogi felelősségre vonása azonban aligha billentheti helyre Jancsi lelki egyensúlyát. És nem adhatja vissza nyugalmát. Matyi, egy vidéki alapiskola hetedikes tanulója: - Apu sokat szidott és vert minket. Főleg akkor, ha a kocsmából rossz hangulatban érkezett haza. Ilyenkor azzal püfölt bennünket, ami keze ügyébe akadt. Egyszer a kertben kapával támadt a mamára. Védeni próbáltam. A nyakamon levő heget akkor okozta egy rozsdás gereblyé- vel. Sebem hetekig gennyezett. Apánk gyakran fenyegetődzött, hogy az egész családot kiirtja. Engem azzal ijeszge- tett, hogy megveret volt rabtársaival, akikkel együtt ült a börtönben. Olykor elővette legnagyobb konyhakésünket, szemünk láttára vigyorogva élesítette, nem hagyva kétséget szándéka felől. Anyunak többször mondta, hogy elgázolja a traktorral, és mindenki vé- leüen balesetnek fogja hinni. Apu ugyanis a szövetkezet traktorosa volt, de részegen súlyos balesetet okozott, elvették a hajtásiját. Tudom, hogy a szövetkezed raktárból többször lopott műtrágyát, meszet és tápszereket, az értük kapott pénzt azonnal elitta. Apám egyébként jól keresett, igaz, sokat is dolgozott. Sajnos a fusin szerzett pénzt és fizetése nagy részét is a kocsmában hagyta. A mama egyszer vesztére megpróbált eldugni előle ezer koronát, s dühében úgy a kaijára ütött, hogy az nyomban eltörött.- Korábban Csehországban laktunk, ott egyszer szíjjal kergette anyut, aki az erkélyre menekült, és félelmében leugrott az első emeletről. Ezután sokáig kórházban kezelték.- Azon a napon reggel szüleim veszekedésére ébredtem. Hét után munkába mentek, én pedig az iskolába. A tanítás alatt állandóan a hajnali civakodásra gondoltam. Mi lesz délután? Tanítás után hazatérve láttam, hogy apu már otthon van, és ismét alaposan felöntött a garatta. Amint megérkezett a mama, azonnal szidni kezdte. Szemére vetette, hogy nincs meleg étel az asztalon. Anyu csitította, hogy mindjárt készít valamit, de apu nem volt hajlandó várni. Üvöltözött, fenyegetőzött. Kiabálását a harmadik szomszéd is hallotta. Én a barátaimhoz szerettem volna menni, de anyu megkért, inkább maradjak otthon. Talán abban bízott, ha a közelben vagyok, apa békén hagyja. A fészerből kihoztam az öreg motorkerékpárt és javítgatni kezdtem. Öt óra körül egy bácsi az aput kereste. Anyu azzal küldte el, hogy a papa alszik, ne próbálja a kocsmába csalni, mert már úgyis részeg. Apu a beszédre felébredt, és meglátta a távolodó kollégáját. Kitört a botrány. Anyut azzal vádolta, hogy megcsalja, mert jól tudja, miért volt itt a Sanyi. Szerinte a mama állítólag azért nem engedte be, mert ő is otthon volt. Anyunak esett, ököllel agyba-főbe verte. Közéjük ugortam, közben rimánkodtam, ne bántsa édesanyámat. Ez még jobban feldühítette aput. aki előbb pofon ütött, majd az öklével az arcomba vágott. Eleredt a vérem és elsötétült előttem a világ. Aztán már csak arra emlékszem, hogy a konyhakredencről felkaptam egy kést és többször az apámba vágtam. Még akkor is, amikor megtántorodott és az asztalnak dőlt. Nehezen feltápászkodott, majd bement a nappaliba, ahol összerogyott. Csak az járt az eszemben, legyen már vége az örökös veszekedéseknek, verekedéseknek. A telefonunk nem működött, anyu a szomszédokhoz rohant segítségért. Apámat autóba tették és kórházba szállították. Másnap hajnalban meghalt. Tudom, nagyon rosszat cselekedtem, de nem bírtam tovább. Azóta gyakran fáj a fejem, már orvosnál is voltam emiatt. * Az édesanya: - Kisebb fiam a tragédia napján biciklizett. Matyi is el akart menni, de megkértem, inkább maradjon otthon, mert a férjem megint azzal fenyegetődzött, hogy megöl. Az volt a rögeszméje, hogy megcsalom. Kollégája látogatását is szerelmi légyottnak hitte. Pedig én azt a férfit nem ismertem. Elküldtem, mert tudtam, hogy italozni hívja. Nem magyarázhattam meg neki, mert nyomban nekem esett. Ekkor ugrott közénk Matyi. Őt is megütötte. A gyerek elvesztette a fejét... Férjem italozása miatt régebben elváltunk. De hittem az ígéretének, hogy, megváltozik, és visszafogadtam. Sajnos nem tartotta be a szavát. Sőt, még agresszívebb lett. Azzal fenyegetőzött, ha elhagyom, a világ végén is megtalál, és valamennyiünket megöl. Az utóbbi években már józanul se lehetett vele bírni. Amióta a balesetet okozta és négy évre bevonták a jogosítványát, pokollá tette életünket. Noha napirenden voltak a verések, nem mertem feljelenteni. Féltem, hogy beváltja fenyegetését és a börtönből kiszabadulva megöl bennünket. * A szomszédasszony: - Annus Csehországba költözött a nővéréhez. Akkor úgy tűnt, végre nyugta lesz. De a gazember utánament és visszakönyörögte magát. Később ugyan elváltak, őt becsukták, de szabadulása után Anna elhitte, hogy a dutyiban megváltozott. Pár nap múlva saját bőrén tapasztalta, mennyire tévedett. Nap mint nap dugdosta volt félje elől a kisfejszét, nehogy agyonverje őket, ha részegen tér haza a kocsmából. Egyszer megfenyegettem, hogy felesége helyett feljelentem a rendőrségen. Azt válaszolta, próbáljam megtenni, rámgyújtja a házat. Még csak annyit szerették mondani: a történtekről Matyi nem tehet. Ő engedelmes, jószívű gyerek. Az anyját féltette. * Matyi osztályfőnöknője: - Ötödikes kora óta tanítottam. Sohasem volt vele különösebb gond. Jó magaviseletű, ügyes fiúcska. A szülői értekezletekre kizárólag az anyja járt. Egyszer sem tett említést a családban uralkodó áldatlan helyzetről. Matyi sem panaszkodott, fogalmam sem volt, milyen pokol az élete. Apjáról csak a takarítónőnek beszélt, akivel bizalmas viszonyban volt. * A takarítónő: - Matyi kissé félénk, magába zárkózott fiúcska volt. Megkérdeztem tőle, mi bántja, miért nem játszik a többiekkel? Azt válaszolta, Csehországból jöttek és még nincsenek barátai. Mindent megmutattam, megmagyaráztam neki, amiért nagyon hálás volt. Összebarátkoztunk. Később elpanaszolta, hogy szülei gyakran veszekszenek, emiatt sokszor felkészületlenül jön a tanításra. Arról nem szólt, hogy az apja veri őt. Nagyon jólelkű fiú. Arról gyakran beszélt, hogy autószerelő akar lenni. * Matyi iskolai jellemzése: Csendes, víg kedélyű, jó magaviseletű, közepes tanuló. A műszaki dolgok iránt érdeklődik. Segítőkész, gyakran marad az iskolában tanítás után is, és segít a személyzetnek. Nem agresszív, inkább visszahúzódó típus. Az utóbbi időben szomorú, magába zárkózott. Ordódy Vilmos É desapám a dél-szlovákiai Tomaúj- faluban született. Kiskorától földműveléssel foglalkozott. Szeretett olvasni, újságot is járatott. A téli estéken hóna alá kapta hegedűjét, és elment a helyi cipészhez, ahol gyakran késő éjszakáig hegedülgettek. Csak úgy, iszoga- tás nélkül el is dalolgattak, mert az apám absztinens volt. Az idillikus életnek azonban hamar vége szakadt. Tényleges katonai szolgálatától kezdve, hosszabb-rövidebb megszakításokkal, egészen a haláláig katona volt. Nem volt hosszú élete, a háború vitte el. Sorsa jellegzetes szlovákiai magyar sors. Két évet szolgált a csehszlovák hadseregben. Az 1938-as mozgósításkor a Szudéta vidékre, a német határra vezényelték. Akkor is ott őrizte a határt, amikor Dél-Szlovákia egy részét visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar katonák láttán anyám sírva fakadt, hiszen a félje a „barikád” túloldalán teljesített szolgálatot a Csehszlovák Köztársaság védelmében. Hazajutva onnan többször is behívták átképzésre a magyar hadseregbe. A cseh-német határ betonbunkereiben töltött idők emlékét ismétlődő vesegyulladása őrizte. Rövid idei katonai szolgálatra való alkalmatlanság után. 1944 februárjában, behívták munkaszolgálatra. Szeptemberig rendszeresen kaptunk tőle tábori levelezőlapokat, de utána már semmi hír nem érkezett róla, és apámat soha többé nem láttam... 1945 májusában, a szomszéd községbe hazaérkezett férfitől tudtuk meg, hogy a munkaszolgálatosok alakulata megadta magát a szovjet csapatoknak. Kaptak valami papírt és szabadon bocsátották őket. Hazafelé azonban fegyveres szovjet katonák elfogták és a temesvári fogolytáborba indították őket. A hírt hozó bajtársának innen sikerült megszöknie. Az utolsó hírt pedig üzenetként kaptuk egy fogolytársától. Így tudtuk meg, hogy a fogolytáborban súlyos betegség után meghalt. Utolsó kívánsága az volt, hogy társai a sírja fölött elénekeljenek egy magyar nótát. Tudom, apám a háború, az emberi gyűlölködés áldozata lett; mégis hősnek tartom, amiért idegen földön, nyomorúságos körülmények között is hű maradt nemzetéhez. Köteles Gábor, Szepsi Rovatszerkesztő: Zsilka László [segítség! gyógyulni akaró alkoholistáknak Felfigyeltem a l/BSúMBO ban közölt Egy alkoholista vallomása című írásra (1995. január 8.). Talán hasznos tájékoztatással szolgálhatok az alkoholfüggőségben szenvedőknek. Bátorkesziben a Szó'cs házaspár januárban nyitotta meg intézetét olyan emberek megsegítésére, akik önerőből nem tudnak leszokni káros szenvedélyükről. Azok jelentkezését várják, akik eddig nem voltak képesek kiszabadulni az alkohol rabságából. Az intézet hitalapon, az elvonókúra eddig kevésbé alkalmazott módszereivel próbál segítséget nyújtani a rászorulóknak. A kezelés költségeit a jelentkezőnek kell térítenie. Az intézet cime: Reménység Lelki Rehabilitációs Központ (Szó'cs Kálmán), 946 34 Bátorové Kosihy Hostina Irén, Komárom Az elkeseredett édesanya, aki feljelentette a saját húgát EMBERI SORSOK 1995. március 5. l/BSÚmap
