Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-26 / 9. szám
Rövid fajtabemutatónkon öt - tán kevésbé ismert - babfajtát ajánlanak neves kertészeti cégek. 1. Az „Atlanta” bokrosbab, korán érő, nagy, aromatikus magvakat terem. Tárolásra is alkalmas. 2. A „Pergousa” hosszú hüvelyű, középkorai, nagyon termékeny fajta, amely jól bírja a nedves, hideg időjárást is. 3. A „Golddukat” termékeny fajta. Hüvelyei aranysárgák, hosszúk, hosszuk eléri a 18 cm-t. 4. A „Preisgewinner” piros virágú, gyorsan növő bab, melynek fiatal hüvelyét fogyasztjuk. Tápanyagdús talajba, napos helyre kerüljön. 5. Szintén napos termőhelyre való a 30 cm-es hüvelyeket fejlesztő „Neckarkönigin” karósbab. Nyirkos homokkal keverjük A petrezselyem a mediterránumban - Spanyolországtól Görögországig - — mindenütt vadon is nő. Már a rómaiak is fogyasztották és ők terjesztették el a birodalom északi részein. Gyökerét, illatos levelét ételízesítőnek használjuk; levelei hidegtálak, szendvicsek díszítésére is alkalmasak. Kétéves növény, az első évben gyökere és lombja fejlődik, magszárat a második évben fejleszt. Gyökere a középkötött, de inkább a laza talajban fejlődik szépen. A túl kötött agyagtalajokat nem kedveli. Az ágyások talaját mélyen kell megművelni, hogy a petrezselyemgyökerek ne ágazzanak el. Tápanyagigénye közepes - a mésztarta- lommal szemben meglehetősen közönyös. Nem kell „frissen” trágyázott talajba vetni. Hőigényére jellemző, hogy teljesen kifejlett állapotban a földben hagyva akár mínusz 5-10 C-fokot is elvisel. Így sok helyen egész télen át a szabadban hagyják. Nincs nagy fényigénye, ezért fiatal gyümölcsfák alá vagy a szőlősorok közé is vethetjük. Viszonylag csapadékigényes, jó vízfelvevő, s azt gazdaságosan felhasználja. Szárazság esetén a növekedésben elmarad. Magját már korán tavasszal, a talaj kiolvadása után el lehet vetni. Apró magvai viszont csak nehezen csíráznak. Ha a talajban nincs kellő nedvesség, akkor a magvak akár 4-5 hétig is elfekszenek. A vetés előtti napon ezért a magokat érdemes nyirkos homokkal összekeverni, meleg helyen tartani, hogy a csírázás meginduljon. A vetés előtt a már ősszel felázott talajt fel kell por- hanyítani, el kell gereblyézni. A sorokat úgy 25 cm-re jelöljük ki egymástól. A vetőbarázdát öntözzük be, s a A PETREZSELYEM magot kb. 2-3 cm mélyre vessük. A vetés után a magokat takarjuk be, majd a gereblye fokával kissé tömörítsük a talajt. A petrezselyem ápolása elsősorban gyomtalanításból áll. Mivel a magok kelése elhúzódhat, így az ágyásokat még a kelés előtt felverheti a gyom, tehát kapálni kellene azokat, ezért jó, ha a petrezselyemmel együtt sorjelző növényeket (pl. hónapos retket) vetünk. Ezek jóval hamarább kelnek, jelzik a sorokat, s így nyugodtan kapálhatunk. Később a petrezselymet ki kell egyelni. A felesleges növénykék lombját persze fel is használhatjuk. Veteményünket a nyár folyamán a lisztharmat és a le- véltetvek támadják. A lisztharmat ellen nem kell okvetlenül vegyszerekkel védekezni, jobb, ha a beteg, megtámadott példányokat eltávolítjuk. A korai petrezselymet akkor szedjük, ha a gyökerek már ceruza vastagságúak. Télen át akár a talajban is hagyhatjuk, mert jól tűri a fagyokat. Megemlítjük, hogy ezt a növényt akár tél alá is vethetjük, mégpedig novemberben, amikor a talaj már kissé fagyott. A magok ilyenkor már nem csíráznak ki, de ez nem is szükséges; a kelésig megduzzadnak s tavasszal hajtanak ki. Ügyeljünk rá tehát, hogy a vetés idején a föld lehetőleg gyengén fagyos s száraz legyen. A tél alá vetett petrezselyemnek tavasszal többhetes növekedési előnye is lehet. A petrezselyemnek két típusa ismert: a gyökérpetrezselyem (fajtái a Dobra, Hanácka, Olomoucká dluhá) és a levélpetrezselyem (a különféle fodros levelű fajták). Miklós Dénes kertészmérnök _______A GYÜMÖLCSFÁK KÖZTES NÖVÉNYEI_______ TA LAJJAVÍTÁS PILLANGÓSOKKAL Köztes termelést főképpen az almánál, körténél, kajszinál alkalmazhatunk, mivel ezek térállása a legnagyobb. A szamóca és a bo- gyóstermésűek közül a köszméte és a ribizli úgyszintén hasznos köztesnövény lehet. A felsorolt növények köztesként gazdasági hasznot nyújtanak. Számításba jöhetnek azonban a közvetve hasznosíthatók is. Ilyenek a talajjavítást biztosító növények, amelyek kedvezően hatnak a gyümölcsfák fejlődésére, a hozamok növelésére. Ezeket még virágzásuk idején - tápértékük teljében - zöldtrágyaként le kell szántani. Legalkalmasabbak erre a talaj nitrogéntartalmát növelő pillangósok. A kötött talajok javítására célszerű pl. a bükköny és a borsó vetése. A mész- és humuszszegény homoktalajok javítására a csillagfürtöt alkalmazhatjuk. A pohánka a jobb erőben levő laza talajok javítására felel meg. A helytelenül választott köztesek hatására a gyümölcsfák fejlődése gyengül, a fák el- satnyulnak, koravének lesznek, s a betegségekkel szemben elveszítik ellenálló képességüket. Később fordulnak termőre. Az ilyen gyümölcsösökben - még rendszeres trágyázás mellett is - szakaszos terméskötődés alakulhat ki. Gyümölcsfák közteseként nem ajánlhatók a gabonafélék. Nagy a vízigényük és talajzsarolók. Mellőzni kell nagy tápigénye miatt a kukoricát, cirkot, a napraforgót és a kendert. Magas növésük is hátrányos - gátolják a levegő mozgását a fák között. A gyep is károsan befolyásolja a gyümölcsfák fejlődését. Sűrű gyökérzete sok talajnedvességet használ el, gátolja a hóié, az eső talajba jutását. (Csak az egészen vékony felső rétege engedi át a nedvességet. A többi víz elfolyik vagy elpárolog.) Nem helytálló az az állítás, hogy a gyep visszafogja a talajnedveket és a nyári forróságban védi a fák felső gyökérzónáját. Nemcsak hogy nem gátolja a nedvesség elpárolgását, de a sűrű le- vélzet felülete sok vizet juttat a levegőbe. A bemohásodás következtében pedig levegőt nehezen áteresztő réteget képez a fák gyökérzete és a talaj felszíne között. Egyedül az árterületi, túlzottan nedves talajok gyümölcsöseiben indokolt a gyepszőnyeg. A nedvesség egy részét elpárologtatja. Az ilyen gyümölcsösök gyepsávjait azonban rendszeresen legeltetni vagy kaszálni, utána pedig évente többször fogasol- ni kell. Ezzel akadályozhatjuk meg a mohák megtelepedését és talajsavanyító hatását. A fák alját szélesebb sávban fel is kell szántani vagy a törzset körbe kell ásni; a továbbiakban pedig porhanyítani kell. A köztesként termelt növényeket tehát gondosan válassszuk meg, hogy ne okozzunk kárt a fáknak, s ha lehet, gazdasági hasznunk is legyen belőlük. Juhász B. Árpád Szerkesztői üzenet T. K. izsai olvasónk nevében köszönetét mondunk Tóth János nyugalmazott kertészmesternek (Zselíz) és Hodúr Imrének (Dunaszerdahely), akik információval szolgáltak szelídgesztenye- csemeték beszerzésével kapcsolatban. Köszönetét mondunk azoknak is, akik Szakíró kerestetik című felhívásunkra írásaikkal jelentkeztek. Ezeket folyamatosan - aktualitásuknak megfelelően - közöljük. Végül pedig újabb kéréssel fordulunk rovatunk olvasóihoz. D. R. tildi olvasónk sáfránytermesztéssel kíván foglalkozni. Nem tudja azonban, hol és ki vásárolná fel azt. Mi sem, ezért arra kérjük Önöket, írjanak szerkesztőségünkbe, ha a sáfrány felvásárlásával kapcsolatban bárminemű információval rendelkeznek! Szerkeszti: Pomichal Richárd Esős őszön, a rosszul beérett szőlőkből készült bor savanyú marad. A könnyű, vékony borok savtartalmát, ha az 0,5-0,6 % felett van, már túl savanyúnak érezzük. Nem így van ez a testes, édes boroknál, mivel ezek még a 0,8-1,0 % savtartalom mellett is kellemesek lehetnek. A túlságosan savanyú borok egyszerű savtompítási módszere a lá- gyabb, savszegényebb borokkal való házasítás. Ha ezt a módszert nem alkalmazhatjuk, akkor savcsökkentésre készített, tiszta (por alakú) szénsavas meszet használjunk. A savcsökkentést rendszerint az első fejtéssel egyidejűleg vagy utána végezzük el. Korábban nem ajánlatos, mert a seprőjén álló bor savtartalma az almasavbontó baktériumok hatására folyamatosan csökken. Ugyancsak csökken a bor savtartalma télen, olyan pincékben, ahol a bor lehűlhet, s így borkőkicsapódás következhet be. Mielőtt hozzáfogunk a savtompításhoz, vegyük figyelembe, hogy a túlzott tompítás üressé, sőt hibássá teszi (lúgos íz) borunkat. Az alkohol mellett ugyanis a sav az, amely konzervál és kezelhetővé teszi a bort. A savasabb borok könnyebben tisztulnak és a betegségekre sem olyan hajlamosak, mint a lágyabb borok. A borok karakterét a kellemes savak adják, amelyeket ha elveszünk, a bor élvezhetetlenné válik. A savtompítással tehát csak óvatosan éljünk, nem végezhető találomra. Először ajánlatos kicsiben elvégezni. A kezelendő borból töltsünk meg 4 darab literes üveget, s ezekbe külön- külön tegyünk 0,5, 1, 1,5, 2 gramm szénsavas meszet, rázzuk össze a borral, s jelöljük meg az üvegeket - egy címkét rájuk ragasztva írjuk fel, melyikbe hány gramm került. A mintákat másnap újra rázzuk össze és hűvös helyre téve hagyjuk letisztulni. Másnap megkóstolva a palackok tartalmát a legjobbnak talált minta szerint kezeljük a borainkat. (Ha a 0,5 grammal kezelt palack tartalmát találtuk a legjobbnak, akkor 100 literre számítva borainkba 50 gramm szénsavas meszet tegyünk; 1 grammnál ez 100, 1,5-nél 150, 2-nél pedig 200 gramm szénsavas meszet jelent.) A nagybani műveletet úgy végezzük, hogy először kimérjük á megfelelő mennyiséget, majd azt egy vödör (8-10 liter) borban alaposan elkeverjük és beöntjük a hordóba, természetesen itt is jól elkeverjük. (Vigyázzunk, mert a szénsavas mész a borral keveredve erősen habzik, ezért a tompítás előtt a borból néhány kannával vegyünk ki.) A kezelést legjobb fejtéskor végezni, mert ilyenkor a szénsavas mész jobban elkeveredik. Másnap újra keverjük fel a bort, aztán hagyjuk leülepedni. A szénsavas mész a borkősavval oldhatatlan csapadékot képez, ami hosszabb idő alatt több részletben válik ki a borból. A nagyobbik része kezelés után közvetlenül, a második részlet 10-14 nap után, a harmadik csak 2-3 hónap múlva különül el. A savtompított bort 3-6 hét múlva az üledékről nyíltan fejtsük le. A kezelt bort frissen kóstolva bágyadtnak érezzük, de rövid időn belül újra harmonikussá válik. A további kezelések megegyeznek az egészséges boroknál szokásosakkal. Jakab András M. L. dunaszerdahelyi olvasónk csicsókát kíván termeszteni, továbbá afelől érdeklődik, milyen vitaminokat, vagy más értékes anyagokat tartalmaz ez a ma viszonylag kevésbé ismert növény, s hogyan fogyasztható. — _ Cukorbetegeknek, vegetáriánusoknak A csicsókát nálunk általában takarmánynövényként vetik. Két-három méter magasra is megnő, s nagy zöldtömeget termel. A talajra nem igényes, de ha a burgonyatermesztésnél használatos módon ágyúsait megtrágyázzuk, azt meghálálja. Öntözni nem kell, ráadásul fagytűrő és jól bírja az árnyékot is. Helyének megválasztásánál általában csak arra kell ügyelni, hogy ne legyen kitéve az uralkodó széljárásnak, mert az erősebb szelek könnyen elfektetik ezt a magasra megnövő fajt. Gumóit korán tavasszal, 50x100 cm-es térállásban, 15 cm mélyre kell elültetni. A vegetációs idő alatt kapálni és töltögetni kell a töveket, úgy, mint a burgonyát. Gumóit általában késő ősszel kell betakarítanunk, de télen át a talajban maradhat, s a fagymentes napokon szükségleteinknek megfelelően szedhetünk belőlük. A földben hagyott gumókból tavasszal új növény fejlődik. Ugyanazon a helyen úgy öt évig termelhetünk csicsókát, utána ajánlatos számára más termőhelyet választani. A csicsókának (Helianthus tuberosus) a gumóhéj színe szerint különböző változatai vannak; fehéres, sárga, piros és füst vagy bronz árnyalatú. Leggyakoribbak a fehéres és vöröses változatok. Nálunk a „Béloslupké” nevű fajta terjedt el. E növény gumói elsősorban a cukorbetegek táplálkozásában játszanak fontos szerepet, ugyanis gumói nem keményítőt, hanem inulint tartalmaznak, általában 14-16 százalékrésznyit. Az inulinon kívül található még bennük 1-1,5 % emészthető fehérje, levulin nevű alkaloid s néhány más anyag, pl. szénhidrátok, vas, nátrium. A csicsókát (szlov. topinambur) hasonlóan fogyaszthatjuk, mint a burgonyát. Dél-Európában főzeléket készítenek belőle. A gumók nyersen is ehetők. Főzve a következő módon készíthetjük el: 8-12 db megmosott, lehántott gumót forrásban levő ecetes, sós vízbe teszünk és 20-30 percig főzzük. Utána forró vajjal, zsírral leöntve, pirított morzsával megszórva tálaljuk. Paradicsomos öntettel, mártással is fogyasztható. Kell hozzá 10-15 kisebb gumó, a mártáskészítéshez 5 dkg zsír (vagy megfelelő mennyiségű olaj), 5 dkg liszt, 1 hagyma, feketebors, 1 babérlevél, kakukkfű, citromhéj, 1/2 liter (csont)leves, 1 kis doboz paradicsomsűrítmény, 2 kockacukor, só, kevés ecet vagy citromlé és néhány kanál tejföl. A meghámozott gumókat puhára főzzük. Hagymát pirítunk, a liszttel berántjuk, s hozzáadjuk a levest (vagy vízzel felöntjük), megfűszerezzük, s főzéssel besűrítjük. Utána leszűijük, s a kapott szószt paradicsompürével elkeverjük, majd sóval, cukorral, ecettel (citromlével) ízesítjük. Végül tejföllel elkeveijük. Az így elkészített mártással a meleg gumókat leöntjük, s azonnal tálaljuk. A csaknem puhára főzött gumókat párolhatjuk is. Az ehhez szükséges szószt - a paradicsomsűrítmény elhagyásával - az előbb leírt módon készíthetjük el. A tejfölhöz azonban keverjünk hozzá egy tojás sárgáját. Öntsük le a gumókat, s jénai tálba téve pároljuk. További recepteket cukorbetegeknek írt szakácskönyvekben találhat a kedves olvasó. (Megjegyezzük még, hogy a csicsóka zöld részét - leveleit, fiatal hajtásait - a sertések kedvelik, így takarmányként is hasznosíthatjuk.) -rHÁZUNK TÁJA 1995. február 26.
