Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-02-19 / 8. szám
T izenkilenc darab cigarettával és húsz szál gyufával rendelkezem. A frissen megbontott csomag első dohányrudacskáját mohón, mély és sűrű szippantásokkal rövidítettem meg egészen a sötétbarna filterig. Már csak tizenkilencszer fog fellobbanni a láng a karcsúra nyesett gyufaszál dagadt fejében, itt az elhagyott, egyetlenegy szobából álló családi ház mértani közepén. Egy asztalnál ülve hallgatom ezt a gyönyörű, isteni, kísérteties csendet. Ez a legszebb csend, ami valaha is körülvett. Nem lehalkult, alig hallható neszek, zörejek zsongó, álmosí- tó elegye, amit már-már csöndnek mondunk, alig várva, hogy megtöijön a természetellenes állapot! Egy vegytiszta csend, vakító, fehér színű csend, ilyenkor az emberen furcsa örömérzés vesz erőt, s ki szeretne bújni a nehézkes testből, hogy teljes lényével fogja föl, értse, hallja ezt a némaságot. Fürdet a csend. Hosszú percekig mozdulatlan maradok, csak hogy fönntartsam, meghosszabbítsam életét Aztán széttöröm, akár egy alkoholmámoros szilveszteri éjszakán a pezsgőspoharat, elég egy mozdulat. Roppan a csont, reccsen a szék, csikor- dul a deszkapadló. Pezsgőspohár! Magával ragad a szó zenéje. A lelkemben élő festő szürkét és világoskéket hajigái fel a vászonra. Kemény, csikorgó tél jelenik meg az ecsetvonások nyomán. A hóban pezsgősüveg fekszik, kissé ferdén, de a felirat jól látható rajta. A pohár teljesen eldőlt, egy tócsa vízbe fagyott. Jobb oldalon csizma lép a képbe, s szinte már hallani a reccsenést. Azért fészkeltem be magam ebbe a házikóba, hogy háborítatlanul írhassak Neked levelet. A lakásomban bújkálni kényszerültem volna, ugyanis az íróasztalnál mindig a hátam mögé áll valaki, hogy jóízűen beleolvasson készülő írásomba. Az anyósom még a fiókjaimat is képes kiforgatni, kéjtől bepárásodott szemekkel zabálja félig kész novelláimat, nem közlésre szánt elbeszéléseimet, a befejezetlen regényrészieteket, töprengve, vajon melyik női szereplő kit formáz meg kicsapongó múltamból, a szeretkezési jelenetek mennyire megéltek és mennyire kitaláltak, hány titkot beszélek ki, amelyről ő még nem értesült. A gyerek is eloroz egy-két oldalt, hiszen a kéziratpapír másik felére kitűnően lehet rajzolni, majd eme grafikákat galacsinná gyúrja, s kihajítja az erkélyen. Szilvi érdeklődése a legszelídebb, mondhatnám, őt tényleg hidegen hagyja az én firkálási mániám. Udvariasságból érdeklődik csak, nehogy költői homályosítással élve azt találjam neki mondani, hogy szakadék tátong közöttünk, amelyet kötélhíd kapcsol össze az első villámlásig. Kötelességének érzi, hogy átrágja magát a közölt írásaimon, félénken véleményt nyilvánít, s ez kizárólag meleg hangú dicséret lehet. Nógat, ösztökél, új csatába küld, díjakat emleget, könyvkiadókat istenít vagy taszít a porba, egyszóval angyali teremtés. Itt vagyok hát, elbújtam mindenki elől. Búvóhelyem szerény berendezése egy rozoga asztal, s egy még rozogább szék. Egy levél megírásához nem szükKERTÉSZ GÁBOR Az Asztalon (Tolvaj Bertalan halálának huszadik évfordulójára) Az Asztalon kenyér és só, Az Asztalon kenyér és só, Az Arc magasságában barackvirágok lebegnek, Mint meztelen harangok némán énekelnek. Az Asztalon kenyér és só, Az Asztalon kenyér és só, Az Ablak megvakult tábláin kezek formálódnak imára, Mint hiába dadogó ajkak várnak csodára. Az Asztalon kenyér és só. Az Asztalon Tenyér és Hó. Az Asztalon Tenyér Hóba mártva, Meztelen harangok, dadogó ajkak várnak itt csodára. ségeltetik több. Az asztalon tintásüveg, toll, s húsz fehér papír hever. így megközelítőleg mindegyik cigarettára jut egy oldal. Az asztal alatt konyakosüveg, a sarokban három gázpalack található. Ideje munkához látni. Lássuk csak, a keltezés elengedhetetlen, a megszólításon nincs mit gondolkodni. Azt hiszem, az első mondatba mindenképpen bele kéne sűríteni, hogy még mindig te vagy a legfontosabb az életemben. Mert megvarrtál világaink közt néhány repedést, mert életemet száz- nyolcvan fokkal az őrület felé fordítottad. Bár porszemek vagyunk, lebegve a Tökéletesség oltára előtt, pástétomdarabkák a Föld mocskos konyhapadlóján, gerincre aggatott élő hústartalékok; kapunkra percenként száz tizenegyest rúg a világ - még be-bekéredzkedünk valamelyik emberi lélekbe, de sehol sem érezzük jól magunkat. Arra gondolunk, mennyivel más a miénk. Körbeszikráznak a mutatók, életünkbe részeg szobrászok mártják rozsdás vésőiket. Nyomoznak utánunk és hallgatóznak. Azt mondtad, mindig ott a világ a nyomodban, hogy kilesse titkaid. Nem tudhattad, hogy én béreltem fel a szelet, a vihart, a napsütést, a sötétséget: vigyázzanak rád, tereljenek a Icaijaimba. Nem kellett volna, tudom. Sakkpartit játszottunk királyok és szolgák nélkül, Z. NÉMETH ISTVÁN egymás megtalálására és elvesztésére kárhoztatva. Itt megállók, a külső zajok teljesen elvonják figyelmemet. Leteszem a tollat, cipőm végigkopog a padló száraz deszkáin. Nem árt nyújtózni egyet a friss levegőn, de sietnem kell, már alkonyodik. Nem várhatom meg a teljes sötétséget. Bár a tűzijáték így is jól mutatna. Bérelt lakom messze áll a falutól, így nem kell attól tartanom, hogy bárkinek bajt okozhatok. Tizenkettedik korty, tizenkettedik cigaretta. Újra átolvasom az eddig leírtakat, hogy szomorúan megállapítsam: túl általános dolgok ezek! De még nyolc oldalnyi terjedelemben megválthatom a világot. Először tényleg azt hittem, szeretni és szeretve lenni természetes állapot. Akkor ijedtem meg igazán, amikor szavaink álcázott igazságai mögött a démonok énekkarának fűrészes hangjai is megszólaltak. Belső lecsapódás lettél, a Végső Elérhetetlen, s ezáltal örök és elpusztíthatatlan. Tökéletesen szép. Nem is sejted a halhatatlanságot. Kár, hogy az öngyilkosok megrekednek az egymás mellett létező két világ határán, a gondolatok kínzócölöpéhez kötöztetnek, az érzelmek és a tisztázatlan emberi kapcsolatok poklának tüzén megégettetnek. Talán mindnyájan előre kitervelt beszélő bábuk vagyunk, állandó robbanásveszélyben. Mindegyikünkben időzített bomba ketyeg, nem szabad hát haragudnunk egymásra. Mint két éhes cukrász egy nagy, keserű torta tetején! Most még meg kellene írnom, hogyan jutottam idáig, miképpen lettem torkig az Egésszel, de a dolgok már nem érhetők tetten, a diaképek elmozdulnak, a filmek elszakadtak, a szavak szétporladtak. Két szál cigaretta az élet, még két korty, két oldal. Az alkony kékesszürkéjébe már belefolyt az égi kátrány. Az arra hivatott szellemek lassan felkattintják a csillagokat, a tévékészülékek domború hasán is kirajzolódik a boldog, de már teljesen meghülyített technikai civilizáció képe. Az éjszaka szögesdrótjával egymástól gondosan elválasztott lágerek a napok, három csuklás és két orrfújás után ismét lecsapódik a zsilipajtó, a fogsor közti elektromos kisülésekből látszólag megértik egymást az emberállatok, akik ármánykodásukban megszeli- díthetetlenek- az utolsó időkig. Minden a Terv szerint. A beteljesedni hivatott dolgok beteljesülnek és kész. Ennyi. Egy asztalnál ülök és hallgatom ezt a csúf, ostoba, kísérteties csendet. A leg- ocsmányabb csend, ami valaha is közel férkőzött a tudatomhoz. Nem vegytiszta, vakító, fehér színű csend, amelyben az emberen furcsa örömérzés vesz erőt! Ez lehalkult, alig hallható neszek, zörejek zsongító, álmosító elegye, amitől megfájdul a fej, a szem kidülled, a szájban epe termelődik nyál helyett. Megaláz a csend. Hosszú percekig próbálom elfojtani, elhalványítani erejétAztán megadom magam, zihálásom sem hallatszik már, furcsa ijedtség bénít, nem roppan a csont, nem reccsen a szék, nem csikordul a deszkapadló. Közben rágyújtok az utolsó cigarettára is, a még megmaradt papírlapra néhány csepp konyak csöppen. Tehetségtelen vagyok. Igen, én, Jády Miklós, végre le merem írni ezt a szót. Tehetségtelen vagyok a szerelemhez is, egy dilettáns hólyag, egy ló, amely sirályként szeretne repülni a lassú, méltóságteljes folyó zajló jégtáblái fölött. Egy pingvin, amely fel szeretné venni a versenyt a szavannán rohanó állatokkal. S tehetségtelen a házassághoz is, hiszen a hazugság savaiba mártott órákból hamar kioldódnak az érzelmek, salakká égnek, pernyeként repdesnek az ideges szél meg-megújuló rohamaiban. Tehetségtelen az apasághoz, egymásnak ellentmondó szavak, tettek, mozdulatok között egy szelíd tekintetű, házőrző eb is megzavarodna, nem még egy szerencsétlen gyermek! És az írás. Az izzadt kézzel markolt, kicsavart próza elhalt ideg végződései, a rövidre zárt visszaemlékezések kusza barázdái, a meghamisított párbeszédek ideges, görcsös trombitaszólói! Erőlködő, valahol befejeződni kívánó regényrészietek költöztek be vadul megvilágított álmaimba. Sorok és sorsok keveredtek, igék és igézetek soijáztak. A napló szemenszedett hazugságot, a novella nyúlfarknyi merényletet, az esszé esztelen trágárságokat jelentett. Sivatagi homokot gyártottam a Szahara északi határánál, büszkén, mosolyogva. Kígyók nedves érintésével szeretkeztem, krokodilusok fogait kocogtatva komponáltam gyatra mítoszokat. És végül - e levél megírásához is tehetségtelen vagyok. Érzelmek hiányában csak érzelegni, cuppogni, kacsingatni tudok. Eltékozolt tudományomért át- vehetem a pókhálós, fagyos érintésű kitüntetéseket. Meghajolok, elképzelhetem végre a tapsot. Valami boldogságféle mégis bújkál a szívem egyik sarkában. A felismerés boldogsága ez. Megváltást érzek, megtisztulást. Őszinte örömmel tölt el, hogy végre belenézhettem lelkem tátongó mélységeibe, s zavartalanul leltárt készíthettem a hamis ékszerekről. Lehet egy levelet ennél jobb gondolattal befejezni a huszadik oldal közepe táján? Olvasható, szép aláírás. Semmiféle utóirat nem szükségeltetik. A címzés pár pillanat műve. Feladó nem kell, az bele van kódolva a girbegurba betűkbe. A posta a falu szélén épült fel, a falára rögzített postaláda már türelmetlenül várja a küldeményemet. A feladás ünnepélyes művelete pontosan öt percet vesz igénybe. Mielőtt elindulnék, a három kövér gázpalackból hangtalanul ömleni kezd az édes gázAz ablak és az ajtó szigetelése több, mint kiváló, erről előzőleg meggyőződtem már. Az utolsó szál nagyfejű gyufa pedig békésen szendereg a skatulyában. A postaládáig sétálva az ember megmozgatja elgémberedett tagjait, kiszellőzteti szesztől részegedni kezdő fejét. A tévében most kezdik vetíteni egy népszerű sorozat 276. folytatását, így még járókelőbe sem botlik a magamfajta merénylő. A postaládát másnap, délután kettőkor ürítik ki. Tehát a levél kedden, körülbelül délelőtt tíz órakor egy másik postaláda gyomrában köt ki. A kedves persze nem fog meglepődni, hiszen a szenzációs hírt a robbanásról már hétfőn közlik a napilapok. Előbb-utóbb kiderül, ki volt az a szerencsétlen, akinek a darabjai csak nyomokban lelhetők fel a környéken. Sötét van. A falunak ez a fele nincs jól megvilágítva. Szerencsére ismerős a járás. Legalább tizenöt perce vagyok idekinn, ezalatt kiürültek a speciális gázpalackok. Egy mély lélegzet, lenyomni a kilincset, odafutni az asztalhoz... Ekkor nagyot mordul a gyomrom. Ezzel a dologgal nem számítottam. Ám ha tovább gondolkodom, megeshet, hogy a nadrágom megtelik olyasféle biológiai termékkel, amelyet később a robbanás helyét tanulmányozó kutatók az agyvelőmnek vélnek majd. Ezt mégsem engedhetem! A kamikaze akció néhány percre - teljesen emberi okokból - elhalasztódik, s a legközelebbi bokor tövében éppen idejében sikerül leguggolnom. Ekkor az úton feltűnik egy alacsony, kövér hölgy alakja. Villanylámpával pásztázza az utat. A kocsit még a faluszélen leállíthatta, hogy ne csapjon zajt. Egyenesen a rozoga házikó felé tart. Ha nem vetülne rá egy pillanatra holdsugár, akkor is megismerném jellegzetes cso- szogásáról. A zseblámpa fénye kialszik. Az anyós mohón hallgatózik. Élvezi, hogy végre rajtakaphat valami kis könnyűvérű nőcskével. Mivel nem hall semmit, erélyesen benyit. Hallani, hogy prüszköl, káromkodik odabent. Mint ahogy azt is hallani a síri csendben, ahogy sercen a gyufa. A következő pillanatban a pokol leszáll a földre. S felröppennek a téglák, az ablakrámák, a tető deszkái, a cserepek, a dobhártyába szúró fájdalom hasít. A légnyomás fellök, a lezuhanó tárgyak zaja teljesen hozzáigazítható szívem megváltozott ritmusához. Pályázati felhívás A „Pegazus Társaság” pályázatot hirdet a jubileumi V. Pegazustalálkozón való részvételre, amelyet főként a középiskolás korú diákköltők és diákírók számára szervez 1995 júliusában Komáromban. A pályázat célja az írásbeli kifejezőkészség fejlesztése, a tehetséggondozás, az értékkiválasztás és a szakmai tanácsadás. Ismét szeretnénk teret-adni a személyes találkozásnak az egyéni alkotás élményével, kedvet ébreszteni az íráshoz. Összeismertetni az ifjú toliforgatókat, új ismereteket nyújtani az alkotó fiataloknak, hogy a megszerzett tudást alkalmazni tudják kultúránk színvonalának emelésében, s egyben alanyaivá válhassanak anyanyelvűnk ápolásának és a társadalmi fejlődésnek. Pályázni lehet a következő négy kategóriában: 1. VERS (mind kötött formájú, mind szabad verseket lehet küldeni) 2. SZÉPPRÓZA, DRÁMA 3. TANULMÁNY, KRITIKA 4. MŰFORDÍTÁS (az eredeti szöveget mellékelni kell!). A beküldött munkák terjedelme legkevesebb öt - kettes sorközzel gépelt - oldal legyen! A pályaműveket három (géppel írott!!!) példányban az alábbi címre kell eljuttatni: PEGAZUS TÁRSASÁG, Polgár u. 10/32., 945 01 KOMÁRNO. (Bővebb információt a 0819/64608-as telefonszámon nyújtunk.) Beküldési határidő: 1995. május 15. A szakmai zsűri döntéséről június 30-ig levélben értesítjük a pályázókat. Akárcsak a találkozón való részvétel anyagi feltételeiről, mivel a rendezvény költségeit részben alapítványok, részben pedig a résztvevők fedezik. Gondoskodunk rangos szakmai zsűriről és kultúrműsorról is. Mivel az öt találkozó legtehetségesebb résztvevőinek műveit antológiában szeretnénk megjelentetni, ezért összejövetelünkre - immár versenyen kívül, tapasztalatcsere céljából - szeretettel várjuk a hajdani győzteseket is, régi és újabb munkáikkal, megjelent köteteikkel együtt. Továbbá kérjük a magyar szakos pedagógusokat, hogy pályázati felhívásunkat ismertessék a diákokkal, és ösztönözzék őket pályaművek beküldésére! Köszönjük! Végül kérjük mindazokat a magánvállalkozókat, szervezeteket és intézményeket, akik-amelyek elismerik anyanyelvűnk ápolásának, illetve rendezvényünk szükségszerűségét, hogy - reklámért cserébe - anyagilag támogassák találkozónkat. Jelentkezésüket szintén a megadott fenti címen vagy telefonszámon várjuk! Előre is köszönjük! „Pegazus Társaság” IRODALOM 1995. február 19. ilBSÉmsp
