Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-19 / 8. szám

SZOBAHANGON- Excellenciás uram, ön 1993 januárjától a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott szlovákiai nagykövete. Az ön korábbi karrierje is úgy alakult, hogy idestova húsz esztendeje teljesít különböző szintű és rangú diplomáciai szolgálatot Prágában s Pozsonyban, tehát a korábbi Csehszlovákiában; annak kettészakadása után pedig az önálló Szlovákiában. így a múló esztendők során, elsősorban saját tapasztalataiból kiindulva, a szlovákiai helyzet, a szlovák mentalitás, de nem utolsósorban az itteni kisebbségi sors avatott ismerője lett. Mindennek tudatában milyennek látja hát a szlovák-magyar viszony rendezésének esélyeit részint a '95 januárjában rohamtempóban összehozott Meciar-Hom találkozó, részint az európai stabilitási egyezmény márciusban esedékes aláírása közötti, alig pár hetes időszak félidejében?- Amikor az 1989-es rendszerváltás óta tavaly augusztusban tett először hivatalos látogatást Szlovákiában magyar kormányfő, akkor Horn Gyula ezzel gesztust igyekezett gyakorolni, hogy jelezze: az új magyar kormányzat kiemelten fontos szerepet szán a szlovák-magyar kapcsolatoknak, a szomszédos országokkal fenntartott viszonynak. Azt sem tartom véletlennek, hogy a magyar miniszterelnök a környező államok közül először Szlovákiába látogatott, noha a márciusi pozsonyi kormányváltás és a ’94 őszén megtartott soronkí- vüli parlamenti választások közötti fél évben átmeneti kormány igazgatta Szlovákiát. Sőt! Sejthető volt az is, hogy ez a kormány kétséges esélyekkel indul majd a vokscsatában. A magyar kormányfő akkori látogatása mégis azt kívánta bizonyítani, akárcsak az 1995. január 25-ei Hom-Meéiar találkozó Budapesten, hogy az együttműködés Magyar- ország és Szlovákia között nem az adminisztrációk, nem is az éppen hatalmon lévő kormányok, hanem e két ország kölcsönös viszonyát rendezendő korrekt törekvések kérdése.- Eszerint '94 tavaszának eseményei: Szlovákiában Vladimír Meciar második kormányának márciusi bukása, Magyarországon pedig az MDF májusi választási veresége volt a fordulópont? Mármint ama tekintetben, hogy a sorozatos bekeményítelek után mégiscsak lehetséges a közeledés?- Tény, hogy Jozef Moravőík, akkori szlovák miniszterelnök és Boross Péter, a távozó magyar kormányfő nem hivatalos találkozója a két Komáromban már jó előjelnek bizonyult. Lényegében megalapozta annak lehetőségét, hogy pár héttel később Horn Gyula Pozsonyban személyesen találkozzon a szlovákiai politikai élet szinte valamennyi számottevő szereplőjével, közöttük Meéiar úrral, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnökével is. Ez utóbbi megbeszélés azért volt fontos, mert például olyan kérdésekben tudtak megállapodni, mint a hivatalos magyar politika viszonya a szlovákiai választásokhoz, vagy a be nem avatkozás elvének tiszteletben tartása, s mindez jó alapot teremtett a kölcsönös bizalom létrejöttéhez. Azóta is úgy tűnik, épp a szlovák-magyar viszony az, ahol politikai áttörést lehetne elérni; ahol mindkét országnak olyan alapvető európai integrációs céljai vannak, amelyek nemcsak azonos irányba hajtják a politikát, hanem azt is sugallják, hogy a szomszédokkal való kapcsolatok rendezése nélkül ezt az integrációt nagyon nehéz lenne megteremteni.- Tehát Horn Gyula pozsonyi szálláshelyén - hiszen Meciar itt kereste fel egy rövid megbeszélésre a magyar kormányfőt - tavaly amolyan szóbeli lo- vagias egyezségek születtek. Számunkra ez azért meglepő, mert a HZDS választási programja nem volt éppenséggel magyarbarát. így hát jókora adag előlegezett bizalom szükségeltetett ahhoz, hogy az akkor ellenzékben lévő Vladimír Meciar lovagias ígéreteinek bárki hitelt adjon. Sőt! Kár lenne elhallgatni, hogy Meciarék választási hadjárata javarészt épp a magyarellenességre épült!...- Igen, de a HZDS már akkor jelezte, hogy a választási kampány és majd az esetleges kormányzás lehetősége nem azonos. Köztudott, a választási hadjáratok során a pártok minden olyan eszközt felhasználnak, amely saját választóik meggyőződését szolgálja. Kétségtelen, az akkori megbeszélések mindkét fél részéről valóban a megelőlegezett bizalomjegyében zajlottak; annak szándékával, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom esetleges választási győzelme esetén rendeződjenek a kapcsolatok. De ez a bizalom ’94 nyarán nemcsak a HZDS elnöke felé, hanem a többi szlovákiai parlamenti párt irányába is elhangzott; a látogatás gesztusa pedig elsősorban Jozef Moravéík kormányának szólt. Kétségtelen, e kormányzat megváltozott hangneme kellett ahhoz, hogy reményeket keltsen

a szlovák-magyar kapcsolatok rendezésére.- Kézenfekvő hát a kérdés: milyen volt az 1995. január 25-ei budapesti tárgyalások légköre? Kemény, fagyos, őszinte, tárgyilagos?...- Konstruktív. Bizonyos fokig magam is meglepődtem, hogy a szóban forgó megbeszéléseket nem az akadékoskodás, nem a problémakeresés jellemezte. Tudtam, magyar részről e találkozót a kapcsolatok rendezésének szándékával szerveztük; de a szlovák reagálások és javaslataink fogadtatása is a várakozáson felüli volt. Lényeges dolog, hogy sikerült rálelni az együttműködési pontok zömére.- Azért a lépésváltás, netán az áttörés iránti szándék talán annak is betudható - bizonyos háttérinformációk szerint —, hogy Horn Gyula kormányát Párizsban, Vladimír Meciart viszont Brüsszelben kellő eréllyel figyelmeztették: országaink alakítsanak ki kölcsönösen jószomszédi viszonyt! Vajon minő szerepe van hát a nemzetközi ráhatásnak abban, hogy Pozsony és Budapest, úgy tűnik, a bé- külékenység ösvényeit keresi?- Kétségtelen, az erre vonatkozó óhajok s aggodalmak szinte valamennyi nemzetközi találkozón felmerülnek. Ugyanakkor a Horn Gyula vezette magyar kormánynak nem volt szüksége effajta figyelmeztetésre, hiszen a külpolitikája eleve az észak-atlanti és a nyugat-európai integrációs szervezetek felé, illetve valamennyi környező országgal a jószomszédi viszony irányába halad; ezzel párhuzamosan pedig a határon túli magyarság iránti gondoskodásra s érdekeik támogatására összpontosul. A mai magyar kormányzat már a hivatanégyek kormányaihoz. Milyen volt a dokumentum fogadtatása Budapesten?- Az igazság az, hogy az események torlódása miatt nem értesültem közvetlenül a szóban forgó levél visszhangjáról. Egy másik dolog viszont tény: a sors kedvező véletlenei révén egy nappal Vladimír Meéiar érkezése előtt a szlovákiai magyar pártok parlamenti képviselői is Budapesten jártak, ahol az államfő, a miniszterelnök és a parlament házelnöke fogadta őket. E találkozók jó alkalmat teremtettek arra, hogy a szlovákiai magyarság-------------------------------------------- legitim reprezentánsaiként beszáMI

KLÓSI PÉTER móljának azokról az ismeretekről, amelyeket az 1994 delos lépésekor ezt a stílusú politikát hirdette meg, ezért aligha illetnék őt jogosan ilyen tárgyú felszólítások.- Rendben, de a riporterben mégiscsak ott búj- kál a kisördög: lehet-e hirtelen odapingált záróvonalat húzni a múltban történtek alá, hiszen mindkét nemzet vélt vagy valós sérelmeinek emlékét nem lehet holmiféle fekélyként kioperálni az emberek tudatából...- Nézze, naivitás lenne azt hinni, hogy egyetlen találkozón el lehet takarítani száz, vagy annál is több esztendő hordalékát. Viszont a hosszú menetelések is az első lépéssel kezdődnek, és ezt valahol meg kell tenni. Ezért az egymáshoz való közeledést is mozgásba kell lendíteni. Hogy e szándékok mennyire őszinték, esetleg mennyire propa- gandisztikusak, azt úgyis a jövő dönti el. Elvégre minden találkozó, minden abból adódó szerződés annyit ér, amennyit aprópénzre lehet váltani belőle. Nem titok hát, hogy egy ilyen, pozsonyia- san szólva, „slusszstrich” húzására is történt javaslat; mégpedig szlovák részről, amikor Vladimír Meéiar azt a javaslatot tette: járjuk le a közös múltból fakadó sérelmeket, annak eltérő magyarázásából eredő problémákat. Mint kifejtette, teremtsük meg a történelmi megbékélés esélyét, hogy egy megfelelő helyszínen, a múltat lezárva, új fejezetet nyissunk a két nemzet, a két ország történelmében. Nos, a jövőt illetően, ez valóban ideális lépés lenne; így nem véletlen, hogy Horn Gyula e történelmi fontosságú hely egyik lehetségeseként éppen az esztergom-párkányi híd alapkőletételének pillanatát jelölte meg. Magyar részről, egyebek között, ugyanis fölmerült az is, hogy állítsuk helyre azt az összekötő kapcsot, amelyet valamikor a Mária-Valéria híd játszott. Az ennél közelebbi időpontok egyeztetett elképzelései szerint 1995. március 21-éig - az európai stabilitási konferenciáig - szeretnénk tető alá hozni a két ország közötti alapszerződést. Ez nemcsak valamiféle hirtelen jött cél, hanem elsősorban eszköz annak irányában, hogy rendezzük a magyar-szlovák kapcsolatokat. Én egy alapszerződés megkötését ezért nem is látom a közeledési folyamatok lezárásának, s nem is tartom egy olyan pontnak, amelytől kezdve - hosszú távon - pusztán annak szelleme és betűje határozhatja meg a kétoldalú kapcsolatokat. Ügy gondolom, az alapszerződés sokkal inkább „csupán” keret, egy kulcs a lehetőségek feltárásához. Mindemellett nem titok az sem, hogy Magyarország nem ragaszkodik mindenáron egy alapszerződéshez, elvégre anélkül is lehet felhőtlen államközi viszonyt teremteni. Jellemző példa erre az osztrák-magyar kapcsolatrendszer. Am ha már felmerült az alapszerződés gondolata és igénye, annak akkor elsősorban a kölcsönös garanciákat kell rögzítenie.-A szlovákiai magyar pártok 1995. január 19-ei keltezéssel, tehát pár nappal a Hom-Meciar találkozó előtt, tényfeltáró levelet intéztek a visegrádi

cemberében alakult új szlovák kormány hivatalba lépése óta a szlovákiai politikai életben tapasztaltak. Elsősorban például a szlovák kormányprogrammal kapcsolatos aggodalmaikról. Hogy a szlovákiai magyar honatyák látogatása mennyire nem egy titkos, vagy homállyal övezett vizit volt, azt jól példázza, hogy a magyar parlament elnökével való találkozóra meghívást kapott a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete is, aki komoly érdeklődéssel és szorgos jegyzeteléssel vett részt ezen az eszmecserén. Így személyesen is megtapasztalhatta, hogy ezek a szlovákiai magyar politikusok valóban nem titokban, a háttérben mondják el aggodalmaikat és kételyeiket; illetve bizonyos értelmű elvárásaikat a magyar politikával szemben.- Nagykövet úr! Felvidéki magyarként azért megütötte a fülemet, hogy Horn Gyula a nemzeti kisebbségeket alanyi jogon megillető kiegyenlítő jogok, vagy éppenséggel a kétnyelvűséggel járó többletjogok helyett, az úgynevezett „európai standard" felé fordította a kisebbségi helyzettel kapcsolatos szótárhasználatát. Vajon kellőképpen megnyugtató lehet-e ez a szlovákiai magyarság számára, ha az ominózus standard részben ugyan garanciákat jelenthet, de legalább ennyire ad lehetőséget - különösen a nemzetállami törekvések hevében - a meddő szavakkal való zsonglőrködés- re is?!

, - Csak csatlakozni tudok a magyar külügyminiszter gondolataihoz, aki több ízben is kifejtette: egy szerződéses viszony mindenképpen számon- kérhetőbb, mint egy anélküli exlex állapot. Maga Meéiar miniszterelnök úr ajánlotta Budapesten, hogy az alapszerződéshez szervesen csatlakozva kössünk kisebbségi együttműködési megállapodást, amelynek ellenőrzését bízzuk az Európa Tanács megfelelő szerveire; hogy egyetlen pillanatig se merülhessen fel a jogcsorbítás gyanúja.- A szlovák kormányfő ezzel talán közvetve felhatalmazta a szlovákiai magyar pártokat, hogy adott esetben egyenesen az európai szervekhez forduljanak esetleges panaszaikkal? Nem lesz tehát dohogás azért, amiért eleddig sorra dorgálás járt?- Ezt nem tudom megmondani, elvégre ez a kérdés nem a szlovákiai magyar pártok és Meéiar úr tárgyalásán, hanem Horn Gyula és Vladimír Meéiar megbeszélésein merült fel, ahol az államközi szerződés megkötéséről és nem a Szlovákiában élő magyar kisebbség, illetve az ottani kormány viszonyáról folyt a véleménycsere. Bármennyire is közel áll hozzánk a határon túli magyarság; bármennyire is tekintettel vagyunk annak érdekeire, kívánságaira s elképzeléseire, ha államközi kapcsolatainkat rendezzük egy szomszédos országgal, akkor mindenképp az ott élő államalkotó többséget képviselő kormánnyal kell új alapokra helyezni együttműködési kötelékeinket. Félreértés ne essék: ez nem jelenti azt, hogy a két kormányfő elhallgatta volna az egymás országában élő kisebbségek helyzetének kényes kérdéskörét; illetve hogy

ne cseréltek volna véleményt azokról a hivatalosan regisztrált normákról és kisebbségi jogokról, amelyeket Európa ma elfogad. Mindehhez Meéiar úr hozzáfűzte még, hogy a szlovák jogrendszer automatikusan átveszi majd azokat a pozitív változásokat, amelyek majdan, az idők folyamán fognak bekerülni ebbe a normarendszerbe. Egyik kérdésemre pedig azt válaszolta, hogy Szlovákiában, a jelenlegi állapotokhoz képest, a jövőben sem áll elő semmiféle helyzetrontás, jogcsökkentés.- Modortalanság lenne kételkedni kormányfői szavainak őszinteségében. Ám ha igazak a fenti szándékok, akkor Szlovákiának - a Strasbourgban megkötött kisebbségi keretmegállapodáson kívül - hamarosan alá kellene írnia az Európa Tanács kisebbségi jogokról szóló konvencióját: akkor az etnikai elveket is figyelembe kellene vennie az új területi-adminisztratív felosztásnál; akkor nemigen lehetne megkérdőjelezhető mind a kisebbségi kultúrák, mind az oktatásügy önállósága; akkor meg kellene dőlnie a szűkkeblű nemzetállam és a rigorózus államnyelv doktrínájának. Ehelyett az történt, hogy öt nappal Vladimír Meciar budapesti útja előtt, a kormány- program vitájában, a magyar koalíciónak épp a fentiekre is vonatkozó 15 módosító indítványát egy híján mind elvetették... Ön nem tartja ezt nyugtalanító előjelnek?- A gyakorlat azt mutatja, hogy a március utolsó harmadáig megkötendő egyezményt szétválasztjuk majd egy hagyományos alapszerződésre, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi dokumentumokat is megjelöli, illetve egy csatolt szerződésre, amely a kisebbségek helyzetére, jogállására, kölcsönös elvárásainkra vonatkozik majd. Ez a csatolt egyezmény az alapszerződés elválaszthatatlan, annak sorsában osztozó része lesz. Hogy mind az alapszerződésben, mind a kisebbségi együttműködési megállapodásban rögzítettek miként egyeztethetők össze a Meéiar-kor- mány célkitűzéseivel, az legyen a szlovák kormányzat gondja. Ezt mi sem vizsgálni, sem megoldani nem kívánjuk. Mi abban leszünk érdekeltek, hogy a szóban forgó dokumentumokban rögzítettek meg is valósuljanak, függetlenül a kormányprogramtól .- Véleménye szerint keresztülbokszolható egy ekkora pálfordulás a pozsonyi parlamentben?- Ha a szlovák parlament pártjai - beleértve a kormánykoalíciót is - komolyan gondolják Szlovákia Európához csatlakozását, akkor itt mindenki közös akaratára szükség lesz. Azt hiszem, a kormánykoalíciónak az a pártja, amely esetleg ódzkodna mindettől, önmagában nem képvisel akkora erőt a parlamentben, hogy megtorpedózza a kisebbségi jogokat biztosító kötelezettségek vállalását. Én bízom benne, hogy minden felelősségteljes politikus tudja: a kisebbségi jogok szavatolásától ma már nem lehet következmények nélkül elállni. Az viszont már mindenkinek saját belső erejétől, politikai képességeitől függ, hogy azokat - akár a koalíciós partnereivel, akár azok támogatásának híján - hogyan tudja keresztülvinni.- Eszerint, sokévi szembenállás után, most szlovák-magyar viszonylatban is egy adenaueri-de ga- ulle-i helyzetbe jutottunk?- Talán. Az az érzésem: ha Szlovákiát illetően valaki tenni tud a szlovák-magyar kapcsolatokért, akkor ma az Vladimír Meéiar, aki eközben megőrizheti politikai népszerűségét és a tekintélyét is az országban. Elvégre manapság ő a legnépszerűbb szlovák politikus, s ezek olyan tények, amelyeket a nemzetközi politika is jegyez.- Nagykövet úr, a próféta szóljon önből! És köszönöm az interjút.

INTERJÚ 1995. február 19. l/BSámap