Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-12 / 7. szám

A 22-es csapdája Joseph Heller világhírű regényében, A 22-es csapdájában megközelítőleg így zajlik a párbe­széd egy leszerelését kérő amerikai bombázó pi­lóta és ezredorvosa között:- Mondd, én őrült vagyok?- Őrültnek kell lenned, ha még mindig fel- szállsz bevetésre, holott annyiszor már csak egy hajszálon múlott az életed.- Aki őrült, azt leszerelheted?- A szabály szerint le kell szerelnem!- Akkor engem miért nem szerelsz le?- Mert kémed kell, hogy leszereljelek. Ez is szabály.- Ha kérem, akkor leszerelsz?- Kizárt dolog.- Nem értem. Felfüggesztett lelkiismeret- Pedig egyszerű. Ha kéred a leszerelésed, már nem vagy őrült. Tehát, ha bevetésre mész, akkor őrült vagy és nem kell menned, ha nem akarsz menni, akkor már nem vagy őrült és men­ned kell...- Ez hát a 22-es csapdája! Valóban egyszerű. A csapda kizárólag e logi­kai képtelenségben rejlik. Ám csupán ennek se­gítségével sikerül magyarázatot találnunk politi­kai életünk különben érthetetlen fonákságaira. * Az erélyességéről ismert, több választási meg­mérettetésből győztesen kikerült pártvezér ma­gához rendelte megbízható, akár politikai vazal­lusának is mondható hívét:- Elvtársam - szólította meg bizalmasan, amit csak kivételes alkalmakkor tett. - A kormány Központi Ellenőrző Hivatala élére keresek igaz­gatót. A megszólított szeme felcsillant.- Vezérem, jól tudod, hogy téged hűségeseb­ben szolgáló párttagot keresve se találnál...- Hm. Épp ez itt a bökkenő. Közszolgálati in­tézmény vezetője nem lehet párttag.- Értem. Azaz nem értem. Csak nem kívánod, hogy kilépjek a pártból?- Nem én kívánom, hanem a párt érdeke így követeli meg. Pártonkívüli párttag leszel!- A párt érdeke, hogy kilépjek a pártból?- Csak úgy látszatra...- De hisz ez kétszínűség!- Az éned nyugodtan megtarthatod, ha neked így könnyebb. De kifelé színtelennek kell tűnnöd. Persze, csak egy időre. Amíg a hivatal élén állsz.- Nem tehetem. Különben sem a szakterüle­tem.- Jól jegyezd meg: a te szakterületed a politi­ka! A politika pedig mindenek fölött áll. Aki ezt nem érti meg vagy nem vállalja, nincs keresni­valója a pártban. Ha pedig a pártban van, kutya kötelessége alárendelni magát a pártfegyelem­nek! Értjük egymást?- Jó, jó, egyéni véleményem azért csak lehet...- Lehetni éppenséggel lehet, de tartsd meg magadnak.- Szóval a párt kötelez arra, hogy szakítsam meg a kapcsolatomat a pártommal, mert csak így teljesíthetem pártfeladatomat?- Pontosan!- Furcsa logika, nem?- Furcsa, de pártlogika! A pártfegyelem köte­lez arra, hogy felfüggeszd a párttagságod. Hiva­talosan már nem vagy párttag és a pártfegyelem sem kötelez.- Főnök! De ha már nem kötelez a pártfegye­lem, akár vissza is utasíthatom a pártmegbíza­tást!?- Kizárt dolog!- Nem értem.- Pedig pofon egyszerű. A pártmegbízatás visszautasításával a párttagságod felfüggesztése is érvényét veszítené, tehát újra kötelezne a párt­fegyelem és vállalnod kellene a pártmegbízatást.- De hát ez csapda!- így is nevezhetnénk.- Hogy egyeztessem össze mindezt a lelkiis­meretemmel?- Miféle egyeztetés?! Mi sem egyszerűbb: fel­függeszted a lelkiismeretedet is!- Ez is pártfeladat?- Persze, cs;jk meghatározott időre. Amíg a pártfeladatot pártonkívüliként teljesíted. Ugye, így már érthető. Zsilka László SPANYOLORSZÁG: HOGYAN MŰKÖDNEK AZ AUTONÓMIÁK? Szinkrontolmácsok jelentek meg a minap a spa­nyol szenátus épületében, pedig ezúttal nem tisztelte meg a madridi felsőházat külföldi ál­lamfő. Mivel azonban az ülés napirendjén az au­tonómia kérdése és ezzel összefüggésben a sze­nátus reformja állt, a házszabály megengedte, hogy az úgynevezett történelmi nemzetiségek - a katalánok, a galíciaiak és a baszkok - képvi­selői saját nyelvükön szólaljanak fel. Az 1978-ban elfogadott demokratikus alkot­mány - szemben a Franco-rendszer szigorú centralizációs politikájával, amely kemény kéz­zel fojtotta el a nemzetiségek autonómiatörek­véseit - Spanyolországot autonómiák alkotta ál­lamként határozta meg. A jövőre vonatkozóan ugyanakkor három alapelvet szögezett le: az ál­lam egységének megőrzését, az államot alkotó 17 régió autonómiájának fokozatos bővítését és a régiók közötti szolidaritás fenntartását. A 17 tartomány saját parlamentet választ, az autonóm közigazgatás élén a tartományi önkormányzat áll; ezt Katalóniában például generalitatnak, Ga­líciában xuntának, Andalúziában juntának neve­zik. A központi hatáskörök átadása több lépcsőben történt, s történik ma is. A középkorban még önálló államisággal, s ma is saját nyelvvel rendelkező Baszkföld és Katalónia, valamint a valaha Portugáliához tar­tozó Galícia 1980-ban, a tartományok többsége 1982-1983-ban kapott autonóm státust. A kü­lönbség nem csupán az időpontokban van. Egyes autonóm tartományok jogot szereztek sa­ját - a központi rendfenntartó erőkkel párhuza­mosan működő - rendőrség felállítására, kormá­nyaik hatáskörébe tartozik az egészségbiztosí­tás, a katalánok, baszkok és galíciaiak esetében az oktatásügy is, mások csak a jövőben kapnak majd meg egyes jogosítványokat. A decentrali­záció eredményeként ma már a spanyol költség- vetés 25,5 százaléka felett az autonóm kormá­nyok rendelkeznek. Tavaly arról is megállapo­dás született, hogy az adott tartományban be­folyt jövedelemadó 15 százalékát a továbbiak­ban nem a központi költségvetés juttatja majd vissza „címkézve”, azaz meghatározott célra a tartományi kormánynak, hanem az közvetlenül és szabadon használhatja fel a neki járó össze­get. 1995-ben pedig az autonóm tartományok már közvetlenül is részesednek az EU által a ke­vésbé fejlett tagországoknak infrastruktúrafej­lesztésre és környezetvédelemre nyújtandó tá­mogatásokból. Közép-Kelet-Európából nézve ugyan irigylés­re méltónak tűnik a spanyol autonómiamodell, ám azok, akik benne élnek, távolról sem tartják tökéletesnek. Az alkotmány annak idején a Spa­Céltámogatás az Európai Uniótól nyolország egységét féltők és a nemzetiségek­nek nagyobb jogokat követelők közötti kompro­misszum eredményeként született, s talán éppen ezért nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy meddig szűkíthető a központi és meddig bővíthető a tartományi kormányzatok hatásköre. A konzervatívok ma a katalán és a baszk nacio­nalizmustól féltik az ország egységét, utóbbiak az általuk spanyol nacionalizmusnak nevezett irányzattól tartanak. Amióta 1993 júniusában az akkor már több mint egy évtizede kormányzó szocialisták el­vesztették abszolút többségüket a kortezben, s csupán a katalán nacionalista pártnak köszön­hetően alakíthattak ismét - ezúttal kisebbségi - kormányt, az ellenzék fő ereje, a konzervatív Néppárt azzal vádolja Felipe Gonzálezéket, hogy a hatalomért cserébe engednek a naciona­lista zsarolásnak. Ez ellen egyetlen orvosság van, állítja Jósé Maria Aznar, a konzervatívok vezére: mivel az 1978-as „gumialkotmány” nem szab határt a kisebbségi követeléseknek, a két legnagyobb országos pártnak olyan paktumot kellene kötnie, amely pontosan meghatározza, hogy melyek azok a hatáskörök, amelyek még a spanyol állam egységének sérelme nélkül de­centralizálhatok, s mely ponton kell megálljt pa­rancsolni mindenfajta további igénynek. A baszkok viszont például azt fájlalják, hogy szá­mos, az 1979-es „gernikai statútum” (a baszk autonómia alapokmánya) szerint nekik járó ha­táskört a mai napig nem kaptak meg. Ezekre a sérelmekre is hivatkozott a baszk kormányfő, a lendakari. amikor a tizenhetek közül egyetlen­ként távol maradt a szenátus üléséről. Az új pénzügyi konstrukció sincs mindenki­nek az ínyére. Miközben a fejlettebb tartomá­nyok keveslik az adóból nekik járó 15 százalé­kot, Andalúzia és Extremadura - ahol az egy főre jutó GDP alig fele a katalóniainak vagy a Baleári-szigetekinek - az alkotmányban rögzí­tett szolidaritás nevében tiltakozik az új adóme­gosztás ellen. A szolidaritással más téren is ba­jok vannak. Spanyolországban rendkívül egye­netlen a csapadék eloszlása. Az ország északi vidékein előfordul, hogy a víztározók feleslegét a gátszakadás megelőzésére időnként le kell ereszteni, míg délen sokszor csak hónapokig tartó korlátozással tudják a vízellátást úgy- ahogy garantálni. Az illetékes madridi miniszté­rium számos tervet készített a vízben bővelkedő területek „megcsapolására”, ám az érintett au­tonóm kormányok tiltakoznak, s hozzájárulásuk nélkül Madrid semmit nem tehet. A tartományok közötti, illetve az autonóm kormányokat a fővárossal szembeállító ellenté­tek többé-kevésbé pártsemlegesek. A vízmeg­osztás kérdésében a legnagyobb ellentét két szocialista vezetésű tartomány, Valencia és Murcia között feszül. De az ellenkezőjére is akad példa. A szenátusban anyanyelvén felszó­laló Jordi Pujol, a legrégebben, 14 éve hivatal­ban levő autonóm kormányfő szavait a katalán nyelv és kultúra védelmében az a Manuel Fraga fogadta a legnagyobb tapssal, aki ma Galícia első embere, ám a katalán nacionalisták legke­ményebb bírálójának számító Néppárt alapítója és korábbi elnöke. Maga Fraga azt javasolja, hogy szüntessék meg a tartományi közigazgatás roppant költséges kettősségét, azaz építsék le a központi szervek tartományi kirendeltségeit. Ezzel rögtön mintegy félmillió közalkalmazott bérét, valamint a hivatalok működési költségeit meg lehetne takarítani. Fraga a jövedelemadó beszedésében is nagyobb szerepet szánna az autonóm kormányoknak, s bizonyos korlátok között a központi szabályoktól eltérő adózási rendszert is elképzelhetőnek tart. A javasolt szenátusi reform a tartomány közi, illetve a Madrid és az autonóm kormányzatok között felmerülő ellentétek elsimítására terem­tene fórumot. Az eddig a képviselőházban meg­szavazott törvények második olvasatban tör­ténő megtárgyalására szorítkozó spanyol felsőház területi kamaraként működne. Tagjait az autonóm parlamentek delegálnák, és hivatal­ból helyet kapnának benne az autonóm kormá­nyok elnökei is. A vita most arról folyik, szük- séges-e ehhez az alkotmány 69. cikkelyének módosítása, vagy elegendő alacsonyabb rendű jogszabályokat megváltoztatni. A kérdés távol­ról sem szőrszálhasogatás. A másfél évtizedes új spanyol alkotmányhoz eddig egyetlenegyszer kellett hozzányúlni, mégpedig a maastrichti szerződés aláírását követően, s akkor is csak egyetlen szó betoldására volt szükség. A politi­kusok és a politológusok egy része most attól tart, hogy ha megkezdődik az alkotmány módo­sítgatása, akkor ez beláthatatlan folyamatokat indíthat el, hiszen a baszkok többsége például ma is azt vallja, amit a Baszk Nacionalista Párt elnöke, Xabier Arzalluz nemrégiben megfogal­mazott: az általuk annak idején elvetett alkot­mányt tiszteletben tartják ugyan, hűséggel azonban nem tartoznak neki. Lempert Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom