Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-08 / 284. szám, péntek
1995. december 6. BELFOLD ÚJ SZ Ó I_3J LOSONC Bűnbandák rendőrkézen Új Szó-hír A Losonci járásban, mint az a héten megtartott sajtótájékoztatón elhangzott; az év tizenegy hónapjában összesen ,2015 bűnesetet jelentettek a rendőrségnek, 360-nal kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában. A felderített bűncselekmények száma 954, ez 2,2 százalékkal jobb arány a közép-szlovákiai átlagnál. A 18 rablótámadásból 16 esetben sikerült megtalálni az elkövetőket, a 14 erkölcs ellen elkövetett bűneset közül pedig 12-nek a tettesét fogták el. A bűncselekmények kétharmada vagyon ellen irányult. A járásban november végéig összesen 1405 ilyen esetet jelentettek. A nyomozás során 439 ügyben sikerült megtalálni a vétkeseket. Mint arról Soňa Riasová hadnagy, a járási rendőrparancsnokság szóvivője beszámolt, növekvő tendenciát mutat a gazdasági bűncselekmények száma. Az utóbbiakat zömében értelmiségiek követik el, a korábban említett bűncselekményeket inkább a kevésbé iskolázottak. Három szervezett bandát fogtak el, de ezzel kapcsolatosan még nem árult el részleteket. (farkas) A jóhiszemű rokon Egy huszonéves fiatalember a napokban rájött, hogyan lehet a „legegyszerűbben" meggazdagodni. Az elgondolást tett követte: felkereste közeli hozzátartozóját, mondván, 50 ezer koronára volna szüksége elképzeléseinek a megvalósításához. Mivel sürgősen kellett a pénz, a rokon átadta neki a betétkönyvét, hogy menjen el a bankba az összegért. A fiatalember 156 700 koronát vett ki a bankkönyvről, amelyen mindössze 17 ezer korona maradt. A losonci pénzintézmény előtt már várta barátja, akivel a nagy „tervet" kigondolták. Felkeresték a fogadóirodát, és - kockáztattak. Nagy tételben játszottak - annak reményében, hogy nagy összeget nyernek. Az első napon 40 ezer koronát tettek fel, és ugyanennyit veszítettek. Néhány nap alatt eljátszották a bankból kivett teljes összeget. (-kas) POZSONYI TAXISOK AUSZTRIAI PROBLÉMAI Vasfüggöny vagy konkurenciaharc? Új Szó-tudósítás Az osztrák határrendőrség rendkívüli módon megkeseríti az Ausztriába utast szállító szlovákiai taxisok életét. A bergi határátkelőn az utast kiszállítják az autóból, a taxit pedig visszafordítják Szlovákiába. A taxisra ráadásul még bírságot is kirónak, méghozzá nem is keveset, 2000 schilling körüli összeget. Ha pedig a taxisofőr nem tud fizetni, egyéb érték, rádiókészülék, óra, aranylánc formájában hajtják be rajta a „tartozást". Mindezt tegnap a pozsonyi taxis céh, a Cech Taxi Bratislava sajtóértekezletén tudtuk meg Dušan Dušičkától, a céh elnökétől. Az osztrák állami szervek júliusban kezdték érvényesíteni a taxisok által diszkriminatívnak ítélt intézkedéseket, éspedig azon a címen, hogy nincs külön engedélyük külföldi tevékenységre. Sőt a taxisokat akkor sem engedik át a határon, ha „taxi" jelzéssel ellátott saját kocsijukkal turistaként, saját családjukkal szeretnének Ausztriába utazni. Úgy tűnik, egy újfajta vasfüggöny van kialakulóban - jegyezte meg Anton Hraško, a Pozsonyi Ipartestületelnöke. Az csak újságírói kérdés nyomán derült ki, hogy az intézkedést az olcsóbb konkurencia kiszorítására hozták, miután a schwechati repülőtéren egy szlovák taxis röplapokon ajánlotta olcsóbb szolgálatait. A céhvezető cáfolta, hogy ez az eset váltotta volna ki a reakciót, szerinte ez csak a jéghegy csúcsa, az osztrákok már korábban készültek valamire. A „schwechati illetőt" azóta kizárták a taxis céhből, és elhatárolják magukat a hasonló ügyeskedésektől. A szlovákiai taxis szervezet megpróbált egyezségre jutni ausztriai partnereivel, de az osztrák fél olyan megoldást ajánlott, hogy 40 darab engedélyt volna hajlandó a szlovákiai taxisok rendelkezésére bocsátani, amely a jövő év márciusáig egyenként öt ausztriai útra jogosítaná tulajdonosát. Ez azonban a szlovák fél számára elfogadhatatlan, hiszen negyven engedély nem osztható el kétezer taxis között. A taxis céh ezért nyílt levéllel fordult a szlovák kormányfőhöz és a parlament elnökéhez, hogy közbenjárásukkal dolgozzanak ki államközi szerződést, amely lehetővé tenné a szlovákiai taxisok ausztriai útjait, ugyanúgy, ahogyan az osztrák taxisok is szállíthatnak utast Szlovákia területére. (gaál) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Új Szó-tudósítás A KERESZTENYDEMOKRATA MOZGALOM szerint a szlovák titkosszolgálat szervezte meg ifj. Michal Kováč Ausztriába történő elrablását. Ezt Ján Čarnogurský, a mozgalom elnöke jelentette ki a KDM tegnapi sajtótájékoztatóján. Az állítást Oskar F.-nek, a SZISZ egykori munkatársának kijelentésére alapozza, akivel szerdán személyesen találkozott, s aki a hatóságok előtt is bevallotta, hogy a titkosszolgálat embereként részt vett az elnök fiának elrablásában. Čarnogurský mindössze annyit árult el a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Oskar F.-ről, hogy nem Szlovákia területén találkoztak. Az elnök megerősítette, hogy parlamenti képviselőik nem szavazzák meg az 1996-os költségvetést. Elzárkózott annak közlésétől, hogy a KDM képviselői támogatják-e a szlovák-magyar alapszerződést. A döntést közvetlenül a szavazás előtt hozzák csak nyilvánosságra - hangoztatta az elnök. A MAGYAR POLGÁRI PÁRT elnöke továbbra is annak híve, hogy ratifikálni kell a szlovák-magyar alapszerződést. A. Nagy László az MPP tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy pártja nevében csatlakozik Ján Lángoš demokrata párti képviselő ratifikációt szorgalmazó felhívásához. Emlékeztetett egyebek között arra, hogy a szerződés jóváhagyása fontos lépés lehetne a magyar-szlovák megbékélés felé. Megjegyzésünkre, hogy a nyelvtörvény elfogadása után az MPP is kétségeinek adott hangot az alapszerződés elfogadását illetően, A. Nagy László pontosított: - Mindössze azt mondtam akkor, hogy a nyelvtörvény olyan durván sérti a magyar-szlovák kapcsolatokat, hogy fontolóra kell venni, vajon ezek után is megszavazható-e az alapszerződés. A válaszom ma: igen. Az MPP elnöke nem zárta ki, hogy feszültséget eredményezne a Magyar Koalícióban, ha az MPP másként szavazna a parlamentben, mint a koalíció többi tagja. Kérdésekre válaszolva megjegyezte: a szerdai koalíciós tanácsülésen^az az óhaj merült fel, hogy a képviselők egységesen voksoljanak. Végső döntés viszont nem született. A. Nagy László bírálta a jövő évi költségvetés tervezetét. Lopásnak és hallatlan szemtelenségnek nevezte a tényt, hogy az előterjesztők soha nem látott mértékben akarják megnövelni a kormányhivatal és a titkosszolgálat költségvetését, s csak az államfői hivatalnak szánt tételt kívánják tovább lefaragni. A DEMOKRATA UNIÓ képviselői vélhetőleg nem szavazzák meg az állami költségvetést - jelentette ki Rudolf Filkus képviselő, aki szerint attól teszik függővé álláspontjukat, hogy mi minden megy majd át javaslataik közül. Elzárkóztak annak közlése elől is, hogy miként fognak szavazni a szlovák-magyar alapszerződésről. Roman Kováč alelnök emlékeztetett: kezdettől fogva kifogásolták, hogy a szerződés hivatkozik az ET 1201-es dokumentumára. Szerinte ha a parlament megszavazná az alapszerződést, azzal voltaképpen olyan nemzetközi dokumentumot szentesítene, amelyet Európában nem fogadtak el. (gágyor) Csecsemőhalál a szállóban Új Szó-hír Érsekújvárott a Priemstav munkásszállója évekkel ezelőtt azzal a céllal épült, hogy a cég alkalmazottainak szállást biztosítson. Ám egy idő óta a városban nem igen folyik építkezés, így jelenleg az egykori munkásszálló főleg napi vendégekből tartja fenn magát. Különösen közkedvelt a Romániából érkezők körében. Hiszen ebben a szállóban egy ágyért egy éjszakára mindössze 150 koronát kell fizetni, míg a város többi szállodájában ennek többszörösét. Szerdán öt felnőtt és egy ötéves gyerek gépkocsival érkezett. Annak rendje-módja szerint bejelentkeztek a szálló portáján, kifizették a szoba árát, és elfoglalták szálláshelyüket. Délután aztán az egyik férfi lélekszakadva rohant az egyik portáshoz, és csak annyit mondott: „kapút", és mutatott valamit. Mivel a portás az egészből semmit sem értett, jobbnak látta, ha személyesen felmegy a 303as szobába, ahol a románokat szállásolták el. Az ágyon egy pár hetes, görcsbe rándult, megkékült csecsemő feküdt. Azonnal kihívták a mentőket. A kisbabát kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. Az orvos csak annyit közölt, hogy csecsemőkorban szokott bekövetkezni ilyen halál. A rendőrök szintén kivonultak a helyszínre, de miután kiderült, hogy nem történt bűncselekmény, lezárták az ügyet. A szálló személyzetét azért lepte meg az eset, mert ők nem is tudtak arról, hogy a románokkal pár hetes csecsemő is érkezett. K. M. BÁRDOS GYULA A TALLINI KISEBBSÉGI TANÁCSKOZÁSRÓL Hajlandóság nélkül nem megy Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében működő interetnikai Kapcsolatok Alapítvány szervezésében a múlt héten Észtország fővárosában, Tallinban nemzetközi szemináriumot tartottak a kisebbségi tanácsok, illetve kisebbségi kerekasztalok működéséről. A szlovákiai helyzetet Bárdos Gyula, a kormány nemzetiségi tanácsának tagja, az MKDM képviselője ismertette. • Miért éppen Tallinra esett a szervezők választása? - Ez Észtország sajátos helyzetével magyarázható. Köztudott, hogy önállósulása után orosz nemzetiségű lakosai kisebbségi helyzetbe kerültek. Mivel az észtek attól tartanak, hogy az oroszok Észtország Oroszországhoz való visszacsatolására törekednek, csak azoknak adták meg az állampolgárságot, akik aktívan részt vettek a rendszerváltásban. A többiSzlovákiát, sajnos, egyedül képviseltem, mivel Jozef Kalman miniszterelnök-helyettes, aki a kormány nemzetiségi tanácsa elnökeként kapott meghívást a rendezvényre, nem tett eleget a felkérésnek. Elmondtam, hogy a pozsonyi nemzetiségi tanács nem töltheti be szerepét, mivel kisebbségi tagjait összetételénél fogva eleve leszavazzák. Közöltem: több ízben szorgalmaztuk a testület összetételének módosítását, hogy a kisebbségi álláspont is érvényesülhessen, ám kezdeményezésünk nem talált megértésre. A résztvevők kétkedéssel fogadták azt az információt, hogy a szlovák titkosszolgálatokra felügyelő parlamenti bizottságnak nincs ellenzéki tagja. Csak azt követően adtak hitelt szavaimnak, miután néhányan a szlovákiai viszonyok ismerői közül megerősítették: ez valóban így van. • Milyen meglátásokra jutottak a rendezvény résztvevői a beszámolók alapján? - Egy dolog nyilvánvalóvá vált számunkra: ha a kormányok részéről megvan a politikai akarat, a kisebbségi problémák megoldása nem jelenthet gondot. Markó Bélával, az RMDSZ elnökével nagyon pozitívan értékeltük a szemináriumot, s azt, hogy nyíltan beszélhettünk problémáinkról. A megoldáshoz vezető első lépés ugyanis az, hogy nyíltan elmondhassuk véleményünket, és ez a vélemény ne nyilvánulhasson az ország szuverenitása elleni támadásnak. (horváth) VÁLASZ OLVASÓINKNAK Tartásdíj az elvált feleségnek K. K.; A bíróság 1990-ben bontotta fel házasságunkat. Nem sokkal később a volt feleségem kérésére arra kötelezett engem, hogy havi 700 korona tartásdíjat fizessek neki. Többektől is hallottam már, hogy az ilyen kötelezettség legfeljebb öt évig tart. Igaz ez? Ha letelik az öt év, akkor már nem kell fizetnem? Mikortól számítják az öt évet? Megjegyzem, én azóta ismét megnősültem, s most már mindketten nyugdíjasok vagyunk. Nekünk is hiányzik az a 700 korona. Az öt évi tartásdíj-fizetésről szóló mondának egyszerűen semmiféle alapja sincs. Ilyen korlátozást a családjogi törvény, és a Legfelsőbb Bíróság határozatai sem tartalmaznak. Sőt a családjogi törvény egyáltalán nem korlátozza az elvált házastárs megélhetéséhez való hozzájárulás (azaz tartásdíj) fizetésének kötelezettségét. Vagyis nem igaz, hogy ez a kötelezettség öt év elteltével automatikusan megszűnik. A családjogi törvény 94. §-a értelmében a volt feleségének az említett hozzájárulásra való jogigénye akkor szűnne meg, ha újra férjhez menne vagy ha ön meghal. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ön bírósághoz forduljon, és kérje a volt felesége iránti tartási kötelezettség megszüntetését, ennek során pedig hivatkozhat arra, hogy a tartásdíj megállapítása óta megváltoztak a körülmények, önt nyugdíjazták, csökkent a jövedelme, tartási kötelezettsége van a jelenlegi feleségével szemben stb. Dr. G. D. Áldozatokat szed a havazás (Folytatás az l.oldalrói) Mindez szerdán délután Érsekújvárott történt. A bejelentés után mindössze néhány perc telt el, mire megérkeztek a rend őrei. Feltérképezték a terepet, fényképeket készítettek, majd a holttestet elszállították boncolásra. Ennek során kiderült, hogy nem történt külső beavatkozás, a férfi természetes halállal halt meg, minden bizonnyal előző este alaposan felöntött a garatra, s elcsúszott a síkos úton. Mivel kitartóan havazott, az idős embert perceken belül több centiméteres hótakaró fedte be, amely alatt egyszerűen megfagyott. Az érsekújvári járási rendőrparancsnokság bűnügyi osztályán megtudtuk: egy 84 éves férfiról van szó, akinek állandó lakhelye a városban van, ám onnan december elején ismeretlen helyre távozott. A férfi eltűnését december 2-án hozzátartozói jelentették. Az idős emberről köztudott volt, hogy alkoholista, többször előfordult, hogy az éjszakát a szabad ég alatt töltötte. (kamoncza) „Nem fázok!" Sátor Antal egy favázas, méter magas kátránypapír-fólia tákolmányban lakik egy kőhajításnyira az Uj Szó szerkesztőségének is otthont adó, Presscentrumként ismert irodaépülettől. Többnyire „otthon" tartózkodik, begubózik vackába, rongyaiba - várja a tavaszt. Bevallása szerint 73 éves. A tízcentis hóban kitaposott utacska vezet a hajléktalan hajlékához. A gazda nem invitál be, nem is lenne hova, a lak másfél négyzetméternyi. Nem, nem jön elő, hideg van, talán majd délután. Éppen csak az orra hegyét dugja ki, így beszélgetünk. Zavarosan, összefüggéstelenül válaszolgat. - Nem fázok, dehogy fogok megfagyni, idebenn jó meleg van. Meg van nekem lakásom, Ligetfalun. Mi? Akkor mért vagyok itt? Kulturális okokból, jól ki van ez találva. » - Nincs Pozsonyban egy menhely, ahol meghúzhatná magát? - Nincs, nincs, de nem is kell, jól érzem itt magam. Ott a lakásom, oda is mehetnék, de nem mehetek. - Van családja, ismerőse? - Nem senki, nincsenek gyerekeim, feleségem se. Csopnál eltörött a hegedű, mentem tovább. Mínusz húsz fokba villanyt szereltem Orenburgnál. Bécsből támogatnak. Nem zaklatja senki? Rendőrök, suhancok? - Tudnak rólam, rendben van. Csak az arabok. Néha. Besszarábiába. - Nem érdekli, mi történik a külvilágban? Tudja, kicsoda Vladimír Mečiar? - Vlagyi mi? Mecseket ismerem, Pesten. Nem tudom én. - Nincs valamire szüksége? Ételre, cigarettára? - Van nekem pénzem, nem éhezek, nem cigizek, sokáig fogok élni. - Ha bármit kérhetne a jóistentől? - Nem kell semmi. Isten maga a természet. Jól ki van ez találva. Semmivel sem lettünk okosabbak a beszélgetést követően, tanácstalanul búcsúztunk Sátor úrtól, akinek nem is hajlékra, hanem, sajnos, orvosi kezelésre lenne szüksége. (holop) HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Szombaton 9 órakor indítjuk műsorunkat a Hétről hétre című publicisztikai magazinnal - szerkesztője Kamocsai Imre. Összefoglaljuk a hét belpolitikai eseményeit, majd vezértémaként a vásárlással, vásárlási szokásokkal foglalkozunk. A déli hírek után Pop-mix, majd hangképes beszámolót hallhatnak a Nyitrai Pedagógiai Főiskola zenei tanszéke növendékeinek részvételével Bartók Béia halálának 50. évfordulója alkalmából megrendezett emlékhangversenyről. Ezután sanzonok következnek, majd Helyesen szlovákul. Az operettrészleteket 14.30-kor a Tallózó követi. 15 órakor a Zenei arcképcsarnokban beszélgetés hangzik el dr. Hulko Mártával. 15.30-kor a Vidék magazinja. 16 órakor hírek; műsorzárásig a Köszöntő'szól. Vasárnap 9 órakor híreket mondunk. A műsorajánlat után a Világosság című egyházi műsorban Milan Marcell pozsonyi segédlelkész adventi elmélkedését hallhatják, majd beszélgetés hangzik el a jókai gyülekezet tagjaival. 9.45-kor folytatjuk a Négyszögletű kerek erdő című meseregény sugárzását. 10 órakor a Kölyökvilágban egyházgellei kisiskolások mondják el, hogyan készülnek a karácsonyra, majd hangképek egy galántai színházi előadásról. 10.30kor Anyanyelvünk, 10.35-kor Száza dok zenéje. 11 órakor Pedagógusnapló - Mikor jelennek meg a tankönyvek az alap- és középiskolák magyar nyelv és irodalom tanterveihez? A kassai gimnázium kihelyezett részlege lett a szepsi gimnázium. 11.30 Nótacsokor. A déli hírek után Juhász Lászlóval randevúzhatunk Sztárvendég: Szűcs Judit, Bemutató a GIMISZ színpadán. Mi újság a Diákhálózat háza táján? 14.15-kor kapcsoljuk a BBC magyar adását. 15 órakor az Irodalmi mozaikban beszélgetés hangzik el Konrád Györggyel és Kulcsár Ferenccel. A Hazai tájakon néprajzi összeállítás 15.30-kor a Luca-napi szokásokkal foglalkozik. A hírek után a Köszöntő hallható adászáró hírösszefoglalónkig. (-zj-) eknek nyelvvizsgát kell tenniük. Az EBESZ nemzetiségi főbiztosának választása ezért esett Észtországra. • Mi volt a háromnapos tanácskozás célja? - A posztkommunista országok kisebbségi és kormányzati képviselői összevetették az egyes országok gyakorlatát, éspedig azzal a céllal, hogy megvizsgálják a különbségeket, és kijelöljék azokat a megoldásokat, amelyek követendő példaként állhatnak az országok előtt.