Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-05 / 281. szám, kedd
fmim SZLOVÁKIÁI MAGYAR NAPILAP Szebbet OLCSÓBBAN Dunaszerdahely: tel./fax: 0709/52 49 76 Kúpeľná 2175/34 tel.: 0709/52 12 66 Pozsony: 07 / 720 882 S r t/Ä' VISZONTELADÓKNAK IS KEDVEZŐ FELTÉTELEK! NAGYKAPOS Vandálok az iskolában Vasárnapra virradóra eddig ismeretlen tettesek törtek be a Nagykaposi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába. Betörték a külső folyosó ablakát, majd azon keresztül behatoltak az épületbe, felszakították az igazgatói iroda ajtaját, ahol a páncélszekrényt tartják. Céljuk feltehetően a páncélszekrényben sejtett pénz megszerzése volt, mert azt ledöntötték, de feltörni már nem tudták, mert a néhány mázsás „mackó" ellenállt az erőszaknak. A kudarc bosszút szült, ezért vandál módon összetörték a helyiség többi berendezését, és tönkretették a fiókokból kiszórt iratokat is. Az ismeretlen látogatók az eddigi felmérések alapján mintegy 16 ezer korona kárt okoztak, és távozáskor magukkai vittek egy kétezer korona értékű vetítőt. A betörők számáról nincs tudomás. Kézre kerítésükre a rendőrség megindította a nyomozást. (k.t.) TASZÁR Nem érkeztek meg az amerikaiak MTI-hírek Több mint száz hazai és külföldi újságíró és számos tévétársaság várta tegnap a Kaposvár melletti Taszáron a meghirdetett sajtótájékoztatót, sokan tudni vélték ugyanis, hogy ez egyúttal az első amerikai katonák érkezését is jelenti. Az egy órás késéssel megkezdett tájékoztatón ezzel szemben a magyar honvédelmi minisztérium sajtóosztályát képviselő Tikos László ezredes a találkozó célját abban jelölte meg, hogy a sajtó számára lehetőséget kívánnak biztosítani a taszári légibázis megtekintésére, illetve bemutatják a kaposvári laktanyát, ahol elszállásolják a NATO-békefenntartókat. Bejelentette, hogy egy héten belül Taszáron egy sajtóközpontot állítanak fel, amelynek költségeit az amerikaiak állják. A sajtótájékoztatón Philip Reeker, az amerikai nagykövetség sajtóattaséja közölte: nem tudni még, hogy mikor érkeznek az első amerikai katonák. Ezzel kapcsolatban Tikos elmondta: valóban tegnapra voltak várhatóak az előőrsök, ám feltehetően Clinton elnök németországi látogatása miatt változtatták meg az indulás időpontját. A Boszniába igyekvő amerikai csapatok átrakodóhelyéül kijelölt Taszárról közölt érdekes riportot tegnapi számában a The New York Times, kiemelve, hogy a kétezer lakosú, csöndes és békés faluban élő emberek a lázas készülődés és várakozás ellenére „még csak nem is sejtik, mi vár rájuk". „Jóllehet a washingtoni védelmi minisztérium még nem jelentette be hivatalosan, szinte bizonyosnak látszik, hogy a húszezer fős amerikai kötelék jelentős része itt fog keresztülutazni" - írta a lap tudósítója a helyszínről. Hozzáfűzte, hogy (Folytatás a 2. oldalon) DECEMBER 11-EN Összeül a parlament Ivan Gašparovič, a parlament elnöke tegnap december 11-ére hívta össze a szlovák törvényhozó testület decemberi ülését. A tanácskozás programjában 25 napirendi pont szerepel, közöttük az állami költségvetésről szóló törvénytervezet a legjelentősebb. A képviselők ezen az ülésen vitatják meg az idei költségvetés teljesítésének egyes negyedévi eredményeiről szóló jelentést. A napirendi pontok között szerepel a magyar-szlovák alapszerződés ratifikációs vitája is. TA SR Élj&n a /e/ieró'ség£re// ^Játsszon a 4B-S2. fi o re rt A ŠPORTKA RENDKÍVÜLI PRÉMIUMAIÉRT 1 - díj: PEUGEOT 406 2. díj: PEUGEOT 306 3. díj: PEUGEOT 1 06 ÍCT y^uto r/rance A SPOFtTKA VAL-AMENNYI OSZt-OPÁT K! KEL I TÖL.TENIE A UEHETÖSÉG uAtékkau eg ví/rr A m HOZ, HOGY BEKEFIÍJI-*JÖFJ A SOHSOI-ASBA! PEUGEOT ROLOK REDŐNYÖK. SZALAGFÜG6ÖNYÖK Kedd, 1995. december 5. Ara 4 korona XLVIII. évfolyam, 281. szám MAGYAR GAZDASÁGI NAPOK KASSÁN • i- // • // A jovo minősít Ú) Szó-tudósitás A Kassán zajló magyar gazdasági napok keretén belül tegnap magyar-szlovák üzletember találkozóra került sor. A mintegy hatvan résztvevőt Boros Jenő, Magyarország szlovákiai nagykövete is köszöntötte. Az együttműködés jogi, pénzügyi és más időszerű tudnivalóiról, előírásairól a Szlovák Ipari és Kereskedelmi Kamara kassai irodájának szakemberei tájékoztatták a magyarországi vállalkozókat. A termékbemutatón résztvevő magyarországi cégek képviselői sok szlovákiai érdeklődővel felvették a kapcsolatot, és tapasztalatokat cseréltek, ám kétségtelen, hogy ennek a rendezvénynek a magyar-szlovák gazdasági kapcsolatokban várható eredményeit a jövő fogja minősíteni, (gazdag) AMATŐR HENTESEK A SERTÉSTELEPEN Hat sertés bánta Ismeretlen tettesek illegális karácsony előtti disznótort tartottak a múlt hét végén a Diviacka Nová Ves határában levő mezőgazdasági szövetkezet sertéstelepén. Kitörték a zárakat, hat darab, mintegy 50 kilogrammos sertést kiválasztottak, s azokat a helyszínen azonnal le is vágták. Úgy tűnik azonban, hogy a tort másutt ülték meg, mivel a hátrahagyott jelek szerint az állatokat csupán húsukért vágták le, a belsőségeket otthagyták a helyszínen. A szövetkezetnek ezzel mintegy 15 ezer korona kárt okoztak. TA SR FESZÜLTSÉG A SZÉNPIACON Aki nyáron rendelt, annak van Az őszi és a téli hónapokban általában rengeteg bosszúságot és feszültséget okoz a tüzelő beszerzése. A családok olykor heteket kénytelenek várni a meleget árasztó szénre, kokszra vagy a fára. Az már csak kisebb bosszúságot jelent, ha a megrendelő nem a bejegyzett fűtőértékű szenet kapja meg, hanem másfajtát. Sokan ezért is vélik úgy, nálunk még nincs igazi piacgazdaság. Persze a vélemények ezen a téren is különböznek. Másképpen látja a probléma gyökerét a megrendelő és másképpen a forgalmazó. - A bányák folyamatosan termelnek, s mivel a raktározási lehetőségük minimális, számukra az a legideálisabb, ha a kitermelt szenet azonnal eladják - magyarázza Fehér László, a füleki szénraktár tulajdonosa. - Velünk, forgalmazókkal olyan szerződést kötnek, amelyben mi kötelezzük magunkat a folyamatos szénvásárlásra. Persze sokat segítenek a bányák, hogy ne maradjon nyakunkon a szén: márciusban leszállítják az árakat, ezzel igyekeznek vonzóbbá tenni a kínálatot. Hasonlóképpen teszünk mi is, júniusig általában minimális árréssel dolgozunk. Ezen kívül különböző versenyeket hirdetünk - sajnos a „hagyományos" nagy őszi vásárlási lázt így sem tudjuk elkerülni. Az idén is sokan csak akkor eszméltek fel, amikor a leveleket megcsípte a dér. Megrohanták a szénraktárakat: mindenkit előjegyzésbe vettünk, de őszintén szólva szenet már nem tudtunk azonnal szállítani. Ilyenkor megnövekszik a várakozási idő. • Korábban mennyi nap telt el a megrendeléstől a szállításig? - Ez attól függ: Nyáron például azonnal szállítunk, pontosan a megbeszélt órában, a kiválasztott szenet a kijelölt helyre visszük. Most körülbelül egy hónapot kell várni a tüzelőre. Aki nem az úgynevezett téli szezonon kívül vásárol tőlünk tüzelőt, az nem ad nekünk esélyt arra, hogy kiszolgáljuk. Pedig odafigyelünk a részletekre. • Például? - Tavasszal és nyáron soha nem szállítunk esőben, ha szükséges, telefonon jelezzük érkezésünket, csak a megrendelt mennyiséget visszük ki: nem többet, de nem is kevesebbet... Ilyenkor sajnos kevésbé tudunk minden részletre odafigyelni. Arra azonban ügyelünk, hogy a megrendelő beleegyezése nélkül nem szállítunk alacsonyabb vagy magasabb fűtőértékű szenet, mint amilyent nálunk bejegyeztetett. Telefonon értesítjük, hogy ő következik a sorban, de az előjegyzett szén nem érkezett meg, helyette tudunk mást szállítani. De ismétlem: nyáron ilyesmi nem fordulhat elő. Mindenki olyan tüzelőt kap, amilyet megrendel. • Mivel magyarázzák az emberek, hogy az utolsó pillanatban akarják megvásárolni a téli tüzelőt? - Többnyire a rossz anyagi helyzettel: ami szerintem nem logikus, mert télre mindenképpen vásárolni kell tüzelőt. Ha a család bevétele minimális, akkor miért nem vesz tüzelőt nyáron, amikor olcsóbb. Ötven mázsa koksz esetében például a téli és a nyári árkülönbség 1500 korona. • A vasúti szállítások díjának emelkedése milyen kihatással lehet a szén vásárlási árára? - A szlovák szén kitermelése drágább, a bányáktól magasabb áron jutunk hozzá, mint a csehországi szénhez, amelyet általában külszíni fejtéssel termelnek ki. Ezeknél viszont magasabbak a szállítási költségek. Mindent összevetve, nagyobb árkülönbség a szlovák és a cseh szén között az eladásnál itt nálunk eddig nem mutatkozott. A vasúti szállítási díjak emelkedése azt hiszem mindenképpen megemeli a szén árát: mázsánként körülbelül 5-10 koronával. (Folytatás a 2. oldalon) Nem a bányászok hibája, hogy a kisfogyasztók általában az év vége felé próbálják beszerezni a téli tüzelőt. így aki nyáron rendelt, most nyugodtan várhatja a telet... illusztrációs felvétel