Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-29 / 300. szám, péntek

1995. december 28. KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA ÚJ SZ

Ó 2939 J Kötvényes módszer = becsapott polgár Az elmúlt napokban az Alkotmánybíróság döntése jóváhagyta a vagyonjegyes privatizáció kötvényes módszerre történő megváltoztatását Viszont kikötötte, hogy a városok és a falvak nem kötelesek elfogadni a lakások vásárlásakor az említett kötvényeket. Mikuláš Dzurinda parlamenti képviselőtől ezért azt kérdezte a Práca munkatársa: • Milyen jövő vár a kötvényes privatizációs módszerre? - Továbbra is ugyanúgy látom, mint az Alkotmánybíróság döntése előtt. Az alkotmányosság és a sikeresség, illetve a megvalósíthatóság kérdése két különálló dolog. Csak egy példa: az elmúlt héten hagytuk jóvá a Nemzeti Vagyonalap költségvetését, amelyből eredetileg 4,3 milliárd koronát szántak a fejlesztési programokra, de Ján Luptákjavaslatára további 1 milliárddal növelték. Ekkora összeget kínált fel a vagyonalap a kormánynak az elemzések alapján, amelyek szerint 1996-ban 11 milliárd koronás tiszta bevétellel számol. Arra a kérdésünkre, hogy hol vannak beleszámítva a kötvények, amelyekkel a privatizátorok fizetni fognak, Štefan Gavorník, a Vagyonalap elnöke azt válaszolta, hogy sehol, s nem tudja megjósolni sem, hogy a privatizált vagyon mekkora részét fogják kötvényekkel kifizetni. Kérdezem én: mi van akkor, ha a teljes privatizálandó vagyont kötvényekkel fogják kifizetni? Hogyan tudja majd a Vagyonalap akkumulálni a forrásait, hogy 2001-ben a polgárok pénzre válthassák kötvényeiket? • A kormány azt ígérte a polgároknak, hogy a kötvényekkel megvásárolhatják azokat a bérlakásokat, amelyekben eddig éltek. Időközben azonban a lakásárakat minimálisan a kötvények árával megemelték, sőt ezek a kötvények a községeknek nem kellenek, hiszen készpénzre van szükségük. - Az emberek rájönnek majd, hogy becsapták őket. Vladimír Mečiar kétszer is átverte őket. Először, amikor megemelte a lakásárakat, másodszor, amikor olyan papírdarabkákat ad a kezükbe, amivel nem fogják tudni ellensúlyozni a megemelt lakásárakat. Mivel a Vagyonalap 11 milliárd korona bevétellel számol, ez annyit is jelent, hogy 11 milliárd korona értékű vagyon lesz privatizálható. A forgalomban azonban 35 milliárd korona értékű kötvény lesz. Mivel az emberek már most tudják, hogy a Vagyonalapnak soha nem lesz elegendő pénze arra, hogy kifizesse őket, nem fognak várni 2001ig, hanem igyekezni fognak minél hamarabb értékesíteni őket. Névértéküknél alacsonyabb áron eladják majd őket azoknak a vállalkozóknak, akik ezzel fizetik ki tartozásaikat a Vagyonalappal szemben. Mivel a piacon háromszor akkora értékű lesz a kötvények kínálata, mint az irántuk megnyilvánuló kereslet, ugyanilyen mértékben csökken az áruk is... Mária Šišuláková, Práca OĽGA KELTOŠOVÁ. MUNKA,- SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTER: Az átalakítás 2010-ben véget érhet • A többi miniszterhez viszonyítva Önnek az az előnye, hogy már volt a kormány tagja, sőt ugyanennek az ágazatnak az élén. Milyen volt az idei év? - ... Vissza kellett térnünk a szociális szféra átalakításának koncepciójához. Elfogadása után már készítjük elő azokat a törvényjavaslatokat, amelyeknek különböző érvényességük lesz. Némelyek január 1-től, némelyek júniustól, sőt a szociális biztosításról szóló csak 1998. január 1-től lesz majd érvényben. A szociális szféra átalakítása hosszú távon zajlik, s várhatóan 2005 és 2010 között érhet majd véget. Ha sikerül 1996-1998 között beindítanunk, a folyamat visszafordíthatatlanná válik. • Csehországot nemrégiben az OECD tagjává választották... Milyen feltételeket kell teljesítenünk, hogy Szlovákia is az OECD tagja lehessen? - A munkaerőpiac és a szociális biztosítás szempontjából áttekinthetővé kell tennünk főleg a szociális juttatások rendszerét. Ezt a szociális segítségről szóló törvénnyel szeretnénk megoldani, a már jóváhagyott állami szociális támogatási rendszer alapelveivel. Tehát áttekinthetővé tenni, mit fizet az állam kötelezően, és mi lesz a törvény alapján szociális segély. Új filozófiánk alapján a polgárnak elsősorban saját magának kell gondoskodnia szociális helyzetéről, s csak miután nem tudja megoldani a problémát, nyújt segítséget az állam. Ezekkel a lépésekkel az OECD és az EU jogi kereteihez igazodunk. Lýdia Výborná, Pravda Rövidítve Tele van a postaládám... (És nem hócipővel!) KOMMENTÁRUNK Az ember valahogy úgy működik, hogy miután nem küld senkinek sem képeslapot, sem levelet, elvárja, hogy neki viszont küldjenek: rokon, barát, volt kolléga - vagy csak úgy... Nos, ha minden ember így működik, akkor elvileg soha senki senkitől semmi postát nem kap - tehát a nulla egyenlő nullával. (Ezt az elméletben kétismeretű egyenletet a lányom kis golyós számolókáján többször is kiszámítottam, és az eredmény mindig kijött...) No, de mint mondám fent, az ember azért elvárja mert társtalan lény -, hogy képeslapot, levelest kapjon, tehát mikor egy idegtépő, agysejtromboló nap után végre hazacammog, nem a feleségét, a lányát „támadja" meg, hanem... a postaládáját. És: halihó, hull a hó, lesz jövőre mogyoró - tele van a ládikó! Reszkető kézzel kapkodja elő kulcsait, nyitja az ajtikót, és úgy esik hanyatt, mint az a bizonyos üveges tót... Vagy mint egy óiajtó. Hogy Honti Zoli sógoromat idézzem... (Nem nagy a különbség...) A ládikóból hatféle reklámújság hull reá, mint a (hali) Hó, és legalá-bb annyi színes, gyönyörű prospektus és csodálatos szórólap. És kínálna fűtfátbokrot. „Most jöjjön ei hozzánk! Akció!") Reakció? Antireakció... („Ha vásárol Most! nyolc darab kézi habverőt, melyek padlótisztításra is használhatók, sőt fúrótoronynak is alkalmasak - már meg is nyerte, az Öné! - a legújabb Mercedes típusú személygépkocsi! Nézzen ki az ablakán, a kocsi ott áll az udvarán!" Nézek ki az ablakunkon - erkélyünk sincs, nemhogy udvar -, Mercedes egy szál se, pedig a szórólap azt mondja, hogy már az enyém, már megnyertem! Ja! Még nem vettem meg a nyolc kézi habverőt... Sőt nem vettem két vízibiciklit sem, pedig ha most venném, sivatagi utazást nyerek - sőt, ha beküldőm a vízibicikliken lévő matricákat, akkor ingyen tevelegelhetek a Szaharában két hétig...! Hm. Nem semmi. „Hová vigyük el?" Kérdezi egy utazási iroda (Kösz, jó lenne nekem itthon is, csak hagynának békén!) „De ha most fizeti be Eszkimóka-vadász szafarinkra készpénzben az egész összeget, Ön sorsolásunk után részvételi jogot nyerhet a Bermudaháromszög felkutatására indított expedícióban - Sőt! Kap öt százalék engedményt, ha a nagymamáért is befizet!" Hát erre már azt mondja a hat hónapos lányom is, hogy: Beű! Beültetik az ember fülébe, agyába, hogy... És sokan beülnek. És miután megvásárolták a nyolc kézi habverőt - melyekről a csomagbontás után kiderül, hogy azok régen lejárt okmánybélyegek akkor jönnek rá, hogy most fél évig nem mehetnek színházba... Vagy miután megvásárolták a két vízibiciklit, melyekről kiderül, hogy a panellakás fürdőszobájának fürdőkádjában richtig nem használhatók - még szólóban sem -, rájönnek, hogy a nagymama nem is akart volna Eszkimóka-vadász szafarira menni, mert már két éve meghalt, és most egy darabig nem vehetnek könyvet... Sem újságot. Sem ÚJ SZÓ-t. Mert beültek a magas fénynyomású, grafikailag profi módon megszerkesztett, válogatott betűtípusokkal szedett szórólapoknak. A kultúra, a tisztességes írott sajtó pedig lassan elmehet a Szaharába vízibiciklizni tevelegelni! KERTÉSZ GÁBOR Barbie-karácsony Megfagyott, megégett, lelőtték, kirabolták, eltűnt, földrengett, s a többi. Karácsonyi hírcsokor lapokból, rádióból, az adventi politikai pangás eredményeképpen. A „civilizált" Európa csendes, újra csendes, már Bosznia sem a régi. Vésztartalékként néhány kósza géppuskasorozat hallik át az iszlám világból; az oroszoknál januárban van karácsony, a komenistáknál meg majd ha fagy, tüzelnek ők is. Csecsen, földön, égen. Jók voltak még: megerőszakolták, öngyilkos lett, árokba futott, dűlőre vitték, elfújta a szél... Helyszűke miatt (szerencsére) nem fértek be. Az irigylésre nem méltó helyzetben találtatott szerkesztő pedig veszi a lapot, meg a műsoridőt, és tölti, töltögeti. Mindent bele! Ami a karácsonyi pulykából kimaradt. Hogy ebből mi a tanulság, van-e, ha van, levonható-e, nem tudom. Mindenesetre boldog új évet Az ember lekattintja a rádiót, tévézés közben földimogyorót pucol az újságra, aztán mindenestől kidobja. Az újságot A tévé marad (abból is meg lehet tudni, mi újság), a néző mered. Milyen egyformák a gyerekek, milyen kicsi a világ. Három kislány (külön-külön) azt meséli, mit szeretne Jézuskától. Egy-egy dominikai, marosvásárhelyi és müncheni ded. Barbie babát, mondani sem kell. Világ (proletár)gyermekei, egyesüljetek! Megyünk valdizni. (holop) Göröngyös tej-út Kétségbevonhatatlan tény, hogy a szlovákiai mezőgazdaság rendszerváltás utáni átalakításában a legnagyobb érvágás az állattenyésztést és a tejtermelést érte. Az 1989 utáni összehasonlító adatok egyértelműen mutatják, hogy különösen a tehénállomány leépítésében milyen rablógazdálkodás folyt. 1991-ben és '92-ben a gazdaságok szinte kiirtották az állományt, aminek következtében az csaknem a felére csökkent. A rendszerváltás előtti több mint 600 ezer tehénből napjainkban alig több, mint 350 ezer található az istállókban. Nem titok, hogy abban az időszakban a gazdaságok gyakran bagóért, 13-15 koronás kilónkénti árért voltak kénytelenek elvesztegetni a teheneket, miközben a vágóhidak úgy válogattak közöttük, mint ama tói abban a bizonyos vadkörtében. Az indoklás rövid és velős volt: az állattenyésztés ráfizetéses, így főleg a gyengén gazdálkodó gazdaságok legalább ettől a tehertételtől próbáltak megszabadulni. Volt azonban a leépítésnek egy másik vonzata is. A fogyasztói árak megszaladtak, a lakossági vásárlóerő sehogy sem tudott lépést tartani a radikális emelkedéssel. Ennek következtében főleg a tej és a tejtermékek fogyasztása zuhanórepülésben az egészségügyi ajánlások által megszabott szint alá került, ahonnét azóta sem tud kikecmeregni. A tej- és tejtermékfogyasztás nálnnk az ajánlott éves 220 kilogrammos helyett napjainkban is alig éri el a 170 kilogrammot, s már nemcsak az újságírók, hanem élelmezési szakemberek is óva intenek, nehogy a kalcium- és fehérjehiány a felnövekvő nemzedék egészségi állapotában ütközzön ki. A makroökonómusok véleménye szerint a termelői szándék és a fogyasztói kényszer következtében beállt kereslet- és kínálatcsökkenés egymásra találása ebben a formában magában hordozta azt a lehetőséget is, hogy az ágazati szerkezetváltást gyorsabban és hatékonyabban lehessen végrehajtani. Hogy nem így történt, az. nemcsak a termelőkön múlott, annak oka elsősorban az ágazatban és az egész nemzetgazdaságban uralkodó pénzhiány volt. Ami a szerkezetváltás halogatásának legelfogadhatóbb indoka. Mert a tejtermelés minőségi és mennyiségi változtatásához is pénzre, nagyon sok pénzre, illetve beruházásra volt, van és lesz szükség. Kezdve a génállomány átalakításától a takarmányozási alapelvek megváltoztatásán át a modern fejőberendez,ések beszerzéséig. S noha sikerült megállítani az ágazat további leépülését, sőt néhány gazdaságnak sikerült az átalakítás is - ezek már most 5-6 ezer literes fejési eredményeket mutatnak -, az országos átlag azonban még mindig csupán 3200-3300 liter körül mozog, s a következő évben is alig 300 literes emelkedéssel számolnak. Hol vagyunk még a 8-10 ezer literes fejési átlagoktól? Pedig a világban már ezek az eredmények a mérvadók. Az agrárkamara kezdeményezésére kidolgozott piaci rendtartás alapján immár második éve termelési körzetenként megszabott kvóták szerint vásárolják lel a termelőktől a tejet. Fix áron, literjét 6 korona 70 Fillérért, téli és nyári minőségi pótlék folyósításával. Ez marad a garantált ár jövőre is. Nem titok, hogy a kamara a termelők érdekében szerette volna az árat 7 korona fölé srófolni, de sikertelenül. Annak, hogy nem ért célt, több oka is van. Elsősorban azért, mert Csehországban a tej literjét 6,50-ért veszik át a termelőktől, ami szlovák koronára átszámítva 7 korona körüli árat jelent. A 6,70-es árral legalább elvben megőrizhető a hazai termelők versenyképessége a cseh tejpiacon várható néhány százmillió literes túlkínálattal szemben. Ha ugyanis a szlovákiai tejfeldolgozók is 7 korona fölötti árat lennének kötelesek kifizetni, minden bizonnyal más beszerzési forrás után néznének. Az évi 900 millió literes hazai tejpiaci keresletnek csaknem a felét a vámunió keretében cseh forrásokból tudnák kielégíteni. Nem vitás tehát, hogy a hazai termelők a 7 koronás árral többel vesztenének a vámon, mini amennyit keresnének a réven. A másik ok jóval prózaibb: egyszerűen nincs rá pénz. A tejkvóták legutóbbi szétírása során derült ki például, hogy létezik ugyan piaci rendtartás, vannak erre a célra szánt költségvetési támogatási lételek, de ezek még a megszabott kvótákat sem fedezik. Az idén is csupán 750 millió jutott erre a célra, s nem titok, hogy ennek az összegnek csaknem a felét rögtön az első negyedévben kimerítették a termelők. Amint hírlik, az utolsó két hónapban eladott tejért járó összeg kifizetésére úgyszintén még mindig várnak. A kérdés már csak az, kinek jó, ha a tejkvótákal az idei eredményekhez viszonyítva 5-8 százalékkal megemelik, a fedezésükre szolgáló költségvetési támogatás viszont marad az idei szinten? SZÁLKA ÉS GERENDA Dusza István rovata Micimackó órája Milne klasszikus meseregényének rajzfilmfigurává avanzsált hőse mondogatja, hogy az ő órája attól pontos, hogy nincs rajta mutató, így mindig annyi óra van, amennyi Micimackónak szíikséges. Ezért olyan könnyű megállapítania az időt, ami tetszése szerint múlik. Az éppen lepergő esztendőben, mintha a szlovák kormánynak is ilyen órája lett volna. Amikor valahol Washington és Moszkva között megkérdezték elnökétől vagy a minisztereitől, valójában hány óra is van otthon, mindig azt válaszolták, ami nekik valós időnek látszott. Még akkor is, ha Greenwichtől keletre pontosan kiszámítható zónaidők érvényesek, kivéve talán Hollandiát, ahol nem fogadták el a zónaidőt. (De ez. egy más történet.) Ebből adódóan mást mondtak Strasbourgban vagy Brüsszelben, s mást Moszkvában. Ami így utólag érthető is, hisz,en a hintapolitikában mindig a meglátogatott ország helyi ideje számít, nem az otthoni. Mert itthon igazában nincs is érvényes idő. Nincs mutató a kormány óráján. Felnéznek rá, beleszagolnak a levegőbe, majd hivatják az elektromos médiák vezetőil, akikkel közlik a kormánypontos időt. Azok meg csicskásaikon keresztül az állampolgárokkal. Ilyen értelemben aztán vannak újságírók, akiknek ez a mutatónélküli micimackós óra a legmegfelelőbb. Rajtuk még azt sem veszik észre, hogy nem ismerik a számokat. Apropó, számok! Hát ezekkel bánik igazán nagyvonalúan a kormány és az általa felügyelt statisztikai intézmény. Soha közre nem adott kulcs és módszer szerint összegeznek adatokat politikai szimpátiáról, alkoholfogyasztásról, húsvásárlásról, tejivásról, reálbérekről és termelékenységről. Ők csak ránéznek az órájukra, amelyen nincs mutató, s kijelentik a pontos időt, akarom mondani: a pontos számot. A többi már a néző, a hallgató és az egyetlen kormánypárti lap olvasójának a dolga. Ha elhiszi, magára vessen. Megtörténik, hogy egy független szociológiai kutatócsoport közreadott adatait rövid egy hét leforgása alatt más adatokkal cáfolja a kormány mutató nélküli óráját leső intézmény. Igaz. ugyan, hogy az. ország pénzpolitikáját és pénzügyi helyzetéi nem ez a statisztikai számbűvészkedés határozza meg, hanem maga a nemzeti bank, csakhát ott is ugyanazt az órát nézegetik. Kiadták az évvégi jelentést, mely szerint a visegrádi négyek közül egyedül Szlovákiának aktív a külkereskedelmi mérlege. Nagyobb az, export dollárértéke, mint az importtá. Ebből következően a valutatartalék is megszaporodott. Lehet örülni, mert a mutató nélküli kormányóráról gazdasági fellendülést olvasnak le, épjjen ezért jövőre alacsonyabb lesz az. inlláció, mini az idén volt. Noná, hogy alacsonyabb lesz! Már alapfokú gazdasági ismeretek között tanítják, hogy az inflációt - először - a termelékenység mértékétől Független bérkiáramlással megnövelt, fedezet nélküli vásárlóerő gerjeszti. Hát ez itt végképp nincs. Másodszor: az eladósodásra alapozott importnövelés, ami a fedezet nélküli pénztömegek vásárlóerőként történő kielégítését célozza. Ki ad egy olyan országnak hitelt, ahol fedezet nélküli papírfecnikkel kárpótolják a kicsiben vagyonjegyekkel vagy nagyban befektetési alapokba tömörülve privatizálni akaró kisembereket. Hol van itt vásárlóerő? Hol van itt a jövőt megalajjozó beruházás? Csak fogyasztói vágyak és vállalkozói tervek vannak. A bankok többnyire a kormánykoalíció kliensrendszerű nagyprivatizációjához adnak hiteleket a kiválasztottaknak. Igazi beruházási hitelt magánvállalkozó nem is kap, csak állami tulajdonrésszel rendelkező álmagánlársaságok. Tényként látható, hogy az állam a megtermelt többletet és a bankóprés termékét a magánosításon keresztül kapja vissza privatizáló klienseitől. Kockázata alig van, hiszen a magánosított termelőüzemek tulajdonosaitól nem fizetés eselén az állami bankokon keresztül legfeljebb visszaveszi a vállalatot. Kérdéses, hogy a többnyire az orosz nyersanyagokból gyártott acél-, hadi- és vegyipari félkésztermékek exportjára alapozott külkereskedelmi nyereségesség meddig tartható. Lehetséges, hogy egy nagyobb szociális nyuglalanságot elkerülendő, a kormány osztogatni kezdi a tartalékokat. A nyereséges nagyvállalatok alkalmazottainak meg béreket kell emelnie, különben sztrájkjaikkal teljesen megbéníthatják az export-import kényes egyensúlyára alapozott makrogazdasági fejlődést. Ha pedig a klasszikus jogállami demokrácia intézményi és önkormányzati jogköreinek kormányhivatalokba transzponálása ilyen ütemben folytatódik, s a politikai ellenzék és az etnikai kisebbségek megfélemlítésére az idén megismert módszereket alkalmazzák, ráadásul nemzetközi megállapodásokat sem tartanak be ezekben a témakörökben, aligha használható sokáig a mutató nélküli óra. Az európai közösség egyszerűen megvonja szlovákiai importjától a türelmes kedvezményezettségét, amit még eddig bizonyos acélipari termékek dömpingárait látva sem vontak meg. Mindezek kiragadott példák, de nem összefüggéstelen dolgok. Itthon ugyanis a micimackós órára tekintve kijelentheti a kormány: hogy strasbourgi és brüsszeli (osztrák, olasz, német, spanyol, francia stb.) idő szerint öt perc múlva tizenkettő. Az Európai Unióban és NATO-ban mégis kijelentik: a kormány óráján nincs mutató.