Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-23 / 297. szám, szombat

I AJ ÚJ SZÓ KARÁCSONY '95 1995. december 2900. A szeretet szolgálatában Cselekedeteinket a szeretetnek kell vezérelnie - vallja a Máltai Lovagrend első szlovákiai tagja, dr. Bornemissza István. Vlado G/oss felvétele Ilyenkor, karácsony táján sok szó esik a szeretetről, illő lenne megemlékezni azokról is, akik életüket e szeretet szolgálatának szentelik, akik e szeretet nevében vállalkoznak a rászorulók megsegítésére, a magatehetetlenek gyámolítására, a betegek ápolására. E nemes feladat teljesítésére vállalkoznak a Máltai Szeretetszolgálat tagjai. A Máltai lovagrend az egyik legrégibb és legjelentékenyebb egyházi lovagrend. Elnevezését Málta szigetéről kapta, ahol a rend tagjai a késő középkor folyamán valóságos kis államot építettek ki maguknak. Maga a rend a XII. század elején a keresztes háborúk korában Jeruzsálemben a betegek ápolására és a zarándokok védelmére alakult, és még ugyanebben a században Magyarország területén is megtelepedett. Királyaink adományaikkal a kezdetektől támogatták a rendet, annak tagjai pedig bőven kivették részüket a honvédő harcokból, de híresek voltak fürdőházaik, ispotályaik, vagyis kórházaik is. A rend magyar tagozata végül a török elleni harc során felmorzsolódott, ám háromszáz évi szünet után mégis képes volt a megújhodásra. A Magyar Szövetség e század elején, 1927-ben kezdte meg működését, tevékenységét főleg egyházi, karitatív jellegű feladatokra összpontosítva.ami különösen a második világháború éveiben vált aktuálissá. A máltai lovagok magyarországi tagjai támogatták az árvaházakat, kórházakat üzemeltettek, segélyezték a menekülteket, gondoskodtak a rokkantakról, a hadiárvákról... A kommunista rendszer uralomra jutása újból száműzte a rend magyarországi szövetségének tagjait, akik azonban a külföldi emigrációban is hűek maradtak fogadalmukhoz: erejükből tellően segítették az emigrációban élőket, de nem feledkeztek meg a Magyarországon maradottakról sem. Ékes bizonyítéka ennek, hogy az 1956-os szabadságharc első napjaiban megjelentek Buda -pesten nagymennyiségű élelmiszer- és gyógyszeradománnyal, ruhaneművel megrakott teherautóik. A segélyszolgálat tevékenysége a forradalom leverése után sem lankadt: segítették a menekülteket, biztosították számukra az iskoláztatást, elhelyezkedést, beilleszkedést. Az 1989-es rendszerváltás óta a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége immár újra otthon folytathatja tevékenységét. A magyar tagozatnak jelenleg 87 tagja van. Ezek egyike a Poprádon élő dr. Bornemissza István, kivel először a pápa idei szlovákiai látogatása alkalmával találkoztunk, amikor is mint a lovagrend első szlovákiai tagja volt hivatott a katolikus egyházfőt üdvözölni. Tőle kérdeztem, mit jelent máltai lovagnak lenni? - Máltai lovagnak lenni nagy megtiszteltetés. Nemes és szép tradíciók őrzése mellett a lovagi szellem megköveteli, hogy tettekkel tegyünk tanúságot arról, hogy a nemesi életideál nem üres formaság, hanem élő valóság. Ezért a Szövetség Tanácsa a felvételnél szigorú feltételeket szab és megköveteli a jelöltektől, hogy jó magyarok, gyakorló katolikusok és az önkéntes munkavállalásra készek legyenek. A rendnek 54 államban van követsége, 43 kisebb-nagyobb alakulata folytat aktív karitatív tevékenységet a világ különböző pontjain. Szlovákiában még nem működik önálló tagozat, ennek oka, hogy 1989 után, az újraalakult Prágai perjelséghez csatlakoztak volna a szlovákiai tagok is. A szövetségi állam szétesése után azonban erre már nem volt mód, ezért vált szükségszerűvé az önálló szlovákiai tagozat megalakítása. Ezt a feladatot a rend vezetői dr. Bornemissza Istvánra bízták. - Kétéves jelöltség után idén áprilisban letettem a lovagi fogadalmat, ám mivel önálló szlovák tagozat még nem létezik, ideiglenes szolgálattételre a magyar tagozathoz lettem beosztva, de egyúttal feladatul kaptam a szlovákiai tagozat megalakítását. Ahhoz, hogy a rend szlovákiai tagozatát bejegyezzék, 16 tagot kell számlálnia és aktív karitatív tevékenységet kell felmutatnia. Ami a vallási alapot illeti, azzal nincs probléma, a sze retetszolgálat már három helyen is eredményesen működik. Nagykaposon Gábor Bertalan esperes úr vezetésével a szervezet már évek óta eredményes munkát végez, jó kapcsolataik vannak a Máltai rend külföldi szervezeteivel, csakúgy, mint a Komáromban, dr. Sebők Zoltán vezetésével tevékenykedő testvéreinknek. A harmadik csoport innen, Poprádtól nem messze, Žákovcén alakult Marián Kuffa fiatal plébános vezetésével, és a testi fogyatékosok gyámolítására összpontosítja tevékenységét. Ami a tagok létszámát illeti, Szlovákiában rajtam kívül még a Pozsonyban élő Arnold Egon a rend tagja, ő magisztrális lovag, míg én tiszteletbeli lovag vagyok. E rangokról annyit érdemes tudni, hogy a rend tagjait különböző osztályok szerint különböztetik meg. Az első osztályba tartoznak a hivatalos lovagok, akik valójában szerzetesek, csak éppen nem élnek kolostorban. A második osztályba tartoznak az engedelmességi lovagok, akik vagyonával a rend rendelkezik. A harmadik osztályba tartoznak többek között a tiszteletbeli lovagok, ezt a címet az nyerheti el, aki apai, anyai ágon egyaránt 16-16 nemes őst tud felmutatni, valamint a magisztrális lovagok, akik elsősorban az egyház, a rend és embertársaink érdekében kifejtett tevékenységükkel érdemelhetik ki ezt a címet. A rend további tagjainak szerve^ zése most folyik, ez azonban nem megy egyik napról a másikra, a jelöltekről, tevékenységükről pontos és a valóságnak megfelelő leírást kell készíteni, hiszen csak az válhat a rend tagjává, aki arra vitán felül érdemes. Reméljük, hogy a rend szlovákiai tagozata, miután gyakorlatilag már működik, hamarosan jogilag is megalakul, s ennek nem lesz különösebb akadálya, hiszen tevékenységünk semmiben sem ellenkezik az állam törvényeivel, s azt hiszem, arra a fajta jótékonykodásra, amit szervezetünk tagjai végeznek, ebben az államban is szükség van. S. FORGON SZILVIA Hat gyermek, két vő, öt unoka Tizenöt esztendősen kezdett szövődni köztük a szerelem, akkor határozták el, hogy ha felnőnek, összeházasodnak. Érzéseik tartósnak bizonyultak, hét év után megtartották az esküvőt. A házasságból hat gyermek született, a legidősebb 33, a legfiatalabb 11 esztendős. A két legidősebb lány, Jutka és Ági, a gimnázium negyedik évét Selmecbányán végezték, majd azt követően az első a budapesti műszaki egyetemen, a másik a debreceni tanárképző főiskolán szerzett diplomát. Kirepültek már a fészekből, három-, illetve két gyermekes családanyák. A harmadik, a Timea, holott jól tanult, nem jutott be az orvosi egyetemre, ezért a vegyészetet választotta. Egyetemistaként pályázatot nyert, jelenleg Budapesten tanul, mikrobiológus akar lenni. A negyedik csemete, apja után a Tibor nevet kapta, ösztöndíjasként szintén budapesti egyetemista, elektromérnök lesz. Csaba, az ötödik, jelenleg gimnazista, s a műszaki pálya felé kacsingat. Hatodik az alapiskolás Frída, eltökélt szándéka, hogy orvosként gyógyítani fog. A szülők akkor boldogok, ha valamennyien, a gyerekek, a vők és az unokák ülik körül az asztalt. Jelenleg 15 tagú a család. Amikor arra kérjük Rigó Tibort, az édesapát, meséljen életéről, családjáról, szemmel láthatóan zavarban van. - Hétköznapi család a mienk, hétköznapi örömökkel, gondokkal. Gútáról származom, a házasságkötés után 8 évig a feleségem szülőfalujában, Nádszegen éltünk. Két lányom is ott született. Mint a fiatalok általában, mi is önállósodni akartunk, ezért Dunaszerdahelyen építkezni kezdtünk. Lassan haladtunk, hiszen Pozsonyban dolgoztam, a család Nádszegen élt, miközben én a komáromi szakiskolában tanultam tovább. A feleségemnek sem volt könnyű sora, a gyerekek mellett dolgozott a szövetkezetben, el látta a háztartást és a kertet is. Öt hosszú év A nagyszülők lányaikkal és unokáikkal Prikler László felvétele alatt épült fel otthonunk, Dunaszerdahelyre 1970-ben költöztünk. A gyermekáldásnak mind

: ketten örültünk, s mihelyt a házban kevés lett a hely, belső átalakításokat végeztünk. Igaz, amikor a feleségem 44 évesen áldott állapotba került, kissé félt attól, ha netán valami baja esne, ki nevelné fel a kicsit. A nagylányok nyugtatták, bíztatták s megígérték, mindenben segítségére lesznek. Elsősorban a feleségem érdeme, hogy ilyen jó, rendes, becsületes és ügyes gyermekeink vannak. Mint mondtam, engem a munkám 14 éven át a fővároshoz kötött, gyakran csak a hét végeket tölthettük együtt. Dolgos hétvégék voltak ezek. Hiszen amink van, két kezünk munkájából ered. Soha semmit nem kaptunk, soha semmit nem kértünk. Igaz, rengeteget dolgoztunk, s ez ma sincs másképp. Még kölcsönt sem vettünk fel, mégis előteremtettük a szükségest. A gyerekeink nem éreztek hiányt semmiben. Nem fordult elő, hogy korlátoztuk volna őket csak azért, mert hatan vannak. Tény viszont, hogy bevontuk őket a házi és a kerti munkákba, de a közös munka gyümölcsét is közösen élveztük. Rendszeresen kirándultunk, üdültünk. S amikor láttuk, hogy az iskolában kiváló eredményeket érnek el, elhatároztuk: megadjuk nekik a továbbtanulás lehetőségét. Férjezett lányaim elégedettek az életükkel, s mi boldogok vagyunk, ha beugranak hozzánk. Itt élnek a városban, szinte naponta eljönnek, s hozzák az unokákat is. Beszélgetünk erről-arról, s óhatatlanul azokra a politikusokra gondolok, akik azt szajkózzák, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeknek azért kell az alternatív oktatás, hogy érvényesülni tudjanak. Az enyéim magyarok, magyar iskolába jártak, járnak, magyar egyetemeken tanultak és tanulnak, de amikor a nagyok „szlovák" munkahelyeken jutottak álláshoz, mégsem volt gondjuk. Egy volt a fontos: a tudás. Ez a mérvadó, semmi egyéb. Én sajnos, nem tanulhattam, pedig szerettem volna. Apám kisgazda létére nem akart belépni a szövetkezetbe, s ez megpecsételte a sorsunkat. Amikor, már nős koromban érezni kezdtem, hogy fogytán az erőm, távuton elvégeztem a techniku mot. Az egészségem megromlott, háromszor műtötték, majd eltávolították a vesémet. Tavaly pedig, amikor harmadszor kaptam infarktust, rokkantnyugdíjaztak. Ennek ellenére nem henyélek, a kerti munkákat azért, családi segédlettel ugyan, elvégzem. Élettörténetét folytatta volna, ám hirtelen két kisgyermek rontott be a nappaliba. Míg a nagyapa az unokáival szórakozott, mi a feleségével, Rigó Valériával beszélgettünk. A téma ugyanaz volt: a család. - Mondta a férjem, hogy 15 évesen ismer kedtünk össze? - kérdezte, s gondos háziasszonyként kávét és egy kis szíverősítőt tett az asztalra. - A nagylányaim közül Ági ugyancsak 15 évesen, Jutka pedig gimnazistaként ismerte meg jövendőbelijét. Most meséljek arról, hogy számomra a munka létszükséglet? Úgy nőttem fel, hogy kiskoromtól feladataim voltak. Szüleim sajnos, gyakran betegeskedtek, a bátyám katonáskodott, a nővérem férjnél volt, tehát ha enni akartam, főznöm kellett. Férjes asszonyként sem pihentem sokat, a hat gyerek mellett erre nem volt lehetőségem. De nem panaszkodom. Azoknak, akik a múltban, de akár most is azon siránkoznak, hogy nem lehet megélni, mindig megmondtam: ha igazán akar az ember, tud pénzt szerezni. Kemény munkával persze, szabadideje rovására. A mi családunk valamennyi tagja tavasztól őszig serénykedett, pihenést a tél hozott. Képtelen voltam és vagyok tétlenül ülni, esténként kötök, horgolok. így volt ez akkor is, amikor a gyerekek kicsik voltak. Nálunk általában jó volt a hangulat, talán azért is, mert soha nem erőltettem rájuk az akaratomat, a szabad, őszinte véleménynyilvánítás híve voltam, vagyok. Nem mondom, hogy néha nem zördültünk össze, de ilyenkor elég volt egy-egy szigorú tekintet, jó, néha nyakleves is, és helyreállta rend. A férjemmel nagyon ügyeltünk arra, hogy békességben, szeretetben, egymást megbecsülve nevelkedjenek. Azt hiszem, ez sikerült. A gyermekeim szívesen emlékeznek a közös kirándulásokra, nyaralásokra, a fagyievő-versenyekre és sorolhatnám. Sőt, arra is, amikor hajnalban, munkába indulás előtt álmukban copfba fontam a hajukat. Ők visszaaludtak, én pedig nyugodt voltam, hogy nem kócosan mennek el az iskolába - mondja derűsen, s a fényképek alapján idézi a múltat. - Hat gyermekünk van, mégsem kértünk segélyt soha, senkitől. Azt ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy nagyon be kellett osztanom a pénzt. Büszkék vagyunk arra, hogy a mieink nem különböztek a jómódúaktól. Amikor eljött a zenetanulás kora, zongorát, tangóharmonikát vásároltunk, s amikor az egyik úgy döntött, hogy inkább csellózni akar, teljesítettük kérését. Nem tagadom, azt szeretem, ha mind itt vannak. Az sem zavart, hogy egy ideig lányaim családostul itt laktak. Szeretek sütni, főzni. Ha palacsintára van gusztusuk, általában 2 liter tejből keverem be a tésztát, s 2-3 serpenyőn sütöm meg. Rétesből mindig hatot készítek. Talán nem mondtam még, de állatot is tartunk, hiszen a hazai jobb, ol csóbb. Gyermekeimnek azt szoktam mondani, hogy bár városon élnek, falusiasan étkeznek. Ez így van rendjén. Nekünk a nagy család nagy örömöket hozott. Négy gyermekünk tulajdonképpen sínen van, most már csak a két kicsit kell a helyes irányba terelni. Majd ha szervezni fogjuk legkisebb lányunk orvossá avatásának ünnepségét, elmondhatjuk: teljesítettük kötelességünket. A szándék bennünk él, akaratban sincs hiány, ám a valóraváltás az égiek kezében van... PÉTERFI SZONYA