Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)

1995-12-22 / 296. szám, péntek

1995. december 18. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJSZ

Ó 2899 j A csalás nem alkotmányellenes Semmi meglepetést nem tartalmaz az alkotmánybíróság határozata, miszerint a nagyprivatizációról szóló törvény módosított változata csak egy pontban ellenkezik az alkotmánnyal, éspedig abban, mely szerint a községek és a lakásszövetkezetek az eladásra kerülő lakások ellenértékeként kötelesek lettek volna elfogadni a kötvényeket. Ez a döntés nemcsak azért nem meglepő, mert a községek törvénymódosításban szereplő kötelességét az SZK Alkotmányának 20. cikkével ellentétesnek találta. Hogy ez a kijelentés milyen mértékben hat majd az ilyen lakások megvásárlása iránt érdeklődést tanúsítók alkotmánybírósághoz fűződő viszonyára, azt még nem tudom megítélni, de jogi szempontból mindenképpen üdvözlendő ez a határozat. Várható volt az is, hogy az alkotmánybíróság nem fogadja el az ellenzéki képviselők érveit, melyekkel arra mutattak rá, hogy miért tartják alkotmányellenesnek a vagyonjegyes privatizáció helyébe léptetett kötvényes változatot. Ez a változtatás ugyanis csalás - hiszen ha az állampolgárok elhitték Mečiar kormányfő és Sergej Kozlík miniszterelnök-helyettes választások utáni kijelentéseit, illetve ha hittek a kormány programnyilatkozatában és a kormány részéről a Nemzetközi Valutaalaphoz címzett memorandumban megfogalmazottaknak, melyek mind a vagyonjegyes privatizáció második hullámának folytatásáról szóltak, az állampolgárok joggal érezhetik magukat becsapottnak, ami viszont nem alkotmányellenes állapot. (Azt talán mondani sem kell, hogy a kötvények megvásárlására jogosult privatizőrök nem érzik majd magukat becsapottnak. A fenti elmélkedéshez még fűzzünk hozzá két tényt (1. a lehetséges jogi káoszt, amely akkor következett volna be, ha elutasítják a kötvényes „privatizációt", 2. azt, hogy kötvényeket a vagyonjegykönyv-tulajdonosoknak mindössze az egy százaléka utasította vissza), melyek ismeretében nyilvánvaló lesz számunkra, hogy az alkotmánybíróság úgy is határozott, ahogy az de facto összhangban volt az alkotmánnyal, és egyúttal megfelelő is. Elgondolkodhatnánk afölött is, hogy az alkotmánybíróság miért nem tartotta alkotmányellenesnek, hogy a Nemzeti Vagyonalap az illetékes minisztérium javaslata nélkül dönt a közvetlen eladással történő privatizálásról, s ezzel a magánjog szubjektumaként állami szerv jogkörére tett szert, döntései pedig megtámadhatatlanok. A privatizációs folyamatnak erre a megdöbbentő momentumára azonban mindenekelőtt az ellenzéki politikusoknak kellene rámutatniuk, de megmagyarázhatatlan okból valamennyien kitérnek előle. Ki tudja, miért... RÓBERT KOTIAN, Sme Csak spekulációk A lap munkatársa Peter Weisst, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnökét kérdezte: • Kedden közöltük a Szlovákiai Munkásszövetség struktúrájában bekövetkezett helyzet elemzését, amelyben szó volt az ön által vezetett pártról is, éspedig abban az értelemben, hogy lehetséges a kormánykoalícióba való belépése. Ön miként értékeli ezeket az elképzeléseket? - Figyelmesen elolvastam az elemzést, és jól szórakoztam rajta. A Demokratikus Baloldal Pártjáról felállított konstrukcók találgatásokra épülnek. Pártunknak 1996. április 27-28-án lesz a kongresszusa, fokozatosan megkezdődik a kongresszus előtti vita, amely majd tisztázza és megoldja a dolgokat. Érdekesebb volt számomra az elemzésnek az a része, amely a Munkásszövetség belső problémáit érinti. Bebizonyosodott, hogy ez a párt úgy kezdett izolálódni és viselkedni, mintha azért lenne monopóliuma a baloldali politikára, mert a kormányban van. Tetszettek a párt kormányban folytatott politikájával kapcsolatos észrevételek is, hiszen ez a politika nehezen nevezhető baloldalinak. FRANTIŠEK MELIŠ, Práca A szlovák gótikus képek visszajutnak Szlovákiába? A szerkesztőség birtokába jutott információk szerint Leopold Daniheis, a Szlovákok Világkongresszusának elnöke kedden Kaliforniában találkozott Csehország amerikai képviseleti testületének bizonyos tagjával, akinek javasolt egy lehetőséget, éspedig: Szlovákia részére vásárolna tíz gótikus képet, amelyeket a Cseh Nemzeti Galéria a bajmóci oltárért kapott cserébe. Beszélgetésük során fontolgatták annak lehetőségét is, hogy a képeket állandó jelleggel kölcsönöznék a Szlovák Nemzeti Galériának. A gótikus képekért felkínált dollárösszeg nem ismert, de a magát megnevezni nem kívánó információs forrás szerint hatjegyű számról is szó lehet. Nem tudni azt sem, hogy a cseh fél miként reagált erre az ajánlatra. Pravda (Rövidítve) Egészségügy helyett marad a betegségügy Az egészségügy immár több esztendeje súlyos terhet görget maga előtt: az általános eladósodást és az abból eredő körbetartozást. A rendszerváltás óta a tárca élén eddig hat miniszter váltotta egymást, akik ilyen vagy amolyan, olykor objektív okok miatt is, képtelenek voltak előterjeszteni a tárca átalakítását magába foglaló koncepciót, az egészségügy transzformációját. Az eltelt évek során tanúi lehettünk annak, hogy a soron következő miniszter mindig új elképzelések alapján fogott bele a tárca irányításába, s tetteit sajnos nem a szakértelem, hanem a politikai érdekek motiválták. Nem is akadt miniszter, akit elfogadott volna a szakma, sőt Viliam Soboňát éppen az egészségügyi dolgozók elégedetlensége miatt menesztették. Jöttek és mentek a következő miniszterek, ám a helyzet nem változott - az idén még súlyosbodott is. Olyannyira, hogy a Szlovák Orvosi Kamara nyomására az egészségügyi dolgozók 120 ezer tagot számláló szakszervezete aláírásgyűjtést kezdeményezett annak eléréséért, hogy az állam végre teljesítse törvény adta kötelességét: az általa biztosítottakért a minimálbér teljes összegéből és ne csak 54 százalékából fizesse a 13,7 százalékos egészségbiztosítási díjat. A petíciót hatvanezren írták alá abban a hiszemben, hogy végre valami történni fog. A pénzügyminiszter sajátos módon reagált a petícióra. Kijelentette: az egészségügyben a legfőbb gondokat nem az anyagiak hiánya okozza; szerinte a biztosítók és az egészségügyi intézetek közötti anyagi tranzakciók, vagyis az átutalások a rosszak. A szakma véleménye más. Képviselői azzal érvelnek, ha az állam a 3 millió általa biztosítottért a legnagyobb, vagyis az Állami Egészségbiztosítónak elegendő pénzt juttatna, az az érvényes szerződések alapján ki tudná fizetni az egészségügyi intézetekben, magánorvosoknál, gyógyszerészeknél megrendelt és elvégzett szolgáltatásokat. Már-már úgy tűnt, hogy az egészségügyi dolgozók szakmai társulásainak érveléseit legalább a képviselők megértették, hiszen akadtak, többek között a parlament egészség- és szociális ügyi bizottsága, akik támogatták követeléseiket, a bérrendezést is beleértve. Optimisták voltak mindaddig, míg tartott a költségvetési vita. Igazságtalanság volna azt írni, hogy lobbizásuk eredmény nélkül maradt. A képviselők elérték, hogy az állam az általa biztosítottakért jövőre - az idén érvényes - minimálbér 80 százalékából fizeti a biztosítás összegét, miközben valamennyien tudatosították, hogy ez sem menti meg a hazai egészségügyet. A szakemberek szerint ugyanis az árak jövő évi emelkedése, az inflációs folyamatok elnyelik a százalékemelésből származó 1,3 milliárd koronát. És ami a legfájóbb: továbbra is nyitott maradt az adósságtörlesztés kérdése. Nem a rejtett adósságoké, melyek 50 milliárd koronát tesznek ki, hanem az 1994-ben és az idén felgyülemlett milliárdok kifizetéséről van szó. Nem rendeződött az egészségügyi dolgozók béremelési követelése sem, noha a minisztérium minduntalan azt bizonygatja, hogy folyamatosan sor kerül erre is. A fehérköpenyesek elismerik, hogy olykor jutalmat kapnak (sokszor nem a munka minősége, mennyisége, hanem más szempontok a mérvadóak), éppen ezért az alapfizetés-emeléstől várják rossz anyagi helyzetük jobbítását. A Szlovák Orvosi Kamara vezetői az idén 200 százalékos fizetésemelést követeltek - és mire mentek? Ma megelégednének azzal, ha jövőre az egészségügyben legalább 30 százalékos béremelésre kerülne sor. Ám jogos követelésük teljesítéséhez egymilliárd koronára volna szükség! Ezért aztán több mint valószínű, hogy a miniszter által kinevezett kórházigazgatók - akinek nem inge, ne vegye magára - a személyi jutalmazással továbbra is sakkban tarthatják az esetleg szókimondóbb, nyíltan véleményt nyilvánító, elégedetlenségüknek hangot adó állami alkalmazottakat. Esetleg ez volna a koncepció? PÉTERFI SZONYA KOMMENTÁRUNK Kényszer vagy vezércsel? AHOGY ÉN LÁTOM Fogaš, a türelmetlen „szocdem" Fekete szerda volt Vladimír Mečiar számára 1995. december 20-a. A parlamentben nem sikerült elfogadtatnia az általa kidolgozott és aláírt szlovák-magyar alapszerződést. Nem az ellenzék visszautasító magatartása volt kudarcának oka, hanem koalíciós partnerei, mi több, saját pártbelijei vétózták meg azt a dokumentumot, amelyre joggal volt büszke. Cselekvési krízisbe került. Azt nem engedhette meg magának, hogy szavaztasson a parlamenttel, mert (valószínű) győzelme esetén is mindenképpen kiderül, nemhogy a koalíció nem egységes, hanem saját pártjában is megkezdődött az erjedés, amelyhez Slotáék szállították az élesztőt. A sors furcsa iróniája, hogy az utóbbi négy esztendőben bekövetkezett legalább tucatnyi pártszakadás után (amelyeknek értelmi szerzője általában Mečiar volt) éppen most, amikor a miniszterelnök betakarítani készült legnagyobb külpolitikai diadalának gyümölcsét, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat is meglegyintette a pártszakadás szele. Az pedig szinte már nem is ironikus, hanem nevetséges, hogy olyan kisformálumú személyiségecskék (pl. Roman Flofbauer) szorították sarokba a párt elnökét, amilyeneket egy-két esztendeje még egy léi mondattal is pacifikálni tudott volna. Tehát a miniszterelnök nem engedhette meg magának az alapszerződésről való szavaztatási. Végül úgy oldották meg a válságot, hogy elodázták a döntést. Hogy ne tudja meg a világ: Mečiar már nem egészen ura a helyzetnek. Hogy a miniszterelnök elveszítette biztonságérzetét, azt szerda óta az egész világ tudja. Annak ellenére, hogy mind Slotáék, mind Mečiarék váltig állítják: továbbra is sziklaszilárd a koalíció egysége. Nemcsak az az oka a nemzeti vonal „bekeményítésének", hogy a Szlovák Nemzeti Párt és a DSZM legszélsőségesebben nacionalistái, magyarfalói „zsigerből" csak ellene képesek szavazni a magyar-szlovák megbékélésnek, hanem - és főképp az, hogy Slotáék szagot fogtak, és rádöbbentek, hogy a miniszterelnök, nem is a túlságosan távoli jövőben, nagy valószínűséggel átalakítja a koalíciót, mégpedig a Demokratikus Baloldal Pártja becserkészésévcl. Mečiar már torkig van a Szlovák Nemzeti Párt által biztosított koalíciós többséggel, népiesen szólva azzal, hogy döntései Slota gatyamadzagja szilárdságán múlnak. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmon belüli legszélsőségesebb nacionalisták most annak érdekében fogtak össze a Slota-párttal, hogy kísérletet legyenek a miniszterelnök cselekvési szabadságának korlátozására. Nem is túlságosan leegyszerűsítve: hogy Mečiar számára lehetetlenné tegyék a Szlovák Nemzeti Párt kidobását a koalíció fedélzetéről. Ľubomír Fogaš, aki nem megalapozatlanul bízik abban, hogy pártja tavaszi kongresszusán ő kerül Peter Weiss helyébe, nem véletlenül tett gesztust a nemzetiek felé, nem véletlenül szavazott a ratifikáció elnapolása mellett. Az alapszerződés rövid úton való megszavazása esetén ugyanis szükségszerűen csökkent volna a Weiss utáni demokratikus baloldaliak súlya, és Fogaš nyilván úgy okoskodik, hogy ebben az esetben Mečiar még akár a parlamenti ciklus végéig is képes lenne a koalícióban elvegetálni a Szlovák Nemzeti Párttal. Márpedig Fogaš kormánytényezővé kívánja tenni a Demokratikus Baloldal Pártját, mégpedig minél hamarabb. Gesztusnak szánta, hogy „igen"-nel szavazott Augustín M. Húska javaslatára. Azt bizonyítja ezzel, hogy a baloldaliak az ő vezetésével semmivel sem lesznek kevésbé nemzetiek Slotáéknál. Valószínűsíthető, hogy abban bízik, Mečiar már felismerte, 07. ő pártja (az ő vezetésével) majd kevésbé lesz „elefánt" a politika porcelánboltjában. Fogaš antidemokratikus lépéssel próbálta bizonyítani, hogy ő szalonképesebb demokrata Slotánál. Pedig a klasszikus már réges rég megmondta, hogy demokraták nélkül nehéz dolog demokráciát építeni. Hat év alatt - igaz, jelentős vargabetűkkel - nagy utat tett meg Peter Weiss pártja a szociáldemokrácia felé. Úgy tűnik, hogy az e téren elért eredményeket Fogaš kész akár kockára is tenni. Szerdán egyértelműen azt bizonyította, hogy rálépeti a nacionalizmus útjára, és akár arra is hajlandó, hogy a DBP-t a DSZM segédcsapatává zülleszti. Félő, hogy kész lesz hozzájárulni Mečiar hatalmának konzerválásához. A törvényhozás Mečiar egy hónappal ezelőtt tett ígéretétől eltérően decemberben sem ratifikálta a szlovák-magyar alapszerződést. Tőlünk nyugatra az adott szó megszegése megbocsáthatatlan politikai botlásnak számít. Szlovákiában bevett gyakorlat. Legalábbis a miniszterelnök részéről, aki még azt a faradságot sem vette, hogy a törvényhozás előtt személyesen álljon ki a dokumentum védelmében. Pedig tudnia kellett, hogy a védelemre szükség lesz. Az ellenzék és a kormánykoalíció véleménye ugyanis már a bizottsági tárgyalásokon megegyezett abban, hogy a kilenc hónappal ezelőtt aláírt alapszerződésnek komoly hiányosságai vannak. A Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nemzeti beállítottságú képviselői megkérdőjelezték, hogy a dokumentum garantálja Szlovákia területi egységének megőrzését, mivel az Európa Tanács 120l-es ajánlása lehetőséget nyújt a területi autonómia létrehozására. Az ET-ajánlás alapszerződésbe való beemelése ellen a Demokratikus Unió vezérszónoka, Eduard Kukán is tiltakozott, s leszögezte: a ratifikálás elutasítását nem tekintené katasztrófának. A Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokratikus Baloldal Pártja, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom részéről felszólalók, valamint az MPP-t képviselő A. Nagy László és a DP-l képviselő Ján Lángoš ezzel szemben egyértelműen jelezték: kifogásaik ellenére támogatni tudják az alapszerződést. Világos volt, ha szavazásra kerülne sor, meglenne a ratifikáláshoz szükséges többség. A kormánykoalíció ennek ellenére a szavazás elhalasztása mellett döntött. Egyesek szerint azért döntött így, mivel a kormányfő nem volt biztos a szavazás kimenetelében. Politikai elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a DSZM nemzeti szárnya kezelhetetlenné vált, s Mečiar befolyása jelentősen megcsappant. Megfeledkeztek azonban egy apróságról: a miniszterelnök nem azért vesztett csatát, mivel érvei süket fülekre találtak, hanem azért, mert nem tartotta fontosnak „katonáinak" kioktatását. Biztos vagyok abban, hogy a Szlovák Nemzeti Párt és az ellenzék támogatása nélkül is ratifikálhatták volna a dokumentumot, ha a miniszterelnök idejében hozzáfog pártja aggodalmaskodóinak „megdolgozásához". Az egyszerű parlamenti matematika szerint ugyanis a DSZM és a Munkásszövetség több szavazattal rendelkezik, mint az ellenzék. Mečiar azonban nem tett semmit a sikerért, sőt: bizalmi emberei jelezték, a dokumentummal szembeni aggodalmak megalapozottak. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy egyre nőtt a ratifikálást ellenző hisztéria, s rémesebbnél rémesebb dolgokat magyaráztak a dokumentumba. Egyre több szó esett a minden bajt megoldó magyarázó jegyzék szükségességéről, melynek elfogadására szerdán a parlament kötelezte magát. A törvényhozás természetesen már a szerdai ülésen elfogadhatta volna ezt a jogilag egyébként irreleváns jegyzéket. Hogy miért nem tette meg és ezzel egy időben miért neiri ratifikálta az alapszerződést? Ez egyelőre nem világos. Talán időhúzás miatt. Meglehet, azoknak van igazuk, akik attól tartanak, hogy a kormányfő időt akar nyerni az alapszerződéssel ellenkező törvények elfogadásához. Nem biztos azonban, hogy ezt valóban a koalíción belüli nacionalista erők nyomására, kényszerből teszi. Az alapszerződéssel szembeni aggályok végső soron jó okot szolgáltatnak számára ahhoz, hogy a kisebbségeket és politikai ellenfeleit egyaránt negatívan érintő intézkedéseit meghozza. Korántsem biztos tehát, hogy a miniszterelnök kifelé prezentált kényszere nem vezércsel.