Új Szó, 1995. december (48. évfolyam, 278-302. szám)
1995-12-14 / 289. szám, csütörtök
L4J95. december 14. KULTU R A ÚJSZÓ U lozsnyói színjátszók iülföldi sikere J rozsnyói Városi Kulturális Központ mellett egy éve rnködő hivatásos szlovák színtársulat, az Actores első iomoly külföldi bemutatkozásán vett részt a közelmúlton Belgiumban. A Leuvenben október 30-a és novemter 4-e között megrendezett fiatal színészek nemzetközi Itsztiválján nagy sikerrel szerepeltek a fiatalok. A rozsból színészek egy sikeres pályázatnak köszönhetően julottak el a FABULEUS '95 nevű találkozóra, melyen rajJá kívül angol, portugál, török, magyar (az idén a Jókai Hapokon is bemutatkozott budapesti Krétakör Színház) ís a vendéglátó leuveni Jonna színiiskola növendékei tettek részt. •Csodálatos élményt jelen1 számunkra a fesztivál indja Tatiana Masníková, az Vres koreográfusa és renfóje -, mert mind szakmai, |d emberi szempontból pn közegben találtuk maikat, amire úgy érzem, miniinyitott, a művészetekre fo»ny ember vágyik. Egy sn ifjúsági kultúrközpontba (ültünk, ahol a fiataloknak nden feltételük megvolt ah!, hogy annak termeiben ibadon - egyénileg vagy köjségben - foglalkozzanak az 1 ,ttlődésüket felkeltő játékhangszerrel, ecsettel. A na színiiskolát 12-25 éves ä fiatalok látogatják, és a izetközi fesztivál számukra óriási tanulási lehetőséget elentett. Ez volt egyébként a ílkozó egyik nem titkolt célIs. Mi titokban csodálattal itiink ennek az iskolának a /eridékeire. Tizenévesen itasztikus felkészültséggel, nészetességgel mozognak íínház világában, de ugyanszéles látókörrel bírnak 5 humán területeken is. tyűgöző a magabiztossága szakmai kifejezőkészségük és a tudásvágyuk, a kultúrához fűződő viszonyuk. • A fesztivál plakátján olvasom, hogy az Actores fellépésével nyitották meg a fesztivált. Nem jelentett ez nagy feszültséget, szorongást? - kérdezem Peter Szőllős színésztől. - Amint megérkeztünk Belgiumba, érezhető volt, hogy nagy elvárásokkal tekintenek a Szlovákiából jött társulat fellépése elé. Előzőleg ugyanis mindenki elküldte a szervezőknek videokazettán az ott bemutatandó produkcióját, s ennek alapján döntöttek úgy, hogy mi kezdünk. A Plot (Kerítés) című darabunkkal, bátran mondhatom, óriási sikert értünk el, s mind a szakma, mind a közönség szinte körülzsongott bennünket. A leuveni rádióban a fesztivállal kapcsolatban bennünket hívtak nyilatkozni, és a szakmai elemzések során is nagyon sokan érdeklődtek kis csoportunk iránt. A fesztivál programja nagyon gazdag volt: az esti előadásokon kívül sokoldalú szakmai foglalkozások zajlottak. Fellépéseink után újabb Belgiumba és Portugáliába szóló meghívásokat kaptunk, és a mostani házigazdáink megígérték, hogy eljönnek a következő, januárban tartandó új bemutatónkra. - Belgiumban alig tudnak valamit Szlovákiáról, az itteni viszonyokról - teszi hozzá Repaszky Gyula, a társulat technikusa és mindenese. - Most mi képviseltük az országot - sikeresen. Megnyugtató volt érezni az ottani toleráns közeget, jó volt hallani az elismerő szavakat, miszerint nélkülünk szegényebb lett volna ez a színházi fesztivál. Szabad és okos gyerekek élnek a hatvanezer diáknak otthont adó Leuvenben, mondják némi nosztalgiával a rozsnyói színészek, akiknek megteremtik azt a környezetet, melyben teljesebb lehet az életük. Nagyon kellene, hogy valami hasonlót tudjunk kialakítani itt, Rozsnyón is. Mert nálunk nincs hová menniük a fiataloknak, pedig vannak, akik igényesebb dolgokra is vágynak. Ott vannak az Actores próbáin, szakmai megbeszélésein. Örülünk, hogy közénk jönnek, de szomorúak vagyunk, mert látjuk a sokszor reménytelen helyzetüket. Szeretnénk a jövőben még jobban bekapcsolni őket munkánkba, úgy, ahogy ezt most is tettük a nagyon tehetséges, egyik darabunkban már színészként is bemutatkozott s Belgiumban plakátjával, grafikáival nagy sikert elért Marian Školský esetében is. AMBRUS FERENC edlik Ányos hazatérése •ledlik Ányos a magyar tudománytörténet egyik legtragikusabb alakja volt. Felfedezéseinek, találmányainak, sokéves •mérleti munkásságának alig volt külföldi visszhangja, s a '•Hag ma is keveset tud róla, pedig halála óta éppen 100 bztendö telt el, és a magyar tudomány több jeles képviselője - köztük Eötvös Loránd valamint a magyar tudottén ytörténet-írás minden követ megmozgatott nemzetközi ismertetéséért. Sajnos, egyre inkább úgy tűnik, szélmabmharc ez, s már az is nagy eredménynek számít, ha Jedlik jínyosnak legalább a lábjegyzetekben sikerül helyet szorítni a nagy fizikatörténeti munkákban. De ne búslakodunk 1 Az első elektromotor megszerkesztője, a dinamó-elv •klfedezője legalább a magyar köztudatban elfoglalta az őt megillető helyet, utcák, iskolák viselik nevét, s munkásságnak, életének dokumentumait Budapesten, Győrött, s lost már szülőfalujában, Szimőn is megtekinthetik az érWődők. • Szimő az elmúlt esz,'dőkben különösen sokat la tudós pap emlékének ^őrzéséért. Két esztendeje Ilik-mellszobrot avattak á faemploma előtt, s az idén ílának centenáriuma alkatból - a katolikus plébánia Hetében megnyitották azt mlékszobát, amelyben Jed(okumentumok, a feltaláló lkásságát ismertető könystb. tekinthetők meg. Az lékszoba létrehozásának dolata Nagy Andrástól szárs ő volt az, aki a kiállítás igát összegyűjtötte és ellezte. Nagy András több évles - kudarcoktól sem ites - erőfeszítésének gyolcsé az a megható tárlat, ily ékes bizonyítéka a ilöfalu ragaszkodásának és erőre kapott tiszteletének, meréssel kell szólnunk a női polgármester, Morvái in, valamint a szimői önmányzat fáradozásáról is, snez is kellett ahhoz, hogy lik Ányos visszataláljon löfalujába. • « * ISzlovák/aí Magyar Tudotyos Társaság a centenáriI alkalmából több rendezvény megszervezésére készült. A tervekben szerepelt egy középiskolai tanulmányverseny, de a magyar iskolák körül kialakult légkörben ezt az elképzelést nem sikerült megvalósítani. Végül a társaság a Jedlik életével és tudományos munkásságával foglalkozó szakmai konferencia előkészítésére összpontosította energiáját. A tanácskozásra - a szimőiek megértésének és közreműködésének köszönhetően - Jedlik Ányos szülőfalujában került sor a múlt hét végén. Morovics Tibor, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete tudomány- és technikatörténeti részlegének vezetője Jedlik Ányos életét és korát idézte fel a szépszámú hallgatóság előtt, hangsúlyozva, hogy Jedlik felfedezései és találmányai olyan korban születtek, amikor Magyarországon még nem alakult ki az a szellemi és gazdasági közeg, amely igazán értékelni tudta volna őket, és amely elősegítette volna Jedlik eredményeinek gyakorlati alkalmazását. Ozogány Ernő Jedlik Ányos elektromosságtani munkásságáról, ezen belül is két alapvető fontosságú alkotásról: a „villanydelejes forgony"-nak nevezett elektromotorról, valamint az unipoláris dinamóról beszélt, külön kihangsúlyozva azt a tényt, hogy a világelsőség Jedliké. Füri Béla műegyetemi tanár Jedliknek az eddig kevéssé ismert hőtani munkásságát elemezte, s rámutatott, hogy a magyar tudós e téren is igyekezett lépést tartani korával, s ha nem is sikerült új felfedezésekkel gyarapítania a hőtan tudományát, már maga a tény, hogy az egyetemi oktatásban méltó helyet kívánt biztosítani számára, elismerést érdemel. Jedlik Ányos a magyarországi elektrokémiai kutatások elindítója volt, s különösen a galvánelemek vizsgálata és tökéletesítése terén végzett - máig sem méltányolt - sokrétű munkát. Erről és a szódvízgyártásban szerzett érdemeiről e sorok írója beszélt. Nagy András, a szimői Jedlik-kultusz elindítója személyes indíttatású előadásában elsősorban arról szólt, mit tettek maguk a szimőiek falujuk nagy szülöttje emlékének ápolásáért. A budapesti Jedlik Ányos Társaság, amely a magyarországi megemlékezések egyik fő szervezője, kis küldöttséggel képviseltette magát a szimői rendezvényen • O A múlt század legnagyobb magyar kísérleti fizikusa és a modern magyarországi fizikatanítás elindítója, Jedlik Ányos tehát hazatalált övéihez. Még véget sem értek a centenáriumi ünnepségek, a szimőiek már Jedlik születésének bicentenáriumára készülnek. Bízzunk benne, hogy az már az egész szlovákiai magyarság ünnepe lesz-. LACZA TIHAMÉR Kisebbségekért Díj a Csemadoknak A Magyar Köztársaság Kormánya az ENSZ kisebbségi jogokról szóló nyilatkozatának évfordulója alkalmából december 18-át a KISEBBSÉGEK NAPJÁVÁ nyilvánította, és a kisebbségekért végzett kimagasló közéleti, gazdasági, tudományos, oktatási tevékenység elismerésére külön díjat alapított. A Kisebbségekért Díjat Horn Gyula miniszterelnök adja át december 18-án, hétfőn 10.00 órakor a Parlament Kongresszusi Termében. Az idei kitüntetettek között szerepel a CSEMADOK - Szlovákiai Magyarok Társadalmi és Közművelődési Szövetsége, a szlovákiai magyarság hagyományainak ápolása, a magyar nyelv és identitás őrzése terén a szlovákiai magyar közösség legátfogóbb szervezeteként végzett több évtizedes tevékenységéért, hangsúlyozva Bauer Győzőnek, a szövetség jelenlegi elnökének érdemeit. Kisebbség Díjban részesülnek ezenkívül: Gabriel Andreescu (Románia), a Helsinki Emberjogi Bizottság romániai elnöke, az Autonómia Alapítvány, Bíró Gáspár jogász, az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának különleges jelentéstevője, Csubela Ferenc (In Memoriam), a vajdasági magyarság kiemelkedő közéleti személyisége, Donesev Toso szociológus és Lásztity Péró okleveles fizikus, a Duna Televízió, az Európai Népcsoportok Föderalista Uniója - FUEV, a Gandhi Gimnázium, a Hungarian Human Rights Foundation (New York), István Anna, a délmagyarországi tankerületi oktatásügyi központ békéscsabai irodájának nemzetiségi tanfelügyelője, a Csabai Szlovákok szervezetének elnöke, Kaltenbach Jenő alkotmányjogász, az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat volt elnöke, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség, Kató Béla illyefalvi református lelkész, Kozma Imre c. apát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, a Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület, Őszi István diplomata, volt belgrádi nagykövet, Schweitzer József főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet főigazgatója, Sütő András erdélyi magyar író, közéleti személyiség, Szépfalusi István (Bécs) evangélikus lelkész, irodalmár, a bécsi Bornemissza Péter Társaság elnöke. KARACSONYI AJANDEK - ÍNYENCEKNEK Faludy György: 100 könnyű szonett Kint van a standokon a nagy Faludy-versgyűjtemény, és ezzel egy időben - mindkettő kedves karácsonyi ajándék lehet a líra kedvelőinek - a 100 könnyű szonett is. Csemege ez a megannyi szebbnél szebb könyvet felsorakoztató karácsonyi könyvpiacon. A kötetet a Magyar Világ Kiadó adta ki, amely 1990-ben már megjelentette Faludy György 200 szonettjét. Ha valaki, akkor az évtizedekre külföldre kényszerített, nyelvünket tisztelve szerető s azzal mesterien bánó költő rászolgál arra, hogy élő klasszikusunknak nevezzük. Faludy élmény. Könnyed, ám nagyon mély és igaz költeményeket ír szerelemről, borról, barátról, hazáról, halálról. S olykor üzen. Mint például az olaszokról szólva: „Irigylem őket, mert sosem tűzték fel bal mellükre hazájuk bánatát., nem bánják, hogy más francia vagy német, nem álmodnak maguknak bűvös Édent, Európától nem várnak csodát, viszont pontosan tudják, kicsodák." (A. F.) KARMAN JÓZSEF SZÍNKÖR Szombaton előbemutató Előbemutatót tart szombaton Vilkén a losonci Kármán József Színkör. Maug Hann egyik vígjátékát, az Imádok férjhez menni című darabot adják elő, amely közvetlenül a háború után született. Nem véletlen tehát, hogy alaptémáját a szerző ezekből a hónapokból merítette. Egy magát özvegynek vélő asszony férjhez megy, majd kiderül, hogy a férje mégsem halt meg a háborúban. A megszokott témájú történetekkel ellentétben ebben a darabban a két férj nem azért vetélkedik, hogy kié legyen az asszony... A vígjátékot ifj. Lados István hangszerelte, a koreográfiát a gyöngyösi Jankovics Mária tanította be. A díszleteket Gerő Ervin tervezte. A darab segédrendezője Erdélyi Gábor, rendező: Jankovics Jenő, a gyöngyösi színház rendezője. Az előbemutatót követően Losoncon három ízben, hétfőn, kedden és szerdán mutatják be a darabot, minden esetben 19.00 órakor a Vigadó színháztermében, (-kas) fT „Hogyan is élünk? Ha csupán azt mondtuk, nehezen, nem sokat mondtunk. A miértre is felelnünk kell, illetve keresnünk kell rá a választ." (Szőke József, főszerkesztő) December 14-től új szlovákiai magyar hetilap életünk A nulladik szám a kiadó ajándéka. Keresse december 14-tól az újságárusoknál.